Címke: Hungaroring

  • „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

    „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

    A Hungaroringen ültünk le beszélgetni a patinás istálló irányítását az idei év elején átvevő James Vowles-zal többek között arról, mi változott érkezése óta a „megtört” csapat légkörében; mit tanult az olyan világsztároktól, mint Michael Schumacher és Lewis Hamilton; miért beszél ilyen nyíltan arról, hogy milyen óriási hiányosságokat talált; vagy mikorra lehet ismét a Williamsből élcsapat.

    A jelenlegi legfiatalabb Forma-1-es csapatfőnökként érkezett meg az egykor szebb napokat látott, a konstruktőri világbajnoki címeket tekintve még ma is minden idők második legeredményesebb istállójának számító Williamshez azzal a céllal, hogy visszavezesse a grove-i gárdát az élmezőnybe. Amit talált a vb-címet legutóbb 1997-ben, versenyt 2012-ben nyerő, az utóbbi 5 szezonból 4-szer utolsóként záró csapatnál, az minden várakozását alulmúlta, de rögtön hozzálátott meghonosítani azokat az értékeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy gyökeres változás menjen végbe.

    A 44 esztendős James Vowles 2001-ben, a BAR színeiben került be a Forma-1-be, és onnantól kezdve Brackley-ben dolgozott, így részese volt az istálló Hondává válásának, majd a Brawn GP tündérmeséjének, és végül kulcsszerepet vállalt a Mercedes 2014 és 2020 közötti sikersorozatában. Ez idő alatt olyanokkal dolgozott együtt és olyanoktól tanult, mint Toto Wolff, Ross Brawn, Michael Schumacher és Lewis Hamilton, hogy aztán egészen motorsport-stratégiai igazgatói pozícióig jutva fogadja el a Williams ajánlatát, és vágjon bele karrierje eddigi legnagyobb kihívásába.

    James Vowles, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, 2019
    James Vowles és Lewis Hamilton a 2019-es Magyar Nagydíj megnyerése után  Fotó: Joe Portlock / LAT Images / Pirelli

    A jelenleg a konstruktőri 7. helyen álló istállónál érkezése óta ódákat zengenek Vowles-ról, aki néhány hónap alatt teljesen átformálta csapata gondolkodását, amitől újra visszatért az életkedv az alkalmazottakba. A csapatfőnök emberközpontú hozzáállásából mi is azonnal kaptunk egy kis ízelítőt, amikor leültünk vele beszélgetni a Williams vendéglátóegységének emeletén a Magyar Nagydíj alatt, hiszen miután bemutatkoztunk, megakadt a TRP Media fotós/videósának, Sulyok István nevének kiejtésén, és hiába mondtuk neki, hogy az egyszerűség kedvéért legyen ő Stephen, ragaszkodott ahhoz, hogy megtanulja a magyar változat helyes kiejtését, mielőtt nekivágunk az interjúnak.

    Majer Dániel: Az imolai verseny törlése miatt úgy alakult, hogy nem Silverstone-ban, hanem itt, a Hungaroringen teljesíti a Williams fennállása 800. Forma-1-es nagydíját, de már a Brit Nagydíjon elkezdték ünnepelni ezt az óriási mérföldkövet. Más érzés úgy idejönni, hogy ez a 800., vagy minden megy a megszokott kerékvágásban?

    James Vowles: Egyértelműen nem olyan, mint szokott. Mindkét versenyen meg akartuk ünnepleni a jubileumot, látható, hogy az autó festése megváltozott, noha a Frank [Williams, a csapat alapítója] előtti tisztelgés itt már nem látható rajta, csak a 800-as szám maradt az oldalszekrényeken. Azt akartam, hogy mindkét versenyen ünnepeljünk, mert ez egy elképesztő mérföldkő, és nem hiszem, hogy egyetlen verseny elég lett volna a megünneplésére. Elképesztő, ha belegondolunk, és hogy mekkora történelem van mögötte. Majdnem azt mondtam, hogy alig várom a következő 800-at, de nem biztos, hogy azért addig itt leszek.

    MD: De azért azt elképzelhetőnek tartja, hogy az 1000. nagydíjon még ön lesz a csapatfőnök? Mi kell ehhez?

    JW: Az még 200 verseny, ami nagyjából 10 év… Remélem, hogy itt leszek, mert ez egy olyan szervezet… A legjobban úgy tudom elmagyarázni, hogy a Forma-1 a legjobb embereket hozza össze azonos időben azért, hogy együtt dolgozzanak ugyanazért a célért. Ezt imádom benne. Ugyanakkor felkínálja a lehetőséget, hogy potenciálisan valódi különbséget teremts azzal, amit csinálsz. A Williams pedig ezt teszi. Olyan környezetet teremt, amelyben az általam használt kifejezéssel élve ott hagyhatod az ujjlenyomatodat a sportágon. Ha 10 év múlva is itt leszek, az azért lesz, mert mindez sikerült, és a Williams ennek eredményeként jó helyre került.

    James Vowles, interjú, Magyar Nagydíj, Hungaroring
    Fotó: Sulyok István / TRP Media

    MD: Nem tudom pontosan, hogy hol hallottam ezt az elméletet, talán egy háborús filmben. Úgy szól, hogy a jó vezetők azok, akik nem akarnak vezetővé válni, nem a pozíció elérése a céljuk, de végül a képességeik miatt megválasztják/kinevezik/felkérik őket. Önre is igaz ez, vagy mindig is ott motoszkált a fejében, hogy egyszer szeretne csapatfőnök lenni?

