Címke: Hungaroring

  • Vettel: Arra kell törekednünk, hogy holnap nyerni tudjunk a negyedik helyről

    Vettel: Arra kell törekednünk, hogy holnap nyerni tudjunk a negyedik helyről

    Sebastian Vettel volt a legfőbb esélyes a pole pozícióra, ugyanis száraz körülmények között az SF71H jól működött a Hungaroringen, viszont a szombati időmérőre megérkezett az eső, és Vettel csak a negyedik lett, míg a legnagyobb riválisa a pole-ból várhatja a holnapi futamot.

    Annak ellenére, hogy a negyedik helyen végzett, Vettel optimistán tekint a holnapi versenyre.

    „Nem hiszem, hogy nagyon sokon múlott volna az első hely” -mondta Vettel „De sajnos nem voltunk elég gyorsak. Azt hiszem, hogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között autózni, és kipréselni mindent az autóból. A köreim jók voltak, de ezek szerint nem voltak elég gyorsak. Esős körülmények között még nem vagyunk olyan biztosak, mint szárazon.

    „Ma egy nagyon furcsa időmérőn vagyunk túl, bármi történhetett volna. Jól teljesítettünk, egészen az időmérő végéig. De meglátjuk majd mi lesz holnap. Hosszú versenyünk lesz, szóval minden lehetőségünk megvan a győzelemre. Nem lesz könnyű. Természetesen jobb, ha az első helyről rajtolsz, de mi a negyedik rajtkockából fogunk nekivágni a futamnak, szóval innen kell nyernünk holnap.”

    Vettelt még a saját csapattársa is megelőzte az időmérőn, ugyanis Kimi Räikkönen a harmadik lett. Azonban a finn nem volt túl boldog, ugyanis feltartotta őt az egyik Haas az utolsó gyors körén.

    „Nyilvánvalóan nem ez az ideális rajthely,”- mondta Räikkönen. „Az eső is nagyban befolyásolta az edzést. Az viszont pozitív volt, hogy az autót élvezhető volt vezetni az esőben. Az utolsó körömön sajnos nem volt szerencsém” – tette hozzá Räikkönen. „Kijöttem friss extrém eső gumikért a boxba, jól tapadt az autó, csak sajnos beragadtam egy Haas mögé. Nagyon komoly vízfüggönybe kerültem, alig láttam valamit, és így sajnos lehetetlen volt javítanom.

    „Volt esélyünk a pole-ra az esős időjárás ellenére, de sajnos nem tudtam javítani az utolsó körömön. Holnap minden más lesz, mindent bele fogunk adni, hogy nyerjünk.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Ricciardo: Stroll kicsúszása miatt maradtam le a Q3-ról

    Ricciardo: Stroll kicsúszása miatt maradtam le a Q3-ról

    Daniel Ricciardo szerint a korai kiesése az időmérő edzésről annak volt köszönhető, hogy Lance Stroll pont előtte csúszott ki a pályáról.

    Az ausztrál a Q2-ben búcsúzott az esővel tarkított időmérő edzésről.

    „A Q2 kezdetekor az nyerte a legtöbbet, aki az első pár percben tudott mért kört menni,”- mondta Ricciardo. „Az első próbálkozásomon Stroll pördült ki előlem, és a sárga zászló miatt nem tudtam befejezni a kört. És azután egyre jobban esett az eső, és a körülmények egyre rosszabbak lettek.

    „Az egyetlen értékelhető körömet Stroll hibája miatt nem tudtam befejezni, ez van.”

    Ricciardo már a Q1-ben közel került a kieséshez. A még vizes, de száradó pályán az ausztrál pilóta volt az egyetlen, aki a lágy keverékű Pirellikkel próbálkozott az ultra-lágyak helyett. „Éppen hogy csak továbbmentünk a Q1-ből,”- mondta.  „Az ultra-lágyakon kellett volna körözzek. A hidegebb időben sokkal jobbak a lágyabb keverékű gumik, mert gyorsabban melegednek be, mint a keményebb keverékek.”

