Címke: Hungaroring

  • Girolami a hétvégén már új Hondával indul a Hungaroringen

    Girolami a hétvégén már új Hondával indul a Hungaroringen

    A Münnich Motorsport kénytelen kicserélni Néstor Girolami autóját, miután a Slovakia Ringen KO-ra törte a Honda Civic Type-R TCR-jét. Az argentin pilóta így kénytelen lesz a tesztautójukkal indulni a hétvégi WTCR futamon a Hungaroringen. Az érintett versenyző így nyilatkozott:

    „Nagy köszönettel tartozom a Münnich Motorsportnak, amiért egy új autót építettek nekem, kicsivel több, mint 24 óra alatt. Ez remek munka volt, az pedig, hogy hétfőn már be is tudtuk járatni, nagyon pozitív.”

    Girolami második volt a bajnokságban a szlovák forduló előtt, de a nyolcadik helyre visszaesett, miután a második futamon kiesett, a harmadikon már el sem tudott indulni. A Honda pilótája ugyanakkor alig várja már, hogy újra beszálljon a bajnoki harcba, hiszen tavaly a pályánkon kétszer is nyerni tudott:

    „Ezen csalódást keltő hétvége után már a Hungaroring felé tartunk, ahol azonnal lehet esélyünk arra, hogy visszatérjünk, és újraépítsük a bajnoki reményeinket. Nehéz persze megmondani idén, hogy miképp teljesítünk a többiekhez képest, de a tavalyi dupla győzelmem nagyon motiváló.”

  • Győzelem a célja a Hungaroringen a Zengő spanyol pilótájának

    Győzelem a célja a Hungaroringen a Zengő spanyol pilótájának

    Mikel Azcona, a Zengő Motorsport versenyzője megmutatta az új autó tempójátszlovák fordulóban, három nagy felzárkózást is bemutatott.

    A spanyol 17. helyről nyolcadik és negyedik, a harmadik futamon pedig 15-ről az ötödik pozícióba jött fel.

    „Három nagyon jó verseny volt ez, minden alkalommal a top 10-ben végeztünk.” – kezdte a beszámolót a magyar csapat versenyzője.

    „Sokat kellett előzni hozzá, az nem volt könnyű, de nagyon boldog vagyok az eredmények miatt. A vezető autókkal csatáztunk, ami nagyon bíztató.”

    Nick Catsburg & Mikel Azcona, WTCR, Slovakia Ring, racingline.hu
    Azcona akció közben, Fotó: Florent Gooden/FIA WTCR

    „Ugrásszerűen haladunk előre. Zolderben utolsók voltunk, és most már az élmezőnyben harcolunk.”

    Azonban itt nem állna meg, a WTCR negyedik fordulójában, a Super Racing Fesztiválon már hazai győzelmet szerezne a Zengő Motorsportnak.

     „Muszáj tovább haladnunk és fejlődnünk. A cél az, hogy a győzelemért harcoljunk Magyarországon.”

  • Hazai pályán Kiss Norbi!

    Hazai pályán Kiss Norbi!

    Hazai környezetben versenyezhet a hétvégén a nyíregyházi Révész TRT csapat és a pilótája, Kiss Norbert. A Hungaroringen rendezik a kamion EB sorozat következő futamait, együtt a túraautó világkupával.

    Különleges motorsport ünnepre készül a Hungaroring: a magyar szurkolók ugyanazon a hétvégén szoríthatnak a túraautó-világkupa bajnokának, Michelisz Norbertnek és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertnek. Október 17-18-án a mogyoródi versenypályán egyszerre rendezik meg a WTCR és ETRC-futamot! Ez lesz az első alkalom, hogy a két magyar sztárversenyző hazai pályán, ugyanazon a hétvégén száguld. Sajnos a járványhelyzet miatt nem lehetnek nézők a Hungaroringen. A nyíregyházi Révész TRT csapat pilótája, Kiss Norbert remekül kezdte az EB-t, rögtön megnyerte az első futamot, majd egy fékhiba fosztotta meg az újabb győzelemtől Csehországban, de így is dobogón zárt. Most hazai környezetben ismét a futamgyőzelemért száll harcba.

