Címke: Hungaroring

  • Öt magyar a pályán a hétvégén a Hungaroringen

    Öt magyar a pályán a hétvégén a Hungaroringen

    Michelisz Norbert mellett további négy magyar pilóta, Nagy Norbert, Szabó Dávid Zsolt, Tassi Attila és Nagy Dániel áll rajthoz a hétvégén a Hungaroringen, a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának második állomásán.

    A csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón a tavaly még túraautó-világbajnokság (WTCC) néven futó sorozatban második Michelisz azt mondta, „izgalmas napokra készül”, mert akár az is előfordulhat, hogy épp a hazai versenyhétvége közben születik meg második kislánya.

    A 33 éves versenyző a télen váltott Hondáról Hyundaira, és a sajtóeseményen arról beszélt, hogy az első, marokkói hétvége után úgy érzi, mindenképpen jól döntött.
    „Azt már tapasztaltuk Marrákesben, hogy az autó gyors, de a siker nagyon sok apróságból áll össze” – mondta Michelisz. „Az új csapatomnál tökéletesen érzem magam, és bár azt most még nem tudom megmondani, hogy átmenthető-e a jó forma Marokkóból, de remélem, hogy igen.”

    Micheliszen kívül a Zengő Motorsport színeiben indul Seat Cuprával Nagy Norbert és Szabó Zsolt Dávid, míg a szabadkártyás Tassi Attila Honda Civiccel, Nagy Dániel pedig Hyundaijal áll rajthoz.
    Francois Ribeiro, a WTCR promótere reményét fejezte ki, hogy a hazai versenyzőknek szurkoló magyar nézők minél nagyobb létszámban látogatnak majd ki a Hungaroringre.

    A négyszeres túraautós világbajnok francia Yvan Mullert és Micheliszt érintő, a marokkói szezonnyitón történt rajtbalesettel kapcsolatban, valamint a két pilóta és szurkolóik rivalizálásáról Ribeiro azt mondta, „ez hozzátartozik egy olyan versenysorozathoz, mint a WTCR”.

    „Biztos vagyok abban, hogy a két versenyzőnek egyébként semmi problémája nincs egymással, a magyar drukkereket viszont csak bíztatni tudom: ha már itt a lehetőség, jöjjenek ki minél többen és buzdítsák a kedvencüket a Hungaroringen” – mondta a promóter.

    A hétvége programja szombaton 8.30 órakor kezdődik a mogyoródi pályán, a WTCR időmérőjét 12.30-kor, az első futamot pedig 15.25-kor rendezik. Vasárnap 10 órakor kezdődik az időmérő edzés, majd 15.30-kor a második, 16.55-kor pedig a harmadik versenyre kerül sor. A betétfutamok között a Suzuki Swift Cup Europe, a Közép-európai Zóna Kupa, valamint a KIA Platinum Cup versenyzőit láthatják a pályán a kilátogatók.

    A WTCR magyarországi hétvégéjére a két napra érvényes belépő 7900, a szombati jegy 4900, a vasárnapi pedig 5900 forintba kerül.

    A fővárosból utazók részére mindkét napon 7.30 órától 18.30 óráig ingyenes buszjáratok indulnak a Stadion autóbusz-pályaudvarról a Hungaroringre és vissza.

  • Hétvégi hungaroringi WTCR menetrend!

    Hétvégi hungaroringi WTCR menetrend!

    Íme a WTCR hungaroringi hétvégéjének részletes programja, alább pedig az ingyenes buszjárat menetrendjét is mutatjuk!

    További információk a Hungaroring weboldalán.

