Címke: időmérő edzés

  • Stroll: Sokkal többre számítottunk az időmérőn

    Stroll: Sokkal többre számítottunk az időmérőn

    Nem csak az érintettek, hanem szinte mindenkit meglepett a Racing Point szombati időmérős teljesítménye. A mezőny második/harmadik legerősebb autójának tartott Racing Pointok csak a Q3 második felében végeztek.

    Hiába a Mercedes motor és az erős csomag, Lance Stroll csak a kilencedik helyezettként nyilatkozhatott a kvalifikáció után.

    „Nem voltunk annyira versenyképesek, mint amennyire szerettük volna. Jóval többet vártunk ennél.” – kezdte a kanadai.

    „Megpróbáltunk közepes gumikon bejutni a Q3-ba, de ez nem volt nekünk lehetséges. A Q3-ban két tizedet vesztettem a leggyorsabb körömben, amikor az utolsó kanyarban elfékeztem magamat, ez a pálya egyik legkritikusabb pontja. A mezőny elég szoros volt ma, ezért került sokba nekem ez a hiba.” – folytatta.

    „Ez egy frusztráló nap volt, de már a vasárnapi visszavágáson gondolkodunk. Sok elemzés és fejlesztések állnak előttünk és reméljük, hogy visszatérünk a pénteken mutatott tempónkra. Összességében szerintem egy elég biztos versenytempónk lesz, és bármi megtörténhet majd. Az eső lehetősége mindig ott van. Szoros lesz a csata, de sok pontért harcolhatunk majd.” – zárta.

  • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton a pole-ban, mindkét Ferrari a Q2-ben kiesett

    Belga Nagydíj: Lewis Hamilton a pole-ban, mindkét Ferrari a Q2-ben kiesett

    Lewis Hamilton győzelmét hozta az idei Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzése, ahol a Ferrarik idei gyengélkedése a mélypontra jutott, ugyanis csak a hetedik sort tudták kisajátítani.

    Az időmérő edzés első etapjában a két Haas kezdte meg a körözgetést, majd jött a mezőny többi része. A köridők fokozatosan javultak. A várakozásoknak megfelelően a két Williams mellett a három Ferrari motoros csapat küzdött a kiesés elkerüléséért, miközben a két Mercedes több, mint fél másodperccel magasodott a mezőny fölé. Végül mindkét gyári Ferrari bejutott a Q2-be, ám Räikkönen, Grosjean, Giovinazzi, Latifi és a legvégén kicsúszó Magnussen búcsúzott az első felvonásban. A finn jégember azonban csupán 87 ezredmásodperccel maradt el az utolsó továbbjutó Charles Leclerc mögött.

    A Q2-ben megkezdődött a taktikázás a holnapi versenyre, ugyanis a két Mercedes, a két Racing Point és Max Verstappen a közepes keveréken próbálkozott bejutni az időmérő utolsó etapjába. A két rózsaszín autó azonban a keményebb abroncsokon nem tudta volna abszolválni a második etapot, így kénytelenek voltak lágyakra váltani.  Így végül mindketten bejutott a Q3-ba akárcsak a két Mercedes, a két Red Bull, a két Renault és a két McLaren. A kiesők: Kvyat, Gasly, Leclerc, Vettel és Russell. A 2014-es Brit Nagydíjon fordult elő utoljára, hogy nem volt Ferrari a Q3-ban.

    Az utolsó részben Lewis Hamilton már elsőre új pályacsúcsot futott, hat tizedet adva a finn csapattársának, aki századokkal előzte csak meg első próbálkozásra Ricciardot és Verstappent. A második nekifutásra tudott javítani mindkét Mercedes, de a címvédő végül fél másodpercet adva a csapattársának szerezte meg karrierje 93. első rajtkockáját. Verstappen a harmadik helyen, mögötte a két Red Bullt elválasztó Daniel Ricciardo fért oda a második sorba. Majd őket Albon, Ocon, Sainz, Perez, Stroll és Norris követett.

