Címke: Hyundai

  • Megvan Michelisz Norbert első sikere a WTCR-ben

    Megvan Michelisz Norbert első sikere a WTCR-ben

    Michelisz Norbert sikerével zárult a WTCR szlovák versenyhétvégéje. A BRC magyar pilótája rajt-cél győzelmet aratott és a harmadik helyre jött fel az összetettben.

    A tegnapi remek időmérős teljesítménye miatt a pole-ból várhatta a lámpák kialvását Michelisz, mellőle pedig a DG Sport franciája Aurélien Comte indulhatott. Norbi remekül rajtolt, és az első kanyarban el is fordult az első helyen. A másik Hyundai-jal Yvan Müller is jól indult, Esteban Guerrierit sikerült megelőznie és a harmadik helyre jött fel.

    A rajtot még megúszta a mezőny, ám pár kanyarral később egy komoly baleset történt. A hármas kanyarban Gabriele Tarquini pöckölte meg Lessennes hátulját, aki megpördült és kiütötte Guerrierit. A kisodródó Honda oldalról eltalálta Filippit, mindannyian feladták a versenyt.

    Ugyanitt ért véget a verseny a két WRT-s Audi számára is. Vernayt Nagy Norbi, Sheddent pedig Mehdi Bennani ütötte meg, és ők négyen sem tudták folytatni a körözgetést.

    A balesetek miatt pályára küldték a biztonsági autót. A sorrend pedig – az élen állókat leszámítva – jelentősen átalakult. Michelisz, Müller, Comte és Vervisch kimaradt az őrületből, de mögöttük a mezőny hátsó részéről induló Alfa Romeok és Thed Björk következett.

    Az újra indítás után egy újabb dráma következett. A Safety Car távozása után a hosszú egyenes végén a második helyen haladó Yvan Müller bal első kereke egyszerűen leesett a Hyundairól.

    Michelisz és Comte hamar elléptek a többiektől. Az utolsó dobogós helyért pedig öldöklő csata bontakozott ki. Vervischt előbb Giovanardi majd az őt megelelőző Björk kezdte el támadni.

    Az első kettős helyzetét semmi nem veszélyeztette, így Michelisz Norbert magabiztos versenyzéssel szerezte meg idei első futamgyőzelmét, a második helyen Comte végzett. A harmadik helyért pedig elképesztő hajrá volt. Az utolsó körben Björk megelőzte Vervischt, de a belga nem sokkal később visszaszerezte a pozícióját. A célvonalat pedig fej-fej mellett szelték át, végül az Audis 39 ezred másodperccel végzett a svéd előtt.

    Björk mögött az egyik szabad kártyás, Petr Fulín végzett. Utána következett a két Alfa Romeo Ceccon és Giovanardi sorrendben. Coronel a nyolcadik hellyel a legjobb Hondás lett. A szombati első futam győztese Pepe Oriola lett a kilencedik, aki az utolsó körben előzte meg a Zengő Motorsport pilótáját Szabó Zsoltot, utóbbi így egy ponttal gazdagodott.

    Michelisz ezzel a sikerével – valamint Tarquini és Müller nullázásával – feljött a bajnokság harmadik helyére, és a hátránya mindösszesen 26 pont csapattársa mögött.

    A mai, illetve a tegnapi versenyek végeredménye korántsem hivatalos, hiszen a Hondák tegnapi ügyében még nem született döntés, illetve a mai nap után is sok pilótát – köztük Björköt is – vizsgálják baleset okozás, illetve kérdéses előzések miatt.

    A WTCR most egy hosszabb szünetre vonul, a következő forduló a kínai Ningbo-ban lesz szeptember 30.-án.

  • Michelisz, Muller és Björk időmérős eredményét törölték!

    Michelisz, Muller és Björk időmérős eredményét törölték!

