Címke: időmérő

  • Hamilton elismerte a hibáját: Hihetetlenül csalódtam magamban

    Hamilton elismerte a hibáját: Hihetetlenül csalódtam magamban

    Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott Ausztriában a hibája után.

    Furcsa napot zárhat a Mercedes a Red Bull Ringen, ugyanis mindkét versenyzőjük előcsalogatta a piros zászlót az időmérőn. A csillagosoknak még az első sorra is volt némi esélyük, ám a hétszeres világbajnok a 7-es kanyarban kisodródott, majd a falnak ütközött. Az újraindítást követően George Russell is hasonló szituációba keveredett. A fiatal brit a 10-es kanyarban követett el hibát.

    „Hihetetlenül csalódtam magamban, és nagyon sajnálom a csapatot. Mindenki olyan keményen dolgozott, hogy jól összerakjuk az autót. Nem szerettem volna sérülten visszahozni nekik. Úgy vélem az első három helyért harcolhattunk volna… nem tudom mi történt, elvesztettem a versenygép hátsó részét a 7-es kanyarban, és ennyi volt.”  – nyilatkozta a kvalifikáció után Hamilton.”

    Ugyanakkor holnap a 37 éves versenyző szépíthet az eredményén, mivel a sprintkvalifikáció végső listája alapján dől el, hogy ki melyik pozícióból kezd majd a futamon.

    „Nem számítottunk arra, hogy ilyen közel leszünk az élmezőnyhöz, így ez egy hatalmas pozitívum a csapat részéről. Eléggé hátul vagyok, és nem tudom, hogy onnan milyen lehetőségeim lesznek. Ám ott lesz még a sprintfutam, így remélem, hogy előrébb kerülhettek.”

  • Verstappen: Remélem gond nélkül átjutunk majd az első kanyaron

    Verstappen: Remélem gond nélkül átjutunk majd az első kanyaron

    Max Verstappen megszerezte a pole pozíciót, így ő indulhat holnap az élről a sprintfutamon.

    Egy darabig úgy tűnt, ismét Charles Leclerc-é lesz az első hely, ám a holland versenyző az utolsó pillanatokban elrabolta ellenfelétől a legelőkelőbb pozíciót. Egy remek első és harmadik szektort produkált, így 29 ezreddel megelőzte ellenfelét.

    „Nagyon sokat kellet várnunk a piros zászlók miatt. Ez nem igazán jó, ugyanis megállás nélkül akarod az egészet teljesíteni. A pályán az aszfalt hőmérséklete csökken, a szélirány változik, de végül nagyon izgalmas lett az időmérő. Ez egy kihívásokkal teli pálya, így nem könnyű a csúcson lenni. Nincs sok kanyar, ám amik vannak, azok nagyon trükkösek. Könnyű itt hibázni.” – nyilatkozta Verstappen.

    A 24 éves pilóta elmondta, hálás a Red Bullnak amiért jó autót biztosítottak neki.

    „Nagyon örülök a pole-nak, ám mindannyian tudjuk, hogy a pontokat szombaton és vasárnap osztják. Úgy vélem, nagyon jó autónk van. Általában nem az időmérőkön vagyunk a legerősebbek, így remélem, hogy holnap gond nélkül átjutunk az első kanyaron.  Onnantól kezdve bármi megtörténhet, de én bízom az autómban.”

    Az eseményre rengeteg holland szurkoló látogatott el, így Verstappen hozzájuk is szólt pár szót:

    „Nagyszerű ennyi szurkolót és narancssárga színt látni. Az a támogatás, amit évek óta kapok, mosolyt csal mindig az arcomra. Remélem, hogy nagyszerű hétvégét tudunk varázsolni.”

  • Norris többet vár magától: Nyújtottam már jobb teljesítményt is

    Norris többet vár magától: Nyújtottam már jobb teljesítményt is

    Lando Norris elismerte, hogy teljesített már jobban is az időmérők során.

    A brit versenyző a hazai nagydíján a 6. pozíciót szerezte meg az esős kvalifikáción. Míg csapattársa kiesett a Q2-ben, addig a 22 éves pilóta a Mercedesek körül mozgott. Ugyan Norris elégedett a pozíciójával, ám elismerte, teljesített már jobban.