    – Nagyon örültem amikor kiderült, hogy hazai közönség előtt versenyezhetek. Aztán áprilisról a járvány miatt októberre került át a futam, de sokáig bíztunk abban, hogy hatalmas szurkolótábor előtt körözhetünk a Hungaroringen.  Végül az élet ezt átírta, zárt kapuk mögött kell versenyeznünk, de mivel a televízió élőben közvetíti a futamokat, bízom abban, hogy sokan követik majd az eseményt. Érdemes lesz, mert a Hungaroringen többször is teszteltünk, nagyon keményen dolgozott a csapat, hogy az első versenyhétvégén tapasztalt hibákat kijavítsuk, és még gyorsabbak legyünk. Köszönöm a Révész Cégcsoportnak és Révész Bálintnak, hogy eljutottunk idáig, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a hazai versenyen. Szoros a pontállás összetettben, ezért nem nagyon fér bele hiba egy futamban sem, hogy a végén az élmezőnyben zárjunk – mondta Kiss Norbert kamionversenyző.

    A Révész TRT csapat idén debütált a kamion EB versenysorozatban. Az 1200 LE-s gépek rendre izgalmas futamokat produkálnak. A hétvégén a tervek szerint négy futamot rendeznek számukra, kettőt szombaton, kettőt pedig vasárnap.

    A Super Racing Fesztivál összes futamát a hétvégén a Sport TV élőben közvetíti. 

  • Kiss Norbi szerint még több várható tőlük a közeljövőben

    Kiss Norbi szerint még több várható tőlük a közeljövőben

    Hazai versenyhétvégéje előtt Kiss Norbert nyilatkozott a hivatalos ETRC oldal médiásának, a szombathelyi pedig már nagyon várja a futamokat a Hungaroringen.

    – Kicsit később, mint eredetileg volt az tervezve, de végre otthoni környezetben versenyzel ezen a hétvégén…
    – Őszintén szólva, igazán várom már ezt a hétvégét. Utoljára 2017-ben nyertem itt, és egyértelműen vissza akarok érni a csúcsra.

    – Remekül kezdted a szezont Mostban. Mennyire voltál ideges amiatt, hogy az idényt egy teljesen új kamionnal és csapattal kezded meg, kevés teszttel?
    – Kicsit azért teszteltünk, és annyi alapján már magabiztosabbá váltam, mert látható volt, hogy a top helyezésekért harcolhatunk, így nagyon vártuk már a szezonkezdetet. A teljesítményünk Mostban nagyon-nagyon jó volt, jobb mint vártuk! Az új Révész Truck Racing Team remekel, igazán keményen dolgoztunk az év elején, és ez kifizetődött. Köszönettel tartozom ezért Révész Bálint úrnak, amiért útnak indította ezt a csapatot.

    – Mit jelent neked magyar versenyzőként magyar csapattal hazai pályán versenyezni?
    – Ez igazán nagyszerű! A csapaton belül egyszerűsíti dolgokat, különösen a kommunikáció terén, és mivel a csapat is közelebb van, ezért gyakrabban tudunk találkozni és dolgozni valamin. Arra is nagyon büszke vagyok, vannak olyan emberek Magyarországon, akik ezt megvalósítják magas szinten, mi pedig remek teljesítményt nyújthatunk ezért egy európai versenysorozatban. Ráadásul ez még csak jobb lesz!

    – Mi történt veletek a cseh versenyhétvége óta?
    – Mostban volt némi gondunk a fékekkel, így erre megoldást kellett találnunk. Rengeteget dolgoztunk rajta, hogy megoldást találjunk erre a problémára, és még sikerült előre is lépnünk ebben a kérdésben. Voltunk egy napot tesztelni is, különösen a fékeket és a teljesítményt, és úgy néz ki, hogy jó lesz a dolog. A versenykamion konzisztens volt, a köridők pedig nagyszerűek. Ugyanakkor, egy versenykamion sosincs kész, mindig van rajta mit csinálni. Az új Révész Truck Racing Team azon van, hogy fejlesszük az infrastruktúránkat és a pótkocsinkat, így most már minden jobban mutat, kényelmesebb a versenyhétvégéken is, és a műhelyben.”

