Címke: Hungaroring

  • Fánkok, defekt, humor, tej, Lando Norris

    Fánkok, defekt, humor, tej, Lando Norris

    Lando Norris már a Magyar Nagydíj csütörtöki napján autóba pattant, délelőtt egy McLaren 720S-sel autóztatta meg ASAP Ferg rappert. Épp ott voltunk, mikor visszagurult a brit versenyző a boxutcába, méghozzá egy bal hátsó defekttel.

    Délután aztán egyeztetett interjúra mentünk a McLaren ifjoncéhoz, így rögtön meg is kérdeztük, hogy miként sikerült kilapítani a sportautó gumiját.

    defekt
    Fotó: Tajthi Andrea

    „Ó! Aaah!” – láthatóan meglepődött, hogy lebuktattuk.

    „Hah! Csináltam pár fánkot.” – vallotta be, az orra alatt kuncogva. „És ahogy fánkoztam, defektet kaptam. De semmi sérülés nem történt, szóval minden rendben.”

    Ő nagyon tüzetesen körbekémlelte az autót, mikor kiszállt, majd fellélegzett, hogy a defekten kívül valóban nem történt semmi.

    Lando Norris
    Fotó: Tajthi Andrea

    Norris azon túl, hogy meglehetősen tehetséges újonc, és a mezőny legfiatalabb tagja, humoráról is híres, melyet rendre megcsillant a közönség számára a közösségi oldalakon. Rendre kifigurázza azt is, ha kiesik a versenyből, és bár ezt cáfolja, biztosan van ennek a pszichológiai oka is.

    „Nem. Csak szórakozásból posztolom.” – felelte Norris azon kérdésünkre, hogy az ilyen mémek segítenek-e abban, hogy túllendüljön a balul sikerült versenyeken. „Végül is, ezt megcsinálom akkor is, ha befejezem a versenyt. A versenyek után csinálok egy kis internetes mókát, akkor is nem ment jól, és kemény verseny volt. Ez is módja a szórakozásnak. Én élvezem csinálni ezeket, és sok ember kedveli, szóval…”

    Másik dolog, ami összeforrt Norris nevével: a tej. Az egész onnan indult, hogy egy videóban mutatott egy hűtőszekrényt, amiben elég sok tej volt. Aztán rajta ragadt, hogy ő a tejes fiú, a kommentelők is rákaptak, és persze maga Norris is tesz arról a közösségi médiában, hogy ez így legyen, hiszen plusz egy humorforrás.

    Emlékeztek még arra a reklámvideóra, melyben Mark Webber egy ausztrál tej márkát, a Canberra Milket reklámozta, és még énekelt is? Na, valami hasonlót Norrisszal is biztosan zabálna a közönség. De vajon bevállalná?

    Lando Norris
    Fotó: Magyar Gábor

    „Talán.” – felelte vigyorogva. „Nem tudom. Talán egyszer majd a jövőben. De nincs a prioritásaim közt tejmárka.”

    Norrishoz hasonlóan más briteknek is egészen jó humoruk volt, elég, ha csak Graham Hillre gondolunk, de példásul James Hunt sem a komolyságáról volt híres. Megkérdeztük Norrist, szerinte jól kijött volna-e a néhai brit legendákkal? Noha némileg kitérő választ adott, azt azért megtudtuk, hogy bár csapattársával, Carlos Sainzzal elég sokat spanolnak, azért nem társalog akárkivel.

    „Nem tudom.” – felelte. „A mostaniak közül sem sok emberrel lógok együtt, nem sokakkal beszélek. Én nem vagyok olyan gyors (mint pl Hamilton, aki kétségkívül a legsikeresebb brit versenyző lett), de elégedett vagyok azzal, amit most csinálok, azzal is, hogy kikkel beszélek, szóval ez nem olyasmi, amivel próbálkoznék (hogy több versenyzőtársával legyen beszélő viszonyban).”

  • A Williams további fejlesztésekkel áll elő

    A Williams további fejlesztésekkel áll elő

    Újabb lépést tervez a Williams előre. Az eddigi futamokon a brit csapat csak szenvedett, de végre használható fejlesztésekkel álltak elő, de ettől még ugyanúgy a 2019-es mezőny leglassabb versenyautója az övék.

