Címke: Hungaroring

  • Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk. Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a belső ívet. A szkanderozásuknak a harmadik kanyar vetett véget, ahol Lacko végül meg tudta előzni Norbit. A Hungaroring kanyargósabb részén többször támadta őt, de sajnos megelőzni nem tudta a Buggyra-t. Norbi az első versenyen ismét megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ahogy szombaton, vasárnap is ő nyerte meg a Krasznai János Emlékdíjat, ami mindenképp mutatja azt, hogy vannak már olyan területek, ahol gyors és látványos eredményt ért el a német istállóval. A Kiss-Lacko páros mögött ugyanilyen szoros volt a Hahn-Albacete párharc is, de aztán a német pilóta visszaesett és a cseh-magyar duett mögött így Steffi Halm érkezett meg a harmadik helyre.

    A hétvége utolsó versenyét a 30 éve versenyző Gerd Körber kezdhette meg az élről, aki mellől szintén egy narancssárga kamionnal indulhatott Sascha Lenz. Norbi a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a hetedikként indulhatott a vasárnapi második futamon. A rajtot követően az első soros indulók megtartották a pozícióikat, és pár kanyar erejéig együtt is haladtak. Körber lett az, aki végül jobban jött ki a rajt utáni csetepatékból és az első körben vezette is a futamot. Lenz-et azonban meglökte Hahn, és ebből kapott Albacete, valamint a beugró Brereton. Az adok-kapokból újra Adam Lacko jött ki a legjobban, mert mindent elkerülvén hirtelen a második helyen termett a nyolcadikról. Az IVECO-s ugyan körökön keresztül tartotta magát, de végül a cseh csak legyűrte a legendát is, és úton volt a szezon harmadik olyan győzelmi sorozata felé, amikor egy versenyhétvégén három győzelmet is szerzett. Norbi mindeközben a középmezőnyben viaskodott David Vrseckyvel, aki mellett mint az közismert, nem olyan könnyű elmenni. A technika ördöge azonban ma is Kisst találta meg. A hetedik körben a célegyenes után azonnal félre is állt, mert rakoncátlankodni kezdett a motorja. Komoly feladat és kihívás lesz a Tankpool24-nek kivizsgálni a probléma okát, hiszen ezúttal csak pár nap áll majd rendelkezésükre a javításra. Viszonylag hamar, a jövő hétvégén már Mostban, a Cseh Köztársaságban jön a következő Európa-bajnoki futam.

    „Számomra ez a versenyhétvége a legfontosabb, mivel hazai szurkolók előtt versenyezhetek. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekünk a helyszínen vagy a médiák előtt, és bízom benne, hogy még a problémák ellenére is egy élménnyel lettek gazdagabbak.”

    A bajnokság állása:
    1. Adam Lacko 232 pont
    2. KISS NORBERT 174 pont
    3. Jochen Hahn 174 pont
    4. Steffi Halm 172 pont
    5. Antonio Albacete 126 pont
    6. Sascha Lenz 92 pont
    7. Gerd Körber 88 pont
    8. David Vrsecky 48 pont
    9. Andre Kursim 43 pont
    10. José Rodrigues 40 pont

  • Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    Kiss Norbi szombati diadala és drámája

    A szombathelyi Kiss Norbert határozott célokkal indult neki a hazai kamionos hétvégének, és ennek a munkának már pénteken nekilátott csapatával, a Tankpool24 Racing Team-el. Már a pénteki szabadedzéseken látszott, hogy jól sikerült a felkészülés az egy hónapnyi szünet alatt. A Mercedes új motorja jól muzsikál, így mindenki nagyon várta a szombati első versenynapot.

    Az időmérő edzés is jól alakult. Norbi elsőként végzett Jochen Hahn és Steffi Halm előtt. Ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett a magyar versenyző és izgult, hogy mi lesz majd az első futam rajtjánál. A félelem nem volt alaptalan, mivel Jochen Hahn valóban kicsivel jobban kapta el a rajtot. Norbinak azonban sikerült a belső ívet megtartania és elsőként tudott elfordulni. A nagy ellenfél Buggyra-nak ez már nem sikerült annyira jól. A cseh pilóta végül sikerrel megelőzte Albacete-t, a negyedik helyért. A mezőny végéről rajtoló Ryan Smith pedig beverekedte magát a középmezőnybe, miközben Norbi a verseny felére már 4 másodperccel növelte az előnyét Hahn-nal szemben.