  • Fiatal osztrák pilóta ugrik be Catsburg helyére a Hungaroringen

    Fiatal osztrák pilóta ugrik be Catsburg helyére a Hungaroringen

    GT-s kötelezettségei miatt nem tud rajthoz állni a Túraautó Világkupa (WTCR) magyarországi fordulóján Nicky Catsburg. A pótlását házon belül oldotta meg a Hyundai, így bemutatkozhat a királykategóriában a 20 éves osztrák Nico Gruber.

    A Hyundai idei első sikerét arató pilóta helyére beugró osztrák versenyző idén a TCR Germany-ban indult, ahol eddig hetedik helyen áll a pontversenyben egy győzelemmel. Gruber a német bajnokságban is a Hyundai Team Engstler színeiben indul, így nem lesz számára ismeretlen a közeg.

    „Az biztos, hogy nagyon nehéz dolgom lesz a Hungaroringen.” – kezdte a beugró. „Figyeltem az összes versenyzőt a WTCR-ben, teljesen más szintet képviselnek a TCR Germany-het képest. Már az első edzéstől kemény menet van, még mindig tanulnom kell majd, hogyan kell versenyezni egy túraautóval. Ezért vagyok itt, hogy tanuljak és a legjobbamat adjam.”

    „Nehéz megmondani, hogy miért kaptam meg ezt a lehetőséget csupán négy TCR Germany hétvége után. A csapatom nagyon támogat engem, a Hyundai pedig azt mondta, hogy „igen, adjunk neki egy menetet.” Talán azért, mert a legelső versenyemet meg nyertem a TCR Germany-ben. Ezután voltak ugyan nehéz időszakaink, de jó tempót sikerült felmutatnunk. Igyekszem majd megtartani ezt a lendületet a Hungaroringre is, igyekszem majd a legjobban hasznára lenni a csapatnak és a legjobb eredményt elérni.” – tette hozzá.

  • Csak 11 kamion indul a Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen!

    Csak 11 kamion indul a Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen!

    A Super Racing Fesztiválon a jelentősen megcsappant FIA kamion Európa-bajnoki mezőny mellett ezúttal a túraautó világkupa mezőnye is ott lesz a magyar versenyhétvégén. A két széria együttműködésére volt már példa, 2018-ban a Slovakia Ringen. Rolf Werner nyilatkozott az aktuális helyzetről, az ETRA részéről:

    „Nagyon várjuk ezt a közös hétvégét a WTCR-rel, ebben a nagyon körülményes versenyévben. Az utolsó közös versenyhétvégénk 2018-ban nagy siker volt, és minden résztvevő pozitívan értékelte azt.”

    Még ha a FIA ETRC szezon rövidebb is lesz, és csak három versenyhétvégét foglal majd magába, a szezonnyitón Autodrom Mostban még augusztusban már láthattunk izgalmakat, és ugyanilyen kerék-kerék elleni küzdelmekre lehet számítani Magyarországon, illetve majd Misanoban. A kamion Európa-bajnoki futamokat szigorúan az FIA S függelékében foglaltak rendezik meg, amely magába foglalja a COVID-mentes koncepciót, határozott higiéniai intézkedéseket betartását, valamint a megjelenő csapatok, személyzet és média egészségügyi állapotfelmérését és tesztelését.

