Címke: Hungaroring

  • Kelet-Magyarországon szervez ingyenes motoros vezetéstechnikai tréninget a HUMDA

    Kelet-Magyarországon szervez ingyenes motoros vezetéstechnikai tréninget a HUMDA

    A Máriapócs melletti Rabócsiringen szervezi meg szeptember 5-én harmadik, egyben idei utolsó motoros közlekedésbiztonsági napját a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. Nemcsak a keleti régióból, hanem az ország minden részéről vár látogatókat az Ügynökség a HUMDA Moto Safety 3.0 rendezvényre.

    Motoros közlekedésbiztonsági napot és szlalomversenyt rendez szeptember 5-én HUMDA Moto Safety 3.0 néven a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt. A gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással is foglalkoznak majd a programban. A kanyarívekkel, kanyarkombinációkkal a Rabócsiring versenypálya aszfaltcsíkján ismerkedhetnek a motorosok. Második alkalommal szlalomversenyt is rendez a HUMDA, melyen biztonságos körülmények között, technikás ügyességi pályán bizonyíthatja felkészültségét a hatvan induló, akiknek a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb hibával kell teljesíteniük a pályát. Az esemény fővédnöke Prof. Dr. Palkovics László, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos.

    A versenyen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak azok, akiknek megvan a megfelelő jogosítványa. A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági napjára és a szlalomversenyre is a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni.

    – Már két nagysikerű motoros közlekedésbiztonsági napot is szervezett a HUMDA. Az elsőt a Hungaroringen tartottuk, akkor alapvetően a fővárosban és környékén élőket céloztuk meg. Augusztus elején Zalaegerszegre a ZalaZONE Járműipari Tesztpályára látogatott a HUMDA Moto Safety, ekkor főleg a nyugat-magyarországi motorosokat szólítottuk meg. Most pedig Kelet-Magyarország következik. Az a célunk, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon, ehhez akarunk hozzájárulni a vezetéstechnikai tréninggel – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    A korábbi HUMDA Moto Safety rendezvényeken készült videók itt tekinthetők meg:

  • Az M1RA korábbi versenyzője lesz a WTCR hungaroringi szabadkártyása

    Az M1RA korábbi versenyzője lesz a WTCR hungaroringi szabadkártyása

    Szabadkártyásként mutatkozhat majd be Magyarországon a Túraautó Világkupában (WTCR) az olasz Nicola Baldan. A 39 éves versenyző egy Hyundait terelgethet majd a Target Competition csapatnál.

    Baldan 2017-ben megnyerte az olasz TCR bajnokságot, későbbiekben pedig a TCR Europe szériában próbát szerencsét, ahol többek között a magyar M1RA versenyzője is volt, a 2018-as idény olaszországi állomásán. Sikereit egy Seattal érte el, de a nemzetközi színtéren már a Hyundai színeit képviselte, amely márka Elantra modellekkel versenyez jelenleg a WTCR-ben. Csak hogy Baldan számára ez egy teljesen új kihívás lesz, hiszen még nem volt dolga az idén bemutatkozó modellel.

    „Nem hiszem, hogy van olyan szó, ami megfelelően letudná írni, hogy mit érzek jelen pillanatban. Gyerekkorom óta ez az álmom és ezért dolgoztam egész karrierem során.” – fejezte ki az örömét, majd kitért a az előtte álló kihívásra is.

    „Igyekszem a lehető legtöbb időt a pályán tölteni, mivel az Elantra merőben más konstrukció, mint az i30 N, amihez hozzászoktam. Nem azért leszek ott, hogy növeljem a létszámot, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy hatalmas kihívás előtt állok, mivel a mezőny hihetetlenül versenyképes. Ráadásul még lesz az autómon tíz kiló plusz súly is, valamint már több, mint tíz éve nem jártam a Hungaroringen sem.”

    Baldan számára a cél azonban nem az, hogy egyszeri beugró legyen, ugyanis reméli, hogy idén az adriai hazai versenyén újra szabadkártyát kap majd, jövőre pedig már állandó tagja is lenne a mezőnynek.

    A WTCR magyarországi fordulóját az augusztus 21.-22.-ei hétvégén rendezik.

  • Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Nicholas Latifi életében először szerzett pontot a Magyar Nagydíjon, ráadásul rögtön egy hetedik helyet szállított. A Williams csapata ezzel két év után ünnepelhetett pontszerzést, ráadásul rögtön duplát, hiszen Russell 8. lett Latifi mögött. A mezőny végi istálló jövő évi pilótafelállása még teljesen ismeretlen, de Latifi maradási esélyeit mindenképp növeli a pontszerzés.

    „Maga a rajt nem is volt túl jó, de épphogy sikerült kimaradnom a kavarodásból” – tekintett vissza a kanadai a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozva. „Ez az egyetlen előnye annak, ha hátulról indulsz, mert mindig látod, mi történik előtted, és ezt most ki tudtam használni.”

    Olyannyira sikerült kihasználni a baleseteket, hogy Latifi hosszú körökön keresztül a harmadik helyen haladt, feltartva gyakorlatilag mindenkit mögötte.

    „Magányos versenynek tűnt” – tette hozzá. „Az előttem lévő autók nyilvánvalóan elhúztak tőlem, én pedig jól menedzseltem a Yukival szembeni különbséget. Tudtam, hogy valószínűleg egy nagy vonat van mögöttem, de csak Yukit és egy Ferrarit láttam.”

    A Williams világossá tette, hogy többé nincs szükségük fizetős versenyzőkre, ez pedig nem túl jó hír Nicholas Latifinek, aki igen sok pénzt hoz a csapathoz.

    „Az a célom, hogy ennél a csapatnál maradjak. Jelenleg semmiben sem vagyok biztos, és egy ilyen eredmény csak segíthet” – zárta gondolatát.

  • Óvatos optimizmussal készülnek a Hungaroringre a WTCR magyarjai

    Óvatos optimizmussal készülnek a Hungaroringre a WTCR magyarjai

    Három magyar versenyző állhat rajthoz hazai pályán az idei Túraautó Világkupa (WTCR) negyedik fordulójában, az augusztus 21-22-i hétvégén. Az idén már futamgyőztes Tassi Attila reméli, hogy nehéz autóval is harcban lesz az első helyért. Michelisz Norbert abból merít erőt, hogy a szezon előtt tesztelni tudott a Hungaroringen és kezd összeszokni a Goodyear gumikkal, Boldizs Bence pedig abból, hogy az előző futamon elkezdte visszanyerni önbizalmát az autóban.

    Tassi: A magyar szurkolók a legjobbak közé tartoznak

    Az olaszországi verseny elhalasztása miatt a Hungaroringen rendezik meg a 2021-es Túraautó Világkupa negyedik fordulóját, amelyen három magyar pilóta áll rajthoz. A Münnich Motorsport színeiben Hondával versenyző Tassi Attila júniusban megszerezte első WTCR-futamgyőzelmét Estorilban, és az összetett 6. helyén áll. „A szezon első három hétvégéje nagyon jól alakult, azon belül is inkább a kettő nyitó hétvége, Németországban, illetve Portugáliában. Mindkettő helyen meg volt a tempóm a pole pozícióhoz, úgyhogy nagyon csalódott voltam, hogy azt nem tudtam kihozni magamból. De a portugáliai győzelmem mindent felülmúlt es örülök, hogy sikerült elérnem azt a célt, amit idénre kitűztem” – mondta el Tassi.

    Az egyetlen negatívum, hogy továbbra is a Honda cipeli majd a legnagyobb büntetősúlyt. „Csalódott vagyok, hogy olasz fordulót kivették a naptárból, mert így még mindig a legnehezebb autók leszünk a pályán, és az a plusz 70 kg velünk lesz a hazai hétvégén. Az utóbbi években mindig a győzelmekért tudtunk harcolni, de nagyon remélem, hogy idén is lesz erre lehetőség – fogalmazott a 22 éves pilóta. – Remélem, hogy jó idő lesz és örülök, és minél többen kijönnek a pályára szurkolni, mint a korábbi években, hiszen a szenvedélyes magyar rajongók a legjobbak között vannak az autósportban.”

