Címke: Hyundai

  • Tanak megdicsérte a Hyundai fejlesztéseit

    Tanak megdicsérte a Hyundai fejlesztéseit

    Ott Tanak elégedett csapattársai és a Hyundai mérnökeinek munkájával, amit a Hyundai i20 N Rally1 fejlesztése és tesztelése során végeztek.

    Ott Tanak csak decemberben vezette először a csapat Rally1-es autóját, a múlt héten pedig a Francia Alpokban tesztelt a hegyi pályákon.

    Az észt világbajnok elégedett a fejlesztésekkel, pedig Thierry Neuville balesete, és az, hogy csak az év utolsó részében mutatta be a csapat a végleges versenyautót, elég komolyan hátráltatta a projektet.

    „A srácok igazán jó munkát végeztek az autóval. Van egy erős új karosszériánk, és komoly lépést tettünk előre” – mondta Tanak.

    Természetesen szeretnék minél több kilométert megtenni a szezon kezdete előtt, de az idő alatt, amíg vezettem az autót, azt láttam, hogy a tervezők és a mérnökök remek munkát végeztek ez alatt a rövid idő alatt. Tudjuk, hogy van még feladatunk, de az autó ​​biztosan ígéretes” – tette hozzá.

    Tänak 2022-ben szerencsésebb évben bízik. 2021-ben csak ötödik lett a bajnokságban, miután személyes okok miatt kihagyta a Monza Rallyt, és a nyitónapon kiesett az októberi spanyolországi versenyen.

    A Hyundai Motorsportnál Thierry Neuville és Oliver Solberg ezen a héten is Franciaországban tesztel, majd a jövő hónap elején visszatérnek az Alpokba, hogy a verseny előtti teszttel fejezzék be a felkészülést a Monte-Carlo Rallyra, amivel január 20-án megkezdődik a WRC új korszaka.

    Hyundai Rally1
    foto: Hyundai Motorsport

     

  • Hayden Paddon is a WRC2-be jönne

    Hayden Paddon is a WRC2-be jönne

    Hayden Paddon közel áll ahhoz, hogy 2022-ben a WRC2-ben induljon egy Hyundai i20 N Rally2-vel. 

    Az új-zélandi pilóta 2018-ban versenyzett utoljára a világbajnokságon. Akkor nyolcadik lett a Hyundai i20 WRC-vel. Abban az évben Sebastian Marshall navigált neki, ő utána Kris Meekevel versenyzett, majd 2021-ben az Arctic Rallyn visszakerült a Hyundai-hoz, egy futamra beült Olvier Solberg mellé.

    Paddon az utóbbi három évben javarészt hazájában versenyzett, 2019-ben még elindult a Wales Rallyn egy Fiestával, akkor negyedik lett a WRC2 Pro kategóriában. Azóta nem szakadt el a Hyundaitól, idén intenzív programot futott az elektromos Kona EV-vel. A Waimate50 fesztivál hegyiversenyén első lett az autóval.

    Úgy látszik az elektromos csoda-Kona nem elégítette ki Paddont, aki kétéves szerződést szeretne kötni a Hyundai-jal, hogy újra a világbajnokságon versenyezzen. Rally1-es ülésre nincs esélye, de a WRC2 is megfelelne neki.

    A Rally2 a leginkább reális lehetőség. Természetesen egy Rally1-ben ülnék legszívesebben, de tudom, hogy először vissza kell térnem a mezőnybe, ezért ezen dogozunk a következő évre” – mondta Paddon.

    A versenyző azt is elárulta, hogy az elmúlt két évben többször is közel állt ahhoz, hogy visszatérjen a WRC-be, de többek közt a világjárvány miatt ezek meghiúsultak.

    2022-ben a nagy álma az, hogy az Új-Zéland Rallyn egy Rally1-es autóval induljon.

    Úgy ismerem az utakat, mint a tenyeremet, és úgy gondolom, hogy jó munkát tudnék végezni. Még mindig úgy érzem, nagyon jó formában vagyok, és tudom, hogy jól vezetek. Nyilvánvalóan az elektromos Konával dolgoztam már ezeken a pályákon, így tudom, hogyan kell vezetni egy elektromos vagy hibrid autót” – fejtegette Paddon.

    Amennyiben összejön a megállapodás a Hyundai csapattal, tovább erősödne a jövő évi WRC2 mezőny, ami azt jelentené, hogy a bajnokság második vonala is komoly izgalmakat hozhat.

