Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken a Red Bull Ringen találkozott a Formula–1 új főnökével, Chase Carey-vel, akivel a soron következő Magyar Nagydíjat érintő aktuális kérdésekről és teendőkről egyeztetett.
„Hasznos találkozó volt, fél óra alatt átbeszéltünk minden fontos technikai kérdést, és egy kicsit bemutattam neki magunkat, a Hungaroring működését – nyilatkozta Gyulay Zsolt. – Azt tapasztaltam, hogy az új vezetőség nagyon segítőkész és rendkívül rugalmas. Bár sokuknak még új a Formula–1 világa, nagyon gyorsan alkalmazkodtak hozzá, és ami nekünk, rendezőknek a legfontosabb, mindent megtesznek annak érdekében, hogy népszerűsítsék a sportágat, próbálják még közelebb hozni a nézőkhöz, hogy az egyes helyszíneken is a lehető legtöbben szurkoljanak a versenyzőknek. Nemcsak Chase Carey-vel találkoztam egyébként, hanem Ross Brawnnal és Sean Bratches-zel is váltottam néhány szót, és mindannyian a támogatásukról biztosítottak. Ross Brawn kivételével egyikük sem járt még Budapesten, de a mezőny tagjaitól, a versenyzőktől és a csapatoktól szerencsére csak jót hallottak a városról és a versenyünkről, úgyhogy már nagyon várják a Magyar Nagydíjat. Csakúgy, mint mi.”
Gyakorlatilag már biztosra vehető, hogy Gerhard Berger unokaöccse hamarosan F1-es teszten vesz majd részt. Ráadásul erre a Magyar Nagydíjat követő, hungaroringi tesztnapokon kerül majd sor, a Force Indiával – állítja a Bild.
„Azt hiszem, két évvel ezelőtt még csak leégette volna magát, de most már megérdemli a lehetőséget. Hogy él-e vele, az már egy másik kérdés.” – mondta Berger a Kurier-nak.
Noha a DTM norisringi hétvégéjén Auer azt mondta, hogy „még semmi sincs megerősítve”, ám ahogy arról korábban már beszámoltunk, állítása szerint több csapattal is felvette a kapcsolatot.
Az elmúlt hétvégén ismét megrendezésre került a Hungaroringen a Ferrari Racing Days. Erről hoztunk nektek egy pompás, fotós összeállítást, Kaiser Erika szemszögéből!
[Best_Wordpress_Gallery id=”23″ gal_title=”2017 Ferrari Racing Days, Hungaroring”]
Gerhard Berger versenyzett már többek között a DTM-ben, majd a Forma-1-ben is. Volt gyári tanácsadó, csapattulajdonos az utóbbiban, és alig pár hónapja meg kinevezték a DTM élére, miközben négy lány után megszületett elsőszülött fia is, Johann. Ennyi kihívás mellett 57 évesen is boldog. Friss igazgatóként Berger elégedett eddig az új szabályzással, a kevesebb autó ellenére, és pontosan tudja azt, is, hogy 2019-re hova fejlesztené tovább a sportágat. Interjúnk a Hungaroringen készült vele, extrém vidám hangulatban.
Elkezdted már megtisztítani a régi gokartjaidat Johann miatt?
Nem, nem tisztítunk, elmentünk inkább lágy keverékű gumikat vásárolni. Jelen pillanatban azonban már „szimulátorozik”.
Azon dolgozol már, hogy visszacsábítsd a DTM-be az Alfa Romeot, az Opelt és a Fordot?
Az Alfát nagyon szeretném, mert hiányzik a közös munka az olaszokkal! Tudjátok mit? Hívjátok is fel Marchionnét, de aztán folyamatosan csörgessétek! Félig-meddig olasz vagyok, tudom, hogy működik ez, és tényleg szeretném, ha lenne gyári olasz csapat, illetve a versenynaptárunkban olasz pálya. Jöhet olasz szponzor is, és kijövök a médiájukkal is. Igazság szerint minden prémium márkát örömmel várunk a szériánkba, de előtte el kell hogy végezzük a házi feladatainkat, hogy készen álljunk a fogadásukra. 2019-re egy sokkal költséghatékonyabb rendszert szeretnénk kidolgozni. Nagy feladatok várnak még ránk. Egyik oldalról a költségekkel kell kezdeni valamit, a másik oldalról nézve pedig a showt kell növelnünk, még látványosabbá kell válnunk. Ezek persze egymás ellen dolgoznak, ez az, amit nehéz menedzselni.
