Címke: Hyundai i20 WRC

  • Neuville volt a leggyorsabb a shakedownon Belgiumban

    Neuville volt a leggyorsabb a shakedownon Belgiumban

    A hazai pálya kötelez, Thierry Neuville pedig hozta a kötelezőt és megnyerte az Ypres Rally shakedownját. A második Ott Tanak lett, a harmadik iőpt pedig Sebastien Ogier autózta.

    A 9.81 kilométeres Langemark szakaszon Neuville majd 10 másodpercet javított a harmadik körre, így 4:22.5-ös idővel megnyerte a shakedownt. A többiek is hasonlóan javultak, kivéve Craig Breent, aki defekt miatt rengeteg időt veszített a második és harmadik körben, ezért csak 15. lett.

    A Hyundai ennek ellenére elégedett lehet, mert Tanak második helyével eddig egyértelmű a fölényük a Toyota előtt. Ogier 2.1 másodperccel volt lassabb Neuville-nél, Evans és Rovanpera újabb egy-egy másodperccel van hátrébb. Loubet hatodik helye is a Hyundai erejét mutatja. Fourmaux két tizeddel végzett Loubet mögött, a fordos mögött majd három tizedre következik Takamoto Katsuta, akinek a belga pályák mellett az új navigátort is meg kell szoknia.

    A WRC2-ben Suninen, Gryazin, Solberg az első három, de nagyon szorosan követik egymást, ha ez így marad, nagy csata lesz a versenyen is közöttük.

    Az első gyorsasági szakasz délután 13:36-kor rajtol az Ypres Rallyn.

    WRC Ypres
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT
  • A hétvégén WRC futam – F1-es pályán is versenyeznek

    A hétvégén WRC futam – F1-es pályán is versenyeznek

    Pokoli tempó, szűk vidéki utak, majd 300 kilométer gyorsasági – Belgium izgalmas versennyel várja a WRC mezőnyt, amely először látogat el az országba.

    A világbajnokság nyolcadik futama jellemzően szűk aszfaltos pályákat kínál versenyzőknek és a nézőknek. Pénteken reggel rendezik a shakedownt, egy közel 10 kilométeres pályán, majd kora délután már az első gyorsaságin kezdődik az éles verseny. Roppant szoros időbeosztással kétszer négy szakaszt az első napi penzum, mindezt Ypres környékén a szervizpark 30 kilométeres körzetében. A nap leghosszabbja a több mint 23 kilométeres híres Kemmelberg szakasz a macskakövekkel és a trükkös ugratókkal. Az utolsó gyorsasági 20:48-kor indult, fél nap alatt 135 kilométert tesznek meg a párosok.

    Szombatra szintén nyolc gyorsaságit terveztek. A reggel a Hollebekke gyorssal indul, ez a verseny leghosszabbja, 25.86 kilométerrel. Erre a napra jut a legrövidebb gyorsasági is, a 12-es és 14-es számú Mesen – Middelhoek csak 7.99 kilométer.

    A vasárnapot utálni fogják a későn kelők, mert 4:45-kor indul a mezőny Spa-Francorchamps-ba. Az ikonikus versenypályára és környékére került a két zárószakasz, természetesen ezeken is kétszer mennek végig. A gyorsaságik tartalmazzák az Eau Rouge, Raidillon, Malmedy és Rivage kanyarokat is. A power stage a 11.21 kilométeres Francorchamps gyorsasági lesz.

    A bajnokságban Ogier 148 ponttal vezet, mögötte 37 pont hátránnyal Evans a második. Neuvillenek a harmadik helyen már csak 96 pontja van, míg a negyedik az Észtországban győztes Rovanpera.

     

  • Dani Sordo úgy fogyasztja a navigátorokat, mint más a gumikat

    Dani Sordo úgy fogyasztja a navigátorokat, mint más a gumikat

    Mindössze három WRC verseny után elválnak Dani Sordo és Borja Rozada útjai. Az új navigátor Candido Carrera lesz, aki már a harmadik navigátor ebben az évben a Hyundai versenyzője mellett.