    Michelisz: Bízom benne, hogy megtalál a szerencse

    Michelisz Norbert számára balszerencsésebben indult az év, de Portugáliában végre felállhatott a dobogóra, és az új Hyundai Elantra N TCR ígéretesen debütált. „Felemás érzéseim vannak az első három hétvége után, ugyanis annak ellenére, hogy az autó versenyképesebb, mint a tavalyi évben, sajnos nem sikerült ezt az előrelépést eddig pontokra váltanom. De bízom benne, hogy a szezon fennmaradó részében megtalál a szerencse és fel tudok zárkózni az összetett pontállásban” – mondta el a 2019-es bajnok.

    A hazai futamán már kétszer is győzedelmes Michelisz hozzátette: „Nagyon várom a hungaroringi versenyeket, ez minden évben egy különleges időszak. A szezon előtt volt lehetőségünk tesztelni itt, úgyhogy arra számítok, hogy egy erős versenyhétvégét produkálunk majd. Előre nehéz megmondani, hogy mik lesznek az erőviszonyok, de szeretnék dobogóra állni legalább egy futamon hazai közönség előtt.”

    Boldizs: Végre újra élvezetes vezetni az autót

    Boldizs Bence idén második szezonját futja a Zengő Motorsport színeiben, és eddig csak egyszer, a Nürburgringen szerzett pontot, azóta nem nagyon találta meg az egyensúlyt a CUPRA León Competición TCR volánjánál. Az előző, spanyolországi versenyhétvége időmérőjén azonban újra rátalált a helyes útra, ezért a folytatást már bizakodva várja.

    „Az időmérőn végre megtaláltuk azt a problémát, ami az egész estorili hétvégén és a szabadedzéseken hátráltatott, és a Nordschleife óta először ismét élveztem a vezetést. Köszönöm a csapatnak a kemény munkát! Ugyanakkor az a 4-500 kilométer, amit előtte megtettem, elvette az önbizalmamat az autóban. Most, hogy visszataláltunk a jó útra, újra fel kell építenem azt. A szerencséért meg kell dolgozni, reméljük, a Hungaroringen fordul a kocka” – mondta el a 24 éves tehetség.

    „A Goodyear gumik jobban illenek a versenystílusomhoz”

    Az idei második évad, amelyben a WTCR teljes mezőnye Goodyear Eagle F1 Supersport abroncsokon versenyez. Tassi és Michelisz elmondta: versenyzőként jó olyan gumikon menni, amelyen nem a spóroláson kell gondolkodni, hanem az egész futamon kiadhatják magukból a maximumot. „Személy szerint nagyon megkedveltem a Goodyear gumikat, mert jobban illenek a versenystílusomhoz. A korábbi abroncs is jó volt, de versenyen nem lehetetett igazán nyomni neki, mert gyorsan elfogyott. A Goodyearrel lehet – nyilván nem eszetlenül, de sokkal többet bír” – fogalmazott Tassi.

     „Ez az abroncs szűkebb hőmérséklet-tartományban működik, viszont terhelhetőbb, mint az elődje, ami versenyzőként kellemes, ugyanis nincs akkora jelentősége a gumikímélésnek, mint a korábbi években volt – erősítette meg Michelisz. – Az egyik legfontosabb összetevője a sikernek, ha egy versenyző vagy csapat megérti a gumik viselkedését. Nagy változás volt, amikor tavaly a Goodyear lett a sorozat beszállítója és úgy érzem, nem sikerült elsőre megtalálnunk az összhangot az autóval. Idén már tisztult a kép és úgy érzem felkészülten várunk szinte minden körülményt.”

  • 17+2, avagy „megjósoltuk”, mi lesz az F1-es versenyzőkkel 2037-re!

    17+2, avagy „megjósoltuk”, mi lesz az F1-es versenyzőkkel 2037-re!

    1986-ban került megrendezésre az első Forma-1-es Magyar Nagydíj. Ekkor valószínűleg még senki nem gondolta, hogy nemcsak, hogy 2021-ben is még simán lesz rajta Magyar Nagydíj, de egészen 2037-ig biztosított lesz a Hungaroringen a verseny.

    Magunk is megdöbbentünk, mikor meghallottuk, hogy ilyen sok évre történt újabb hosszabbítás, szinte értelmezhetetlennek tűnik még a 2037-es év.