  • A 26.helyről kezdheti majd meg az Indy500-at Fernando Alonso

    A 26.helyről kezdheti majd meg az Indy500-at Fernando Alonso

    A mezőny hátsó részéből kezdheti majd meg a 2020-as indianapolisi 500 mérföldes versenyt Fernando Alonso, aki továbbra a tripla korona megszerzéséért harcol.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok 2017-ben próbálkozott először a legendás versenyen, akkor az ötödik helyre kvalifikált, ám a futamot nem tudta befejezni. Tavaly viszont nem tudta kvalifikálni magát a versenyre, így a harmadik próbálkozásból második alkalommal rajtolhat majd el az Arrow McLaren SP csapat színeiben.

    „Nem volt meg a sebességem sem tegnap sem ma, de elégedett vagyok a futásommal. Lesz néhány érdekes ember a rajtpozícióm körül.” – tweetelte a kvalifikáció után Alonso.

    Alonso négy körének átlaga 228,768 mérföld/óra (368,166 km/h) volt, ami a 26.helyre volt elég a 33 fős rajtrácson. A leggyorsabb a Honda motorral versenyző Mario Andretti volt, ám a legjobb kilencre még vár egy „topnine” kvalifikáció, amivel az első kilenc helyet fogják eldönteni.

    A 104. Indy500 jövő hét vasárnap kerül megrendezésre.

  • Vettel már nem tud mit mondani az autójára az újabb gyenge időmérő után

    Vettel már nem tud mit mondani az autójára az újabb gyenge időmérő után

    Újabb felejthető időmérőn van túl Sebastian Vettel, aki ismételten már az edzés második etapjában elbúcsúzott, és hiába az új kasztni még mindig vannak olyan dolgok az autójával amire nem igen tud mit mondani.

    Két ezreddel, de lemaradt a Q3-ról a Ferrari négyszeres bajnoka, aki ezzel zsinórban másodszor nem tudott bejutni a legjobb tízbe. Az elmúlt hetek szenvedéseit látva a Ferrari úgy döntött, hogy kasztnit cserél a németnél, ám a Q2-es leggyorsabb körén így is küszködött az autójával.

    „Az első szektor rendben volt, de a középsőben az autó elkezdett egyre idegesebb lenni. Leginkább a hetes kanyarban szenvedtem, a kanyar felénél elvesztettem az autó hátulját, de az ötös kanyar is trükkös számomra ma délután. Ez volt a középső szektor, de az utolsó szektor vége felé kicsit jobb lett, de még mindig nehéz volt megtalálnom a megfelelő egyensúlyt. Még így is a jobbak közé tartozott ez az etapom ezen a hétvégén, de nyilván ez még mindig nem elég jó.” – értékelt az időmérő után.

    Arra viszont nem tudott érdemi választ adni, hogy a kasztni csere hatására javult-e az autója teljesítménye.

    „Vannak olyan dolgok, amikre nem tudok választ adni. Megpróbálom a lehető legjobbamat nyújtani, igyekszem a rossz dolgokat kizárni, ez minden, amit most tehetek.” – jegyezte meg.

  • Hülkenberg szerint lett volna még potenciál a Racing Pointban

    Hülkenberg szerint lett volna még potenciál a Racing Pointban

    A silverstonei hétvége kezdete előtt szinte senki nem számított arra, hogy Nico Hülkenberget újfent láthatjuk majd Forma-1-es autóval versenyezni. Azonban miután Sergio Pérez koronavírus tesztje pozitív lett, a Racing Point vezetőségének pótolnia kellett a mexikóit. Választásuk végül a német pilótára esett, aki éppen, hogy csak lemaradt a Q3-ról a Brit Nagydíj tegnapi időmérő edzésén.

    „Úgy éreztem, hogy ebben lehetett volna akár többi is, mert nem sikerült kihoznom a maximumot az autóból,” – értékelt Hülkenberg. „Azonban jelen körülmények között ezt nagyon nehéz lett volna véghez vinni. Nem hiszem, hogy már az első alkalommal sikerül az autó minden lehetőségét kiaknázni.