    Időterv

    Szombat, 2018. április 28.
    8:30 9:00 FIA WTCR 1. szabadedzés
    9:10 9:50 FIA CEZ 2L alatt 1. futam (25 perc)
    10:10 10:40 FIA WTCR 2. szabadedzés
    10:50 11:30 Swift Cup Europe 1. futam (25 perc)
    11:40 12:20 KIA Platinum Cup 1. futam (12 kör)
    12:30 13:00 FIA WTCR Időmérő edzés
    13:15 13:55 FIA CEZ 2L felett 1. futam (25 perc)
    14:10 14:50 FIA CEZ Formaautók 1. futam (25 perc)
    15:05 15:15 FIA WTCR Bokszutca nyitva
    15:25 15:55 FIA WTCR 1. futam (12 kör)
    16:10 16:50 TWC Tourenwagen Cup 2. futam (25 perc)
    17:10 18:25 FIA CEZ Endurance Futam (60 perc)
    Vasárnap, 2018. április 29.
    9:05 9:45 Swift Cup Europe 2. futam (25 perc)
    10:00 10:20 FIA WTCR Időmérő edzés Q1
    10:25 10:35 FIA WTCR Időmérő edzés Q2
    10:40 FIA WTCR Időmérő edzés Q3 (első autó)
    11:15 12:00 KIA Platinum Cup 2. futam (12 kör)
    12:15 12:55 FIA CEZ 2L felett 2. futam (25 perc)
    13:10 13:50 FIA CEZ Formaautók 2. futam (25 perc)
    14:05 14:45 FIA CEZ 2L alatt 2. futam (25 perc)
    15:10 15:20 FIA WTCR Bokszutca nyitva
    15:30 16:00 FIA WTCR 2. futam (12 kör)
    16:20 FIA WTCR Üzemanyag-utántöltési idő kezdete
    16:25 FIA WTCR Szerelési idő kezdete
    16:30 16:40 FIA WTCR Bokszutca nyitva
    16:55 17:30 FIA WTCR 3. futam (15 kör)

    Ingyenes buszjárat

    Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvarról a Hungaroringre:
    Budapest, Stadion (Indulás) 7:30 8:00 8:30 9:00 9:30 10:00 10:30 11:00 11:30 12:00 12:30 13:00 13:30
    Hungaroring (Érkezés) 7:55 8:25 8:55 9:25 9:55 10:25 10:55 11:25 11:55 12:25 12:55 13:25 13:55
    Hungaroringről Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvarra:
    Hungaroring (Indulás) 13:30 14:00 14:30 15:00 15:30 16:00 16:30 17:00 17:30 18:00 18:30
    Budapest, Stadion (Érkezés) 13:55 14:25 14:55 15:25 15:55 16:25 16:55 17:25 17:55 18:25 18:55
  • Visszatér Gibbon is a T Sport Racinggel!

    Visszatér Gibbon is a T Sport Racinggel!

    2018-ban is indul a T Sport a FIA ETRC-ben, és a terveik szerint a fél szezont tudják is vállalni. A csapat tulajdonosa, menedzsere és versenyzője is egyben Terry Gibbon, aki tavaly májusban mutatkozott be a kamion EB-n a Red Bull Ringen, és négy pontot szerzett a hetedik helyezésével azon hétvége utolsó versenyén.

    Ezt követően Gibbon a brit kamionversenyeken tűnt fel, Pembreyben nyerni is tudott, de a 2017-es szezonjában akadt még pár további remek eredmény. Az idei terveiről ennyit árult el Gibbon:
    „Négy versenyen akarunk elindulni, és már nagyon várom ezeket. Tavaly még csak tapogatóztunk, idén már tényleg oda akarjuk tenni magunkat és jó benyomást szeretnénk kelteni. Erős a csapatunk, jó partnereink vannak, ezzel a csomaggal izgatottan várhatjuk azon futamokat, amelyeken elindulunk.”

    A T Sport jelenleg is nagyon készül a sűrű 2018-as szezonjukra, pedig már két brit kamionversenyen is túl vannak már: indultak Brands Hatchben és múlt héten is Pembreyben. Ennek ellenére Gibbon inkább az Európa-bajnokságban kíván jól szerepelni, és hisz abban, hogy sikeres lehet a Promoter’s Cup-ban. Így látja a helyzetét:
    „Magas a színvonal, és csapatként nagyon meg akarjuk nyomni a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy a Promoter’s Cup osztályban győzelmekért és dobogós helyezésekért indulhatok harcba.”

