Címke: Hungaroring

  • 4 év után újra pályán Tim Gábor

    4 év után újra pályán Tim Gábor

    A vanyarci pilóta pályaversenyzői karrierje 2016 végén szakadt meg, miután megnyerte a nemzetközi Skoda Octavia Cup. 2010 és 2016 között 3 bajnoki címet szerzett, 77 versenyen indult, 37 győzelmet és 22 rajtelsőséget ért el. Úgy tűnt karrierje ezzel véget ér, és kizárólag a rally felé veszi az irányt.

    Lehetőségek hiányában egy évig, 2017-ben saját épített autójával Rally3-ban versenyzett, megnyerte az északi régió abszolút értékelését. 2018-ban már komoly technikával, R2-es autóval Rally2-ben vitézkedett, volt abszolút győzelme a Miskolc Rally-n, de túl sok műszaki hiba és kiesés miatt csak 5. lett az év végén.

    2019-ben már jobb szezont zárt, nyert Egerben, második lett a Baranya Kupán és a Salgó Rally-n, de újabb három műszaki hiba miatti kiesés elvette az esélyt a bajnoki címtől, második lett az év végén.

    A koronavírus miatti leállás megérződött támogatói körén, a Rally2 szereplés 2020-ban kétségessé vált. Azonban az utóbbi hetekben felgyorsultak az események, és lehetőség nyílt visszatérni a régi sikerek helyszínére, a Swift Cup Europe-ba. Abba a sorozatba, ahol 2015-ben beugróként versenyzett, 8 futamon indult és hetet megnyert. Egy versenyen pedig az élen állva fogyott ki az üzemanyag az autójából.

    „Ez teljesen váratlan, még most sem hiszem el, sőt addig nem is fogom, amíg Salzburgringen el nem rajtolunk. 2015-ben mentem ezen az osztrák pályán utoljára, pont Swift Cup Europe hétvégén, akkor mindegyik versenyt megnyertem. Azonban abban az időszakban benne voltam a ritmusban, most közel sem lesz ez a helyzet. Nem mentem pályán 2016 óta, és az új 1,4 turbós, jóval erősebb Swifteket sem ismerem. A mezőny tagjaiból is csak néhányak neve ismerős régről, a legtöbbjükkel nem találkoztam. Biztos lesz néhány ügyes kezű ellenfél.” – fogalmazott Tim Gábor.

    A bajnokságban jelenleg két típusú autó indul, a régebbi 1,6-os szívó motoros, és az új, jóval erősebb 1,4 turbós. Külön is értékelődnek, de az Európa-kupa bajnoki címéért az erősebb autók küzdenek meg. Tim Gábor az utóbbi, erősebb autóval indul a Full Auto SE színeiben.

    „Szeretnék nyerni, ez nem titok. De nem fogok kétségbe esni, ha ez nem sikerül, sok pontot kell szerezni, ez a legfontosabb. Ez egy rövid bajnokság lesz, sok futammal. Az osztrák pályán is három verseny lesz, mindegyiken célba kell érni és lehetőleg dobogós helyekkel gyűjteni a pontokat. Rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben, hogy újra pályán versenyezhessek. Érdekes, Burkus Egon márkakupájában kezdtem nevelkedni 2010-ben és most oda térek vissza. Ki tudja? Talán ez egy új kezdet. – zárta mondandóját Tim Gábor.

    Swift Cup Europe 2020-as naptára
    Július 10-12. – Salzburgring
    Augusztus 21-23. – Slovakia Ring
    Szeptember 4-6. – Brno
    Október 9-11. – Slovakia Ring / FIA WTCR
    Október 16-18. – Hungaroring / FIA WTCR – FIA ETRC

    A Salzburgring-i hétvége menetrendje. / A futamokat élőben lehet követni majd a facebook-on.

    Július 10. Péntek
    14:00 – 14:25 Szabadedzés

    Július 11. Szombat
    10:00 – 10:25 Szabadedzés
    13:40 – 14:10 Időmérés
    16:40 – 17:05 Verseny 1.