    „Összességében elégedett vagyok. Örülök annak, hogy az egyik Mercedest megelőztük, továbbá Hamiltontól sem voltunk olyan messze. Ő tudott javítani az utolsó körben, míg én elkövettem néhány hibát. Nem a legjobb munkát végeztem.” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.

    Norris ugyanakkor arra számít, hogy George Russell átugorja őt a futam elején.

    „Arra számítok, hogy George (Russell) elég gyorsan el fog menni mellettem. Mi Fernandóval (Alonso) és (Guanyu) Zhouval versenyzünk majd, és talán kevésbé a Williamsszel. Fernando kemény ellenfél lesz, George-nak meg valószínűleg integethetek majd. Jó helyen álltunk a hétvégén, ami azért is meglepő, mert nem hoztunk fejlesztéseket a futamra. Sokan újításokkal álltak elő, szóval mi jó pozícióban vagyunk.”

  • Verstappen belerúgott a brit sajtóba: Magyarországon mekkora dráma volt

    Verstappen belerúgott a brit sajtóba: Magyarországon mekkora dráma volt

    Max Verstappen szerint a brit sajtó most úgy viselkedik, mintha a kifütyülés a világ legtermészetesebb dolga lenne.

    A silverstone-i közönség az időmérő után is füttykoncerttel köszöntötte a holland versenyzőt. Lewis Hamilton kiállt ellenfele mellett, míg az érintett leszögezte, nem zavarja a közönség reakciója. Ugyanakkor a Red Bull fenegyereke a brit sajtót is hibáztatja.

    Mikor tavaly a Magyar Nagydíjon hasonlóan viselkedett a közönség a hétszeres világbajnokkal szemben, akkor a média képviselői felháborodottan emelték fel hangjukat. Most azonban a holland szerint mindenki hallgat.

    „Nekem nem számít, és nem is fogok ügyet csinálni ebből. Én sem vagyok olyan személy, aki arra kényszerít valakit, hogy a másik ellen beszéljen. Hasonló a helyzet a brit médiával. Ha fordítva történt volna a dolog, akkor 100 kérdést kapnánk erről. Most érdekes, hogy egyet sem kaptam. Tavaly Magyarországon elég nagy drámát csináltak ebből.” – nyilatkozta Verstappen a holland De Telegraafnak.

    Verstappen szerint érdekes a sajtó hallgatása, de emiatt nem fog célt téveszteni:

    „Ez van, a Forma-1 világában ez még újdonságnak számít. Én viszont arra fogok koncentrálni, amire kell: gyorsan fogok menni a pályán.”

  • Latifi a Q3-as szerepléséről: Ezt a csapatomnak köszönhetem

    Latifi a Q3-as szerepléséről: Ezt a csapatomnak köszönhetem

    Nicholas Latifi szerint a csapata a létező legjobb döntéseket hozta meg a Brit Nagydíj időmérő edzésén és többek között emiatt is juthatott be pályafutása során először a Q3-ba.

    A kanadai pilóta végül a 10. rajthelyet szerezte meg, ami egy nagyon jó eredménynek számít, figyelembe véve azt, hogy a csapat fejlesztéseit megkapó Alex Albon már a Q1-ben kiesett. A Brit Nagydíj hétvégéje előtt Latifi volt az egyetlen a jelenlegi mezőnyből, aki még egyszer sem tudta beverekedni magát az időmérő edzés harmadik szakaszába, de ez a statisztikai adat a szombati eredményeket figyelembe véve már nem igaz rá.

    A 27 éves kanadai valósággal remekelt a változó körülmények között és azt is elmondta, hogy a Williams mérnökei amikor kellett, a létező legjobb döntéseket hozták meg.

    „Az idei év alakulása miatt egyáltalán nem reméltem azt, hogy a Q3-ba fogok jutni, azonban ezt sikerült véghez vinnem, ami miatt nagyon boldog vagyok.lelkendezett Latifi, akinek a helye egyáltalán nincsen biztonságban a grove-i istállónál.

    „Az idei év eddig nagyon nehezen alakult a számomra. Az az autó, ami gyors száraz körülmények között, az nedves körülmények között is gyors lesz. Ennek a fordítottja is igaz és ezt a helyzetet sok féleképpen fel lehet fogni, de most az a fontos, hogy csapatként jó döntéseket hoztunk a kulcspillanatokban.”

