Címke: Hypercar

  • Aktív versenyzőként csapatfőnök is lesz Kamui Kobayashi

    Aktív versenyzőként csapatfőnök is lesz Kamui Kobayashi

    Úgy lesz a Toyota WEC-csapatának főnöke Kamui Kobayashi, hogy egyébként bőven lesznek még teendői aktív versenyzőként is.

    A győztes teljesítmény állandó, a személyi összetételt illetően viszont épp átalakulóban van a Toyota WEC-csapata. Ennek az átalakulásnak a(z egyik) főszereplője a bajnok autó egyik tagja, Kamui Kobayashi is, aki úgy lesz csapatfőnök, hogy közben nagyon is folytatja a versenyzést. Kobayashi jövőre ráadásul a WEC-en kívül a Super Formulában is indul.

    A technikai igazgató Pascal Vasselon így tehát a versenykezelésért felelős Rob Leupenhez hasonlóan Kobayashi felé tartozik majd beszámolókkal. A Toyota közleménye szerint szeretné kihasználni a struktúra átalakításával Kobayashi „versenyző-központú szemléletét a csapatvezetésben”.

    Maga Kobayashi „óriási megtiszteltetés”-ként tekint új szerepkörére. „Nagyon várom már, hogy versenyzőként és csapatfőnökként segítsem a Toyotát a további sikerekhez. Minden versenyzőként szerzett tapasztalatomat segítségül fogom hívni ebben a munkában. Tudom azt is, hogy mindenki segíteni fog nekem ebben a küldetésben. Közeledik a teljes gőzzel futó Hypercar-korszak rengeteg új gyártóval. A TGR szeretne a lehető legjobban felkészülni erre a kihívásra. Ezzel az új csapatstruktúrával élesek tudunk maradni a jövőben is.”

    Kobayashin kívül a szintén visszavonuló honfitárs Kazuki Nakajima is vezetői szerepkörben folytatja a sisak szögre akasztása után. Nakajima a Toyota Gazoo Racing Europe elnökhelyettese lesz innentől. A kölni központú TGRE felel az istálló autóinak gyártásáért és felkészítéséért. Míg Nakajima számára a WEC mellett ott lesz még több más projekt is, így például a rali-világbajnoki szereplés, addig Kobayashi kizárólag a WEC-re kell, hogy koncentráljon.

    A korábbi F1-es versenyző a 2021-es szezonban a bajnok autót vezethette Mike Conway és José María López társaságában. Nakajima a másik Toyotában másodikként zárta a szezont Sébastien Buemi és Brendon Hartley váltótársaként. Nakajimának egyébként már a helyettese is megvan: 2022-ben a helyére Ryo Hirakawa személyében egy másik japán ül. Hirakawa 2017-ben Super GT-bajnoki címet ünnepelhetett, 2020-ban pedig másodikként végzett a Super Formula azévi szezonjában.

  • Hatalmas hűtőráccsal érkezik a BMW Batmobilra emlékeztető Hypercarja

    Hatalmas hűtőráccsal érkezik a BMW Batmobilra emlékeztető Hypercarja

    A Toyota, a Glickenhaus és a Peugeot után a BMW is nyilvánosságra hozta első grafikáját a 2023-ban bemutatkozó Hypercarjáról.

    Az új autóból kettőt terveznek indítani az amerikai endurance bajnokságban (IMSA), amit a Rahal Letterman Lanigan Racing készít majd fel. Európában mindössze a Le Mans-i 24 óráson láthatjuk majd a BMW M LMDh-t.

    A hétvégi Petit Le Mans-on tett bejelentéskor azt is felfedték, 2022-től két új (DTM-ben is induló) M4 GT3-at indítanak majd az IMSA GTD Pro kategóriájában.

