Címke: Hungaroring

  • A XXI. század 23 perces filmje a Hungaroring kezdeteiről

    A XXI. század 23 perces filmje a Hungaroring kezdeteiről

    Az RTL Klub „XXI. század” című műsorában ezúttal a Hungaroring volt a téma, illetve az, hogy miképp került hazánkba a Forma-1. Mint az ismert, Bernie Ecclestone eredetileg Moszkvával tárgyalt egy esetleges futamrendezésről a vasfüggönyön túl, de ott problémák adódtak. Akkori jobbkeze, a magyar Rohonyi Tamás azonban előállt az ötlettel, hogy mi lenne, ha az ő őshazájába vinné a száguldó cirkuszt a brit üzletember.

    Beszél a kezdetekről természetesen Dávid Sándor is, Gulácsi Ferenc a pálya tervezője, pedig a dolog nem volt zökkenőmentes. A helyiek közül sem tetszett mindenkinek az ötlet, hogy Mogyoródon épüljön meg az ország első épített versenypályája. Megszólal még az 1986-os versenyünkön indult versenyző Christian Danner is, aki ma már szakkommentátor a német televíziónál, illetve az a brit John Townsend, akinek annyira bejött itt az élet, hogy hazánkba költözött, és itt is él.

    Szondi Vanda filmjét alább tekinthetitek meg.

  • Michelisz Norbert is Goodyear gumikon versenyez a túraautó-világkupa 2020-as szezonjában

    Michelisz Norbert is Goodyear gumikon versenyez a túraautó-világkupa 2020-as szezonjában

    A FIA a Goodyear-t választotta a túraautó-világkupa (WTCR) hivatalos abroncspartnerének. A tendert követően a gumigyártó a 2020-2022 közötti szezonokról kötött megállapodást a sorozat egyedüli abroncsszállítójaként. A Goodyear az új generációs Eagle F1 SuperSport slick és esőre tervezett versenygumikkal fogja ellátni a túraautó-világkupa teljes mezőnyét a 2020-as szezon kezdetétől, amelynek második állomásán, áprilisban a Hungaroringen szurkolhatunk a túraautó-világkupa tavalyi győztesének.

    A 2020-as WTCR szezonban 3 kontinensen, összesen 10 helyszínen zajlik majd a küzdelem a dobogó legfelső fokáért. A futamokat Marokkóban, Magyarországon, Németországban, Szlovákiában, Portugáliában, Spanyolországban, Kínában, Dél-Koreában és Makaón rendezik a szezonzáró malajziai hétvége előtt. Az új abroncsok a 2020 áprilisi marrákesi szezonnyitó versenyen debütálnak, rögtön a következő állomás pedig a Hungaroring lesz, ahol a közönség hazai pályán versenyző Michelisz Norbertnek is szurkolhat.

    A Goodyear nagy múltra visszatekintő motorsportban szerzett tapasztalatának és szakértelmének örökségével áll a sorozat harmadik szezonjának rajtrácsára. Abban a versenysorozatban, amelyben a 2019-es évben Michelisz Norbert a 30 versenyből álló szezon utolsó futamán, szoros versenyen biztosította bajnoki címét, ezzel beírva magát a motorsport történelemkönyvébe.

    Amellett, hogy 2020-tól a WTCR pilótái az új Goodyear Eagle F1 Supersport abroncsokon versenyeznek, szoros együttműködésbe kezd a Discovery tulajdonú WTCR promóter Eurosport Events és a Goodyear. Az együttműködés a Goodyear #backtoracing kampányának a része, a gumigyártó vállalat versenypályára való visszatérésére utalva.

    Mike Rytokoski, a Goodyear Consumer Europe európai alelnöke és marketing-vezetője kifejtette: „Nagy örömünkre szolgál, hogy csatlakozunk az Eurosport-hoz és az FIA-hoz, és a WTCR hivatalos abroncsszállítói lehetünk. Ez tökéletesen egészíti ki a globális visszatérésünket a motorsportokhoz az FIA WEC sorozatán keresztül. Az együttműködés lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljünk a világ minden tájáról érkező szurkolókhoz és motorsport rajongókhoz, illetve, hogy bizonyítsuk a Goodyear Eagle F1 Supersport abroncsaink kitűnő teljesítményét.

