Címke: Hyundai

  • Továbbra is Tarquini tarol

    Továbbra is Tarquini tarol

    A BRC Racing Team olasz versenyzője, Gabriele Tarquini szombati győzelme után a vasárnapot egy pole pozícióval nyitotta, 0,080 másodperccel megelőzve Yvan Mullert az időmérő utolsó szakaszában. A harmadik pozíciót Tarquini csapattársa, Michelisz Norbi szerezte meg, míg Muller csapattársa, Thed Björk a negyedik helyen zárt. Így tehát a Hyundai kibérelte az első négy pozíciót. Az ötödik helyen az egyetlen Q3-ba jutott Honda, vagyis Yann Ehrlacher végzett

    A további nagy nevek közül azonban többen is ráfáztak. Esteban Guerrieri, Tom Coronel és Benjamin Lessennes sem jutott be a legjobb 12-be a kvalifikáció első részében, így számukra az időmérő itt véget is ért.

    A harmadik szakaszában már csak a fent említett öt versenyző vett részt.

    Szabó Zsolt a 19., Nagy Norbi pedig a 22. helyet szerezték meg.

    A hétvége második versenyére 17.45-kor kerül majd sor, míg a harmadik futam 19.10-kor rajtol majd.

  • Tarquini nyert, Michelisz kiesett a szezonnyitón

    Tarquini nyert, Michelisz kiesett a szezonnyitón

    Gabriele Tarquini nyerte a szezonnyitó WTCR futamot Marokkóban, a BRC Racing Team egyik Hyundai i30-asával, miután a versenyt kétszer is megszakították.

    Az 56 éves olasz a rajtnál előzte meg a pole-ból induló Thed Björköt, míg hátrébb Frédéric Vervisch futott rá James Thompson autójára, majd rájuk „esett” Tom Coronel, Mat’o Homola és Aurélien Panis is. Vervisch és Panis ki is estek, majd a boxba hajtva Coronel is feladni látszott a versenyt, ám Vervisch autója miatt piros zászlóval megszakították a versenyt, és ez idő alatt Coronel is vissza tudott térni a versenybe, bár alaposan lemaradva.

    Az újraindítás után nem sokkal a safety car vette át a mezőny vezetését, miután a mezőny végéről rajtoló Michelisz Norbi állt meg, mert meglazult Hyundai-ának bal első kereke, így fel kellett adnia a versenyt.

    A versenyt végül Norbi csapattársa, Tarquini nyerte, Björk és Rob Huff előtt.

    Nagy Norbi a 16., Szabó Zsolt Dávid pedig a 17. helyen ért célba.

    Folytatás holnap 17.30-kor a második és harmadik futammal.

    Versenyző Csapat Autó Különbség
    1 Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai 48:58.707
    2 Thed Bjork YMR Hyundai 0.729
    3 Rob Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen 2.823
    4 Jean-Karl Vernay WRT Audi 4.593
    5 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen 5.025
    6 Gordon Shedden WRT Audi 5.702
    7 Esteban Guerrieri Munnich Motorsport Honda 10.136
    8 Yann Ehrlacher Munnich Motorsport Honda 10.784
    9 Aurelien Comte DG Sport Competition Peugeot 11.577
    10 John Filippi Campos Racing Cupra 15.026
    11 Yvan Muller YMR Hyundai 16.556
    12 Nathanael Berthon Comtoyou Racing Audi 17.046
    13 Denis Dupont Comtoyou Racing Audi 18.039
    14 James Thompson Munnich Motorsport Honda 18.537
    15 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda 22.213
    16 Norbert Nagy Zengo Motorsport Cupra 25.096
    17 Zsolt David Szabo Zengo Motorsport Cupra 53.666
    18 Pepe Oriola Campos Racing Cupra 1 kör
    19 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo 1 kör
    20 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo 2 kör
    21 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda 5 kör
    Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot Kiesett
    Norbert Michelisz BRC Racing Team Hyundai Kiesett
    Aurelien Panis Comtoyou Racing Audi Kiesett
    Frederic Vervisch Comtoyou Racing Audi Kiesett
  • Michelisz büntetés kapott, az utolsó helyről indul

