Sebastian Vettel pozitívan nyilatkozott a Magyar Nagydíj pénteki napját követően. A németnek és csapatának finoman szólva sem sikerült az osztrák duplahétvége, legutóbb a két Ferrari egymással ütközött a rajt után.
Mostani helyzetük kicsit jobban fest, Vettel az első szabadedzésen 6. lett, a másodikon pedig 1. Utóbbival kapcsolatban hozzá kell tenni, hogy a mezőny egy része mért időt sem futott.
„A délelőtt rendben volt, kicsit jobbak lettünk a pályán” – mondta. „Reméljük, így marad holnap is. Nyilván ez az időmérőig nem fog kiderülni. Kicsit több kört tettünk meg az esőben, mint a többiek, hogy lássuk az autó gyengeségeit a múlthetet követően. Még mindig sok a dolgunk, de összességében jobb napnak tűnt a mostani.”
A Ferrarisok tették a legtöbb kört az esőgumikba, melyekből csak három elérhető. Sokan azért sem mentek ki, hogy ezeket óvják, hiszen a hétvége során még szükség lehet rá. Vettel ezzel tisztában van, de fontosabbnak tartotta, hogy körözzenek az autóval.
„Ez kétélű dolog, mert azok a gumik még kellhetnek, de a megtett körökre is szükség van, hogy magabiztosabbak legyünk az autóban” – tette hozzá a négyszeres világbajnok. „Amikor 6, 8 vagy 9 kört csinálsz, nem sok, de megéri. Ami az időjárást illeti, lehetne jobb, de sosem tudhatod.”
A két hazai versenyét követően a Red Bull az összetett harmadik helyén tanyázik. Ezt nem biztos, hogy aláírták volna a szezonkezdet előtt. Arra sok kifogást lehetne találni, miért a Mercedes volt a jobb, de a most következő hétvégén ez már nem engedhető meg. A Red Bullnak versenyben kell lennie, jelentette ki egyértelműen Helmut Marko.
A két spielbergi forduló közül főleg az elsőn lett volna nagy esélyük nyerni, de akkor végül Verstappen és Albon sem ért célba.
„Mivel megvoltak a problémáink, nem tudtunk előnyt kovácsolni a Mercedes megbízhatósági gondjaiból” – mondta Marko erről a futamról.
A legközelebbi verseny helyszíne, a Hungaroring papíron már jobban kedvezhet a bikásoknak. Fontos, hogy itt már sokkal közelebb legyenek a Mercedeshez, ha harcban akarnak maradni a bajnokságért.
„Ha továbbra is szerepelni akarunk a bajnoki harcban, az élen kell autóznunk ezen a hétvégén” – jelentette ki az osztrák. „Egy győzelem remek lenne.”
Sebastian Vettel nyerte az esővel tarkított második szabadedzését Valtteri Bottas és Carlos Sainz Jr előtt.
Az első szabadedzéssel ellentétben a második gyakorlást esős körülménye között rendezték, és mivel a pálya állapota nem javult, ezért mindenki az extrém esős gumikon rótta a köröket a 4.381 kilométer hosszú Hungaroringen. Az edzés végére azonban a két Ferrari már az átmeneti esőgumikkal is teljesítettek pár gyors kört.
Az eredmény azonban csalóka, ugyanis a nedves körülmények miatt nem mindenki autózott mért kört a második gyakorlás során. Ezen versenyzők közé tartozik Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, Alex Albon, a két Renault és a két Williams pilóta.
A harmadik szabadedzést holnap délelőtt 11:55-kor rendezik majd.
Mint arról már beszámoltunk, súlyos pénzbüntetésre (minimum) számíthat Magyarországon az a versenyző, aki a szállodáján és a Hungaroringen kívül bárhol máshol tartózkodik. Azt is kikötötték, hogy étkezni is csak a pályán vagy a hotelben szabad nekik, nem ülhetnek be például étterembe.
A Prema Formula 3-as versenyzője, Oscar Piastri jelentett ezzel kapcsolatban elsőként problémát.
„Szóval, a hotelben nincs ebéd, nincs étkeztetés a pályán, és 15000 euróra büntetnek, ha a hotelen vagy pályán kívül találnak. Szerintem megeszem a bal karom ebédre…” – írta Twitteren Piastri.
Tudni kell azonban, hogy a Formula 2-es és Formula 3-as paddockban mindig csak péntektől van mód étkezésre, csütörtökön még pakolásznak…
Kommentben persze Piastri azonnal kapott javaslatokat, hogy rendeljen akkor ételt.
„Frissítés: Szereztem ételt, köszönöm a segítséget mindenkinek (megfontolom, hogy többet tweeteljek ételről, az alapján, ahogy ez ment)” – jegyezte meg később Piastri.