    A hivatalos bejentés szerint bár mindent megtettek, hogy kialakuljon köztük a szükséges kötődés, mégsem alakult ki a tökéletes kapcsolat, ezért közösen döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik.

    Hálás vagyok Borja elkötelezettségéért és profizmusáért” – mondta Sordo. „Megmutatta, hogy mennyire nagyszerű navigátor az autóban és azon kívül is, de hiába tettünk meg mindent, hogy száz százalékosan teljesítsünk, nem értettem meg tökéletesen a pályákon a diktált itinert.” 

    Sordo Monte-Carloban még Carlos del Barrioval versenyzett, akivel korábban három szezont teljesített. A Montén ötödikek lettek, ennek ellenére elváltak útjaik. Portugáliában már Borja Rozada ült a jobb egyben, és úgy tűnt jó döntés volt a csere, hiszen másodikak lettek. Szardínián is második helyen voltak, amikor összetörték az autót, majd a Safari Rallyn egy kitört felfüggesztés miatt ért véget a versenyük. Negyedik esélyt már nem kapott a navigátor.

    A 41 éves Candido Carrera több mint 250 versenyen indult már, legutóbb tavaly decemberben ült Sordo mellett, amikor a Monte Carlo Rallyra teszteltek. A csúcskategóriában még nincs versenytapasztalata, viszont nemrég Magyarországon versenyzett. A Mecsek Rally EHRC mezőnyében indult, Daniel Alonso Villaronnak navigált, egy Ford Sierra Cosworthtal versenyeztek.

    Sordo ERC
    fotó: STom
  • A zebra előtt lassítani kell!

    A zebra előtt lassítani kell!

    Ezt az afrikai aranyszabályt Thierry Neuville ismeri a legjobban, mert 10. gyorsasági szakasz után 28 másodperc előnnyel vezet a Safari Rallyn Takamoto Katsuta előtt. A harmadik Ott Tanak, 56 másodperces hátránnyal.

    Mindössze hat WRC marad versenyben a Safari Rally harmadik napján, az első kör végén. Sebastien Ogier a negyedik, őt pedig a két M-Sport pilóta Gus Greensmith és Adrien Fourmaux követi. A többiek már szuperrallyznak.

    „Minden rendben volt, tisztán mentünk. Sok a kilazult kő, ezek miatt le kell lassítanunk, a végén talán túl óvatosak is voltunk” – mondta Neuville.

    Safari WRC
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

    „Tesszük a dolgunkat. Eddig nem rossz, de egy zebra miatt elég sok időt veszítettünk, mert le kellett lassítanunk” – mondta Katsuta a kilencedik gyorsasági után. Utóbbi problémával nem volt egyedül, szinte minden pilótának volt hasonló élménye.

    fotó: SafariRally2021/twitter

    A tizedik gyorsasági után Tanak és Ogier is a kövekre panaszkodott, ezek nagy része nem ott volt, ahol a pályabejáráskor felírták.

    A fordosok közül Fourmaux panaszkodott az autóba jutó porra, de más komoly gondjuk nem akadt. Úgy tűnik a talpon maradt versenyzők a harmadik napra tanultak a többiek kárából, és rájöttek, hogy Afrikában gyökeresen más stílusban kell versenyezni.

  • Petter Solberget megautóztatta a fia

    Petter Solberget megautóztatta a fia

    Oliver Solberg már ült édesapja mellett WRC versenyautóban, most elérkezett az idő hogy visszadja a kölcsönt. Alba városa mellett vitte egy kört a 2003-as világbajnokot a Hyundai i20 WRC-vel.

    „Az első 300 méteren, hát nem is tudom, hogyan mondjam, de az igazság az, hogy betojtam egy kicsit. Fogalmam sem volt, hogy mire képesek ezek az autók aszfalton. Az aerodinamika nagyon komoly, ahogy az is meglepett, ahogy Oliver kezelte az autót” – mondta Petter Solberg a Dirtfishnek.