    Abba bele se merünk gondolni, hogy mi hány évesek leszünk addigra, azonban arra gondoltunk, hogy a délelőtti múltidézés után most tekintsünk a jövőbe! Így aztán összeállítottunk egy fikciós – nem feltétlenül reális – listát arról, szerintünk mi lesz a helyzet, mi lesz a jelenlegi versenyzőkkel 2037-re. 😀

    • A Hungaroring 51 éves lesz, és az 52. Magyar Nagydíj kerül majd megrendzésre
    • Az 57 éves Kimi Räikkönen még mindig a mezőny tagja, csapattársa a fia, a 22 éves Robin
    • Durva belegondolni, hogy Lando Norris ekkor már 37 éves lesz; de szabadidejében tuti továbbra is Twitchen lóg, vagy minigolfozik
    • Az 56 éves Fernando Alonso az Alpine csapat F1-es csapatfőnöke, vagy:
    • Az 56 éves Fernando Alonso a harmadik bajnoki címére hajt
    • Az autók már 80%-ban hibridek, ahogy azt Laurent Rossi is jósolta, és tervben van a hidrogénhajtásra való átállás
    • Kelly Piquet már Pierre Gasly-vel is szakított, most Yuki Tsunodával jár (bocsi, magas labda)
    • Az 50 éves Sebastian Vettel óvodát nyitott, ahol arra fekteti a hangsúlyt, hogy a gyerekek környezettudatossá váljanak és óvják a környezetüket

      Valtteri Bottas
      Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring
    • A 47 éves Valtteri Bottas most is ülést keres, mert év végén lejár a mercedeses szerződése.
    • Továbbra is Kimi Räikkönen a Ferrari utolsó bajnoka, a csapat azonban ígéri, hogy 2038-ban mindenkit legyőznek
    • Az 52 éves Lewis Hamilton vegán burgerezője már franchise és a legtöbb országban jelen van; kiadta 5. nagylemezét és 20. ruhakollekcióját
    • A 39 éves Max Verstappen már nyert pár bajnoki címet a Red Bull saját fejlesztésű motorjával
    • Debütál az első női versenyző a Forma-1-ben, de most (2021-ben) még tudjuk ki ő, mert még csak 4 éves
    • Daniel Ricciardo
      Fotó: Makai Gergely / MGR Images / Hungaroring

      A 48 éves Daniel Ricciardo sajnos bajnoki cím nélkül vonult vissza, de ő a legviccesebb tévés szakértő/kommentátor

    • A 38 éves Lance Stroll még mindig az Aston Martin versenyzője
    • A Netflix a 2036-os szezonról készült Drive To Survive-ját VR szemüveggel is meg lehet nézni, így olyan, mintha a helyszínen lennél
    • A 38 éves Mick Schumacher fia gokartozni kezd, ehhez 69 éves, hétszeres világbajnok nagyapja is ellátja tanácsokkal

    És a ráadás:

    • Az 53 éves Michelisz Norbert könyvet ír karrierjéről, ami hamar a sikerlisták élére kerül
    • Az 52 éves Kiss Norbert tehetséggondozó programot hozott létre és fiatal versenyzőket oktat. Plusz még több cicája lett! 😀
  • Ki volt, vagy ki lett volna a kedvenced az első Forma-1 Magyar Nagydíjon?

    Ki volt, vagy ki lett volna a kedvenced az első Forma-1 Magyar Nagydíjon?

    Nemrég ért véget a 36. Magyar Nagydíj, de sokan már ott voltak 1986. augusztus 10-én is, az első versenyen a Hungaroringen. Azt a mai internetes világban rendre akár mi is „felmérjük”, hogy kik éppen az aktuális kedvenceitek.

    Eljátszottunk azonban azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha már akkor is lett volna internet, és szabadon lehetett volna voksolni egy adott csapatra vagy versenyzőre, a kedvünk szerint. Nyugodtan engedjük kivételesen a gép közelébe a szülőket, nagyszülőket, klassz lenne hiteles képet kapni az akkori korízlésről.

    [poll id=”207″]

    [poll id=”208″]

  • 35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    Magyar Nagydíj volt már ugyan jóval korábban, 85 éve is a Népligetben, de a Forma-1-es mezőny rajtját először 1986. augusztus 10-én láthattuk, Mogyoródon.