    JW: Mindig is voltak olyan irányú törekvéseim, hogy növekedjek a sportágon belül, és valószínűleg nem titok, hogy amit próbáltam megvalósítani a Mercedesnél, az az, hogy tanuljak a legjobbtól, aki szerintem Toto [Wolff]. Sok szempontból képzett engem. De ez még nem garantálja, hogy az ember csapatfőnök lesz. Ez akkor történhet meg, ha valaki olyan, aki talán korábban nem hitt benned, hirtelen elkezd hinni. Az ember nem irányíthatja, hogy merre menjen az útja, ezért amit tettem, hogy megragadtam minden lehetőséget a tanulásra ezen az úton, hogy amennyiben lehetőség adódik, legalább készen álljak és a lehető legjobb munkát végezhessem. De az ember szerintem soha nem álmodhat arról, hogy csapatfőnök lesz, mert ehhez mindennek egy időben kell összejönnie.

    MD: Említette Toto Wolffot, és egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy Ross Brawntól is rengeteget tanult. De a versenyzők között van-e olyan, akivel együtt dolgozott a pályafutása során, és olyasmit adott önnek, amit csapatfőnökként is kamatoztathat?

    JW: Minden emberi lény más. Ön más, mint én, én más vagyok, mint Dom (Dominique Heyer-Wright, a Williams Vowles mellett ülő sajtósa – a szerk), ő más mint… István (a csapatfőnök egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán megmutatta, hogy nemcsak érdekelte fotósunk nevének helyes kiejtése, de meg is jegyezte azt). A versenyzők esetében ugyanez a helyzet. Mindegyiküknek megvan az egyedi személyisége, és mindannyian tanítottak nekem valamit. Lewis [Hamilton] azt, hogy ha el akarsz érni valamit, akkor nagyon keményen kell dolgoznod, és minden évben keményebben, mint az előzőben, mert ha csak ugyanannyira keményen dolgozol, akkor valaki más keményebben fog, és ennyi volt. Ezt tanította ő az utamon.

    Michael [Schumacher] azt tanította meg, hogy minden az egyének közötti személyes kapcsolatokon múlik, és szükség van ezekre a kapcsolatokra, mert ez működteti a világot. Ő elképesztően jó volt ebben. Nico [Rosberg] esetében minden a részletekről szólt. Felejtsd el azt a részletességet, ahol épp tartasz, és menj le egy újabb szintet, majd egy újabbat. Ez Nico. Mindegyikük tanított nekem valamit, ami azzá tett, aki ma vagyok, pozitív értelemben. Akadtak negatívumok is, de a pozitívumokra koncentrálok. Amíg fogod azokat a dolgokat, amiket megtanulhatsz tőlük és jobbá tehetnek, képes leszel mindenki más tapasztalatait arra használni, hogy erősebbé válj. Úgyhogy igen, sokat tanultam a versenyzőktől.

    James Vowles, Williams, Alex Albon, Logan Sargeant
    Alex Albon (b), Logan Sargeant (k) és James Vowles (j)  Fotó: Williams Racing

    MD: Igaz-e ez a Williams jelenlegi pilótáira, Alex Albonra és Logan Sargeant-ra is, hiszen ők még igen fiatalok, noha előbbi azért már tapasztalt?

    JW: Igen. Elmondom, hogy Alex milyen, és akkor láthatja, hogy mik az erősségei, mit lehet tanulni tőle. Elképesztően tisztában van saját magával, tudja, hogy ki ő, és nem próbálja magát másnak tettetni. Ez nem hangzik túl bonyolultnak, de gondoljon bele, hogy a világban hány olyan ember van, aki nincs igazán tisztában azzal, hogy kicsoda is ő valójában. Nagyon jó módot mutatott nekem arra, hogy miként lehet ezt elérni. Ami pedig Logant illeti, benne pedig nagyon ég a tűz. Annyira akarja ezt az egészet, hogy bármit hajlandó lenne megtenni azért, hogy célt érjen. Tőle ezt lehet eltanulni.

    MD: Gondolom, nincsenek kőbe vésett szabályai annak, hogy az ember miként lehet sikeres csapatfőnök, de mégis, mik a szükséges képességek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a modern Forma-1-ben, és ezek különböznek-e attól, amire egy 20-30 évvel ezelőtti csapatfőnöknek szüksége volt?

    JW: Szerintem kétféle ember létezik. Toto és én nagyon sok mindenben hasonlók vagyunk, de sok mindenben különbözünk. Ő egy elképesztően jó üzletember és vállalkozó, de nem érti annyira a mérnöki oldalt, míg én sokkal jobban képben vagyok a mérnöki oldallal. Egyfajta keverékre van szükség. Mire az ember eljut idáig, elég behatóan kell értenie a pénzügyeket, az emberi erőforrás-menedzsmentet, az üzleti gyakorlatokat és a mérnöki oldalt is ahhoz, hogy tudja, milyen irányba vigye a szervezetet, mert a megfelelő területekbe kell invesztálni. És ezt szeretem a csapatfőnöki szerepkörben, hogy szó szerint nincs két egyforma nap, mert az embernek a szervezet annyi részével kell foglalkoznia.

    Voltak más cégek, amelyeket sikeresen vezettem, így tudom, hogy miként kell vezetni egy vállalatot. Nem annyira jól, mint néhány más személy a sportágban, akik a versenytársaim, de azt értem, hogy miként kell vezetni azokat. Emellett értem a mérnöki oldalt, hiszen azt csináltam és jó voltam benne. Vannak nálam jobb mérnökök, de eléggé értek hozzá ahhoz, hogy tudjam, hogyan igazgassam ezt a részt. Szerintem azt fogjuk látni, hogy a csapatfőnökök fejlődése egyre inkább eltolódik az autó és a teljes csomag mérnöki oldalának megértése felé, de mint mondtam, nem ők lesznek a legjobb mérnökök, de meg kell értened, hogy miként hass a mérnökökre.