    Gibbonnal és a T Sporttal a tervek szerint a Nürburgringen, a Hungaroringen, Mostban és Jaramában találkozhatunk idén.

  • Tassi Attila csapattársa Josh Files lesz a KC Motorgroupnál

    Tassi Attila csapattársa Josh Files lesz a KC Motorgroupnál

    A JAS Motorsport tesztpilótái, tehát Josh Files és Tassi Attila is aláírtak a KC Motorgrouphoz, és 2018-ban a TCR Europe-ban indulnak majd. Files emiatt érthetően lelkes:
    „Már eddig is sűrű volt a 2018-as szezonom a JAS Motorsport hivatalos tesztpilótájaként, de versenyző vagyok, és szívből kívánom, hogy bár kezdődne már a TCR Europe szezon.”

    Mindkét versenyző majd a Honda Civic Type R TCR autóját hajthatja majd, amelyet az a hongkongi KC Motorsport csapat készít fel, akik megnyerték már az LMP2-es kategóriát is Le Mansban.

    Tassi Attila is mérhetetlenül optimista:
    „Már amiatt is nagyon izgatott voltam, hogy kiderült hogy a TCR Europe mellett a ETCR-ben is bemutatkozhatom a Hungaroringen. Az, hogy egy olyan minőségi csapatot tudhatok magam mögött, mint a KCMG, az csak még jobb. Ha megnézzük, hogy hány bajnokságot és hány versenyt nyertek együléses autókkal, vagy sportautókkal, akkor láthatjuk, hogy a képességek és a tapasztalat miatt egy nagyszerű csapatról beszélünk. Azt hiszem, hogy együtt megmutathatjuk azt, hogy képesek leszünk komoly eredményekre.”

    Tassi már a hétvégén bemutatkozik a csapatával ezen a hétvégén a WTCR futamokon a Hungaroringen, ezt követően kezdődik majd valójában a szezonja május 5-én Paul Ricard pályáján, kiegészülve majd már Filessel.

    Files a TCR Germany szériában 2016-ban és 2017-ben is bajnok volt, Tassi pedig másodikként végzett 2017-ben a TCR International Seriesben.

  • Extra motiváció a magyar versenyzőknek

    Extra motiváció a magyar versenyzőknek

    Épp csak, hogy elkezdődött a WTCR szezonja, Marokkó után máris Magyarországra veszi az irányt a mezőny. A hungarorigni versenyhétvégére április 27-29-én kerül majd sor, amikor is hazai közönség előtt versenyezhet majd Michelisz Norbert, Szabó Zsolt, és Nagy Norbert, valamint szabadkártyás versenyzőkként a hungarorirngi fordulón Nagy Dániel és Tassi Attila is részt vesz majd, így összesen 5 magyar versenyzőnek lehet majd szurkolni.

    „Csodálatos a magyar rajongók előtt versenyezni.” – mondta Michelisz. „Mindig nagy a nyomás a verseny előtti héten. De amint kipattanok az autóból az utolsó verseny után, máris alig várom, hogy a következő évben ismét a rajongóim előtt ülhessek autóba. Nagyon nagyra értélelem a támogatást, mert igazán különleges dolog, hogy ezek az emberek mellettem állnak. Nem számít mi történik, ők 100 százalékig itt vannak és szurkolnak nekem. Ez nagyon sokszor ad nekem extra löketet, extra energiát, főleg olyankor, mikor nem alakulnak kedvezően a dolgok.”

    Szabó Zsolt azonban még nem sokszor tapasztalhatta meg a hazai közönség előtt való szereplés élményét.

    „Én eddig csak egyszer versenyeztem a Hungaroringen, és dobogón álltam, ami nagyon szép emlék számomra, a valaha volt legjobb emlék, és jó lenne újra és újra megismételni.” – mondta. „Fantasztikus lenne pontot szerezni, már alig várom a hungaroringi hétvégét, mert ez az a verseny, amire a barátaim és a családom is el tud jönni megnézni, ahogy versenyzem, és ez extra motivációt ad számomra. Ez a legfontosabb hétvége számomra, és az a célom, hogy megmutassam nekik, hogy mit tudok.”