    Michelisz büntetés kapott, az utolsó helyről indul

    Ugyan Michelisz Norbert a Hyundait az első sorba hozta a WTCR első időmérő edzésén Marokkóban, a magyar versenyzőnek nagy valószínűséggel ki kell cserélnie a motorját, ami miatt a rajtrács végére kell mennie, miután az időmérőn lángolt az autója.

    Norbi vezette az i30 N TCR-rel az időmérő edzést, amikor előbb füstölni kezdett, majd lehúzódott a pálya második traktusáról, de olajat hagyott az ideális íven. Ugyan most már a pálya a legszárazabb volt a korábbi körülményekhez képest, a cementpor (amivel hatástalanították az olajat) inkább megakadályozta a versenyzőket abban, hogy javíthassanak. Egy kivétel akadt csak: a nagy rivális Yvan Muller Racing Hyundai autójával Thed Björk happolta el Michelisz elől a pole pozíciót,

    Michelisz így nyilatkozott először:
    „Az első pillanatoktól kezdve magabiztos voltam, és nyomtam neki, aztán füst dőlt az autóba, és semmit se láttam, így megpróbáltam leállni az első biztonságos helyen. Remélem, hogy nincs nagy baj, és tudok indulni az első versenyen. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi okozta a problémát. Remélem, hogy nem kell kicserélni a motort, mivel nagy szívás lenne ilyen szerencsétlenül kezdeni a szezont. Várjuk ki, hogy mi lesz. Furcsa volt ugyanakkor néznem a többieket, mikor az én autóm megállt. Magabiztos vagy, érzed, hogy te vagy a leggyorsabb, és furcsa érzés kihagyni gyakorlatilag az időmérő edzés második felét. Ahogy már mondtam, magabiztosan nézünk a versenyek elé, és ha nem kell motort cserélni, akkor a győzelemért harcolhatunk. Mindenesetre ez egy fura kezdés volt, hogy őszinte legyek.”

    A Hyundai Motorsport Customer Racing ugyanakkor azt javasolta a BRC Racing Teamnek, hogy cseréljenek motort az edzés után, így Michelisz Norbert a 25. helyről vághat neki az idei első versenynek. A motoroknak teljes szezont kell kibírniuk, kivéve olyan eseteket, ha valami erőszakos behatás történik, például ütközés egy másik versenyzővel, – így Micheliszt most teljesen hátrasorolták,

    Ennek hatására a másik BRC-s pilóta, Gabriele Tarquini került a második helyre, és az idén már Audival versenyző Jean-Karl Vernay eredhet neki a harmadik helyről az első WTCR-es futamnak.

  • Ogier „külön kategóriában” versenyez, Sordo a hetedik

    Ogier „külön kategóriában” versenyez, Sordo a hetedik

    Az M-Sport Ford franciája több, mint fél perc előnnyel vezet a Korzika Rally első napja után. A Hyundai cantabriai pilótája nem találja a tempót, emiatt jelenleg a hetedik helyen áll. A Rally világbajnokság negyedik fordulójának első szakaszán úgy tűnt, mintha Sébastien Ogier egy, a riválisaitól elkülönült kategóriában versenyezne.

    A francia megismételte a délelőtt alkalmazott stratégiát, vagyis a saját idejéhez képest 9.7 másodperccel jobb időt futva ő volt ismét a leggyorsabb a La Porta – Valle di Rostino közötti 49,03 km-es gyorsasági szakaszon, mely lehetővé tette számára, hogy több, mint fél percre növelje előnyét üldözőivel szemben. Míg a nap utolsó szakaszán kockáztatás nélkül megtartotta vezető helyét egy olyan speciálon, amelyen Esapekka Lappi volt a leggyorsabb, aki első aszfaltos gyorsaságiját nyerte World Rally Car-al, ezzel feliratkozott a pénteki napon gyorsasági szakaszt nyerni tudók listájára.