    A helyi hős, Kiss Norbert lenyűgözően kezdte a 2020-as szezont, hiszen minden mért edzésen, és a két szuper pole esetében is ő volt az első. Emellett szerzett egy győzelmet, és egy dobogós helyezést is. Itthon a szombathelyi pilóta 2017-ben nyert utoljára, és arra készül, hogy ezen a hétvégén ezt megismételhesse:

    „A teljesítményünk Mostban igen-igen remek volt, jobb, mint amire számítottam! Az új Révész Truck Racing Team nagyszerű, igazán keményen dolgoztunk a kezdetektől fogva, hogy minden jól alakulhasson. Köszönettel tartozom nekik, és a csapat alapítójának, Révész Bálint úrnak, amiért útnak indította ezt az istállót.”

    A Buggyrás Adam Lacko is megszerezte az idei első győzelmét hazai környezetben, ahogy lett neki is pódiumos helyezése Mostban. A Hungaroringen újra csak top eredményekkel lenne elégedett.

    Jochen Hahn két dobogós hellyel kezdte a szezont a Cseh Köztársaságban, és ugyan elégedett volt az eredményével a hatszoros kamion Európa-bajnok, elismerte, hogy csapatának még dolga van azzal, hogy újra versenyképesek legyenek:

    „Az első verseny az a szezonban, amikor tudhatod, hogy pontosan hol is tartasz, és mennyire erősek vagy gyorsak a többiek. Tudjuk, hogy van még min dolgoznunk, fáradhatatlanul azon vagyunk, hogy visszatérjünk az élre.”

    A Team Schwabentrucknál Steffi Halm a cseheknél két ötödik és egy hatodik helyet szerzett, Anthony Janiec vegyes eredményekkel hagyhatta el Mostot, hiszen volt hogy kiesett, volt hogy 10. lett, de vasárnap már 5. helyen ért ott célba. A Lion Truck versenyzője is jobban akar majd teljesíteni Magyarországon.

    A spanyolok ETRC bajnoka, Antonio Albacete nem kezdte jól a szezont, küszködött egyelőre az új MAN kamionja beállításaival. A csapat azóta már több pályán eltöltött időt tudhat magukénak, mert indultak más versenysorozatokban. Így már optimistábbak a beállítások terén is. Kipróbálhattak bizonyos változtatásokat is a fékrendszerükön, mert azzal volt gondjuk Mostban. Egyértelmű, hogy az előttünk álló hétvégén Albacete újra harcolhat a dobogós helyezésekért.

    A króm kategóriás versenyzők között is szoros volt a meccs, a francia Téo Calvet pedig megszerezte ebben a kategóriában az első győzelmét, a vasárnapi nagy esőben Mostban. A Tankpool24 SCANIA-val Steffen Faas is remek formát mutatott, és a Goodyear kupában szerzett egy második és egy harmadik helyet.

    Az újonc 16 éves Aliyyah Koloc is egy pompás bemutatkozáson van túl, hiszen megszerezte az első pontjait, és 8. lett az első futamon. Dobogós helyezést is szerzett az osztályában. Nem lenne meglepő, ha a cseh pilótalány Magyarországon is sikeres lenne.

    A német Clemens Hecker is remek eredményekre vágyik újra. Dobogóra ért a gumigyártó külön bajnokságában, ahogy a spanyol Luis Recuenco is pontokat vár magától a Hungaroringen.

    Rajtszám
    #
    Csapat Márka Versenyző Nemzetiség
    1 JOCHEN HAHN IVECO JOCHEN HAHN DEU
    2 TEAM T SPORT BERNAU MAN ANTONIO ALBACETE ESP
    20 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER TEO CALVET CZE
    24 TANKPOOL24 RACING SCANIA STEFFEN FAAS DEU
    25 HEINRICH CLEMENS HECKER MAN HEINRICH CLEMENS HECKER DEU
    29 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER ALIYYAH KOLOC CZE
    40 RÉVÉSZ TRT MAN NORBERT KISS HUN
    44 STEPHANIE HALM IVECO STEPHANIE HALM DEU
    55 BUGGYRA ZERO MILEAGE RACING FREIGHTLINER ADAM LACKO CZE
    64 LUIS RECUENCO MAN LUIS RECUENCO ESP
    66 LION TRUCK RACING MAN ANTHONY JANIEC FRA
  • Újabb dupla győzelmet hozott Szlovákia Tim Gábornak

    Újabb dupla győzelmet hozott Szlovákia Tim Gábornak

    A 2020-as Swift Cup Europe bajnokság negyedik fordulójára a Slovakiaringen került sor, ahova idén már másodszor látogatott el a nemzetközi mezőny. Ezúttal a WTCR betétprogramjaként szerepelt a sorozat, melyet Tim Gábor vezetett 21 pontos előnnyel a hétvége előtt. A mezőnyre három verseny várt.