So, hotel is closed for lunch, no catering at the track, €15000 fine if I am caught outside of the hotel or track. Guess I’m eating my left arm for lunch…
A Magyar Nagydíj idén zárt kapus lesz, nem fogadnak nézőket. Az sem javallott, hogy ennek ellenére a rajongók a környéken tartózkodjanak, valószínűleg úgysem látnának semmit, célszerűbb a televízióban és az interneten követni az eseményeket.
A Police.hu az alábbiakat közölte:
A Formula 1. Aramco Magyar Nagydíj megrendezése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Mogyoród térségében.
Útlezárásra kell számítani
2020. július 17-én 7 órától 2020. július 19-én 19 óráig:
– az M3 autópálya Hungaroring kihajtójánál lévő körforgalom ring felé tartó ágánál,
– Mogyoródon, a Kerek-tó elágazásnál a versenypálya főbejárata felé vezető úton,
– a Hungaroring versenypálya előtt vezető út végénél a 8-as számú kapu fölötti útszakaszon, illetve
– a 7-es számú kapu előtt lévő úton csak Csömör irányába lehet majd tovább hajtani. A ring területére történő behajtás Csömör irányából sem lehetséges.
A lezárások a személy-, és a gépjárműforgalmat is érintik. A korlátozásokkal érintett területeken rendőri irányítás mellett halad majd a forgalom. Behajtás csak engedély felmutatását követően lehetséges.
A korlátozások más útvonalat nem érintenek.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!
A Red Bullnál úgy vélik, hogy az RB16 sokkal jobban fog majd működni a Magyar Nagydíjon, miután Ausztriában az egyenesekben elveszített idő miatt nem tudtak harcba szállni a Mercedesekkel.
A milton keynesi istálló nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak. Céljuk az volt, hogy már az első két versenyen – ami nem mellesleg a hazai versenyük volt – megszorongatják a Mercedeseket. Azonban ez nem sikerült, ugyanis Max Verstappen szerint az autójuk egyszerűen túl lassú volt, ami miatt mindkét futamot a brackleyi istálló valamelyik versenyzője nyerte meg.
Azonban voltak pozitívumai is az első két versenynek a sok rosszon, mint például az első futamon történt dupla kiesésen kívül. A Red Bull két pilótája volt a leggyorsabb a lassú kanyarokban, ami jó hír a számukra, ugyanis a soron következő verseny a Hungaroring egy jelentősen kanyargósabb és lassúbb pálya, mint a Red Bull Ring.
„Az egyenesben mért sebességük valami lenyűgöző,” – nyilatkozta Christian Horner a Mercedesekről. „A kanyarokban azonban körülbelül egál a kettőnk között folytatott verseny.
„Vannak olyan kanyarok, ahol mi vagyunk a gyorsabbak, de vannak olyanok is, ahol meg ők. Azonban őszintén, ezen a pályán az egyenesekben való sebesség és a motorerő számít, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Ez jelzi azt, hogy a Mercedesnél már megint nagyon jó munkát végeztek a tél folyamán.”
Többek között emiatt is lehet a Red Bullnak több esélye a szűkebb és kanyargósabb Hungaroringen, ahol tavaly Verstappen Forma-1-es karrierje első pole pozícióját szerezte meg.
„Magyarország egy más fajta pálya, nem-e,”? – mondta a milton keynesi istálló vezető mérnöke, Paul Monaghan. A Hungaroring rövidebb egyenesek és gyors, közepes sebességű, valamint lassú kanyarok kombinációja adja, szóval minden adott egy jobb szerepléshez.
„Mindezek mellett Magyarországon még az időjárás is változatosabb, mint Ausztriában az Alpokban. Biztos, hogy közelebb kerülünk majd a Mercedeshez, azonban a nagy kérdés az, hogy ki fog győztesen kikerülni ebből a párviadalból.”
A Red Bull szerint még az időjárás is a Mercedesnek kedvezett Ausztriában, mivel a vasárnap tapasztalt hűvösebb körülmények enyhítették a bajnoki címvédő istálló hűtési problémáit, ami miatt szenvedtek a tavalyi versenyen.
„A Mercedes küszködött ezen a helyszínen az elmúlt években,” – véli Horner. Szenvedtek a melegben, amit pénteken látni is lehetett.
„Ez eddig nagyon jó volt, azonban most jól teljesítettek itt, amit maximálisan meg is érdemelnek. Ők voltak a legjobb csapat ezen a két versenyen és ebből kifolyólag még keményebben fogunk dolgozni, hogy elkaphassuk őket.”
Valtteri Bottas a vasárnapi futam után azt nyilatkozta tele van energiával, annak ellenére, hogy a második Ausztriában tartott versenyen kikapott csapattársától.
