Címke: Hungaroring

  • Lando Norris Twitteren trollkodik

    Lando Norris Twitteren trollkodik

    Többször hangoztattuk már, hogy szubjektív véleményünk szerint Lando Norris, amellett, hogy igazi tehetség, talán a legnagyobb karakter a junior versenyzők között, sajátos humorát pedig többször megvillantotta már, leginkább a közösségi oldalakon.

    Tegnap Twitteren tett közzé egy fotót a hungaroringi tesztről. A képen épp ő halad el a McLarennel, Pierre Gasly pedig a pálya mellől nézte őt (is).

    A képhez írt kommenttel humorosan „odaszólt” Gaslynek, a szöveg stílusát tekintve pedig Lewis Hamiltonnak is. 😀

    „Nekem vannak a legjobb rajongóim.” – írta pár emoticon kíséretében. 😀

  • Norris örül, hogy esőben is kipróbálhatta magát

    Norris örül, hogy esőben is kipróbálhatta magát

    A McLaren teszt- és tartalékpilótája, Lando Norris inkább örült az esőnek, mint búsult miatta az idei második Forma-1-es szezonközi teszt keddi napján a Hungaroringen.

    Egy meglepően intenzív felhőszakadás érte el az utolsó 90 percben a pályát, ami azt jelentette, a csapatoknak elő kellett venniük az intermediate gumikat a garázs mélyéről az utolsó etapokra.

    „Élveztem, hogy visszaülhettem az autóba, főleg hogy már 1 év eltelt, mióta debütáltam” – jegyezte meg. „A nap első háromnegyede remek volt. Sokat teszteltem, aero méréseket végeztünk, majd néhány rendes etapot is teljesítettem, jó érzés volt az autót vezetni – amíg nem kezdett el esni!”

    „Egy kicsit ideges voltam mielőtt kimentem, mert nagyon gyorsan felvizesedett a pálya!” – mondta. „Ez volt az első alkalom, hogy egy Forma-1-es autót vezethettem esőben, jó volt érezni a különbséget az F2-es és F1-es autó között ilyen körülmények között. Eddig is trükkös volt, de úgy gondoltam még inkább az lesz mivel itt az F1-ben még több a lóerő. Sokkal több a tapadásod, mint a Formula 2-ben, ez egy teljesen más szint, ugyanaz a helyzet, mint szárazon” – magyarázta tapasztalatait. „Az esőben is jól éreztem magam, de aztán gyorsan felszáradt.”

    „A kanyarsebességek és a fékezés hatékonysága sokkal jobb, mint azt az ember el tudja képzelni az esőben, szóval magabiztosabb voltam, mint gondoltam.”

    Végül Norris 107 kört teljesített és a 4. helyen végzett. A legjobb ideje 1.19.294 lett, míg a győztes Giovinazzi 1.15.648-at ment a Ferrari-val. A McLaren reggel aero méréseket végzett és a rövid etapokat próbálta fejleszteni, míg délután a hosszabb etapok kerültek középpontba, amíg meg nem érkezett az eső.

    „Az kicsit visszafogott minket, de folytatnunk kell a tesztelést” – mondta Norris. „Ma szinte mindent megtapasztaltam, az időjárás szempontjából is és 107 kört mentem, ez nagyon pozitív.”

    Norris szerdán is autóba ült, a 2. tesztnapra és Gil de Ferran is elégedett vele.

    „Sok kört tettünk meg és még Lando is tudott menni pár esős etapot” – mondta kedd délután. „Először tapasztalhatta meg ezeket a körülményeket ebben az autóban. Lando gyorsan hozzászokott és rengetegféle tesztet tudtunk végezni, ez sok értékes információt hozhat a konyhára.”

  • Alonso visszavonja a Grosjeannak címzett kritikáit

    Alonso visszavonja a Grosjeannak címzett kritikáit

    Fernando Alonso elismerte, hogy Romain Grosjean merész előzése a Magyar Nagydíj első virtuális biztonsági autós fázisa után szabályos volt, pedig eredetileg úgy gondolta, ez ellentmond a szabályoknak.