    François Ribeiro, a WTCR promóter Eurosport Events vezetője elmondta: „A Goodyear-nek hosszú és sikeres múltja van a motorsportokban, így nagyon büszkék vagyunk, hogy a WTCR-t választották zászlóshajójuknak a versenypályán. A Discovery és a Goodyear közötti megállapodás keretein belül gyümölcsöző együttműködés várható, ami minőségi tartalommal és aktivitások széles körével köti majd össze az ikonikus márkát és a motosport közösségét. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy a Goodyear a WTCR első osztályú partnere lesz mind műszaki, mind marketing szempontból.”

  • Emlékeztek ezekre a 2010-es hungaroringi eseményekre?

    Emlékeztek ezekre a 2010-es hungaroringi eseményekre?

    A január még ilyen visszatekintős hónap. Most mi is felcsaptuk a 10 évvel ezelőtti képeinket, és Varga András 6 képét mutatjuk meg nektek 2010-ből.

    Ott voltatok a Hungaroringen, mikor Kiss Pál Tamás még Formula Renault-s versenyzőként „felrobbantotta” a lelátót a Hungaroringen?

    Emlékeztek az egyetlen alkalomra, mikor a Le Mans Series a Hungaroringre látogatott és többek között Nigel Mansell is itt volt a fiaival?

    És A Ferrari Racing Days-re, melyen Felipe Massa az egyévvel korábban őt megműtő magyar orvost is megautóztatta?

    Lapozzátook végig a képeket, kommentben pedig jöhetnek 2010-es autósportos emlékeitek! 😉

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

    (Lapozós!)

    https://www.instagram.com/p/B658UBUqZY7/

  • Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor 2010 óta áll rajthoz az év utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n. 2016-ban nyert először a Hungaroringen, majd 2017-ben és 2018-ban is győzött, idén pedig sorozatban negyedszer hozta el a kategória elsőnek járó trófeát.

    Tim 2016-ban megnyerte a Skoda Octacia Cup-ot és ebben az évben a Szilveszter Rallye-n is először nyert kategóriát. A saját építésű Nissan Sunny GTi-vel összetettben az előkelő 37. helyen zárt. 2017-ben ismételt, újra megnyerte a H4-es kategóriát nagy előnnyel.

    2018-ban már egy Peugeot 208 R2 volánja mögött szerepelt, ekkor a H7-es kategóriát nyerte meg és a 14. helyen végzett az összetettben.

    Az idei évben újra elővette régi autóját, a Nissan Sunny-val a H8-as kategóriában szerepelt. Új navigátor debütált a jobb egyben, Gyarmati Dávid diktálta a tempót.

    A két napon át tartó versenyen hamar az élre állt és végig megtartotta a vezetést. A hat gyorsasági szakasz után 16mp-es előnnyel nyerte a H8-at, és a 160 induló közül a 20. helyen zárt. Ezzel a vanyarci pilóta sorozatban negyedszer hódította el a kategória győzelmet a Szilveszter Rallye-n.

    „Természetesen a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de én képtelen vagyok úgy odaállni a rajthoz, hogy ne győzni akarjak. Tavaly egy komoly technikával, egy Peugeot 208 R2-vel versenyeztünk, idén picit visszaléptünk és elővettük az öreglányt a garázsból. Két évig porosodott a Nissan Sunny otthon, de most jó volt egy kicsit átmozgatni. Erős kategóriában, egy nehéz versenyen tudtunk győzni, erre nagyon büszke vagyok. Nem volt egy könnyű évünk, de a Rallye2-ben másodikok lettünk és év végén újra tudtunk győzni a Hungaroringen, így bizakodva várom a 2020-as évet.” – foglalta össze Tim a versenyt és az idei évet.

