Noha korábban úgy hírlett, meg kell szakítani az Apple készülő filmjének forgatását, a Magyar Nagydíjon mégis jelen lesz az F1 képzeletbeli tizenegyedik csapata, igaz, Brad Pitt nélkül.
Hollywoodban a legnagyobb sztrájk zajlik az 1950-es évek óta, és az írók május óta tartó munkabeszüntetéséhez július 14-én csatlakozott a hollywoodi előadóművészek szakszervezete (SAG-AFTRA) mintegy 160 ezer taggal. Ebben tagok az Apple F1-es filmjének amerikai színészei is, köztük Brad Pitt, így ők nem dolgozhatnak a sztrájk idején.
Ennek ellenére a Magyar Nagydíj helyszínén ismét megjelent és berendezkedett a paddockban a képzeletbeli csapat, az APXGP, és a pályán a Brit Nagydíjon kezdődött forgatás módosított ütemben, de folytatódni fog. A vezetős jeleneteknek vélhetően kevésbé lesz akadálya, mivel azok többségében nem Pitt, hanem profi versenyzők ülnek a volánnál.
A Magyar Nagydíj hétvégéjén is eshet az eső, ám nem mindegyik napon kell készülni csapadékra.
Már itt van a száguldó cirkusz Mogyoródon, a versenyzők a csütörtöki médianapon vesznek részt, míg a rajongó várják, hogy találkozzanak kedvencükkel. Holnap már a két szabadedzéssel folytatódik a program, ám érdemes lesz extra kellékeket is a táskába pakolni.
A Weather.com információszerint pénteken eleredhet az eső a Hungaroringen, Már az első szabadedzésen is bekopogtathat a csapadék, míg a második gyakorlásra nőhet az intenzitása. Az eső az éjszaka folyamán sem hagyja el a térséget.
Szombaton is van esély a csapadékra, de kevesebb, mint az előző napon. Délután ugyan lehetnek záporok, de az még kérdéses, hogy befolyásolhatják-e az időmérőt.
Vasárnap azonban a napsütésé lesz inkább a főszerep.
A Hungaroringen teszteli majd a Forma-1 a gumihasználattal kapcsolatos új időmérős formátumot.
A héten Magyarországra érkezik a száguldó cirkusz, hogy teljesítse a szezon 12. versenyhétvégéjét. A megszokásokkal ellentétben vasárnap után nem nyaralni megy a mezőny, hanem Belgiumba, ugyanis ott lesz vége a versenynaptár első felének.
Ugyanakkor újdonsággal készül a sportág a Magyar Nagydíjra, mivel itt próbálják ki először az új időmérős formátumra vonatkozó gumiszabályt. Az új szellemiség jegyében a szárazpályás keverékek mindegyikét kell használni a kvalifikáción, legalábbis annak, aki eljut a Q3-ig. Az első szakaszon a keménykeverékekkel mehetne a mezőny, a Q2-ben kerülnének elő a közepesek, míg a Q3-ban élvezhetnék csak a piros oldalfalú Pirelli előnyeit a megmaradt pilóták.
Az Olasz Nagydíj keretein belül lesz a második próba, így Monza után dönthetnék el a csapatok mennyire tetszik nekik az új rendszer. Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője elmondta, izgalmasabb stratégiai lépésekkel rukkolhatnának elő a csapatok, így a verseny is eseménydúsabb lenne.
Sergio Pérez elismerte, hogy idén már egy valami nem fog neki összejönni.
A mexikói versenyző az év elején még nagy reményekkel és futamgyőzelmekkel vágott neki a szezonnak. Ám Ausztrália után belekerült egy hullámvölgybe, ami leginkább az időmérőit határozta meg. Míg Max Verstappen sorra nyeri a versenyeket, addig a 34 versenyzőnek a hátsó traktusból kell felkapaszkodnia.
Pérez még meg is jegyezte az első versenyek után, hogy neki kellene vezetnie az egyéni listát, és egyértelműen a bajnoki címért küzd. Ám a Magyar Nagydíjhoz közel már elismerte, hogy idén sem lesz világbajnok.
„A legfőbb célom az, hogy két jó eredménnyel menjek a nyári szünetre. Remélem, hogy Magyarországban sikerül majd a dobogóra állnom. Max (Verstappen) az F1 legjobbjai közé tartozik, csakúgy, mint Ayrton Senna és Michael Schumacher. Viszont én sem csak a szerencse miatt vagyok második az egyéni listán. Nyertem két futamot a szezon elején. Ugyan volt néhány rossz versenyem, de még mindig itt vagyok. Egyelőre boldog vagyok, és izgatottan várom a jövőt. A célom az, hogy a szezon végén a második legyek.”
