Címke: Hypercar

  • Hivatalos a WEC rajtlistája: 5 hiperautó és 33 fős mezőny

    Hivatalos a WEC rajtlistája: 5 hiperautó és 33 fős mezőny

    A Hosszútávú Világbajnokság (WEC) szervezői nyilvánosságra hozta az idei évre érvényes rajtlistát. Ez alapján az új hiperautós elit kategóriát három gyártó öt autója képviselteti majd magát, miközben az LMP2-es kategória talán sosem volt még ilyen erős.

    Az új hiperautós kategóriába a Toyota két, a Glickenhaus két és az Alpine egy autóval nevezett be. A Toyota már be is mutatta az idei autóját, miközben a jól ismert hatos terelgeti majd a két autót. Az amerikai gyártó eddig két versenyzőt nevezett meg: Gustavo Menezes és Ryan Briscoe. Míg az Alpine egyik versenyzője Andre Negrao lesz.

    Az LMP2 minden idők egyik legerősebb mezőnyét fogja felvonultatni a következő szezonban, 11 autó lesz állandó résztvevője a versenyeknek, és olyan nevekkel, mint Juan Pablo Montoya, Stoffel Vandoorne, vagy a tisztán női csapattal kiálló Richard Mille Racing Team. Külön érdekesség, hogy a szlovák ARC Bratislava egyik versenyzője az 59 éves csapattulajdonos Miroslav Konopka lesz.

    Míg az LMP2 népes lett, addig a GTE PRO kategória igencsak foghíjas, négy autó, két-két Ferrari és Porsche alkotja majd. Az amatőröknél pedig 13 autó nevezett, a Ferrari és a Porsche mellett az Aston Martin is indít autót ebben az osztályban. Itt található a mezőny másik teljesen női felállású istállója is.

    A WEC 2021-es mezőnye

    Hypercar
    Csapat Modell Versenyzők
    Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 Hybrid Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez
    Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 Hybrid Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Brendon Hartley
    Glickenhaus Racing Glickenhaus 007 LMH Gustavo Menezes
    Glickenhaus Racing Glickenhaus 007 LMH Ryan Briscoe
    Alpine Elf Mamut Alpine A480-Gibson Andre Negrao
    LMP2
    Richard Mille Racing Oreca 07-Gibson Sophia Floersch, Tatiana Calderon, Beitske Visser
    High Class Racing Oreca 07-Gibson Jan Magnussen, Anders Fjordbach, Dennis Andersen
    DragonSpeed USA Oreca 07-Gibson Henrik Hedman, Juan Pablo Montoya, Ben Hanley
    United Autosports USA Oreca 07-Gibson Philip Hanson, Fabio Scherer, Filipe Albuquerque
    JOTA Oreca 07-Gibson Sean Gelael, Stoffel Vandoorne, Tom Blomqvist
    Racing Team Nederland Oreca 07-Gibson Frits Van Eerd, Giedo Van Der Garde, Job Van Uitert
    Team WRT Oreca 07-Gibson Robin Frijns
    Intel Europol Competition Ligier JS P217-Gibson Jakub Smiechowski, Renger Van dez Zande, Alex Brundle
    JOTA Oreca 07-Gibson Roberto Gonzalez, Antonio Felix Da Costa, Anthony Davidson
    ARC Bratislava Oreca 07-Gibson Miroslav Konopka
    Realteam Racing Ligier JS P217-Gibson Esteban Garcia
    GTE PRO
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Alessandro Pier Guidi, James Calado
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Daniel Serra, Miguel Molina
    Porsche GT Team Porsche 911 RSR-19 Gianmaria Bruni, Richard Lietz
    Porsche GT Team Porsche 911 RSR-19 Kevin Estre, Neel Jani
    GTE AM
    TF Sport Aston Martin Vantage Ben Keating, Dylan Pereira & Felipe Fraga
    Team Project 1 Porsche 911 RSR-19 Jörg Bergmeister
    Cetilar Racing Ferrari 488 GTE EVO Roberto Lacorte
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Thomas Flohr, Francesco Castellacci & Giancarlo Fisichella
    Team Project 1 Porsche 911 RSR-19 Egidio Perfetti & Matteo Cairoli
    Iron Lynx Ferrari 488 GTE EVO Claudio Schiavoni
    Dempsey-Proton Racing Porsche 911 RSR-19 Christian Ried
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO François Perrodo, Nicklas Nielsen & Alessio Rovera
    Iron Lynx Ferrari 488 GTE EVO Rahel Frey
    GR Racing Porsche 911 RSR-19 Michael Wainwrigh
    Dempsey-Proton Racing Porsche 911 RSR-19 Julien Andlauer
    Aston Martin Racing Aston Martin Vantage Paul Dalla Lana
    D’station Racing Aston Martin Vantage Satoshi Hoshino