    Tim Gábor az idei évben újra a pályaversenyeken indul, a 2016-os Skoda Octavia Cup bajnoki címe után kikerült ugyan a körforgásból és a rally felé vette az irányt, de idén visszatérhetett a korábbi sikerei színhelyére, a pályaversenyzés világába.

    A Swift Cup Europe idei mezőnye szinte csak osztrák és lengyel pilótákból áll, így Tim Gábor egyedüli magyarként veszi fel a küzdelmet versenyről versenyre a nemzetközi értékelésben. A negyedik forduló előtt nyolc futamból négyet megnyerve 21 pontos előnnyel várta a folytatást.

    Az időmérő edzésen továbbra is megmaradt a bevált taktikánál, egyetlen mért kört futott, hisz tudta, hogy a 4-5 fős csapatok ellen úgyse tudja felvenni a küzdelmet, egyedül nem tud olyan kört futni, mint a bolyban autózó, szélárnyékozó csapatok pilótái. Ez az egyetlen kör a harmadik helyet jelentette a magyar pilótának.

    „Egyetlen kör nekem elég volt, hisz ezen a pályán az első 2-3 sor bármelyike megfelelő, bőven van hely és idő előzni. A harmadik idő meglepett, azt hittem hátrébb fogok végezni. Így a gumijaim nagyon jó állapotban lesznek majd az első versenyen” – nyilatkozta Tim az időmérés után.

    Az első versenyen a negyedik körig küzdött a riválisaival, végül átvette a vezetést. Egészen a célig őrizte a pozíciót, mikor győztesként intették le. A verseny mégsem ért véget!

    „Egy fair és izgalmas csatát folytattam Banas-szal, aki egy nagyon tehetséges fiatal lengyel pilóta. Beértünk a célba, leintettek minket. Át is integettem neki, gratulálva, hogy milyen keményen üldözött a célig. Eközben vettem észre, hogy osztrák riválisom, Dominik mint a meszes érkezik és előbb Banas mellett megy el és már kezd engem is támadni. Abban pillanatban tűnt fel, hogy a pályabírók nem lengetik a zászlókat a pálya mellett, ahogy azt egy verseny végén szokták. Nem volt mese, újra vissza kellett állni a gázra és újra meg kellett nyernem a futamot. Még sose intettek le kétszer az első helyen egy versenyen. Banas-t sajnálom, mert így előzték meg, pedig megérdemelte volna a második helyet” – mesélte Tim az igazán furcsa esetet.

    A második versenyre az első nyolc fordított sorrendben indult, így Tim a nyolcadik helyről várta a rajtot. Ezúttal keményebben meg kellett küzdenie, hogy előre kerüljön. A verseny feléhez érve már átvette a vezetést, amit a célig ki sem engedett a kezéből.

    „Nehéz volt előre jönni, de szerencsésen előre verekedtem magam. Ezen a versenyen volt talán a legjobb a kocsim az egész hétvégén, ennek köszönhetően a verseny nagy részében már egyedül autóztam, és viszonylag nagy előnnyel nyertem. Nagyon fontos győzelem volt ez.” – elemezte Tim a második versenyt.

    A harmadik verseny már nem alakult ilyen jól a magyar pilóta számára. Ismét nyolcadik helyről indult, újra megszerezte a vezetést, de piros zászlóval megszakították a futamot, baleset miatt. Az újra indulásnál több helyet vesztett, de sikerült visszaszereznie a vezetést. Az utolsó körben azonban bajnoki riválisa, Dominik Haselsteiner nekiment, amitől defektet kapott, az autója megsérült és kiállni kényszerült a versenyből. Ellenfele ugyan nyert, de megbüntették, így visszacsúszott a 10. helyre.