    A három Hyundai i30N TCR eredményét megsemmisítették az időmérő után egy hat órán át tartó vizsgálatot követően, mivel Michelisz Norbert, Yvan Muller és Thed Björk esetében is úgy találták, hogy meghaladta a nyomás náluk az engedélyezett mértéket.

    Az éjszakába nyúlóan a dél-koreai márka autói a parc fermében maradtak, és az ellenőrzéseknek köszönhetően kiderült, hogy az YMR Hyundai autói, valamint a BRC Racing Team versenyautója amelyiket Michelisz Norbert hajt, turbónyomása magasabb, mint amit engedélyeznek a versenyhétvégére.

    Ennek eredményeképp Yvan Muller és Michelisz Norbert is mehet Thed Björk mellé a rajtrács végére az első versenyen, ráadásul a svéd amúgy is a végéről indult volna, mivel motort cseréltek az autójában. Gabriele Tarquini #30-as Hyundai-jával minden rendben, így ő kezdheti majd poleból az első versenyt a Slovakia Ringen, mellőle Aurélien Comte indulhat a Peugeot 308TCR-rel, őket Pepe Oriola követi majd, a Cupra TCR-rel.

  • Comini szerint az Autodis THX Hondája jó lehet

    Comini szerint az Autodis THX Hondája jó lehet

    Stefano Comini az Autodis Racing by THX pilótája úgy látja, hogy a belga csapatával most már a legtöbbet ki tudják hozni majd a Honda Type R FK8-ból, miután ígéretesen teljesítettek a Hungaroringen, a TCR Europe legutóbbi fordulóján.

    A kétszeres TCR International bajnok az ezt megelőző versenyhétvégén Spa-Francorchampsban mutatkozott be a Hondával, Magyarországon pedig kétszer is átszáguldott a mezőnyön, pedig a váltója problémája miatt mindkétszer csak a 23. helyről tudott elrajtolni. A Touringcartimesnak ennyit mondott Comini:

    „Két nagyon remek versenyem volt ezen a hétvégén, és emiatt köszönetet kell mondanom a THX csapatának a munkájukért.”

    Szombaton a svájci versenyző a nedves pályán már a negyedik helyért harcolt, de Cominit kiütötte a Target Competitionnál Hyundai-jal versenyző Reece Barr, miközben az ír pilóta megpróbálta megelőzni az utolsó körben Mikel Azcona Cupráját. Emiatt Comini csak nyolcadik lett végül. Másnap száraz körülmények között is megismételte ezen eredményét, de annyit hozzátett azért, hogy a nyitánnyal jobban elégedett volt:

    „Azt hiszem, hogy az első futam mókásabb volt, még úgy is, hogy pozíciókat vesztettem az utolsó körben. Nagyon tudtam menni azon a versenyen, szeretem a vizes pályát, igazán otthonosan érzem magamat az esőben. Így ezzel elégedett vagyok. A második verseny is persze remek volt, de elég körülményes volt a hőség miatt. Azt hiszem, hogy most már sokkal jobban ismerjük ezt az autót.”

    Mint az ismeretes, Comini Paul Ricardon még egy Subaru WRX STi TCR-rel indult, és ezt követően váltott Hondára. Az az érzése, hogy a csapat most már készen áll arra, hogy rendszeresen pontszerző legyen a szezon második felében:

    „Ez egy új projekt nekünk csapatként, és még mindig azon vagyunk, hogy kiautózzuk a maximumot. Nem egyszerű, de egyre inkább belejövünk. Assen jó pálya lehet nekünk, és célom legalább a dobogó!”

  • Mora vezetésével M1RA 1-2 a Hungaroringen!

    Mora vezetésével M1RA 1-2 a Hungaroringen!

    Első győzelmét szerezte a TCR Europe-ban Francisco Mora a hétvége második versenyén a Hungaroringen, mögötte Nagy Dániel végzett, így teljes lehetett a M1RA boldogsága, hazai terepen.