    James Vowles, Williams
    Mérnökként Vowles-nak nem okoz gondot megértenie a sportág mérnöki oldalát  Fotó: Williams Racing

    MD: A 800. verseny alkalmából tartott egy beszédet a csapat főhadiszállásán, amiből hallhattunk egy részletet a Williams közösségi felületein. Ebben azt mondta, látja az embereken, hogy most már mindenki felemelt fejjel jár, mert érzi, hogy jó irányba tart a hajó. Tudom, hogy csak az idei év elején érkezett, ezért nincs pontos összehasonlítási alapja, de mi változott a csapat légkörében?

    JW: Fején találta a szöget, mert a gond az, hogy nem voltam itt korábban, ezért nem tudom összehasonlítani. De amit el tudok mondani, az a különbség a januári, februári, első találkozások időszaka és a jelen között. Most mindenkiben ott van egy olyan magabiztosság és hit, ami korábban nem volt ott. Mindenki egyként vesz részt az utazásban, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elérjük a célunkat. Amikor télen megérkeztem, az emberek alig néztek a szemembe, leszegték a fejüket. Meg voltak törve a tíz évnyi büntetéstől, amit nem úgy kell érteni, mintha valaki büntette volna őket, de fájt nekik, hogy nem érnek el eredményt a szeretett sportágukban dolgozva. Manapság a gyárban mosolygós és boldog arcokat lehet látni, az emberek fizikai értelemben is felemelt fejjel járnak. Elég megnézni a testbeszédüket, a válluk már nincs leengedve és kihúzzák magukat. Ezt akarják, ez a különbség. De ez csak az út eleje, a nehéz az, hogy évről évre ezt csináld, és évről évre nehezebb lesz. Ezen az úton vagyunk most.

    Dave Robson, a Williams járműteljesítményért felelős igazgatója Vowles-ról:
    
    „James rengeteg tapasztalatot és tudást hozott magával, és szerintem egy 
    teljesen új megközelítést, ami igazán kezd elterjedni az egész gyárban. 
    Ez valószínűleg kéz a kézben jár azzal, hogy Alex [Albon] érik, elég 
    nyugodttá, következetessé és megfontolttá vált, James pedig valami hasonlót
    hozott. Nyilvánvaló, hogy magával hozta a Mercedestől a tudást, és most már
    igazán úgy érezzük, hogy világos tervünk van a következő évekre. 
    Ez a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatokban gyökeredzik, most pedig 
    már csak át kell ültetnünk ezt a gyakorlatba. Ami a rövid távot illeti, 
    a légkör teljesen megváltozott és felfrissült. Ezt részben segítették 
    a pályán elért eredmények, de ez olyan, mint a tyúk és a tojás esete, 
    és James egyértelműen szerepet játszott benne."
    James Vowles, Williams
    Fotó: Williams Racing

    MD: Mindig nagyon nyíltan beszél a csapat hiányosságairól. Meglepte, hogy olyan, a Mercedesnél alapvetésnek számító dolgok sem voltak meg vagy még mindig nincsenek meg, mint a gyártási folyamatok nyomonkövetésére használt digitális szoftver? Vagy azért az istállók tudnak annyit a másikról, hogy nagyjából képben volt azzal kapcsolatban, hogy mi várja?

    JW: Nem, a rivális csapatok olyanok egymásnak, mint egy sötét doboz, az ember egyáltalán nem tudja, hogy mi történik belül. Találkozunk az ott dolgozókkal és ismerjük őket, de arról fogalmunk sincs, hogy mi van a színfalak mögött. Többre számítottam néhány területen, illetve sok területen, és azért beszéltem nyíltan erről, mert olyan pozícióban vagyunk, hogy tudunk invesztálni, de a versenytársak segítségére van szükségünk ahhoz, hogy ezt megtehessük. Kell a támogatásuk, ezért pedig el akarom mondani a világnak, hogy itt tartunk és ide akarunk eljutni. Azzal, hogy nyíltan és őszintén beszélünk erről – ami szintén egy olyan dolog, amit reményeim szerint sikerült meghonosítani – elkezdjük kiteregetni a lapjainkat arról, hogy ez és ez nem jó, de ránk nézve emiatt tudja mindenki azt mondani, hogy »Á, igen, értem, hogy miért nem az élmezőnyben küzdötök«. Helyre tudjuk hozni ezeket, de pénzügyi befektetésre van szükség, ami időbe telik. Ez nem nehéz, pénzt és időt könnyű szerezni, amíg a költségplafon változtatásaival lehetőségünk nyílik erre.

    Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója Vowles-ról:
    
    „Nagyjából 20 éven át ültem James mellett a bokszfalon. Lenyűgöző stratégiai
    munkacsoportot hagyott ránk, amelyet most Rosie [Wait] vezet és nagyon jól 
    működik, de részben azért, mert James igyekezett összeállítani egy csapatot,
    amely a nyomdokába léphet. Az ambíciói mindig túlmutattak azon, hogy csak a 
    stratégiával foglalkozzon, és remek látni, hogy élvezi a munkát 
    a Williamsnél és pozitív hatást gyakorol a csapatra, miközben tisztában 
    voltunk vele, hogy mekkora veszteség lesz ő nekünk."

    MD: A segítség, amire utalt, a CapEx (capital expenditure, a költségplafon tőkebefektetési változata – a szerk.) módosítása. Ez jelenleg négy évre leosztva 36 millió dollár elköltését teszi lehetővé, de a Williams szeretné növelni ezt az összeget, hogy alapvető infrastrukturális fejlesztéseket hajthasson végre a felzárkózás érdekében. Amennyiben sikerül mindenki számára igazságos megoldást találni, és elkezdhetik elkölteni a pénzüket, mennyi időt vehet igénybe az, hogy ki lehessen jelenteni, most már elvárható, hogy a csapat eredményes legyen?