    „A Q1-ben és a Q2-ben is jó helyen voltam a pályán, ami kapóra is jött a változó körülmények miatt. Jól jöttem ki belőle, mert én még tudtam javítani, amíg valakiknek ez már nem sikerült. Pilótaként mindig azt reméled, hogy ha jó az autó, akkor az a köridőn is meg fog mutatkozni. Ez nem mindig volt így, de most már a Q2-be jutás is nagy dolog volt. A Q3 pedig egy nagyszerű ajándék a számunkra.”

  • Leclerc: Én nem érdemeltem meg, hogy a pole-ban legyek

    Leclerc: Én nem érdemeltem meg, hogy a pole-ban legyek

    Charles Leclerc reménykedett abban, hogy megszerzi a pole pozíciót az időmérőn.

    Az eső megnehezítette a mezőny dolgát a silverstone-i kvalifikáción. Sokáig úgy tűnt, hogy Max Verstappen és a monacói pilóta közül kerül ki a győztes, ám Carlos Sainz végül mindenkinél jobb köridőt pakolt le a Q3-ban.

    A Ferrari 24 éves pilótája csak a harmadik rajtkockából indulhat, ugyanakkor próbál optimistán tekinteni az előtte álló futamra.

    „Megpördültem az utolsó köröm alatt, tudtam, hogy mindent bele kell adnom, de végül nem sikerült jól kiviteleznem a próbálkozást. Nem érdemeltem meg ma a pole pozíciót, de a harmadik hely jó indulást biztosíthat a futamra. Ha sikerül mindent összeraknunk, akkor még visszajöhetünk a versenybe. Úgy vélem, hogy a tempónk meg van hozzá. Ha tiszta versenyt futunk, akkor minden lehetőségünk meg van erre. Egy jó rajt kell, továbbá a gumikat is jól kell kezelnünk és sikerülhet. Vegyes stratégiák elé nézünk, az egy illetve a két kiállás is szóba jöhet. Érdekes lesz azt látni, hogy ki melyik mellet teszi le a voksát.” – nyilatkozta Leclerc.

  • Verstappent az időmérő után is kifütyülték: Csak csinálják!

    Verstappent az időmérő után is kifütyülték: Csak csinálják!

    Max Verstappen nem tudta megszerezni a pole pozíciót, ám nincs elkeseredve.

    Az időjárás megtréfálta a mezőnyt az időmérő alatt a Ködös Albionban. A holland versenyző többnyire a leggyorsabb volt a pályán, ám a Q3-ban nőtt az eső intenzitása, így a hibák száma is megszaporodott. A 24 éves pilótát a sárga zászló is hátráltatta. Végül Carlos Sainz „úszott” a legjobban a silverstone-i aszfaltcsíkon. A Red Bull versenyzője mellőle rajtolhat, így érdeklődve várja a vasárnapi futamot.

    „Trükkös volt az időmérő. Az egyik pillanatban esett, majd alább hagyott és száradni kezdett a pálya. Így váltakoztak a körülmények. A megfelelő időben kellett a pályán lenned. Összességében az autó elég jól működött. A Q3 néha olyan, mint egy lottósorsolás, szerencse is kell ahhoz, hogy a legjobb kört tudjad teljesíteni. A sárga zászló egy kicsit hátráltatott, de így is elégedettek lehetünk. Az első sor nagyon is jó a számunkra. A versenyautónk jól működött a száraz pályás, és az esős körülmények mentén is.” – magyarázta Verstappen.

    A Red Bull fenegyereke ugyanakkor hozzátette: nem fog a rajtnál nagy kockázatot vállalni:

    „Nem csak az első kör számít. A gumikezelés kulcsfontosságú lehet, így alig várom már a holnapot.”

    Nem fogadták örömmel Verstappent:

    2021 világbajnokát a kvalifikáció után is kifütyülte a közönség. A holland pilóta túl sok figyelmet nem szentelt a jelenségnek, sőt kijelentette: ha annyira fütyülni akarnak az emberek, akkor csinálják.

