Címke: Hungaroring

  • Habsburg Ferdinánd még az étrendjén is változtat a siker kedvéért

    Habsburg Ferdinánd még az étrendjén is változtat a siker kedvéért

    Túl van a szezon előtti tesztjén a Formula 3 mezőnye, hiszen voltak a Hungaroringen, és a Red Bull Ringen is a fiatalok, így a magyar autósport rajongóknak leginkább ismerős Habsburg Ferdinánd is. Az eredményeket figyelembe véve, nem túlzás kijelenteni azt, hogy idén a magyar felmenőkkel is bíró Ferdinánd lehet nagy harcban a bajnoki címért, a szintén igen csak ismert családnevű Mick Schumacherrel. A kiélezett harchoz az élet minden területén a legprofibb megoldásokat kell választania lehetségesek közül, legyen szó akár edzésről, vagy étrendről.

    Habsburg a brit Pioneered Athlete Performance edzés- és életmód programját követi, és nem titok, a tavalyi bajnok Lando Norris is a növendékük volt, ahogy a Carlin összes jelenlegi Formula 3-as versenyzője is. Ferdinánd azonban az étrendjében most valami teljesen új, radikális módszert vet be, hogy ezen a téren is jobbá válhasson sportolóként, és ennek bizony magyar vonatkozása is van!

    Exkluzív interjúnkban erről is beszél, és szeretné, ha minél többen megismerhetnétek ezt az egészséges életmódot, és követnétek ebben is.

    18:00 Update: Természetesen korábbi videónk csak áprilisi tréfa volt, noha bizonyára sokan örülnénk neki, ha a jó kis magyaros ételek diétásnak minősülnének, de hát ez nincs így. Ennek ellenére Ferdinánd szereti a gulyást, és sok szeretettel vár majd titeket az F3 hungaroringi fordulójára.

    Iratkozzatok fel a Racingline.hu YouTube csatornájára: https://www.youtube.com/racinglinehu

  • KRESZ-Faktor 2018-ban is – főnyeremény egy Hyundai!

    KRESZ-Faktor 2018-ban is – főnyeremény egy Hyundai!

    A friss jogosítványos, 17-25 év közötti sofőrök közlekedésének biztonságosabbá tételét célozza a tavaly életre hívott, és nagy sikerrel megtartott KRESZ-Faktor vetélkedő, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére az idén is megszervez a Hungaroring Sport Zrt.

    A vetélkedő első fordulójában a résztvevők online KRESZ-tesztet töltenek ki (a teszt március 27-én reggeltől elérhető a kreszfaktor.hu weboldalon), a második feladat során a versenyzőktől rövid videókat várnak, amelyek témája az FIA által megfogalmazott, biztonságos közlekedéssel kapcsolatos aranyszabályok valamelyike.

    A döntőt június 28-án, a Hungaroringen, ezen belül a Groupama Tanpályán tartják meg, remélhetőleg a tavalyihoz hasonlóan jó hangulatban. Motivációnak legyen elég annyi, hogy a fődíj egy autó lesz, méghozzá egy limitált szériás Hyundai i20.