    „Azonban kicsik voltak a különbségek, egyáltalán nem volt messze a Q3. Különböző keverékekkel próbálkoztunk, ami végül nem jött ki jól a számomra. A ritmust is nehéz volt felvenni, ennyit a mai napról.

    „Szerintem az első tíz versenyző közül is sokan fognak majd a közepes gumikon rajtolni. Érdekes lesz látni majd a fejleményeket. Számomra most minden helyzet újnak számít, szóval a létező leggyorsabban kell belerázódnom ezekbe.

    „Ezek az autók szörnyetegek. Még soha nem éreztem ennyi G-t a kanyarokban, ami miatt különösen nehéz volt a mai időmérő.”

  • Leclerc hihetetlenül boldog az időmérő után

    Leclerc hihetetlenül boldog az időmérő után

    Idei eddigi legjobb időmérő edzésén van túl Charles Leclerc és a Ferrari, a monacói ugyanis a negyedik helyet szerezte meg a Brit Nagydíj kvalifikációján.

    A Scuderia idei szenvedése után időnként csak az ötödik erőnek tűnt, ám Silverstone-ban az időmérőn jóval biztatóbbnak tűnt a helyzet. Az olaszok végül a közepes gumikon tudtak továbbjutni a Q2-ből, így a futamon el tudják kerülni a lágy gumik használatát, ami a pénteki nap után egy jó lehetőség lehet a vörösöknek.

    Az edzés után Leclerc elismerte, hogy eleinte szkeptikus volt abban, hogy a sárga oldalfalú gumikkal be tudna jutni a harmadik etapba, ám szerinte ez a tökéletes taktika a Ferrarinak, mivel komolyan szenvedtek a gumikkal.

    „Hihetetlenül boldog vagyok a mai nappal, nem számítottam a negyedik helyre, különösen a közepes Q2-es gumik használatakor. Megpróbáltuk, nem voltunk teljesen biztosak ebben, de nagyon jó, hogy működött, és ez egy remek lehetőség lehet nekünk a holnapi futamra.” – nyilatkozta a monacói az időmérő után.

    „A versenytempóval szenvedtünk. Vagyis maga a tempónk megvan, de nagyon hamar kinyírjuk a gumikat, főleg másokhoz képest. Így a közepes gumis rajt egy nagy segítség lesz nekünk.” – tette hozzá.

  • Pérezzel forgott a világ a Magyar Nagydíj időmérője során

    Pérezzel forgott a világ a Magyar Nagydíj időmérője során

    Segrio Pérez elmondta, hogy szédültnek érezte magát a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. Azonban a mexikói versenyző ennek ellenére mégis a negyedik helyre tudott kvalifikálni, bebiztosítva ezzel csapatának a második sort a két Ferrari előtt.

    Amíg Lance Stroll harmadik lett a két egyeduralkodó Mercedes mögött, Pérez éppen csak meg tudta szerezni a negyedik helyet a „rózsaszín Merecedesszel”. A mexikói első próbálkozását törölték a stewardok, miután a négyes kanyarban túllépte a pálya határait. Azonban a második próbálkozása során már sikerült összeraknia egy tiszta kört, amivel megelőzte Sebastian Vettelt, Charles Leclerc-t és a tavalyi pole pozíciós Max Verstappent.

    Pérez az időmérő utáni nyilatkozatában elmondta, hogy már a kvalifikáció elején sem érezte jól magát.

    „Ez egy jó eredmény a csapat számára, azonban velem sok minden történt a kvalifikáció során,” – mesélte a Racing Point mexikói versenyzője, akinek hiába van szerződése 2022-ig, jelenleg bizonytalan a helyzete a csapatánál.

    „Az időmérő során ugyanis nem voltam 100 százalékos formában fizikálisan. Valamilyen okból kifolyólag szédültnek éreztem magam a pilótafülkében az egész edzés során.”

    Amikor arról kérdezték Pérezt, hogy tudja-e már, mitől érezte rosszul magát, ezt válaszolta: „Nem, nem tudom. A nyakam mondjuk már jobban fáj tegnaphoz képest.