    Amikor aszfalton versenyzel, kell egy kis idő, amíg megérted, hogyan működik a leszorítóerőből származó tapadás. De az első 300 méteren??? Pokoli volt, tényleg egy kicsit magam alá csináltam. Később aztán szélesebb lett az út, nem volt annyira szűk.”

    Aztán egy kis szünet után, amikor kifújta magát, már szakmaibb értékelést is adott az autózásról.

    Amikor számításba veszed, hogy Olivernek mennyire kevés tapasztalata van aszfalton az autóval, akkor nagyon meggyőző az élmény. És az autó is fantasztikus.”

    Andrea Adamo (a Hyundai Motorsport főnöke) kapacitált, hogy üljek be. Oliver kérte meg őt, és ő mondta nekem, hogy mennem kellene egy kört, de én bizonytalan voltam. De nagyon jó volt. Nagyszerű érzés a fiad mellett ülni és látni őt. Nagyon élveztem, eltekintve az első 300 métertől….” – összegzett az apa. A fia természetesen másképp látta az eseményeket.

    Az első 300 métert emlegette? Vicces volt. Andrea jófej volt, és mondta, hogy vigyem el egy körre. Emlékszem 2008-ra, amikor először ültem mellette egy WRC-ben. Nem hittem el, hogy egy ilyen autó mire képes. Most már jobban értem, hogy apám akkoriban mit vitt véghez.”

    Egy dolgot azonban nem említett sem az apa, sem a fiú: miért volt repedt a szélvédő?

    Solberg Hyundai
    fotó: Hyundai Motorsport

     

  • Solberg kihagyja Szardíniát

    Solberg kihagyja Szardíniát

    Oliver Solberg édesapjának, Petter Solbergnek hétfőn lett pozitív a COVID-19 tesztje és az FIA COVID protokolljának rendelkezése szerint a fertőzöttel szoros kapcsolatban álló személyeknek két hetet karanténban kell tölteniük. Ezért Oliver Solberg június 4-ig egy portói hotelben marad, így nem tud Szardíniára utazni.

     
    Elképzelhető, hogy mennyire lesújtott a hír” – mondta Oliver Solberg. „Édesapám jól van, csak egy kis láza van, de sokat gondolok rá. Nehéz elfogadni, hogy nem fogok tudni versenyezni Szardínián, de biztosan lesz még alkalmam vezetni az i20 WRC-t. Ebben az évben ilyenek a szabályok, de ez azért van, hogy meg tudjuk állítani a vírus terjedését.
    Oliver Solberg Szardínián versenyzett volna másodszor a Hyundai i20 Coupe WRC-vel, és ez lett volna az első murvás versenye az autóval.

     

  • Ott Tanak növelte előnyét a Portugál Rallyn

    Ott Tanak növelte előnyét a Portugál Rallyn

    Mindhárom reggeli gyorsasági szakaszt megnyerte és ezzel 19.2 másodpercre növelte előnyét Ott Tanak és Martin Jarveoja a Portugál Rally szombat délelőttjén. A második helyen továbbra is Elfyn Evans áll, mögötte hat másodpercre van Dani Sordo. Herczigék újra a pályákon vannak!

    Viszonylag nyugalmas délelőttön van túl az élmezőny. Kicsit panaszkodtak a reggeli ködre, szokás szerint elégedetlenkedtek a gumikkal, keresték a tapadást. Katsuta, Ogier, Rovanpera a további sorrend, de Ogier már csak fél másodpercre van a japántól.

    Portugál Rally
    fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

    Két percnél nagyobb a hátránya a két M-Sport versenyzőnek. Greensmith kezdi felvenni a ritmust, talán egy kicsit túlságosan is, mert a 11-es gyorson lecsúszott az útról, de állt a gázon és tovább tudott menni. Fourmaux kedve is jobb lett. Reggel még a motorhibával küzdött, a kilences gyorsaságin folyamatosan padlógázzal ment volna a Fiesta, ezért etap üzemmdban ment végig a gyorsaságin. Aztán a következő szakaszra meglett a hiba, el is kezdett gyorsulni, de a hátránya három és fél perc a vezető Tanak mögött.