    Mivel Ricciardo nem jutott be a Q3-ba ez azt jelenti, hogy az ausztrál pilóta csak a tizenkettedik helyről indulhat. Németországban sem sikerült bejutnia a legjobb tízbe és a magyar hétvégén sem. Úgy véli, hogy a Hungaroringen kifejezetten nehéz előzni.

    „Sajnos csak a tizenkettedik helyről indulhatok. Még nem a holnapi versenyen gondolkodom. Sajnos eléggé kibabrált velünk az időjárás.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Marko: A McLaren még várhat Key-re

    Marko: A McLaren még várhat Key-re

    A Racingline.hu korábban már beszámolt a hírről, miszerint a McLaren szerződtette a Toro Rosso technikai igazgatóját, James Key-t.

    A történet azonban nem ennyire egyszerű, körülbelül két órával a wokingi istálló bejelentése után a Toro Rosso reagált, Franz Tost csapatfőnök elmondta, hogy Key-t hosszú távú szerződés köti jelenlegi csapatához.

    Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadójának véleménye sem váratott sokat magára.

    „Jamesnek hosszú távú szerződése van a Toro Rossóval. Volt egy megbeszélésünk Zak Brownnal, és ahelyett, hogy ismét velünk tárgyalt volna, kiadtak egy közleményt. Ragaszkodni fogunk a kontraktushoz, így a McLarennek elég hosszú időt kell várnia” – jelentette ki Marko.

    A hírek szerint Key szerződése 2020-ig szól a Toro Rossóval, Marko pedig azt tervezi, hogy egy nappal sem engedi korábban munkába állni alkalmazottját a McLarennél.

    „Még sok van hátra a szerződéséből, amit természetesen ki fog tölteni. Máskülönben miért léteznének szerződések?” – tette fel a kérdést.

    „Ki kell elemeznünk a helyzetet. A McLaren sajtóközleményt adott ki, aminek meg kell néznünk a jogi hátterét. Biztos, hogy nem fogjuk a szerződése lejárta előtt elengedni.”

  • A bajnoki éllovas a GP3-as pole-ban

    A bajnoki éllovas a GP3-as pole-ban

    A pontversenyben élen álló és a Renault támogatását Anthoine Hubert sikerével zárult a GP3-asok időmérő edzése a Hungaroringen.

    Az ART GP pilótája azt a Nikita Mazepint előzte meg aki az időmérő edzés elején ütközött Niko Karival. Az orosz pilóta kevesebb, mint egy tized másodperccel kapott ki a csapattársától.

    Mazepin és Kari az ötös kanyarban ütköztek össze. A finn pilóta kiszélesítette a négyes kanyart, a füvet is elcsípve tért vissza a pályára, majd ott találta el a bal oldalát, Nikit Mazepin. Az MP Motorsport bal hátsó kereke kitört, az esetet pedig a versenybírók vizsgálták is. Kari nem tudott részt venni az edzés hátralévő részében.

    A négy ART-os autó közé beékelődve a harmadik helyet szerezte meg a Campos Racing pilótája Leonardo Pulcini. Mögötte a franciák másik két versenyzője Jake Hughes és Callum Illott következett.

    A hatodik rajtkockából az amerikai Ryan Tveter indulhat, akit az újdonsült csapattársa David Beckmann követ. A német pilóta a Formula 2-be távozó Alessio Lorandi helyét vette át.

    A Jenzer Motorsport újonc a német Jannes Fittje a 17. helyről várhatja majd a versenyt.

    A nyoladik helyről indulhat Dorian Boccolacci, az MP Motorsport autójával, amely csapat elveszítette erre a hétvégére Devlin de Francescot. Joey Mawson és Juan Manuel Correa zárta a legjobb tíz mezőnyét.

    Nehézkes időmérőn vannak túl a második generációs Tridentes pilóták, Giuliano Alesi csak a 11, Pedro Piquet pedig csak a 13.lett.

    Az első futam ma, 18:30-kor kezdődik.