    JW: Azzal válaszolom meg a kérdést, hogy több információt adok, és ebből levonhatja a saját következtetését. Még ha már a mai napon elkölthetnénk ezt a pénzt, ezeket a létesítményeket nem lehet a szupermarketben megvásárolni, hanem a célnak megfelelően meg kell azokat építeni. A legtöbbnél 24 hónapot, de soknál 36 hónapot vesz igénybe ez, és akkor hely is kell, ahová tenni tudjuk őket. Még nem jutottunk megállapodásra, de ha holnap belevágnánk, akkor is 36 hónap múlva állnának készen, és utána még meg kell tanulni használni őket, majd egyre erősebbé és erősebbé kell válni. Azok a létesítmények, amelyekkel a Red Bull és a Mercedes már most rendelkezik, minimum 36 hónap alatt állhatnak működésbe. A realitás pedig az, hogy inkább 5-8 éves távlatokban gondolkozik az ember, mire sikeresen megérti, hogy miként tudja a megfelelő szintre fejleszteni a dolgokat.

    MD: Akkor tényleg itt kell lennie még 10 év múlva is ahhoz, hogy sikerre vezethesse a Williams-t!

  • A Holland Nagydíj szervezői üzentek a trófeát törő Norrisnak és Verstappennek

    A Holland Nagydíj szervezői üzentek a trófeát törő Norrisnak és Verstappennek

    Közösségi médiás felületeiken üzentek a Holland Nagydíj lebonyolítói a korábban trófeát törő Lando Norrisnak és Max Verstappennek.

    A holland versenyzőre rá jár az rúd az elmúlt időszakban a díjak tekintetében. Minden a Brit Nagydíjon kezdődött, mikor az ünneplés közepette a McLaren versenyzője leverte a trófeát a dobogóról, és karcolás keletkezett az első helyért járó elismerésen. A két pilóta jót nevetett a dolgon, és a díjnak sem lett komolyabb baja.

    Az i-re azt a bizonyos pontot a Magyar Nagydíjon tették fel, mikor a Herendi porcelánból készült műalkotás bánta a „heves” ünneplést. Ezúttal is a 23 éves pilóta volt a ludas, mivel  a pezsgős üveget a dobogó széléhez vágta, és a lendület lesodorta az értékes trófeát. A törékeny darab sorsa megpecsételődött, míg a két érintett ezen a helyzeten is nevetett. Ám ezúttal nem mindenki szórakozott jól a törésen.

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. természetesen nem vette zokon a dolgot, hiszen nem szándékosság történt. Csupán az ünneplés hevében megsérült a hat hónapig készített darab. A brit pilóta bocsánatot is kért a manufaktúra hivatalos Instagram-oldalán, ám Helmut Marko nemigen örült annak, hogy ilyen jó kedélyűen konstatálták a balesetet a versenyzők.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

    Már készül az új példány, amit még a születésnapja előtt megkaphat Verstappen.

    Belgiumban egy fokkal járt csupán jobban a Red Bull, bár ezúttal Norris a közelükben sem volt. A kettős győzelem utáni csapatfotón menekültek a felrázott flakonok és pezsgők elől a részvevők, így sikerült elsodorniuk a trófeát, ami szétesett. A holland versenyző fel is kiáltott, és derűsen közölte, hogy megint a díja járt pórul. Ám a Red Bull orvosolni tudta a problémát, és összerakta a trófeát.

    A korábbi versenyhétvégék eseményeit megelőzve a Holland Nagydíj szervezői a hivatalos oldalukon próbálták viccesen felhívni a versenyzők (első sorban Norris és Verstappen) figyelmét arra, hogy a díjak törékeny tárgyak. Emellett megjegyezték, hogy inkább a rekordokat döntsék meg, és ne a trófeákat törjék meg.

  • Varázslatosan haladt a csoda felé Damon Hill, mielőtt eltűnt

    Varázslatosan haladt a csoda felé Damon Hill, mielőtt eltűnt

    1997-ben ezen a napon rendezték a magyar sportközvetítések egyik legendás mondatát hozó futamot a Hungaroringen, amelyen Damon Hill a kis Arrows csapat színeiben szenzációsan ment, de a balszerencse kegyetlen pofont adott neki a csoda küszöbén.

    „Hova tűnt Damon Hill?” – ezen tűnődött Palik László az 1997-es Magyar Nagydíj befutójánál, és a szállóigévé vált kérdését bizonyára azok is hallották azóta, akik talán sohasem néztek F1-es futamot. Az egy évvel korábbi világbajnok ugyanis a sportág egyik legnagyobb hőstettét hajtotta végre, ami csak egy banális műszaki hiba miatt végződött 2. pozícióval az 1. helyett.

    A brit pilóta valamiért rendszeresen jól szerepelt a Hungaroringen: 1993-ban az első F1-es győzelmét itt aratta, két évvel később (szerencsével) újra nyert, és utolsó két szezonjában a Jordannel ez volt az egyike annak a két pályának, amelyen mindkétszer pontot szerzett. De említhetjük a bemutatkozó évét, 1992-t is, amikor a harmatgyenge Brabham-mel csak két helyszínen ért el elég jó időt ahhoz, hogy elindulhasson a futamon. 

    Egyik sem fogható viszont az 1997-es teljesítményéhez a kicsiny, futamot soshasem nyerő Arrows istálló színeiben, miután abban az évben címvédőként addig egyetlen árva pontot gyűjtött a mezőny egyik leggyengébb autójával. 

    Hill majdnem a hungaroringi csodát is felülmúlta minden idők legszorosabb időmérőjén

    „Egész hétvégén ámultam és bámultam – mondta az F1 Racingnek. – Az Arrowsnál annyi esélyem volt bármilyen eredményre, mint hóembernek a tűző napon. Az egyetlen, amitől várhattam valamit, a Bridgestone gumik voltak. A kocsi kiválóan ment Magyarországon, az abroncsok lenyűgözők voltak, miközben a Goodyearből olvasztott sajt lett!”