    George Russell egyértelműen a versenyképesebb pilótájuk, 16. helyre kvalifikálta magát és itt is végzett Magyarországon, ami mutatja azt, hogy előreléptek. Ez pedig azt követően realizálódott, hogy Robert Kubica pontot szerzett Hockenheimben, a csapat eddigi egyetlen pontját, miután kizárták az Alfákat. Claire Williams így nyilatkozott a helyzetükről:

    „Brutális szezonunk van, így bármilyen apró sikernek örülni tudok. Az Alfa Romeo ugyan fellebbezett, így egyelőre most várnunk kell a végleges eredményekre.”

    Az AMuS ugyanakkor azt állítja, hogy a Williams 9%-nyit javult a leszorítóerő terén a Hungaroringen, ami egy nyolctizedes javulást eredményezett. Russell röviden enynit fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.

    „Ez volt az első lépés. Most még több ilyen lépést kell megtennünk.”

    Claire Williams úgy érzi, hogy ez a csapat kötelessége:

    „További csomagok érkeznek majd, amelyeket már a fejlesztőrészlegünk elfogadott. Most már csak azon múlik a dolog, hogy milyen gyorsan tudjuk ezeket legyártani.”

  • Alonsót a Mercedesbe? Rosberg még petíciót is indítana a páros mellett!

    Alonsót a Mercedesbe? Rosberg még petíciót is indítana a páros mellett!

    Nico Rosberg a szokásos elemző videójában egy érdekes ötletet vetett fel. A német bajnok szerint a nézőknek petíciót kellene indítaniuk Fernando Alonso visszatérése mellett, sőt a felhívásba még azt  bele is kellene fogalmazni, hogy a Mercedesnél, Lewis Hamilton csapattársaként jelenjen meg újra a spanyol a Formula 1-be.

    Valtteri Bottas nem teljesített jól a Hungaroringen, hiába rajtolt a második pozícióból, a start utáni kakaskodása csapattársával, valamint a kisebb koccanása Charles Leclerc-rel megpecsételte a sorsát. Az első szárnya megsérült, a csere elkerülhetetlen volt, így ideje korán a bokszba kellett hajtania, aminek köszönhetően a mezőny végére került, onnan pedig csak a 8. helyre tudott visszakapaszkodni. A nastolai versenyzőnek 2020-ra még nincs szerződése, és helyére többen is áhítoznak a háttérben. Esteban Ocon készenlétben áll és várja a megfelelő pillanatot a hatalomátvételre, de ott van George Russell is, akit maga mellett akar tudni a csillagos csapat, és egy szerződéssel, ami az Ezüst Nyilakhoz viszi őt, biztosan sikerrel járnának.

    Az impozáns jelöltek ellenére Rosberg, a kétszeres világbajnokot látná szívesen a mezőny legjobb konstrukciójában.

    ,,Szerintem létre kellene hoznunk egy petíciót, amiben belefoglaljuk azt, hogy Fernando Alonsót szerződtessék a Mercedesbe. Hozzák őt végre vissza és ültessék bele abba a fránya autóba Lewis mellé! Mennyire király lenne, nemde? Ez egy fantasztikus ötlet!”

    2016 világbajnok úgy véli, Bottas saját kezűleg ütötte be az utolsó szöget „koporsójába” azzal, hogy nem tudott megvillanni Budapesten.

    ,,Bottasnak a két legjobb harcossal kellett szembenézni: Verstappennel és Hamiltonnal. Hamilton könnyedén körbe autózta őt a kettes kanyarban, megsemmisítve ezzel csapattársát, utána Bottas balszerencséjére összeért Charles-lal (Leclerc) akinek autója miatt megsérült az első szárnya. Ennyi volt a futam a számára, és ezzel együtt az egész hétvége is kárba veszett. Azt kell, hogy mondjam, ezek miatt a hibák miatt vége fog térni a Mercedeses karrierje. Az elmúlt két futamon csak szenvedett, ezért gondolom azt, hogy Ocont lehetőséget fog kapni, viszont azt nem hinném, hogy már meghozták a végleges döntést, nagyon a végén vannak már, és csak egy kicsi hiányzik nekik, ám úgy érzem a mérleg nyelve már Ocon felé dől, de majd meg látjuk mi lesz.” – osztotta meg véleményét Rosberg.

