Címke: időmérő edzés

  • Hamilton ezzel magyarázta a Q1-es kiesését

    Hamilton ezzel magyarázta a Q1-es kiesését

    Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton 16. helyen végzett az időmérőn Jeddah-ban, ezzel már az legelső körben búcsúzott.

    A brit láthatóan nem tudta tartani a tempót csapattársával, aki negyedik lett a Q1-ben, és közel 7 tizeddel ment jobb időt Hamiltonnál.

    „Egyszerűen szenvedtem az autó egyensúlyával, nem ott volt, ahol akartuk. értékelt a Sky Sportnak Hamilton.

    Mikor tegnapi rakétatámadásról kérdezték, hogy esetleg az lehetett hatással a teljesítményére, tagadta a feltételezést.

    „Nem-nem, mi profik vagyunk. Sajnos csak rossz irányba mentünk el a beállításokkal.” – ismételte.

    Végül Russell egyetlen Mercedes motoros autóként bejutott a legjobb 10-be, ahol hatodik lett.

    Hamilton éppen Schumacher ütközésekor nyilatkozott, és reményét fejezte ki az iránt, hogy kollégájának ne legyen komolyabb baja.

  • Wolff: A felbőszített Hamilton le akarja majd vadászni Verstappent

    Wolff: A felbőszített Hamilton le akarja majd vadászni Verstappent

    Hiába a váratlan időmérős vereség Abu Dhabiban, a Mercedes csapatőfőnöke Toto Wolff biztos benne, hogy Lewis Hamilton ebből csak erőt fog meríteni a futamra.

    Hamilton és Verstappen pontazonossággal érkezett meg a szezonzáró helyszínére. Az első edzést még a holland nyerte, ám utána a Mercedes és Hamilton került fölénybe. Éppen ezért volt meglepetés, hogy Max Verstappen végül elhappolta a pole-t a közvetlen riválisától, ráadásul komoly, négy tizedmásodperces előnnyel.

    A kvalifikáció után Wolff sportszerűen elismerte, hogy a Red Bull sokkal jobb volt, jobban használta a gumikat és pontosabban alkalmazta a szélárnyék taktikát is a versenyzői között, azonban Hamiltont ez a vereség csak még inkább felfogja paprikázni a sorsdöntő ütközetre.

    „Tökéletes tartományon belül voltak a gumijaik az utolsó etapban, és a szélárnyékozást is hibátlanul végezték el. Ezért vannak ők a pole-ban.” kezdte az osztrák. „Szerintem nincs szükség mondani bármit is Lewisnak, holnapra nagyon mérges lesz, ami mindenképpen jó, rendkívül motivált lesz, hogy levadássza Verstappent.”

    Hamilton és a Mercedes számára a stratégia jelent előzően némi előnyt, ugyanis Verstappen a lágy, Hamilton pedig a közepes gumikkal fogja megkezdeni az Abu Dhabi Nagydíjat.

    „Jobb a közepes gumikon rajtolni. Ugyan lesz egy kis hátrányunk majd a rajtnál és az első hat-hét körben, ha Max elég gyors lesz. Azonban mi tovább lehetünk majd kint. Egy agresszívabb alávágással is próbálkozhatunk és megpróbálhatjuk kontrolálni a pálya pozíciót. Az éjszaka folyamán rengeteg programot és algoritmust át fogunk futtatni.” – vázolta.

  • Emiatt szenvedett Bottas az időmérőn

    Emiatt szenvedett Bottas az időmérőn

    Valtteri Bottas szerint nem jött jól a számára az, hogy az Abu Dhabi Nagydíj időmérője előtt vissza kellett váltania egy használtabb erőforrásra, ami legalább két tizedmásodperctől esett el.

    A Mercedes finn pilótája majdnem egy másodpercet kapott a pole-t megszerző Max Verstappentől, aki kiénekelte a sajtot az előzetes favorit, Lewis Hamilton szájából. A hétszeres világbajnok brit pilóta is majdnem négy tizedmásodperces lemaradással szerezte meg a második helyet a Red Bull hollandja mögött.