    A figyelemfelhívó országos vetélkedő-sorozat tehát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére indul útjára, fővédnöke ezúttal is dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, aki az esemény bemutatkozó sajtótájékoztatóján a következőket mondta:
    „A KRESZ-Faktor vetélkedőnek tavaly nagy sikere volt, ugyanakkor az is kiderült a verseny során, hogy szükség van az effajta szemléletformálásra. S nem csupán azért, mert éppen a 17-25 év közötti, friss jogosítványosok vannak a legnagyobb veszélyben az utakon, hanem azért is, mert a tavaly kitöltött tesztek azt mutatták: van még hova fejlődni. A statisztikák szerint a fiatalok elsősorban a nem megfelelő sebességmegválasztás, manőverezési problémák, illetve irányváltási, előzési problémák miatt szenvednek balesetet. Ezek közül jó néhány adódhat abból, hogy bár megszerezték a jogosítványt, nem ismerik megfelelően a KRESZ-t. Ezért gondoljuk úgy, hogy nem csupán a vezetéstechnikai gyakorlatok fontosak, hanem az elmélet, és a szemléletformálás is. Ebben segíthet a KRESZ-Faktor, amelyet tavaly hagyományteremtő célzattal hívtunk életre. Ezen túlmenően pedig hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a közlekedésbiztonságra nevelés, a környezettudatos közlekedésre nevelés a közoktatás része lenne.”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az idén is szívesen látja a döntőbe jutó versenyzőket a mogyoródi Formula–1-es versenypályán:
    „A Hungaroring évekkel ezelőtt elkötelezte magát a biztonságos közlekedésre nevelés mellett, azt szoktuk mondani, inkább a nyílt napokon, biztonságos körülmények között feszegesse valaki a határait, mint a közúton. Vezetéstechnikai tréningjeinken pedig igyekszünk abban segíteni, hogy ha mégis vészhelyzet alakulna ki az utakon, azt a lehető leghatékonyabban ki tudják védeni a sofőrök. Ez, vagyis a biztonságos közlekedésre nevelés a célunk a KRESZ-Faktor vetélkedővel is. Tavaly sikernek ítéltük meg, hogy az online felületen több mint tízezren regisztráltak, s közülük 5366 résztvevő ki is töltötte a tesztet – 62 százalékos átlaggal. Legutóbb kizárólag a Facebookon zajlott az első forduló, most ehhez egy külön weboldalt fejlesztettünk, amelyen elérhetőek a tesztek és a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat.”

    Az értékelést szakmai zsűri végzi, amelynek tagjai között ott lesz túraautó-világbajnoki ezüstérmesünk, Michelisz Norbert is:
    „Hat-hét éve dolgozom együtt a Tanpálya tapasztalt instruktoraival, közösen szervezünk tréningeket, amelyek során rutinos sofőrök és friss jogosítványosok egyaránt próbára tehetik képességeiket. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az effajta próbatételt ne a közúton tapasztalják meg először a sofőrök. Tapasztalataim szerint a tréningeken azokat éri nagyobb meglepetés, akiknek már van rutinjuk, s túlságosan optimisták a saját tudásukkal kapcsolatban. A friss jogosítványosok között is akad jó néhány ilyen. Ezért is fontos, hogy a KRESZ-Faktor vetélkedő során az ő figyelmüket is fokozottan ráirányítsuk a biztonságos közlekedés fontosságára, s arra, hogy egy apró figyelmetlenség is lehet végzetes, egy kisebb hiba is lehet az utolsó.”

    A kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben valósítja meg a Hungaroring. Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsadó is megerősítette: a friss jogosítványosok a legveszélyeztetettebb réteg:
    „Minden évben százával kerülnek ki az utakra a friss jogosítványosok, így elengedhetetlen, hogy figyelemfelhívás folyamatos legyen. Magyarországon a sofőrök négy-öt százaléka minősül kezdőnek – ők nem mind friss jogosítványosok, de egy-két éve vezetnek –, s a balesetek tíz százalékát okozzák ők, ami azt jelenti, hogy kétszer annyit, mint a tapasztalt sofőrök. A baleseti statisztikák azt mutatják, hogy ebben a korosztályban sajnos előfordulnak alkoholos, esetleg drogos befolyásoltság alatt okozott balesetek – ezekre is rá kell irányítani a fókuszt. A friss jogosítványosok közül ugyanis még teljesen józan állapotban is gyakran előfordul, hogy nem ismerik fel a veszélyt, vagy ha fel is ismerik, nem tudják elkerülni. Ezen próbál változtatni például a KRESZ-Faktor vetélkedő.”

    A KRESZ-Faktor vetélkedő fődíja egy limitált szériás Hyundai i20 lesz, amelyet a Hyundai Holding Hungary Kft ajánlott fel, s a cég képviseletében Fonay Gergely marketing és kommunikációs vezető elmondta, örömmel álltak a jó ügy mellé:
    „Nem gondolkodtunk sokáig azon, hogy támogassuk-e a KRESZ-Faktort, a kezdeményezés üzenete ugyanis azonnal megfogott minket. S nem csupán azért, mert a Hyundai több modellt is gyárt kifejezetten ennek a korosztálynak, hanem mert számunkra is fontos a fiatalok képzése, oktatása. Hiszünk abban, hogy a közlekedési problémákra, veszélyekre igenis fel kell hívni a figyelmet. Így azután örömmel ajánlottuk fel a vetélkedő fődíját a Hyundai i20-at. A verseny győztese egy limitált szériás autót kap, amelyet a labdarúgó-világbajnokságra, speciális felszereltséggel alakít ki az anyavállalat. Bízom benne, hogy a nyertes szeretni fogja.”