    A fordított rajtrácsos második versenyen David Vrsecky indulhatott az élről. Norbi is remekül rajtolt, és az élboly után kereste a helyét, amikor beköszönt neki Smith, olyannyira, hogy kicsit keresztbe is állt Norbi, majd lelassult. Az ütközés eredményeképp a magyar pilóta egyből a parc fermébe hajtott, és kiállni kényszerült. Mint utólag kiderült, a rugó tört el. Az esetet egyből el is kezdték vizsgálni, miközben Vrsecky előre engedte a csapattársát Lackot, őt pedig megelőzte Jochen Hahn. A német ugyan próbálta befogni a bajnoki tabella élén álló cseh pilótát, de ez nem sikerült neki. Mögöttük két eléggé megviselt kamion csatázott, Vrsecky és Smith. Az ő párharcukat az utolsó kanyar döntötte el, ahol az angol el tudott menni, és így lett harmadik. A Norbival történt incidense miatt a kilátogató magyar közönség hallhatóan nem örült. A versenybizottság ugyan órákon át vizsgálta az esetet, de végül helyben hagyták az eredményt, így Smith megtarthatta a helyezését, de vasárnapra kapott három rajthelyes büntetést az eset miatt.

    Követhető lesz az eredmény Kiss Norbi oldalán:
    http://www.kissnorbi.com/live

  • Goike Gyuri, és a többi magyar kamionversenyző, 1987-ben!

    Goike Gyuri, és a többi magyar kamionversenyző, 1987-ben!

    Krasznai János nevét mindenki ismeri, aki kicsit is szereti a magyar autósportot, és azon belül nem is feltétlenül a kamionverenyzést. A Hungarocamion egykori sofőrjéből legenda lett, 1989-ben az Európa-bajnokságon 3. lett az összetettben, és négy éven keresztül képviselte hazánkat sikeresen a nemzetközi mezőnyben.

    Igen ám, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy rajta kívül bizony szép számmal indultak még magyar indulók az első Truck Trophyn, – ahogy annak idején a szervező Hungarokamion elnevezte az eseményt. Egy akkori szétlövés után János lett a cégnél kiemelt versenyző, ő lett az, aki a nemzetközi színtéren is bemutatkozhatott, először egy Mercedes 1933 S-sel. Akkoriban a cég rengeteg kamiont vásárolt a flottájába, ez a típus egyike volt azon teherautóknak, amivel valóban közúton is fuvaroztak, hiszen akkoriban még nem építettek külön prototípus versenykamionokat, bár bizonyos elemeihez persze hozzányúltak.

    Ugyanezen kategóriában indult azonban Goike György, és Balárdi Gyula is, előbbi egy Renault kamionnal, utóbbi egy Volvo F12-essel. Mindkét típus szintén rendszeres használatban volt a Hungarocamionnál, és a magyar szakik bőszen próbálták tovább faragni a turbót, hogy minél gyorsabbak legyenek a magyar versenyzők az első magyar kamionversenyen. Ők egyébként az úgynevezett 2-es kategóriában versenyeztek, tehát 300-500 LE közötti kamionokról beszélünk az esetükben.

    Érdekességként említjük most csak meg, hogy a 3-as kategóriát, tehát a 300 LE alatti kategóriát az a Slim Borgudd nyerte meg, a West Coast Diesel csapat Volvojával, aki később magasabb kategóriában kamionos Európa-bajnok is lett, de ismert arról is, hogy az ABBA dobosa is volt. Ráadásul ő 1981-ben a Forma-1-ben is ment majdnem egy teljes évet az ATS csapattal, és bizony a Brit Nagydíjon sikerült pontot is szereznie a kiscsapattal! Krasznaiék kategóriáját Richard Walker nyerte meg, a mai napig is aktív Gerd Körber előtt, aki akkoriban MAN-nel versenyzett.

    A fő kategóriát, tehát az 500 LE felett teljesítő kamionok viadalát Rodney Chapman nyerte meg egy Forddal, aki ebben az évben bajnok is lett. A mezőnyben ugyanakkor nagyon bátor kelet-európai versenyzőket is találunk, mint például az akkor 13. Frankie Vojtiseket, aki akkor LIAZ 110.577-tel (!!!) indult. Természetesen a Hungarocamionnál, sőt ami kevésbé ismert, a budapesti Volán SC-nél is mertek nagyot álmodni, így a legtöbb magyar versenyző bizony itt indult.

    Legjobban végül a hungarocamionos Dinnyés László szerepelt itt, ő 15. lett a szénné tuningolt RÁBA S16.188-ával. A volánosoknál Tóth Ferenc (LIAZ 100.47) a 19., Csernay József (RÁBA 833.13) a 20., Nagy Zoltán (KAMAZ 5410) a 21. helyezést szerezték meg.

    1987-ben tehát 6 magyar indulója volt az akkori kamionos Európa-bajnoki futamnak összesen.

    Idén Goike György kapta azt a megtiszteltetést a mai kamionverseny szervezőitől, díjat adhat át majd a helyezetteknek. Reméljük, hogy a legnagyobbat mindig csak Kiss Norbinak adhatja majd!

  • Győzelemre éhes kamionosok érkeznek a Hungaroringre!

    Győzelemre éhes kamionosok érkeznek a Hungaroringre!