    Thierry Neuville autója elkészült, az első két szakaszon ők takarítottak, majd a nap harmadik gyorsaságija előtt egy technikai hiba miatt kikéstek. Egyetlen céljuk maradt, a Power Stagere spórolni a gumikkal és az autóval, hogy ott megszerezzék az öt pontot.

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón a superrally szabályok szerint újra versenyben van, a kilencedik szakaszon abszolút 32., a következő gyorsaságin 30. helyen értek be.

    Portugál Rally
    fotó: @WORLD

    A WRC2-ben Gryazin turbóhibával küzdött így már majdnem másfél perc hátránnyal a harmadik. Lappi vezet, és mivel mindhárom gyorsaságit megnyerte, 14 másodpercre nőtt a különbség közte és Suninen között.

    A WRC3.ban változott a sorrend, Kajto nagyot ment a 10-es és 11-es gyorson, és átvette a vezetést, 13 másodperc az előnye Rossel előtt. Ingram feljött a harmadik helyre, de a hátránya 49 másodperc.

    Portugál Rally
    fotó: Hyundai Motorsport
  • Holnap kezdődik a Portugál Rally – tudnivalók

    Holnap kezdődik a Portugál Rally – tudnivalók

    222 nap után tér vissza a Rali-világbajnokság a murvás pályákra. A 2020 októberi Szardínia Rally után az 54. Vodafone Rally de Portugal lesz az a verseny ahol újra murván száguldanak a WRC-k.

    Tavaly a világjárvány miatt elmaradt a Portugál Rally. 2019-ben Ott Tanak és Martin Jarveoja nyert a Toyotával, Neuville és az akkor még Citroennel versenyző Ogier előtt (igen az a Citroen, amit Bútor Robi megvásárolt).

    A 2021-es Portugál Rally csütörtök este kezdődik Coimbrában a rajtceremóniával. Itt 70-es rajtszámmal a Herczig Norbert és Ferencz Ramón is feláll majd a rajtdobogóra. A SKODA Rally Team Hungária párosa az ERC felkészülés részeként indul a versenyen.

    Pénteken rögtön jön a mélyvíz, 123 kilométer kell szerviz nélkül teljesíteni. Szombaton hét gyorsasági 165 kilométeren, a vasárnapi zárónapon pedig öt szakasz 50 kilométeren a versenytáv. A Power Stage pedig mi más lehetne, mint a híres Fafe gyorsasági. A verseny össztávja 1514 kilométer, ebből 337 kilométer a gyorsaságik hossza.

    Portugál Rally 2021

    A Toyota kényelmes helyzetben utazhat Portugáliába. Ogier vezeti a bajnokságot, és a gyártói pontversenyben is 27 pont az előnyük. Új motort is bevetnek majd, ami reményeik szerint erősebb és megbízhatóbb lesz. A bajnoki elsőség hátrányt is jelent majd, Ogier elsőként megy pénteken, ami komoly hátrány lesz. A francia ennek ellenére bizakodik, 2010-ben itt aratta első WRC győzelmét, ami mindig inspiráló. Elfyn Evans szerint a kulcs a jó gumiválasztás lesz, főként azért, mert nem lesz annyi lágy abroncsuk, mint az előző években. Kalle Rovanpera a korai horvátországi búcsú után abban bízik, hogy a kedvező rajtpozíció a segítségére lesz, de biztos, hogy óvatosabban kezd majd.
    Az előző versenyhez hasonlóan most is lehetőséget kap Takamoto Katsuta a negyedik Yaris WRC-vel.