    A döntőben résztvevők közül azonban nem csupán a győztes távozhat értékes ajándékkal, hiszen vezetéstechnikai tréningek ugyanúgy gazdára találnak, mint Formula–1-es belépők.
    S ha már Formula–1: a sajtótájékoztató végén Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, hogy ki lesz a sztárvendég az immár hagyományosan Budapest belvárosában tartandó Nagy Futamon:
    „ A pilóták közül a Red Bull holland fenegyereke, Max Verstappen bemutatózik Budapesten. Ő még nem járt itt, de a többiektől már tájékozódott az eseményről, amelyen bizonyára ő is remekül érzi majd magát. S hogy mekkora igény van a világban az ilyen autósportot népszerűsítő, városi eseményekre, azt jól mutatja, hogy Chase Carey, a Formula-1 elnöke, és a Liberty Media vezetőségének több tagja is elfogadta a meghívásunkat. A paddockot a Bazilikánál építjük fel, a belvárosi felvonulás résztvevői pedig a Károly körúton és a Rákóczi úton végighaladva, a Ferenciek terénél megfordulva bemutatóznak majd a városban.”

  • Csepregi Éva „kamionozott” is, és elárult egy titkot a „220 felett”-ről

    Csepregi Éva „kamionozott” is, és elárult egy titkot a „220 felett”-ről

    Épp harminc éve már a második magyar kamionverseny szervezésére készültek a Hungaroringen és a Hungarocamionnál is, hiszen az első hétvége 1987-ben hatalmas siker lett. Jöhetett is a második felvonás, és immáron Csepregi Éva is részt vett az előkészületekben, és nem csak az arcát adta a dologhoz, hanem ő maga is kicsit kamionossá vált akkor.

    Abban az évben májusban volt a futamhétvége, a magyar futam a versenyszezon elején kapott helyet. Idén is augusztusi időpont helyett az év második versenyhétvégéjén már a Hungaroringre látogat a FIA ETRC mezőnye. Hogy idén is találkozunk-e Csepregi Évával esetleg az még rejtély, mindenesetre addig is felelevenítettük együtt azt, hogy miképp is ment ez a dolog a hőskorban…

    1988-ban részt vettél a Hungarocamion versenyének a promóciójában, hogyan jött a felkérés?
    Az ő ötletük volt, szerették volna valahogyan felhívni a figyelmet a magyar kamionversenyre. Akkoriban ez újdonság volt, és egy érdekes összefonódásnak gondoltuk a pop zenét és a kamionversenyt kombinálni. 1988-ban jelent meg a „Minek ez a cirkusz” című lemezünk, ami minden idők legnagyobb lemezeladását hozta, és felkértek minket, hogy tegyük hangossá az eseményt. A legjobban azt élveztem, amikor kijártunk gyakorolni a Hungaroringre, többször is körbementünk a pályán, a Hungarocamionosok edzésén.

    Kamion Eb 1988, Hungaroring, Tamási László, Krasznai János, Csepregi Éva, Dinnyés László
    Csepregi Éva, az 1988-as versenyzők között. Fotó: Dinnyés János

    A szervezők egy „különmeccset” rendeztek neked, Urbán Edit asztaliteniszező ellen kellett versenyezned. Te egy kamiont, míg Edit egy rali autót vezetett. Hogyan emlékszel vissza erre?
    A házi időmérő edzéseken még egy egyszerű utcai kamionnal mentem, a „versenyen” viszont már Krasznai János, 56-os rajtszámú Mercedesét vezettem. Ha jól emlékszem, Edit egy Zsigulival volt. Elég gyorsan történtek az események. Kicsit izgultam és ügyetlenkedtem a biztonsági övvel, amit nem is sikerült bekötnöm, csak segítséggel. Menet közben pedig rájöttem, hogy elkövettem azt a hibát, hogy nem húztam fel az ablakot, ami ugye derékig le volt engedve és a kanyarok bevétele így bizony elég veszélyes volt. A végén aztán egyszerre értünk be a célba, egy jó emlékkel és egy kupával gazdagodtam. Életem első, de talán az utolsó kupája is ez.

