Címke: Hyundai

  • A JAS vett ugyan ETCR kitet, de tanulmányozni, nem versenyezni

    A JAS vett ugyan ETCR kitet, de tanulmányozni, nem versenyezni

    A JAS Motorsport vásárolt egy ETCR-be való elektromotort, de csak tanulmányozni akarják és minél többet megtudni róla. A cég azonban nem tervezi azt, hogy építene versenyautót is, és indulna az elektromos túraautó bajnokságban, árulta el Alessandro Mariani.

    Az olasz vállalat a Honda hivatalos motorsport partnere több platformon is, így a TCR-ben is, és ők fejlesztették a Civic Type R TCR-t. Mariani most további részletekkel is szolgált arról, hogy cége miképp vesz részt az elektromos túraautós platform építésében. Eddig csak három gyártó jelentette be hivatalosan is a részvételét: a Cupra, a Hyundai és az Alfa Romeo. Elárulta, hogy jelenleg a JAS nem tervez indítani elektromos versenyautót versenyszerűen, de az ETCR kitet tanulmányozzák, hogy még többet megtudhassanak az elektromotorokról. és felkészíthessék a mérnökeiket egy lehetséges jövőbeni programra. Így nyilatkozott Mariani:

    „Megvettük a kitet, mert úgy hisszük, hogy legkésőbb 10 éven belül az elektromos autók fontos részét képezik majd a motorsportoknak is, mert globálisan nézve ez a helyzet. Csak kutatási célként indul ez, nem köteleztük el magunkat, hogy beszállunk egy bajnokságba is. Ez csak egy befektetés a jövőnkbe, hogy fejlesszük a hátterünket, hogy szinten tartsuk a mérnökeinket arra az esetre, ha készen akarnánk lenni. Kellett, hogy legyen ilyen jellegű tapasztalatunk, mert ha belekezdenénk egy ilyen programba, készen kell állnunk. Jelenleg ez csak egy elméleti munka amit el kell végezni még karácsony előtt ahhoz, hogy elkezdhessünk tervezni valamit.”

    Mariani szerint már számos olyan területet beazonosítottak az elektromos versenyautónál ami bonyolultabb, de a JAS széleskörű tapasztalata a túraautók terén segíthet átlendülni ezeken:

    „Már előzetesen tanulmányoztuk a felfüggesztést, mert teljesen más, mint egy TCR autóé, a hátsókerék hajtás miatt. Kombináljuk a tapasztalatainkat a GT3-as autókkal, az első és a hátsó kerekes autókról. Végeredményben ez pedig csak egy hátsó kerekes túraautó lenne. Amikor az első túraautónkat építettük még a FIA WTCC-ben, volt már tapasztalatunk korábbi túraautókkal, így előre fel tudtunk készülni. Az ETCR-re szánt fejlesztési idő sokkal több. Sok olyan technikai problémával is szembesülünk, amilyenekkel még nem volt dolgunk. Hőelvezetés, tömeg, gumik. Ha mindezt egybeveszed, ez egy teljesen új kihívás.”

    Mariani szerint a döntő faktor az ETCR-nél és más elektromos-utcai alapú sorozatnál az lesz, hogy milyen útra térnek a gyártók az utcai autóikkal:

    „A gyártók döntésétől függ, akik a megfelelő lépést akarják megtenni a jövő irányába. Ha teljesen átállnak elektromos hajtásra, akkor talán az ETCR fontosabb lesz nekik, mint a TCR. Ha nem szorítja őket ennyire az idő, akkor a TCR-nek van egy jó erős alapja, és a költségek sokkal de sokkal alacsonyabbak. A nemzeti bajnokságokban az alapvető koncepció a TCR-é, ami olcsó autót jelent, jó teljesítménnyel, különféle márkákkal. Szóval a költség, teljesítmény, márkák bevonása, több bajnokság eléréséig még sok idő fog eltelni.”

    Az ETCR-t először 2018 tavaszán jelentették be, majd ugyanezen év októberében lett ez hivatalos. 2020-ban már több eseményt is szerveznének, az első teljes értékű bajnokság 2021-ben jöhet.