  • Michelisz és Tassi TCR autója ezentúl az iRacingben is szerepel

    Michelisz és Tassi TCR autója ezentúl az iRacingben is szerepel

    Megérkezett az IMSA Michelin Pilot Challenge szériában szereplő két TCR autó, a Hyundai Elantra N TC és a Honda Civic Type R.

    E-Sportos rovatunkban kevés ennél örömtelibb hír fog érkezni, hiszen a magyar rajongók fantáziáját azonnal megmozgatja ez a két autó, Michelisz Norbert és Tassi Attila remek TCR-es szereplésének köszönhetően.

    Bár a WTCR autóinak exkluzív jogait a Raceroom birtokolja, ezeket a specifikációjú autókat nem csak ebben a szériában használják.

    Az IMSA Michelin Pilot Challenge 2001-ben alakult, és a 2021-as szezonban GT4-es és TCR autók teszik ki a széria két kategóriáját.

    A Hyundai Elantra N TCR 2021-ben mutatkozott be az IMSA második számú versenysorozatában, a Bryan Herta Autosport kötelékében.

    A 340 lóerős Honda Civic Type R már régi motorosnak számít, hiszen 2018 óta van jelen a mezőnyben.

    Az iRacingben eddig három GT4 autó, ezek a BMW M4 GT4, a McLaren 570S GT4, és a Porsche 714 Cayman GT4 Clubsport MR.

    A TCR oldalát eddig mindössze az Audi RS3 LMS képviseltette, azonban az újonnan érkezett autókkal egyre teljesebbé válik a Pilot Challenge palettája.

  • Hat év után távozik a Hyundai-tól Micheliszék csapatfőnöke

    Hat év után távozik a Hyundai-tól Micheliszék csapatfőnöke

    Nem kis általános meglepetést keltett a hír, hogy a Hyundai Motorsport csapatfőnöke, Andrea Adamo hosszú idő után távozik az istállótól.

    Sokáig volt esélye a győzelemre a Hyundai-nak idén is a WTCR bajnoki címére, még az utolsó futamnak is minimális matematikai eséllyel vágott neki Jean-Karl Vernay. A francia végül az utolsó hétvégén nem tudott papírformát borítani és harmadikként zárt összetettben Ehrlacher és Vervhisch mögött. A gyári Hyundai versenyzői közül Michelisz Norbert mindössze a nyolcadikként zárta a szezont.

    Mindezek mellett igencsak meglepő hír a csapatnál 2015 óta lévő Andrea Adamo azonnali hatállyal történő távozása. Adamo vezetésével a Hyundai 2018-ban és 2019-ben túraautó-világkupát sikerült nyerni (utóbbit Michelisszel), a rali-világbajnokságon pedig tavaly bizonyultak a legjobb gyártónak.

    „Hat Hyundai Motorsportnál töltött év után közösen a váltás mellett döntöttünk” – kezd bele az új helyzet kiváltó okainak ismertetésébe Adamo. „Most pedig itt az ideje számot vetni ezzel a rendkívül sikeres és csúcspontokkal teli hat évvel. Büszke vagyok az elért eredményekre, benne a két WTCR-győzelemmel és a WRC-s szerepléssel. A legjobbakat kívánom a csapatnak a jövőre.”

    A csapat megfogalmazása szerint Adamo távozása nem befolyásolja a Hyundai 2022-es szezonra történő felkészülését. Adamo szerepét az utód kinevezéséig ideiglenesen Scott Noh veszi át. „Köszönettel tartozom Andreának az együtt töltött hat évért. Van mire visszatekintenünk a WTCR-es és WRC-s sikerekkel is. Teljes szívemből a legjobbakat kívánom neki. A felkészülésünk a váltás ellenére a tervezett módon halad tovább.”

  • Bajban lehet a Hyundai

    Bajban lehet a Hyundai

    A Hyundai Motorsport múlt heti Rally1-es tesztje, nem a terveknek megfelelően alakult, ami komolyan hátráltatja a csapatot a jövő évi felkészülésben. 

    Nemrég még magabiztosan nyilatkozott a Hyundai vezetője, Andrea Adamo arról, hogy milyen ravaszul megvezették a konkurenciát a Rally1-es autó első verziójával.  A végleges változat tesztjére múlt héten került sor, de ahogy ez a raliban megszokott, a körülményeket nem lehetett kiszámítani, két olyan tényező is adódott, ami felborította a szépen kiszámított terveket.