    A jó nyolc hónap alatt felhúzott létesítmény a Hungaroring nevet kapta, és az akkori viszonyok között világszenzáció volt.

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ura, sőt akkor még a Brabham csapat vezetője is, már a 80-as évek elejétől akart magának egy „vörös futamot”. Először Moszkvával tárgyalt Mr. E. a vasfüggönyön túli országok közül, majd egy kósza gondolat erejéig felmerült Horvátország is, ha már onnan származott az akkori divatmodell felesége, Slavica.

    Végül Magyarország lett a befutó, de csak több évnyi tárgyalás után, és csak last minute jött az ötlet a mogyoródi krumpliföldekről. Előtte felmerült még lehetséges versenyhelyszínként a Budai Vár, ezt később láthattuk valamilyen formában Bakuban megvalósulni. A magyar vezetés előbb a Velencei-tó mellett javasolt egy területet, de az nem tetszett neki, majd jött gyors egymásután a Városliget, illetve már a klasszikusnak mondható Népliget. Mindkét helyszínt azért vetette el az akkori vezetés, mert sok fa kivágásával járt volna az, hogy biztonságos körülményeket teremthessenek a 80-as évek királykategóriás versenyautóinak.

    Az első Forma-1-es Magyar Nagydíjunkon brazil első sor volt: Ayrton Senna szerezte meg a pole pozíciót a legendás festésű arany-fekete Lotus-Renault-val, mellőle Nelson Piquet indulhatott, Williams-Hondával. A 26 elrajtoló pilótából csak tízen értek célba, a dobogóra még a nagy brit kedvenc, Nigel Mansell fért fel.

    Az 1986-os nyár két budapesti nagy eseménye volt az, hogy a Queen koncertet adott hazánkban, valamint az, hogy a száguldó cirkusz is tiszteletét tette nálunk. Idézzük is fel az akkori hangulatot Urbán Tamás képekkel.

  • Vasseur: A Honda és a Mercedes mérföldekkel előttünk vannak

    Vasseur: A Honda és a Mercedes mérföldekkel előttünk vannak

    Frederic Vasseur most azt állítja, hogy a csapata jól működik együtt a Ferrarival, és elégedettek az elért eredményekkel, pedig tavaly volt némi kritika az olasz gyártmányú erőforrásokat illetően. Olyan pletykák is keringtek, hogy új motorszállító után néznek, de az Alfa Romeo Racing a Ferrari ügyfeleként már elégedett. A csapatfőnök az Autosprintnek beszélt a helyzetükről:

    „Elégedettek vagyunk az erőforrással, amit használunk, és jó a kapcsolatunk a Ferrarival.”

    A francia szakember az olasz magazinnak nyilatkozva azt állítja, hogy a Ferrarinak sikerült több lóerőt találnia az elmúlt fél évben, de még nem elégedettek:

    „Évek óta szállítanak nekünk motorokat, és keményen dolgoznak azon, hogy javítsanak rajtuk. Remélhetőleg 2022-re jelentős előrelépést érünk el.

    A Ferrarinak hosszú utat kellett megtennie, miután 2019 végén új technikai irányelvekkel egészítették ki a szabályzást. Van mit behozniuk, de Vasseur szerint a Honda és a Mercedes biztosan előttük jár egy lépéssel:

    „A Ferrari motorja a Renault-val egy szinten áll, a Mercedes és a Honda azonban mérföldekkel előttünk járnak. A Ferrari keményen dolgozik a fejlesztésén, és mi is keményen dolgozunk az autónk fejlesztésén. Ebben a szezonban sikerült nagy lépést tennünk előre.”

    Az 53 éves Vasseur irányítása mellett az Alfa Romeo a konstruktőri bajnokságban a kilencedik helyen áll. A Magyar Nagydíj előtt még a nyolcadik helyen álltak, de mivel a Williams mindkét autóval a legjobb tízben tudott végezni a Hungaroringen, az alakulat egy helyet visszaesett. A különbség még nem olyan jelentős, így azt a 7 pontot 2021-ben következő tizenkét futamon még behozhatják.