    A kamionversenyzőknek is véget ért a nyári szünet, és míg a Forma-1-es kollégák Spa-Francorchamps felé veszik az irányt, addig előbbiek a Hungaroringre érkeznek. A magyar helyszín az ötödik forduló a kilenc állomásos idei szezonból, és a mi versenyünk a kezdete a monstrumok kelet-európai turnéjának. A következő héten ugyanis már a Cseh Köztársaság felé veszik az irányt, és Mostban mennek majd. A bajnokság szempontjából ezen versenyek végkimenetele döntő lesz.

    Jelenleg a legtöbb ütőkártya Adam Lacko kezében van, a szezon második felére nézve is. A Buggyra versenyzője az eddigi 15 versenyből hatot megnyert, Misanoban és a Nürburgringen is hármat-hármat. 43 pontos előnye van most, így a cseh pilóta elkezdhet matematikázni is akár, bár nem erről híres, hiszen benne van a versenyszellem, és folytatná a győzelmi szériáját, egészen addig, ameddig végre először elhódítaná az Európa-bajnoki címet.

    Első számú kihívója most már viszont a szombathelyi Kiss Norbert, aki kétszer is nyert a legutóbbi Slovakia Ring versenyein. A helyi hős 2015-ben már kétszer is nyert a hazai közönség előtt, ez az az év is, amikor megszerezte a második bajnoki címét a nemzetközi sorozatban. Tavaly is négyszer állt a pódiumra, ami a kilátogató közönséget igazán tűzbe hozta. A Tankpool24 versenyzője egyre gyorsabb a Mercedesével, és már akár ezen a hétvégén komolyan elkezdheti szorongatni Lackot a bajnoki címért.

    Kiss után a németek egy kis csoportja jön a bajnokságban, a regnáló bajnok Jochen Hahnnal és Steffi Halmmal. Ők is még bőven esélyesek arra, hogy beleszóljanak a bajnoki címért folyó vetélkedésbe. Akivel pedig újra számolni kell, az nem más, mint Antonio Albacete, aki szintén a Slovakia Ringen győzött idén először, és vélhetően megnőtt az étvágya emiatt.

    A dobogóért száll harcba akár Adam Buggyrás csapattársa David Vrsecky is, aki az utolsó két alkalommal már pontokat is szerzett. Gerd Körber és Sascha Lenz is okozhatnak akár meglepetéseket.

    Ryan Smith and Shane Brereton lesznek azon brit urak, akik ezúttal is csatlakoznak az állandó mezőnyhöz. Smith a szezonnyitó óta most tér vissza először, akkor csúnyán összetört a kamionja, miután ütköztek a szintén beugrós Alen Draganoviccsal. Brereton utoljára tavaly Le Mansban indult. Smith mindig is elég versenyképes volt, és tavaly is remekelt a Hungaroringen. Az OXXO versenyzője ugyan másodikként is végzett egyszer tavaly a ringen, de utólag büntetést kapott. Ennek ellenére dobogós helyezéssel távozott akkor a hétvégéről. Újra itt lesz Frankie Vojtíšek is, aki a Slovakia Ringen tért vissza az idei körforgásba, Gerd Körber mellett egyike azon veterán versenyzőknek, akik még együtt versenyeztek a két éve elhunyt Krasznai Jánossal.

  • Kiss Norbi a Mercedesszel is győzni akar hazai versenyén!

    Kiss Norbi a Mercedesszel is győzni akar hazai versenyén!

    Jó egy hónapja remekelt Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok a Slovakia Ringen, mivel mindkét főfutamot megnyerte, és ezzel feljött a bajnoki tabella második helyére. Ahogy a Forma-1-ben, a kamionosok világában is most volt a nyári vakáció, de a szombathelyi pilóta cseppet sem unatkozott. A királykategóriával ellentétben az ETRC-ben lehet a kamionokon dolgozni a több hetes szünetben és ezt Norbi csapata, a német Tankpool24 Racing ki is használta.

    Elemeire szedték a 24-es rajtszámú kamiont a nürtingeni bázisukon. Még komolyabban készül az egész csapat Norbi hazai versenyére, mivel az eddigi biztató sikerek után győzni érkeznek a Hungaroringre. 2017-ben már több lehetősége van a csapatnak mint tavaly, hogy jobban kiismerjék az erőforrás határait. A Tankpool 24-nél új fejlesztésekkel próbálnak előrukkolni, amelyeknek az eredményét a Hungaroringre kilátogató közönség láthatja majd először. Idén Norbinak mindenképp a győzelem az elvárás önmagával szemben. Tavaly már közel álltak ahhoz, hogy az Actrosszal is nyerjen Norbi a Hungaroringen, ahogy korábban az MAN versenykamionnal is sikerült már ez a bravúr.

    A futam előtt Norbi hazalátogatott Szombathelyre is, némileg kikapcsolódni, illetve gyerekekkel találkozott egy olyan KRESZ-táborban, ami a helyi vállalkozók támogatásával jött létre. Az ingyenes napközis foglalkozásokat rászorult szülők megsegítésére alapítottak, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy gyermekeik nyaralhassanak. A szervezők színes programot állítottak össze a szurkolóknak. A táborban a kerékpárszerelés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, gokartozhattak, elektromos autókkal, sportautókkal is megismerkedhettek. A sztárvendég a kamionos helyi hős, Kiss Norbi volt, aki közúton is az abszolút biztonságos autózás híve, és kifejezetten fontosnak tartja azt, hogy minél korábban megismerkedjenek a fiatalok a KRESZ szabályaival.