    Az ötszörös világbajnok mögé Thierry Neuville ért fel a második helyre. A belga a nap folyamán egyre jobb időket ment az első hosszú szakaszon 21.2 másodperc hátránnyal elért ötödik helye után, de még mindig nem elégedett az i20 Coupé WRC-jével. A Hyundai versenyzője 33,6 másodperccel követi Ogier-t az összetettben, míg Kris Meeke a harmadik, 4,4 másodpercen belül Neuville-hez képest.

    A figyelem pont erre a két versenyzőre és Ott Tänak-ra összpontosul, hiszen ők szolgáltatják az izgalmat, mivel a másik két dobogós helyért 10.6 másodpercen belül harcolnak. Utánuk egy másik trió következik, amelyet Lappi, Elfyn Evans és Dani Sordo alkot, mindössze 0,9 másodpercen belül az ötödik, hatodik és hetedik helyen.

    A spanyol Hyundai pilóta még nem tudott kellőképpen alkalmazkodni a francia szakaszok által támasztott követelményekhez, hogy olyan tempót autózzon, mely lehetővé tenné számára a harcot a dobogós helyek valamelyikéért. Az utolsó gyorsasági céljában a helyzet frusztrálta Sordo-t, mivel nagy lelkesedéssel és optimizmussal nézett szembe ezzel a kihívással.

    Szombaton a Tour de Corse második szakasza, a verseny leghosszabb része, kétszer 3 -, 136,9 km-t kitevő gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

  • Hurrá, megszületett az új BoP rendszer!

    Hurrá, megszületett az új BoP rendszer!

    A TCR technikai részlege megerősítette a Balance of Performance értékeket a 2018-as szezonra. Mindegyik autó minimumsúlyát csökkentették 20 kilóval, így 1265 kg az alap, szekvenciális váltóval, 1230 pedig DSG-vel felszerelteknél.

    A Balance of Performance (BoP) rendszernek három változója van, ami érinti a teljesítményt, a minimum súlyt és a hasmagasságot, amit év elején 80 milliméterben határoztak meg.

    Az Alfa Romeo Giulietta TCR és a Peugeot 308TCR 102.5%-on használhatják a motorjuk teljesítményét, ahogy a DSG-s Cuprák, az Audi és a Volkswagen autói is. A Lada Vesta TCR, a Peugeot 308 Racing Cup és a Renault Megane TCR 30 kiló könnyítéssel indulhatnak neki a szezonnak.

    A Giulietta TCR, mindkét Honda Civic TCR verzió, a KIA Cee’d TCR és a Peugeot 308TCR 20 kiló könnyítéssel indulhatnak. A Hondák az egyetlen márka, akik nem használhatják 100%-on az autójuk motorjának a teljesítményét, hanem csak 97.5%-on.

    A Cupra TCR, a SEAT León TCR-ek és az Opel/Vauxhall Astra TCR-ek 10 kilóval lehetnek könnyebbek az előírtnál. A Hyundai i30 N TCR, és a Volkswagen Golf GTI TCR autóinak az alapsúllyal kell indulniuk. A legnehezebb az Audi RS 3 LMS lesz, mivel kapnak plusz 10 kilót az alapsúlyhoz képest.

    A WTCR-ben induló autók gyártónként kapnak majd még kompenzációs súlyt, de Marokkóban ez egységes lesz, mindegyik autó +60 kilót kap.