    Horvát Rally
    Elfyn Evans – Scott Martin, foto: Toyota Gazoo Racing

    A Hyundai célja az lesz, hogy visszaszerezzék az elsőségüket a gyártói bajnokságban. Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe, Ott Tanak és Martin Jarveoja valamint Dani Sordo és Borja Rozada kapott lehetőséget a portugáliai murván. Sordonak lesz a legnehezebb dolga, az új navigátorral össze kell szokniuk, igaz a sok spanyol szurkoló segíthet majd neki.

    Portugal Rally 2021
    foto: Hyundai Motorsport

    Az M-Sportnál Gus Greensmith folytathatja az összeszokást új navigátorával Chris Patersonnal. Greensmith 2019-ben épp Portugáliában mutatkozott be a Fiesta WRC-vel. A célja a legjobb ötbe kerülés, ami Horvátországban nem sikerült neki. Nem úgy, mint a csapattárs Adrien Fourmauxnak. A fiatal francia emlékezetes bemutatkozással nyitott az utolsó fordulóban. A jutalma az volt, hogy ismét bizalmat kapott Malcolm Wilsontól, így most ott bizonyíthat, ahol 2019-ben még nézőként állt a pálya szélén.

    Portugal Rally 2021

    Mindhárom márka versenyzőinek új lesz a Pirelli Scorpion XK abroncs, ami most debütál a WRC-ben. Mivel a portugál murva alapja köves, kemény talaj és ezt borítja egy homokosabb réteg, ezért a kemény keverék az elsődleges abroncs a versenyen. 24 kemény és 8 lágy abronccsal gazdálkodhatnak a párosok. A gyártó összesen 2200 gumit hoz a versenyre.

    A Vodafone Rally de Portugal programja (az időpontok helyi idő szerint):

    2021. 05. 20. csütörtök:

    Shakedown (Paredes) 4.60 km 09:01 (Budapest 10:01)

    2021. 05. 21. péntek:

    SS1 – Lousã 1 – 12.35 km – 8:08
    SS2 – Góis 1 – 19.51 km – 09:08
    SS3 – Arganil 1 – 18.82 km – 10:08
    SS4 – Lousã 2 – 12.35 km – 12:31
    SS5  – Góis 2 – 19.51 km – 13:31
    SS6 – Arganil 2 – 18.82 km – 14:38
    SS7 –  Mortágua – 18.16 km – 16:05
    SS8 – Lousada (SSS) – 3.36 km – 19:03

    2021. 05. 22. szombat:

    SS9 – Vieira do Minho 1 – 20.64 km – 08:08
    SS10 – Cabeceiras de Basto 1 – 22.37 km – 09:08
    SS11 – Amarante 1 – 37.92 km – 10:24
    Service C – Exponor – 44 perc -12:20
    SS12 – Vieira do Minho 2 – 20.64 km – 08:08
    SS13 – Cabeceiras de Basto 2 – 22.37 km – 09:08
    SS14 – Amarante 2 – 37.92 km – 10:24
    SS15 – Porto – Foz (SSS) – 3.30 km – 19:03

    2021. 05. 23. vasárnap:

    SS16 – Felgueiras 1 – 9.18 km – 07:08
    SS17 – Montim – 8.75 km – 07:53
    SS18 –  Fafe 1 – 11.18 km – 08:38
    SS19 – Felgueiras 2 – 9.18 km – 10:04
    SS20 – Fafe 2 [Power Stage] – 11.18 km – 12:18

  • Neuville és Tanak hosszabbított a Hyundai Motorsporttal

    Neuville és Tanak hosszabbított a Hyundai Motorsporttal

    Thierry Neuville és Ott Tanak is több éves megállapodást írt alá a Hyundai Motorsporttal, így a gyártó nemcsak az új Rally1-es autó fejlesztésével készül a következő évekre, hanem a élversenyzőit is megtartja.