    „Nagyon hirtelen történt az egész. A nyakam is egy fáj egy kicsit, valamint a pálya egyes pontjain forgott velem a világ. Úgy, hogy az előbb felsorolt körülmények hátráltattak, rendkívül felértékelődik ez a negyedik hely.”

    Pérez azonban nem gondolja, hogy ezek a problémák majd kihatással lesznek majd a tempójára a vasárnapi versenyen. A mexikóinak az a célja, hogy a létező legtöbb pontot gyűjtse be a csapatának, ugyanis a McLaren elleni konstruktőri harcban minden egyes egységnek komoly jelentősége van.

    „Az egész hétvége során jól mentünk, szóval örülök a mai eredménynek,” – mondta a mexikói. „Remélhetőleg holnap is minden összeáll majd és jó sok pontot fogunk majd tudni szerezni a csapat számára.

    „Jó a tempónk, ráadásul a közepes keverékű gumikon rajtolhatunk holnap, amiből szerintem előnyünk is származhat majd. Szerintünk ugyanis a lágyabb gumikon a többieknek nehezebb lesz majd az első etapban.”

  • A Ferrari körönként hét tizedet bukik az egyenesekben

    A Ferrari körönként hét tizedet bukik az egyenesekben

    Mattia Binotto úgy véli, hogy a Ferrarinak nagyon nehéz lesz ledolgozni a sebességhátrányukat a többi csapathoz képest az idei Forma-1-es szezonban. Az olasz istálló csapatfőnökének elmondása alapján csak az egyenesekben hét tized másodpercet veszítenek a Mercedesekkel szemben.

    A Vörösök két versenyzője, Sebastian Vettel és Charles Leclerc egy borzalmas időmérő edzést teljesítettek a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. A négyszeres világbajnok már a Q2-ben kiesett, amíg monacói csapattársa majdnem egy másodperccel volt lassabb a tavalyi pole pozíciót érő körénél.

    A versenyen azonban Leclerc kihozta a maximumot a rendelkezésér álló technikából és a második helyen ért célba, miután számos előzést sikerült bemutatnia a 71 körös verseny során. Vettel azonban vasárnap is szenvedett és csak a tizedik helyen ért célba, miután a verseny 31. körében ütközött Carlos Sainz Jr. McLarenjével, ami miatt a menetiránnyal szemben találta magát és visszaesett az utolsó helyre.

    2019-ben még arról volt ismert a Ferrari, hogy övéké a legerősebb erőforrás a Forma-1 négy motorgyártója közül, az olaszok az idei szezonra olyan mértékben visszaestek, hogy a Red Bullon kívül csak a Ferrari motoros csapatok lassultak a tavalyi évhez képest.

    A visszaesés azon privát egyességnek köszönhető, amit az FIA és a Ferrari közösen hoztak meg a tavalyi hajtásláncuk kapcsán.

    Binotto a verseny után elmondta, hogy ugyan jelentős fejlesztési csomaggal készülnek a Magyar Nagydíjra két hét múlva, azonban még ennek ellenére is nehéz lesz kijavítaniuk a jelenlegi problémáikat.

    „Fejlesztenünk kell az autón, különösen azért, mert a dizájnnal és az aerodinamikával egyáltalán nem adódtak problémák,” – nyilatkozta az olasz szakember.

    „Ezek olyan fejlesztések voltak, amiket a korlátozásokat követően kezdtünk el és úgy tűnik, hogy működnek. Ez még nem a végleges megoldás, ugyanis mindig van hova fejlődnünk. A legfontosabb az, hogy tovább tudjunk javulni az autó viselkedésének ezen terén.”

    Binotto azt is elmondta, hogy az egy másodpercből – amivel Leclerc kikapott Bottastól az időmérő szakaszába – hét tizedet már csak az erőforrásuk miatt veszítettek el.

    „Az időmérőn megközelítve egy másodperc hiányzott az első rajtkockához. Ha felbontjuk az egy másodpercet, akkor három tizedet a kanyarokban, hét tizedet pedig az egyenesekben veszítettünk el a motor miatt.