     

  • Megérkezett az első hypercar 2021-re a Toyota jóvoltából – GALÉRIA

    Megérkezett az első hypercar 2021-re a Toyota jóvoltából – GALÉRIA

    A Toyota mutatta be az elsőt, a WEC új kategóriájába készülő „hypercar” autók közül. Az új járgány a GR010 Hybrid névre hallgat, és Sebingben gurul majd pályára először.

    Új éra kezdődik idén a sportautózásban, a japánok csak egy gyártó a sok közül, akik jelezték, részt vesznek egy-egy hypercar építésében. A bejelentésükkel megelőzték idei vetélytársakat, a Glickenhaust és a ByKollest.

    Az utóbbi három Le Mans-i 24 órás győztesei szeretnék folytatni sorozatukat idén is. A tavalyi technológia nagy részét újrahasznosították az idei autóban is, de a hypercar szabályok értelmében nem kettő, hanem csak egy generátort rejt a karosszéria.

    A költségcsökkentő intézkedések miatt a GR010-es 150 kg-mal nehezebb, és mindhárom dimenzióban nagyobb, mint elődje. A gyártó számításai szerint 10 másodperccel lehetnek majd lassabbak Le Mans-ban, az egy évvel ezelőtti időhöz képest.

    A japánok számítanak a kategória esélyeseinek mint egyetlen gyári támogatású indulók. Jövőre azonban Peugeot, 2023-ban pedig az LMDh szabályok szerint épített – és BoP által támogatott – Audi és Porsche autók is csatlakoznak a mezőnyhöz.

    A felállás nem változik, a 7-es számú autót a tavaly bajnoki címet szerző Conway-Kobayashi-López trió, a 8-est a Buemi-Nakajima-Hartley hármas vezeti majd. A hypercar bemutatkozására pedig a WEC eltolt naptárának első versenyén kerül majd sor, a Sebringi 100 mérföldes versenyen, március 19-én.

  • Magnussen 2022-ben már gyári csapattal, a Le Mansban indulna

    Magnussen 2022-ben már gyári csapattal, a Le Mansban indulna

    2022-ben Kevin Magnussen a Le Mans felé veheti az irányt. A dán pilóta elvesztette a versenyülését a Forma-1-ben, így idén megkezdi kalandozását Amerikában, a sportautózás világában. Az első versenye január végén lesz Daytonában, az ismert Chip Ganassi alakulattal.

    Az Auto Hebdo szerint azonban a 28 éves versenyző visszatérhet a tengerentúlról, mivel a pletykák szerint a Peugeot új hiperautó osztályú sportautójába tart. A francia magazin szerint további F1 veteránok lehetnek itt a csapattársai, Jean-Eric Vergne és Paul di Resta lehetnek Magnussen csapattársai majd 2022-ben. A dán BT újságnak Magnussen így nyilatkozott:

    „A 2021-es szezon után látnom kell, hogy mi történik majd, és maradok-e Amerikában, avagy visszatérek Európába. Izgalmas dolgok történnek Le Mans körül, ahol rengeteg pletyka kering új gyári csapatokról.”

  • Az Audi kilép a Formula E-ből, Hypercar és Dakar projektet indítanak!

    Az Audi kilép a Formula E-ből, Hypercar és Dakar projektet indítanak!

    Az Audi kész kivonulni a Formula E-ből annak érdekében, hogy előtérbe helyezhessék az LMDh és Dakar projektjüket.

    A német gyártó ezen döntéséből következik, hogy újfent rajthoz fognak állni a patinás Le Mansi 24 órás versenyen, ahol számos győzelmet szereztek az LMP1-ben a 2016-os kilépésük előtt, aminek az oka a Volkswagen dízelbotránya volt.

    Azonban az új LMDh szabályok – ami 2022-ben fogja majd átvenni az LMP1 helyét a WEC-ben – és az IMSA-ban történő változások olyannyira felkeltették a német márka érdeklődését, hogy saját autóval szeretnének visszatérni és a LeMansi és a Daytonai 24 órást versenyt is meg akarják nyerni az autójukkal.