     

     

  • Alpine: A becslések Hamilton győzelmét mutatták, de aztán jött Alonso

    Alpine: A becslések Hamilton győzelmét mutatták, de aztán jött Alonso

    Esteban Ocon élete első győzelmét szerezte múlt vasárnap a Magyar Nagydíjon, ám a sikerben oroszlánrészt vállalt csapattársa, Fernando Alonso is. Nagyon nem úgy nézett ki ugyanis, hogy a francia képes lesz megtartani a vezető pozíciót, Lewis Hamilton szélsebes közeledése miatt.

    Ocon lényegében a verseny eleje, pontosabban az újraindítás óta az élen állt, de ekkor még egyáltalán nem gondoltak a győzelemre az Alpine-nál.

    „Voltak olyan autók mögötte, mint Max vagy Lewis” – nyilatkozta Marcin Budkowski az Autosportnak. „Ők sokkal gyorsabb autóval mennek, fantasztikus pilóták. Nem tudtunk Max sérüléséről, vagy nem vettük észre, hogy mekkora kár keletkezett az autója elején.”

    Így a verseny későbbi részében már csak Hamiltonnal kellett számolni, akivel kapcsolatban arra lehetett számítani, hogy visszajön az élre és megnyeri a futamot, legalábbis mindenféle kalkuláció erre engedett következtetni.

    „Az összes stratégiai eszköz azt mutatta, hogy Lewis a verseny vége előtt el fog menni mellettünk és nyer” – tette hozzá az Alpine csapatfőnöke. „De a stratégiai eszközök matematikai eszközök, statisztikák. Azt feltételezik, hogy Lewis el fog menni a lassabb autók mellett, és így is tett. De aztán találkozott Fernandóval.”

  • Hamilton szerint a Red Bull megjegyzései is közrejátszottak a kifütyülésben

    Hamilton szerint a Red Bull megjegyzései is közrejátszottak a kifütyülésben

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull megjegyzései is közrejátszottak abban, hogy kifütyülte őt a közönség a Hungaroringen.

    A silverstone-i incidens óta még inkább egymásnak feszült a két bajnok aspiráns alakulat. Szinte naponta megy az adok-kapok a felek között, ami a rajongókat is megosztja. A brit pilóta miután hazaért Monacoba, elmorfondírozott azon, hogy miért érték negatív élmények a Hungaroringen.

    Hamilton szerint ehhez a Red Bull is hozzátette a magáét, ugyanis a megjegyzéseik mentén fütyülik ki:

    ,,Ha belegondolok abba, hogy az ellenfél csapatvezetése miket mondott, akkor egyáltalán nem lep meg ez a reakció. Úgy vélem, hogy néhány embernek a nyári szünetben kicsit el kellene gondolkodnia, ugyanis némelyik kijelentésük teljesen elfogadhatatlan. Óvatosan kell bánnunk a szavakkal, hiszen ezt gyerekek is nézik. Példaképnek kell lennünk, és arra kell bátorítanunk az embereket, hogy terjesszék a pozitivitást. Van egy bizonyos felelősségünk. Ezeket a kapcsolatokat át kell beszélnünk az elkövetkezendő napokban. Ám történjék akármi, nem hagyom hogy az utamba álljon bármi is. Büszke vagyok a csapatomra, ugyanis ők nyugodtak maradtak ebben az érzelmi hurikánban. Silverstone után elmentünk Magyarországra, és ott is jól teljesítettünk.” idézte a Speedweek.com a hétszeres világbajnokot.

    Helmut Marko és a Red Bull nem ment el szó nélkül Hamilton kijelentése mellett. Az osztrák tanácsadó szerint a brit pilóta képmutatóan viselkedik, hiszen ő az aki a legtöbbet panaszkodik:

    ,,Csak a fejünket ráztuk, mikor meghallottuk a rádióbeszélgetését az Alonsóval folytatott párharca alatt. Azt mondta, hogy amit Alonso a gyors kanyarokban csinál az veszélyes. Akkor ő mégis, hogy értékeli azt a mutatványt amit a a Copse-ban – az egyik leggyorsabb kanyarban – leművelt?” – tette hozzá Marko az F1-insider.com-nak.