    Ahogy utalt rá, az álomszerű események titka a gumikban rejlett: az augusztusi hőség falta őket, a Bridgestone terméke pedig jobban muzsikált így, mint a Goodyear-é, márpedig az élcsapatokat 1997-ben elsősorban utóbbi látta el, a McLaren kivételével. A szezonban máshol, például Argentínában, Spanyolországban vagy Kanadában már feltűnt ugyanez a jelenség hasonló körülmények között, a McLaren és a Prost istálló lubickolásának köszönhetően.

    No és persze a technikás Hungaroring szokás szerint szintén mérsékelte a mezőnyben meglévő erőkülönbségeket, az Arrowsban dobogó Yamaha motor lóerőhátránya sem mutatkozott meg. 

    Hillt csak a technika állította meg

    Hill az időmérő legvégén ugrott a harmadik pozícióba a rajtrácson, a közvetítésben nem is mutatták a körét, annyira váratlan volt a huszárkodása. „Nem voltak nagy reményeim a versenyre – ismerte el a Motorsport Magazine-nak. – Addig a kocsi borzasztóan megbízhatatlan volt, nem igazán hittem benne, hogy kibírja a távot.”

    Damon Hill Arrows 1997
    Fotó: Wikipedia Commons

    Hill az Arrows 1997-es autójában

    És ez még csak a kezdet volt: a rajtnál megelőzte a poros ívről induló egyik vb-aspiránst, Jacques Villenueve-öt, majd a másik, Michael Schumacher nyomába eredt. „Emlékszem, arra gondoltam, remekül rajtoltunk, de arra számítottam, hogy Michael elhúz a messzeségbe. Azt tettem, amit szoktam, rátapadtam és próbáltam nem engedni neki, hogy meglépjen. De utána láttam, hogy kezdenek elkopni a gumijai, egyre többet csúszkált, alig hittem el. Nem húzott el, nagyon szenvedett.”

    A 11. kör elején aztán kifékezte a célegyenesben, amiről úgy vélekedett, „ettől tud az ember leginkább nevetni versenyzés közben”, illetve „ekkor azt gondoltam, ha le is robbanok, ez akkor is fantasztikus volt.”

    Ezután Hill tovaszáguldott és üldözői bottal üthették a nyomát. „A félperces előny birtokában elkezdtem arra gondolni, hogy nyerhetek, és ilyenkor naná, hogy félresiklik valami. Három körrel a leintés előtt nem zárt rendesen a szelep, amikor elvettem a gázt, aztán pár kanyar múlva akadozni kezdett a váltó. A második fokozatban ragadtam, innen sikerült felváltanom a harmadikba, aztán ott ragadtam. Mint kiderült, a hidraulikafolyadék szivárgott. A gázpedál a saját feje után ment, és azt hittem, nem érek célba” – mondta.

    A Hungaroring és az F1 egyik legnagyobb csodája itt véget ért, mert Villeneuve az utolsó körben utolérte és megelőzte Hillt, aki a 2. helyen még célba tudott vánszorogni, csak az ő beérkezéséről pont lemaradt a rendező.

    Embed from Getty Images
    Ami különösen bánthatja az Arrowst, hogy egy 50 pennys, azaz egy párszáz forintos alkatrész, egy O-gyűrű fuccsolt be a hidraulikarendszerben.

    Hill bravúrjának érdemeiből semmit sem von le, de kellettek hozzá az ellenfelek mellélövései is, melyekről ebben a cikkben írtunk a The Race gyűjtése alapján. Valójában egyébként a Goddyear-tábor kemény gumis tagja, a Williamsnél 1997-re Hillt váltó Heinz-Harald Frentzen volt a győzelem legnagyobb esélyese, mivel a többieknél kevesebb kerékcserével nyomta volna végig a távot, ám az első bokszkiállása előtt lerepült az autójáról az üzemanyagtöltő cső csatlakozója, így kénytelen volt feladni a futamot.

  • Ricciardo világbajnoknak érezte magát a Magyar Nagydíjon

    Ricciardo világbajnoknak érezte magát a Magyar Nagydíjon

    Az ausztrál pilóta fél év kihagyás után, Nyck de Vries helyén ülhetett újra élesben is F1-es autóba a Hungaroringen, és elmondása szerint elég jól szórakozott.

    Csütörtökön a Drive to Survive kamerái követték az AlphaTauri újdonsült pilótáját, de a médianap elmúlásával sem csökkent a Ricciardo felé irányuló figyelem, minden egyes nyilatkozatát sokan követték figyelemmel.

    „Azt hittem, kisebb visszhangja lesz a mai napnak, mert már mindenki elfeledkezett rólam.” mondta akkor.

    De még a vasárnapi versenyt után is azon ámuldozott, hogy hányan követték figyelemmel a pálya mellől.

    „Még a médianapon is, nagyon sokan voltak. Azzal viccelődtem, olyan érzés, mintha megnyertem volna a világbajnokságot! Annyian érdeklődtek, az ilyet most csak élvezni kell.

    De az egész hétvége jól sült el, kicsit lefáradtam hétfőre, így nem vittem túlzásba a dolgokat, és pihentem.”

    Az ausztrál később hozzátette, az egész hétvége „őrület” volt számára, és sokkal jobban élvezte a dolgot, mint az utolsó éveit a McLarennél. Kiemelte, hiába ez még csak pontszerzés sem volt, úgy érezte mindent megtett, így boldog lehet az eredménnyel.

    Ricciardo máris megmutatta, miért érhet aranyat a küszködő AlphaTaurinak

  • Nehéz helyzetbe hoztuk kérdésünkkel a Magyar Nagydíj első három helyezettjét

    Nehéz helyzetbe hoztuk kérdésünkkel a Magyar Nagydíj első három helyezettjét

    A Magyar Nagydíj verseny utáni sajtótájékoztatóján arra kértük Max Verstappent, Lando Norrist és Sergio Pérezt, hogy mivel az idei 11. futamot követően elérkeztünk a 2023-as szezon féltávjához, tartsanak egy kis értékelést és osztályozzák egymás első félévét. Mivel a holland pilótáról köztudott, hogy nem szeret számokkal értékelni, garantált volt a poénkodás, pláne úgy, hogy jó barátja, Lando Norrist ült mellette.