    Ezen projektjük miatt viszont hivatalossá vált, hogy ki fognak vonulni a Formula E-ből a 2020/2021-es évad végén. Az Audi az elektromos széria kezdete óta jelen van a sorozatban és Lucas di Grassi révén a harmadik szezonban meg is nyerték az egyéni bajnokságot.

    A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi még azt is bejelentette, hogy egy teljes mértékben elektromos hajtású autóval fognak rajthoz állni a 2022-es Dakar Rallyn.

    Ugyan még részleteket nem tudni, az biztos, hogy az autó erőátviteli rendszere rendkívül hatékony lesz és ehhez még egy magas felszültségű akkumulátor és egy és egy energia hatékony energia átalakító is párosul majd.

  • Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Bár Alonso korábbi csapattársai, a Buemi-Hartley-Nakajima trió állt jobban, Bahreinben a Kobayashi, López és Conway által vezetett Toyota nyert. Ezzel pedig övék lett a 2020-21-es szezon bajnoki címe is.

    A 8-as számú autó a WEC teljesítmény-kiegyenlítő rendszerének köszönhetően hátránnyal indult, és később sem tudott harcban lenni a futamgyőzelemért. Kört is kaptak volna, ha a verseny közepén egy safety car le nem csökkenti a különbségeket.

    „Jó érzés.” – jelentette ki Mike Conway. – „Hosszú szezon volt ez, a világ helyzetét nézve. Az, hogy megszereztük a címet, a csapattársaim érdeme, jó fényt vetettek rám.”

    Így bár az elmúlt három alkalommal nem sikerült megnyerniük a Le Mans-i 24 órást, a 7-es számú Toyota lett az utolsó LMP1-es bajnok. Jövőre ugyanis a sorozat a hypercar szabályzatra (LMPh) vált, az IMSA-val együtt.

    A Jota Sport Stevens-Tung-Aubry által vezetett autója összetett harmadik lett, és egyben meg is nyerték a versenyt LPM2-es kategóriában. Csapattársaik, da Costa, Davidson és Gonzalez végeztek másodikként, a dobogó alsó fokára van der Garde, de Vries és van Eerd állhatott fel.

    A kategóriát Philip Hanson és Filipe Albuquerque már Le Mans-ban bebiztosította, csakúgy, mint a GTE Pro mezőnyében Nicki Thiim és Marco Sorensen.

    Az egyetlen megmaradt cím a GTE Am kategóriában Emmanuel Collard, Nicklas Nielsen és Francois Perrodo érdeme lett. Hiába jöttek be csak másodiknak, így sikerült ledolgozniuk a hátrányukat a fékhibával Adam-Eastwood-Yoluc trióval szemben.

  • Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Romain Grosjean felfedte, hogy a Haas után könnyen válthat akár sorozatot is, vonzó lehet számára egy lehetőség a Formula E-ben.

    A francia több, mint 10 éve mutatkozott be a királykategóriában Nelsinho Piquet helyetteseként 7 versenyt teljesített 2009-ben. Aztán két év kihagyással 2012-től folyamatosan a mezőny tagja, sőt a versenyzők bizottságában is vezető szerepet tölt be, Sebastian Vettellel és a már visszavonult Alex Wurzzal együtt.

    Most úgy tűnik, a pénz és a szponzoráció lesz a kulcsa az idei pilótapiacnak, így Grosjean kevés helyre fordulhat. Már korábban is jelezte, hogy érdekli a Peugeot hiperautós programja, és könnyen egy olyan sorozat felé fordulhat, amiben a győzelemért versenyezhet majd. Most egy új opciót dobott be a köztudatba.

    „Nagy valószínűséggel már nem lesz helyem az F1-ben, nincs sok szabad ülés. Sok mindent elértem, büszke vagyok arra, amit eddig tettem.” – összegezte a francia.

    „Vannak gyengeségeim, és vannak erősségeim is. Ha valaki győzelemre képes autót rak alám, akkor győzni is fogok. Ezért most a Formula E-re is lehetőségként tekintek, ahogy a hosszútávú autózásra is.”

    A Peugeot azonban csak 2022-ben lép be a hosszútávú világbajnokságba, ez pedig egy év kihagyásra kényszerítené Grosjeant.