    Július 12. Vasárnap
    10:35 – 11:00 Verseny 2.
    16:20 – 16:45 Verseny 3.

  • Az IVECO versenykamionok továbbra is gyorsak voltak Mostban

    Az IVECO versenykamionok továbbra is gyorsak voltak Mostban

    A mezőny jó része, így az IVECO csapatai is elmentek tesztelni a Cseh Köztársaságba, és mintha mi sem történt volna 2019-hez képest. Helyszínen tartózkodó informátorunk szerint az olaszok motorja a téli szünet alatt csak jobb lett. Megbízhatóbb a konstrukció, és brutálisan gyorsak vele a pilótáik. A pletykák szerint Svájcban, a FPT Motorenforschung által tuningolták az erőforrásukat.

    Első számú versenyzőjük és fejlesztőjük természetesen a bajnok Jochen Hahn, aki a nem hivatalos időmérés szerint is az élen végzett. Összességében elmondható az, hogy szoros lett a mezőny közepe is. Apu épített egy versenykamiont a fiának, Lukasnak is, aki szintén jó tempót ment. Amikor apja mögött haladt, tanulta az íveit. Tiszteletreméltó törekvés azonban az ifjabb Hahntól, hogy alanyi jogon akarja letenni a névjegyét. Most szponzorokat gyűjt ahhoz, hogy idővel majd teljes szezont futhasson. 2020-ban talán a szezon felén részt tud majd venni.

    Steffi Halm is a Schwabentruck felfrissített kamionjával az élhez volt közelebb az időeredménye alapján. A középmezőnyben pedig André Kursim és René Reinert is jól szerepeltek az IVECO-ikkal.

    Az MAN-esek közül csak a németek, Sascha Lenz és Clemens Hecker, és a brit Jamie Anderson voltak jelen. Előbbi sokat javult a tavalyi idejéhez képest, Hecker pedig újonc, az első teljes szezonjára készül. Ő egyébként René Reinerttel egyetemben elindulnak majd július 10-11-én a Lausitzringen a DTR, azaz a holland kamionos bajnokság keretein belül. Nem is titkoltan felkészülési jelleggel. Az MAN-esek motorjaival azonban akadtak gondok. A gyártó ugyan én végével mindig „begyűjti” a motorokat, hiszen csak bérelhetőek ezek. Most a generálnál problémák adódtak azonban az üzemanyagrendszerrel amely mindegyik csapatot érintette.

    Kiss Norbert egykori mercedeses csapattársa, Steffen Faas, a teljesen új SCANIA-jával itt ismerkedett meg komolyabban először, és nagyon jók a tapasztalatok. Mivel a svéd gyár dolgozott eleve a az amúgy is közismerten jó motorjukon, komoly várakozással volt mindenki a Tankpool24 által támogatott újonc csapat iránt. A versenykamion építésében pedig Hahn cége is részt vett, így egyáltalán nem rossz az alap. Összességében az MAN-esek szintjét hozta egyből ez a konstrukció. Ugyanezt a motort kapta meg a márka régi szövetségese, Erwin Kleinnagelvoort is, aki szintén gyorsult, és ugyan ők is fejlesztettek az alvázukon, de maguk építették meg a kamionjukat.

    A Buggyrásoknál mindenki régi kamiont hajtott, és természetesen Adam Lacko volt a leggyorsabb házon belül. A két fiatal pilótájuk, Aliyyah Koloc és Teo Calvet egyelőre inkább még mindig csak ismerkednek a technikával. Utóbbi azonban érthetetlen módon gyakorlatilag az utolsó körében eldobta a kamiont, így okozott némi fennforgást az egyébként már vacsorára készülő csapatánál. Érdekesség, hogy immáron két kamionjukban is a saját fejlesztésű MAN motorjuk található, úgy tűnik, hogy ez lesz náluk az irány. A terveik szerint a hazai futamukon mutatkoznának be az idei fejlesztéseikkel.