    Milyen tanácsokkal láttak el az akkori Hungarocamionos versenyzők? Mert ugye nem csak Krasznai János indult a Mercedessel 1988-ban, hanem Dinnyés Laci RÁBA kamionnal, illetve Tamási Laci Renault-val.
    Egyrészt, ezeken az edzéseken leginkább vezetéstechnikai tanácsokat adtak. Ki kell használni a pálya teljes szélét, elmondták, hogy hol kell visszaváltani, hol kell nyomni a gázt, stb. Harminc éve volt, és talán a kamionos kitekintésem miatt van az, hogy azóta sokkal jobban szeretem a magas, nagytestű autókat.

    csepregi
    Csepregi Éva Dinnyés Lacival 2017-ben. Fotó: Dinnyés Ádám

    Milyen sofőrnek tartod magad, hogyan vezetsz a hétköznapokban?
    Abszolút nyugodt vagyok, persze ez nem jelenti azt, hogy olykor ne bosszankodnék. 1980-óta vezetek és úgy gondolom, hogy a nyugodt, higgadt vezetési stílus kevesebb veszéllyel jár. Rengeteget autózunk, de most már nem én ülök a volán mögé, hanem a menedzserem a Szalai Gabi. Próbálunk mindig biztonsággal vezetni.

    Márciusban indult a legújabb turné sorozatod. Van esetleg érdekes sztorid a régebbi utazásokkal kapcsolatban?
    Egy kubai történet jut eszembe. Mi busszal mentünk, a felszerelésünket pedig kamionnal szállították. Rettenetesek voltak az utak a 80-as években arra, és a felszerelésünk nagy része megsérült a szállítás során. Eltörtek a lámpák, elromlottak az erősítők. Elég kellemetlen volt…

    A Forma-1 is abba az irányba halad, hogy a versenyzés mellé koncerteket, fellépőket párosít egy-egy versenyhétvégére. Mi a véleményed erről? Jó ötlet lenne ezt elhozni a Hungaroringre?
    Szerintem mindenképpen. A versenyekre már családok járnak, családi szórakozássá vált és a zenét egyre kevésbé lehet kihagyni egy ekkora rendezvénysorozatból. Akár a Neoton Familiának is jól állna egy ilyen jellegű koncert, ha másért nem, akkor a „220 felet” című dalunk nyomán, ami akkor született, amikor elkezdték rebesgetni, hogy megépülhet a Hungaroring.

    Jól értem, hogy a Hungaroring ihlette a „220 felett” című dalotok?
    Ilyen formán, igen. Elhintették, hogy nálunk is lesz Forma-1-es pálya és épülnek majd a sztrádák, így ihletet kaptunk. A „220 felett” klipjét is a lezárt, átadás előtt álló M3-ason forgattuk.

    https://www.youtube.com/watch?v=VsNHKVYbJAM

    Végül: Ki nyeri idén a kamion Európa bajnokságot és a Forma-1-et szerinted?
    Adnék egy esélyt újra ennek a Räikkönen fiúnak! A kamion versenyben pedig egyértelműen magyar bajnok lesz, Kiss Norbi verni fogja a mezőnyt és azt gondolom, ezt akár készpénznek is vehetjük!

  • Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

    Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

    Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt. Gyakorlatilag azonban a sorozat helyét a TCR Európa-kupa veszi át, a M1RA pedig a kategória talán legkeresettebb technikájával, a Hyundai i30 N TCR-rel ebben a bajnokságban indul. A magyar csapat egyik autóját a WTCC-s pontszerző Nagy Dániel vezeti majd.

