Címke: idei szezon

  • Leclerc szerint az idei volt a legjobb szezonja a Forma-1-ben

    Leclerc szerint az idei volt a legjobb szezonja a Forma-1-ben

    A Ferrarinál versenyző Charles Leclerc szerint az idei szezon volt élete legjobb éve a Forma-1-ben. A monacói pilóta annak ellenére gondolja ezt, hogy a nyolcadik helyet sikerült megszereznie az összetett pontversenyben, azonban mindezt egy gyenge autóval érte el.

    Amíg az olasz istálló 1980 óta nem szerepelt annyira rosszul a konstruktőri bajnokságban, mint az idei szezonban, Leclerc számos alkalommal volt képes a középmezőny élére állni az SF1000-rel és két alkalommal még a dobogóra is fel tudott állni.

    A fiatal monacói pilóta 98 pontot tudott szerezni a szezon során, ami az egyéni bajnokság nyolcadik helyére volt elég. Ezzel szemben a négyszeres világbajnok csapattársa Sebastian Vettel mindössze 33 egységet gyűjtött 2020-ban, jelentősen elmaradva ezzel Leclerctől.

    Leclerc – aki tavaly egészen 2024-ig hosszabbította meg a szerződését a Vörösökkel – megjegyezte, hogy az idei szezon rendkívül nehéz volt a számukra, azonban hozzátette, hogy ezt tartja az eddigi három teljes Forma-1-es szezonja közül a legjobbnak.

    „Az idei szezonnak két oldala van az én szempontomból,” – magyarázta Leclerc. „Az én oldalamról ez volt az a szezon, ahol a legjobb teljesítményt nyújtottam. Rendkívül boldog vagyok, ugyanis a pályán mutatott teljesítményem remek volt.

    „Sokszor vállaltam kockázatot és szerencsére ezen kockázatvállalások többnyire pozitívan sültek el, ami sok pontot eredményezett nekem és a csapat számára. Sajnos olyan alkalmak is voltak, amikor túl sokat akartam és az akcióim balul sültek el, ami miatt veszítettem egy pár pontot.

    „Azonban, ha az összeképet nézzük a saját szempontomból, akkor a szezon teljes mértékben pozitív volt. Ennek kifejezettem örülök és már nagyon várom a következő szezont, hogy meglássuk, mit érhetünk majd el a rendelkezésünkre álló technikával.”

  • Räikkönen: Megbízható az autónk, ami nagyon fontos

    Räikkönen: Megbízható az autónk, ami nagyon fontos

    Kimi Räikkönen már nagyon várja az idei szezon kezdetét, ugyanis a finn már újra azt akarja csinálni, amit a legjobban szeret: versenyezni.

    Egy nagyon hosszú téli szüneten vagyunk túl, azonban az Alfa Romeo készen áll a küzdelemre, és remélik, hogy képesek lesznek előrébb lépni a tavalyi szezonban elért eredményeikhez képest.

    „Még mindig sok dolog van, amiről meg kell bizonyosodnunk, ugyanis a lehető legtöbbet szeretnénk megtapasztalni az autónkból még az Ausztrál Nagydíj kezdete előtt. Jelen pillanatban egy megbízható autóval rendelkezünk, ami kulcsfontosságú a számunkra. Ez egy tökéletes kiindulópont a számunkra,” – idézi 2007 világbajnokát a Marca.

    „A célom az, hogy a legjobbamat nyújtsam. Imádok vezetni, azonban nem ki nem állhatom a teszteket és az ezzel járó reklámeseményeket. A versenyzőket az ezt követő időszak érdekli csak igazán, amikor a versenyzés kerül terítékre.”

    Räikkönennek azonban a nagy várakozás ellenére nincsenek túl nagy elvárásai a szezon első verseny előtt. „Nincsenek igazán elvárásaim, ugyanis szinte senki sincs tisztában azzal, hogy hol helyezkednek el a többi csapathoz képest. Ez Melbourne-ben ki is fog derülni, és már nagyon izgatott vagyok emiatt, hogy végre fény derüljön az erőviszonyokra.”

    A Fred Vasseur által vezetett istálló mindenféleképpen jobb szezont szeretne futni a tavalyihoz képest és remélik, hogy sikerül majd aktívabban részt venniük a középmezőny küzdelmeiben.

    „Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a fejlődés érdekében. Muszáj tanulnunk a tavalyi szezonban tapasztalt problémáinkból. Ha ez sikerülni fog, akkor biztosan sikerül majd előrébb lépnünk a tavalyi évhez képest.”

  • A Red Bull egy „erős második pilótát” szeretne 2020-ra

    A Red Bull egy „erős második pilótát” szeretne 2020-ra

    A Red Bull versenyzői közül akár még Daniil Kvyat is megkaphatja a Red Bull második ülését a 2020-as Forma-1-es idényre.

    Nem is olyan régen a milton keynesi istálló tanácsadója, Dr. Helmut Marko még azt nyilatkozta, hogy az orosznak egyáltalán nincs esélye visszakerülni az anyacsapathoz, ugyanis Max Verstappen csapattársa Alex Albon és Pierre Gasly lesz. Azonban Marko egy orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy meg van elégedve Kvyat teljesítményével, akinek sikerült talpra állnia, miután a Red Bull már kétszer is kirúgta őt az elmúlt 3 évben.

    Az orosz eddig zseniálisan teljesít az idei szezonban, ugyanis a top csapatok versenyzőin kívül csak ő mondhatja el magáról, hogy pezsgőzhetett a dobogón. A faenzai istálló versenyzője a kaotikus Német Nagydíjon szerezte meg a harmadik helyet, miután számos élversenyzőnek eléggé balszerencsésen alakult a hétvégéje.

    „Kvyatnak eddig nagyon jó szezonja van,” – mondta Marko. „Sajnos a technika ördöge számos alkalommal kibabrált vele, azonban eddig azt nyújtja, amit elvárunk tőle. Tudjuk, hogy mire is képes valójában. Felnőtt a feladathoz, ugyanis már nem annyira érzelmes, mint pár évvel ezelőtt volt. Nem kérdés, hogy sokat fejlődött az elmúlt évek során.”

    Az orosz a maga részéről csupán annyit mondott, hogy nagyon örül annak, hogy újra csúcsformában versenyez és 2020-ban is a Red Bull valamelyik csapatában versenyezhet majd. „A legfontosabb az, hogy a Forma-1-ben maradjak,” – nyilatkozta Kvyat. „Ez egyfajta elismerése lenne az idei szezonban nyújtott teljesítményemnek. Forma-1-es versenyzőnek lenni fantasztikus érzés, és emellett a Toro Rossot is nagyon szeretem.

    „A döntést természetesen a főnökeimre bízom, azonban annyit mindenféleképpen el szeretnék mondani, hogy elégedett vagyok magammal. Rengeteg jó versenyt teljesítettem az idei szezonban és hosszú időt követően újfent dobogóra állhattam. Kevesebbet hibázok és magamat is jobban kezelem,” – tette hozzá az orosz.

    A Red Bull Racingnek eléggé nyilvánvalóak céljai a következő szezonra: Verstappennel harcba szeretnének szállni az egyéni világbajnoki címért. Azonban Marko a konstruktőri bajnokság fontosságát is hangsúlyozta. „Az a feladatunk, hogy újfent konstruktőri bajnokok legyünk és ez csak úgy lehetséges, ha Max mellett a másik versenyző is kiegyensúlyozottan teljesít és folyamatosan hozza a pontokat.”