  • A Romeo Ferraris ETCR projektbe kezdett az Alfa Romeo Giuliával!

    A Romeo Ferraris ETCR projektbe kezdett az Alfa Romeo Giuliával!

    Megerősítette a Romeo Ferraris, hogy új projektbe kezdenek, és megtervezik, átépítenek egy Alfa Romeo Giulia-t az új ETCR szabályzásának megfelelően. Michaela Cerruti nyilatkozott a cég részéről:

    „Örömmel jelentjük be ezt az új irányt a vállalatunk életében. Miután az Alfa Romeo Giulierra TCR a nemzetközi szinten is a legmagasabb eredményeket érte el, egy olyan független programként mint a miénk, úgy döntöttünk, hogy fejest ugrunk az új ETCR sorozat koncepciójába is.”

    A Romeo Ferraris építette a WTCR-ben a Team Mulsanne által üzemeltetett Alfa Romeo Giulietta TCR-eket is, most azonban a Hexathron Racing Systemmel közösen építik az új elektromos Giulia ETCR versenyautót. Erről ennyit árult el Cerruti:

    „Sok dolgot kell persze még körvonalazni, ami teljesen normális dolog, ha csak egy fehér papírról indulsz, de hisszük, hogy az elektromos út a jövő, nem csak az autóiparban, hanem a motorsportban is. A mérnökeink már ezen dolgoznak, és később kezdtünk neki, mint a nagy autógyártók, akik már elkötelezték magukat egy ideje az elektromos versenyzés felé. Nekik pedig sokkal komolyabb erőforrásaik vannak, mint egy olyan privát konstruktőrnek, mint mi. Ezt figyelembe nem véve, megteszünk mindent, hogy a legmagasabb szinten mutassuk meg a képességeinket, ahogy eddig is.”

    A Romeo Ferraris a Hyundai és a Cupra mellé érkezik, így már ez a harmadik hivatalosan is bejelentett projekt az ETCR világában, amelyet továbbra is 2020-ban terveznek elindítani. A sorozat atyja, Marcello Lotti is elégedett:

    „Nagyon kevés márkának van olyan történelme és megjelenése a motorsportokban, mint az Alfa Romeonak. Örülünk neki, és büszkék vagyunk a Romeo Ferrarisra, amiért belevágtak egy ilyen ambiciózus programba, egy másik olyan másik mitikus névvel, mint a Giulia. A cégük már megmutatta azt, hogy tapasztaltak és profik a sikeres Giulietta TCR-rel, is biztos vagyok benne, hogy itt is felnőnek a feladathoz, ezen új izgalmas vállalkozásukban.”

    alfa romeo giulia, racingline.hu
    Fotó: Romeo Ferraris
  • Michelisz nehéz vasárnapra számít Makaóban

    Michelisz nehéz vasárnapra számít Makaóban

    Michelisz Norbert azt mondta, ki kellett használnia lehetőségeit a makaói első futamon, mert vasárnapon mindkétszer a középmezőnyből rajtol. Miközben már a bajnokságra is figyelnie kell.

    A magyar második lett fél másodperccel Yvan Muller mögött a szombati versenyen, ezzel visszavette a vezetést a pontversenyben. Most 18 pont Esteban Guerrieri hátránya, aki ugyanennyivel előzi meg Mullert. Eközben a francia világbajnok csapattársa, Thed Björk is esélyes lehet a címre.

    Azonban tegnap a második időmérőn Michelisz ütközött Gordon Shedden Audijával. Emiatt mindkét vasárnapi futamon a tizenkettedik helyről indulhat majd, ezért tudja nehéz versenyei lesznek holnap a „darálóból” indulva.

    „Először is, még öt verseny hátravan.” – reagált arra, hogy újra élen áll az összetettben. „Látszik az időmérőből, elég egy kis balszerencse.”