    „Tavaly azzal a céllal alapítottuk meg a M1RA-t, hogy rátermett magyar szakemberekkel győzelmekért szálljunk harcba nemzetközi szinten, és ebből nem engedünk. Idén az Európa-kupa az ideális terep számunkra, amelyben újra az első helyért szeretnénk küzdeni, ugyanazzal a tehetséges szakemberekből álló közösséggel, amelyik tavaly a TCR International csapatbajnoki címének megnyerésével bizonyította, hogy világszínvonalú munkára képes” – jelentette ki Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője.

    A csapat egyik pilótája Nagy Dániel lesz 2018-ban. A még mindig csak 19 éves versenyző az elmúlt két szezonban 30 WTCC-futamon állt rajthoz, de korábban a TCR International Seriesben is felhívta magára a figyelmet. 2015-ben, mindössze 17 évesen a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn a Red Bull Ringen, ráadásul úgy, hogy azon a versenyhétvégén vezette először az autót.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk Danival, hiszen tudjuk, hogy igen tehetséges pilóta – fogalmazott Bári Dávid. – A bajnokság és az autó is változik az előző évhez képest, egyvalami azonban biztosan nem: szeretnénk egy újabb fiatal magyar pilótát hozzásegíteni ahhoz, hogy tovább fejlődhessen és eredményesebb
    versenyzővé válhasson. Hiszek benne, hogy Danin keresztül ismét bizonyítani tudjuk, hogy miről szól a M1RA.”

    „Nagyon hamar megegyeztünk a közös folytatásról, néhány beszélgetés elég is volt hozzá – árulta el Nagy Dániel. – Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt két évben belekóstolhattam a WTCC légkörébe, de úgy éreztem, váltanom kell, ezért is kerestem ennek a lehetőségét. Mint minden versenyző, én is győzelmekért, dobogós helyezésekért akarok küzdeni, ám erre sajnos nem volt igazi lehetőségem az utóbbi időben. Szükségem van rá, hogy újra átéljem ezeket a pozitív élményeket, így egy bizonytalan világkupás szezonnál nekem szakmailag többet ér az Európa-kupa és az
    esély, hogy megmutassam, többre vagyok képes. Láttam, hogy milyen profin és megbízhatóan működik a M1RA, mint csapat. Láttam, hogy tavaly mind az öt versenyzőjük dobogóra állt a szezon során, köztük olyan is, akinek az volt az addigi legjobb eredménye. Tudom, hogy én is mindent megkapok majd, ami a fejlődésemhez szükséges. Az is fontos szempont volt, hogy a Hyundai a kategória talán legerősebb autója, és a csapat szoros kapcsolatot ápol a gyártóval. Bízom az eszmében, amit a M1RA képvisel.”

    Az Európa-kupát 2016-ban és 2017-ben is megrendezték, de önálló bajnokságként idén mutatkozik be, lényegében átvéve a TCR International szerepét, amelynek tavaly csapatbajnoka lett a M1RA. A május 5-6- án induló szezon hét versenyhétvégéből áll, és olyan legendás helyszínekre látogat el, mint a Paul Ricard, Spa-Francorchamps vagy Monza. Magyarországon is rendeznek fordulót, július 7-8- án a Hungaroringre érkezik az Európa-kupa mezőnye.

  • Kirándulás a Hungaroringre

    Kirándulás a Hungaroringre

    Harmincöt általános iskolai osztály kirándulhat az idén a Hungaroringre teljesen költségtérítéssel (utazással és étkezéssel) – ehhez nem kell mást tenni, mint részt venni a biztonságos közlekedésre nevelő képregény- és videópályázatán. 

    A Hungaroring és a Tanpálya csapata évekkel ezelőtt zászlajára tűzte a biztonságos közlekedésre nevelést, és vallja, nem lehet elég korán elkezdeni. Ennek jegyében indult útjára hét évvel ezelőtt a Miniring program, amely az egészen kicsiktől kezdve az általános iskolásokon át a középiskolásokig mindenki számára tartogat érdekes feladatokat.