    „Én értékelem Maxot, Max értékelheti Checót” – kezdte a versenyt a második helyen záró Norris a válaszadást a Racingline.hu kérdésére, miközben a mellette ülő Verstappen elkezdett lefelé fordított hüvelykujjal mutogatni, majd miután barátja hosszasan „ööö”-zött, az ötöst mutatta neki a jobb kezével.

    Norris azonban ennek ellenére nagyon küzdött azzal, hogy mondjon valamit, úgyhogy Pérez is közbeszólt: „Max átlagos volt, nem?”

    A McLaren pilótája ekkor a teremben ülők derültségére kinyögte: „Tegnap nem szerezted meg a pole-t, úgyhogy adok neked egy 7-est.”

    Erre Verstappen figyelmeztette őt, hogy nem ennek a hétvégének, hanem a szezon első felének értékelésére kértük őt, mire Norris kijelentette: „Igen, pontosan, ez nagyon lerontotta, úgyhogy 5. Úgy értem, 4,4.”

    Erre már Verstappen is nevetett, majd azzal vágott vissza, hogy „6,9-re számítottam” (enyhe utalás a 69-es szám szexuális töltetű jelentésére), mire a vigyorgó Norris próbálta komolyabbra venni, de ez csal félig sikerült neki: „Neem, szerintem ez egyértelmű, 9,69-et adok Maxnak”, mire a holland tovább nevetett.

    Forma-1, Max Verstappen, Magyar Nagydíj 2023, futam
    Fotó: Sulyok István/TRP Media

    „Max, értékelnéd nekünk a csapattársad?” – szólt közbe Tom Clarkson, a sajtótájékoztató moderátora, mire a kétszeres világbajnok leszögezte: „Nem szeretek számokkal értékelni, mert soha sem igazságosak. Utálom, az iskolában is nagyon utáltam.”

    Clarkson erre felvetette, hogy akkor használhatna betűket, de a holland hasonló véleményen volt: „A betűkkel ugyanez a helyzet, kaphatsz A-t, B-t, C-t. Én nem kaptam valami sok A-t az iskolában.”

    Ezután végül úgy értékelte Pérezt, hogy valójában nem értékelte, hanem általánosságban beszélt a Red Bull évéről: „Az, hogy csapatként az eddigi összes futamot megnyertük, igazán jó eredmény. Az első és második helyen állunk a bajnokságban, szóval eddig jó évünk van. Nem számít, hogy tökéletes-e, mert soha nem az, de igazán jó, rendben van. Csak tovább kell dolgoznunk. Olykor van néhány nehéz pillanatod, amikor hibázol, de tanulsz belőlük, jobb versenyzővé válsz és továbblépsz. Ez így megy. Van, amire nincs ráhatásod.”

    Norris viszont nem hagyta, hogy Verstappen egyáltalán ne értékeljen senkit, úgyhogy megkérte barátját, mondja el a véleményét az ő szezonjáról is, mire Verstappen elgondolkozott és majdnem elnevette magát, úgyhogy Norris Pérezhez fordult, de végül Verstappen válaszolt neki: „Őszintén mondom, sajnáltalak az idei első néhány versenyen, mert egyáltalán nem volt valami jó vezetni” – utalt a McLaren pocsék szezonkezdetére.

    „Nem volt az, tudom – reagált Norris. – Az emberek úgy voltak vele…. Tudják, tegnap Lewis [Hamilton] arra panaszkodott, hogy milyen nehéz volt nem elsőnek lenni (erre mindenki elkezdett nevetni), de próbálja ki, milyen a 19. vagy a 20. helyen versenyezni. Olyat még soha életében nem csinált (Verstappen nevet). Szerintem ez az egyetlen dolog, amit Lewis még nem csinált a Forma-1-ben.”

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Sulyok István/TRP Media

    „Először is, szerintem eléggé elképesztő látni, hogy hol voltak Bahreinben, és hol vannak most – utalt a McLaren formajavulására az értékelését folytató Verstappen. – Lando szerintem elképesztően jó munkát végzett, de számomra ez nem meglepő. Jó látni végre, hogy amikor versenyképes autód van, jó munkát tudsz végezni, és kétszer itt vagy a második helyen. Ezt nem kell számmal osztályozni.”

    „Szerintem azt nézve, hogy Bahreinben hol voltak, de nem is kell addig visszamenni, hanem elég a Silverstone előtti futamokat nézni, lenyűgöző, hogy mekkorát léptek előre az utóbbi két versenyen – dicsérte egy kicsit Pérez is a McLarent. – Arra számítok, hogy Landót sokkal többet fogjuk itt [az első három helyezettnek tartott sajtótájékoztatón] látni. Úgyhogy igen, elképesztő munkát végeztek, amit valamilyen jó jeggyel osztályoznék.”

  • Nem ússza meg Norris és fizetnie kell az összetört herendiért?

    Nem ússza meg Norris és fizetnie kell az összetört herendiért?

    Egyesek szerint felelősséggel tartozik a Red Bull felé Lando Norris, miután összetörte Max Verstappen győztesnek járó porcelánját a Magyar Nagydíjon.

    Norris darabokra törte Verstappen herendi porcelánját a dobogón (videó)

    Norris ikonikus ünneplése ezúttal rosszul sült el: miután a földhöz csapta a pezsgősüvegét, Verstappen trófeája a földre esett, és összertört.

    „Szerintem Lando hibája, hogy a kupa a földön kötött ki.” jelentette ki Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az F1 Nation elnevezésű podcastban.

    „Azt hallottam, 60 ezer eurónyi [22,3 millió forint] a kár. Hat hónapba telik egy ilyet gyártani, úgyhogy, küldenék neki egy számlát, végülis ő lökte le.”