    A hétvégén azonban már kifejezetten gyorsan akar hajtani, még ha a limiter 160 km/h-ra le is korlátozza majd az 5.3 tonnás versenykamionját. A Kamion EB és Fesztivál szervezői Kiss versenyei mellett kifejezetten színes programot állítottak össze, hiszen újra hazánkba látogat a Blancpain GT Series is, azaz a felsőkategóriás luxusautók versenye, valamint lesz szabadtéri retro/vintage teherautó kiállítás is, de a családokra gondolva lesznek kifejezetten gyermekeknek szánt lehetőségek és programok is a főtribün mögött.

    A paddock területére is bejutást biztosító jegyek továbbra is elérhetőek az esemény honlapján: http://kamionfesztival.hu/tickets

  • Csepel teherautók a Hungaroringen!

    Csepel teherautók a Hungaroringen!

    Olyat álmodott meg, a Truck Race Promotion Kft., azaz a magyar kamionos futam promótere, ami még sosem volt. A kamionversenyzés  első hőskorszakában 1987-1990 között a Hungarocamion volt a verseny szervezője, és a saját flottájuk javarészt Rábákból álltak a másik telepükön pedig SCANIA-k, IVECO-k, Mercedesek, Renault-k teljesítettek szolgálatot a közúton, de 1987-ben a Hungaroringen is. Igen ám, de a cég indulásakor bizony voltak Csepel tehergépjárművek is! Ezek viszont már nem kaptak semmiféle szerepet az első magyar kamionversenyen, ami érthető is, hiszen már akkor eljárt felettük az idő.

    A RÁBA, és az Ikarus mellett azonban a busz és teherautógyártásunk legendás szereplője volt jó ideig a Csepel is, így nagyon is jó gondolat, hogy bemutatásra kerüljenek ezek a járművek is a Kamion EB és Fesztivál keretein belül, egyféle szabadtéri múzeumként.

    A kiállításra kerülő D-344 műhelykocsi és platós csapatszállító, a D-566.02-os platós csapatszállító, és a D-705.30 nyergesvontató eredetileg a Csepel Autó Gyártmánymúzeumban található meg Szigetszentmiklóson, az egykori gyár területén. Most azonban ezek a teherautók kivonulnak a Hungaroringre, ahol a versenyre kilátogató nagyközönség is megcsodálhatja a magyar teherautógyártás múltját. Augusztus 25-én péntektől kezdve tehát érdemes meglátogatni a ring első kanyarjában ezt a szabadtéri kiállítást, ahol a szigetszentmiklósi Sárgaház kollégái, akik  üzemeltetik a múzeumot is, örömmel mesélnek sztorikat is az adott teherautókról. Reméljük, hogy jövőre akár már Ikarusok és RÁBÁ-k is csatlakoznak majd ezen remek retro/vintage kezdeményezéshez.

  • Helmut Marko szerint is visszatérhet Kubica

    Helmut Marko szerint is visszatérhet Kubica

    Robert Kubica simán visszatérhet, amennyiben készen áll erre, ezt gondolja a Red Bull F1 tanácsadója, Helmut Marko is. Zárt kapus privát teszteket követően Robert Kubica a Hungaroringen tért vissza a Forma-1 világába 2 hete. A lengyel pilóta hamar hozzászokott a 2017-es autóhoz is, és gond nélkül terelte a versenygépet nagyon gyorsan, és mindenféle erőlködés nélkül. Ezen teljesítmény mellett Helmult Marko se tud elmenni szó nélkül:

    „A balesete előtt Kubica volt az akkori idők egyik leggyorsabb pilótája. A pályája csúcsán volt, és remekelt a Renault autóival is, és ha hisznek abban, hogy ez folytatható, akkor ennek lesz értelme. Azt hiszem, mindannyian örömmel látnánk újra Kubicát a pályán.”

    Gondolhatnánk, hogy a 32 éves versenyző persze inkább közelebb áll a visszavonuláshoz, mint egy visszatéréshez, ha azt nézzük, hogy mennyi ifjú pilóta próbálkozik épp a Forma-1-ben, de Marko nem ért ezzel egyet:

    „A korról csak annyit, hogy szerintem csak Verstappen a kivétel. Összességében a személyiségét kell nézni egy versenyzőnek. Vannak páran akik hasonló szinten állnak mint ő, és készen állnak, de vannak olyanok is, akiknek több idő kell az érettséghez. Amennyiben Kubica még mindig készen áll erre, miért is ne?”