    Alonso még rádión jelezte a csapatának, hogy Grosjean szabálytalanul előzte meg a 70 körös verseny 7. körében „Grosjean megelőzött a safety car alatt. Rendben volt a deltám [minimum időlimit], szóval nem tudom” – jelentette a spanyol.

    A stewardok végül nem vizsgálták az esetet és a verseny után Alonso elismerte, Grosjean „jobb munkát végzett” nála az újra indításnál.

    „Beugratott” – mondta Alonso. „Jobb munkát végzett. Néhány másodperc erejéig kapunk egy figyelmeztetést, amikor véget ér a safety car időszak, szóval megpróbáltam minél közelebb kerülni a minimum időlimithez, és amikor lehetett menni Grosjean már egyből mellettem volt.”

    „Tökéletes kigyorsítása és időzítése volt, tehát elvesztettem a pozíciót.”

    A Haas csapat főnöke, Günther Steiner már Alonso korábbi rádiós panaszkodásait is „marhaságnak” nevezte és megjegyezte, a spanyol rendszeresen megpróbálja manipulálni a sportbírókat, hogy neki kedvező döntés szülessen.

    „Semmi rosszat nem csináltunk, nem ért minket váratlan szerencse – ez egy fekete-fehér döntés” – mondta Steiner. „Ez nem egy vélemény, hanem egy időzítési hiba – szabálytalanul előzött vagy nem? Nem, ennyi az egész. Jó munkát végzett. Tiszta helyzet volt.

    „[Alonso] mindig próbálkozik, és úgy gondolom már a sportbíróknak is elegük lett ebből.

    Alonso nem volt boldog az időmérő után, mert szerinte túl sokszor játsszák be a rádióforgalmazását, azonban most már nagyon dicséri a McLaren-t a remek taktikáért.

    Egy hosszú nyitó etapnak köszönhetően Alonso és csapattársa átugrották a riválisokat, Grosjean-t is beleértve és egyből pontszerző helyeken találták magukat. Alonso a 11. helyről a 8. helyre jött fel, emellett Vandoorne is jól ment egészen addig, amíg váltója fel nem mondta a szolgálatot 21 körrel a vége előtt.

    „A stratégia tökéletesen működött” – méltatott Alonso. „A boxban remek munkát végeztek. 15 körrel maradtunk kint tovább, mint a többiek. Sokat jöttem fel és Stoffel is.”

    „Sajnos Stoffel ki kellett álljon váltóhiba miatt, de így is örülünk a megszerzett pontoknak.”

    „A végén jó verseny lett belőle, jó csaták voltak az elején – hátulról néztem a Ferrari és a Mercedes csatáját [a verseny végén]. Szerintem mindenki élvezte.”

  • Räikkönen: Jobban kell rajtolnom

    Räikkönen: Jobban kell rajtolnom

    Kimi Räikkönen életét jócskán megkönnyítené, ha pozíció(ka)t tudna fogni a versenyek rajtjánál.

    Az idei 12 futamon Räikkönen eddig hétszer vesztett legalább egy pozíciót a rajtnál, jelentősen kompromittálva dobogós (és esetleg győzelmi) esélyeit. A finn a Magyar Nagydíjon is hasonlót produkált, amikor a harmadik helyről visszacsúszott a lágyakon induló Sebastian Vettel mögé.

    „Közel sem volt ideális” – írta le rajtját Räikkönen. „Javulnunk kell ezen a téren, hogy jobb helyzetbe kerülhessünk.”

    Valtteri Bottas gumiproblémái miatt Räikkönen a futam végére visszaszerezte a harmadik helyet, de messze nem volt elégedett az eredménnyel.

    „Az első kiállás után utolértük Bottast, de mivel esélyünk sem volt megelőzni, egy második kiállás mellett döntöttünk” – összegezte versenyét a Ferrari finnje. „Egy helyet ugyan sikerült visszavennünk, de így sem volt ideális a futam. Nem vagyok valami elégedett a végeredménnyel. Csapatként sok pontot szereztünk, de még van min dolgoznunk. Megvan a tempónk ahhoz, hogy előrébb legyünk, de mindig közbejön valami apró dolog, ami miatt nem sikerül.”