  • Tassi Attila már csak a Hungaroringre koncentrál

    Tassi Attila már csak a Hungaroringre koncentrál

    Tassi Attila gőzerővel készül a jövőheti WTCR futamra, amelyet hazánkban, a Hungaroring versenypályán rendeznek majd. A HELL ENERGY tehetséges autóversenyzője szabadkártyásként állhat rajthoz a futamon, ahol a legnagyobb túraautó-pilótákkal mérheti össze tudását a magyar közönség előtt. Attika már javában készül és a szezon első futamára összpontosít.

    A tavalyi TCR International Series ezüstérmese, Tassi Attila a legnagyobb versenyzőkkel indítja a 2018-as szezont. Habár a HELL Racing Team tehetséges versenyzője idén a TCR Europe-ban versenyez, szabadkártyásként lehetőséget kapott, hogy a WTCR Hungaroring futamán induljon és egy ütős futammal kezdje meg az évet. Habár a verseny remek felkészülési lehetőséget biztosít számára a TCR első futamára, ennél azonban többről szól:

    „Hazai közönség előtt versenyezni mindig különleges élmény. Jó érzés, hogy a családom testközelből nézheti végig a versenyt és hogy a magyar nézők előtt is bizonyíthatok. Tavaly épp a 18. születésnapomon versenyezhettem itt, és az első futamgyőzelmem a TCR sorozatban is a magyar pályához kötődik, így különösen nagy örömmel térek vissza ide. Izgalmas lesz ez a verseny, hiszen egy nagyon erős mezőny állt össze a WTCR-ben, ezért igyekszem a lehető legjobban felkészülni a futamra és a legtöbbet kihozni magamból.” – mondta Tassi Attila, aki mesélt arról is, hogyan készül fel egy-egy versenyre.

    „Minden héten négyszer járok konditerembe erőnléti edzésre és heti egyszer Fit4Race edzésre Matics Zsoltihoz. A versenyhétvége előtt két héttel már szigorú diétán vagyok, semmilyen cukros dolgot nem fogyaszthatok, kizárólag vizet iszom és odafigyelek az étrendemre is. Ilyenkor már főleg szimulátoron gyakorlok, a verseny előtti napokban pedig korábbi videókat, belsőkamerás felvételeket nézek vissza, hogy tanuljak a hibáimból és tudjam, mire kell odafigyelnem.” – mesélte Attika.

    Tassi a JAS Motorsport tesztpilótájaként egy vadonatúj Honda Civic Type R-rel áll rajthoz, ami idén is vagány festést kapott a HELL ENERGY-től.

    „A körülbelül 350 lóerős autó új aerokitet kapott, aminek köszönhetően az egyenes szakaszokon jobb lesz az autó légellenállása. Ezen kívül van benne egy új Xtrac váltó.” – tette hozzá Tassi, aki bizakodóan kezdi az új szezont, hiszen elmondása szerint a megbízhatósági tesztek pozitívak voltak és a sebességi tesztek időeredményei is bíztatóak.

    Attika a héten azért egy kis kikapcsolódásra is szánt időt, ugyanis – nagy örömére – a HELL Chevrolet Camaro SS driftautójával mehetett egy kört a Hungaroringen.

     

    Ha eddig lemaradtál róla, a Racingline.hu Attilával a múlt héten készített interjujat alabb megnézheted: 

  • Amit csak lehetett, elárult Tassi Attila nekünk az idei programjáról

    Amit csak lehetett, elárult Tassi Attila nekünk az idei programjáról

    Tassi Attila tavaly élete eddigi legjobbját nyújtotta, és lett a TCR International Seriesben második. A téli szünet alatt azonban jó ideig nem lehetett tudni, hogy miképp folytatódik az ő autóversenyzői karriere, de erre a napokban már fény derült. A kirakósnak ugyan még hiányzik egy eleme, hiszen nem tudjuk azt, hogy idén melyik nemzetközi csapattal indul majd a TCR Europe sorozatban, de sok minden másra választ kaptunk. Akár arra is, hogy ha már lemaradt róla, ő idén kinek szurkol a WTCR-ben. Legközelebb a fiatalemberrel a Hungaroringen lehet majd találkozni a hónap végén a WTCR futamon, addig is egy friss videó vele, amit a HELL Racing Team idei sajtótájékoztatóján készítettünk vele.