    „Személyesen és professzionális szempontból is egy álmom valósult meg.” – nyilatkozta Bobby Rahal, a csapatfőnök. – „Előbb velünk megy pályára egy vadiúj autó, a BMW M4 GT3. Aztán még egylépést teszünk, és az összesített győzelmekért küzdhetünk az LMDh kategóriában.”

    „Mindenképpen ilyen irányban akartunk fejlődni, ezért rendkívül elégedett, büszke és hálás vagyok, hogy ezt a BMW M Motorsporttal tehetjük meg.”

    Franciscus van Meel, a cég ügyvezető igazgatója azt is elárulta, rögtön kettőt bocsátanak majd a Dallara kasznira épített autóból az amerikai csapat rendelkezésére. Mindezt már 2023-ban, az IMSA első hypercar szezonjában.

    A német gyártó ezzel a harmadik, aki ott lesz a tengerentúli rajtrácson a Cadillac és az Acura mellett. Utóbbi szintén az LMDh szabályok (átvett kaszni) indulnak, ahogy majd teszi ezt Európában az Audi és a Porsche is.

    BMW M LMDh, racingline.hu
    Fotó: BMW AG
  • Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Aztán persze majd kialakul az esetleges további autó(k) szerepeltetése. Le Mans-ban biztos lesz még egy Glickenhaus a pályán.

    A Hypercar-korszak kezdetének számító 2021-es szezonban a Glickenhaus volt a legfelső kategória egyik istállója a Toyota és az Alpine mellett. Az amerikaiaknak voltak is biztató eredményeik, hiszen például a Le Mans-i első tesztnapot az élen zárták. A Glickenhaus végül jövőre is itt lesz, méghozzá egy teljes szezonos autóval, tekintve hogy ez konkrétan a minimum kötelező szereplés a WEC állásfoglalása szerint.

    Az alapító Jim Glickenhaus egy autóval tervez majd a szezon első versenyein és kettővel Le Mans-ban. A többit még ő sem tudja. „Sebringben és Spában egy autóval leszünk ott, Le Mans-ban kettővel. Aztán meglátjuk, mennyi autót tudunk indítani az azt követő versenyeken” – fogalmaz Glickenhaus a Motorsport.com kérdésére. „Tervben van a szezon hátralévő része is, az egyetlen kérdés, mit fogunk csinálni a rengeteg BoP-pluszsúllyal, amit valószínűleg úgyis kapni fogunk. Ha megkérdezik tőlem: Jim, mik a szándékaid? Én azt mondom hogy még minimum öt évig versenyezni akarok a WEC-ben.”

    Glickenhaus korábban úgy fogalmazott, a fuji és a bahreini hétvégék annyira nem mozgatják meg. A WEC illetékesei végül kötelezték, hogy ha nevezni akar 2022-re, akkor minimum egy autóval mindenhol ott kell lennie. Az alapító elmondása szerint rengeteg versenyző érdeklődött nála ülés felől. Bár a 2022-es felállás még nincs véglegesítve, szerinte az idén versenyzők többsége (Olivier Pla már biztosan) visszatér majd a csapathoz.

    A Glickenhaus legjobb eredménye a monzai harmadik hely volt a Westbrook-Dumas-Mailleux trió jóvoltából.

  • Továbbra is szerepel Le Mans Verstappen tervei között

    Továbbra is szerepel Le Mans Verstappen tervei között

    Optimális esetben Verstappen erre apja, Jos oldalán kerítene sort. A Red Bull vb-aspiránsa egyelőre kivár és érdeklődve figyeli a Hypercar-kategória formálódását.

    Max Verstappen fókusza egyelőre természetesen az F1-en és karrierje első világbajnoki címén van. A holland előnye jelenleg 19 pont, de F1-es sikerek ide vagy oda, a Le Mans-i szereplés egész hamar eljöhet.