    „Ma a lehető legtöbb pontot kellett szereznünk. Ezért próbáltam már a rajtnál elmenni Yvan mellett. De jól kapta el ő is, így gratulálnom kell neki. A pálya közepén gyorsabb volt. Az első és az utolsó szektorban közeledtem, így a harmadik kanyarban mindig közel kerültem, de utána elnyúlt tőlem.”

    Bár a mai nap Norbi nem nyert, előre tekint, és nagy képre is fókuszál:

    „Ezek mindenesetre fontos pontok. Holnap nehéz napunk lesz. Mindegy, hogy öt, tizennyolc, vagy harminc pontot szerzek ez már nem igazán számít. Csak legyen két tiszta versenyem, és érjek célba a legjobb tizenötben.”

    Fontos most minden egyes pont, mert Makaó után már csak egy hétvége lesz hátra Malajziában. Oda pedig mindenki a lehető legjobb helyzetben szeretne megérkezni.

  • Michelisz: Makaóban sokkal jobbak lehetünk

    Michelisz: Makaóban sokkal jobbak lehetünk

    Pozitív hangulatban zárta a WTCR japán fordulóját Michelisz Norbert, azonban a soron következő makaói hétvégétől sokkal többet vár.

    A magyar bajnok aspiráns éllovasként érkezett meg Suzukában, a hét végére viszont elvesztette ezen pozícióját, noha a hátránya csupán pár pont Guerrieri mögött. Az első futamon a 17.helyről lett 13., majd a második versenyen rajt-cél győzelmet aratott, az utolsón pedig 9. pozícióban zárt.

    Úgy érzi, hogy a hétvégéből sikerült kihoznia a maximumot.

    „Mind a három futamon pontszerző voltam. Ha a bajnoki címre hajtasz, akkor nem mindig kell arra számítanod, hogy a legjobb csomag lesz alattad az adott hétvégén. Most is ez volt a helyzet, de ebből sikerült kihozni a lehető legtöbbet.” – kezdte Michelisz.

    „Makaóban sokkal erősebb teljesítményre számítok a mi oldalunkról, emiatt pedig nagyon várom már azt a hétvégét. Jelen pillanatban nem igazán számít ki vezeti a bajnokságot. Az egyetlen célom az, hogy lőtávolban maradjak. Természetesen, ha lett volna választásom, akkor szívesen vezetném most a pontversenyt, de még így is pozitív fordulót zártunk.” – folytatta.

    A Hyundai versenyzője az elmúlt négy versenyhévégén tudott futamot nyerni, és bevallotta, hogy szívesen folytatná ezt a sorozatot, viszont ugyanakkor prioritást élvez a stabil pontszerzés.

    „Négy futamot nyerni az igazán remek érzés, de ha a szezon végén lenne választásom, hogy bajnokságot nyerek, vagy sok versenyt, akkor egyértelmű, hogy a bajnoki címet választanám. De senki ne értsen félre, minden alkalommal, amikor lehetőségem van nyerni azt be kell húznom, mert a legnagyobb pontkülönbség pont az első és a második hely között van. Végülis elégedett vagyok a négy sikerrel, de jó lenne még 1-2-t hozzátenni még ehhez, de a legfőbb célom megnyerni a bajnokságot.” – vélekedett.

  • Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Johan Kristoffersson másodszor tudott nyerni a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig egy pillanatra újra vezette a bajnokságot a második futamos győzelme után. A Sebastien Loeb Racing versenyzőjének pedig nem indult jól a harmadik futam, Tiago Monteiro jobban rajtolt, és az élre állt. Kristoffersson azonban odaragadt a portugál lökhárítójára, majd az első kanyarban faképnél hagyta a hondást a Volkswagenével.

    Ugyan korán ki kellett jönnie a biztonsági autónak is, de Kristoffersson már ekkor tudott uralkodni a Hondákon. Csak azért nem nyert 5 másodpercnyivel, mert az utolsó körben újra dolga akadt a biztonsági autónak.