  • Isola: A Ferrari lehet, hogy kis előnyt szerzett a Pirelli-teszten…

    Isola: A Ferrari lehet, hogy kis előnyt szerzett a Pirelli-teszten…

    Mario Isolát talán nem mindenki ismeri név szerint, de az F1-en belül nagyon is fontos feladata van: ő ugyanis a Pirelli motorsportért felelős részlegének igazgatója, így a gumikat ért mindenféle kritika (és dicséret természetesen) az ő asztalán köt ki. A Hungaroringen lehetőségünk volt beszélgetni vele egy kicsit, és többek között olyan kérdésekre is választ kaptunk, hogy például előnyt szerzett-e a Ferrari a tavalyi Pirelli-teszteken, hogyan döntik el, mi a megfelelő mintázat az esőgumikra, vagy előzetesen milyen keverékeket vinne a 2018-as Francia Nagydíjnak otthont adó Paul Ricard-ra.

    Látva, hogy mi történt a Ferrarikkal Silverstone-ban, nem gondolod úgy, hogy a Pirelli eredeti keverékpaletta-döntése (amiben a három legkeményebb keverék szerepelt) megalapozott volt? Keményebb keverékek esetén is defektet kaptak volna?

    Először is, a döntést még Barcelona után hoztuk meg, amikor megegyeztünk az összes csapattal, hogy Silverstone-ra mégsem a keményet visszük majd. Barcelona ugyan kissé kevésbé terheli a gumikat, mint Silverstone, de alapjaiban hasonló pályákról beszélünk. A Spanyol Nagydíjat követően ráébredtünk, hogy a keménnyel kissé túllőttünk a célon, míg a közepes és a lágy megfelelő volt; ezt meg is beszéltük a csapatokkal és a pilótákkal, majd megegyeztünk, hogy a legjobb döntés Silverstone-ra a közepes-lágy-szuperlágy lenne, így az eggyel lágyabb irányba mozdítottuk el a kiosztást. Ami a Ferrarikat illeti, a keveréknek és a meghibásodásoknak nem volt közük egymáshoz: Sebastiannál defekt lépett fel, ami bármelyik keveréken előfordulhat, Kiminél pedig a futófelület széle sérült meg, amiben szintén nem játszott semmiféle szerepet a keverék.

    Az esős gumikat sokat kritizálták tavaly, a módosított verziót azonban idén még nem láttuk. Milyen változásokat vezettetek be?

    Az új méreteknek köszönhetően teljesen át kellett szabnunk az esőgumikat és az intereket is. A szélesebb futófelületből adódóan az autó könnyebben felúszik a vízen és a gumik viselkedése is alapjaiban megváltozik. Új esőgumikra és interekre volt tehát szükség, amiket tavaly az öszvérautókkal teszteltünk, valamint idén is szerveztünk egy egynapos esőtesztet a barcelonai előszezon során, hogy minden csapat megkapja a lehetőséget az új specifikációk tesztelésére és az átfedéssel (mikor kell egyik keverékről a másikra váltani) kapcsolatos adatok gyűjtésére. Az átfedés természetesen megváltozott tavalyhoz képest – elvégre egy vadonatúj termékről van szó –, a teljesen esős körülményeket azonban nagyon nehéz volt a tartályokkal szimulálni. A pálya igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, rengeteg teherautót vetettek be az aszfalt nedvesítésére, de eső vagy locsolórendszer hiányában szinte lehetetlen az esős körülmények leutánzása. Az intermediate-ekről és az interek és slickek közötti átfedésről azonban a csapatok így is tudtak valamennyi tapasztalatot gyűjteni. Eddig valóban nem volt idén esős versenyünk; a szabadedzéseken esett néhány alkalommal, ám azt is hozzá kell tenni, hogy edzéskörülmények között a csapatok nem fognak felesleges kockázatokat vállalni, inkább az autó megóvására és a motorok élettartamának lehetőség szerinti meghosszabbítására koncentrálnak, így egyelőre az esőgumikról nincsenek reprezentatív információink.

    De legalább már tesztelhettek, ami hatalmas váltás néhány évvel ezelőtthöz képest! Az F1 tulajdonosváltása segíthet abban, hogy további, gumitesztelésre fenntartott napokat kapjatok?

    Szerintem elég jó kompromisszumot sikerült elérnünk: 25 napot tesztelhetünk idén, de természetesen egyre többet és többet szeretnénk, mivel a pályán történő tesztelés roppant fontos. Emellett viszont van lehetőségünk a csapatokkal is együttdolgozni a szimulátorokban, így virtuális úton is tudunk adatokat szerezni. Nem hiszem, hogy az új tulajdonos jelenléte megváltoztatja a jelenlegi helyzetet, nincs erre semmilyen indok. Annyi tesztnapot kérünk, amennyire feltétlenül szükségünk van egy új termék fejlesztéséhez. Nem szeretnénk a csapatokat sem túlterhelni; tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sűrű a szezon, 20 futam idén, ez jövőre 21-re nő, meg a szezonközi tesztek, meg az előszezoni tesztek… a csapatok egész évben rendkívül elfoglaltak, a csapattagok pedig rengeteget dolgoznak így is. Nem akarunk további stresszfaktorként szolgálni, de igaz, hogy pályatesztekre szükségünk van – a 25 nap egyelőre jó kompromisszumnak tűnik, ami pedig a jövőt illeti, ez csak a szabályváltoztatásokon múlik.