    „Ezt lehetetlen lesz megoldanunk, ugyanis a motorszabályokat befagyasztották az idei szezonra. A lassú sebességünk azonban nem csak az erőforrásnak, hanem a nagy légellenállásnak is betudható.

    „Nagy csalódás volt látni az időmérőn az autóink sebességét az egyenesekben. Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy képesek legyünk kihozni a maximumot a rendelkezésünkre álló autóból.”

  • Ricciardót kizárták a Szingapúri Nagydíj időmérőjéről!

    Ricciardót kizárták a Szingapúri Nagydíj időmérőjéről!

    Igaz, hogy Daniel Ricciardo a nyolcadik leggyorsabb időt autózta a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén. Azonban későbbiek folyamán az ausztrált diszkvalifikálták, mivel a kvalifikáció első szakaszában az MGU-K-ja a megengedettnél több energiához segítette őt.

    Az MGU-K szerves részét képezi a Forma-1-es autók energia visszanyerő rendszerének, ami a fékezési energiát mozgási energiává alakítja át. A szabályban az áll, hogy maximum 120 kW (kilowatt) energiát alakíthat át, ami nagyjából 160 lóerőnek felel meg.

    Azonban az időmérő utáni ellenőrzésen kiderült, hogy Ricciardo túllépte ezt a határt és a Renault hiába védekezett, a stewardok nem kegyelmeztek és kizárták az ausztrál versenyzőt az időmérőről, aki így valószínűleg a boxutcából fog majd nekivágni a holnapi 61 körös Szingapúri Nagydíjnak.

  • Ezért tarthatta meg Bottas a Q3-ban futott körét

    Ezért tarthatta meg Bottas a Q3-ban futott körét

    A szabályokban található kiskapu miatt tarthatta meg a gyors körét Valtteri Bottas az Olasz Nagydíj időmérő edzésének harmadik szakaszában.

    A finn már akkor szelte át a célvonalat, amikor a pályamunkások már javában lengették a piros zászlót. Az időmérő edzést Kimi Räikkönen balesete miatt kellett félbeszakítani. A finn pilóta a Parabolica kijáratán veszítette el az uralmát az Alfa Romeoja felett és a falban kötött ki.

    Eközben már számos versenyző átszelte a célvonalat és csak azután kezdtek el villogni pirosan a lámpák. Azonban Bottas belső kamerás felvételén jól látszik, hogy még nem szelte át a célvonalat, amikor a piros lámpák már villogtak a pálya mellett található kijelzőkön.

    Bottas kijelzőjén azonnal felvillant a „warning” felirat és a versenymérnöke nem sokkal később tájékoztatta is őt a piros zászlóról. Kezdetben még nem jelent meg köridő a finn neve mellett, ugyanis ő volt az első versenyző, aki nem ért át a célvonalon a piros zászló előtt. Azonban ennek ellenére egy 1:19.354-es köridő jelent meg Bottas neve mellett pár perccel később.  Ha nem kapta volna meg azt a bizonyos kört, akkor a finn a harmadik helyett a kilencedik helyről rajtolhatott volna.

    Habár a kijelzők már Bottas célba érése előtt pirosan villogtak, a piros zászlós fázist helyi idő szerint már a finn áthaladását követően regisztrálták. Ennek a késés az oka a piros zászlók és lámpák megjelenése és az FIA üzenetküldő rendszerének frissítése között. Tehát a piros zászló csak akkortól lép érvénybe, amikor az FIA üzenetküldő rendszere kiküldi azt a csapatok számára.

    Így Bottas köre érvényes volt, amivel végül megszerezte a harmadik helyet. Az időmérőt követően a finn pilóta nagyon szerencsétlennek érezte magát, ugyanis a gyors körében maradt némi idő a Räikkönen féle baleset miatt. „Kimi balesete miatt sárgáztak az utolsó szektorban, ami miatt egy kicsit el kellett vennem a gázt. Ott csúszott ki a pole a kezeim közül. Frusztráló, hogy akár meg is lehetett volna a pole, azonban ez a nap sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a számomra.”