    „Csalódott vagyok, mert Dominik egész évben nagyon kemény ellenfél, egyértelműen Ő az akivel küzdök a bajnoki címért, de eddig megvolt az a becsületes küzdelem köztünk, ami még belefér a túraautózásba. Most szerintem túlzottan akarta a győzelmet és ezzel nemcsak az én versenyemet tette tönkre, hanem a büntetése miatt Ő is sok pontot vesztett. De ez már a múlt, a fontos, hogy továbbra is vezetem a bajnokságot!” – zárta a hétvége eseményeit Tim.

    A negyedik hétvége után Tim Gábor újabb két futamgyőzelemmel, és minden futamon megfutott leggyorsabb körért járó plusz pontokkal 28 pontra növelte az előnyét a bajnokságban. A Swift Cup Europe szezonzáró hétvégéjére október 23-25. között a Hungaroringen kerül sor, ahol ismét három futamot rendeznek.

  • Nézők nélkül zajlik a Super Racing Fesztivál, de lesz tévés közvetítés!

    Nézők nélkül zajlik a Super Racing Fesztivál, de lesz tévés közvetítés!

    Információink szerint tegnap született meg a végső döntés arról, hogy nézők nélkül zajlik majd a magyar rajongók által nagyon várt Super Racing Fesztivál. Többszöri halasztás után októberi dátumot kapott a két közös FIA rendezvény hétvégéje, de a WTCR és ETCR rajongók ezúttal nem mehetnek be, bíztatni a magyarokat, így Kiss Norbit, Michelisz Norbit, Tassi Attilát, vagy a Zengős pilótákat.

    A Hungaroring ma véglegesen is kiadta ezt közleményben, de sajnos a jelenlegi koronavírus helyzet egyszerűen nem engedett meg mást. Az ország besorolása így is piros, így pl. a kamionversenyzők és a személyzetük visszatérve mondjuk Németországba kockáztatnak némi időt a karanténban, hacsak ez alól felmentést nem kaphatnak valahogy.

    A magyar versenyhétvége promótere így is az utolsó pillanatig számolt nézőkkel, és mindent megtett a FIA, Hungaroring, kormányzat, illetve az ETRA és az Eurosport Events kedvéért, hogy minden zökkenőmentesen és nézőkkel mehessen, de a COVID-19 keresztülhúzta az előzetes terveket. Elmaradnak így tehát a tervezett szabadtéri ipari, logisztikai bemutatók és találkozók is, bár legalább a Logisztikai Fórumot meg tudják tartani egy teljesen másik helyszínen Budapesten, eddig ez is a program része volt a Hungaroringen.

    Öröm az ürömben, hogy az utolsó pillanatban legalább sikerült tető alá hozni azt, hogy a Sport TV élőben adja majd a kamionversenyeket is, így aki a dolog ezen része miatt látogatott volna ki, nem kell most, hogy streamet keressen, vagy a live timing képernyőjét kelljen nézze. Október 17-én tehát a Sport2 13:15-től adja Kiss Norbiék első futamát, 16:30-tól pedig a fordított rajtrácsos második versenyt. Vasárnap is adják majd ugyanezen csatornán, a hétvége harmadik versenyét 13:15-kor, és a záró futamot 15:00-tól.

  • Hivatalos: Elmarad a kamionos forduló Le Mansban!

    Hivatalos: Elmarad a kamionos forduló Le Mansban!

    Elmarad a 2020-as FIA kamion Európa-bajnokság fordulója Le Mansban, adta hírül az ETRA, mint a bajnokság promótere, az FIA-val és a verseny helyi szervezőjével, az Automobile Club de l’Ouest-tel egyetértésben. Eredetileg szeptember 26-27-én lett volna a francia versenyhétvége, de azt a koronavírus helyzet miatt novemberre tolták már eddig is.