    A poleból induló Mora elveszítette a vezető helyét a honfitársával Francisco Abreuval szemben aki a Peugeot 308TCR-rel vitézkedett, de egy merész előzéssel a 12-es kanyarban még az első körben visszavette a vezetést. Onnantól fogva a célvonalig más dolga nem volt, mint maga mögött tartani Nagy Dánielt.

    A HELL Hondás Josh Files végzett harmadikként a pódiumon, aki a nyolcadik helyről indulva tette emlékezetessé magának a futamot, és végzett csapattársa, Tassi Attila előtt.

    A bajnoki cím éllovasainak gondjaik adódtak: Mikel Azcona és Dusan Borkovic sem szerzett pontokat ma. Ettől függetlenül egy ponttal ugyan csak, de továbbra is Azcona vezet Borkovic előtt. A szerb egyébként a versenyen jól jött fel, egészen addig, amíg a 12-es kanyarban meg nem találta Files Hondájának a hátsó részét. Borkovic Hyundai i30 N TCR autója annyira sérült, hogy kénytelen volt kiállni.

    Tassi ennek az esetnek köszönhetően került Files elé, és támadhatta Brichét. A francia el is rontotta a 12-es kanyart, így Tassi elé tudott keveredni, ő pedig visszaesett a 7. helyre.

    Stefano Comini újabb remek futamot teljesített, az Autodis by THX által felkészített Honda Civic Type R FK8-cal a 23. helyről a nyolcadikra jött fel, pont a magyar Ficza Ferenc elé, aki szabadkártyásként egy régebbi Cuprával versenyzett.

    Azzal, hogy az élmenők nem szereztek pontot, Nagy az összetettben már csak 25 pontnyira van tőlük. A következő forduló, Assenben lesz, augusztus 19-én.

  • Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    A szerb óriás, Dusan Borkovic megúszta a balhékat, és megszerezte a harmadik győzelmét is a TCR Europe szériában, a Hungaroringen, a hétvége első versenyén. A szomszéd ország hőse abból profitált, hogy a KCMG csapat pilótáinak Josh Filesnek és Tassi Attilának is gondjai akadtak, így a dobogóra Borkovic után Stian Paulsen és a magyar Nagy Dániel fért fel.

    A pole pozícióból induló Mikel Azcona negyedik lett a kalandos versenyen, és tartja a pontversenyben az első helyezését. A spanyol a rajtot követően A HELL-es Hondások szendvicsében találta magát, de Filesnek sikerült meglógnia. A trió a következő öt körben gyilkolta egymást, és először úgy tűnt, hogy Tassiék jöhetnek ki jobban a buliból. Azcona és Files aztán ütköztek, amikor megpróbált a spanyol egy bátor előzést végrehajtani az utolsó kanyarból kijövet. Azcona félig meg is pördült, Files is vesztett a sebességéből.

    Borkovic ekkor keveredett az élre a Hyundai i30 N TCR-rel. Tassi szorosan követte őt, illetve őket követte Julien Briché a Peugeot 308TCR-rel. Ez a móka sem tartott sokáig, mert Briché elküldte Attilát rallycrossosni a sóderágyba, és emiatt be is jött a biztonsági autó. A manőver végül egy 30 másodperces büntetést ért, emiatt sem láthattuk őt a dobogón. Többen is esélyesek voltak egyébként erre, de végül Paulsen és Nagy lettek a nevető második és harmadik.

    Azcocna az utolsó körben ütközött a Targetes Reece Barral, de ebbe a kalamajkába belekeveredett a 23. helyről rajtoló, de a verseny alatt hatodik helyig feljött Stefano Comini is. Azcona mögött Kris Richard már egy aránylag unalmas futamot tudhatott magáénak. Említésre méltó még Jean-Karl Vernay menetelése az Audival, aki szintén a 22. helyről küzdötte fel magát a pontszerzők közé a nedves pályán. Danny Kroes és Jedlóczky Márk zárták a top tízet Comini mögött.