    A Red Bull versenyzője szót ejtett már arról, hogy szívesen versenyezne a legendás helyszínen, az ezzel kapcsolatos fejleményekről kérdezte most őt a Motorsport.com. „Időről időre szóba kerül…” – ismeri el Verstappen. „Jön a Hypercar-korszak, de azért kellene még néhány belépő gyártó, hogy teljesen kialakuljon a kategória. Az, hogy milyen lehetőségeim lesznek Le Mans-ban, szerintem még néhány év, mire kikristályosodik. De a jövőben jó lenne indulni. Optimális esetben az édesapámmal.”

    Az idén Le Mans-ban debütáló Hypercar kategóriának egyelőre a Toyota és a Glickenhaus a tagja. A Peugeot jövőre csatlakozik, a Ferrari pedig a tervei szerint majd 2023-ban. Hasonlóra készül az Audi, a Porsche, az Acura és a Cadillac a testvérkategória LMDh-hoz való csatlakozással, szintén ugyanebben az évben. A Red Bullnak szintén voltak ilyen tervei az elmúlt években az Aston Martin oldalán. Ez Lawrence Stroll beszállásával és az ezt követő profilváltással esett kútba.

    Az idősebbik Verstappen, Jos 2009 óta nem versenyzett, ekkor egyébként megnyerte az LMP2-es kategóriát egy Porsche RS Spider volánjánál. A 49 éves ex F1-es versenyző jövő hónapban a Jack’s International Drenthe Rallyn térhet vissza a versenyzéshez, majd januárban jöhet a dubai 24 órás verseny.

    A fent emlegetett asseni raliverseny Jos Verstappen számára az első alkalom lesz ebben a szakágban. Fia szerint mindent bele is ad az első bevetés előtt. „Még ma is küldött nekem képeket. Megint tesztel… A navigátor személye biztosan új lesz neki, de tudom, hogy jól fog itt is teljesíteni. Kíváncsi vagyok az eredményére.”

  • Ogier így értékelte bahreini Hypercar tesztjét

    Ogier így értékelte bahreini Hypercar tesztjét

    Vasárnap Bahreinben tesztelt a jelenlegi rali világbajnok, de nem saját szakágában. Ogier a Toyotás kapcsolatain keresztül a japánok Hypercarját próbálta ki.

    A francia jövőre visszavonul a teljes állású ralizástól, és új kalandok után néz. A gyári csapatból ráadásul jövőre visszavonul Kazuki Nakajima, így lenne is hely a világbajnok alakulatnál.

    A hétszeres rali-világbajnok több, mint 80 kört teljesített a 8-as számú autóban, amin Sébastein Buemivel osztozott a tesztnap során.

    Ogier a délelőtti szakaszban autózta leggyorsabb körét (1:50.647), ami 1,2 másodpercre volt a Bahreini 8 óráson futott leggyorsabb körtől.

    „Nagyon érdekes napom volt, és élveztem, ha őszinte akarok lenni. Az életben mindig valami újat keresel, és [az én esetemben] valami olyasmit, amit nem lehet összehasonlítani a ralival. Élveztem, és már most sokat tanultam. Persze, még mindig sokat lehet majd fejlődni, de ez egy jó kezdet.” – összegezte a francia.

    „Nem helyeztem magamra nagy nyomást, hogy rögtön gyors leszek, már az elejétől fogva. Realisztikusnak kell lenni. Most először vezettem Hypercart, és érdekes volt. A csapat sokat segytett nekem az etapok között, hogy megtaláljam a helyes irányt. Volt, amire számítottam, és volt, amire nem.”

    „Nem igazán lehet nyomni. Pengeélen táncolva kell vezetni az autót. Ez pedig nem könnyű, ha előtte csak szimulátoron próbáltad meg.”

    Ogier – bár korábban Le Mans-ban képzelte el jövőjét – kihangsúlyozta, nem egy nap alapján fog dönteni arról, hogy az endurance versenyzést választja-e.

    „Ki kell elemeznünk a történteket, a különbséget a friss és használt gumis etapok között. Ott látszik igazán, mennyire vagyok tőlük.”