    Nem jutott el a tesztre a koronavírus-járvány miatt Antonio Albacete és Anthony Janiec sem, Kiss Norbi, illetve új csapata a Révész Truck Racing Team pedig eleve nem is akart. Ők terv szerint a Hungaroringen a közeljövőben járatják be majd a versenygépet.

    A pilóták igen változatos körülmények között mehettek Autodrom Mostban, hiszen volt eső is olykor, és inkább hosszú etapokat ment mindenki. A hírek szerint alakul már egy újabb közös tesztnek is a lehetősége, amelyhez már további csapatok is csatlakozhatnak majd, de az már nem a jól ismert cseh pályán lesz.

  • Három versenypálya szerződése is meghosszabbodott a Forma-1-gyel

    Három versenypálya szerződése is meghosszabbodott a Forma-1-gyel

    Három Forma-1-es európai helyszín szerződését is meghosszabbította egy évvel a sorozat amolyan kompenzáció gyanánt, a zárt kapus események miatt.

    A három említett aszfaltcsík a Hungaroring, Monza és Spa. A magyar helyszín hosszabbításáról már beszámoltunk, hazánkban 2027-ig biztosan lesz Forma-1-es futam. Monaco kiesésével pedig a jelenlegi naptárban a második, leghosszabb ideje megszakítás nélkül Nagydíjat rendező pályának mondhatja el magát Monza után.

    Spa esetében 2022-ig, Monzánál pedig 2025-ig garantált a száguldó cirkusz látogatása.

    „Az új modell, amit elfogadtunk biztosítja Spa-Francorchamps számára, hogy mérsékelje e történelmi krízis pénzügyi hatásait.” – nyilatkozta Vanessa Maes a belga pálya ügyvezetője.

    „A hosszú távú kiváló partnerkapcsolatra törekszünk a promóterekkel, és közülük néhányan bajba kerültek idén a kieső nézők miatt. Mi ezzel az a hosszabbítással, illetve a reális hozzáállásunkkal a tárgyalásokban, tudjuk biztosítani ezen helyszínek stabilitását.” – indokolt Ross BRawn.

  • Gyulay: Magyarország minden szempontból felkészült a rendezésre

    Gyulay: Magyarország minden szempontból felkészült a rendezésre

    Gyulay Zsolt szerint Magyarország minden szempontból felkészült arra, hogy július 19-én televízión keresztül mindenki számára élvezhető, egyúttal biztonságos, zárt kapus Forma-1-es futamot rendezzen.

    A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium által szervezett csütörtöki online sajtótájékoztatón mondta, ahol elhangzott, hogy a jogtulajdonos, Liberty Mediával megkötött egyezség eredményeként sikerült lealkudni a verseny jogdíját, és egyúttal 2026 helyett 2027-ig biztosítani azt, hogy a Magyar Nagydíj szerepeljen a programban.

    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint amikor kiderült, hogy a járványhelyzet miatt több rendezvényt le kell mondani, Magyarország támogatásáról biztosította a tulajdonost, hogy valamilyen formában, de megrendezhető legyen a Magyar Nagydíj.

    Gyulay Zsolt arról is beszélt, hogy az elmaradó jegybevételek miatt volt szükség a jogdíj lealkudására.

    „Sokat spóroltunk mind az államnak, mind magunknak” – fogalmazott a sportvezető, majd elárulta: sikerült elérniük, hogy a jogdíj indexálása alacsonyabb legyen, a szerződés pedig egy évvel tovább, 2027-ig biztosítsa Magyar Nagydíjat a Forma-1-es versenynaptárban.
    „Összességében közel hatmilliárd forintot sikerült megspórolnunk a magyar államkasszának” – állapította meg Gyulay Zsolt.

