Címke: Hungaroring

  • A Red Bull aggódik Verstappen tempója miatt

    A Red Bull aggódik Verstappen tempója miatt

    Helmut Marko elismerte, van okuk az aggodalomra Max Verstappen pénteki tempóhátrányát látva a Mercedesekhez képest.

    A bajnoki éllovasok abban bíztak, hogy a balul elsült silverstone-i hétvége után gyorsan vissza tudnak vágni a szűk és kanyargós Hungaroringen, azonban a pénteki második edzésen Verstappen mindkét Mercedestől kikapott.

    „A Mercedes jobban feltekerte a motort” – jegyezte meg Marko, egyfajta magyarázatként.

    Azonban hozzátette, hogy nem olyan az autó kezelhetősége, mint amilyenre számítottak: „Az alulkormányozottság minden kanyarban érezhető volt, de Maxnál különösen nyilvánvalóan. A szokásos intézkedések, hogy megszabaduljunk tőle, nem segítettek. Ezért kell aggódnunk. Egy bizonyos ponton úgy döntöttünk, hogy csak megyünk tovább, hogy legalább a hosszú etapokat elvégezzük. Nem igazán tudjuk, honnan származnak a problémák.”

    Az viszont legalább némi jó hír Verstappenék számára, hogy a Honda úgy találta, még használható a motor, mely a silverstone-i balesete során a holland autójában dolgozott.

  • Osztrák közreműködéssel, a Hungaroringen is lesz méhlegelő!

    Osztrák közreműködéssel, a Hungaroringen is lesz méhlegelő!

    A Wagner Sport Signage GmbH az osztrák „BioBienenApfel” társadalmi projekt új együttműködő partnere. Az együttműködés célja, hogy a Forma-1 világa virágba boruljon – a szó legszorosabb értelmében: virágos réteket hoznak létre Európa és a világ kiválasztott F1-es versenypályái mentén, hogy új élőhelyeket teremtsenek a méhek számára, és hogy a szurkolók figyelmét felhívják a fenntarthatóságra és a fajvédelemre. Az egyedülálló kezdeményezés első nagydíjpartnere a Hungaroring. A Magyar Nagydíj ideje alatt a  bemutatták azt a területet, ahol az első virágos rét nőni fog.

    A német Sport Signage vállalat a Forma-1 régi partnere és globális reklámszolgáltatója. Az Ambergben székhellyel, és világszerte pedig telephelyekkel rendelkező vállalat intézi minden nagydíjon a versenypályák feliratozását a Forma-1-ben. A Sport Signage és a BioBienenApfel projekt, valamint a Hungaroring együttműködése azt a célt szolgálja, hogy a versenyhétvégéken láthatóbbá és kézzelfoghatóbbá váljon a fenntarthatóság és a környezetvédelem fontossága, bolygónk jövője szempontjából.

    A versenypályákon kialakított új virágos rétekkel a szurkolókat a természet erőforrásainak felelős használatára lehet érzékenyíteni. A BioBienenApfel projekt minden egyes új rétje és a partnerek kapcsolódó tevékenységei egyben meghívást is jelentenek a rajongóknak, hogy csatlakozzanak, és azt üzeni, hogy valóban mindenki tehet valamit – a kertben, az erkélyen, az ablakpárkányon vagy akár a versenypálya körül.

    Sebastian Vettel személyében már egy aktív versenyző is részt vesz a BioBienenApfel projektben.

    Ariane Frank-Meulenbelt, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke: „130 hektáros versenypályánk Magyarország legnagyobb sportlétesítménye. Gyönyörű, természetes tájon fekszik, ezért mindig is fontos volt számunkra, hogy az erdő a pálya belsejében megmaradjon. Örülünk, hogy most már méhlegelőnk is van, és biztosítjuk, hogy a motorsport hektikus világában a nyugalom szigetét nyújtsuk a méheknek.”

    Sebastian Vettel, Aston Martin F1 Team: „A Forma-1 és a környezetvédelem nem ellentétes egymással. Ahhoz, hogy felkészüljünk a jövő kihívásaira, bátorságra van szükség ahhoz, hogy új utakat járjunk be. Én személy szerint nem csak élvezni akarom a pillanatot, hanem felelősséget is vállalok a fenntartható életmódért. Támogatom a BioBienenApfel projektet, mert meg vagyok győződve arról, hogy mindenki hozzá tud ehhez járulni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: 2037-ig lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen!