Mindemellett Checo beszélt a hungaroringi pálya adottságairól és az esélyeikről is.
„Nehéz verseny lesz, sok ott a lassú kanyar. Lehet, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk, de mindenünk meg van ahhoz, hogy nyerni tudjunk.”
Képgalériával jelentkezünk a Magyar Nagydíj előkészületeiről.
A Hungaroring által tartott sajtótájékoztatóval elkezdődött a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj hete, a csapatok kamionjai azonban már a múlt héten megérkeztek a mogyoródi dombok közé, hogy az erre kijelölt személyzet megkezdje a vendéglátó-egységek és motorhome-ok összeszerelését és a garázsok berendezését. Eközben a Hungaroring és környéke is folyamatosan szépül: festik a bukótereket, készítik elő a nézőteret és a pálya minden szegletét a száguldó cirkusz fogadására. Alább a hétfői előkészületekről található galéria mintegy 50 fotóval.
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Az F1 Osztrák Nagydíjról hozott motorhome-jának átmatricázása még hátra van Fotó: Majer Dániel / TRP Media
Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a Magyar Nagydíj a turizmusnak is jót tesz, és ezt a számok is igazolják. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a mostani és a következő néhány futamhétvége megrendezése kifejezetten nagy kihívás a felújítások miatt.
A hétvégén következik a magyar autósport-, illetve F1-rajongók nagy része által legjobban várt esemény, a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Ennek apropóján a hét elején rendeztek egy sajtótájékoztatót, amelyen több fontos témáról is szó esett. Az eseményen dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója volt jelen.
A legtöbb Forma–1-es futaméhoz hasonlóan a Magyar Nagydíj nézettsége is jelentős mértékben fellendült az elmúlt években, tavaly pedig telt ház volt a futam napján. Ez idén sem lesz másképp, ami nyilvánvalóan magának a Hungaroringnek is jót tesz, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a turisztikai szempontokat. Mindezt a számok is alátámasztják.
„Ha csak arra a számadatra gondolunk, hogy az idei lesz a harmincnyolcadik [Magyar] Nagydíj, és 1986 óta ez a második leghosszabb aktív sorozat, ami a Forma–1-es futamokat illeti, erre is nagyon büszkék vagyunk – nyilatkozta a Racingline.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón Schmidt. – Nyilvánvaló, hogy ez túlmutat a sportrendezvényen, hiszen itt a különböző adatokkal lehetőségünk van büszkélkedni, tekintettel arra, hogy ez egy turisztikai eseménynek is minősül. Az idei futamra több mint százezer jegy kelt el már a tavalyi év végén. Tavaly közel háromszázezer látogatója volt a háromnapos eseménysorozatnak, az idei évben pedig már negyven százalékkal magasabb az előfoglalások száma, nagyságrendileg százhúszezer szállodai szobát foglaltak, és azért itt a nézőknek a túlnyomó többsége elég magas szintet képvisel, tekintettel arra, hogy a szobafoglalások több mint negyven százaléka négycsillagos szállodába történt, és körülbelül tizenkét-tizenhárom százaléka ötcsillagosba.”
Mindezt Gyulay is megerősítette, aki kiemelte, hogy a Hungaroring Sport Zrt. jelentős nyereséggel zárta a tavalyi évet, ami pedig az idei esztendőt illeti, a vasárnapi jegyek már decemberben elfogytak. A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, hogy a biztonsági szolgálat, illetve a rendőrség részéről több mint kétezren lesznek jelen a futamon, míg a sportszakmai személyzet 492 főből fog állni. Ami a futam megrendezését illeti, az a szokásosnál nehezebb, köszönhetően annak, hogy elkezdődtek a felújítások.
„Alapvetően azt tudom mondani, hogy személy szerint ez nekem a tizenharmadik [Magyar] Nagydíjam, és az előzmények rendkívüliek voltak – fogalmazott. – Hiszen nemcsak a futam megrendezésével kell foglalkozni, hanem egyrészt egy több hónapos szerződéshosszabbítási tárgyalássorozat végére érünk remélhetőleg a hétvégén, ez sem egy egyszerű feladat. Illetve elkezdődtek bizonyosfajta felújítások a Hungaroringen, hiszen 1985 óta nagyobb beavatkozás nem volt.”