  • Szilveszter-rali – A favorit Rovanperä győzött

    Szilveszter-rali – A favorit Rovanperä győzött

    (MTI) – Kalle Rovanperä, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának bajnoka nyerte meg a vasárnap véget ért hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit.

    A Hungaroringen és környékén 21. alkalommal megrendezett viadalon Rovanperä és navigátora, Noora Korhonen 33:11.05 perc alatt teljesítette a verseny 53,1 kilométeres távját. Szombaton kettő, vasárnap pedig hat gyorsasági szakaszt bonyolítottak le, többségében a Hungaroring területén.

    „Nagyon szórakoztató verseny volt, rengeteg nézővel, élvezetes szakaszokkal, igyekeztük kiélvezni minden pillanatát” – nyilatkozta az MTI-nek Rovanperä, aki hozzátette, neki a Hungaroringen kívül rendezett etapok tetszettek a leginkább.

    A 19 esztendős pilóta megemlítette, külön örült annak, hogy csapattársa lett a második, de jelezte, a magyar ellenfelek között is látott kifejezetten gyors versenyzőket.

    „Jövőre az a legfontosabb, hogy a világbajnokság első felében minél jobban megismerjem az új autót, hozzászokjak a kezeléséhez és érezzem a határait, aztán az év második felében már az eredményesség lesz a lényegesebb” – mondta Rovanperä, aki 2020-ban a gyári Toyota csapat versenyzője lesz a WRC kategóriában.

    A finn pilóta mögött másodikként csapattársa, a cseh Petr Semerád végzett, míg a harmadik Vincze Ferenc, a friss magyar bajnok lett.

    A Szilveszter-rali történetében első alkalommal fordult elő, hogy az aktuális magyar címvédő is indult. Vincze ezen a viadalon próbálta ki először 2020-as versenyautóját, egy Volkswagen Polo GTI R5-öst. A Korda Racing pilótája már háromszor, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben győzött a Szilveszter-ralin.

    A közönség a Hungaroringen és környékén ezúttal 193 versenyautót láthatott: Magyarország mellett Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából, Svájcból, Lengyelországból, Németországból, Finnországból és Angliából is érkeztek versenyzők.

    A Szilveszter-rali rendezői december 14-én jelentették be, hogy a viadal jövőre a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozat nyolcadik, utolsó állomása lesz, így a mostani rendezvény egyfajta főpróbája volt a 2020-as AARC-futamnak.

    Eredmény:
    1. Kalle Rovanperä, Noora Korhonen (finn, Skoda Fabia R5) 33:11.05 perc
    2. Petr Semerád, Jirí Hovorka (cseh, Skoda Fabia R5) 36.36 másodperc hátrány
    3. Vincze Ferenc, Szőke Tamás (Volkswagen Polo GTI R5) 44.08 mp h.

  • Hivatalos teszt lesz a Red Bull Ringen 2020-ban a kamion EB-n!

    Hivatalos teszt lesz a Red Bull Ringen 2020-ban a kamion EB-n!

    A hónap elején ugyan elfogadásra került a 2020-as kamion Európa-bajnokság versenynaptára a FIA Motorsport Világtanácsának az ülésén. Ahogy az már akkor ismertté vált, 8 ismert versenyhelyszín, 8 országban várja jövőre az ETRC monstrumait. Az újdonság most annyi, hogy lesz egy két napos hivatalos teszt a Red Bull Ringen, június 18-19-én. Ez a lépés már azt is előrevetíti, hogy 2021-ben a kedvelt osztrák pálya visszatérne versenyhelyszínként is a kamionosok naptárjába.