    Azonban Bottas Lando Norris, Sergio Pérez és még Carlos Sainz is meg tudta előzni, amit a finn pilóta annak tudott be, hogy a viseletesebb erőforrása miatt „limitálva voltak a lehetőségei”.

    „A Q2-ben autóztam a legjobb időmet és az volt a maximum, azon a körön már esélyem sem volt jobbat menni” – értékelt a finn pilóta, aki mind a 101 Mercedesnél töltött időmérőjén be tudott jutni a Q3-ba.

    „Bárhogyan is próbálkoztam, a beállításban egyszerűen ennyi volt. Egy olyan beállítást választotta, ami a versenyen minden bizonnyal jó lesz majd, de abban reménykedtem, hogy a kvalifikáción sem lesz rossz. A mai napon egy régebbi erőforrásra kellett váltanunk, ami miatt tisztában voltam vele, hogy két tizedet minimum veszítettem.”

    Bottas azt is hozzátette, hogy a motorcserét a „jobb megbízhatóság érdekében” hajtották végre. A finn pilóta arra a kérdésre is választ adott, hogy miért nem adott szélárnyékot Hamiltonnak, amikor Pérez beáldozta magát Verstappenért, aki később viszonozta mexikói csapattársának a szívességét. A tízszeres futamgyőztes szerint túl nagy kockázattal járt volna a szélárnyékozás, mert az egyikük könnyen pórul is járhatott volna.

    A holnapi nap folyamán nagy szerepe lehet majd versenystratégiának, mert amíg a két Mercedes a közepeseken fog rajtolni, addig a Red Bullok a piros oldalfalú lágy keverékeken startolhatnak majd. Érdekes lesz majd figyelni a bajnokságok alakulását is, ugyanis még egyik bajnokság sem dőlt el.

  • Hamilton: A Red Bull más dimenzióban járt az időmérőn

    Hamilton: A Red Bull más dimenzióban járt az időmérőn

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull annak ellenére járt egy másik dimenzióban járt a Szaúd-Arábiai Nagydíj időmérő edzésén, hogy egy nagyon fontos pole-pozíciót szerzett meg a jeddah-i éjszakában.

    A hétszeres világbajnok brit pilóta favoritként érkezett meg Jeddah-ba, azonban Max Verstappen és a Red Bull meglepő módon nagyon jó tempóval rukkolt elő. A holland pilóta az utolsó időmérős körre során két lila szektorral kezdett és ha be tudta volna fejezni a körét, akkor nagy valószínűséggel övé lett volna a pole. Azonban a bajnokság éllovasa az utolsó kanyarban hibázott és falhoz csapta az autóját, ami miatt majd csak a harmadik helyről rajtolhat majd a mai versenyen.

    Hamilton örült annak, hogy megtarthatta az első rajtkockát, azonban tisztában van azzal, hogy normál körülmények között nem győzhette le volna Verstappent, hiába próbáltak meg mindent a csapattársával, Valtteri Bottasszal a beállítások terén.

    „Nagyon keményen dolgoztunk a beállításon és a szimulációkon, és a Valtterivel való együttműködésem valami hihetetlen” – ismerte el a brit csillag, akit több dolog miatt is vizgsáltak a versenybírák, de büntetést végül nem kapott. „Ő a legjobb csapattársam eddigi karrierem során. Közös erővel dolgoztunk azon, hogy mi legyünk a legjobbak. Azonban mindezt hiába tettük, a Red Bullok nagyon gyorsak voltak ezek a pályán. Örülök annak, hogy végül meg tudtam tartani a pole-t a tegnapi nap folyamán.”

    Hamilton hozzátette, hogy a W12-t nagyon jónak érezte a pénteki nap folyamán, azonban szombaton már nem volt meg az az érzése az autóban ülve.

    „Pénteken még nagyon jók voltunk, azonban szombatra eltűnt a lendületünk. Nagyon büszke vagyok a srácokra és Valtterire, hogy meg tudtuk szerezni az első két rajthelyet az időmérőn. Ez egy remek eredmény a számunkra.”

    A Mercedes brit pilótája azt is hozzátette, hogy ugyan ők rajtolnak az élről, a versenyen egy nagyon kemény csatára számít, mert Verstappen biztosan ki szeretné köszörülni a csorbát a tegnapi hibája miatt.