    GP3, Magyar Nagydíj, időmérő edzés végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT KÖRIDŐ KÜL.
    1 Anthoine Hubert ART Grand Prix 1:31.409
    2 Nikita Mazepin ART Grand Prix 1:31.484 +0.075
    3 Leonardo Pulcini Campos Racing 1:31.515 +0.106
    4 Jake Hughes ART Grand Prix 1:31.652 +0.243
    5 Callum Ilott ART Grand Prix 1:31.697 +0.288
    6 Ryan Tveter Trident 1:31.832 +0.423
    7 David Beckmann Trident 1:31.911 +0.502
    8 Dorian Boccolacci MP Motorsport 1:31.964 +0.555
    9 Joey Mawson Arden International 1:32.046 +0.637
    10 Juan Manuel Correa Jenzer Motorsport 1:32.162 +0.753
    11 Giuliano Alesi Trident 1:32.164 +0.755
    12 Diego Menchaca Campos Racing 1:32.172 +0.763
    13 Pedro Piquet Trident 1:32.212 +0.803
    14 Simo Laaksonen Campos Racing 1:32.265 +0.856
    15 Tatiana Calderon Jenzer Motorsport 1:32.266 +0.857
    16 Gabriel Aubry Arden International 1:32.768 +1.359
    17 Jannes Fittje Jenzer Motorsport 1:32.944 +1.535
    18 Julien Falchero Arden International 1:33.000 +1.591
    19 Niko Kari MP Motorsport 1:35.070 +3.661
  • Magyar Nagydíj – Hamiltoné a pole pozíció az esős időmérőn

    Magyar Nagydíj – Hamiltoné a pole pozíció az esős időmérőn

    A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, amelyet zuhogó esőben rendeztek meg a Hungaroringen.

    A vb-pontversenyben is vezető 33 éves versenyzőnek ez volt az idei ötödik, egyben pályafutása 77. időmérős sikere.

    Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon, a harmadik starthelyet pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája foglalhatja el.

    A 33. Magyar Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

     

  • Felesége és kisfia is a helyszínen szurkol Räikkönennek

    Felesége és kisfia is a helyszínen szurkol Räikkönennek

    Szombatra Kimi Räikkönen felesége, Minttu és kisfia, Robin is megérkezett a Hungaroringre, hogy a helyszínen nézzék a nyári szünet előtti utolsó versenyt.

    Robin, aki egyébként grimaszait tekintve nagyon hasonlít édesapjára, mégis nála kitartóbban állta a fényképezőgépek kattogását.

    A harmadik szabadedzést a Ferrari boxában kezdte nézni édesanyjával, a gyakorlás végére azonban Robin már a boxutcában rollerezett fel, s alá. 🙂

    [Best_Wordpress_Gallery id=”134″ gal_title=”2018 Minttu, Robin Räikkönen, Hungaroring”]

  • Vettel új körrekorddal nyerte a harmadik szabadedzést

    Vettel új körrekorddal nyerte a harmadik szabadedzést

    Saját maga tavaly felállított körrekordját megdöntve a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája volt a leggyorsabb a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat kora délután rendezett harmadik szabadedzésén.

    A 31 éves versenyző 1:16.170 perc alatt teljesített egy kört a Hungaroringen, amellyel a tavalyi időmérőn általa elért 1:16.276 perces csúcsot adta át a múltnak.

    A világbajnoki pontversenyben 17 pontos hátránnyal második Vettel mögött Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárta a második helyen a szabadedzést, míg a másik Ferrarival a szintén finn Kimi Räikkönen harmadik lett.

    A címvédő és az összetettben élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) negyedikként zárt, hátránya több mint fél másodperc volt Vettel idejéhez képest.

    A két Mercedes szemmel láthatóan szenvedett a gyakorláson, Bottas és Hamilton is megpördült a pálya második szektorában található lassítónál, de a versenyautót egyikük sem törte össze. A pénteken kiválóan teljesítő Red Bull versenyzői ezúttal némiképp lemaradtak, Daniel Ricciardo az ötödik, Max Verstappen a hatodik helyen végzett.