    Az elnök-vezérigazgató kitért arra is, hogy a biztonsági szolgálat, valamint a Pest megyei Rendőrkapitányság feladata lesz, hogy a nézőket távol tartsák a Hungaroringtől.
    „Nem lesz könnyebb dolgunk, mint egy hagyományos verseny rendezése esetén, mert a csapatok számára egy konténervárost kell felépítenünk a kerítésen belül” – fűzte hozzá. A sportvezető elismerte, hogy rengeteg kérdés merül még fel, viszont kedvezőnek tartja, hogy a Magyar Nagydíj előtti két osztrák futam megrendezéséből sokat tud majd tanulni a korábbiaknál szűkebb létszámú szervezőbizottság.

    Palkovics László közlése szerint elkezdődött a Hungaroring rekonstrukciós terve, amelynek keretében minden évben felújítanak majd egy-egy elemet, és azt szeretnék, hogy 2027-re egy teljesen új Hungaroring jöjjön létre. Emellett 2023-ban a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának megrendezését is tervezik, ezzel kapcsolatban sincsenek aggályai.

    Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kijelentette, hogy bárhol biztonságos körülmények között tudnak majd mintát venni, a fertőzötteket pedig megfelelően izolálni. Kiemelte: a maszk viselése, valamint a kézhigiénia lehetőségének biztosítása kötelező lesz a Hungaroringen a Magyar Nagydíj alatt. Hozzáfűzte, orvosi csapatával komplett laborháttérrel lesznek jelen a verseny helyszínén, ahol gyorsteszttel 50 percben belül ki tudják mutatni az aktív vírust. A Semmelweis Egyetemen néhány óra alatt 2000 vizsgálatot is el tudnak végezni minden nap, ezek eredményére pedig maximum nyolc órát kell várni.
    Palkovics László közölte: alkalmazni fognak egy mobiltelefonra letölthető, vírusradar szoftvert is, amely kimutatja, hogy a telefon tulajdonosa kivel volt két méteren belüli távolságban az előző időszakban, így fel tudják mérni a vírus terjedését. A miniszter végül arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak Ausztriánál jobb volt a koronavírus elleni védekezési rendszere, és sokkal alacsonyabb lett a fertőzöttségi szintje.

  • Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Hivatalos új 2020-as Magyar Nagydíj időpont: július 19-én!

    Nyolc európai futammal rajtol a Formula 1-es világbajnoki sorozat: a nemzetközi jogtulajdonos által ma közzétett versenynaptárban a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj július 17-19-ei dátummal szerepel.

    A mezőny tehát alig több mint másfél hónap múlva, Ausztriából érkezik a Hungaroringre, ahol zárt kapus verseny zajlik majd.

    „Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”

    A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön 15 órától online sajtótájékoztatót tart Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó.

    A Formula 1 idei versenynaptárának európai futamai

    Július 3-5.: Formula 1 Rolex Grosser Preis von Österreich, Spielberg (Ausztria)
    Július 10-12.: Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark, Spielberg (Ausztria)
    Július 17-19.: Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj, Hungaroring (Magyarország)
    Július 31.–Augusztus 2.: Formula 1 Pirelli British Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 7-9.: Formula 1 Emirates 70th Anniversary Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
    Augusztus 14-16.: Formula 1 Aramco Gran Premio de Espana, Barcelona (Spanyolország)
    Augusztus 28-30.: Formula 1 Rolex Belgian Grand Prix, Spa-Franchorchamps (Belgium)
    Szeptember 4-6.: Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia, Monza (Olaszország)

    A Liberty Media az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra a versenynaptár további részleteit, a tervek szerint 15-18 futamot tartanak meg decemberig.

  • Ma indul a Hungaroringen a digitális kamion Európa-bajnokság!

    Ma indul a Hungaroringen a digitális kamion Európa-bajnokság!

    A virtuális kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen indul a mai napon, 12 benevezett versenyzővel. Korábbi ETRC bajnokokat is tartalmaz majd a mezőny vasárnap este, így Antonio Albacete már az új csapatával, a T Sport Bernauval lesz jelen. Adam Lacko a megszokott Buggyrájával, míg Kiss Norbert az új Révész Truck Racing Team színeiben mutatkozik be, egyelőre online, az igazi pályák helyett.