    Balance of Performance

    Autó Teljesítmény Kompenzációs súly BoP Hasmagasság Végső súly
    Audi RS 3 LMS 100% 60 kg 10 kg + 80 mm 1335 kg
    Hyundai i30 N TCR 100% 60 kg 0 kg 80 mm 1325 kg
    Volkswagen Golf GTI TCR 100% 60 kg 0 kg 80 mm 1325 kg
    Cupra TCR 100% 60 kg 10 kg – 80 mm 1315 kg
    Opel Astra TCR 100% 60 kg 10 kg – 80 mm 1315 kg
    Alfa Romeo Giulietta TCR 102.5% 60 kg 20 kg- 80 mm 1305 kg
    Honda Civic FK2 TCR 97.5% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    Honda Civic FK8 TCR 97.5% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    KIA Cee’d TCR 100% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    Peugeot 308TCR 102.5% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    Lada Vesta TCR 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Peugeot 308 Racing Cup 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Renault Mégane TCR 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Subaru WRX STi TCR 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Audi RS 3 LMS DSG 102.5% 60 kg 0 kg 80 mm 1290 kg
    Cupra TCR DSG 102.5% 60 kg 0 kg 80 mm 1290 kg
    Volkswagen Golf GTI TCR DSG 102.5% 60 kg 0 kg 80 mm 1290 kg
  • Oriola vezetésével Campos 1-2 délelőtt Spanyolországban

    Oriola vezetésével Campos 1-2 délelőtt Spanyolországban

    Filippi vezette jó ideig az edzést, aztán egy órával a vége előtt Oriola lett a leggyorsabb a Cupra TCR-rel, amely az új almárka alapszínében, a szürkében pompázik. Harmadik az újonc Nathanael Berthon lett a Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS-sel, még egy másodpercnyire Oriola idejétől. A negyedik leggyorsabb Mehdi Bennani lett, a Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR-rel.

    Jól mutatkozott be a két új Peugeot 308 TCR is, Aurélien Comte és Mat’o Homola sorrendben, majd jöttek a BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR autói, ahol Gabriele Tarquini volt Michelisz Norbert előtt.

    A legenda, Fabrizio Giovanardi’s a Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR-jével és Frédéric Vervisch’s Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS val még befértek a top tízbe, de már 1.5 másodper volt a lemaradásuk.
    24 autó vett részt a délelőtti edzésen, de nem mindenkin volt transzponder, a Münnichnek szóltak is két órányi autózás után, hogy esetleg kapcsolják is már be.

    Az Yvan Muller Racingből a csapattulajdonos volt a leggyorsabb, és lett 11. unokaöccse, Ehrlacher a leggyorsabb Hondás lett, 1.6 másodpercre Oriola idejétől a 12. helyen végzett.

    Délután folytatódik a körözés.

  • Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    A FIA WTCR hivatalosan is leleplezte a szériában indulók listáját, egy média napon, Barcelonában. Eszerint 25 autóval kezdődik meg a szezon, a következő hónapban, Marokkóban. Ugyan 26 versenyző szerepel ezen a listán, de miután a Boutsen Ginion Racing bejelentette, hogy Benjamin Lessennes helyettesíteni fogja a tavalyi sérüléseiből épp kilábaló portugál Tiago Monteiro-t, így csak 25 autó lesz az első rajtrácson.

    A mezőny nagy részét bejelentették, és az utolsó helyek is elkeltek, hiszen James Thompsont nevezte meg a Münnich Motorsport a Hondájába, illetve Szabó Zsolt is csatlakozhat Nagy Norbihoz, a Zengő Motorsportnál.

    Ma megkezdődik az első kollektív teszt is a pályán.