    A 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését 15 órától rendezik.

    A 3. szabadedzés végeredménye:
    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:16.170 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:16.229
    3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:16.373
    4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:16.749
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:16.803
    6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:16.946
    7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:17.754
    8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:18.083
    9. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.084
    10. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:18.139
    11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:18.230
    12. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:18.252
    13. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1:18.376
    14. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:18.467
    15. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:18.512
    16. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:18.630
    17. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:18.789
    18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:18.842
    19. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:18.962
    20. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:19.132

  • Hülkenberg úgy érzi, nincs esélye a három nagycsapat valamelyikéhez szerződni

    Hülkenberg úgy érzi, nincs esélye a három nagycsapat valamelyikéhez szerződni

    Nico Hülkenberg nyolc éve a Williams csapat színeiben debütált a királykategóriában, és rögtön első évében sikerült pole pozíciót szereznie, egy közel sem erős versenyautóval. A német versenyző azonban 146 futammal első rajtja óta továbbra sem állt dobogón.

    Habár továbbra is hisz a sikerben, nem tartja reálisnak, hogy a közeljövőben a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas valamelyikénél versenyezzen.

    „Szkeptikus vagyok azt illetően, hogy ez megtörténhet köztem és a három nagycsapat bármelyike között. Ez a realitás. Úgy gondolom, elég sok lehetőség adódik egy karrier során, de nem érzem, hogy akarnának engem. Véleményem szerint ezek tények.”

    A 30 éves Hülkenberg 2017-ben a Force Indiát elhagyva csatlakozott a Renault gyári csapatához, és hisz benne, hogy a franciákban megvan a potenciál ahhoz, hogy folyamatos fejlődést érjenek el.

    „Nagyon szeretnék sikereket elérni a Renault-val és közösen felérni a csúcsra. Próbálunk odakerülni a mezőny elejére, de ez időt igényel. Ha a legjobbunkat nyújtjuk és legyőzzük a középmezőnyt, az nagyon jó hír lenne számunkra, ám az idő előrehaladtával egyre versenyképesebbek akarunk lenni, szorosabb versenyt vívva a nagycsapatok versenyzőivel” – tette hozzá.

  • F2: Sergio Sette Camara először a pole-ban

    F2: Sergio Sette Camara először a pole-ban

    A Carlin pilótája Sergio Sette Camara nyerte a Formula 2-esek időmérő edzést a Hungaroringen. A brazil pilóta minimális különbséggel előzte meg az ART GP versenyzőjét Jack Aitkent.

    A kvalifikációt Jack Aitken és Nyck de Vries uralátk, addig a pontig, amikor is a brit pilóta olyan időt autózott, amivel arra számított, hogy megszerzi az első rajtkockát szombatra, leparkolt a boxban és levette a bukósisakját. Két perccel a vége előtt azonban Sette Camara még nála is jobb időt ment, Aitkennek pedig már nem volt ideje a válaszra.

    Aitken csupán három század másodperccel kapott ki végül. A harmadik rajtkockát pedig De Vries kaparintotta meg.

    Az elmúlt három időmérőt megnyerő George Russell a mindent eldöntő körén hibázott, amit aztán később el is ismert és elnézést is kért érte a csapatától. A bajnoki éllovas ugyanakkor így is oda ért a második sorba.

    Az edzésen remeklő Camposos Luca Ghiotto most is jól szerepelt, az ötödik helyet szerezte meg, megelőzve Lando Norrist, utóbbi így nem csak csapattársától, hanem elsődleges bajnoki riválisától is kikapott.

    A nehézkes edzés után Artem Markelov végül egy hetedik helyet szerzett a Russian Time-nak. A nyolcadik pozícióban pedig Arjun Maini végzett.

    Ralph Boschung újra megverte egy körön az F1-es tapasztalatokkal is rendelkező csapattársát Roberto Merhit, és a kilencedik lett. A legjobb tíz mezőnyét a küszködő Charouz-zal Louis Deletraz zárta. A cseh csapat idei egyik legrosszabb időmérőjén van túl, hiszen a másik autóval Antonio Fuoco csak a 12.lett.