    Holnap folytatódik a versenyhétvége, a TCR-esek második futama 11:50-től kezdődik.

  • Hyundai, foci vb és Maroon 5

    Hyundai, foci vb és Maroon 5

    A Hyundai, a 2018-as oroszországi FIFA labdarúgó-világbajnokság™ hivatalos partnere, felkérte a többszörös platinalemezes és GRAMMY díjnyertes együttest, a Maroon 5-ot, hogy vegyék fel a Bob Marley & The Wailers ikonikus, jó életérzést sugárzó ‘Three Little Birds’ című himnuszának egy új változatát. A dalon keresztül, a Hyundai azt az üzenetet kívánja átadni, hogy intelligens technológiáival a vásárlók elfelejthetik gondjaikat, és élvezhetik a pozitív vezetési élményt mind az autóban, mind azon kívül.

    https://www.youtube.com/watch?v=-E-c7ta67-M

    Az új kampány először a 2018-as oroszországi FIFA labdarúgó-világbajnokság™-on, egy új televíziós reklámkampánnyal indul útjára. Továbbá, a Hyundai új, hidrogén-üzemanyagcellás, elektromos modelljének, a NEXO-nak a szereplésével egy videoklip is készült a Grammy díjnyertes Joseph Kahn rendezésében.

    A televíziós reklám, amely a Hyundai intelligens technológiáit hangsúlyozza, a 2018-as oroszországi FIFA labdarúgó-világbajnokság™ alatt kerül sugárzásra. A reklámot egy futballstadion előtt vették fel, amely előtt a zenekar a Three Little Birds című számot játssza saját verziójában.

    A reklámban szereplő intelligens technológiák között megtalálható az Elülső ütközésre figyelmeztető rendszer, amely megakadályozza, hogy a sofőr nekiütközzön egy, a futballstadion előtt álló buszba és a Biztonságos kiszállás-asszisztens, amely automatikusan lezárja az ajtókat, amikor olyan helyzetben próbálják kinyitni az utasok, amely a biztonságukat veszélyeztetné.

    Az autógyártók egyre több biztonsági funkciót kínálnak, hogy ezzel még kényelmesebbé tegyék a vezetést. Ezeknek a változtatásoknak az ünneplése és támogatása céljából a Hyundai egy új kampányt indított 2018-ban, így közvetítve márkaüzenetét.

    A videoklipet egy reggae stílusú világban forgatták, hogy az tükrözze a Maroon 5 előadásának lelkületét. A zenekar tagjainak sziluettjei természetes anyagokból készültek, többek között fából, kőből, tollakból és ékkövekből, a férfi és női táncosokkal forgatott jelenetek pedig energiát visznek a zenébe. Majd a táncosok teste átalakul több száz új, hidrogén-üzemanyagcellás elektromos Hyundai NEXO miniatűr modelljévé, amelyek a zene ütemére mozognak, mielőtt körvonalaikat a sötét háttér előtt kivehetővé teszik a fényszórók fénysugarai.

    A Maroon 5 így nyilatkozott: „Bob Marley a zene történetének egyik legnagyobb művésze, aki tényleg egy zseni volt, ezért izgatottak voltunk, hogy megkaptuk a lehetőséget arra, hogy a ”Three Little Birds” című számot feldolgozzuk a Hyundai új kampányához.”

    A Three Little Birds nyugodt és pozitív hangvételének köszönhetően egy tökéletes dal arra, hogy a futball rajongókat arra ösztönözze, hogy a bajnokság egészére összpontosítsanak és azt a sport ünnepléseként fogják fel, ne az egyes mérkőzések csúcs- és mélypontjaira koncentráljanak.