  • Brawn: Mick Michaelre emlékeztetett engem az ünneplése közben

    Brawn: Mick Michaelre emlékeztetett engem az ünneplése közben

    A Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn szerint a Ferrari junior Mick Schumacher pont ugyanúgy örült a dobogó tetején a győzelemnek, mint a hétszeres világbajnok édesapja, Michael.

    A német Ferrari junior a hungaroringi sprintversenyen szerezte meg első győzelmét a Formula 2-ben. Brawn szerint, amikor Mick a kezeit a magasba emelte a kezeit a pódium ceremónián, pont ugyanolyan volt, mintha az apját, Michaelt látta volna a pódium tetején.

    „Nem voltam a helyszínen, azonban biztos egy megható pillanatnak lehettek szemtanúi a nézők, amikor Mick a magasba emelte a kezeit és nem tagadhatom, az édesapjára emlékeztetett engem,” – mondta Brawn. „Micknek meg kellett harcolnia a győzelemért, nem hibázhatott, ugyanis Matsushita az egész versenyen ott volt közvetlen mögötte. A győzelmét számos balszerencsés futam után szerezte meg, ami jót tehet majd az önbizalmának.

    „Az ifjabb Schumacher teljesítménye felkeltette az össze létező média figyelmét és megmutatta, hogy a Schumacher név még mindig komoly jelentőséggel bír. Micknek még mindig sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy bekerüljön a fiatal versenyzők elitjébe. Azonban a tegnapi győzelem egy fontos pillanata volt ennek a fejlődésnek. Még mindig hosszú út áll előtte, azonban Mick jó úton halad.”

  • Olasz, lengyel és orosz tolvajok loptak a Hungaroringen

    Olasz, lengyel és orosz tolvajok loptak a Hungaroringen

    Gyorsított eljárásban bíróság elő állítottak két olasz, két lengyel és egy orosz férfit, aki Mogyoródon, a Hungaroringre kitelepült boltokból ruhákat lopott – közölte a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint a férfiak augusztus 2. és 4. között a Formula 1 Magyar Nagydíj idejére a Hungaroringre kitelepült, az autó-motorsporthoz köthető üzletekből tulajdonítottak el több értékes kabátot és pólót.

    A tolvajokat a Pest megyei rendőrök elfogták, a lopott holmit megtalálták náluk, és visszaadták az üzleteknek.

    A Gödöllői Járási Ügyészség a lopás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsított, őrizetben lévő vádlottakat két napon belül bíróság elé állította. Mind az öt vádlottat próbára bocsátották.

  • Schumacher: Ez a győzelem egy újabb lépés az F1 felé

    Schumacher: Ez a győzelem egy újabb lépés az F1 felé

    A Hungaroringen szerezte meg élete első Formula 2-es sikerét Mick Schumacher, amellyel ismét tett egy komolyabb lépés a Forma-1 felé.

    A hétszeres világbajnok fia a Ferrari Akadémia tagja és a regnáló Formula 3-as Európa Bajnok. A magyar hétvége előtt azonban még csak dobogóra sem tudott állni a Formula 2-ben, emiatt pedig már elkezdtek kételkedni a képességeiben.

    Magyarországon viszont megtört a jég és nem csak a dobogó, hanem a győzelem is összejött a német számára.

    „Csak az idő fogja eldönteni, hogy eljutok-e a Forma-1-be. De ez a győzelem sokat lendített ezen. Hasonló ez a helyzet ahhoz, amikor az F3-ban nyertem Spa-ban, amely egy másik fontos pálya apám számára. Egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz, de csak a versenyzésre gondolok most. Michael Schumacher fiaként ajtók nyílhatnak meg előttem a Forma-1 felé, de még mindig sokat kell fejlődnöm.” – nyilatkozta a futam után.

  • Leclerc elismerte: Vettel sokkal jobban bánik a gumikkal

    Leclerc elismerte: Vettel sokkal jobban bánik a gumikkal

    Charles Leclerc elmondta, tanulnia kell még egy s mást a gumikezelésről, főleg a hosszú etapok alatt, ugyanis csapattársa Sebastian Vettel a monacói elmondása szerint ebben a tekintetben sokkal jobb nála.