    Hivatalos: 2037-ig lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen!

    Nemrég vált hivatalossá, hogy rekordhosszúságú szerződéshosszabbítást sikerült elérnie a Hungaroringnek, így már biztos, hogy több, mint 50 Magyar Nagydíj helyszíne lesz a mogyoródi aszfaltcsík.

    Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az MTVA-nak nyilatkozott arról, miről egyeztettek Stefano Domenicalival, az F1 vezérigazgatójával:

    „Beszélgetésünk jelentős része publikus, Domenicali úrral a Hungaroring, a Magyar Nagydíj jövőjéről beszéltünk, és megállapodtunk. Megállapodtunk abban, hogy miképp néz ki az elkövetkezendő 10 év finanszírozása 2032-ig, és hát megállapodtunk abban is, hogy a következő öt évet, tehát ’32 és ’37 között kifejeztem azon szándékunkat, hogy szeretnénk versenyt rendezni. Ő pedig ezzel egyetértett és azt mondta, hogy akkor megállapodtunk. Tehát ez azt jelenti, hogy 2037-ig Magyarországon legalább Forma-1-es versenyt fogunk rendezni.”

  • Jelenetek a Magyar Nagydíj csütörtöki napjáról – KÉPGALÉRIA

    Jelenetek a Magyar Nagydíj csütörtöki napjáról – KÉPGALÉRIA

    Elkezdődött a Magyar Nagydíj hétvégéje a Hungaroringen! Mutatunk is nektek pár fotót a csütörtöki napról! 😉

    Fotók: Makai Gergely / MGR Images/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Schumacher: A magyar pálya mindig is kedves volt hozzám

    Schumacher: A magyar pálya mindig is kedves volt hozzám

    Mick Schumacher a hétvégi Magyar Nagydíj előtt elárulta, mindig szeret Magyarországra jönni, mert a pálya mindig kedves volt hozzá.

    A német itt szerezte első Formula 2-es győzelmét 2019-ben, ám ezt a Forma-1-ben aligha fogja idén megismételni.

    „Ez a pálya mindig nagyon jó volt hozzám, mindig nagyon kellemes élményben volt részem” – nyilatkozta. „Nagyszerű szurkolók vannak, de az eredmények sem voltak mindig olyan rosszak. Ez egy olyan pálya, amit mindig nagyon várok, és mindig lezár egy fejezetet, mivel ez a verseny közvetlenül a nyári szünet előtt van, így mindenki számára egy szép alkalom, hogy összejöjjünk, és utána mindenki pihenhet egy kicsit.”

    Ez egy nagyszerű pálya – ahol domináns az időmérő –, így általában a kvalifikáción elért helyről fejezed be a versenyt, főleg azért, mert kevés az egyenes, de azért is, mert a DRS nem olyan hatékony. De ez egy remek pálya, jó vezetni rajta. Jó ritmusa van, és általában elég meleg van, ami nagyon jó.”

    Ez lesz az utolsó verseny a négyhetes nyári szünet előtt, Schumacher pedig elmesélte, mit tervez a vakációra: „Én személy szerint szeretném folytatni a versenyzést, mert élvezem, de másrészt azt gondolom, hogy a Forma-1-ben mindenki számára hosszúak a napok. Ez nem egy nyolcórás munka, ezek kemény és hosszú napok, amelyeket ki kell bírnunk. Mindenki számára jó dolognak tartom, hogy két hét szabadságot kapunk, hogy ne nyissuk ki a laptopokat, ne nézzük a telefonokat, hanem pihenjünk kicsit. Biztosan én is ezt fogom tenni, hogy a nyári szünet végén még erősebben térhessek vissza, és igazán támadni tudjak a Spa-Zandvoort-Monza triplahétvégén.”

  • Verstappen megakadályozná, hogy Hamilton a Hungaroringen szerezze meg 100. győzelmét

    Verstappen megakadályozná, hogy Hamilton a Hungaroringen szerezze meg 100. győzelmét

    Lewis Hamilton lehet az első Forma-1-es pilóta, aki 100 futamot nyer, a Forma-1 történetében, de a Red Bull versenyzője, a jelenlegi éllovas Max Verstappen szeretné ezt vasárnap Magyarországon egyelőre megakadályozni.

    Hamilton jelenleg 99 Forma-1-es futamgyőzelemmel rendelkezik, így szinte biztosra vehető, hogy meg lesz neki a 100. A kérdés csak az, hogy mikor és hol?