Ahogyan Gyulay is utalt rá, a Hungaroring jelenleg is tárgyal az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával a szerződéshosszabbításról. Elmondása szerint az amerikai cégnek „kemény feltételei vannak”, hiszen 2026-ra az egész komplexumnak meg kell újulnia. Mindez már most nehézséget okoz, hiszen a munkálatok alatt is biztosítani kell, hogy a futamhétvége zavartalanul menjen, és ugyanez lesz a feladat a következő három évben is. Ugyanakkor hozzátette, a FOM-nál most már elhiszik, hogy a helyszín 38 év után tényleg megújul, ami azért is fontos, hogy a Magyar Nagydíj hosszú távon is ott legyen az európai futamok között, melyek számát a hírek szerint hatra akarják csökkenteni.
Egy oldal összeállította, átlagosan mennyibe kerül egy háromnapos belépő a versenyekre. A Hungaroring a legolcsóbb, a legdrágább helyszínt biztos mindenki kitalálja!
Az F1-es tematikájú adatvizualizációra és animációkra szakosodott Formula Addict készített összeállítást arról, hogy az egyes nagydíjhelyszíneken mennyiben kerül egy háromnapos jegy ára. Fontos módszertani megjegyzés, hogy az összes háromnapos bérletfajta árát átlagolták, tehát nem a legolcsóbbat választották ki, hanem a legolcsóbbtól a legdrágábbig mindegyik típust lefedték.
A számítás szerint a Hungaroring a leginkább pénztárcakímélő ebből a szempontból, a Magyar Nagydíj helyszínén 184 dollár (kb. 65 ezer forint) az érték, méghozzá közel 100 dollárral megelőzve a következőt, a Bahreini Nagydíjét. (Utóbbi helyezése bizonyára meglepő.)
Számos pálya értéke közel található egymáshoz, nagyobb ugrás az öt legdrágább helyszínnél jön újra, itt található mind a három pálya az Egyesült Államokból. Austinban a háromnapos belépők átlagára közel azonos Monacóéval (670 dollár körül), majd jön a Mexikói Nagydíj, végezetül 1000 dollár feletti értékekkel Miami és Las Vegas. Utóbbi így is népszerű, nyilván a vagyonosabbak körében.
Április elején jelentette be a Hungaroring vezetősége, hogy a következő években komolyabb ráncfelvarrásnak vetik alá a magyar Forma-1-es versenyhelyszín létesítményeit, ennek kapcsán pedig Kevin Magnussen el is mondta a véleményét lapunknak.
Bár a jól ismert nyomvonal nem fog változni, mégis a versenyre látogató minden résztvevő számára érezhető és látható lesz majd az átalakulás, ami a bejelentés szerint a 2026-os futamra valósul majd meg teljes egészében, hiszen az átépítések érintik majd a lelátókat, a paddockot és a főbejáratot is. Teljesen új bokszépület is létesül annak érdekében, hogy megfeleljenek a kor követelményeinek, és a csapatoknak tágasabb férőhelyet biztosítsanak.
Az Osztrák Nagydíj helyszínén lapunk kérdésére a Haas versenyzője, Kevin Magnussen is üdvözölte az átépítési munkálatok hírét. „Eléggé kicsi volt a paddock, de nem igazán tudok mit mondani. Szeretek Magyarországra menni, szép a pálya, nagyon alacsony a sebesség, nagy leszorítóerő [szükséges], nehéz előzni. Egy élvezetes pálya, és ha felújítják, akkor még jobb lesz” – mondta a dán versenyző a Racingline.hu-nak.
Az persze még nem garantált, hogy Magnussen az F1-es mezőny tagja lesz 2026-ban is, hogy teljes pompájában megtapasztalhassa az átalakult Hungaroringet, mindenesetre Spielbergben nyilatkozva a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megelőlegezte a bizalmat neki és Nico Hülkenbergnek is a jövő évi maradáshoz, elégedett ugyanis azzal, hogy pozitív hozzáállásukkal segítik a személyzetet az istálló jelenlegi problémáinak legyűrésére, amelyek közül a legégetőbb a gumik gyors túlmelegítése által visszavetett versenytempó.
Először járt Magyarországon és a Hungaroringen Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős tehetsége. A Prema pilótája exkluzív interjút adott a Racingline.hu-nak, amelyben beszélt a gokartról versenyautóra váltás nehézségeiről, a Mercedes támogatásáról és Kimi Räikkönenről is.