2019 után világméretűvé nőne a DTM, és akár kiszorítaná a WTCC-t ezen szerepéből a túraautózás világában?
Túl sokat kell dolgozni még a saját platformunkon. Egyelőre csak Németországban is, aztán idővel majd Európában. Addig, amíg ezt nem véglegesítettük, addig nincs értelme további, ekkora lépésben gondolkodni.
Kapcsolatban állsz elődöddel, Hans-Werner Auftrechttel?
Igen! Egy nagyon fair kapcsolatunk van, és tudja hogy neki is van egy útja, de az enyém más. Ugyanakkor nagyon szívesen meghallgatom. Mindig lehet tőle tanulni, nagyon tapasztalt, régóta csinálta a DTM üzletmenetét, így persze, nem kérdés, hogy figyelek, ha mond valamit.
Fotó: Kaiser Erika
Kiss Norbert tavaly beülhetett egy DTM autóba, és kipróbálhatta azt. Magyarként miképp lehet eljutni a DTM-be?
Nem lehet csak úgy belökni egy versenyzőt a szériába, magának kell megcsinálnia az útját ide. Amennyiben bekerülne, nyilván az az ország hírnevét is öregbítené, és Magyarország is sikeresebbé válna. Szeretem ezt az országot, mert amikor ide jövök, kicsit úgy érzem én is, mintha hazatérnék. Amilyen minőségű jelenleg itt az aszfalt, azt pár német pálya is megirigyelhetné akár. A szervezés is kiváló, nem is vártam ezt. Amit kicsit hiányolok, az 150.000 ember nézőként, de ezen még egy kicsit dolgoznunk kell. 1986-ban, amikor először jártam itt tele volt a nézőtér, rengeteg osztrák rajongó is volt. Itt mindig kiváló a hangulat, akkor is, amikor itt jártam egyszer a Red Bull Air Race miatt. Elképesztő potenciál van még itt, csak arra kell rájönnünk, hogy miképp tudjuk újra központi szerepbe hozni az autósportot, de egy hazai versenyző a szériában mindig jó ötlet. Azon múlik az, hogy jöhessen, hogy legyen tehetséges, és legyen pénze. Persze ha megfelelő emberekkel veteted körbe magadat, akkor is el lehet jutni ide.
Fotó: Kaiser Erika
Beszéljünk akkor unokaöcsédről, Lucas Auerről is. Jövőre a Toro Rossonál láthatjuk esetleg őt, vagy inkább valamelyik olyan csapatnál, ahol Mercedes erőforrást használnak?
Ez egy jó kérdés! Azt hiszem, a kérdés még kissé korai, látnunk kell, hogy miképp alakul az elkövetkezendő 4-4 versenyhétvégéje, és hogy mennyire magabiztos. Igen, szívesen menne a Forma-1-be, én is örülnék neki, ha jövőre ott láthatnám. Ahogy elkezdte az idei évet, az mindenképpen lenyűgöző, de még meg kell mutatnia azt, hogy az eredményeket stabilan tudja hozni.
Mit gondolsz Robert Kubica Forma-1-es teszteléséről, szerinted lehetséges az, hogy akár komolyan is visszatérjen a száguldó cirkuszba?
Nagyon örömmel venném, azt, ha visszatérne, és remélem azt, hogy valaki megadja neki ezt a lehetőséget. Mondhatom, hogy mindig is Kubica rajongó voltam, az első perctől kezdve. Az, ahogyan ő annak idején bekerült, az út ahogy helyzetbe hozta magát, és az a sebesség, amivel még mindig rendelkezik, az lenyűgöző. Még úgy is jó lenne látni, hogy mit tud, hogy tudjuk, milyen most az állapota. Én biztos megadnám neki a lehetőséget. Az biztos, hogy ez egy nagyon érzelmes pillanat lenne…
Kanadában kapott Lewis Hamilton egy eredeti Senna sisakot. Neked is van otthon?