  • Wolff: A balesetig azt gondoltam, oda a pole-pozíció

    Wolff: A balesetig azt gondoltam, oda a pole-pozíció

    Toto Wolff elárulta, hogy amíg Max Verstappen nem csapta oda az autóját a falnak az időmérő edzés legvégén, addig azt gondolta, nem az övék lesz a pole-pozíció az F1 történelmének első Szaúd-Arábiai Nagydíjára.

    Nem túlzás kijelenteni azt, hogy a Red Bull holland pilótája az év gyorskörén volt a Q3 legvégén, azonban az utolsó kanyarban elfékezte magát és az autója jobb hátulját a palánkhoz csapta. Emiatt nem tudta befejezni a körét és az első rajtkocka helyett majd csak a második rajtsor elejéről várhatja a mai 50 körös verseny rajtját.

    A bajnoki éllovas ugyanakkor aggódhat, ugyanis az előnye mindössze 8 pont Lewis Hamiltonnal szemben és a mai versenyen a két Mercedes indul majd előle. Ha Verstappen nem fog tudni pozíciót fogni, akkor hátrányból kezdi majd meg a szezon utolsó futamát Abu Dhabiban.

    Annak ellenére, hogy mindenki az gondolta, hogy majd a Mercedes lesz a legnagyobb favorit Jeddah-ban, a Red Bull mindenkit meglepett a tempójával és a brackley-i istálló csapatfőnöke szerint emiatt egy nagyon szoros versenyt láthatunk majd a mai nap folyamán.

    „A Forma-1 tiszta őrület és tele van meglepetéssel” – nyilatkozta az osztrák szakember az időmérő után. „A Red Bull nagyon erős volt az időmérő edzés során, mert egy remek csomaggal vághattak neki a hétvégének. Az utolsó körön Verstappen simán megvert volna minket és amíg a falhoz nem csapta az autót, azt hittem vége és nem a miénk lesz a pole-pozíció. Hihetetlen pillanat volt, de egy óriási előnyben leszünk a verseny folyamán.”

    Wolff azt is hozzátette, hogy a csapata „milyen motivált a Red Bull elleni bajnoki csatában”, ugyanis a 2014 óta tartó turbóhibrid éra során először fordul elő az, hogy egy csapat megdöntheti a Mercedes hegemóniáját.

  • Sainz: Egy körön nincs jobb Leclercnél

    Sainz: Egy körön nincs jobb Leclercnél

    Carlos Sainz nemrégiben egy elég nagy dicsérettel illette csapattársát, Charles Leclerc-t. A Ferrari spanyol versenyzője szerint monacói kollégája a jelenlegi F1-es mezőny legjobb pilótája egy körön.

    Leclerc már az idei szezonban is okozott nagy meglepetéseket a szombat délutánok folyamán, ugyanis Monacóban és Bakuban is pole-pozíciót tudott szerezni. A kétszeres futamgyőztes jelen pillanatban 13-7-re veri Sainzot a kvalifikációkon, azonban a spanyol rendkívül élvezi azt, hogy egy ugyanolyan autóban mérheti össze a tudását egy körön azzal a pilótával, aki szerinte páratlan szombati edzések során.

    „Szerintem Charles a legjobb az időmérőkön” – véli az olasz istállót erősítő spanyol versenyző. „Ő a jelenlegi mezőny egyik, hanem a legjobb pilótája a szombatok folyamán. Erre csak most jövök rá a csapattársaként, mert látom, hogy milyen magas szinten űzi ezt. Nem csak gyors, de a munkához való hozzáállása is hihetetlen.”

    „Jól dolgozik együtt a csapattal és még sok olyan jó tulajdonsága van, ami miatt egy remek versenyzőt tisztelhetünk benne. Egy kihívás ellen menni az időmérőkön száraz körülmények között, mert ő a legjobb, azonban személy szerint ezt nagyon élvezem.”

    Ugyan Leclerc magabiztosan győzi le Sainzot az időmérők folyamán, a vasárnapi versenyek során már más a helyzet. 20 futam után mindössze 6,5 pont köztük a különbség a monacói javára és a szezonból már csak két verseny van vissza.