    Esteban Guerrieri nyerte meg a harmadik helyet, miután a második sorból induló Mikel Azcona beragadt. Utóbbi a verseny nagy részét azonban Monteiro mögött töltötte. Csapata azonban nem volt meggyőződve róla, hogy Kristoffersson legálisan előzött az első helyért. A versenybíróság nem is vizsgálta az esetet, Monteiro pedig elengedte a Munnich Motorsport versenyzőjét az utolsó előtti körben. Ezután a portugálnak harmadiknak kellett volna lennie, de jött egy bizarr eset, és csak negyedik lett végül.

    Elsőre nem volt világos, hogy miképp került Kevin Ceccon Alfája mögé, de az ismétlésekből kiderült, hogy Monteiro a biztonsági autó mögött a fűre került, az utolsó kanyarban, és így a pitlane felé kellett vennie az irányt. Thed Björk elé így még befért, de Ceccont előbb leintette a kockás zászló. Björk mögött Tarquini lett a hatodik, Andy Priaulx hetedik, honfitársa, Rob Huff előtt.

    Guerrieri a második helyével visszatért az összetett élére, miután a második versenyes győzelmével Michelisz Norbi egy rövid ideig vezette a bajnokságot újra.

    A vasárnap reggeli fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert sikerrel blokkolta a második helyről induló Rob Huff-t az első kanyarban. Még a bokszutca kijáratát is igénybe vették a harcukhoz, annyira abba az irányba húzódtak. A manővert nem értékelte a versenybizottság, így a magyarnak felmutatták a fekete-fehér zászlót, ettől függetlenül Michelisz a verseny első felében stabilan egy másodpercnyi előnnyel ment elöl. Az utolsó körökben ugyan Huff magára talált, és négytizedre megközelítette a Hyundai versenyzőjét. A Volkswagennel ugyanakkor nem tudta felvenni a versenyt Michelissszel, így hazánk fia megszerezte az idei negyedik győzelmét, ami példátlan az eddigi versenykarrierében. Norbi csapattársa, Tarquini ért fel a dobogó harmadik fokára a második versenyen, akit pedig komoly nyomás alá helyezett Kevin Ceccon.

    Ő a verseny nagy részében Tarquinire tapadt, és az utolsó előtti körben volt egy esélye, amikor kívülről befért mellé az első kanyarban. Az autója orrát ugyan be tudta tenni honfitársa mellé, de kollégája szélesen levezette őt a pályáról, és így megtarthatta a helyét a leintésig. Björk ezen a futamon ötödik lett, és ezzel Cyan Racinges csapattársa elé került az összetettben is, így ott Yvan Muller már csak negyedik.

    A bajnokság állása Makaó előtt:
    1. Esteban Guerrieri 288 pont
    2. Michelisz Norbert 281 pont
    3. Thed Björk 243 pont
    4. Yvan Muller 238 pont

  • A hétvégén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

    A hétvégén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

    Számos autós újdonság debütál 2019-ben is a Budapest Auto Show-n, amelyet most hétvégén szerveznek meg harmadik alkalommal a Millenáris B pavilonjában. Ezúttal 13 márka csaknem 60 autóját tekinthetik meg vagy próbálhatják ki az érdeklődők, és idén már a motorok is megjelennek a kiállítótérben: összesen 7 márka hozza el 16 modelljét október 25-27. között. A budapesti rendezvényhelyszínen ugyan a járművek lesznek a középpontban, a rendezők izgalmas családi programokkal is készülnek a hétvége három napja során.

    Harmadik alkalommal rendezik meg október 25-27. között a Budapest Auto Show-t a Millenáris B pavilonjában, ahol az év autós, és immáron motoros újdonságait ismerheti meg a hazai nagyközönség. Ennek megfelelően 2019-ben is számos olyan modellt állítanak ki a résztvevő márkák, amelyek korábban nem voltak láthatók a hazai vásárlók számára. Idén összesen 13 márka hozza el az autóit a kiállítótérbe, és a korábbi szokásokhoz hűen – a hagyományos autókiállításokkal szemben – egy regisztrációt követően a látogatók ki is próbálhatják nagyrészüket. (Ez a program már 2018-ban is népszerűnek bizonyult, akkor 850 tesztvezetést regisztráltak a szervezők.) Összesen közel 60 autó várja idén a látogatókat, köztük olyan újdonságok, mint a DS 3 CROSSBACK, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso.