    „Összességében, még van tér a fejlődésre. Most döntést kell hoznom, akarom-e ezt teljesen, vagy nem.”

    „Nem könnyű váltani a kettő között, és elvárni, hogy rögtön a legjobb szinten teljesítsek. Talán azt fogom megpróbálni, hogy jövőre több tapasztalatot szerezzek és még vezessek ilyen autót.”

    Még nem tudni, Ogier részt vesz-e majd endurance versenyeken – raliban Esapekka Lappival osztozik majd egy autón – de lehet, hogy nem rögtön a legnagyobb kategóriában kezd majd.

    „Ha a mezőny elején akarok lenni, szerintem az LMP2 jobb lenne nekem, mint a GT. Persze a GT is jobb, mint a semmi, és van már ilyen irányú tapasztalatom is. A GT versenyek szintje nagyon magas, biztosan tudnék tanulni, de az LMP2-ben talán egy kicsi többet.”

  • Címvédés, dráma, rojalitás – így dőltek el a WEC bajnoki címei

    Címvédés, dráma, rojalitás – így dőltek el a WEC bajnoki címei

    A bahreini dupla hétvége második felvonásán koronázták meg a WEC első Hypercar szezonjának bajnokait.

    A Hypercar első bajnoki címét a 7-es Toyota szerezte meg, így megvédték tavaly szerzett helyezésüket. Pole-ból indulva már csak végig kellett érniük a versenyen, hogy bajnokok legyenek. A 8-as autó pilótái szerepükhöz méltóan agresszívebb módon versenyezve nyertek is.

    Mivel az Alpine egy jó start után vezetett, de korai technikai problémák miatt kiszállt a csatából. Kobayashi, López és Conway második helyen védték meg bajnoki címüket.

    Az LMP2-es mezőnyben a WRT sorozatban harmadik győzelmét szerezte meg, köszönhetően Habsburg egyik jó etapjának. A belga csapat rossz időmérős helyezését feljavítva került újra helyezetbe két csapattársa, Robin Frijns és a hypercart tesztelő Charles Milesi.

    Anthony Davidson második hellyel búcsúzott, összességében azonban harmadik lett a bajnokságban a WRT és a másik Jota Racing autó (Vandoorne, Blomqvist, Gelael) mögött.

    Az F3-as bajnokság idei nyolcadik helyezettje, Olli Caldwell a ProAm pilóták között utolsó, 11. hellyel mutatkozott be, az előző heti WEC debütáns, Robert Kubica ugyanúgy nyolcadik lett, mint egy hete.

    A ProAm pontversenyt a Racing Team Nederland csapat tulajdonosa Frits van Eerd nyerte.

    A GTE Pro bajnoki címét a Pier Guidi-Calado Ferrari páros nyerte, miután a versenyigazgatás utasítását megszegve nem engedték el, Michael Christensen Porschéjét.

    Egy-egy teljes pályás sárga zászló alatt végzett kerékcsere miatt előbb a Porsche, majd a Ferrari szerezte meg a vezetést a riválistól. Előbbiek egy előzésnek köszönhetően vezettek a verseny utolsó órájában. A Ferrari olasz versenyzője azonban megpörgette autójukat az utolsó kanyarban egy lekörözést követően.

    Az amatőrök között csak egy Aston Martin legénység (Fraga, Keating, Pereira) akadályozhatta volna meg a DTM-ben is versenyző AF Corse (Nielsen, Perrodo, Rovera) győzelmét, de egy első körös defektnek következtében már csak egy szalmaszálnyi esélyük volt a végső sikerre.

    Végül egy balesetet követő törött kormányrúd véget vetett ennek is.

    A szombati verseny után az újoncteszttel ér véget a WEC idei programja vasárnap.