    „Ha ezt akarják tenni, akkor csak csinálják. Szerintem nagyszerű az, hogy itt lehetünk. A pálya hihetetlen és általában a hangulat is jó. Lehet, hogy néhányan nem kedvelnek, de nekem ez nem számít.” – tette hozzá az érintett.

  • Sainz megszerezte első pole pozícióját, Latifi továbbjutott a Q3-ba

    Sainz megszerezte első pole pozícióját, Latifi továbbjutott a Q3-ba

    Carlos Sainz szerezte meg a pole pozíciót, mellőle a második helyről Max Verstappen rajtolhat, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    Esős körülmények között kezdődött az időmérő Silverstone-ban. Mindenki azonnal kihajtott a pályára intermediate abroncsokon, és megkezdték a versenyzők a folyamatos körözést. Max Verstappen azonnal az élre ugrott, mögé meglepetésre Alex Albon ért fel. Mick Schumacher a negyedik, míg Nicholas Latifi a hetedik helyet vette át.

    Mivel folyamatosan szolgáltatták a pilóták a köridőket, folyamatosan változott a sorrend. Az első helyért a monacói pilóta és holland ellenfele csatázott, míg a két Mercedes, Sainz és Pérez mögéjük zárkózott fel.

    Az utolsó továbbjutó helyekért megküzdöttek a versenyzők. Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Nicholas Latifi és Esteban Ocon szolgáltatta folyamatosan a show-t.

    A Q1-ben a leggyorsabb Max Verstappen lett Charles Leclerc és George Russell előtt. A hajrában végül kiesett: Alex Albon, Kevin Magnussen, Sebastian Vettel, Mick Schumacher és Lance Stroll.


    Q2:

    Az eső intenzitása egy ideig stagnált, így az aszfalt még kellően vizes maradt az intermediate gumiknak. Ezúttal nem mindenki sietett azonnal a pályára. A Mercedes egy kissé kivárt, csakúgy, mint Charles Leclerc és a Ferrari.

    Max Verstappen ugrott az élre, mögé Sergio Pérez és Guanyu Zhou zárkózott fel. Charles Leclerc első mért köre a hetedik helyre volt elég, míg Carlos Sainz az első 10-be se került be.

    Lando Norris felugrott Max Verstappen mögé, míg Leclerc javított, így letaszította a második helyről a brit pilótát. Folyamatosan szolgáltatta a köridőket a pilóták, így pár másodperccel később már Lewis Hamilton kaparintotta meg a második pozíciót.

    Sainz kievickélt a veszélyzónából, és felzárkózott a negyedik helyre, csapattársa mögé.

    Az utolsó percekben még jobban esni kezdett, így az első öt versenyző ki sem merészkedett a pályára. Esteban Ocon próbálta intenzívebben az autóját, Valtteri Bottas mindaddig a látási viszonyokra panaszkodott.

    A Q2-ben ismét 2021 világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Nicholas Latifi meglepetésre továbbjutott a Q3-ba.

    A szakasz után búcsúzott: Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon.


    Q3:

    A két Ferrari hajtott ki először a pályára, a Red Bull ugyanakkor nem kapkodta el a dolgot. Az első ugyan alább hagyott, ám az utolsó 5 percre várták az utánpótlást. Max Verstappen megcsúszott és bemutatott egy teljes piruettet. Guanyu Zhou az élre állt, Lando Norris ugrott fel mögé. Fernando Alonso viszont mindenkit maga mögé utasított.

    Charles Leclerc viszont végett vetett a pünkösdi királyságnak, Max Verstappen ismét rontott, így csak a második helyre ugrott fel.

    Folyamatosan záporoztak a köridők, Max Verstappen tovább javított, csakúgy, mint Carlos Sainz és Charles Leclerc.

    A pole pozíciót végül Carlos Sainz szerezte meg a szakadó esőben, Max Verstappen indulhat mellőle a második helyről, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Sergio Pérez lett a negyedik, mögöttük Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, George Russell, Guanyu Zhou és Nicholas Latifi alkotta az első 10-et.