  • A M1RA is indul a WTCR hungaroringi versenyén

    A M1RA is indul a WTCR hungaroringi versenyén

    Az már korábban eldőlt, hogy a M1RA idén a TCR Európa-kupában indul, amely a csapat által 2017-ben megnyert TCR nemzetközi bajnokság utódja. A tavaly alapított magyar alakulat emellett újabb szintet lépve bemutatkozik a világ legrangosabb túraautó-bajnokságában: április 28-29- én szabad kártyával áll rajthoz a WTCR magyarországi fordulójában. A M1RA Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóját a csapat télen szerződtetett 20 éves pilótája, Nagy Dániel vezeti majd a Hungaroringen.

    „Sokat dolgoztunk azon, hogy mindössze egy évvel a M1RA megalakulása után eljussunk a világ első számú túraautó-sorozatába, ami a WTCC megszűnését követően egyértelműen a helyét átvevő WTCR lett idén. A magyar túraautózásban egyedülálló, hogy egy ilyen fiatal csapat szerepel a csúcsbajnokságban, úgyhogy nagyon lelkesek és büszkék vagyunk” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

    A WTCR-szezon április elején 25 fős állandó mezőnnyel indult Marokkóban, ám a magyarországi második fordulótól kezdve további két szabad kártyás vendégpilóta csatlakozhat a bajnoksághoz. Ezt a lehetőséget használta ki a M1RA arra, hogy Nagy Dániellel hazai közönség előtt mutatkozzon be a túraautózás topligájában. A kihívás jelentős: négy világbajnok, három privát WTCC-bajnok, további öt WTCC-futamgyőztes, valamint három-három BTCC- és TCR-bajnok alkotja az ellenfelek táborát.

    „Igazi mély vízbe ugrással kezdjük a szezont, hiszen a mezőny összetétele bombaerős, ráadásul rajtunk kívül Yvan Muller, Thed Björk, Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert vezet majd Hyundait. Tehát közvetlenül három világbajnokkal és a világ legjobbjával mérhetjük össze magunkat. Ez Daninak is óriási megméretés és kiváló referencia lesz” – árulta el Bári Dávid.

    Eddig 100 százalékos a M1RA a Hungaroringen. 2017-ben a TCR nemzetközi bajnokságban szerepelt először hazai közönség előtt a csapat, és akkor az időmérőt, valamint mindkét futamot megnyerték a versenyzői.

    „Minden alkalmat örömmel ragadunk meg, amikor magyar csapatként, magyar pilótával, magyar közönség előtt bizonyíthatunk. A hazai autósport ünnepe következik a Hungaroringen, hiszen velünk együtt öt magyar is lehet a pályán ezen a hétvégén. Boldogok vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a fantasztikus találkozásnak az autósport-rajongókkal. Egyelőre erre az egy fordulóra és egy pilótával szól a WTCR-kalandunk, meglátjuk, hogy lesz-e még lehetőségünk hasonlóra” – tisztázta Bári Dávid.

    Nagy Dániel 2017-ben a WTCC-ben már versenyzett a Hungaroringen, így a mezőny egy része és az érzés sem lesz ismeretlen neki.

    „Idén az a célom, hogy minél eredményesebben szerepeljek a TCR Európa-kupában a M1RA-val, de elképesztően motivált vagyok, hogy részt vehetek a hungaroringi WTCR-hétvégén is. Nekem tavaly adatott meg először, hogy hazai közönség előtt versenyeztem nemzetközi szériában, és életre szóló élményekkel gazdagodtam, olyan sok szeretetet kaptam” – emlékezett vissza Nagy Dániel.