    A Don’t Touch Racing pilótája, André Kursim tavaly nyert a magyar pályán, most majd kiderül, hogy milyenek a szimulátoros képességei. Sascha Lenz is itt futtatja meg először az új élénkzöld MAN-jét, tavaly ő is jól szerepelt Magyarországon, így okkal várja, hogy a szimulátorok világában is eredményes legyen.

    Visszatér a rikító sárga Lion Truck Racing MAN-nel Anthony Janiec is, de a brit Jamie Anderson és a holland Erwin Kleinnagelvoort is beszáll a versengésbe.

    Tavaly mutatkozott be az Európa-bajnokság mezőnyében a német Clemens Hecker, a Nürburgringen. Most ő is a portugál José Eduardo Rodrigues mellett debütál digitálisan is, utóbbinak a tengerkék #38-as rajtszámú kamionja ismerős lehet a magyar közönségnek is.

    2018-ban és 2019-ben is már beugrott a fiatal, 19 éves Teo Calvet a Nürburgringen, most azonban virtuálisan már egy Freightliner volánja mögött láthatjuk majd azt, hogy mire képes.A csehek csapatát fogja erősíteni a 15 éves Aliyyah Koloc is. Az ifjú hölgy tesztelte már egyébként az istállójuk Mercedes GT3-as autóját is.

    A kamionversenyzők az Assetto Corsa” szimulátor alapjaira felhúzott versenykamionokkal indulnak, ugyanazon alapbeállításokkal, de ezeket módosíthatják.

    A szabályzás teljesen megfelel majd az igazi FIA ETRC rendszerének, és az online versenyeket is DMBS licensszel rendelkező versenybírák figyelik.

    A versenyek közvetítése vasárnap 17:30-tól kezdődnek.

    Tervezett program:
    17:30 – Időmérő edzés
    18:00 – Első futam
    19:00 – Második futam

    AZ ETRC DIGITAL RACING CHALLENGE RAJTRÁCSA, HUNGARORING

    No

    CSAPAT

    GYÁRTÓ

    VERSENYZŐ

    NEMZETISÉG

    2

    T Sport Bernau

    MAN

    Antonio Albacete

    spanyol

    11

    Don’t Touch Racing

    IVECO

    Andre Kursim

    német

    15

    EK Truck Sport

    SCANIA

    Erwin Klein Nagelvoort

    holland

    20

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Teo Calvet

    francia

    23

    Anderson Racing

    MAN

    Jamie Anderson

    brit

    25

    Heinrich Clemens Hecker

    MAN

    Clemens Hecker

    német

    29

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Aliyyah Koloc

    cseh

    30

    SL Trucksport 30

    MAN

    Sascha Lenz

    német

    38

    Reboconort Racing Truck Team

    MAN

    José Eduardo Rodrigues

    portugál

    40

    Révész TRT

    MAN

    Kiss Norbert

    magyar

    55

    Buggyra Racing

    FREIGHTLINER

    Adam Lacko

    cseh

    66

    Lion Truck Racing

    MAN

    Anthony Janiec

    francia

  • A Hungaroring lehet a Brit Nagydíj kiesésének a nyertese

    A Hungaroring lehet a Brit Nagydíj kiesésének a nyertese

    A Forma-1 kész lefújni a két futamos Brit Nagydíjat, abban az esetben, ha ők nem mentesülnek a kötelező hatósági házi karantén alól. Ezáltal pedig Ausztria mellett Magyarország rendezhetne két versenyt.

    Mint ismert, a brit kormány olyan rendelkezést hozott, ami kötelezően előírja minden országba beutazónak, hogy az általuk megadott címen 14 napig karanténban tartózkodjanak. A hatóságok ezeket szigorúan ellenőrzik, és akik ezt megszegik azokra ezer fontos pénzbírságot (kb. 375 ezer Ft.) szabnak ki. A karantén alól csak kivételes esetben lehet mentesülni, ilyenek például a tehergépjármű vezetők.