    Isola, PirelliHogyan biztosítjátok, hogy a versenyzők ne tudják, pontosan milyen keveréket is tesztelnek? Elvégre pontosan érzik, hogy „ah igen, ez most sokkal lágyabb, mint az előző, így ultralágynak vagy szuperlágynak kell lennie”.

    A versenyzők valóban érzik: a világ legjobb pilótáiról beszélünk, így még vaktesztelés esetén is nyilvánvaló, hogy érzékelik a különbségeket – növekedett-e a tapadás, esetleg csökkent, mennyire nehéz vagy mennyire könnyű a gumi, és így tovább. Azt nem tudják, hogy mit tesztelnek, csak az alapkonfigurációról van némi fogalmuk, vagyis hogy az adott alapkeverék éppenséggel közepes, vagy lágy, vagy bármi, a teszt maradék része pedig vakon zajlik. Ez a garancia arra, hogy az aktuálisan tesztelő csapat nem jut jogosulatlan előnyhöz a többiekkel szemben, valamint minden adatot és információt eljuttatunk a mezőny minden egyes csapatához. Szerintem a jelenlegi rendszer jól működik.

    A Ferrari szerezhetett előnyt az előző évi gumitesztek során? Hirtelen jelentős mértékben feljavult a gumikezelésük.

    Ez így van; hatalmas erőfeszítést és rengeteg munkát fektettek a gumitesztelésbe, a hivatalos versenyzőiket használták, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a technikai szabályzatban jelentős mértékű változás történt. Amikor ekkora szabályváltozásnak vagyunk szemtanúi, az felboríthatja az eddig kialakult erőviszonyokat és teljesítményeket; egy élcsapat elveszthet valamennyit az előnyéből, vagy éppen egy kissé hátrébb kullogó csapatnak sikerül előretörnie. Idén a Ferrari és a Mercedes van az élen, és a Red Bull is nagyon közel van, ami a bajnokság szempontjából remek hír – de nem hiszem, hogy a Ferrari csak a tesztelés miatt van ott, ahol. Az egész több tényező együttes hatásának eredménye, de természetesen ebbe jócskán belejátszott a tesztelés is.

    Jobban szeretitek, ha a teszteken a csapatok hivatalos versenyzői vesznek részt, de mennyire tudnak hasznos információkkal és visszajelzésekkel szolgálni az olyan pilóták, akik nincsenek hozzászokva az F1-es autók vezetéséhez?

    Igen, általában a hivatalos versenyzőket kérjük, mert nekik nyilvánvalóan vannak múltbeli tapasztalataik, amikkel párhuzamot tudnak vonni, illetve egyéb olyan téren is fontosak a megérzéseik, mint például hogy a telemetriaadatokban minden stimmel-e. Ez nem jelenti azt, hogy egy új versenyző nem szolgálhat hasznos információval, de természetesen a tapasztalatuk szintje nem ugyanolyan, és a visszajelzésük is általában csak az éppen tesztelt gumiszettre vonatkozik. Kicsit valóban kevesebbet tudunk így elvégezni, mint amit egy „főállású” versenyzővel elérhetnénk.

    Az eddigi Paul Ricard-on szerzett tapasztalataid alapján milyen keverékek lennének megfelelőek a pályára?

    Ah, jó kérdés! Paul Ricard, lássuk csak… a pályának sok különféle konfigurációja lehet, és a verseny előtt még azt is ellenőriznünk kell majd, hogy újra akarják-e aszfaltozni, de közepes terhelésű pálya lévén azt mondanám, hogy jelen pillanatban a közepes-lágy-szuperlágy felállást vinném a futamra. De ez még változhat, mert jövőre más kiosztásunk lesz, új terméket, új konstrukciót és új keverékeket fejlesztünk…Isola, Pirelli

    Lágyabb keverékeket.

    Igen, valószínűleg igen. Az ötlet egyelőre az, hogy összességében eggyel lágyabb irányba mozduljunk el.

    Kihatással volt a fejlesztési programotokra, amikor kiderült, hogy az idei keverékek túlságosan keményre sikeredtek?

    Nem. Habár a jelenlegi autókkal a tavaly használt öszvérautókhoz képest sokkal több reprezentatív adatot gyűjtöttünk, amikor ilyen adatokat szerzel, nem csak a keverék keménységére fordítasz figyelmet, hanem a konstrukció finomítására is. Mostanra már tudjuk, hogyan viselkednek a gumik az autókon, aminek hála a konstrukció finomhangolása útján javítani is tudunk rajta. Jelenleg az a helyzet, hogy a vártnál és az előírtnál kevesebb a gumikopás mértéke – megvannak azok a dokumentumok, ahol számos céladatot előírnak a keverék közötti időkülönbségekre, a gumikopásra és ilyesmikre vonatkozóan. Tudjuk, hogy a kopás kissé alacsonyabb a kelleténél, de olyan gumit szerettünk volna előállítani, ami konzisztensebben és kevesebb túlmelegedéssel működik, hogy a versenyzők hosszabb távon ki tudják hozni belőle a maximumot – ez volt az elsődleges célunk, és azt hiszem, ezt elértük. Jövőre mehetünk eggyel lágyabbra.