    A Ferrari az idei év utolsó tripla hétvégéjén lényegében lerendezte a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért folytatott versenyt McLarennel. A maranellói istálló versenyzői a három verseny során összesen 47 pontot gyűjtött, amíg a wokingi istálló erejéből mindössze 4 pontra futotta, amivel az esélytelenek nyugalmával vághatnak majd neki a soron következő Szaúd-Arábiai és Abu Dhabi Nagydíjnak.

  • Kasznit cserél a Ferrari Leclerc autóján

    Kasznit cserél a Ferrari Leclerc autóján

    A Ferrari a teljes karosszériát ki fogja cserélni Charles Leclerc autóján. Az olasz istálló mérnökei ugyanis egy repedést találtak a jelenleg használatban lévő kasznin, ami miatt a monacói pilóta már a Q2-ben elvérzett a Katari Nagydíj időmérő edzésén.

    Leclerc az egész időmérő során szenvedett és végül csak a 13. helyen zárt. Ezzel szemben a csapattársa, Carlos Sainz a közepes keverékeken volt képes bejutni a Q3-ba, ahol a 7. helyet szerezte meg magának.

    A Ferrari monacói fiatalja már az edzés közben is zavart volt és „ötlete sem volt”, hogyan szedett össze egy 9 tizedmásodperc lemaradást az első Q2-es próbálkozása után a többi versenytársával szemben. Nem sokkal később kiderült, hogy a kétszeres futamgyőztes gyanakvása nem volt alaptalan, ugyanis az SF21-ének kaszniján a Ferrari talált egy repedést, ami miatt még a Katari Nagydíj kezdete előtt kapni fog egy újat.

    „Leclerc autójának ellenőrzését követően egy repedést találtunk a karosszériáján, amit vélhetően azért keletkezdett, mert a Q1-ben nagyon agresszívan használta a rázókövet. Ebből kifolyólag ki is fogjuk cserélni azt” – állt az olasz istálló által kiadott közleményben.

    A közleményben még az is benne volt, hogy a maranellóiak szerelői „a sportszabályoknak megfelelően lesznek képesek végrehajtani a cserét”, akkor Leclerc az eredetileg megszerezett 13. helyéről várhatja majd vasárnap a piros lámpák kialvását.

    A monacói pilóta autóján legutoljára a Belga Nagydíj második szabadedzését követően kellett kasznit cserélni, ahol ugyanis a 24 éves Leclerc a Les Combes kijáratán törte össze a Ferrariját.

    Annak ellenére, hogy a monacói szupersztár viszonylag hátulról fog rajtolni egy olyan pályán, ahol viszonylag nehéz előzni, a Ferrari versenyzője szerint lesz lehetősége arra, hogy pozíciókat nyerjen és pontokat szerezzen.

    „Bármi megtörténhet” – nyilatkozta Leclerc az időmérőt követően. „Szabadon választhatunk majd gumit, szóval remélem, hogy ez jelent majd valami fajta előnyt a számunkra.”

  • Pérez nagyon csalódott: Egyszerűen semmi nem jött össze

    Pérez nagyon csalódott: Egyszerűen semmi nem jött össze

    Sergio Pérez egy katasztrofális szombati napot zárt Katarban. A Red Bull mexikói pilótája már a Q2-ben elvérzett az időmérő edzésen és a vasárnapi futamon csak a 11. helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását. A kétszeres futamgyőztes most elárulta, hogy szerintem mi lehetett a baj az időmérő során.

    „Nagyon szomorú vagyok, mert egész hétvégén ott voltunk a közvetlen élmezőnyben” – nyilatkozta Pérez az időmérő után a Ziggo Sport kamerái előtt. „A kvalifikáción azonban egyszerűen semmi nem jött össze. Az éjszaka beálltával másként próbáltuk munkára fogni a gumikat, de ebben kudarcot vallottam.”

    Szegény Pérezt még az ág is húzza, ugyanis az előbb említettek mellett még sokszor forgalomba is került, ami miatt nem tudott egy igazán jó kört sem összerakni.