Ugyanazt a verziót kaptam meg én is a családtól, mint amit most Lewis.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőséget fog adni az indiai istálló Alfonso Celis Jr.-nak előbb az osztrák majd a magyar nagydíj első szabadedzésén.
A fiatal mexikói tavaly hat első szabadedzésen vett részt, idén viszont eddig csak az egyik téli tesztnapon, meg a bahraini teszten ült autóba.
A Force India hivatalosan is megerősítette, hogy a soron következő nagydíjhétvégén, a Red Bull Ringen ő vezetheti majd Sergio Perez autóját pénteken, majd a Hungaroringen pedig Esteban Ocon autóját kapja meg.
Celis idén a Formula V8 bajnokságban szerepel, ami már a harmadik éve a sorozatban.
Az idei évben a Fortec csapat színeiben indul a húsz esztendős pilóta. Spában sikerült megszereznie az első győzelmét is ebben a kategóriában, és több dobogós helyezést is szerzett, emiatt harcban van a bajnoki elsőségért. A bajnokságban harmadik helyen áll a Lotus két pilótája Pietro Fittipaldi és Rene Binder mögött, hátránya 16 pont az éllovashoz képest.
Az év egyik legkomolyabb megmérettetésére készül Kiss Norbi a Nürburgringen, akinek szinte hazai pálya immáron a német csapata, a Tankpool24 Racing Team miatt a német aszfaltcsík. A mezőny ilyenkor majdnem megduplázódik, hiszen akár Franciaországból, Angliából is érkeznek résztvevők, hiszen mindenki felfokozott hangulatban várja azt a versenyt, amely már a kezdetek kezdete óta része a versenynaptárnak. A majd öt hétnyi szünet után a szombathelyi pilóta kifejezetten optimista:
„Boldog vagyok, hogy újra dobogós helyekért mehetünk itt is, a kamionversenyzés Monacojában. Azt gondolom, hogy Lackóék és Hahnék után a harmadik tényező már mi vagyunk, bár a futamgyőzelem még hiányzik idén. Az előző versenyhétvége Misanóban jól sikerült, így hasonlóan jó eredményeket várunk a Nürburgringen is. Ezen a pályán kifejezetten fontos lesz az, hogy a szabadedzéseken megtaláljuk a megfelelő beállításokat, ha minden a tervek szerint alakul akkor azt mondom, hogy dobogóra mindenképp esélyesek vagyunk, és a pillanatnyi forma dönt majd a futam győzteséről.”
Kiss Norbin kívül további 20 pilóta indul majd az Internationaler ADAC Truck Grand-Prix kupáiért, köztük visszatérő bajnokai a szériának, a magyar pilótát azonban ez egyáltalán nem zavarja és bízik a csapata sikeres felkészülésében, hiszen erre most volt idő.
„Nem zavar a sok beugró pilóta, mert a top tízbe talán egyedül az IVECO-val induló újonc, Steffen Faas kerülhet, de a széria oszlopos pilótáinak ő nem okozhat majd gondot, és nem hiszem, hogy dobogóért tudna majd menni. Ráadásul most nekem is több szurkolóm lesz a német helyszínen, mert a magyar Fliegl gyárból egy komolyabb kontingens jelezte az érkezését, így mindenképp szeretnénk jó eredményt elérni. Apróbb, de annál fontosabb fejlesztések újra lesznek a kamionomon, ezúttal a hátsó futóműnél, illetve a hűtés terén léptünk előre. Itt a csapat névadó szponzora, a tankpool24 nagyon ki szokott tenni magáért nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is, hiszen ilyenkor a sokkal nagyobb sátor sem elég a vendégeinknek. Ugyanakkor én már nagyon várom azt, hogy alig két hónap múlva a Hungaroringen a magyar közönség előtt is megmutathassam, hogy mit tudok, és együtt mire vagyunk képesek a Mercedesszel!” – nyilatkozta a megmérettetés előtt Kiss Norbi.
Első alkalommal látogatott hazánkba a TCR mezőnye, és számos magyar versenyző is rajthoz állt a Hungaroringen. Ezen felül mindkét futam M1RA sikert hozott!