    Nem tartotok attól, hogy a csapatok fejlesztési ütemének félreprognosztizálása miatt a jövő évi keverékek pedig túl lágyak lesznek?

    Igen, ez nehéz kérdés. Annyit megtehetünk, hogy olyan gumiválasztékot homologizáltatunk, ami a lehető legtöbb eshetőséget lefedi. A csapatok küldenek nekünk arra vonatkozó szimulációkat, hogy jövőre milyen fejlesztési ütemre számítanak, így valamiféle kapaszkodónk van a jövőt illetően. Azonban számukra sem olyan egyszerű mindent a tervek szerint kivitelezni. Mindez azt jelenti, hogy kissé szélesebb spektrumban kell gondolkoznunk, és le kell gyártanunk egy sor B-opciónak tekinthető gumit is, ami a szimulációk alapján kiszámított értékekhez képest kissé keményebb. Ha ilyen szélesebb skálán tudunk mozogni, sok különféle szituációval meg tudunk majd birkózni.

    Mennyire okozna nagy fejtörést és mennyire lenne lehetséges, ha szezon közben teljesen át kellene szabni a keverékeket?

    Ez nem lehetséges, de csak a szabályok miatt. A gumikat fejleszthetjük a szezon során, ám az egyértelműen meg van írva a szabálykönyvben, hogy szeptember elsejéig homologizálnunk kell a specifikációt, december elsejéig pedig a keverékeket. Ezt követően nem változtathatunk semmin.

    Még a csapatok egyöntetű beleegyezésével sem?

    Egyhangú döntésre lenne szükségünk, azt pedig mindketten tudjuk, hogy ezt lényegében lehetetlen itt elérni (mosoly).

    Isola, PirelliMi a fő különbség az utcai és a versenygumik között?

    A versenygumikat arra tervezik, hogy magas hőmérsékleti és terheltségi körülmények között működjenek. Egy utcai autón ezt nehéz reprodukálni: azok a gumik nem lépik túl a 100°C-ot, kivéve persze, ha versenypályára hajtasz vele, de normál körülmények között nem éred el ezt a hőmérsékletet. Az F1-ből és általában a motorsportokból rengeteg hasznos információt gyűjtünk a csapatok és a szimulátoraik által – van is egy külön F1-re kifejlesztett virtuális gumimodellünk, de egy ehhez hasonló utcai gumikra is elérhető. Rengeteg területen, például az anyagok és a gyártási folyamatok terén olyan technológiát tudunk kifejleszteni, amit később az utcai gumik gyártásánál is felhasználhatunk. Persze ez alatt nem a keveréket kell érteni, azt a mintázat különbségeiből fakadóan nem lehet utcai autóra tenni – elvégre az F1-ben slickek vannak és teljesen más hőmérsékleti viszonyok –, de egyéb területeket sokat tanulunk az F1-ből, különösen a szimulációk terén, amit a csapatok roppant magas színvonalon űznek.

    Mennyire számít, milyen az interek és esős gumik mintázata? Hogyan döntitek el, melyik a megfelelő minta?

    A felület mintázata nagyon fontos, mert ettől függően máshogy viselkednek a gumik. A blokkok és az árkok mérete és kiterjedése szabja meg, hogyan működik az abroncs, illetve hogy egyenletesen kopik-e a gumi vagy esetleg kopási problémákkal kell megküzdened. A mintázatot külön vizsgálják és kutatják, és amikor például egy F1-es autót esős gumikkal szerelsz fel és száraz pályára küldesz ki – ekkor van ugyanis a legkomolyabb használatnak kitéve egy abroncs –, rengeteget tanulhatunk a kopási profil alakjáról is. Megvannak a célnak megfelelő eszközeink természetesen, amelyekkel különféle felületmintázatokat, felúszási sajátosságokat, kopást és kopási profilt tudunk szimulálni. Ezek alapján első lépésként fogunk egy slick gumit, és abból kézzel kivájjuk az esős gumi mintázatát, és különféle megoldásokhoz különféle prototípusokat készítünk. Ezeket a kézzel készített gumikat ezután a pályán teszteljük, majd ha döntöttünk a legjobb mintázatot illetően, elkészítjük az öntvénysablonokat és megkezdjük a gyártást.

    A Hungaroringen a közepeseket egyáltalán nem használták a csapatok, csak a lágyakat és a szuperlágyakat. Van-e egyáltalán három keveréket elvinni egy versenyre, amikor a csapatok úgyis csak kettőt használnak fel?