  • Kazuki Nakajima is szögre akasztja a sisakot

    Kazuki Nakajima is szögre akasztja a sisakot

    Anthony Davidson mellett Kazuki Nakajima számára is a WEC bahreini szezonzárója lesz az utolsó verseny visszavonulása előtt.

    Nem elsősorban a formaautós versenyzés volt Kazuki Nakajima világa. Annak idején az F1-be a GP2 összetett ötödik helye után került fel, ahol aztán mindösszesen ötször tudott pontot szerezni. Legjobb eredménye ezeken egy hatodik hely volt. A japán aztán viszont annál inkább megtalálta a számításait az endurance-versenyzésben. A 2018-19-es WEC-szezon végén a szezon végi elszámoláskor is az élen végzett, így bajnok lett Fernando Alonso és Sébastien Buemi társaságában. Emellett ráadásul háromszor a bajnokság legfőbb versenyét, a Le Mans-i 24 órást is meg tudta nyerni.

    Miután a legendás versenyen tehát kifejezetten sikeresnek bizonyult, Nakajima bekerült a Motorsport Hírességek Csarnokába is, emellett pedig a Toyota történelméből is kitörölhetetlen. Ott volt már a gyártó legelső WEC-tesztjén 2012-ben a TS030 HYBRID volánjánál, ezenkívül 58 futamon aratott 16 győzelménél csak Sébastien Buemi tud jobbat felmutatni.

    „Óriási megtiszteltetés volt itt versenyezni kilenc hosszú szezonon keresztül, ráadásul még versenyeket is tudtam nyerni nagyszerű tehetségek oldalán. Óriási köszönettel tartozom ezért az útért a Toyotának, aki kitartott mellettem a nehéz, de persze a boldog időkben is. Rengeteg emlékkel gazdagodtam az évek során, és folyamatosan az volt az érzésem, mintha egy családhoz tartoznék. Új éra köszönt most be a Hypercar-korszakkal, új korszak lesz ez nekem is. De mindig szurkolni fogok a csapatnak, bármerre is vezessen az utunk” – fogalmazott Nakajima.

  • Kubica dobogós lett első WEC futamán, a Toyota már biztosan bajnok idén

    Kubica dobogós lett első WEC futamán, a Toyota már biztosan bajnok idén

    Az Endurance-világbajnokság utolsó előtti versenyén Kubica bemutatkozott, valamint kettős diadallal ért be a Toyota, ezzel az összes bajnoki címet biztosították maguknak.

    A 7-es számú autó (Kobayashi, López, Conway) növelte előnyét a márkatársakkal szemben, míg a két Glickenhaus nem is állt rajthoz.

    A hamadik helyre beérkező Alpine már 40 pont hátránnyal rendelkezik, így már az is biztos, hogy valamelyik Toyota legénység fogja megszerezni az egyéni címet is.

    Kubica az LMP2-es kategóriában a High Class Racingnél kapott helyet, Jan Magnussen helyén. A dán csapat nem tartozik az élmezőnybe, így egy csöndes nyolcadik helyet ért el a lengyel, ezzel megszerezte első WEC pontjait.

    Le Mans-ban ugyan majdnem győztes lett, de ott beugróként vett részt. Így nem kapott azért világbajnoki pontot. A Pro/Am versenyzők mezőnyében ez ráadásul dobogót ért.

    Robert Kubica, High Class Racing, WEC, Bahrain, racingline.hu
    Kubica a WEC dobogóján, Fotó: 2021 MARIUS HECKER/ADRENALMEDIA.COM/FIA WEC

    Kubica akkori csapattársai, a másik WRT (Habsburg, Frijns, Milesi) másodjára nyertek sorozatban, ezzel átvették a vezetést az LMP2-es pontversenyben.

    A 28-as JOTA (Vandoorne, Blomqvist, Gelael) egy Aston Martinnal ütközött az első etapban, de még így is vissza tudták küzdeni magukat a második helyre. Csapattársaik a 38-as autóban (a visszavonuló Davidson, da Costa, Gonzalez), így még ők is esélyesek maradtak az LMP2-es bajnoki címre.