    Tavaly az első futamon 13. lett, a másodikon pedig kiesett a fiatal versenyző a Hungaroringen, most azonban bízik benne, hogy a M1RA-ban bizonyítani tudja rátermettségét a magyar közönség előtt.

    „Az elmúlt másfél évben ugyan a WTCC-ben szerepeltem, de nem volt lehetőségem felzárkózni a középmezőnyhöz, ahol az igazi csaták, küzdelmek zajlottak. Most viszont tudom, hogy az utolsó csavarig azonos autót vezethetek, mint például Michelisz Norbert, így csak rajtam múlik, hogy meg tudom-e mutatni, mire vagyok képes. Én is kíváncsian várom, hogy lássam, hol a helyem ebben a túraautó-legendákkal teletűzdelt, elképesztő mezőnyben. Értékes visszajelzés lesz, és bízom benne, hogy egy héttel az Európa-kupás idénynyitó előtt gyűjtök egy kis önbizalmat a Hungaroringen” – bizakodott Nagy Dániel.

    A M1RA egy héttel a hungaroringi WTCR-fordulót követően kezdi meg az Európa-kupás szezonját. Az első állomást május 5-6- án a franciaországi Paul Ricard-versenypályán rendezik.

  • Összeállt a HELL Racing Team Csapata – Tassi, Koncz, Szőnyi és Hege idén is az élre törnek

    Összeállt a HELL Racing Team Csapata – Tassi, Koncz, Szőnyi és Hege idén is az élre törnek

    Ma reggel megtartotta éves sajtótájékoztatóját a HELL ENERGY a Budapest Platz-ban, ahol bemutatták az idén szponzorált versenyzőiket. A sportolók 2018-as terveinek ismertetése mellett Tassi Attila nagy bejelentést is tett.

    Összeállt a HELL Racing Team 2018-as csapata, akik idén először mutatkoztak együtt a nagyközönség előtt a már hagyománynak számító sajtótájékoztatón. A HELL támogatott sportolói – Tassi Attila, a tavalyi TCR International Series második helyezettje, Koncz Attila K1 Európa-bajnok, valamint Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnok sorra meséltek tavalyi sikereikről és idei terveikről a moderátornak, aki a 2018-tól a HELL-lel együttműködő közkedvelt influencer, GoodLike volt.

    A felszólalók között köszönthettünk egy ismerős arcot is – Koncz Attila edzőjeként a thai-box világbajnok, Kunkli Tivadar is mesélt az előttük álló időszakról, valamint a szintén HRT tag, Hegedűs ’Hege’ László, Guinness rekorder triálos – mivel éppen fellépésen volt az esemény ideje alatt – videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket.

    A sajtótájékoztatón Tassi Attila sok, hetek óta a médiában keringő kérdésre választ adott:

    „Nagy örömmel jelenthetem be, hogy két hét múlva rajthoz fogok állni a WTCR hungaroringi futamán. Megpróbálom idén is a maximumot kihozni magamból és a legjobb eredményt elérni, hiszen a hazai közönség előtt szeretek a legjobban versenyezni. Tavaly a Hungaroringen éltem át a szezon legnagyobb sikerét, amely örök élmény marad számomra, különösen, hogy a 18. születésnapomon történt. Remélem idén is sikerül megörvendeztetnem a magyar közönséget egy bravúros futammal.” – mondta Tassi Attila, aki a sajtótájékoztató keretein belül bemutatta a JAS Motorsport által fejlesztett Honda Civic Type-R TCR versenyautóját is, amely HELL-es dizájnjával igazán látványos jelenség lesz a futamokon rajthoz állók között.