    Igen, a Hungaroringen kissé konzervatívak voltunk, és nem használták ki az összes lehetőséget, de Spába már a lágy-szuperlágy-ultralágy választékot visszük – és higgy nekem, ott a lágyak is elő fognak kerülni!

  • Räikkönen: Leclerc a jövő F1-es sztárja

    Räikkönen: Leclerc a jövő F1-es sztárja

    Kimi Räikkönent lenyűgözte a Ferrari junior, Charles Leclerc teljesítménye a Magyar Nagydíj utáni teszten.

    A monacói versenyző amellett, hogy 50 ponttal vezeti az F2 bajnokságát, a hungaroringi teszt első napján a legjobb időt futotta a Ferrarival.

    A fiatal pilóta 2016-ban csatlakozott a Ferrari Driver Academy-hez, és elmondása szerint rengeteg segítséget kapott Vetteltől és Räikkönentől.

    „Nagyon jó dolog, ha az egész csapat segít neki.” – fogalmazott a Ferrari finn pilótája. „Nem egyszerű, ha egy olyan autót kell vezetned, ami eltér attól, amihez szokva vagy. Azonban nagyon meggyőző volt a teljesítménye, komoly előrelépésen van túl, és biztos, hogy a jövőben is nagyon jó lesz.”

    Leclerc 98 kört teljesített, és 0,088 másodperccel előzte meg Vandoorne-t az első tesztnapon. Az 1:17:124-es idő, melyet a fiatal versenyző lágy gumikon ért el, csupán 0,622 másodperccel volt lassabb, mint Vettel másnapi, szuperlágyakon elért körideje.

    „Elégedett vagyok.” – mondta Leclerc. „Mindig fontos, hogy lenyűgözz valakit. De hogy őszinte legyek, nem ez volt a fő célom a teszten.

  • Kiss Norbi: Krasznai János a hősöm volt!

    Kiss Norbi: Krasznai János a hősöm volt!

    A kétszeres Európa-bajnok Kiss, egyike Magyarország legsikeresebb valaha volt autóversenyzőinek. Bő három évtizede volt azonban valaki, aki inspirálta a fiatal Kisst, és miatta is autóversenyző akart lenni. Ez a valaki nem más volt, mint honfitársa, Krasznai János.

    Ahogy ma Norbi, Krasznai is kiemelkedő versenyzője volt a kamionos Európa-bajnokságnak, pedig akkoriban ez a széria még egy teljesen más világ volt. Így emlékezik vissza erre a szombathelyi pilóta:
    „A 80-as évek kamionjaival hétköznap dolgoztak, hétvégéken pedig megérkeztek egy versenyhelyszínre, leakasztották a pótkocsit, és versenyeztek velük.”

    Ez volt az a korszak is, amikor elkezdték kifejezetten versenyzési célokra átalakítani a kamionokat, és egyre komolyabb lett a gyári jelenlét is. Kiss elárulta:
    „Jánost kiválasztotta a Mercedes-Benz. Gyakorlatilag a gyár által támogatott versenyző volt.”

    Krasznai János a kamionos pályafutása legjobb eredményét 1989-ben futotta, amikor harmadik lett a bajnoki összetettben. Az egész nemzetet lázba hozta a nemzetközi sikere. A Tankpool24 versenyzője így emlékszik a korszakra:
    „A 80-as években remek hétvégék voltak. Akkoriban nem volt ennyi tévécsatorna, és nem volt internet sem. Egyszerű volt az embereket elérni az állami televízión keresztül, és hatalmas tömeg, közel 200.000 ember látogatott ki ezen versenyekre.”

    Harminc évvel később Krasznaira még mindig szívesen emlékeznek, és sokan tisztelik Magyarországon, erről így nyilatkozott Norbi: „Elég híres volt. Még most is sokan emlékeznek rá. Egyike volt akkoriban az első nemzetközileg is ismert motorsport hősöknek, még mielőtt én vagy Michelisz Norbi megérkeztünk volna.”

    Évekkel később, amikor már Kiss maga is sikeres versenyzővé vált, találkozhatott a gyermekkori példaképével, erre így emlékszik vissza:
    „Két éve velünk volt a Hungaroringen, amikor a FIA ETRC visszatért Magyarországra. Ott volt a pódiumon, és díjakat adott át. Jó volt, hogy megismerhettem, mert hallottam a legendás sztorijairól, amik egykoron történtek vele. Az viszont hogy személyesen tőle hallhattam, miközben nézett ahogy versenyeztem és Európa-bajnokká válok, igazán nagyszerű volt.”

    János 2015 novemberében bekövetkezett haláláig figyelemmel kísérte a kamionversenyzés eseményeit. Tavaly az emlékére a magyar szervezés létrehozott egy különdíjat, amelyet szombaton és vasárnap is a kamionos mezőny azon versenyzője kap meg, aki a leggyorsabb kört éri el az adott nap versenyein. A díjat tavaly Krasznai özvegye, Szabó Márta adta át.