    Az idén kiírt „Kirándulás a Ringre” pályázatnak is az a célja, hogy a gyerekek játszva tanuljanak. A nyertes osztályok pedig keresztül-kasul bejárják a Hungaroring minden zegét-zugát.
    „Vezetéstechnikai tréningjeinken az elmúlt majd’ két évtizedben több tízezren pallérozódtak, ám számunkra nem csupán a felnőttek biztonsága fontos, hanem az is, hogy a gyermekek minden nap épségben hazaérjenek az iskolából – nyilatkozta Gazsi Júlia, a Hungaroring vezérigazgató-helyettese. – Minden évben van jó néhány programunk, amelyekkel a gyerekek biztonságos közlekedésének fontosságára hívjuk fel a figyelmet, s mivel tudjuk, mennyire érdekes a fiatalok számára a versenypályánk belülről, úgy gondoltuk, jó motivációt jelent egy ilyen pályázatnál, ha az a díj, hogy hozzánk jöhetnek kirándulni.”

    A pályázaton részt vehet minden Pest megyei általános iskola, a tanulók két korcsoportban (1-4. osztály, illetve 5-8. osztály) mutathatják meg, mi mindent tudnak a biztonságos közlekedésről. Ehhez négy kockából álló képregényt kell alkotniuk, amely a gyalogos és kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó aktuális témákat dolgoz fel.
    A pályázatra a regisztrálni a http://miniring.hu/hu/palyazatregisztracio oldalon lehet, ahol minden fontos információ is megtalálható.

  • Magyar Nagydíj – Jól fogynak a jegyek

    Magyar Nagydíj – Jól fogynak a jegyek

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyon szépen fogynak a jegyek az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjra.

    A sportvezető a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában elmondta, tavaly szinte rekordbevételük volt, de időarányosan már most 30 százalékkal afölött tartanak a jegyeladásban. A Bronz 1-2 lelátót bővíteni fogják, s mivel az olcsóbb jegyek már elfogytak, ezért mobillelátókat is építeniük kell. Gyulay hozzátette, mindez azért is biztató, mert a Forma-1 még el sem indult, s az első, ausztráliai futam után további növekedésre számít.

    Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Forma-1-es versenyrendezők közül 10 városnak is egy-két éven belül lejár a szerződése, ezért azok most folyamatosan konfrontálódnak a jogtulajdonos Libefrty Médiával, nagy náluk az idegeskedés és a bizonytalanság. Hozzáfűzte, ugyanakkor 40 olyan város van, amely szeretne bekerülni a helyszínek közé.

    „Áldom az eszünket, hogy sikerült 2026-ig szerződést hosszabbítanunk, mert így a Forma-1-es jogokat birtokló Liberty Média nem kényszerítheti minket egy csomó fejlesztésre, vagy bármi másra, amit a hosszabbítás feltételeként szabhatna” – fejtette ki Gyulay.

    „Mi nyugodtak lehetünk, jó is a kapcsolatunk a Liberty Médiával, de nem szabad elkényelmesednünk” – jelentette ki Gyulay, aki elismerte, hogy a programba bekerülő vietnami főváros és Miami jó piacot jelentenek, s több jogdíjat is fizetnek, mint Magyarország.

    A Hungaroring első embere beszélt arról is, hogy a Liberty Média a versenyek érdekesebbé tétele érdekében egyes pályákon szeretne újabb előzési zónákat kialakítani, így jelenleg arról „meccselnek” a felek, hogy milyen legyen a Hungaroring pályájának új vonalvezetése.

    Egyúttal elismerte, hogy „bár az aszfaltcsík rendben van, de a kiegészítő épületek, a lelátók és a versenyigazgatási központ is elavultak”. Ráadásul a helyzetüket nehezíti, hogy az 1985-ben épült falelátókat nem lehet felújítani, csak a régieket elbontani, s újakat építeni helyettük, s mindezt úgy kell végrehajtani, hogy közben minden évben lehessen a pályán Forma-1-es futamot rendezni.

  • Több mint ezren vehetnek részt ingyenes vezetéstechnikai tréningen

    Több mint ezren vehetnek részt ingyenes vezetéstechnikai tréningen

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vezess biztonságosan! kampányának alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet a vezetéstechnikai tudás fejlesztésének és szinten tartásának fontosságára. Idén elsőként a márciusi ingyenes tréningekre adhatóak le a jelentkezések online űrlapon 2018. február 26-ától.