Június közepén három napra hatalmas forgataggá változott a Hungaroring, hiszen az International GT Open keretein belül összesen öt versenysorozat pilótái csaptak össze Mogyoródon. És miközben a magyar drukkerek természetesen Michelisz Norbertre, Losonczy Leventére, Berta Benjáminra, Révész Leventére, Tim Gáborra vagy Lantos Szabolcsra figyeltek, a Hyundai világkupa-győztes túraautó-versenyzője után – vagy mellett – rendre a formaautós utánpótlás-sorozatok egyik óriásának számító Prema Powerteam sátra előtt volt a legnagyobb a tömeg.
Itt a hétvége során végig motorsportrajongók – nem volt nehéz észrevenni a tinilányok feltűnően nagy arányát – várták epekedve, hogy megjelenjen egy ránézésre is szemtelenül fiatal, a Mercedes F1-es csapatruházatát viselő bongyorhajú olasz srác, és fotózkodjon velük, majd kiosszon néhány autogramot. Ő Andrea Kimi Antonelli, aki még csak augusztusban lesz 17 éves, már most a jövő egyik F1-es világbajnokaként tartják számon, amivel persze nem foglalkozik, és nem is szabad neki.
De az tény, hogy a bolognai születésű, motorsportos családból érkező ifjú gokartos évei alatt tonnaszám halmozta a győzelmeket, utolsó két szezonjában Európa-bajnok lett, és a legrangosabbnak számító WSK-sorozatokban is rendre az övé volt az összetett elsőség. Nem véletlen, hogy gokartos berkekben a mai napig Max Verstappennel emlegetik egy lapon. A jelenleg a Formula Regional by Alpine elnevezésű Európa-bajnoki sorozatban versenyző olasznak viszont már most több formaautós győzelme van, mint a holland pilótának F1-es bemutatkozása előtt, tavaly ugyanis összesen 22 futamot nyerve egyszerre hódította el az olasz és a német Forma-4-es bajnoki címet.
Andrea Kimi Antonelli autója a Prema sátrában a Hungaroringen Fotó: Sulyok István / TRP Media
A Mercedes juniorprogramjának 2019 óta tagja, Toto Wolff pedig 2021 májusában kijelentette róla: „Látni fogjuk, ahogy Andrea Kimi Antonelli eljut a Forma-1-be, és ott versenyeket nyer.” Ilyet azért nem sok 14 évesről mondanak Forma-1-es csapatfőnökök.
Azóta pedig csak tovább nőtt az ázsiója, noha az idei szezonja eddig nem teljesen úgy alakul, ahogyan arra a legtöbben számítottak (három 2., egy 5. és egy 6. hely a mérlege egy kiesés mellett, de így is második az összetettben). Sokan már akkor meglepődtek, amikor kiderült, hogy nem az FIA F1-es nagydíjhétvégéken futó Forma-3-as sorozatában szerepel az idén, de a FRECA mezőnye sem mondható egyáltalán gyengének, sőt. És mivel itt is Forma-3-as autókkal versenyeznek az F1 felé igyekvő fiatalok – köztük egy magyar, Révész Levente –, Antonellinek is fel kell vennie a ritmust, miként a gokartos évek után is szüksége volt egy kis időre, mire megtette ezt. Többek között erről is beszélt lapunknak a Hungaroringen.
Majer Dániel:Több mint hat évnyi gokarttal versenyzés után 2021-ben vettél részt először Forma-4-es hétvégén. Mekkora sokként ért a feljebblépés?
Andrea Kimi Antonelli: Nagyon nagy váltás volt, mert a gokart teljesen más az autókhoz képest, és nemcsak maga a technika, hanem a versenyhétvégék felépítése is. Szóval nagy lépés volt, és nem fogok hazudni, kezdetben küszködtem is egy kicsit, de miután megtaláltam a jó ritmust, minden rendben ment.
MD: A gokartos körökben a mai napig emlegetik az eredményeidet, és sokan hasonlítanak Max Verstappenhez. Nyilván te is hallod, olvasod ezeket. Nehéz kizárni, vagy egyáltalán ki kell?
AKA: Alapvetően nem foglalkozom ezzel, egyedül az érdekel, hogy a legjobbamat nyújtsam és próbáljak keményen dolgozni a csapattal. A cél természetesen a Forma-1, de még hosszú és igazán kemény út áll előttem, úgyhogy csak magamra koncentrálok, és nem foglalkozom ilyesmivel.
MD: Milyen a Forma-3-as autó a Forma-4-eshez képest?