    Kettejük közé az Ardennel Nirei Fukuzumi ékelődött be, míg a csapattársa – és a silverstone-i második verseny győztese – Maximilian Günther csupán a 15.lett.

    Az időmérőt kihagyta, a délelőtti edzésen komoly balesetet szenvedő Tadasuke Makino, akinek az autóját építették.

    Formula 2, Magyar Nagydíj, időmérő edzés végeredménye

    pOZ PILÓTA CSAPAT IDŐ KÜL.
    1 Sergio Sette Camara Carlin 1:27.400
    2 Jack Aitken ART Grand Prix 1:27.430 +0.030
    3 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 1:27.631 +0.231
    4 George Russell ART Grand Prix 1:27.762 +0.362
    5 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 1:27.828 +0.428
    6 Lando Norris Carlin 1:27.864 +0.464
    7 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:27.957 +0.557
    8 Arjun Maini Trident 1:27.958 +0.558
    9 Ralph Boschung MP Motorsport 1:27.973 +0.573
    10 Louis Deletraz Charouz Racing System 1:28.032 +0.632
    11 Nirei Fukuzumi BWT Arden 1:28.038 +0.638
    12 Antonio Fuoco Charouz Racing System 1:28.073 +0.673
    13 Alexander Albon DAMS 1:28.107 +0.707
    14 Nicholas Latifi DAMS 1:28.124 +0.724
    15 Maximilian Gunther BWT Arden 1:28.169 +0.769
    16 Roy Nissany Campos Vexatec Racing 1:28.348 +0.948
    17 Alessio Lorandi Trident 1:28.533 +1.133
    18 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 1:28.648 +1.248
    19 Roberto Merhi MP Motorsport 1:28.724 +1.324
    20 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 1:28.750 +1.350
  • A Red Bull új üzemanyagot kapott a Magyar Nagydíjra

    A Red Bull új üzemanyagot kapott a Magyar Nagydíjra

    A Red Bull egy új fejlesztésű üzemanyagot kapott az ExxonMobiltól a Magyar Nagydíjra, és ezen túl ez az üzemanyag fog dolgozni a Renault motorban. A csapat reméli, hogy ezzel a lépéssel közelebb tud kerülni a Mercedeshez és a Ferrarihoz.

    A Red Bullnak a Renault viry-chatilloni bázisán különböző teszteket kellett végeznie, hogy meggyőződjön arról, hogy az új ExxonMobil üzemanyag tényleg jól működik-e. A McLaren is hasonló teszteket szokott csinálni a Castrol üzemanyagokkal.

    Ez azt jelenti, hogy az üzemanyag fejlesztések nem feltétlenül érik el azt az előrelépést, amit a RedBull szeretne.

    „Ez az első üzemagyag fejlesztésünk a szezonban,”- mondta Christian Horner.

    „A srácok az Exxon-nál nagyon keményen dolgoznak azon, hogy fejleszteni tudják az üzemanyagukat a számunkra. Nyilvánvalóan fontos szerepet játszik a Forma-1-ben a jó kenőanyag, így jó érzés számunkra, hogy egy jobb fajta üzemanyagot használhatunk.

    „Szerencsések vagyunk, hogy az Exxon-nal dolgozhatunk közösen, és mivel ügyfélkapcsolat van a RedBull és az Exxon között, az sokkal több, mint egy sima munkakapcsolat.

    „Lehetőségünk van már ezen a hétvégén bevetni, ezt az új fejlesztésű kenőanyagot, ami remélhetőleg hoz valamennyi plusz tempót a számunkra.”

    Arról is kérdezték Hornert, hogy szerinte érdemes lépés volt-e ez, amire ezt válaszolta: „Meglátjuk. Az eddigi visszajelzések alapján minden a terveink szerint alakul.”

    (Szerző: Boa Bence)