    Thierry Neuville a kezdetektől fogva az egyik pillére a Hyundai WRC programjának. 2014-ben megszerezte a márka első WRC győzelmét Németországban, 2019-ben és 2020-ban kulcsszerepe volt abban, hogy a gyártói címet is elhódítsa az Alzenauban dolgozó koreai csapat. Idei három harmadik helyével második a bajnokságban.

    Boldog vagyok, hogy többéves szerződést írhatok alá a csapattal, amely a második családom lett. Az eltökéltségük és a győzelemre való törekvésük meggyőzött arról, hogy kövessem ezt a fantasztikus utat, amit több mint hét évvvel ezelőtt közösen elkezdtünk. A hozzáállásuk és ambícióik a jövő évben érkező új WRC hibrid szabályokkal kapcsolatban szintén nagyon ígéretesek” – mondta Neuville.

    Tanak Neuville Hyundai
    Thierry Neuville, fotó: Hyundai Motorsport

    Ott Tanak 2020-ban világbajnokként csatlakozott a Hyundaihoz, és hazai pályán Észtországban állt először a dobogó tetején a kékekkel. 2021-ben a szezonnyitón kiesett, az Arctic Rallyn nyert, Horvátországban negyedik lett, jelengleg  negyedik a bajnokságban.

    „Nagyon örülök, hogy 2022-től is szerződésen lesz a Hyundai-jal. Az elmúlt két évben magtapasztaltam az elkötelezettségüket a siker iránt. Már nagyon várom a WRC új korszakát, de idén még van egy kis dolgunk – gondoskodnunk kell arról, hogy a WRC autók jelenlegi generációjától a lehető legeredményesebben búcsúzzunk el” – mondta az észt versenyző.

    Tanak, racingline
    Ott Tanak. Fotó: Hyundai Motorsport

    „Ezzel a két tehetséges versenyzővel való jövőbeli közös munka  ismét bizonyítja folyamatos eltökéltségünket és ambícióinkat a rali-világbajnokságban való sikerre. Mindketten kivételes nagykövetei a márkának és a csapatnak. A közeljövőben megkezdjük új 2022-es Rally1 versenyautónk tesztelésének kulcsfontosságú szakaszát, így Thierry és Ott közreműködésével zökkenőmentes tesztprogramot hajthatunk végre” – nyilatkozta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport vezetője.

    Hyundai Adamo
    Andrea Adamo, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Horvát Rally: Ogier vezet, de nagyon szoros az élmezőny

    Horvát Rally: Ogier vezet, de nagyon szoros az élmezőny

    A Horvát Rally második napjának végén Sebastien Ogier és Julien Ingrassia 6.9 másodperc előnnyel vezet a szintén Toyota Yarissal versenyző  Elfy Evans-Martin Scott páros előtt. A harmadik helyen Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe áll, a hátrányuk 10.4 másodperc Ogierék mögött.

    A 13-as gyorsaságin Ogier lassú defektet kapott, az utolsó két kilométeren már nem maradt levegő a jobb elsőben, de szerencséjük volt mert csak 10 másodpercet kaptak ezen a szakaszon. Az pedig már Evans pechje, hogy saját bevallása szerint sem volt elég bátor a felhordásos részeken, ezért csak egyetlen tizeddel volt gyorsabb, mint az összetettben vezető Ogier. A walesi a délutáni körön biztosra ment, két pótkereket pakolt a Yaris hátuljába, de nem volt rá szüksége.

    A kerekekkel ma Thierry Neuville járt pórul, a délelőtti körön a Hyundai mindegyik autóján hátra lágy gumikat rakott fel, amelyek hamar elmelegedtek, emiatt csúszkált az i20 WRC-k hátulja. Neuvillék délelőtti fékproblémájának oka is kiderült, az egyik hátsó féktárcsa tört el. A szerviz után a jó gumikkal már minden rendben volt, két gyorsaságit megnyertek, kettőn harmadikak lettek, így zárkóztak fel bő 10 másodpercre, és ezzel megmaradt az esélyük, hogy vasárnap befogják a Toyotákat.