    „Nincs túl sok mondanivalóm erről. Sokszor kerültem forgalomba, szóval ennek utána kell járnunk, miért történhetett meg ez. Emiatt egy tiszta köröm se volt, ami miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültem.”

    A mexikói pilóta ugyanakkor nagyon reméli, hogy gyorsan fel tud majd zárkózni Max Verstappen mögé, hogy segítse őt a Mercedesek elleni harcban. Ennek érdekében pedig a „legjobbját fogja nyújtani” a holnapi 57 körös futam során.

  • Bottas legyőzné Verstappent a katari futamon

    Bottas legyőzné Verstappent a katari futamon

    Valtteri Bottas a harmadik rajthelyet szerezte meg a vasárnapi Katari Nagydíjra. A finn pilóta végül nem tudta megelőzni Max Verstappent a Q3-ban, amit annak tudott be, hogy az autója péntekről szombatra érzésre megváltozott és ennek egyáltalán nem örült.

    „Nagyon jól alakult a számomra a hétvége, egészen az időmérő edzésig” – jegyzete meg Bottas az időmérő után adott interjújában. „Nagyon jól és magabiztosan éreztem magamat az autóban, azonban nem tudom mi történt tegnap este. A harmadik szabadedzésen más volt a szélirány, de még ott is én voltam a leggyorsabb. Nagyon nyomnom kellett, de ennél nem tudtam többet nyújtani.”

    „Az időmérőn már szenvedtem, különösen az egyes kanyarban. Tegnap ez még nem így volt, szóval ki kell derítenünk, hogy mi történhetett az autóval tegnap éjszaka.”

    „A holnapi nap folyamán pedig nem lesz túl sok veszíteni valóm, remélhetőleg Lewisszal egy jót fogunk majd tudni a rajtolni a pálya tisztább oldaláról. Két autóval leszünk Verstappen ellen, szóval biztosan tudunk majd csinálni valamit, hogy megelőzzük őt.”

    Ha a Mercedes finn pilótája le tudná győzni a bajnokság éllovasát a holnapi 57 körös futam során, akkor azzal nagyot segítene a csapattársán, Lewis Hamiltonon, akinek jelen pillanatban 14 pont a hátránya a Red Bull fiatal titánjával szemben.

  • Hamilton: Az időmérőre minden összeállt

    Hamilton: Az időmérőre minden összeállt

    A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a Katari Nagydíj időmérő edzésén megszerezte 102. rajtelsőségét. Ugyan a hétszeres világbajnok brit pénteken még nem érezte magát 100%-osan az autóban, azonban elmondása szerint szombatra minden összeállt, aminek köszönhetően egy „gyönyörű kört” tudott összerakni a Q3 végén.

    Hamiltonnak a pole-pozícióval minden esélye meglesz arra, hogy megnyerje a vasárnapi versenyt és ezzel tovább faraghassa a hátrányát Max Verstappennel szemben az egyéni pontversenyben.

    „A tegnapi és a csütörtöki nap is egyaránt nehéz volt a számomra, mert nem éreztem magam túlságosan jól az autóban” – ismerte el a brit klasszis az időmérőt követően. „A szabadedzések sem sikerültek túl jól, ami miatt hosszú éjszakát zártunk a mérnökökkel együtt a tegnapi nap folyamán. Szerencsére sok helyen tudunk fejlődést elérni.”

    „Hálás vagyok a csapatnak, hogy mindig jó ütemben küldött ki a pályára, ugyanis egyik szakaszban sem kerültem forgalomba a mért köreim során. Az utolsó köröm gyönyörű volt, nagyon jónak is éreztem az autóban ülve.”

    „A szerdai napon még a hasam is fájt, de szerencsére tegnap este már jól tudtam aludni. Ilyen állapotban pedig nehéz lett volna vezetni, különösen egy ilyen gyors vonalvezetésű új helyszínen. Holnap a gumik is fontos szerepet játszhatnak majd, de szerintem akár egy kettős győzelmet is arathatunk a holnapi verseny folyamán” – zárta Hamilton, aki jelen pillanatban az egyéni pontverseny második helyén áll.