    A négykerekű modellek mellett idén már motorok is helyet kaptak a Budapest Auto Show-n. A galérián található kiállítótérben összesen 7 márka 16 motort állít ki. Megtekinthető lesz például a Livewire, amely az első elektromos Harley Davidson, továbbá a Labretta V 125 Tri Color, valamint a Malaguti új kétkerekűi: a Dune 125, az RST és a Medison 300.

    A kiállítás részeként a szervezők számos gyermek és felnőtt programmal készülnek, az érdeklődők az esemény színpadán például Liptai Klaudiával, Mautner Zsófival, Bombera Krisztával, Kiss Rékával, Király Viktorral, Szalay Balázzsal, Herczig Norberttel, dr Kiss Gergellyel vagy a Tankcsapda tagjaival is találkozhatnak, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket és téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.

    Kiállított autómárkák és modellek:

    Citroën: Citroën C3, Citroën C3 Aircross, Citroën Grand C4 SpaceTourer, Citroën C5 Aircross;
    DS: DS 3 CROSSBACK, DS 7 CROSSBACK;
    Ford: Ford Focus, Ford Focus ST, Ford Mondeo Hybrid, Ford Ranger Raptor;
    Hyundai: Hyundai KONA, Hyundai Tucson, Hyundai Santa Fe;
    Lexus: Lexus UX
    Opel: Opel Insignia, Opel Grandland X;
    Peugeot: Peugeot Rifter, Peugeot 508SW, Peugeot 3008, Peugeot 5008;
    Renault: Renault Clio, Renault Megane R.S., Renault Zoe;
    SEAT: SEAT Arona, SEAT Ateca, SEAT Tarraco;
    ŠKODA: ŠKODA SCALA, ŠKODA KAMIQ, ŠKODA SUPERB, ŠKODA KODIAQ SCOUT, ŠKODA KODIAQ RS;
    Suzuki: Suzuki Ignis, Suzuki Swift;
    Toyota: Toyota Aygo, Toyota Corolla Sedan, Toyota Proace City Verso, Toyota RAV4, Toyota Camry;
    Volkswagen: Volkswagen Passat Limousine, Volkswagen Passat Alltrack, Volkswagen Passat GTE Variant.

    Kiállított motor márkák és modellek:

    Brixton: Brixton Bx 125, Brixton BX 125 R, Brixton 250 X Glanwill;
    Harley Davidson: Harley Davidson Livewire;
    KSR: KSR TR 125X, KSR TV 125 SM;
    Labretta: Labretta V 125 Tri Color;
    Malaguti: Malaguti Dune 125, Malaguti Medison 300, Malaguti RST;
    NIU: NIU NGT, NIU M+ Lite, NIU V-Pro, NIU Soirt;
    SUR-RON: Firefly Offroad, Firefly Performance.

    A Budapest Auto Show-ról

    Nyitvatartás:

    • október 25-én, pénteken: 13.00 – 18.00,
    • október 26-án és 27-én: 9.00 – 18.00.

    Jegyárak:

    • elővételben: 1000 Ft,
    • a helyszínen: 1500 Ft

    A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

    A rendezvényről részleteket az alábbi linken talál: https://budapestautoshow.hu

  • Luca Engstler helyettesíti majd Augusto Farfust Makaóban

    Luca Engstler helyettesíti majd Augusto Farfust Makaóban

    Luca Engstler ugrik be majd a Hyundai negyedik autójába, míg August Farfus egy BMW-t vezet majd a GT kategóriában a makaói fordulóban.

    Engstler már szabadkártyásként kétszer végzett a top 10-ben még Szlovákiában. Most lehetőséget kap, hogy a gyári alakulattal is versenyezzen, míg brazil kollégája A GT kategóriában áll majd rajthoz.