    Pozíció
    Versenyző
    Csapat
    Q1
    Q2
    Q3
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:40.190 1:41.602 1:40.983
    2 Max Verstappen Red Bull 1:39.129 1:40.655 1:41.055
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:39.846 1:41.247 1:41.298
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:40.521 1:42.513 1:41.616
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.428 1:41.062 1:41.995
    6 Lando Norris McLaren 1:41.515 1:41.821 1:42.084
    7 Fernando Alonso Alpine 1:41.598 1:42.209 1:42.116
    8 George Russell Mercedes 1:40.028 1:41.725 1:42.161
    9 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:40.791 1:42.640 1:42.719
    10 Nicholas Latifi Williams 1:41.998 1:43.273 2:03.095
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:41.680 1:43.702
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:41.396 1:44.232
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:41.893 1:44.311
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:41.933 1:44.355
    15 Esteban Ocon Alpine 1:41.730 1:45.190
    16 Alexander Albon Williams 1:42.078
    17 Kevin Magnussen Haas 1:42.159
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:42.666
    19 Mick Schumacher Haas 1:42.708
    20 Lance Stroll Aston Martin 1:43.430
  • Russell tavalyi Williamses bravúrját próbálta megismételni

    Russell tavalyi Williamses bravúrját próbálta megismételni

    George Russell egy kifejezetten bevállalós stratégiával hívta fel magára a figyelmet a Kanadai Nagydíj időmérő edzésének záró szakaszában. A Mercedes britje a még túl vizes pályán próbált meg slick gumikkal kvalifikálni, ám nem járt sikerrel, sőt még a falat is megtalálta a kettes kanyarban.

    Russell a tavalyi Orosz Nagydíjon, hasonló stratégiával megszerzett harmadik rajthelye miatt próbálkozott meg ismét az alternatív taktikával, de ebből most csak egy nyolcadik hely lett.

    „Jó autónk volt és láttam, hogy kezdett megjelenni a száraz ív” – értékelt az időmérőt követően Russell. „Viszont csak egy kanyar kell ahhoz, hogy pórul járj, és ez számomra az első és a második kanyar volt. Hasonló volt tavaly Szocsiban, amikor a három pilóta egyike voltam, aki interekről slickre váltott, és a Williamsszel a 3. helyre kvalifikáltam magam. Nagy a kockázat, nagy a jutalom. A pole pozícióért akarok harcolni, és nem azért vagyok itt, hogy megelégedjek a harmadik vagy negyedik hellyel.”

    Russell gyorsabb száradásra számított

    „Meglepődtem, hogy Monacóban milyen hamar felszáradt” – tette hozzá, tovább indokolva döntését. „Sőt máskor is meglepődtem, hogy milyen gyorsan megtörtént. Elég egy félig száraz ív és minden megváltozik. A pálya fele teljesen száraz volt, egy másik negyedben volt egy kis száraz vonal, aztán az utolsó negyedben – az egyes és kettes kanyarban – vizes volt minden. Ahogy mondtam, egy kanyar el tudja rontani. Végülis azért vagyunk itt, hogy többért küzdjünk.”

  • Norris optimista: Száraz pályán versenyképesebbek vagyunk

    Norris optimista: Száraz pályán versenyképesebbek vagyunk

    Lando Norris optimistán várja a futamot és reménykedik a csapadékmentes időjárásban.

    A brit versenyző időmérője nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Az eső nem jött jól a McLarennek, ezen felül a 22 éves pilótánál beköszönt a technika ördöge is. A Q2-ben kieső Norris azonban nem csüggedt el, hiszen a verseny új lehetőségeket kínálhat a számára.

    „Az egész a Q1 végén kezdődött, majd a Q2-ben is folytatódott. Még nem tudom, hogy mi volt pontosan a probléma, véleményem szerint még a csapat sem tudja. Megpróbáltuk orvosolni a bajt, de nem sikerült megoldást találnunk ilyen rövid idő alatt. A 14. helyről rajtolva optimistának kell lennem. Megpróbáljuk célba venni a pontszerző helyek egyikét, különben is száraz körülmények között versenyképesebbek vagyunk.” – nyilatkozta Norris.

    Ugyan a brit pilóta szereti az változó időjárást és mellé járó kihívásokat, ám tegnap nem tudott „lubickolni”:

    „Én szeretem ezeket a körülményeket, de nem tudtam mit tenni. Megpróbáltuk, de nem volt elég jó a tempóm a továbbjutáshoz.”