    Az első az időjárás volt. Kétségtelen, hogy a havas tájakon gyönyörű fotókat lehetett készíteni az egyelőre hófehér versenyautókról. A havas versenyekre, így a Monte egy részére is remekül lehetett készülni. De a további hasznos munkát már megakadályozta az időjárás. Az extrém havazás miatt a csapat be is jelentette, hogy átalakítja a menetrendet.

    Hyundai Rally1
    foto: Hyundai Motorsport

    Aztán jött a feketeleves, Thierry Neuville szombaton alaposan összetörte az autót. Egy patakba estek, és sajnos a navigátor Martijn Wydaeghe a kulccsontját is eltörte. Az autó alaposan összetört, helikopterrel emelték ki a mederből, és most újjá kell építeni.

    „Hosszú éjszakák és még hosszabb nappalok következnek a csapatnak” – mondta a Dirtfish forrása, bár ezt amúgy sem volt nehéz kitalálni. Ilyenkor a probléma nem az autó újjáépítése, hanem az, hogy miből építsék újjá az autót. A szükséges alkatrészeket először le kell gyártani, úgy, hogy közeledik a Monte Carlo Rally, és a szezonnyitóra mindegyik i20-nak el kell készülnie. Azokból az alkatrészekből, amit a most újjáépített autón előbb tesztelni kellene. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy jönnek az ünnepek…

    Hyundai Rally1
    foto: Hyundai Motorsport

     

  • Szabó Krisztián újra dobogóra állt a Rallycross világbajnokságon

    Szabó Krisztián újra dobogóra állt a Rallycross világbajnokságon

    A Rallycross vb szezonzárójának szombati döntőjében Johann Kristofferson nyert Jurij Belevskij előtt. Szabó Krisztián harmadik lett, ezzel idén másodszor végzett a legjobb háromban.

    A történethez hozzá tartozik, döntő után ismét a versenybíróságon dőlt el a végső sorrend. A második Timmy Hansent és a hatodik Enzo Idét kizárták, Szabó így lett végül harmadik.

    A másik magyar induló Kárai Tamás a középdöntőig jutott, itt hatodik lett.

    WRX Nürburgring
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A Nürburgring faggyal és hóval várta a Rallycross vb mezőnyét. Rögtön a Q1 második futamán nagy baleset történt. Szabó és Kárai is itt indult, de piros zászlóval szakadt félbe a verseny, mert Hervé Knapick szó szerint beleállította autóját a korlátba. Szabó végül nyolcadik Kárai tizedik lett a Q1-ben, Kristoffersson lett az első.

    A Q2-ben Grönholm nyert. A magyarok is jobban teljesítettek, Szabó negyedik lett, Kárai nyolcadikként végzett.

    Az első középdöntőben Kristofferson, Grönholm és Szabó jutott tovább. A másodikban komoly meglepetés született: Belevskiy nyert Ide előtt, Timmy Hansen pedig harmadik lett.

    A döntőben Kristofferson nagyot ment, Hansen kizárásával pedig hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé. A vasárnapi zárófutam előtt Timmí Hansen vezeti a bajnokságot 195 ponttal, Kristoffersson pedig 4 pontra csökkentette hátrányát. Szabó Krisztán továbbra is ötödik, 147 pontja van.

    WRX Nürburgring
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Az Audi mellett a BMW is tárgyalásokat folytat McLaren partnerségéről!

    Az Audi mellett a BMW is tárgyalásokat folytat McLaren partnerségéről!

    A McLaren tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel, köztük az Audival, erősítette meg egy újabb informátor az Autocarnak. Ez a forrás azonban hangsúlyozza, hogy más potenciális befektetők, például a BMW is érintett az előzetes tárgyalások felpörgésében.

    Hétfőn az Autocar utánajárt a német médiában megjelent információknak, mely szerint tárgyalások folynak, és arról számolt be, hogy a másik forrás szerint az Audi már megkötötte az üzletet, amit a McLaren végül hevesen cáfolt. A márka közleményében azt tudatta, hogy a történet „teljesen pontatlan”, hozzátéve: „A McLaren technológiai stratégiája mindig is folyamatos egyeztetéseket és együttműködést jelentett az érintett partnerekkel és beszállítókkal, beleértve más autógyártókat is. A McLaren Group tulajdonosi struktúrája azonban nem változott.”