Egy héttel korábban, a finn pilóta indulhatott a pole-ból és dominálta a versenyt, ez alkalommal Lewis Hamilton hajtotta végre ugyanezt a Red Bull Ringen.
Bottas továbbra is vezeti a világbajnokságot, és elmondása szerint soha nem látott jó mentális állapotban van:
„Sok pilóta valószínűleg ugyanígy érez, hiszen elképesztően hosszú volt a szünet, és bőven volt arra időnk, hogy feltöltődjünk.” – mondta az Ilta Sanomat nevű újságnak.
„De úgy érzem tele vagyok energiával. Rengeteg dolog történt a magánéletemben a szezon vége óta, jól és magabiztosnak érzem magam.”
Bottas amiatt sem aggódik túlságosan, hogy csapattársa nyert vasárnap:
„Az én tempóm is jó volt, tehát úgy érzem harcolhattam volna a győzelemért, amennyiben jobb helyről kezdem meg a versenyt.” – mondta.
Bottas azt is elárulta, hogy egy új vezetési stíluson dolgozik, hogy gyorsabb legyen a lassú kanyarokban, ami a Hungaroringen különlegesen fontos lehet:
„Nagyon jó volt látni, hogy mennyit tudtam fejlődni. Nem volt olyan kanyar a hétvégén, ahol a csapattársam gyorsabb tudott volna lenni nálam.”
„Tavaly még nem tudtam ezt megcsinálni, és a jövő héten ez még jobb lesz. A csapattársam mindig is jó volt Budapesten a harmadik szektorban, ahol én küszködtem.”
„Most csak egy cél lebeg előttem a következő versenyre.”
Végül Bottas tisztázta, nem bánja, hogy hazatért Monacóba ezzel megsértve a koronavírus miatt meghozott szigorú protokolt:
„Nincs rá okom, hogy titkoljam. Múltkor hazatértem, hogy a barátnőmmel, és az edzőmmel lehessek, ami jót tett nekem.”
„Elhagyhatom az F1-et pár napra, majd vissza tudok érni a csapatommal történő virtuális megbeszélésre.” – zárta a finn.
Rendhagyó Magyar Nagydíjat tartanak az idén, s az első zárt kapus hungaroringi versenyhez nyilván rendhagyó Himnusz is dukál. Mivel ezúttal az óvintézkedések miatt nem élőben csendülnek fel Erkel Ferenc szerzeményének hangjai, így lehetőség nyílt arra, hogy ne egy, hanem négy művész tolmácsolásában hallhassa a világ sportszerető közönsége a magyar Himnuszt.
A művészeket a Budafoki Dohnányi Zenekar kísérte, s a zenekar tagjai igazán otthon érezték magukat a mogyoródi versenypálya 12-es kanyarjában – annak ellenére, hogy a Magyar Nagydíjakon megszokott hőségből nekik is kijutott. Csakúgy, mint a nagyszerű művészeknek, Miklósa Erikának, Rost Andreának, Molnár Leventének és Ninh Duc Hoang Longnak. Érdekesség egyébként, hogy mind a négyen érdeklődnek a sebesség, a gyors autók és a Formula 1 iránt – legalábbis ez derül ki a nyilatkozatukból.
Rost Andrea, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Magasztos, felemelő érzés a Himnuszt énekelni, a Formula 1-es Magyar Nagydíjon pedig a hagyomány ötvöződik a modern világgal, ami irtó jó érzés. Abból a szempontból is különleges, mert ezzel a Himnusszal most kilépünk az ország határain túlra, hiszen több tízmillió ember nézi meg világszerte. Sokan közülük talán azt sem tudják hol van Budapest vagy Magyarország – és egyszer csak a Himnuszunk ott lesz mindannyiuk otthonában. Szeretek vezetni, szeretem a gyors autókat, imádom a száguldást, ezért egy kicsit irigykedem a pilótákra, hogy ezen a csodás pályán vezethetnek.”
Fotó: HungaroringFotó: Hungaroring
Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Akármilyen rutinos az ember, a Himnuszt énekelni mindig megrázó élmény – persze, pozitív értelemben. Mindig nagyon sokat gyakorolok rá, főleg mert legtöbbször élőben énekeljük, ez a mostani eset ebből a szempontból is különleges, hiszen most felvételről szól majd. Igaz, az is nagyon emlékezetes volt, amikor élőben énekeltem néhány éve: sose felejtem el, várakoztam a rajtrácson a törtfehér ruhámban és magas sarkú szandálomban, hogy sorra kerüljek, amikor valaki a boxutca falán lévő kerítés nyílásán átugrott – és kis híján átesett rajtam. A frászt hozta rám, bár rögtön bocsánatot kért – utóbb kiderült: a késésben lévő Lewis Hamilton volt az. A Himnusz maga is emlékezetes volt, érezhető volt a levegő zizegése, az, hogy mindenki lélegzet-visszafojtva várja a rajtot, és utóbb nagyon sok üzenetet kaptam, hogy látták a tévében, s gratulálnak.”
Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „A Himnuszt énekelni nagy megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas felelősség is, ha komolyan gondolja, és átéléssel teszi az ember. Énekeltem már Himnuszt a Magyar Nagydíj előtt, és emlékszem, a célegyenesben állva azt éreztem, Magyarország nagy és szép, és remek dolog egy ilyen utazó cirkusz részének lenni, ha csak rövid időre is. Követem a világbajnokság eseményeit, és mivel annak idején nagy „schumacheres” voltam, most igazából azért drukkolok, hogy Hamilton még ne érje utol mindenben a kedvencemet. A mostani mezőnyből Vettelnek szurkolok, mert nagy benne az akarás, és a tehetsége is megvan, egyszerűen csak mostanában nem jött ki neki a lépés.”
Fotó: Hungaroring
Ninh Duc Hoang Long vietnami operaénekes, a Virtuózok győztese: „Eddig kétszer énekeltem a magyar Himnuszt, egyszer Tokióban és egyszer Londonban, ami azt is jelenti, hogy Magyarországon ez lesz az első alkalom, amire nagyon büszke vagyok. S nem csak azért, mert a magyar Himnusz egyszerűen gyönyörű, hanem azért is, mert nagyon szeretem a Formula 1-et, sőt, titkon arról álmodom, hogy egyszer vezethetek egy ilyen autót. A versenyzők közül Lewis Hamilton a kedvencem, méghozzá azért, mert nagyon tehetséges és sikeres.”
Fotó: Hungaroring
Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar Liszt Ferenc-díjas ügyvezető zeneigazgatója: „Százfős zenekar vagyunk, s vezetésemmel már harminc éve dolgozunk együtt jó hangulatban, egymást megbecsülve – az egyetlen olyan klasszikus, szimfonikus zenekarként, amely meg tudja tölteni a Papp László Sportarénát. A zenészek közül nem mindenki jött el a Hungaroringre – a harmincötödik jubileum alkalmából harmincöten voltunk a tizenkettes kanyarban, s meg kell mondjam, az F1-nek a zenészek között is megvan a varázsa. Büszkék vagyunk, hogy ez a Himnusz velünk szólal majd meg a harmincötödik Magyar Nagydíjon, zenészeink pedig az unokáiknak is elmondhatják, hogy ezen az aszfaltcsíkon muzsikáltak.”
Ma délelőtt egy a Hungaroringen szervezett sajtóreggelin vettünk részt, melyen tájékoztatást is kaptunk a Magyar Nagydíj és a pálya jövőjéről, Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatótól.
Hamarosan hivatalosan is bejelentik, hogy 2027-ig biztosan lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen, illetve majd a Magyar Közlönyben lesz közölve, hogy miként lesz pénz a felújításra.
A felújítás első ütemében a főépület kerül felújításra, valószínűleg a jelenlegi épület teljesen bontásra kerül majd és újat építenek majd.
Mint az ismert, az idei Magyar Nagydíj időpontját július 17-19-re ütemezték át, nézők azonban nem lehetnek jelen. Azoknak, akik korábban már jegyet vásároltak, visszafizették a jegyek árát.
Ahogy az Ausztriában is van, a Hungaroringen is konténerek lesznek idén a paddockban, a nagy motorhome-ok helyett. Több, mint 100 ilyet kel berendezni. Hétfőre kész is lesznek.
Fotó: Vámosi Péter
A Magyar Nagydíjra a szervezők 5000 koronavírus teszttel készülnek.
Az is kiderült, hogy a vírushelyzet miatti szokatlan protokollt az egész Forma-1-re vonatkozóan gyakorlatilag az osztrákok és a magyarok közösen alkották meg.
A Magyar Nagydíjon összesen várhatóan körülbelül 1800-an tartózkodnak majd a pálya területén.
A versenyzőket szigorúan fogják majd magyarországi tartózkodásuk idején, hotelüket csak akkor hagyhatják el, ha a pályára mennek. Nincs este étterem, séta a Duna parton, stb…
Fotó: Vámosi Péter
Amennyiben a Forma-1 nem tudja megvalósítani idén az Európán kívüli versenyeket, még nem teljesen kizárt az sem, hogy lesz idén még egy futam a Hungaroringen. Ezt a szervezők maximum októberig tudják vállalni, de a közeljövőben ezt az igényét a Liberty Mediának jeleznie kellene.
Az október 17-18-i Super Racing Festivalt (WTCR + kamionverseny) már nézőkkel tervezik megrendezni.