    Hogy mégse legyen olyan nagy a szünet a Slovakia Ring júniusi versenye és a júliusban Nürburgringen tartott ADAC Truck Grand Prix között, az ETRA ezen két versenyhétvége között találta meg az ideális időpontját június közepén a hivatalos tesztnek a Red Bull Ringen. Már a korábban is ismert kialakításon tölthetnek el a csapatok és pilóták itt minél több hasznos pályaidőt, a két nap alatt. A promóter ráadásul ezeken a napokon további látnivalókkal készül a médiának és a partnereinek, és a #onetruckfamily kampányuk is tetten érhető lesz itt. Bemutatnak új, izgalmas kezdeményezéseket a sportág megújulása végett, és hatékony jövőbeni technológiákat mutatnak be. Rolf Werner, az ETRA igazgatója nyilatkozott:

    „Már készen volt a hivatalos 2020-as versenynaptárunk, ami elfogadásra került, és ez egy jó kombináció: ismert terep és kihívás a csapatainknak és a pilótáknak. Örömmel jelenthetem be azt is, hogy tartunk vissza a Red Bull Ringre is, ami egy ismert helyszín, és népszerű, valamint logisztikailag is megfelelő a csapatoknak. A Red Bull Ringre tervezett eseményt elsősorban a csapatok kedvéért hoztuk létre, hogy maximálisan kihasználhassák az idejüket a pályán a sport- és marketing, valamint kereskedelmi szempontokból is.”

    A 2020-as naptár külön érdekessége, hogy két alkalommal is randevúzik egymással a kamionsport és a túraautó világkupa. A magyar rajongók legnagyobb örömére, a Hungaroringen és a Slovakia Ringen kerül erre sir, áprilisban és júniusban.

    2020-as kamion Európa-bajnokság versenynaptára

     

    Április 25-26: HUNGARORING
    Május 23-24: MISANO
    Június 6-7: SLOVAKIA RING
    Június 18-19: RED BULL RING OFFICIAL TEST *
    Július 18-19: NÜRBURGRING
    Augusztus 29-30: MOST
    Szeptember 12-13: ZOLDER
    Szeptember 26-27: LE MANS
    Október 3-4: JARAMA

    * jóváhagyásra vár

  • Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Minden évben nálunk olvashatjátok el először azt, hogy milyen kiemelkedő versenyeket nyújt a Hungaroring, a következő évben. Szomorú tendencia, de sajnos egyre kevesebb sorozat látogat el hozzánk, az újabb ismertebb kieső aki 2020-ban már nem jön Magyarországra, az a TCR Europe szériája. Azon tekintetben is nagy a kérdőjel továbbra is, hogy az évek óta belengetett, tologatott és a magyar motorsport rajongók által igen várt felújítás mikor veszi kezdetét a Hungaroringen. Papíron most már a konferenciateremnek és a múzeumi rész kialakításának kellene jönnie…

    Hogy mindenki okosan gazdálkodhasson a szabadidejével és időben jelezze a szándékait a munkáltatójának, újra összeraktuk gyakorlatilag a legjelentősebb magyar versenypálya 2020-as naptárát!

    2020. április 25-26.- WTCR + ETRC

    A szervezők által találóan csak Super Racing Festivalnak elnevezett rendezvényen végre Magyarországon is mehet a „norbidálás”. Michelisz Norbi és Kiss Norbi rég mérkőzött meg egymással, pláne nem magyar pályán, de most sem fognak. Viszont legalább egy hétvégén lesz a túraautó világkupa és a kamion Európa-bajnokság hungaroringi fordulója. Kifejezetten örömteli hír a családoknak ez, hiszen egy jeggyel letudható a két legismertebb hazai pályaautós szinte kötelező meglátogatása. 14 év alatt, és 65 felett ráadásul ingyenesen látogatható az esemény.

    2020. július 11-12. – International GT Open + EuroFormula Open

    Évek óta visszatér hozzánk párban ez a két széria. Ingyenessége okán akár kiváló program azoknak, akik épp nem a strandon vannak. Őszintén szólva meglep, hogy itt továbbra sincs komolyabb magyar induló, akár csak alkalmi jelleggel is.