    Egy új informátor azonban most elárulta, hogy az Audival folytatott tárgyalások egy „lényeges” pontig jutottak. Ez arra utal, hogy a prémium autógyártónak döntenie kell, hogy folytatja-e a tárgyalásokat, vagy hamarosan kiszáll. A német médiában megjelent történetre reagálva a Reuters arról írt, hogy az Audi azt állította, „nyitott az együttműködési lehetőségekre”.

    Az Autocar legújabb forrása hozzátette, hogy az Audi azonban nem az egyetlen potenciális ajánlattevő. A BMW-t nevezte meg egy másik lehetséges kérőként. Azt is jelezte, hogy további autógyártók is potenciálisan korai szakaszban tárgyalásokat folytatnak a McLarennel. A BMW azonban kitart az eredeti válasza mellett, mondván, hogy a McLaren iránti érdeklődéséről szóló korábbi hírek „tévesek”.

    A McLaren iránt érdeklődő felek mindegyike állítólag a csapat Forma-1-es szereplése miatt kezdte meg a közeledést. A forrás elismerte, hogy néhányan aztán a cég utcai autós részlegére is kiterjesztették az egyeztetéseket.

    A McLaren struktúrája oly módon épül fel, hogy a cég sport és autóipari ága külön tulajdonosi szerkezettel rendelkezik. A vállalat mindkét oldala komoly átszervezéseken ment keresztül az elmúlt időszakban, beleértve akár pénzalapgyűjtést és a munkahelyek megszüntetését, valamint a McLaren Applied Technologies részlegének eladását valamint a wokingi főhadiszállás visszabérlését.

    A Volkswagen-csoport márkáiról, az Audiról és a Porschéról ismert, hogy aktívan vizsgálják az F1-es belépést. A BMW neve eddig nem kapcsolódott a sportba történő visszatéréshez. A Mercedes sikere és az Audi lehetséges belépése ugyanakkor logikussá teszi ennek az álláspontnak az átértékelését.

    A Hyundai-t már korábban is hírbe hozták az F1-gyel, de jelenleg semmi nem utal arra, hogy tervezné a váltást a rali-világbajnokságról. A több F1-es alakulat állítólag több kínai autógyártónak is udvarolt, hogy nézzenek körül a sportágban, bár eddig kevés sikerrel.

    A legújabb információk annak ellenére érkeztek, hogy a Reuters is arról számolt be, hogy a BMW szóvivője cáfolta a McLarennel való lehetséges partnerségről szóló tárgyalásokat. A két cég már több projektben is együttműködik, többek között az akkumulátor-technológiával kapcsolatban. Úgy vélik, hogy ezek nyomán informális egyeztetések kezdődtek a partnerség elmélyítéséről, amelyeknek még nincs hivatalos formája. A tárgyalások hivatalos folytatásáról szóló döntés azonban várhatóan hamarosan megszülethet.

    Amennyiben az Audi partnerséget összejönne, a két félnek tárgyalnia kellene arról, hogy miként lehetne zsonglőrködni az érintett márkákkal. Míg a McLaren-Audi partnerség az F1-ben működhetne, a VW-csoportot azzal a problémával szembesítené, hogy a Lamborghinit és a Porschét hogyan helyezi előtérbe saját portfólióján belül.

    Az sem világos, hogy egy esetleges Audi-McLaren kapcsolat milyen hatással lenne a VW-csoporthoz tartozó Rimac és a Bugatti közötti, most véglegesített partnerségre. Ezt a tisztán elektromos hajtású Nevera EV hiperautó, a hamarosan nyugdíjazandó Bugatti Chiron utódainak kifejlesztése céljából alakították ki.

    A VW-csoport állítólag az Audival és a Porschéval is mérlegeli a Forma-1-es részvétel lehetőségét. Úgy gondolják, hogy a Porsche legvalószínűbb útja az F1-be egy meglévő csapat motorbeszállítói partnersége lenne. A Red Bull Racing – amely jelenleg saját, független motor-részlegét építi Milton Keynes-ben – a legvalószínűbb lehetőség egy ilyen megállapodásra.