    Íme, a teljes lista:

    Rajtszám Versenyző Nemzetiség Csapat Autó
    5 Michelisz Norbert magyar BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    7 Aurélien Comte francia DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    8 Nagy Norbert magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    9 Tom Coronel holland Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    10 Gianni Morbidelli olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
    11 Thed Björk svéd Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    12 Rob Huff brit Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    15 James Thompson brit Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    18 Tiago Monteiro portugál Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    20 Denis Dupont belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    21 Aurélien Panis francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    22 Frédéric Vervisch belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    23 Nathanael Berthon francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    25 Mehdi Bennani marokkói Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    27 John Filippi francia Campos Racing Cupra TCR
    30 Gabriele Tarquini olasz BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    48 Yvan Muller francia Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    52 Gordon Shedden brit WRT Audi RS 3 LMS
    63 Benjamin Lessennes belga Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    66 Szabó Zsolt magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    68 Yann Ehrlacher francia Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    69 Jean-Karl Vernay francia WRT Audi RS 3 LMS
    70 Mat’o Homola szlovák DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    74 Pepe Oriola spanyol Campos Racing Cupra TCR
    86 Esteban Guerrieri argentín Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    88 Fabrizio Giovanardi olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
  • Véget ért a 2018-as tavaszi AMTS is!

    Véget ért a 2018-as tavaszi AMTS is!

    AMTS, KIA

    Komoly teljesítmény az, ha egy „egyszerű” tuning autó kiállítás évek alatt oda növi ki magát, hogy még az sem rengeti meg különösebben, ha a ma szintén trendinek számító e-sport kedvelőknek szintén ezen a hétvégén rendeznek Budapesten rendezvényt. Az AMTS népszerűsége azonban továbbra is töretlen, és ezt mindig sikerül – sajnos – lemérnem abban, hogy mennyi időt kell dekkolnunk a kiállításra igyekvő forgalomban, hol a Hungárián, hol a Kőbányai úton. Hiába akarsz okos lenni, és majd a következő évben jól kikerülöd a forgalmat: nem lehet. Itt morzsolnék el egy könnycseppet az egykori 29-es és 100-as villamosjáratért…

    AMTS Nos, maga a rendezvény továbbra is bődületesen nagy, a legnagyobb csarnokok koppanásig ki is vannak használva, és tényleg sajtósként némi mazochizmus kell ahhoz, hogy a látogatók által is bejárható napon mentünk mi is megtekinteni, hogy mi az, amire 2018-ban csoroghat a nyálunk. Továbbra is van kifejezetten a „lakótelepi tuning autós” rész, ahol persze már rég nem LADA-k vagy szakadt BMW-k az uralkodók, az amatőr hobbi műfaj is láthatóan előrelépett, és egyáltalán már nem a gagyi, de vicces megoldások az üdvözítőek.

    A magyar autóimportőröknek is gyakorlatilag ez a tavaszi szalonjuk, ahol a legújabb modelljeiket be tudják mutatni. A tematikus magyar közlekedést összefogó területen pedig szép számmal találhattunk akár magyar autóversenyzőket is.

    AMTS, Cupra Akikbe csak úgy simán belebotlottunk, különösebb meghirdetett esemény nélkül, az Balogh Zoltán, aki bemutatta azon új magyar versenycsapatot, akik már rendelkeznek hazai csapatként akár WTCR komplatibilis Cuprával, vagy Michelisz Norbert, akit azért olyannyira nem meglepő mód a Hyundai standján találtuk meg. Különösebb feladat nélkül, civilben lehetett találkozni Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnokkal is, kiállítóként pedig volt csapatával, és annak új angol pilótájával, Ryan Smithszel is.

    Ugyan itthon még nagyon gyermekcipőben jár a dolog, de kapott már egy külön részt az elektromos autózás is, köztük magyar építésű elektromos kamionnal, amit elsősorban városi üzemre terveztek. Természetesen a veterán és amerikai autók rajongói is dedikált területen élhették ki a fetisizmusukat, és a drift rajongók is megtalálhatták a számításaikat a csarnokok mögötti kiállítási területeken.

    Nincs is nagyon mit hozzátenni még ehhez, aki eddig még nem volt, látogasson ki 2019-ben. Ha lehet, tömegközlekedés igénybevételével inkább. 😉

    AMTS, rendőr

  • A Geely behúzta a Polestart is!

    A Geely behúzta a Polestart is!