    Koncz Attila és Kunkli Tivadar duója is nagy reményekkel indul neki az évnek. Habár Koncz legutóbbi mérkőzésén lesérült, nem csügged:

    „Komoly terveink vannak 2018-ra. Már januárban megkezdtük a felkészülést egy kéthetes thaiföldi edzőtáborral, ahol a thai-boksz körökben híres Fairtex Training Centerben fejlesztettük a tudásomat Tivadar, és pár helyi küzdősportoló segítségével. Szeretnék a legnagyobbak közé bekerülni, és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a siker érdekében.” – mondta a fiatal K1 harcos, Koncz Attila.

    „Attila nagyon elszánt és alázatosan készül minden meccsre. Azonnal megláttam benne a lehetőséget, amikor tavaly novemberben én készítettem fel a TEK gálás összetűzésére, ezért igyekszem a lehető legjobb felkészülést nyújtani neki, hogy elérje a céljait.” – tette hozzá Koncz edzője, Kunkli Tivadar.

    A fiatalok után a Racemachine, Szőnyi Ferenc is beszámolt a tavalyi hihetetlen sikereiről és mesélt az idei célokról:

    „Arra a kérdésre, hogy mennyire jó érzés a HELL csapat tagjának lenni, talán Bruce Willis is tudna válaszolni. Nagyon büszke vagyok, és lelkes, hogy egy klubban futunk!” – mondta a jó humorú komáromi vasember. „Az idei tervekkel kapcsolatban improvizálni kell, és hogy a legnagyobb, a legemlékezetesebb teljesülhessen, borzasztó komoly felkészülésre van szükség. Idén már 2 maratonon és 3 ultra távú futóversenyen vagyok túl, de ezek csak alapok. Görögországban egy 186 kilométeres futóversenyt szeretnék teljesíteni májusban, novemberben egy tízszeres ultratriatlonra vállalkozok New Orleansban, a kettő között pedig nem kizárt, hogy ismét nekivágok a The Hell Ultra 480 kilométeres távjának, amit tavaly a három indulóból egyedül én teljesítettem.” – tette hozzá Szőnyi Ferenc.

    A nemrégiben Budapesten megrendezett X Triál ügyességi motorverseny világbajnokságon fellépő Hege egy videóüzenetben elmondta; Kína után hamarosan Dél-Afrikát is meghódítja triálos csapatával, illetve további bajnoki címek bezsebelését tervezi az idei évben is.

    hell, szőnyi, kunkli, tassi attila, hege
    Kunkli Tivadar, Szőnyi Ferenc, Tassi Attila és Koncz Attila. Fotó: HELL Energy Magyarország Kft.

    A HELL idén is kiváló sportolókkal büszkélkedhet, akik eddig is kitűnő sikereket könyvelhettek el, és remélhetőleg ezután is sok büszke pillanatot okoznak szurkolóiknak.

  • Idén Hatvani Bálint lesz a Team Unicorse versenyzője!

    Idén Hatvani Bálint lesz a Team Unicorse versenyzője!

    Miközben a WTCR már beindult, a hazai túraautós élet sem állt meg, például a Team Unicorse sem tétlenkedett, és pár nappal ezelőtt tesztelni mentek a Hungaroringre. Gyakorlatilag szinte egy családi csapatról beszélünk esetükben, hatalmas szívvel az Alfa Romeo-k iránt ás úgy néz ki, hogy a pilótájuk is megvan, mégpedig Hatvani Bálint személyében, aki nyilván nem ismeretlen a magyar túraautós körökben.

    hatvani bálint, team unicorse

    hatvani bálint, unicorse

    Információink szerint az OB és a CEZ futamain is indulnának, és amiért a többes szám: a Team Unicorse úgy néz ki, hogy összeállt a magyar gyorsasági autósportban szintén szép múlttal bíró Zsille Motorsporttal, és együtt indulnak harcba a közös sikerért Bálinttal. Feltételezhetően náluk sem a cél az, hogy csak Magyarországon bizonyítsanak, hanem ahogy például Kiss Norberttel is emlékezetes módon sikerült pár éve a remek nemzetközi bemutatkozás, idén is hasonló dologban részt vehetnek, akár a TCR Europa keretein belül.

    https://www.facebook.com/unicorse/videos/1688841124485357/