    Minsoo Kim, a Hyundai Motor Company marketingrészlegének vezetője a következőket nyilatkozta: „A Hyundai hosszú időre visszanyúló kapcsolatot ápol a labdarúgással, mivel 1999 óta büszke támogatója a FIFA-nak. A Hyundai végtelen erőfeszítéseket tesz a márka megerősítésének érdekében, hogy az egy intelligens és innovatívabb jövőt sugározzon. A 2018-as oroszországi FIFA labdarúgó-világbajnokság™-ra a Maroon 5-val készített Three Little Birds modern feldolgozása azt sugallja az embereknek, hogy felejtsék el a gondjaikat; ez visszatükröződik a Hyundai új „A Hyundai azért van, hogy minőségi időt vigyen a mindennapi életbe’ elnevezésű kampányában, amely azt kívánja közvetíteni vásárlói irányába, hogy intelligens technológiáink használatával biztonságban és gondtalanul érezheti magát utazás közben.”

    Ebben az évben, amellett, hogy a Maroon 5-val együtt dolgozva elkészítették a Three Little Birds című dalt, a Hyundai létrehozta a ’FIFA Nemzetközi Labdarúgó Múzeum’-ot is, amely bemutatja a labdarúgás történetét és a szurkolói kultúrát a rajongók számára. A szurkolók számos izgalmas játékban is részt vehetnek a világbajnokság során, amelyeken nagyszerű díjakat nyerhetnek: ‘Hyundai Cheering Stadium’, ‘Be There With Hyundai’, ‘Hyundai Predictor’ and ‘Hyundai Goal of the Tournament’. (’Hyundai Szurkoljon a Stadion’, ’Legyen ott a Hyundai-jal’, ’Hyundai Jós’ és ’Hyundai a világbajnokság legszebb gólja’). További információkért az egyes játékokról és az azokon történő részvételről, látogasson el a worldcup.hyundai.com oldalra.

  • A Hyundai csökkentheti a hasmagasságát

    A Hyundai csökkentheti a hasmagasságát

    A TCR technikai delegációja bejelentette a legutolsó változtatásait a 2018-as teljesítmény kiegyenlítő rendszerben, a BoP-ban. A május 17-ei legutóbbi változáshoz képest egy újabb változás történik, ami pont a Hyundai i30 N-eket érinti.

    A dél-koreai márkának továbbra is 97.5%-osan lecsavart motorral kell mennie, de az eddig 100 mm magasságra emelt autó lemehet 90 mm-re. A többi homologizált autónál nem lesz változás. A felülvizsgált kötelező BoP értékek már a hétvégi TCR Europe versenyen is érvényesek lesznek, Spa-ban.

  • Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Danny Kroes indulhatott a poleból a PCR Sport Cupra TCR-rel, de Jens Reno Møller is megelőzte, illetve a remekül rajtoló Josh Files, aki a negyedik helyről jött fel másodiknak már az első kanyar előtt. Nem is sokat teketóriázott, és pár kanyarral később átvette a vezetést, és el is húzott Files az őt üldözőktől.

    Az események is tovább pörögtek, a Targetes Kris Richard is feljött negyediknek, akit szorosan követett Nagy Dani, a M1RA-val a nyitó körben. Egy kör elteltével Richard már a harmadik Møller kárára, van Lagen meg őrült száguldásba kezdett, és először megelőzte Dánielt az ötödik helyért. Egy körrel később leszedte Møllert is, miközben a háttérben komoly magyar dráma folyt.

    Tassi Attila az első kanyarban elment Nagy Dániel mellett, de összeértek. Az összezavarodott Nagy veszített is a tempójából, majd kiütötte Stian Paulsen Cupráját, és a palánkba küldte a norvégot. Az autó ugyanakkor túlélte a dolgot, így sárga zászlózás mellett folytatódhatott a száguldozás. Van Lagen kívülről előzte meg Richard Hyundai-ját a harmadik helyért, a hatodik körben. A következő „áldozat” már a honfitárs, Danny Kroes volt. A nyolcadik körben a kitartó védekezés ellen otthagyta az Audival a PCR Cupráját is.