    Hamilton nyolcszor nyert a Hungaroringen, ezt a rekordot közösen tartja a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel. Náluk többször senki nem nyert Magyarországon. Így tehát most sem szabad leírni Hamiltont.

    Verstappennek is lesz azonban ehhez egy-két szava,

    és minden bizonnyal revansot akar venni a Hungaroringen Hamiltonon, a silverstone-i hétvége után.

    Ha Hamilton megnyerné a Magyar Nagydíjat, és a leggyorsabb körért járó pontot is megszerezné, Verstappen pedig a második helyen végezne, akkor a páros pont- és győzelemegyenlőséggel indulna vakációzni.

    „Tudom, mi történt Silverstone-ban, hiszen ott ültem az autóban, és nyilvánvalóan érzek valamit azzal kapcsolatban, ahogy a versenyem végződött, de most csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobbak legyünk a pályán, hogy a bajnokságban az élen maradhassunk” – nyilatkozta Verstappen.

    „A csapat gondoskodhat a dolgok hivatalos oldaláról és mindenről, amit a baleset után meg kell vizsgálni, de az én feladatom ugyanaz, mint mindig – a tőlem telhető legjobbat nyújtani, és megpróbálni nyerni vasárnap.”

    Verstappennek is jó emlékei vannak Magyarországról, 2019-ben itt szerezte meg első pole-ját, az elmúlt két évben pedig második lett.

    „Szeretem Magyarországot, mint pályát, és reméljük, hogy a rajtrácsra érve kicsit kevesebb akció lesz most, hiszen tavaly a szerelők valami csodát műveltek, hogy az autómat elindíthassuk a versenyen” – mondta.

    A holland pilóta tavaly a rajt előtt, a kivezető körön törte meg autóját, de a Red Bull szerelői olyan jó és gyors munkát végeztek, hogy az autó még a rajt előtt elkészült.

    „Ez egy olyan pálya, amely valószínűleg jobban fekszik majd a versenytársainknak, de mi mindent beleadunk” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Kubica vezetheti Räikkönen autóját az első szabadedzésen

    Kubica vezetheti Räikkönen autóját az első szabadedzésen

    Idén harmadjára vezetheti az Alfa Romeo autóját első szabadedzésen Robert Kubica. Ezúttal Kimi Räikkönen autójába ülhet be a Magyar Nagydíjon, ahová rendre érkeznek szép számban lengyelek.

    „Mindig jó újra autóba ülni, különösen Budapesten” – lelkendezett a 36 éves versenyző. „Mindig sok lengyel szurkoló van a lelátón, és tudom, hogy rengeteg zászlóval fognak üdvözölni, amikor pénteken kihajtok a garázsból.”

    „Ha már az autóban ülsz, a hangsúly természetesen azon van, hogy a lehető legjobban dolgozz a csapatnak, és segítsd a mérnököket az autó beállításában. A középmezőnyben nagyon kicsik a különbségek, így minden javulás döntő fontosságú lehet” – tette hozzá.

    Valójában a lengyel szurkolóknak próbálnak kedvezni is a hétvégén. A szurkolói zónában például ki lesz állítva a csapat autója és versenyfelszerelése.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur megdicsérte Kubicát, elégedett munkájával: „Robert már eddig is nagyon jó munkát végzett a csapatnál ebben a szezonban, és örülünk, hogy Budapesten újra az autóban ülhet. Az ő technikai visszajelzései sokat segítettek nekünk az autó hangolásában, és bízunk benne, hogy a szezon előrehaladtával még többet tud kihozni a csomagunkból.”

  • Magyar Nagydíj – Forgalmi változások lesznek Mogyoród környékén a hétvégén

    Magyar Nagydíj – Forgalmi változások lesznek Mogyoród környékén a hétvégén

    A közlemény szerint az M3-as autópályáról a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a Hungaroring felé lehet közlekedni. Vasárnap, a futam után az autópálya-felhajtón két irányba lehet majd haladni: a kihajtótól, illetve a Gödöllő csomóponton keresztül (M31) is lehet Budapest felé közlekedni.

    A verseny után a Kerek-tótól két irányba lehet közlekedni: az M3-as autópálya vagy a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra is be lehet jutni a Pince sor-Somlói út útvonalon.

    A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt csak a főbejárat felé, délután pedig csak a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni. A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban, valamint délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.

    Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – ahogy a forgalom engedi – kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom – írták.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy a versenypálya körüli és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben; a szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja.

    Tudatták azt is, hogy tömegközlekedéssel a gödöllői HÉV-vel lehet kijutni a versenypályához, a HÉV Kerepesi megállójától pedig ingyenes buszok viszik az érdeklődőket a Hungaroring 3-as kapujáig. A délutáni órákban a buszok fordított irányba, a Kerepesi HÉV megálló felé haladnak.

    A július 30. és augusztus 1. közötti eseményt idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja, a korábbi évekhez hasonló rendőri létszámmal. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segítik. A versenypálya közelében az esemény idején ideiglenes rendőrőrs működik majd, amelynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben teszik közzé – olvasható a közleményben.

    A rendőrség azt kéri, aki teheti, tömegközlekedéssel jusson el a Forma-1 Magyar Nagydíj versenypályájához – írta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

  • Figyelem! Az olimpia miatt nem az M4-en lesz az F1!

    Figyelem! Az olimpia miatt nem az M4-en lesz az F1!

    Hétvégén Forma-1-es Magyar Nagydíj! Szokás szerint mutatjuk a hétvégi tévés autósport műsort, és felhívjuk rá a figyelmet, hogy az F1-es események ezúttal a Duna TV-n lesznek követhetők!

    Az F3 egyes elemei a tévében csak felvételről lesznek nézhetők, azonban F1TV-n ezeket is élőben követhetitek!

    Íme a tévés program:

    Július 30. péntek
    11.25 Forma-1 1. szabadedzés Duna élő
    14:55 Forma-1 2. szabadedzés Duna élő
    Július 31. szombattévé
    11:55 Forma-1 3. szabadedzés Duna élő
    14:45 Forma-1 kvalifikáció Duna élő
    16:30 W Series verseny Sport 1 élő
    16:30 Formula 3 1. sprinfutam M4+ felv
    17:50 Formula 3 2. sprintfutam M4 élő
    Augusztus 1. vasárnap
    14:30 Forma-1 Futam Duna élő
    22:15 Formula 3 főfutam M4 felv

     

    A pontos helyszíni, hungaroringi időterv:

    Péntek, 2021. július 30.
    10:05 10:50 FIA F3 Szabadedzés
    11:30 12:30 Formula 1 1. szabadedzés
    12:55 13:25 W Series Szabadedzés
    13:50 14:20 FIA F3 Időmérő
    15:00 16:00 Formula 1 2. szabadedzés
    16:30 17:00 W Series Időmérő
    17:25 18:10 Porsche Mobil 1 Supercup Szabadedzés
    Szombat, 2021. július 31.
    10:35 11:20 FIA F3 1. verseny
    12:00 13:00 Formula 1 3. szabadedzés
    13:55 14:25 Porsche Mobil 1 Supercup Időmérő
    15:00 16:00 Formula 1 Időmérő
    16:30 17:10 W Series Verseny
    17:55 18:40 FIA F3 2. verseny
    Vasárnap, 2021. augusztus 1.
    10:45 11:30 FIA F3 3. verseny
    12:10 12:45 Porsche Mobil 1 Supercup Verseny
    13:20 13:50 Formula 1 Versenyzői parádé
    14:44 14:46 Himnusz
    15:00 17:00 Formula 1 Magyar Nagydíj

    Forrás: Hungaroring

  • SZAVAZÁS: Kinek lesz a legnagyobb rajongótábora a Magyar Nagydíjon?

    SZAVAZÁS: Kinek lesz a legnagyobb rajongótábora a Magyar Nagydíjon?

    Vészesen közeledik a Magyar Nagydíj, persze ezt senki sem bánja! Mivel végre ismét lehetnek nézők is a helyszínen, kíváncsiak vagyunk rá, hogy jelenleg melyik versenyzőnek van a legnagyobb rajongótábora az országban. De legalábbis a Racingline.hu olvasói között.

    Íme hét egy szavazás arról, ki(k)nek szurkoltok majd a hétvégén, akár a helyszínen lesztek, akár a tévéből nézitek majd a versenyt.

    [poll id=”202″]

    Nézzétek meg YouTube videónkat is, mely a Hungaroring hétfői sajtótájékoztatóján készült, és amolyan kedvcsinálónak tekinthető a hétvégi Magyar Nagydíjra!

    https://www.youtube.com/watch?v=W_8eNr2ah-Q