  • Gabriele Tarquini is visszavonul

    Gabriele Tarquini is visszavonul

    Tarquini 59 évesen döntött a befejezés mellett, pontosan a futamgyőzelme után. Az olasz túraautó-legendának tehát kétszer két verseny maradt hátra teljes szezonos karrierjéből.

    A Forma-3-as és Forma-3000-es karrierkezdet után Gabriele Tarquini 1987-ben az F1-ben is bemutatkozhatott. Itt mindössze egy pontot szerzett, és övé a legtöbb sikertelen kvalifikáció nem túl megtisztelő rekordja. Később azonban ettől függetlenül az autósport megkerülhetetlen nevévé vált.

    Az F1-ben 1992-ig folyamatosan próbálkozott, illetve 1995-ben is beugrott még egy futam erejéig, figyelme ekkor viszont már a túraautózás felé irányult. 1993-ban Roberto Ravaglia és Fabrizio Giovanardi mögött harmadik lett az olasz Superturismo bajnokságban, 1994-ben pedig megnyerte az óriási presztízsű brit túraautó-bajnokságot.

    Az Alfa Romeóval Tarquini folyamatosan szoros munkakapcsolatot ápolt, majd versenyzett Hondával is a BTCC-ben, az STC-ben és az ETCC-ben. 2002-ben már ismét Alfával versenyzett. 2003-ban megszerezte az ETCC bajnoki címét, rá egy évre pedig egy újabb erős szezonnal harmadikként zárt. 2005-ben tagja lett az ebből a sorozatból kinövő WTCC-nek is.

    Itt Tarquini már a Seattal ért fel a csúcsra 2009-ben, miután az azt megelőző szezonban második lett. 2010-ben ismét másodikként zárt az év végén, legközelebb pedig 2013-ban járt közel a bajnoki címhez. Ekkor már ismét Hondával versenyzett, és megint második lett. 2017-ben ő lett a Hyundai i30 fejlesztő versenyzője, egy évre rá hosszú idő után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. A 2018-as szezon az ő és Yvan Muller nagy csatájáról szólt. A két veterán között végül mindösszesen három pont döntött az olasz javára.

    Még 2021-ben is futamot tudott nyerni, spanyolországi sikerével a legidősebb FIA-futamgyőztes lett a maga 59 évével.

    „Az ember erre a pillanatra soha nem gondol, amikor belekezd a versenyzésbe, most viszont itt az ideje a befejezésnek” – idézi Tarquinit a touringcartimes.com. „Szép hosszú sztori volt ez, hihetetlen élményekkel, és sok-sok szerzett baráttal a különböző gyártóknál. Ki sem tudok emelni egy embert, mert tudom, rengetegen segítettek nekem a karrierem során. Szomorú nap ez. Érdekes módon pont akkor döntöttem a befejezés mellett, amikor nyerni tudtam Aragóniában. Furcsa lesz most, hiszen állandóan a következő szezonon jár az agyam, viszont most itt az ideje a pihenésnek. Ez a legjobb döntés nekem, a családomnak és a Hyundainak is.”

    Teljes leállást azért ez a monológ nem jelent. „Nem fogom teljesen abbahagyni, mert olyan ez nekem, mint egy drog. Nem lehet csak úgy a 100-ról nullára váltani. Talán tesztelni fogok, esetleg be is ugrok egy-két versenyre. Teljes szezonként viszont biztosan ez az utolsó. Még versenyképes vagyok, és mosolyogni tudok a sisak alatt. Éppen ezért tudom, hogy hiányozni fog ez az egész. De minden sztorinak van egy vége. Az enyém egy hihetetlen sztori volt. Úgy éreztem, az olasz hétvége a legjobb alkalom ennek a döntésnek a bejelentésére.”

     

  • Élete lehetősége előtt áll Teemu Suninen

    Élete lehetősége előtt áll Teemu Suninen

    Miután Ott Tanak bejelentette, hogy családi okok miatt nem tud indulni a szezonzáró Monza Rallyn, a Hyundai Teemu Suninent ülteti a harmadik autóba.

    Kihívás lesz, de nem fogok nyomást helyezni magamra” – mondta Suninen. „Nem fogok változtatni a hozzáállásomon, meg akarom találni a ritmusomat, és a saját versenyemet akarom futni.