    A Volvo és a Polestar már nem használja a jövőben a Polestar Cyan Racing nevet, mert a Volvo tulajdonosa, a Geely Holding Group inkább egy új nevet hoz a köztudatba, amelynek neve Geely Group Motorsport. Ezt a csoportot is majd korábbi Polestar motorsport irányítója, Alexander Murdzevski Schedvin vezeti majd.

    Az új divízió máris megerősítette, hogy se Volvo, se Polestar néven nem indítanak autót az idei WTCR-ben, így a 2017-es bajnokuk, Thed Björk is az Yvan Muller Racing privát Hyundai i30 N TCR járgányát hajthatja majd.

    A Geely Holding kommunikációs igazgató helyettese, Victor Yang így jelentette be a hírt:
    „Megalakítottuk ezt a csoportot, ami a következő lépése a Geelynek a motorsportos tevékenységében. Így tudjuk az erőforrásainkat és a tapasztalatunkat egy helyre koncentrálni, sokkal hatékonyabbak tudunk lenni, és maximalizálni tudjuk a végeredményét a törekvéseinknek.”

    A Polestar Cyan Racing főnöke Christian Dahl továbbra is a hivatalos motorsport partnere marad a Geely Group Motorsportnak, miután az elmúlt két évben is gyakorlatilag már nekik fejlesztették az S60 TC1 bajnokautót. Ugyan nincs hivatalos bejelentés a motorsportos programjukról, te azt pletykálják, hogy készen lesznek egy TCR specifikus autóval a 2019-es szezonra.

  • Ogier győzött, Sordo lett a második

    Ogier győzött, Sordo lett a második

    A francia megszerezte idei második győzelmét, őt a spanyol Hyundai pilóta követi.

    Egy nagyon izgalmas verseny után, amelyen Dani Sordo és Sébastien Loeb is állt az élen az első és második napon, szombat délután egy másik Sébastien, Ogier vette át a vezetést, melyet a rally végéig meg is tartott.

    Az M-Sport jelenlegi világbajnoka nyerte a „Sébastian-ek” közötti párbajt, és szuper intelligens versenyzés után megszerezte a szezonban második győzelmét, kihasználva versenytársai hibáit és problémáit a León közelében zajló futamon.

    A francia pilóta mögött, aki ma elkötelezte magát, hogy megtartsa első helyét, Dani Sordo futott be másodikként. A spanyol versenyző kihasználta Kris Meeke hibáját, aki a vasárnapi első gyorsasági szakaszon megforgott a Citroen C3 WRC-vel, ezzel több, mint 40 másodpercet veszített, és ezüst tálcán nyújtotta át a második helyet a Cantabria-i párosnak.

    Dani Sordo és Carlos del Barrio együttműködésének első dobogós helyezése, akik messze a legjobban teljesítettek a Hyundai csapat versenyzői közül az azték szakaszokon, és ezen jó eredmény birtokában optimizmussal tekintenek a következő, Korzika szigetén tartandó eseményre.

    A dobogó harmadik fokára Kris Meeke állhatott fel, annak ellenére, hogy hibázott az SS20-on. A brit, aki hullámzó teljesítményt nyújtott a hétvégén, harmadik helyen végzett a C3 WRC-vel a másik Hyundai pilóta, Andreas Mikkelsen előtt. Sébastien Loeb, aki tegnap vezette az eseményt, ötödik helyen végzett, majd őt Thierry Neuville követi, aki legszívesebben elfelejtené ezt a versenyt.

    Az első 10 helyezett:

    1 S. OGIER 3:53:58.0
    2 D. SORDO +1:13.6
    3 K. MEEKE +1:29.2
    4 A. MIKKELSEN +1:48.4
    5 S. LOEB +2:34.6
    6 T. NEUVILLE +9:13.0
    7 P. TIDEMAND +10:34.7
    8 J. M.LATVALA +15:47.1
    9 G. GREENSMITH +17:19.3
    10 P. HELLER +24:28.1