    Próbáltunk visszavágni délután, amikor jobb gumik voltak az autón. Elromlott az emelőnk, így nem tudtuk a szakaszok előtt cserélgetni a gumikat, így az utolsó gyorsaságikra elfogytak. Próbáltam így is nyomni, de nyilván veszítettünk valamennyit” – mondta Neuville.

    Thierry Neuville, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak és Martin Jarveoja továbbra is a negyedik. A tempójuk nem javult, de nem is romlott, így az ellenfelek gondjainak köszönhetően csak három tizeddel nőt a hátrányuk délután, most 37.8 másodpercre vannak Ogiertől.

    Adrien Fourmaux már másfél percre van az elejétől, de ő ezt nem bánja, élete első WRC futamán ez az eredmény kiemelkedő. A Mali Lipovec – Grdanjci gyorsaságin megint nagyot mentek és másodikak lettek, a következő három szakaszon viszont már óvatosabbak voltak, talán már arra is spórolnak, hogy biztosan elérjék a célt.

    Gus Greensmith a hatodik helyen van az összetettben, kicsit kellemetlen neki, hogy az újonc csapattárs Fourmaux 54 másodperccel van előtte. Ez még akkor is kínos, ha Greensmith először versenyez Chris Patterson navigátorral. Délben kapott egy kis fejmosást a csapattól, de Fourmauxnál csak a szombati utolsó gyorsaságin tudott jobbat menni.

    Takamoto Katsuta a nyolcadik helyen van és folyamatosan közeledik Greensmithre. A japán pénteken csetlett botlott, szombatra azonban összekapta magát, és kihasználta, hogy elsőként rajtolt a gyorsaságikon. A Stojdraga – Gornja Vas gyorsaságit délelőtt és délután is megnyerte, nem csoda, hogy elégedetten fejezte be a napot.

    Horvát Rally
    Takamoto Katsuta, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Craig Breen versenyét megpecsételte a reggeli hibája. A defekt miatt veszítettek két percet, a nap végén majd négy perces hátránnyal állnak a nyolcadik helyen.

    Pierre-Louis Loubet a 13-as gyorsasági után még hatodik volt a 2C Competition Hyundai i20 WRC-jével, de a 14-es gyorson egy gyors balosban elszállt és a bokrokban kötött ki. Az autó nem sérült meg komolyabban, így vasárnap folytatják majd.

    A WRC2-ben úgy tűnik véget ért a késhegyre menő Ostberg-Gryazin csata. Az orosznak a 13-as gyorsaságin elszállt a kormányszervója, veszített majd másfél percet, így Ostbergnek már csak be kell osztania a bő egy perces előnyét a második Suninen előtt. Gryazin megnyerte az utolsó három gyorsaságit, de most már Suninent üldözi, akitől 15 másodpercnyire van.

    Horvát Rally
    Kajetan Kajetanowicz, fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A WRC3-ban Kajetanowicz 46.6 másodperces előnnyel Lindholm előtt várja a vasárnapi négy gyorsaságit. A harmadik helyért folyik a csata, Ingramékat a délelőtt sokat veszítő Rossel üldözi, a zárónapon 8.4 másodpercet kell ledolgoznia a dobogóért.

    A magyarok továbbra is versenyben vannak. Puskádi János és Gódor Barnabás a 27. helyen áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val. László Zoltán és Berendi Dávid a Rally3-as Fiestával küzdelmes nap után a 41.

    A Horvát Rally állása a 16. gyorsasági szakasz után:

    1. Ogier/Ingrassia 2h06m35.8s
    2. Evans/Martin +6.9s
    3. Neuville/Wydaeghe +10.4s
    4. Tänak/Järveoja +37.8s
    5. Fourmaux/Jamoul +1m29.5s
    6. Greensmith/Patterson +2m23.8s
    7. Katsuta/Barritt +2m46.5s
    8. Breen/Nagle +3m51.8s
    9. Ostberg/Eriksen +7m06s
    10. Suninen/Markkula +8m09.6s