    A két pilótát nem igazán érdekelte a dolog, viccelődtek is vele a sajtótájékoztatón. Azóta kiderült, a Herendi manifaktúra újragyártja a győztes trófeáját, az eredeti (javított) verzió így kerülthet Verstappen tulajdonába a csapat főhadiszállása helyett.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

  • Norris meglepte Hamiltont, csak ennek köszönhette a dobogót?

    Norris meglepte Hamiltont, csak ennek köszönhette a dobogót?

    Eléggé mozgalmasra sikerült a Magyar Nagydíj első köre, a rajt utáni tülekedésnek tisztán megvoltak a nyertesei és a vesztesei is.

    Norris nem volt elragadtatva: most tényleg ő lett a nap versenyzője?

    Nem mindent, de azért sok dolgot eldöntött a verseny legeleje, Lando Norris – bár utána még változott a pozíciója – meghatározónak nevezte az első fordulóban történteket.

    „Néha nyersz, néha rajtavesztesz az ilyen dolgokon. Jó rajtom volt, rajta maradtam Max és Lewis kettősén, és nem tudtam jobbra bevágni. A szélárnyék miatt be tudtam jönni félig Lewis mellé, nehéz volt kitalálni, mi lenne a jó megoldás.” – fejtegette Norris az racingline.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón.

    „Amint el akartam fordulni, Lewis is ott volt, így rajtavesztettem, de Oscar [Piastri, a csapattárs] el tudott menni, ami nagyszerű. Lewis előttem maradt, ami frusztrált, de ott maradtam a külső íven. Azt hittem, ki fog vezetni, de meglepett, hogy nem tette. Mindenesetre így is közel volt.”

    A McLaren fiatalja felfedte, hogy még a kanyaron belül is állított a fékerőeloszláson, csakhogy a legtöbbet hozza ki autójából.

    „Szerintem ez mentette meg ma a versenyünket. Ha akkor nem sikerült elmennem Lewis mellett, nem tudtam volna megelőzni, mert erős volt a tempójuk. A versenyt nem sikerült úgy összehozniuk, mint kellett volna, ezért kerültem dobogóra.”

    Ezt megerősítve később Norris azt nyilatkozta, szerinte nem a McLaren volt a második leggyorsabb autó, és a gumikezelés miatt pedig szerinte a Mercedes volt előrébb. Kiemelte, azért nincs nagy különbség és szoros a helyzet, minden hétvégén az eredmény dönti el, kit tartanak gyorsabbnak.

    Norris szerint Verstappen hibája, hogy összetört a trófeája

  • A Magyar Nagydíjon bevezetett szabály okozta a Mercedes-pilóta vesztét?

    A Magyar Nagydíjon bevezetett szabály okozta a Mercedes-pilóta vesztét?

    Most először még szigorúbb gumiszabályokat alkalmaztak egy F1-es versenyhétvégén, és mint utólag kiderült, az egyik élcsapaton ez ki is fogott…

    A királykategória környezetbarát törekvéseinek részeként minden pilótának két szettel lett kevesebb az egy hétvégén felhasználható abroncsok tekintetében. Ez a gyártás mellett a szállítás és a melegítés tekintetében is kevesebb energiát használ el.

    Továbbá azt is meghatározták, hogy az időmérő minden szakaszában csak egyfajta keveréket használhatnak a csapatok. A Q1-ben kemény, utána közepes majd lágy abroncsokon kellett időt futnia az összes autónak a továbbjutásért.

    Ez is a spórolás miatt történt, mivel korábban a lágy gumikan mindössze két kör után kidobták szombat este, míg a közepes és kemény gumik használhatóak a versenyen is ugyanennyi kopással.

    A legjobb képek a Magyar Nagydíj részben esős pénteki napjáról (galéria)

    Az esős első szabadedzésnek köszönhetően a kevesebb gumi nem okozott akkora gondot, hiszen a csapatok spórolni tudtak a száraz pályás keverékekkel. A Q1 előtt mindössze négy csapat (Aston Martin, Alfa Romeo, Haas és AlphaTauri) vették elő a keményeket, a többi csapat élesben tesztelte őket az időmérő alatt.

    Bernie Collins, az Aston Martin korábbi főstratégája szerint ez lehetett az egyik ok, amiatt George Russell meglepetésre már az első edzésrészben elvérzett.

    A Mercedes a többiek után eredt ki a pályára, és egy extra hűtőkört is beiktattak a menetrendbe, az eltolt időzítés viszont azt eredményezte, hogy a mezőny többi része feltartotta mindkét autót az első menetben.

    Második nekifutásra pedig már akkor tudtak csak kimenni, amikor a többiek gyorskörön érkeztek a pályán, Pierre Gasly például az utolsó kanyarban ment el George Russell mellett, ami nemcsak, hogy megzavart a kigyorsításban, hanem csökkentette az első kanyarokban a Mercedes aerodinamikai hatékonyságát.

    Collins szerint 2,4 tizedet veszített ezzel, ami elég lett volna a Q2-be jutáshoz. A fiatal brit ennek ellenére a versenyen nem zavartatta magát, és fel tudott jönni a 6. helyre az utolsó előtti sorból.

    Sainz az új szabály miatt esett ki korán, Leclerc a Ferrari mélybe zuhanásától tart

  • Ricciardo máris megmutatta, miért érhet aranyat a küszködő AlphaTaurinak

    Ricciardo máris megmutatta, miért érhet aranyat a küszködő AlphaTaurinak

    Nem volt hibátlan Daniel Ricciardo visszatérése a Magyar Nagydíjon, de inkább a körülmények áldozata volt a Red Bull vezetése szerint.

    Az AlphaTauri pilótája fél év kihagyás után rögtön legyőzte csapattársát, Yuki Tsunodát az időmérőn, vasárnap pedig annak ellenére a 13. helyen végzett, hogy az első körös ütközés eléggé visszavetette a verseny első felében.