    Sajnos, a továbbra is tomboló COVID-19 járvány miatt kellett meghozni ezt a nehéz döntést. A legmagasabb prioritást most a legmagasabb szintű biztonsági és egészségügyi normák betartása adja, az események résztvevőinek. Akik vásároltak jegyeket a rendezvényre az ACO jegyirodáiban, automatikusan visszakapják azoknak az árát. Aki más módon vásárolt, pl. a Ticketmaster-en keresztül, azoknak őket kell megkeresniük.

    Nehéz helyzetbe került így a sorozat, ugyanis elértük a minimumot azon versenyek tekintetében, amelyek mellett még kiadható az Európa-bajnoki cím. Egy versenyhétvége ment eddig 2020-ban csak le, a Cseh Köztársaságban. Az ottani futamok közül is az utolsót törölni kellett, az időjárási körülmények miatt. Hátra van még tehát a Hungaroring október 17-18-án, illetve a szezonzáró Misanóban, november 14-15-én.

    A magyar Super Racing Fesztivállal kapcsolatban sok érintettet hivatalosan és kevésbé hivatalosan is megkérdezve arra jutottunk, hogy a jelenlegi helyzetet is figyelembe véve, megvannak azon garanciák a résztvevők felé, amelyek kellenek ahhoz, hogy legyen verseny. Erről személyesen az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás is posztolt már, tehát a dolog ezen részét vegyük hivatalosnak.

    https://www.instagram.com/p/CFcpqNXBjUq/

    A kamionversennyel „társbérletben” ezúttal a túraautó világkupa lesz. Ők elvoltak eddig is 2020-ban közönség nélkül, így ők feltehetően nem ragaszkodnak ehhez hazánkban sem. Az ETRA helyzete ugyanakkor más, hiszen az üzleti modellje a kamionversenyzésnek mindig is a helyi közönségen alapult, már a 80-as évek óta. Amennyiben ez nem vállalható a koronavírus helyzet miatt, akkor akár törlésre is kerülhet a verseny. Ez történt például Zolderben.

    Fentieket figyelembe véve továbbra is arra jutottunk, hogy a végső döntést arról, hogy akár csak limitáltan is, de ha látogatható lesz a rendezvény, akkor azt a Hungaroring mondja/mondhatja majd ki. Akik idén intézik egyébként ezen eseménynek a jegyértékesítését is.

     

  • A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    Habár a Renault felállása 2021-re már megerősített Esteban Oconnal és Fernando Alonsóval, a franciák így is komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra.

    A Renault-sok az egyik legmagasabban jegyzett juniorjukkal, Guanyu Zhouval teszteltek a Hungaroringen. A kínai a Formula 2-ben versenyez, ám a tavalyi remek újonc szezonja után idén nem tudott igazán feljebb lépni, igaz számtalanszor hátráltatta balszerencse is. Mindössze nyolcadik összetettben, míg Renault-s juniortársa, az újonc Christian Lundgaard a bajnoki címért meccsel többek között Zhou csapattársával, Ilott-tal.

    Visszakanyarodva azonban a tesztre, Zhou már nem egyszer hajtott meg Forma-1-es Renault-t ezelőtt sem. Volt a franciákkal a Red Bull Ringen, a Hungaroringen, Barcelonában, Jerezben és a Paul Ricard versenypályán is. Legutóbb nálunk két napot tesztelt, e hét szerdán és csütörtökön. Az R.S 18-at kormányozta, mely a 2018-as konstrukció. Épp emiatt nem volt megkötés a távban, így egész pontosan 970 kilométert vezetett a duplanapon.

    „A nyakam még mindig nagyon friss, ez jó. Szeretem a gyors autókat, jó újra itt lenni” – nyilatkozta az eseményről Zhou.

    Az nagy kérdés, hogy ha a Renault a Forma-1-be tervezi hozni, hová mehetne, hiszen semmilyen partnercsapatuk nem lesz jövőre.