    A 21 éves pilóta szinte a teljes futamon a német versenyző előtt haladt, ám az utolsó körökben a négyszeres világbajnok az eltolt stratégiája miatt felzárkózott rá és könnyedén megelőzte a fiatal pilótát, ezzel elorozva elől a harmadik helyet.

    Leclerc tisztában van azzal, hogy van még hova fejlődnie, különösen az abroncsok menedzselésével akad gondja, ezért a szünetben minden megtesz majd azért, hogy fejlessze ezt az attribútumot és megértse, hogyan is csinálja ezt a csapattársa.

    ,,Igen, az abroncsok elfogytak. Azért is álltunk ki viszonylag hamar, mert az első etap során is nagyon szenvedtem velük. Az új gumik egy ideig működtek, aztán ismét küszködtem az abroncsokkal, különösen a hátsókkal. Ebben az aspektusban Seb egyértelműen jobb nálam, a hosszú etapok során jobban menedzselni a gumikat. Meg kell tehát értenem, hogyan csinálja ezt, és ha ez megvan, akkor én is fejlődni tudok majd e tekintetben.” –ismerte el a futam után hiányosságát Leclerc.

  • Hamilton megbánta azt, hogy kételkedett a Mercedes stratégiájában

    Hamilton megbánta azt, hogy kételkedett a Mercedes stratégiájában

    Lewis Hamilton bocsánatot kér a csapatárdión keresztül a Mercedestől amiatt, hogy kételkedett a taktikában, amit neki választottak.

    Miután az ötszörös világbajnok nem bírt el a pályán Max Verstappennel, az Ezüst Nyilaknál egy merész stratégia ütötte fel a fejét. Kihívták kerékcserére a britet, feltették neki a közepes abroncsokat ezzel előnybe hozva őt, majd imádkozva figyelték mennyire tudja kihasználni bajnokuk a lehetőséget. A bátorságukért végül jutalom járt, ugyanis Hamilton megnyerte a futamot.

    Az eleinte kétkedő pilóta a verseny leintését követően rögtön elnézést kért csapatától a kételkedés miatt, és megköszönte nekik a kemény munkát.

    ,,Sajnálom, hogy kételkedtem a stratégiában, nagyon merész húzás volt, de örül annak, hogy meg mertük lépni ezt a lépést. Oh, ember ez nagyon jó érzés, köszönöm srácok!”

    A futam után Hamilton elismerte elfáradt a megmérettetés alatt, de egy cseppet sem bánta, ugyanis véleménye szerint ennek mindig így kellene lennie.

    ,,Fáradtnak érzem magam, és ennek így is kell lennie, nagyon hálás vagyok a csapatnak ezért a napért, ösztönöztek arra, hogy keményen nyomjam tovább, és autózzak a határon továbbá megteremtették nekem a lehetőséget arra, hogy jobb pozíciót szerezzek meg. Már hét éve együtt vagyunk, és minden egyes siker újonnan hat ránk. Egész héten fékproblémákkal küszködtünk, egy kicsit aggódtam is emiatt, majd változtatunk pár dolgot, utána pedig a körök felénél már óvatosan használtam a féket, próbáltam óvni amennyire csak lehet. Nehéz volt ezt teljesíteni, ugyanis nagyon jók voltak ők is (Red Bull), fogalmam sincs, hogy tudtam ledolgozni azt a 19 másodpercet, csak leszegtem a fejem és nyomtam, minden kör olyan volt, mint egy menet az időmérőn. Tudom, hogy ha Niki (Lauda) ma itt lenne, levenné a sapkáját.” –nyilatkozta Hamilton a futam után.

  • A vitatható büntetésekről diskurált az FIA a csapatokkal és a pilótákkal

    A vitatható büntetésekről diskurált az FIA a csapatokkal és a pilótákkal

    Az FIA kikérte a csapatfőnökök és a versenyzők véleményét arról, hogy szerintük, hogyan kellett volna büntetni az elmúlt években nagy port kavart incidenseket.