    Luca nagyon jó idényt teljesített, ez a gyári lehetőség pedig méltó jutalom számára.” – mondta Alessandro Adami, a Hyundai Motorsport igazgatója.

    “Már több sorozatban láthattuk tőle, hogy képes az élmezőnyben autózni, és nyerni. Persze a világkupa számára egy nagy lépés lesz, de én és a BRC Racing hiszünk abban, hogy képes a legmagasabb szinten versenyezni.”

    Farfus a BMW-s kötelezettségei miatt nem vehet részt a versenyen. Már korábban is volt ilyen ütközés a Nürburgringen, akkor nem volt ezzel probléma, most azonban Makaó speciális szabályai tiltják meg számára, hogy egyszerre több kategóriában részt vegyen.

    Fájdalmas ez nekem, mert  itt általában jól teljesítek, és már régóta szerettem volna kipróbálni itt a TCR autókat. A csapatnak is szeretnék segíteni, és a WTCR családban maradni.”

    “Sajnos, itt nem úgy van, mint a Nürburgringen, ahol két kategóriában is versenyezhettem ugyanazon a hétvégén. Makaóban más szabályok vannak, úgyhogy ez itt nem volt lehetséges. Megpróbáltunk kompromisszumot találni, de sajnos ebbe nincs beleszólásunk. Ez egyszeri alkalom lesz, utána visszatérek.”

    Engstler, aki jelenleg ötödik a TCR Europe sorozatban, és a hétvégi szezonzáróra készül Monzában, azt mondta, örül a lehetőségnek, hogy visszatérhet a WTCR-be.

    Nagyon örülök a lehetőségnek” – mondta Engstler – “Amióta először vezettem az autót tavaly, azóta sokat fejlődtem. Először versenyeket nyertem, aztán bajnokságokat is a Hyundai Motorsport és a Junior Driver program segítségével.”

    “Makaó új pálya lesz nekem, arra számítok, hogy nagyon megterhelő lesz a három verseny ezen az erőt próbáló pályán. A WTCR egy nagyon szoros bajnokság, már a hétvége elején készen kell lenni a kihívásra. Addig minden percet kihasználok a készülésre.”

  • A JAS Motorsport is már tervezi az ETCR autóját!

    A JAS Motorsport is már tervezi az ETCR autóját!

    A Honda fejlesztő partnere a JAS Motorsport is megerősítette, hogy már tervezik is az első elektromos túraautójukat az új ETCR versenyszabályzatnak megfelelően. Alessandro Mariani, a JAS vezéreként nyilatkozott a wtcblog.hu-nak:

    „Megerősíthetem, hogy a JAS Motorsport is részese annak a programnak, amelynek a célja egy elektromos TCR autó kifejlesztése. Jelenleg a tervezési fázisban vagyunk, de sajnos többet jelenleg nem mondhatok.”

    Az olasz fejlesztő cég ugyan már az első fázisban van az autó tervezésével, a Honda ugyanakkor hivatalosan még nem kötelezte el magát egy ETCR-es programba. Erről már William de Braekeleer beszélt az e-racing365.comnak, mint a Honda Europe motorsport menedzsere:

    „A jelenlegi fázisban nem tervezzük azt, hogy beszállunk az ETCR-be.”

    2020-ra tehát egyelőre a Hyundai és a Cupra azon gyártók akik elkezdték már az ETCR-es versenyautóik fejlesztését.

  • Értelmi fogyatékosokat támogatnak Michelisz Norberték

    Értelmi fogyatékosokat támogatnak Michelisz Norberték

    Több mint kétmillió forinttal segíti az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületét Michelisz Norbert és a M1RA, valamint a Hyundai Magyarország és a pécsi Kart Aréna közös kezdeményezése.

    Augusztus 24-én rendezte meg Michelisz Norbert és saját alapítású versenycsapata, a M1RA az éves pécsi közönségtalálkozóját. Programjában jótékonysági gokartverseny is szerepelt. A nevezési díjakból befolyó összeget a M1RA, a Hyundai Magyarország és a gokartversenynek otthont adó Kart Aréna felajánlása egészítette ki, így végül 2 millió 305 ezer forintot juttattak el az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületéhez.