Ahogy azt már biztosan mindenki kívülről fújja, a McLaren legújabb felfedezettje nem más, mint Lando Norris. A fiatal brit a benne rejlő potenciál mellett azzal is büszkélkedhet, hogy egyike a motorsportok három megátkozott kapcsolatának, vagyis: Fernando Alonso és a harmadik világbajnoki cím – Toyota és Le Mans – Lando Norris és a rajt. Alonso és a P1-es Toyota sajnos nem volt elérhető a Hungaroringen, így kénytelenek voltunk a harmadik delikvenst faggatni egy kicsit a rajtjairól és azon túl.
Ismét a rajtok. Egy rossz rajt itt, a Hungaroringen, különösen fájdalmas lehet. Igen, ez valóban egyike azoknak a pályáknak, ahol a legnehezebb előzni. Nagy leszorítóerőt igénylő pálya, és amint elkezdesz valakit követni a hosszú kanyarokban, olyan sok leszorítóerőt vesztesz, hogy lehetetlen előzni. [A pénteki első futamon] ez elég nyilvánvalóan látszott is, de ha a [szombati második futamhoz] hasonlóan lefullasztom az autót, akkor csak még jobban megnehezítem a dolgom! Nem is tudom, mi történt; szimplán lefulladtam, talán azért, mert a pálya az előző naphoz képest jobban tapadt a közben lefutott versenyek rajtjai miatt. [Pénteken] a kuplungom csúszott meg, így most igyekeztem kissé finomabbra venni a dolgokat, de a nagyobb tapadás miatt így pedig azonnal lefulladtam, amint felengedtem a fékeket.
Azt hallottam, találkád volt előző reggel a pályabírókkal. Mi történt? Épp a pályabejárásunkat tartottuk, amikor be kellett volna jelentkeznünk. Igazából nem tudtuk volna későbbre halasztani, mert a pálya már sötétedett, így muszáj volt belekezdenünk. Segítenünk kellett a pályabíróknak kirakni az összes poroltót és egyéb ilyen dolgokat; egy kis testedzés.
Idén elmarad a Zandvoort Masters. Szerinted mennyire fontosak az F3-nak az ehhez hasonló (mint pl. Pau és Makaó) bemutatóversenyek? Zandvoortba ennek ellenére elmegyünk majd; nem hiszem, hogy egy különálló Masters-esemény annyira nagy előny lenne, habár az is hozzátartozik, hogy sosem vettem rajta részt, így nem tudom, milyen. Egy Makaóhoz vagy a pau-i utcai versenyhez hasonló esemény azonban sokkal izgalmasabb, mint egy standard versenypálya bárhol máshol, valamint az utcai versenyek segíthetnek akár az F1-re való felkészülésben is.
Az ilyen különleges versenyek jelentik a lényeges különbséget az F3 és a GP3 vagy egyéb juniorszériák között? Úgy értem, hozzátartoznak-e ezek a futamok az F3 esszenciájához? Nem vagyok benne biztos, milyen hosszú múltra nyúlnak vissza ezek a versenyek [évtizedekre, Lando – a szerk.]. De szerintem az emberek nem csak azért jönnek ebbe a bajnokságba, hogy résztvegyenek ezeken a futamokon; ha Makaót vesszük példának, azon külön is részt tudsz venni. Szóval nem hiszem, hogy ez fontos ok lenne.
És mi a véleményed a jelenleg is zajló GP3-F3 háborúról? Jó ötlet lenne összeolvasztani a két bajnokságot? Kétségtelenül könnyebb lenne eljutni úgy eljutni a gokartoktól az F1-ig, ha ez a célod; sokat segítene, ha tudnád, mikor hova kell menned. Szerintem jó ötlet lenne, habár a GP3-nak is megvannak az előnyei: F1-es pályákon versenyeznek, F1-eshez hasonló Pirelli-gumikkal, míg a mi Hankookjaink teljesen mások. Nem rajtam fog múlni, hogy milyen döntést hoznak majd, de nekem személy szerint az F3 volt a legjobb döntés.