    Magyarországon Michael Masi versenyigazgató a társaság elé állva egy névtelen felvetésre reagálva megvizsgált 12 vitatható büntetést az elmúlt időszakból. Ez a vizsgálat egy intenzív diskurálást vont maga után a felek között, ugyanis a stewardok nem egy alkalommal osztottak megkérdőjelezhető büntetéseket. Legutóbb Kanadában történt ilyen esett, az akkori túl szigorú magatartás például Sebastian Vettel győzelmébe került.

    A Red Bull csapatfőnöke az Auto Motor und Sportnak a tárgyalás után elmondta, mikor a különböző eseteket szemrevételezték, ő a kérdéses megmozdulások 90%-nál úgy döntött volna, hogy nem ad semmilyen büntetést.

    ,,Az egyik ilyen incidens a Vettel-Hamilton ügy volt Montrealból, ami számomra egyértelmű eset volt: nem kellett volna Sebastiant büntetni.”

    Valóban, a Kanadában történt események után még a Ferrari is felül akarta vizsgáltatni a döntést, mert úgy érezték igazságtalan volt a rájuk kiszabott büntetés. Ugyanakkor Laurent Mekies a vörösök sportigazgatója elmondta, az ominózus eset után úgy tűnik a versenybírák megenyhültek, és ennek bizonyítására a legjobb példa az, hogy engedték Versappent keményen versenyezni Ausztriában.

    ,,Azóta volt pár igazán izgalmas futamunk. Nem reklamáltunk a Leclerc-Verstappen incidensnél, a stewardoknál Ausztriában, mert ezek azok a kemény csaták, amiket látni szeretnénk a sportágban.” –nyilatkozta Mekies a Corriere della Seranak.

  • Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Marcus Armstrong hatalmas előnnyel nyerte meg a Formula 3 sprintversenyét a Hungaroringen. Az új-zélandi versenyzőnek ez volt az első győzelme a sorozatban, ami ne is jöhetett volna jobbkor, mint közvetlen a nyári szünet kezdete előtt.

    A Prema új-zélandi versenyzője a pole-ból rajtolhatott, miután a tegnapi főversenyen őt intették le a nyolcadik helyen. A rajtot követően nagyon agresszívan támadta őt a második helyről rajtoló, Leo Pulcini, azonban Armstrongnak sikerült megvédenie az első helyét.

    A Prema új-zélandi pilótája ezek után ki tudott építeni egy magabiztos előnyt tduott kiépíteni a többiekkel szemben, amit a verseny végéig meg is tudott tartani. Pulcini is egyedül, magányosan autózott az egész versenyen.

    A harmadik helyen autózó Felipe Drugovich lassabb volt az élen álló kettőshöz képest, ami miatt hátráltatta a mögötte autózókat. Azonban hiába Drugovich lassú tempója, a bajnoki éllovas Robert Shwartzman bárhogyan is próbálta megelőzni őt, nem sikerült neki. Azonban a verseny tizenötödik körében az orosz pilóta első szárnya kivágta Drugovich hátsó kerekét, ami miatt defektet kapott és visszaesett.

    Shwartzman sem úszta meg szárazon, ugyanis neki pedig az első szárnya sérült meg, ami miatt a mögötte autózók simán el tudtak menni mellette. Jüri Vips örökölte meg a harmadik helyet, azonban a verseny vége felé elkezdett szenvedni a gumikkal, amit a mögötte autózó Jake Hughes ki is tudott használni és elvette tőle a harmadik helyet.

    Armstrong végül magabiztos, majdnem nyolc másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt Pulcini és Hughes előtt. Az új-zélandi pilóta még a leggyorsabb kört is megfutotta, ami miatt nem 15, hanem 17 pontot zsebelt be.

    A gumikkal küszködő Vips lett a negyedik, a tegnapi verseny győztese, Christian Lundgaard pedig az ötödik helyen ért célba. Yuki Tsunoda lett a hatodik, megelőzve az utolsó két pontszerzőt Jehan Daruvalát és Logan Sergeantet.

    A futam legnagyobb vesztesei Shwartzman és Max Fewtrell. A bajnoki éllovas egy biztos dobogós helyet dobott el magától, ami miatt csökkent az előnye az összetettben. Gewtrell pedig pontszerző helyen haladt, amikor megadta magát az autója.

    A bajnokság a nyári szünetet követően Belgiumban, Spa-Francorchamps-ban folytatódik majd.