  • 2019-es szárnyat tesztelt a Williams – fotókkal!

    2019-es szárnyat tesztelt a Williams – fotókkal!

    A Magyar Nagydíjat követő teszten a Williams és a Force India is felpakolta a prototípus 2019-es első szárnyat.

    Előzéskönnyítési célból új kialakítású első szárnyak kerülnek az F1-es autókra jövőre, a hungaroringi tesztre kilátogatók azonban már most megtekinthették, nagyjából mire is kell számítanunk 2019-ben, miután a Williams és a Force India is bemutatta az első verziót. A szárnyak 200 mm-rel szélesebbek és 25 mm-rel mélyebbek lesznek az ideieknél, illetve eltűnnek az autó mögötti turbulens levegőt okozó apró terelőelemecskék és flikflakok.

    „Szerintem nagyjából mindenki hasonlóan fog gondolkozni, mint mi” – magyarázta Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója. „Teszünk néhány kísérletet a jövő évi szabályokkal kapcsolatosan. Ez az utolsó esélyünk erre, mert péntekenként nem tesztelhetsz az aktuálistól eltérő szabályok alapján épült alkatrészeket.”

    Ami a Force Indiát illeti, a csapat már Hockenheimban tudta, hogy az új szárnyat tesztelni fogják a Hungaroringen.

    „A hungaroringi teszten kipróbálunk majd néhány új elemet annak megerősítésére, hogy jó irányba halad-e a fejlesztés és hogy milyen kihatással lesznek a szabályváltozások az autóra” – mondta akkor Andrew Green, a Force India technikai igazgatója. „Az első szárny kulcsfontosságú az autó többi részének a beállításaihoz, a módosítás így komolyan befolyásolja az egész autót. Biztosra akarunk menni, hogy a jó irányba fejlesztünk.”

    Azonban nem mindenki készült el időben (vagy nem akart) a 2019-es prototípusokkal.

    „Javában zajlanak a kutatások, néhány verzió már a szélcsatornát is megjárta” – nyilatkozta Nick Chester, a Renault kasztniért felelős technikai igazgatója. „A fizikai példánytól viszont még messze vagyunk. Túl gyorsan változnak a koncepciók ahhoz, hogy már most elkezdjük élesben tesztelni.”

    [Best_Wordpress_Gallery id=”138″ gal_title=”2018 Williams szárny teszt”]

  • Ericsson két éve egyáltalán nem iszik a versenyek közben

    Ericsson két éve egyáltalán nem iszik a versenyek közben

    A versenyzők számára egy átlagos, vagy épp hűvösebb időjárási körülmények között megrendezett versenyen is nagyon fontos a folyadékpótlás, hiszen nagyon komoly fizikai igénybevételnek vannak kitéve. Ez pedig még inkább fontos ha eleve több, mint 30 fokos a hőség, autón kívül is.

    A Magyar Nagydíj során Kimi Räikkönen szóvá is tette a csapatrádión, hogy nem tud inni. Később kiderült, hogy a csapat elfelejtette csatlakoztatni vizes palackját a verseny előtt. Sokan meglepődtek rajta, hogy ennek ellenére mondhatni gond nélkül teljesítette a versenyt, azonban Marcus Ericsson arról számolt be, hogy nem olyan egyedi, hogy egy versenyző ital nélkül tudja le a futamot. Azt állítja, hogy ő például két éve egyáltalán nem iszik a versenyek alatt.

    „Nem üzemeltük be az innivalós rendszert már két éve.” – közölte Ericsson a közösségi médián keresztül, reagálván arra, hogy mindenki Räikkönent „sajnálta”.