    2020. július 31-augusztus 2. – Formula 1 Magyar Nagydíj

    Az örökranglistán a Hungaroring már a kilencedik helyen található, mint olyan pálya, ahol a legtöbbször rendeztek Forma-1-es futamot. Ki gondolta volna ezt 1986-ban, hogy idáig jutunk? Népszerű desztináció a külföldieknek a magyar pálya Budapest közelsége miatt is, így érdemes minél előbb megvásárolni a jegyeket, ha jó helyet akarunk magunknak. Német Nagydíj híján pedig hazánkba is feltehetően sok német rajongó érkezhet.

    2020. szeptember 26-27. Blancpain GT Sprint

    Idén rettenetesen elmosta az eső, az egyébként remek sorozatot. Az év utolsó komolyabb autósport eseménye mindig jó levezetés a motorsport rajongó családoknak, így érdemes mindenképp kilátogatni. Olykor meglepően ismert versenyzők is megtalálhatóak a mezőnyben.

    Érdekes kérdés, hogy mennyiben befolyásolja például az, hogy a TCR Europe nem jön Magyarországra például a Zengő Motorsport vagy a M1RA csapat terveit és lehetőségeit. A DTM is feltehetően akkor tér majd csak vissza hazánkba, amikor kész lesz a BMW gyár majd Debrecenben. Ám ez még nagyon a jövő zenéje…

  • Végleges a 2020-as FIA ETRC naptár is, csak 8 versenyhétvége lesz!

    Végleges a 2020-as FIA ETRC naptár is, csak 8 versenyhétvége lesz!

    Tegnap a FIA Motorsport Világtanács ülésén véglegesítették a kamion Európa-bajnokság jövő évi futamait is. Az előzetesen kiadott tervhez képest annyi a változás, hogy mégsem lesz a nagyon titkolt kilencedik versenyhétvége, tehát ugyanoda látogatnak el Kiss Norbiék, ahová idén. Információink szerint egyébként ez az új helyszín Oroszország új pályája, az Igora Drive lett volna.

    Marad ugyanakkor továbbra is a magyarok öröme, így Magyarországon és Szlovákiában újra közös Norbizás lesz a WTCR-es mezőnnyel.

    Íme, a véglegesített 2020-as kamion Európa-bajnoki versenynaptár

    Április 25-26. Magyarország Hungaroring
    Május 23-24. Olaszország Misano
    Június 6-7. Szlovákia Slovakia Ring
    Július 18-19. Németország Nürburgring
    Augusztus 29-30. Cseh Köztársaság Most
    Szeptember 12-13. Belgium Zolder
    Szeptember 26-27. Franciaország Le Mans
    Október 3-4. Spanyolország Jarama

     

  • Végleges a 2020-as FIA WTCR versenynaptár, és új díj is lesz!

    Végleges a 2020-as FIA WTCR versenynaptár, és új díj is lesz!

    A tegnapi ülésén a FIA Motorsport Világtanács döntött a 2020-as WTCR versenynaptár mellett némi szabályváltoztatásról is. Ezentúl díjat kap azon újonc versenyző is, aki a szezon alatt a legtöbb pontot gyűjti. Elfogadásra került az is, hogy a FIA újabb három évre szerződik a WTCR promóterével, illetve az Eurosport Events-szel.

    Felállítanának egy Touring Car Lite kategóriát is, kicsi, B kategóriás túraautóknak is, jelentsen is ez bármit is. A cél az lenne, hogy hasonlóan a formaautózáshoz, ebben a kategóriában is már megteremtsék az alapjait regionális és nemzeti szinten egy versenykarrier piramisnak.

    A hivatalosan elfogadott 2020-as FIA túraautó világkupa versenynaptára

    április 5. Marokkó Marrákes
    április 26. Magyarország Hungaroring
    május 23. Németország Nordschleife
    június 6. Szlovákia Slovakia Ring
    június 21. Portugália Vila Real
    július 5. Spanyolország Motorland Aragón
    szeptember 6. Kína Ningbo
    október 18. Dél-Korea Inje-Speedium
    november 22. Makaó Makaó
    december 13. Malájzia Sepang

     

  • Komolyan fiatalít a Buggyra Racing 2020-ra, a FIA ETRC-ben!