    Az eseménysorozat a korábbi évek „Jól vezess!” programjához hasonló felépítésű: a márciustól júniusig összesen több mint ezer fő számára térítésmentesen biztosított képzéseken a vész- és konfliktushelyzetek felismerésére, elhárítására készítik fel a járművezetőket.

    A szervezők idén is fokozott figyelmet fordítanak a nemrégiben jogosítványt szerzett autósokra. Esetükben ugyanis a gyakorlat, tapasztalat hiányát gyakran tetézi túlzott kockázatvállalási hajlandóság, ami súlyos balesetekhez vezethet. Ebben a kategóriában tavasztól a nyár elejéig 160 jelentkező vehet részt a hungaroringi Groupama Tanpályán tartandó vezetéstechnikai tréningen. A csoportba életkori megkötés nélkül olyan járművezetők jelentkezhetnek, akik 12 hónapnál nem régebbi, de legalább 4 hónapos vezetői engedéllyel rendelkeznek. A következő két kategóriában a 60 év alatti személygépkocsi vezetők és a 60 év feletti szenior vezetők regisztrációját várják az összesen közel 400 helyre.

    Uniós adatok szerint a közlekedés résztvevői közül a motorkerékpárosok baleseti kockázata csökkent a legkevésbé az elmúlt években. A programban ezért áprilistól motorosok is elsajátíthatják a vészhelyzetek elhárítására szolgáló helyes technikákat. A már márciusban induló junior tréningeken 22 fiatal ismerkedhet meg szakemberek irányítása mellett a biztonságos motorozás alapjaival.

    A harmadik kiemelt célcsoport a hivatásos járművezetőké, a négy hónap alatt összesen 100 busz- és teherautósofőr mélyítheti el tudását vezetéstechnikai képzésen.

    A Vezess biztonságosan! program szakmai koordinátora a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. A jelentkezés részletes feltételei és az online regisztrációs űrlapok 2018. február 26-tól találhatóak meg a www.hungaroring.hu/vezessbiztonsagosan oldalon. Az elsőként elérhető márciusi időpontokat a regisztrációk beérkezésének sorrendjében töltik fel. A kimaradók sem esnek el végleg a lehetőségtől, hiszen a későbbiekben havonta új helyek nyílnak majd meg az érdeklődők előtt.

  • Autóversenyzők visznek örömautózásra daganatos gyerekeket

    Autóversenyzők visznek örömautózásra daganatos gyerekeket

    Örömautózásra visznek daganatos betegséggel küzdő gyermekeket az autósport több szakágának versenyzői április 7-én a Hungaroringen.

    A hagyományoknak megfelelően több száz versenyautó és versenyző várja a gyerekeket a jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetően – közölték a szervezők az MTI-vel.

    Eredetileg egy daganatos beteg rallye-rajongó fiú, Kléri Ádám sportszeretete inspirálta a szervezőket az élményterápiának szánt Örömautózás életre hívására, hogy a felszabadult kikapcsolódás segítse a gyermekek rehabilitációját.

    A szervezők kezdeményezéséhez idén is csatlakozik a Hungaroring Sport Zrt., így a versenypályát, valamint annak létesítményeit a program résztvevőinek rendelkezésére bocsátja, mint ahogy a Hungaroring sportszakmai csapata is társadalmi munkában vesz részt az eseményen.

    Az első Örömautózást 2008-ban szervezték meg, azóta sok száz gyerek élhette már át a versenyautózás élményét. Akkor az önkéntes versenyzők a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt daganatos gyerekeket hívták el, majd az évek folyamán az ország különböző részeiről és a határon túlról is érkeztek résztvevők. A tervek szerint idén is több egészségügyi intézmény betegei vesznek részt a programon.

    A gyermekek az autózás és a számos egyéb program mellett az előző évekhez hasonlóan a kezdeményezést támogatóknak köszönhetően ajándékcsomagra és számos meglepetésre is számíthatnak.

  • Újra Formula 3 szezon előtti teszt, a Hungaroringen!

    Újra Formula 3 szezon előtti teszt, a Hungaroringen!