    „Ez 1,5 kilót jelent (az italos palack). Szóval úgy döntöttünk, hogy nem használjuk a súlya miatt.” – tette hozzá a svéd versenyző, aki az egyik legmagasabb versenyző a mezőnyben és gyakran hangoztatja, hogy emiatt hátrányban is van, hiszen ez okból nehezebb is versenytársainál.

  • Ilyen járgányokkal jöttek a versenyzők a Hungaroringre

    Ilyen járgányokkal jöttek a versenyzők a Hungaroringre

    Talán nem mondunk vele nagy újdonságot, hogy a Forma-1-es versenyzők általában kapnak saját közúti autót csapatuktól, jobban mondva a csapattal kapcsolatban álló autógyártótól, hogy a „megfelelő” márkával grasszáljanak privát útjaikon is.

    A versenyhelyszínekre azonban többnyire nem ezzel a saját autóval érkeznek, főleg mert többnyire repülőgéppel és/vagy helikopterrel érkeznek az adott országba. A szállodától azonban el kell jutni a pályáig valamivel, így általában a fent már említett márka helyi képviselete ad egy kölcsönautót, bár vannak gyártók, melyek komplett európai turnéra odaadják a versenyzőnek és/vagy csapattagoknak az adott járművet. Ha ez nem jön össze, akkor marad a klasszikus bérautós megoldás, így azonban nem biztos, hogy a versenyző a csapatához passzoló konszern márkát kap…

    Nézzük hát, hogy mivel érkeztek a versenyzők a Hungaroringre! (+1 a galéria után!)

    [Best_Wordpress_Gallery id=”136″ gal_title=”2018 Magyar Nagydíj, mivel jöttek a versenyzők?”]

    +1: Pénteken épp mellénk parkolt Lando Norris, a McLaren tartalékversenyzője, aki most egy narancssárga Suzuki Vitarával érkezett. Elég nagy a kontraszt ahhoz képest, hogy a Brit Nagydíj idején egy McLarennel közlekedhetett. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bk-fGQCB2pU/?taken-by=landonorris

  • Bottas Hamilton szárnysegéde lenne? Wolff tagadja!

    Bottas Hamilton szárnysegéde lenne? Wolff tagadja!

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff tagadja, hogy Valtteri Bottast másodszámú pilótaként kezelik, miután a finn pilóta volt Lewis Hamilton hátvédje a Magyar Nagydíjon.

    Bottas megsértődött az eset miatt, ugyanis nem ezt várta a Mercedestől. A verseny nagy részét Sebastian Vettel nyomása alatt töltötte. A verseny végén viszont kétszer is ütközött a finn, így csak az ötödik helyen ért célba. Azonban Wolff tagadta, hogy Bottast második pilótaként kezelték a futam során, hogy Hamiltont segítse. Wolff szerint Bottas a legjobb versenyző, aki csatlakozhatott hozzájuk 2017-ben.

    „A mai versenyen a második helyről rajtolt, és a versenyen kiválóan teljesített Hamilton „szárnysegédeként”. De szó sincs arról, hogy Valtteri második számú pilóta lenne. Ahogyan versenyzett a rajttól fogva, szerintem ez volt Valtteri legjobb versenye a Mercedesnél. Nem voltam boldog, amikor láttam mi történt. Valtterinek a második helyen kellett volna befutnia, mert megérdemelte volna.

    „De talán a „szárnysegéd” kifejezés nem túl igazságos. Rendkívüli teljesítményt nyújtott, és segítette Lewist is a győzelemben. Lewis hibátlanul vezetett, látványos futama volt.”

    Wolff megvédte Bottast annak ellenére, hogy a finn Sebastian Vettel Ferrarijával és Daniel Ricciardo Red Bulljával is ütközött a futam végén. Wolff beszélt a versenybírákkal, mielőtt Bottas egy 10 másodperces időbüntetést és 2 büntetőpontot kapott. Wolff szerint mindkét esetet versenybalesetként kellett volna kezelni.

    „Nem tudom pontosan, hogy hány körösek voltak Valtteri gumijai, azt hiszem 54 körösek lehettek. A lágyak már teljesen elkoptak. Meg voltunk lepődve, hogy ennyi ideig volt képes maga mögött tartani a két Ferrarit. Tudtuk, hogy az utolsó 5 kör kritikus lehet.