    Baleset a Magyar Nagydíj első körében  – eltört az Alpine pilótájának ülése

    „Ez tökéletes visszatérés volt, Daniel a pontok közé is befért volna. Jó döntés volt őt választani, pozitív hangulatot és energiát sugároz magából.” – nyilatkozta Marko az OE24-nek.

    Mint azonban utólag kiderült, a pilóta saját döntésének köszönhette azt, hogy nem alakultak rosszabbul a dolgok. A 18. helyen autózva az első etapban nem tudott előrébb kerülni, ugyanis a többiek mögött autózva tapadást vesztett egy olyan pályán, ahol amúgy sem könnyű előzni.

    „Tudtam, hogy a ’dirty air’ miatt még az új autókkal is nehéz lesz követni a többieket egy ilyen pályán. Mindenki korán állt ki, akkor jobb lett a helyzet, több volt a tapadás. De aztán mi is kijöttünk, és visszakerültünk a bolyba.”

    Ricciardo arra kérte csapatát, hogy gondolkodjanak el egy alternatív megoldáson. Erre a boxban hozzáláttak, hogy keressenek számára üres területet a pályán, ahová egy boxkiállás után meg tudna érkezni, csak hogy ne zavarják meg a légáramlatok, és ki tudja autózni az autóban rejlő sebességet.

    „Nehéz volt előzni, nekünk kicsit kevesebb volt a végsebességünk, így muszáj volt valami mást megpróbálnunk. Úgy éreztem, jók a gumik. Hamar elveszítik a tapadás az ilyen melegben, de úgy éreztem, tudom kezelni a helyzetet.”

    A vége egy elnyújtott, 40 körös etap lett a közepes keverékeken, amivel végül több helyet is nyert az ausztrál pilóta. De ami talán még fontosabb, rengeteg kilométert gyűjtött a saját tempójában zavartalanul, ami segíthet neki hamarabb visszaszokni az F1-es autókhoz.

    „Ez nagyon bíztató. emelte ki Ricciardo. – Valamiért a McLarennel nem beszéltünk ugyanazt a nyelvet, főleg tavaly nem jutottunk előre.

    Talán a legjobb volt így, egy kis szünet után, új csapattal, friss környezetben visszatérni. Most a fejlődés a lényeg, és hogy nyitott legyek a tanulásra. Ez nagyon fontos.” – vetítette előre.

    Tilos a nevetés! – Ricciardo elbukta visszatérésének legnehezebb kihívását

  • Szerződést hosszabbított a Hungaroring, jöhet a 47. F1-es Magyar Nagydíj is!

    Szerződést hosszabbított a Hungaroring, jöhet a 47. F1-es Magyar Nagydíj is!

    A Hungaroring a Magyar Nagydíj szombat délutánján rövid közleményben tudatta, hogy sikerült újabb szerződést kötnie a Forma-1 vezetőivel a versenyrendezési jog meghosszabbításáról. 

    Mostanáig 2027-ig volt biztos a Hungaroring F1-es jövője, az új megállapodás értelmében azonban ez további öt évvel, vagyis 2032-ig meghosszabbodott. Abban az évben már egyhuzamban a 47. Magyar Nagydíjra kerülhet sor a pályán.

    Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója elmondta:

    „Nagyszerű hír, hogy bejelenthetjük a Magyar Nagydíj további öt évig szerepelhet a versenynaptárban. Különleges pálya ez, amit a gyönyörű magyar főváros, Budapest közelsége csak fokoz – ezt a futamot minden versenyzőnk és szurkolónk nagyon várja. Jó látni a magyar promóter elszántságát és erőfeszítéseit a fejlesztések terén, és azzal kapcsolatban, hogy tovább javítsa a szurkolók kiszolgálását. Olyasvalami ez, amit minden egyes helyszínen és eseményünkön látni szeretnénk.”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring vezérigazgatója elmondta:

    „Hatalmas büszkeség és nagy megtiszteltetés számunkra a szerződéshosszabbítás, amely azt mutatja, hogy ebben a kiélezett versenyben, amely az F1 nagydíjak rendezéséért folyik, mi sikert arattunk. Terveink szerint a 2026-os Magyar Nagydíjra teljesen megújul a pálya – beleértve a főépületet, a fő lelátót és a szurkolói zónát is –, vagyis az új szerződéses periódusban világszínvonalú, vagy úgy is mondhatnám F1-es szintű környezetben láthatjuk vendégül a csapatokat és a szurkolóinkat, akik számunkra a legfontosabbak. Kollégáimmal nyolc éve kezdtünk el dolgozni ennek a nagyszabású fejlesztésnek az előkészítésén, és végtelenül boldog vagyok, hogy siker koronázta a fáradozásainkat, köszönöm mindenki munkáját, aki részt vett ebben a projektben.”

    Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára hozzátette:

    „Az F1-es Magyar Nagydíjat 1986 óta rendezik meg, ezzel Monza mögött másodikak vagyunk azon versenyek sorában, amelyek folyamatosan szerepelnek a naptárban. Ez a futam már régen túlmutat egy egyszerű sporteseményen: Magyarország egyik legfontosabb nemzetközi rendezvénye, amelyre minden évben külföldi szurkolók tízezrei látogatnak el hazánkba, a televíziós közvetítést pedig az egész világon látják. Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a Honvédelmi Minisztérium nevében Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr aláírta a szerződéshosszabbítást, amelynek köszönhetően 2032-ig rendezhetünk futamot. Fontos kiemelni, hogy a jogtulajdonos a hosszabbítás feltételéül szabta, hogy a 2026-os futamig el kell végeznünk a Hungaroring teljes megújítását. Terveink szerint idén év végére megszületik a munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye, ezt követően a kormány támogató döntése után 2024 elején lép hatályba a szerződés, és kezdődhetnek el az előkészületi munkálatok.”