    Ahogy tavaly, idén is a Formula 3 ifjú titánjainak az első megmérettetése a Hungaroringen lesz a szezon előtt. Jól vizsgázhatott a magyar pálya, mert a promóter és a FIA újra bizalmat szavazott a dolognak, így idén márciusban visszatér Mogyoródra a mezőny.

    A tavalyi forgatókönyvhöz hasonlóan újra három versenyhelyszínen bizonyíthatnak az ifjak, a magyar helyszín mellett Ausztiában Spielbergben, illetve Olaszországban a Misano World Circuit-en fejleszthetik tökélyre a tudásukat a Forma-1-be vágyó pilóták. Rojalistáknak a megjelenés kötelező, hiszen újra harcba száll a bajnoki címért Ferdinand Zvonimir Maria Balthus Keith Michael Otto Antal Bahnam Leonhard von Habsburg-Lothringen. Nyugalom, újra eljön Mick Schumacher is.

    habsburg
    Készülődés a rajtra… Fotó: Szabó István

    Formula 3 hivatalos tesztnapok 2018:
    március 22-23 – Hungaroring, Magyarország
    március 26-27 – Spielberg, Ausztria
    április 10-11 – Misano, Olaszország

    Az összes fenti időpont még vár a végleges megerősítésre.

  • Mindenki megnyugodhat: a WTCR marad a szabadon fogható M4 Sporton!

    Mindenki megnyugodhat: a WTCR marad a szabadon fogható M4 Sporton!

    Az MTVA ingyenesen és szabadon fogható sportcsatornája az M4, a tervek szerint a 30 tervezett WTCR versenyt élőben adná 2018-ban, sőt év végén majd egy összefoglalót is.

    Michelisz Norbert harcban lesz majd a bajnoki címért a BRC Racing Hyundai versenyautójával, ami egy kulcselem volt abban, hogy legyen WTCR közvetítés az M4 Sporton, és a 33 éves pilóta is szeretné azt, hogy a rajongói élőben követhessék az akcióit a tévén keresztül:
    „Az MTVA és azon belül is az M4 Sport nagy támogatói a túraautózás világának, és igazi megtiszteltetés az, hogy tervezik adni az összes WTCR futamot élőben 2018-ban. Az új szabályok és a kibővült mezőny miatt rengeteg korábbi bajnok lesz a WTCR első szezonjában, így ez igazán ígéretes. Remek, hogy a magyar motorsport rajongók ezrei követhetik majd körről-körre élőben a versenyeket.”

    François Ribeiro, a WTCR promótere és vezetője az Eurosport Eventsnek, így nyilatkozott: „Amit Norbi művel a kormány mögött, és a sikerei a pályán nemzeti hőssé tették, az MTVA-nak pedig a túraautó világbajnokság közvetítése pedig segített abban, hogy nagyon magas színvonalúra emelkedjen a közvetítés minősége. Ennek is köszönhető az évenkénti verseny a Hungaroringen, ami mindig megtelt főtribün előtt zajlik. Mindig azt láttuk, – sőt, inkább hallottuk, hogy talán a legjobb hangulatot teremtik a magyar rajongók itt, így örülök annak, hogy a rajongók elhivatottsága is jutalmazásra kerül azzal, hogy amikor Norbi épp nem otthon versenyez, akkor is követni tudják majd, hogy miképp fejlődik, és mi történik vele.”

    Vaszily Miklós, az MTVA/M4 Sport vezérigazgatója hozzátette: „Örömmel folytatjuk a közös munkát a WTCR promóterével, ami most a top túraautós széria. Michelisz Norbert egyike a legnépszerűbb sportolóknak Magyarországon, több ezer néző követte a versenyeit az M4 Sporton a múltban, így a WTCR nagyon fontos eleme a motorsportos portfóliónknak, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy mindhárom versenyt leadhassuk majd a versenyhétvégéken. Reméljük, hogy a közönség is élvezni fogja az akció-dús versenyeket ebben a szezonban.”

    A WTCR első szezonja Marrákesben, Marokkóban kezdődik majd április 7-8-án, majd a magyar WTCR hétvége következik a Hungaroringen Budapest mellett április 27-29-én.