    Az LMGTE Pro kategóriát Neel Jani és Kevin Estre (Porsche) nyerte, idén harmadszor. Ezzel pedig ponttal állnak a rivális Ferrari legénység, James Calado és Alessandro Pier Guidi mögött.

    Az amatőröknél Aston Martin győzelem született, a TF Sport legénysége (Felipe Fraga, Ben Keating, Dylan Pereira) tudott nyerni, idén először.

    November 8-án folytatódik a bajnokság Bahreinben, egy 8 órás versennyel, akkor derül ki, melyik Toyota csapat lesz az idei világbajnok.

    WEC, Bahrain, Bahrein, racingline.hu
    Fotó: 2021 Harry Parvin/AdrenalMedia.com/FIA WEC
  • Kivételt tesz az FIA az Alpine-nal

    Kivételt tesz az FIA az Alpine-nal

    Az Alpine 2022-ben ugyanazzal az autóval indulhat a WEC-en és a Le Mans-i 24 órás versenyen, mint idén.

    Korábban volt némi bizonytalanság, mivel az LMP1-es kategóriát a Hypercar kategória váltja majd fel. Az FIA azonban olyan megállapodásra jutott az ACO-val, amely lehetővé teszi az LMP1-es autók indulását, amennyiben azok már 2020 előtt is versenyeztek a bajnokságban.

    Van rá esély, hogy a kivételt 2023-ra is meghosszabbítják, írja a Soymotor.com. Az Alpine 2024-től a Hypercar osztályban szeretne majd versenyezni, de ezt az időt át kell hidalnia, mert a csapatnak jelenleg nincs Hypercarja.

    A francia versenycsapatnak 2021-ben sikerült megnehezítenie a sokáig domináns Toyota dolgát, ami valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy az FIA úgy döntött, kivételt tesz. A Hypercar kategóriát azért hozták létre, hogy izgalmasabbá tegyék a sportágat, miután sok nagy márka kiszállt a WEC-ből.

    A hiperautók olyan prototípusok, amelyek jobban hasonlítanak az utcai autókra, és kevésbé drágák és összetettek, mint az LMP1-es autók. Az osztály bevezetésével és a Balance of Performance (BoP) alkalmazásával a sportág azt reméli, hogy izgalmasabbá tehetik a versenyzést.

  • A Cadillac is hiperautót épít a WEC-re és az IMSA-ra

    A Cadillac is hiperautót épít a WEC-re és az IMSA-ra

    Hivatalosan is bejelentette a Cadillac, hogy ők is megépítik a saját hiperautójukat a hosszútávú versenyzés következő érájára.

    Az amerikai autógyártó a már hiperautóval rendelkező Toyota és Glickenhaus, valamint a már biztosan bejelentett Peugeot, Audi, Porsche, BMW, Ferrari és az Acura után a kilencedik gyártó, aki már biztosan épít autót az LMDh szabályrendszer szerint.

    Nem lesz ismeretlen a Cadillac számára az Endurance-versenyzés, ugyanis korábban rendszeres résztvevői is voltak a Le Mans-i 24 órás versenynek, amelyre húsz év után térnek majd vissza. A legendás verseny mellett teljes WEC és IMSA bajnoki idényt terveznek majd futni az új, LMDh-V.R kódnevű modellel.

    A Cadillac Dallara kasztnira építi majd a hiperautóját, amelyet a tengerentúlon jól ismert Chip Ganassi Racing és Action Express Racing fog futtatni. A tervek szerint pedig majd a bemutatkozó versenye a 2023-as daytonai 24 órás verseny lesz.

    A Dallara és a Cadillac kooperációjából már született egy sikeres projekt, ugyanis ők közösen hozták össze a DPi-V.R modellt is, amely 2017 és 2020 között zsinórban négyszer diadalmaskodott Daytonában.