    „Egy francia márkával a világ egyik leghíresebb versenyén részt venni, nagyon jónak ígérkezhet. Remélem a hiperautós szabályrendszerrel sok márka tér majd vissza a sorozatba, és az endurance szakág aranykorát éli majd.”

    „A Toyota nagyon jó munkát végez, de lássuk be: úgy végignézni a Le Mans-i 24 órást, hogy nincs ellenfél, nem valami izgalmas. De jön a Peugeot, és remélem mások is. Olyan verseny lesz, hogy nem lehet tudni a végkimenetelt még öt perccel a vége előtt sem.”

    Grosjean értesülései azért egy kicsit hiányosak, hiszen a Toyota mellett, már az amerikai Glickenhaus, és az osztrák ByKolles csapat is bejelentette, hogy hiperautót épít. És ebben a kategóriában fog indulni az Alpine ráncfelvarrott LPM1-es gépe is.

  • Egy hiperautót is gyártó márka érdeklődik a GT alapú DTM iránt

    Egy hiperautót is gyártó márka érdeklődik a GT alapú DTM iránt

    A WEC-ben jövőre hiperautóval debütáló Glickenhaus átalakítaná át a most Nürburgringen bemutatkozott GT autóját a DTM számára.

    Gerhard Berger, a sorozat promótere nemrég jelentette be, hogy egyszerűsít a járműveken, és egy GT3 autókon alapuló GT Pro szabályzatot vezet be. Ez része lesz a váltásnak, amivel a gyártó alapú versenyzést a privát csapatok váltják majd fel.

    Ez pedig sok autónak lehetőséget, hogy jövőre induljon a német túraautó bajnokságban. Például a Glickenhaus 004C, ami a hétvégén debütált a Nürburgringi 24 óráson.

    James Glickenhaus, a márka igazgatója kijelentette, szívesen átalakítják az autót, hogy megfeleljen az előírásoknak, de csapatot nem indítanak majd.

    „Ebbe a sorozatba nem csatlakoznánk be, mint gyártó. De építenénk egy ilyet autót, mert szerintünk lenne rá vevő. Ez pedig a DTM-nek is segítene, hogy túlélje a váltást.”

    Berger elárulta, voltak már megkereséseik más gyártótól, lehet, hogy éppen az amerikai csapatra gondolt. Az alapító elárulta, volt már megbeszélése vele.

    „Augusztusban, a 6 órás versenyen találkoztunk. Megkérdezték, mit tudnánk nyújtani. Mondtuk nekik, hogy egy GT3 autót akár holnap is.”

    „Ha kell DRS, hozzátesszük, nem nagy dolog. Nem azt mondom, hogy 10 perc alatt meg tudnánk oldani, de probléma nélkül tudnánk jövőre autót biztosítani a vásárlóinknak.”

  • Az Alpine a Forma-1 mellett LMP1-es projektet is indít majd

    Az Alpine a Forma-1 mellett LMP1-es projektet is indít majd

    A Renault-t váltó Alpine eggyel feljebb lép majd a hosszútávú világbajnokságban, és a legmagasabb kategóriában indulnak majd.

    Öt évet töltöttek az LPM2-ben, és ezalatt háromszor nyerték a kategóriát Le Mans-ban partnereikkel, a Signatech csapattal és az ORECA-val. A Gibson motorral hajtott jármű teljesítményét a Toyota, a Glickenhaus és ByKolles hiperautóihoz fogják egyensúlyozni.

    A bejelentés kicsit több, mint egy héttel azután érkezett, hogy a hivatalos lett, hogy a Renault Forma-1-es csapatát is erre a márkára fogják átnevezni.

    „Az Alpine történetét átszövik a kihívások.” – kommentálta a híreket Philippe Sinault, a csapat főnöke.

    „Kevesen hittek bennünk 2013-ban” – amikor beléptek a hosszútávú autózásba Signatech-kel – „De lépésről-lépésre bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk fejlődni a legmagasabb szinten. Most egy különleges lehetőségnek köszönhetően új kihívásba kezdünk.”

    „Bár újoncok leszünk a legfelsőbb kategóriában, meg szeretnénk nehezíteni az ellenfeleink dolgát. A bizalom, amit a márkától kaptunk, büszkeséggel tölt el és a partnereinket is, akik a kaland korai szakaszában csatlakoztak hozzánk.”

    Az Alpine közleményében úgy olvasható, egy évre köteleződtek el a kategória mellett, de valószínűleg az LMP1-es indulás csak egy előfutára lesz a hipercar projektjüknek. Ez a szabályrendszer pedig Amerikában, az IMSA sorozatán belül is érvényes lesz majd.