    Komolyan fiatalít a Buggyra Racing 2020-ra, a FIA ETRC-ben!

    Agam Lacko mellé a Buggyra Racing csapata komoly meglepetés igazolásokkal készül a 2020-as FIA kamion Európa-bajnokságra. Míg Adamnál marad az új különleges versenygép a VK50, addig Teo Calvet megörökli a tavalyi kamionját. Aliyyah Koloc is egy 2018-as specifikációjú Buggyra Freightlinerrel áll majd rajthoz.

    Calvet és Koloc személyében pedig a cseh csapat a valaha volt legfiatalabb párost mutatja be a FIA ETRC-ben, hiszen előbbi 18 éves, utóbbi azonban csak 16.

    Calvet már ismerős lehet a kamionversenyzés világából, miután kétszer is elindult a kamionozás legmagasabb kategóriájában. A Lion Truck Racing 2018-ban és 2019-ben is a Nürburgringen biztosított számára indulási lehetőséget. Mindkét alkalommal a korábbi versenyző majd versenyszervező és promóter Fabien Calvet fia pódiumra ért, még ha nem is a fő kategóriában.

    A hölgyversenyző Koloc kevésbé tapasztalt, eddig gokartozott leginkább, illetve a jó teljesítményével a Buggyra privát tesztjein hívta fel magára a figyelmet.

    A korábban szintén ennél a csapatnál a kamion Európa-bajnokságon versenyzett David Vršecký és Robin Dolejš mint főkonstruktőr és versenymérnök, alaposan kielemezték a fiatal tehetségeket. Biztosak benne, hogy megcsillogtatják majd a tudásukat, Vršecký ennyit árult el a csapat gondolkodásmódjáról:

    „Nem lesz gondunk ezzel, még mindig jobb egy tapasztalatlan pilótát top technikába ültetni, mint fordítva. Rengeted adatunk lett, és ha összehasonlítjuk Teo és Aliyyah legjobb köreit Adaméval, akkor még mindig fél másodperc a hátrányuk. Most megkezdjük a versenykamionok hangolását a vezetési stílusuknak, és képességeiknek megfelelően. Mielőtt ennek nekiállunk, további tesztek, versenyek várnak rájuk, és minden egyes kört, sebességet átbeszélünk, hogy tizedről-tizedre javuljunk.”

    Oly Janes, aki 2019-ben megszerezte a csapattal a GRAMMER Kupát jövőre újra inkább Angliában lesz tevékeny, még ha több alkalommal is feltűnik majd a kamion Európa-bajnokság mezőnyében.

    A Buggyra Racing bejelentésére és 2020-as terveire reagált George Fuchs is, a széria igazgatója:

    „Milyen remek dolog Teo és Aliyyah története, örömmel üdvözöljük őket a FIA ETRC-ben. Teljes elköteleződésük a sorozat iránt mutatja a versenyzők új generációja nagyon is erős, és a jövőben győztesekké, bajnokokká válhatnak. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal rajongók komoly érdeklődéssel figyelik majd őket a kamion Európa-bajnokság nagy családjában. A kamionversenyzés éppen ezért menő, mert ennyire különleges dolgok is vannak benne. Az, hogy ilyen tehetséges fiatalokat is megnyerünk a szériának, elégedettséggel tölt el, és a legjobbakat kívánom nekik a következő szezonra. Ez a folyamat a fiatal versenyzőkkel kapcsolatban még Markus Bauernél és az MB Motorsportnál kezdődött el annak idején. Olyan fiatal és feltörekvő versenyzőket nyertünk általa, mint Steffi Halm, André Kursim, vagy legutóbb Fabio Citignola. Azt hiszem, hogy csakis elismerésre és figyelemre méltó az a munka amit Markus elvégzett azzal, hogy új tehetségeket hozott évről-évre a FIA ETRC-be.”

    A 2020-as kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen kezdődik majd, április 25-26-án.