    „Nekem megadatott a gondtalan gyermekkor, és ma is azzal foglalkozhatok, amit igazán
    szeretek csinálni. Szerencsés helyzetben vagyok, amiért csak hálás lehetek, de már gyerekként is azt vettem észre magamon, hogy érzékenyen érint, ha mások hátrányosabb helyzetben vannak, és nem tudok segíteni rajtuk. Ezért is örülök, hogy most már másodszor tudunk valódi segítséget nyújtani egy általunk nagyra becsült szervezetnek” – hangsúlyozta Michelisz Norbert.

    2018-ban a hagyományteremtő jelleggel megrendezett első közönségtalálkozó után egy csaknem 1,7 millió forint értékű klinikai műszer és szenzor megvásárlásával segítették a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány munkáját. Idén miért az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületére esett a választásuk?

    „Évekkel ezelőtt találkoztam először Bali Bogival és csapatával egy autista fiú révén, akit
    a feleségemen, Johannán keresztül ismertem meg. Ezután mindketten jártunk az
    egyesületnél, a saját szemünkkel láttuk, hogy milyen fontos munkát végeznek. Tudjuk,
    hogy jó kezekbe kerül az összeg. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a
    közönségtalálkozón hozzájárult az adományhoz, kiváltképp hálás vagyok a Hyundai
    Magyarország és a Kart Aréna nagylelkű támogatásáért!” – emelte ki Michelisz Norbert.

    Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének elnöke, Bali Boglárka azt is elárulta, hogy pontosan mire használják majd fel a támogatást.

    „Nyaralást szervezünk belőle az egyesülethez tartozó sérülteknek. A korábbi években ezt pályázatok útján igyekeztünk megoldani, de idén sajnos nem volt lehetőségünk erre. Ezért is nagy segítség a támogatás, mert így jövőre mintegy ötven értelmi fogyatékos felnőttnek szerezhetünk élményt, ami a világ összes kincsét jelenti majd nekik. Emellett fő célunk, hogy munkát teremtsünk az értelmi fogyatékosoknak, és ebből az összegből arra is jut majd, hogy a foglalkoztató csoportjainkat fejleszteni tudjuk” – fogalmazott Bali Boglárka.

  • A Hungaroringen tesztelte a Hyundai az elektromos túraautóját!

    A Hungaroringen tesztelte a Hyundai az elektromos túraautóját!

    A Hyundai Motorsport megkezdte a Veloster N ETCR típus tesztelését a Hungaroringen, mielőtt 2020-ban versenyeken is bemutatkoznak vele. Andrea Adamo így nyilatkozott erről, motorsport igazgatóként:

    „Minden új projekt első tesztje egy fontos mérföldkő, de a Hyundai Veloster N ETCR-é még fontosabb. Ez az első elektromos versenyautónk, valamint az első olyan konstrukciónk, amely középmotoros és hátsókerék meghajtású. Az i30N TCR és a Veloster N TCR-rel már megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagyon erős túraautót építeni, és sokat meg akarunk tanulni erről a csomagról is, mielőtt versenyezni megyünk vele 2020-ban.”

    A dél-koreai márka két napot töltött a magyar pályán, és a hírek szerint problémamentesen zajlott minden. További tesztek várhatóak az elkövetkezendő hónapokban, erről Adamo ennyit árult el:

    „Az elkövetkezendő hónapokban elfoglaltak leszünk, két komoly kihívás előtt állunk. Az egyik, hogy fejlesztenünk kell az vázán, de dolgoznunk kell az akkumulátorok és a motorok hatékonyságán is. A tesztprogramunkkal és a mérnökeinkkel azonban biztos vagyok benne, hogy újra egy győztes versenyautóval állhatunk majd elő.”

    Az nem derült ki, hogy kik vezethették a teszt alatt az autót.