  • WEC: Hiperautó építését fontolgatja a Ferrari

    WEC: Hiperautó építését fontolgatja a Ferrari

    Visszatérhet a hosszútávú versenyzés csúcskategóriájába a Ferrari, miután az olasz gyártó komolyan fontolgatja, hogy az új szabályrendszer szerint épít majd autót.

    1973-ban képviseltette magát a Ferrari a sportautózás elitjében, ám az ősszel fontos döntést fognak hozni Maranelloban, ahol arról döntenek majd, hogy milyen projektbe vágjanak bele. A lehetőségekről Antonello Coletta a vállalat sportautós projektjéért felelős vezetője nyilatkozott.

    „Minden ajtó nyitva áll előttünk. Az érdeklődés a csúcskategória iránt továbbra is fennáll és minden lehetőséget megvizsgálunk köztük az LMDh-t (Le Mans és az IMSA közös szabályrendszere) és az LMH-t (Le Mans Hiperautós géposztály)” – kezdte.

    Coletta azt is hangsúlyozta, hogy az alapelvük az lesz, hogy saját maguk építsék meg a kasztnit is (nem pedig az LMP2-es kasztnit használva, amire épül az LMDh autói).

    „A legfontosabb kérdés, hogy az új projektben mennyire tudunk kapcsolatot teremteni a közúti autókkal. A saját építésű monocoque az kötelező, és majd elválik, hogy ebből a jövőben tudnánk-e egy új közúti szuperautót létrehozni.” – indokolt.

    Az olasz szakember végül azt is hozzátette, hogy a COVID-19 miatt ezt a témát egyelőre jegelték, de reméli, hogy majd a szeptemberi Le Mans-i 24 órás verseny után újra kezdhetik a tárgyalásokat.

    A Ferrari egyébként a kezdetek óta jelen volt azokon a tárgylásokon, aminek eredményeként 2018 végén megalkották az LMH kategóriát, ám tavaly tavasszal az Aston Martinnal és a McLarennel karöltve tájékoztatták az FIA-t, hogy túl drágának találják ezt. Emiatt alakult meg a második, párhuzamos hiperautós osztály az LMDh, amelyben az Aston Martin bejelentette, hogy Valkyrie autójával részt fog venni, ám idén februárban ezt lefújták.

  • Váratlanul lefújta a hiperautós programját az Aston Martin?!

    Váratlanul lefújta a hiperautós programját az Aston Martin?!

    Komoly csapás érte a hosszútávú világbajnokságot (WEC), miután az Aston Martin úgy döntött, hogy mégsem fog részt venni a hiperautós korszakban, ahol eredetileg egy Valkyrie-t használtak volna.

    Erről elsőként a RACER számolt be, akikhez egy belsős juttatta el az információt.

    A WEC új hiperautós korszaka idén szeptemberben veszi kezdetét. A brit márka eredetileg négy Valkyrie-t indított volna az új érában, amit a Multimatic épített volna. Ez a cég építi a DTM-es és GT3-as Astonokat is.

    Az Aston Martin kiszállása azt is jelenti az ACO és az FIA számára, hogy továbbra is a Toyota marad az egyetlen komoly gyári hátterű istálló a sorozatban. Az amerikai Glickenhaus már megerősítette, hogy ők 2021-es építenek majd hiperautót, míg a ByKolles is utalt rá, ám az ő pontos tervük nem ismert.

    Nemrégiben pedig a Peugeot erősítette meg, hogy 2022-re szeretnének visszatérni a hosszútávú versenyzés elitjébe, miután a partnerük a Rebellion Racing az idei Le Mans-i 24 órás verseny után kiszáll a bajnokságból. A franciák bejelentése azonban nem tér ki konkrétan arra, hogy hiperautót építenek-e vagy inkább a közös IMSA-WEC felé hajlanának.

    A kilépés oka nem ismert, ám feltehetően pénzügyi vonatkozása lehet a dolognak, ami sok kérdést vethet fel az új szabályrendszer életképessége terén. Ám az sem elképzelhető, hogy a vállalat inkább gőzerővel a jövő érkező, papíron gyári F1-es csapatára akar koncentrálni.

    Nem ez az első ilyen jellegű döntés idén a britektől, ugyanis egy év után a DTM-nek is hátat fordítottak.