Mennyire tartod hasznosnak a kasztni- és motorháborút az F3-ban? A GP3 ugye standardizált széria. Akár még jó is lehet. Az egyenszériákban el lehet mondani, hogy mindenki egyenlő feltételeket és autóparamétereket kap; ennek ellenére mindenkinek tudnia kell, hogy a Mercedes és a Volkswagen között [a két motorszállító az F3-ban] hihetetlenül kicsi a különbség. Néhányan váltig állítják, hogy a Volkswagennek van némi előnye bizonyos pályákon és bizonyos pontokban, mások pedig a Mercedesről állítják ugyanezt…
Nemrég az Algarve-pályán voltál a McLaren-jutalomvezetéseden, ahol F1-es futamot terveznek tartani a jövőben. Szerinted megfelelő a pálya és az infrastruktúra erre? Igen, habár nem ártana, ha újraaszfaltoznák a pályát, mert elég egyenetlen az aszfalt, az F1-hez pedig el kellene tüntetniük néhány huplit. Nem lenne rossz egyébként, de nagyon-nagyon nehéz lenne rajta előzni – egy hosszú egyenes, a maradék pedig kanyarok. Vezetni azonban elég élvezetes, van benne hegynek-fel és hegynek-le is, amit néhány versenyző imádna, mások nem annyira mondjuk.
Van rá bármi esély, hogy a Magyar Nagydíjat követő teszten te vezesd a McLarent? Nem tudom, elvégre rajtam kívül van még két másik pilóta is a juniorprogramban. Bahreinben persze már beültették [Oliver] Turveyt, de hogy ismét mellette döntenek-e, hogy tovább elemezze a pálya és a szimulátor közti korrelációt… ezt majd a McLaren eldönti.
Akkor még nem léptek veled kapcsolatba ilyen téren. Nem, még nem.
Részben az egykori World Series by Renault-rendezvények hangulatát megidéző ingyenes hétvégét tartanak július 1-jén és 2-án a Hungaroringen. A Forma-Renault 2.0 Európa-kupa mezőnye mellett Mogyoródra látogat az ezúttal főszereplő International GT Open is, amely az egyik legkomolyabb GT3-as versenysorozat a legkülönfélébb túraautókkal.
Harmadszor látogat a Hungaroringre az International GT Open nemzetközi túraautós sorozat, amely részben megidézi majd az egykori World Series by Renault-hétvégék hangulatát. Csakúgy, mint sok éven keresztül a WSR, a július 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő hétvége is teljesen ingyenes lesz a nézők számára, ráadásul nemcsak a lelátóról, hanem a paddockból is szabadon követhetők az események.
További párhuzam, hogy az International GT Open egyik betétsorozata lesz a korábban a WSR keretében megrendezett Forma-Renault 2.0 Európa-kupa is, amely mögött továbbra is teljes mellszélességgel áll a Renault Sport.
A hétvége főszereplői azonban az International GT Open mezőnyében versenyző túraautósok lesznek. A 2006-ban indult széria mára az egyik legkomolyabb GT3-as sorozattá nőtte ki magát, a több száz lóerős Ferrarik, BMW-k és Lamborghinik mellett még Lexusokkal is találkozni a roppant színes mezőnyben.
A szériában szerepel a korábban a Forma-1-ben is megfordult, és ott botrányhőssé vált Nelsinho Piquet, de ismerős lehet a Red Bull-hátterű Antonio Felix da Costa neve is, aki többek között a DTM-ben is kapott már lehetőséget.
A hétvége programját színesíti a Forma-3-as autókat felvonultató Euroformula Open, valamint a szintén nyitott tetős autókkal zajló Radical European Masters, és a Lotus-kupa is.
A Hungaroringen már csütörtökön elkezdődik a program privát tesztekkel, pénteken a szabadedzéseket tartják. Szombaton reggel fél kilenckor kezdődnek az időmérők, az első verseny 13.50-kor startol. A vasárnapi versenyprogram délelőtt tízkor indul. Az International GT Open első versenye 70, míg a vasárnapi második 60 perces lesz.
Jó hír a nézőknek, hogy nemcsak autóval, hanem a 321-es menetrendszerinti buszjárattal is el lehet érni a versenypályát.