    „Sebastian szépen előzte meg őt a belső íven az egyes kanyarban, viszont a kettes kanyarban Valtterinek nem maradt helye, ráadásul még a poros íven is volt. Későn fékezett, ütköztek. Ez egy normális versenybaleset volt.

    „Szerintem a másik eset is az volt. Kicsit durva volt, ha visszanézzük a képeket. Daniel kívülről próbált előzni, viszont nem volt tisztában azzal, hogy Valtteri első szárnya már sérült volt. Elfékezte magát, mert nem volt tapadása, de sajnos Valtteri így sem tudta elkerülni az ütközést.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Eredményes megbeszélést folytatott Szijjártó Péter és Chase Carey

    Eredményes megbeszélést folytatott Szijjártó Péter és Chase Carey

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap díjátadóként érkezett a 33. Rolex Magyar Nagydíjra, de természetesen arra is szakított időt, hogy találkozzon a Formula–1 első emberével Chase Carey-vel, akivel már tavaly is tárgyalt.

    A megbeszélés a miniszter elmondása szerint pozitív hangulatú volt, és Magyarország számára kimondottan előnyös, hogy Carey úr megerősítette azt az álláspontját, amely szerint 21 nemzeti sajátossággal bíró futamot szeretne látni a naptárban, nem pedig 21 egyformát.

    „Carey úr kérte a támogatásunkat, hogy vigyük sikerre az ő stratégiáját, amely szerint a Formula-1 nem csupán hétvégi, hanem egész heti program legyen – Budapest közelsége ezt nagyban megkönnyíti. Tájékoztattam őt arról, hogy a stratégiai fejlesztési program továbbra is érvényes döntésen nyugszik és napirenden van, és ő is látta az útrendszerrel kapcsolatos fejlesztéseket, amely által – amikor elkészül –, a pálya könnyebben megközelíthetővé válik. Elmondtam azt is, hogy a 2019-es Magyar Nagydíj után elkezdjük a fejlesztéseket, ehhez a forrás-allokációs folyamatokat időben el fogjuk végezni. A Formula-1-es futam megrendezésére 2026-ig van szerződésünk, de természetesen hosszú távon gondolkodunk, hiszen az, hogy a mezőny minden évben nálunk vendégeskedik, 30 milliárd forintnyi gazdasági aktivitást eredményez, amely a magyar GDP növekedésében, az adó és árbevételekben és a média-megjelenésben mutatkozik meg.”

     

  • Vettel megtalálta magában Mr. Miyagi-t a Karate Kölyökből!

    Vettel megtalálta magában Mr. Miyagi-t a Karate Kölyökből!

    Hogy már mennyire is nyár van, mutatja, hogy Sebastian Vettel „rendetlenkedett” a Magyar Nagydíj utáni sajtótájékoztatón. Történt, hogy épp a bőbeszédű csapattársa Kimi Räikkönen fejtette ki a véleményét a gumikezelésről, miközben egy légy szemtelenkedett a top három helyezett asztalára.

    A német rákoncentrált, sőt a nagy izgalomban kinyújtotta még a nyelvét is, és egy villámgyors mozdulattal elkapta a legyet. „Zsákmányát” pedig utána büszkén mutatta az amúgy épp vegán életmódot folytató, és a 2018-as hungaroringi futamot is megnyerő Lewis Hamiltonnak. Lewis megvizsgálta az élőlényt, összevigyorogtak, arrébb söpörték, mint két kevésbé jól nevelt napközis, majd újra a normális mederben folyt tovább a nyári szünet előtti utolsó közös sajtótájékoztató.

    sebastian vettel
    „Tessék Lewis, kéred, megeszed?” Fotó: Kaiser Erika

    Ha Spában is ilyen gyors lesz Vettel a Ferrarival, van miért aggódnia Hamiltonnak a szezon hátralévő részében. A Miyagi-díjas alakítás itt látható.