AKA: Eddig ezt a két formaautót vezettem csak a pályafutásom során. Eléggé különböznek, az utóbbi sokkal gyorsabb, kicsit nehezebb, nagyobb leszorítóerőt generál, szóval egyszerűen jobb. És nagyobb kihívást is jelent ebben a kategóriában helytállni, mert nagyon kemény a mezőny, a versenyzők nagyon közel vannak egymáshoz, úgyhogy nem lehet hibázni. Fontos, hogy az ember folyamatosan a legjobbját nyújtsa. Jól érzem magam az új autóban, akárcsak a Forma-4-esben.
MD: Milyennek találod Magyarországot és a Hungaroringet?
AKA: Most vagyok először itt. Még nem volt lehetőségem megnézni Budapestet, de nagyon jókat hallottam róla, úgyhogy, ha a verseny után lesz rá alkalom, mindenképpen meg fogom. A pálya nagyon szép, nagyon technikás és nagy kihívást jelent. Természetesen a szimulátorban gyakoroltam rajta a versenyhétvége előtt. Kicsit nehéz rajta előzni, ami miatt fontos az időmérő, és jó kört sem könnyű összerakni a Hungaroringen, de pont emiatt szórakoztató.
MD: A Mercedes juniorja vagy, miközben egy olasz csapatban, a Premában versenyzel. Más olaszként az utánpótlás-sorozatokban egy ennyire jó nevű istálló tagjának lenni?
AKA: Nem, ugyanolyan, mintha másik csapatban mennék. Természetesen a Prema nagyon jó csapat, egyike a legjobbaknak, ezért is versenyzem itt, nagyon jó a kapcsolatom velük. Olyanok, mintha a második családom lennének, és mindig jól érzem magam velük a pályán. Örülök, hogy velük tölthettem az elmúlt éveket, és remélhetőleg a jövőben is folytathatjuk a közös munkát.
MD: Mit jelent a karriered szempontjából, hogy a Mercedes juniorja vagy?
AKA: A Mercedes nagyon sok mindenben támogat mind a pályán, mind azon kívül. Nemrég kaptam magam mellé egy személyi edzőt, aki mindig velem van és segíti a fizikális fejlődésem, ami rengeteget jelent. Amikor nem versenyzem, sokat edzek, és fejlesztem magam ezen a téren, mert az az autó, amivel az idén versenyzem, sokkal nagyobb kihívás elé állít fizikálisan, mint a Forma-4-es. Fontos, hogy jó formában legyek. Emellett pedig például nemrég elkezdtek segíteni a közösségi médiás felületeim kezelésében, szóval nagyon hálás vagyok a Mercedesnek.
Fotó: Sulyok István / TRP Media
MD: Kik a példaképeid a pályán és azon kívül?
AKA: A versenyzésben Ayrton Senna a példaképem, mindig is ő lesz az, aki inspirálni fog, míg a versenyzésen kívül a szüleim, de leginkább a teljes családom. Rengeteget segítenek és nagyon jó emberek. A rengeteg kötelezettség mellett egyre nehezebb sok időt tölteni velük, de amikor együtt vagyunk, azt nagyon élvezem.
MD: Akik nem ismerik az egyik keresztneved történetét, amikor meghallják azt, egyből Kimi Räikkönen ugrik be nekik. Sűrűn szembesülsz vele, hogy a Jégember drukkerei már csak a neved miatt is elkezdenek neked szurkolni?
AKA: Édesapám rövid második nevet akart nekem adni, ami illik az Andrea Antonellihez. Nem találtak olyat, amit tetszett nekik, de az egyik közeli barátunk, a szintén autóversenyző Enrico Bertaggia (a Colonival 1989-ben többször is megpróbált kvalifikálni a Forma-1-ben, mindannyiszor sikertelenül – a szerk.) előállt a Kimivel. Nem tudjuk, hogy miért pont ezzel, de a szüleimnek tetszett. Ami a rajongókat illeti, nagyon örülök, hogy vannak új drukkereim, mert ez nagyszerű és természetesen jó érzés, ha az embert támogatják. Szurkolók nélkül nem lenne ugyanaz, ezért boldogan találkozom új drukkerekkel és hálás vagyok, ha nekem szurkolnak.
MD: Hol látod magad 10 év múlva?