    A fiatal finn öt év után szakított az M-Sporttal, miután ebben az évben Adrien Fourmaux-val osztozott a Fiesta WRC-n. A pletykák egy Toyota ülésről szóltak, így némi meglepetést okozott a bejelentés, hogy a Hyundai igazolta le őt. Spanyolországban második lett a WRC2-ben az i20N-nel, most pedig a sors komoly lehetőséget adott neki.

    Bizonyos értelemben ez egyszeri lehetőség számomra, hogy eljuthassak oda, ahová szeretnék – egy teljes szezonra egy WRC-vel. Nagyon jó, hogy két nehéz versenyen elért két jó eredmény után kaphattam meg ezt a lehetőséget” – mondta a finn, aki Spanyolország előtt a hazai versenyén is remekelt. A Finn Rallyn megnyerte a WRC2-t, igaz nem Hyundai-jal, hanem egy Volkswagen Polóval.

    Suninen Spanyol
    foto: Hyundai Motorsport

    Suninen ma vesz üléspróbát az I20 WRC-ben, majd pénteken a csapat verseny előtti tesztjén vezeti először az autót Olaszországban.

    Jövőre a Hyundai Motorsportnál szeretnék maradni. Egy keveset már beszéltünk erről, de eddig minden csak a WRC2-ről szólt” – mondta a jövőről Suninen, aki tudja, hogy nem lesz könnyű a csúcskategóriába kerülni jövőre. Igaz azt sem gondolta volna pár nappal ezelőtt, hogy Monzában WRC-vel indul majd… A legfontosabb feladata most az lesz, hogy jól teljesítsen ami nem lesz könnyű, mert tavaly a nyitónapon kiesett, így a pályákat sem ismeri annyira, mint a vetélytársak.

    Suninen Spanyol
    foto: Hyundai Motorsport

     

  • ­Európában is bajnok lett a Hyundai legfiatalabb WTCR pilótája

    ­Európában is bajnok lett a Hyundai legfiatalabb WTCR pilótája

    Bár Ázsiában csak úgy halmozta a címeket, a Hyundai WTCR versenyzője, Luca Engstler végre Európai porondon is meg tudta mutatni tehetségét.

    2018-ban már második volt hazája TCR bajnokságában a fiatal német, azóta azonban WTCR-es kötelezettségei mellett inkább a legnagyobb kontinens bajnokságaiban tűnt fel.

    A már említett évben a Közel-keleti- és az Ázsiai-, utána a Maláj- és az Ázsiai-, illetve 2020 elején a Maláj TCR-bajnokságot nyerte meg, ami összességében 5 bajnoki címet jelent.

    Ennek megfelelően nagy ígéretként mutatkozott be Makaóban két éve, majd vette át véglegesen is Augusto Farfus helyét a koreai márka WTCR csapatában.

    Ehhez képest tavaly csak az év közben távozó Catsburgnál – és helyetteseinél – lett jobb márkatársai közül. Idén viszont a fejlődés jeleit mutatva megszerezte első dobogóját hazai pályán, a Nürburgringen.

    És – Azconához és Coronelhez hasonlóan – egy második sorozatban is megmérettette magát a Hyundai i30-cal. Nem is rosszul, ugyanis már az utolsó előtti hétvégén, Hockenheimben bebiztosította a bajnoki címet.

    „Idegőrlő verseny volt, de végül meglett a cím, és ez több, mind boldoggá tesz.” – összegezte érzéseit Engstler.

    Mivel a WTCR programmal ütközik az utolsó időpont, így a német nyomás alatt volt, hogy már most dűlőre vigye a dolgot. Az első versenyen ennek megfelelően pole-ból nyert, viszont a második futam nem alakult ilyen simán számára.

    „Jól startoltam, de kissé meglöktek, és visszaestem a 10. helyre. Végül visszaértem negyediknek, ami elég volt a bajnokság megnyeréséhez.”

    „Nagyon büszke vagyok, hogy már hetedik TCR bajnokságomat nyerem, ez nagyszerű év volt, és nagyon élveztem.”

    Érdemes megjegyezni, Engstler már 2017-ben megnyerte ugyanennek a bajnokságnak a junior pontversenyét. A felnőttek között így ez „csak” a hatodik bajnoki címe.

    A német jelenleg utolsó a WTCR-ben a Hyundai pilótái közül, legközelebb jövő héten, a felújított Adria Racewayen bizonyíthat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Luca #8 | FIA WTCR | Hyundai (@luca_engstler) által megosztott bejegyzés