    A Forma-1 vezetősége azonban reméli, hogy ők mentességet kapnak, amit az Ausztriában készített negatív tesztekkel kívánnak majd bizonygatni. A kormány álláspontja viszont az, hogy ha ezen szabály alól a sport mentességet kapna, akkor az a többi iparág részéről komoly nem tetszést és ellenállást váltana ki.

    Az eredeti cél az, hogy július 5.-én majd a következő héten 12.-én Ausztriában elindulna a szezon. Majd 26.-án már Silverstone-ban lenne fellépésük az érdekelteknek, hogy aztán ott is duplázhassanak. Nem nehéz kiszámolni, hogy így bizony nem lehetne teljesíteni a 14 napos karantént, mivel az edzések már 24.-én megkezdődnének.

    A Brit Nagydíj elvesztése utáni helyzetre is előálltak már egy tervvel, ami a brit állampolgárokhoz igazodna: Az osztrák duplázás után egyből, szünet nélkül mennének más helyszín(ek)re, a második állomásnak Hockenheim is esélyes, de szóba került a Hungaroring is. A magyar pályán ez esetben két versenyt tartanának, július 19.-én majd egy hétre rá a következőt. Ezzel a szervezőknek az a céljuk, hogy maximum egy hónapot töltsenek – a mezőny nagy részét alkotó – britek külföldön, mielőtt hosszú időre karanténba vonulnának hazájukban.

    Az erőltetett menet után hazatérnének, és letöltenék a kötelező karantént, tehát egy kisebb szünet következne. Ha a Magyar Nagydíj következett Ausztria után, akkor a második ilyen erőltetett európai turnét nyitná Hockenheim, majd jönne az egymás utáni hetekben Barcelona, Spa és Monza.

  • Hat versenyhétvégével tervez a WTCR – Európában!

    Hat versenyhétvégével tervez a WTCR – Európában!

    A WTCR szervezői a jövő héten bemutatnak egy újratervezett versenynaptárt, amelyben csak európai versenyhelyszínek szerepelnek, hiszen világszinten eléggé korlátoltak a lehetőségek a koronavírus-járvány miatt. A szezon szeptemberben kezdődne, és az időpontokat még a FIA-nak is jóvá kell hagynia. François Ribeiro nyilatkozott a motorsport.com-nak:

    „Nagy valószínűséggel szeptemberben kezdhetünk. A tervezett időpontokat benyújtottuk a FIA-nak is, és a jövő héten tervezzük bemutatni az újratervezett versenynaptárt. Rendkívüli helyzetben rendkívüli döntéseket kell hoznunk. ”

    Feltételezhetően ezek a futamok a Salzburgringen, a Hungaroringen, a Slovakia Ringen, a Nürburgringen, a Motorland Aragón pályáján, és egy további dél-európai versenyhelyszínen kerülhetnek majd megrendezésre.

    Ezen változás azt is jelenti, hogy törölnék az összes ázsiai helyszínt, tehát Ningboban, Inje Speediumban, Makaóban valamint Sepangban sem lenne verseny.

  • Felipe Massa bal szeme fölött semmi csont nem maradt

    Felipe Massa bal szeme fölött semmi csont nem maradt

    A Motorsport.tv Motorsport Heroes című rovatában most Felipe Massa a főszereplő. A brazil versenyző 2009-es, Hungaroringen szenvedett súlyos balesetéről mesélt, mikor is egy a Rubens Barrichello autójáról lerepülő alkatrész úgy eltalálta a sisakját, hogy súlyos sérülést okozott neki a szeme fölött, és melynek eredményeként beleszáguldott a gumifalba.

    „Az ötös kanyar kijáratánál Rubens elvesztett egy rugót az autójáról, én pedig érkeztem (mögötte) 250 km/h-val.” – meséli Massa. „A rugó pont eltalálta a fejem.”

    „900 gramm és 1 kiló között (volt a rugó súlya), én pedig 250-nel jöttem.”