AKA: Nem könnyű megmondani, mert jelenleg az a legfontosabb, hogy a FRECA-ban jól teljesítsek, de az biztos, hogy a motorsportban leszek. Hogy hol, azt nem tudom, de mindent megteszek, hogy bekerüljek a Forma-1-be
Az autósportban példátlanul indulatos nyilatkozattal búcsúzott a TCR World Tour hungaroringi hétvégéjétől Dušan Borković, aki szándékosságot lát amögött, hogy a második futam rajtjánál Santiago Urrutia kétszer is nekiütközött. A szerb versenyző bosszút helyezett kilátásba mindenki számára, aki tiszteletlen vele szemben a pályán.
A TCR Europe és a TCR World Tour azonos mezőnyben versenyzett a hétvégén a Hungaroringen, és a fordított rajtrácsos szabály is mindannyiukra egyformán vonatkozott: ennek értelmében a második futamot az európai mezőnyhöz tartozó Borković kezdhette meg a pole-ból, mögötte viszont a másik értékelésben résztvevő World Tour képviselői sorakoztak.
A szerb versenyző nem rajtolt jól, Thed Björk és Fréderic Vervisch is megelőzte, majd az első kanyarban Santiago Urrutia hátulról meglökte őt, amitől a Hyundai kipördült és Michelisz Norbert autójának csapódott, véget vetve a magyar pilóta versenyének.
Borković ugyan végül célba ért a 12. helyen, de aggasztó indulatossággal nyilatkozott Urrutia manőveréről. Az uruguayi pilótát bokszáthajtásos büntetéssel sújtottak, de a 207 centiméterével a világ legmagasabb profi autóversenyzőjének számító szerb a maga részéről további büntetést helyezett kilátásba számára…
„Nem tudtam megfelelően koncentrálni, mivel nagyon magas vagyok, a lámpák pedig túl közel voltak, így előre kellett görnyednem, hogy lássam őket. Emellett a kuplungot sem készítettem fel kellően, így veszítettem egy kicsit a rajtnál” – írta körül az ominózus esetig vezető történéseket a Touring Car Times szerint. „De a harmadik helyet így is meg tudtam tartani, előttem volt Björk, mellettem kívülről pedig Vervisch. Nem akartam túlvállalni magam, hogy esetleg nekiütközzek, ezért óvatos voltam. Aztán éreztem egy ütést. Aki ismer engem, és ilyen keményen támad, az tudhatja, hogy ennek következményei lesznek. Lehet, hogy nem közvetlenül a verseny után rúgom fenékbe, de akár egy-két év múlva is megtalálom az autóját és nagyon keményen bele fogok menni. Mert ha én sportszerűen vezetek, akkor ezt várom el másoktól is velem szemben.”
„Ha egy versenyző nekiütközik valakinek, akkor elveszi a gázról a lábát. Nem fog padlógázon maradni, hogy még egyszer nekimenjen. Ezek után, ha nem pördültem volna meg, 100%, hogy a következő kanyarban beletettem volna őt a falba. 100%! Nekem nem kell befejeznem a versenyt. Senki semmit nem fog nekem szólni amiatt, ha nem érek célba.”
Borković, aki 2015-ben megnyerte az ETCC-t, és a túraautózás különféle inkarnációiban szerzett már győzelmeket, agresszív magatartása miatt rendelkezik már néhány sötét folttal karrierjében. A TCR Europe 2018-as bajnoki végjátékéban utólag kizárták őt a monzai versenyekről, amiért atrocitásba keveredett a rivális Mikel Azcona csapatának tagjaival. Egy évvel később a Red Bull Ringen a verseny után akart konfrontálódni egy vele sportszerűtlen versenyzővel, amit csak tovább súlyosbított, hogy tévedésből rossz ellenfele autójának ajtaját tépte fel. Ekkor a szezon hátralévő részétől el is tiltotta őt a sorozat.
Ezek fényében talán nem is ajánlatos egy pillanatnyi frusztrációra adott legyintéssel elintézni Borković szavait, aki fenyegetését minden olyan riválisára kiterjesztette, akivel kapcsolatban felmerülne benne a gyanú, hogy tiszteletlenül versenyez vele szemben.
„Ezt üzenetnek veheti minden versenyző, aki eltalál. Vissza fogják kapni egy, kettő, három vagy öt évvel később. Ha öt év múlva meglátom Urrutiát, és mögötte leszek, bele fogom tenni a falba 250 km/órás sebességgel” – adott hátborzongató prognózist.
„Én sportszerűen vezettem. Láttam, hogy néhányan megelőztek, ezért visszavettem, óvatosabban haladtam, hogy ne tegyem tönkre a versenyem a TCR Europe-ban. De ha valaki belém jön egyszer, majd még egyszer, és kiforgat, akkor ő egy idióta, aki nem tisztel engem.”