Címke: ICE One Racing

  • Kimi Räikkönen nemes célra is bevetette magángépét

    Kimi Räikkönen nemes célra is bevetette magángépét

    Az MXGP egy súlyos balesete után egy versenyző kómába került, Kimi Räikkönen pedig magángépét küldte el a versenyző apjáért, hogy mielőbb fia mellett lehessen.

    Räikkönen 2011-ben alapította meg ICE One Racing nevű csapatát- Eleinte csak ralicsapat volt, de később elismert motocorss csapattá alakult. A csapat nehéz időket élt meg idén. Egyik versenyzőjük az életéért küzdött egy baleset után.

    Az esetről az egykori versenyző, Räikkönen jó barátja, Antti Pyrhönen mesélt a Gatedrop nevű oldalnak.

    A litván Arminas Jasikonis súlyos balesetet szenvedett. Egy ideig kómában volt, légzési nehézségek és agyi sérülés miatt.

    „Ez volt a karrierem legsötétebb napja, csapatmenedzserként és versenyzőként is” – emlékezett vissza Pyrhönen. „Eljött a pont, mikor félre kellett tenni minden érzelmet és mindenki csak AJ érdekeit nézte. Erősnek kellett maradnom miatta.”

    Jasikonist kómában, egy közeli kórházba szállították, Pyrhönen pedig mindent megtett a versenyzőért és családjáért.

    „Az egyik első dolog, amit tennünk kellett az az, hogy értesítsük a szüleit, hogy mielőbb láthassák őt. Kimivel hamar eldöntöttük, hogy az ő privát gépét elküldjük Litvániába, hogy mielőbb odaszállítsa AJ apját (a kórházba a fiához)” – mondta Pyrhönen, akit némileg meg is hatotta Räikkönen és a KTM segítsége.

    „A segítség, amit Kimitől, illetve Pit Beirertől, Robert Jonasstól és Heinz Kinigandetől kaptunk a KTM Grouptól, különösen fontos volt.”

    Jasikonis mára már jelentősen jobban van, már edz. Egyelőre azonban még nem tud visszaülni a motorra.

    „Erre nem jelölnék meg napot. Nem tudjuk még, hogy mikor (tud majd újra versenyezni), de ahogy AJ-t ismerem, ez inkább előbb lesz, mint utóbb” – mondta Pyrhönen

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Arminas Jasikonis (@arminasjasikonis) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Arminas Jasikonis (@arminasjasikonis) által megosztott bejegyzés