    „Kórházba kerültem. Elég komoly műtétet végeztek. Visszarepültem Brazíliába és ott még egy nagy műtétet végeztek egy hónappal később. Betettek egy lemezt ide [Massa a bal szeme fölé mutat], mivel elvesztettem az összes csontot erről a területről.”

    „Nagyon sok időbe telt, míg visszaültem az autóba. Az ember ilyenkor mindig tudja, hogy vissza akar menni versenyezni, de sosem gondol arra, hogy történhet vele valami. Mikor megtörténik, akkor pedig sokkal jobban értékeled az életedet és mindenkit.”

    A brazil versenyző összeroncsolódott sisakja hozzájárult ahhoz, hogy tovább fejleszthessék, erősítsék a Forma-1-es sisakokat. A sisakrostély például keskenyebb lett azóta, a rostély felé pedig így csík zylon nevű anyag került, melyből a golyóálló mellények is készülnek.

  • A kamion EB szervezői is digitális versenyeket rendeznek!

    A kamion EB szervezői is digitális versenyeket rendeznek!

    Mivel továbbra sem lehet igazi versenyeket szervezni, ezért az ETRA, a kamion EB promótere előállt egy digitális stratégiával, melynek köszönhetően otthon is élvezni lehet a kamionversenyeket. Tavaly bemutatásra került a hivatalos ETRC játék, amelyre alapvetően építenek most, és így virtuálisan küzdhetnek meg egymással a kamionversenyzők. Ez az online szezon 8 versenyhétvégéből áll majd, és csak a teljes szezonos nevezők indulhatnak rajta, valamint azon pilóták, akiket gyakorlatilag meghívnak.

    Az Asetto Corsa alapjaira épül a játék, és a jelenlegi versenyzők ezen szimulátorban küzdhetnek meg egymással. A játékban látható kamionok pedig megkapták a 2020-as festésüket, a setup mindenkinél ugyanolyan lesz, bár a versenyzők módosíthatnak ezeken. A versenysorozat vasárnaponként lesz, az első máris a hétvégén, a Hungaroringen, amely pálya végre valójában is bekerült a játékba. Mindegyik fordulóban két verseny lesz, amit élőben streamelnek is majd, az első 18:00 órakor, a másik 19:00-kor.

    A szabályzás ugyanolyan lesz, mint az igazi FIA kamion Európa-bajnoki futamokon, a virtuális futamokat is versenyfelügyelet és DMSB licensszel rendelkező tisztviselők vigyázzák majd. Az ETRC online futamai követhetőek lesznek majd a közösségi médiás platformjaikon, tehát Youtube, Facebook oldal, Twitch elérés is lesz, illetve a széria weboldalán.

    Természetesen a rajongók is kipróbálhatják a virtuális kamionversenyzést a hivatalos ETRC játékkal, amely elérhető PlayStation 4™, Xbox One, PC, és Nintendo Switch™ platformokon. Eléggé más vezetni egy brutálisan erős 5 tonnás monstrumot, mint egy versenyautót, vagy motorbiciklit. Amennyire csak lehet, követik az igazi versenykamionok specifikációit, komoly kihívást jelent ez a játék, és némi online versenytapasztalatot. A játékban négy 25 perces futamban 12 kamion közül kell jeleskedni. A végsebesség 160 km/órára limitált, különleges módon lehet előzni, a fizika és az érzet teljesen más, mint a megszokott szimulátorokban. A második futamok fordított rajtrácsosak, különleges büntetéseket is össze lehet szedni, és 200 liternyi vízzel kell gazdálkodni a fékek hűtése miatt, ami külön figyelmet igényel.

    Kamion EB, 2020-as digitális versenynaptár

    május 24. – Hungaroring
    június 7. – Misano
    június 21. – Slovakia Ring
    június 28. – Nürburgring
    július 5. – Autodrom Most
    július 19. – Zolder
    augusztus 2. – Le Mans
    augusztus 16. – Jarama