    Tassi is játékba hozta magát, mert a kilencedik körben megelőzte Richard Hyundai-ját, és gyorsan felzárkózott Kroes Cuprájára, ami a verseny legszorosabb mérkőzését hozta. A leintésig küzdöttek is egymással a dobogós helyezésért. Az utolsó körben a magyar fiú el is ment egy pillanatra a holland mellett, de Kroes belülről vissza tudott zárni, Tassit letette a fűre, és megnyerte a következő kanyart már, és ezzel a harmadik helyet is. Files 4.2 másodpercnyi előnnyel nyert van Lagen előtt.

    Dusan Borkovic nem tudta befejezni a versenyt technikai hiba miatt, így ez azt is jelenti, hogy az összetett élére Mikel Azcona ugrott a megszerzett hatodik helyével, és Files a második, 16 pont hátránnyal.

    A következő versenyhétvége Spa-Francorchampsban, Belgiumban lesz, június 9-10-én.

  • Vernay az első WTCR poleját szerezte meg Zandvoortban

    Vernay az első WTCR poleját szerezte meg Zandvoortban

    Jean-Karl Vernay egy majdnem tökéletes kört rakott össze, és az ideje 1:43.994 lett, ami egy tizeddel még jobb is, mint Huff tegnapi eredménye. Az időmérő edzés utolsó részében azonban csak három autót láthattunk a pályán, mert Esteban Guerrieri ki sem tudott hajtani a boxból, a felfüggesztése hibája miatt, Vervisch ugyan elindult, de technikai probléma miatt neki is meg kellett állnia.

    A tegnapi verseny győztese, Yann Ehrlacher éppen lemaradt a top ötről, Mehdi Bennani lett a hetedik a másik SLR Volkswagen Golffal. Pepe Oriolának is tegnap jobban ment, ma csak nyolcadik lett. A vasárnapi nap meglepetése Aurélien Comte aki második lett az első futamon most a Peugeot-val csak a kilencedik helyet szerezte meg, így a fordított rajtrácson ő is az első sorból indulhat majd. A polet így a második futamra James Thompson szerezte meg, aki ma az időmérőn tizedik lett.

    Ahogy tegnap is, a Hyundai autók szenvedtek. Yvan Muller volt a leggyorsabb, de még ő is több mint 1 másodpercnyit kapott a Q1-ben Jean-Karl Vernaytól, és csak a 18. helyre kvalifikálta magát.

    A 12:15-kor kezdődő második futamon Michelisz Norbert a tegnapi Muller balhéért kapott büntetése miatt 10 helyről hátrébb indul majd, de mellette lesz Jean-Karl Vernay is. A franciának motort kellett cserélnie, így fordított rajtrács tizedik helyéről a végére száműzték, de a harmadik futamos pole pozícióját ez nem érinti.

  • Tíz helyes büntetést kap Michelisz Muller kiütéséért

    Tíz helyes büntetést kap Michelisz Muller kiütéséért

    Úgy ítélték meg Zandvoortban, hogy Michelisz Norbert a hibás ami a saját és Yvan Muller kiesését okozta az első versenyen. Emiatt a magyar versenyző tíz rajthelyes büntetéssel kezdheti meg a soron következő főfutamot.

    A BRC Racing Team versenyzője Yvan Muller Hyundai-jával a Hugenholzban akadt össze olyannyira, hogy Muller autója fent ragadt a palánkon, és csúnya sérülések maradtak a kocsi bal oldalán is, amiért Muller egyértelműen Micheliszt hibáztatta.

    A versenybírák a francia oldalára álltak, így a holnapi versenyét Michelisz biztosan hátrábbról kezdheti meg. Ma Norbi a 19. helyről kezdhette meg a futamát, miután az időmérő edzésen a 14. helyet szerezte meg, de itt érvényesítették az öt rajthelyes büntetését, amit még a múlt heti harmadik versenyen történt Rob Huffos eset miatt kapott a Nürburgringen.