Címke: Hungaroring

  • A TCR Europe visszatér Ausztriába és Magyarországra 2023-ban

    A TCR Europe visszatér Ausztriába és Magyarországra 2023-ban

    A TCR Europe nyilvánosságra hozta a 2023-as versenynaptárát, amely egyértelműen az International GT Open bajnokság betétfutama lesz.

    A sorozat 2018-as megalapítása óta általában megosztotta a menetrendjét a GT Open és a Túraautó Világkupa eseményei között, bár tavaly elsősorban a GT World Challenge Europe mellé tette le a voksát, idén pedig a DTM-mel való kétszeri versenyzéssel garantálta a német jelenlétet.

    A 2023-as versenynaptár továbbra is hét fordulós marad, és a jelenlegi menetrendhez hasonlóan az algarvei versenyhétvégével kezdődik majd a szezon április utolsó hétvégéjén. A forduló Spa-Francorchampsban júniusról május végére kerül, majd a Paul Ricard-i forduló májusról júliusra, a nyár csúcspontjára tolódik. A két esemény között visszatér a Hungaroring, ahová a TCR Europe legutóbb 2019-ben látogatott el.

    A másik visszatérő pálya az osztrák Red Bull Ring, amelyen szintén 2019-ben versenyeztek utoljára, és amelyre szeptember 8-10. között látogatnak el, bár az időpontot még nem erősítették meg, amíg a verseny szerződését alá nem írják. Az idényt már hagyományosan a monzai (szeptember 22-24.) és barcelonai (október 20-22.) kiruccanásokkal zárják. Paulo Ferreira, a TCR Europe promótereként így nyilatkozott:

    „Mindannyian nagyon várjuk a TCR Europe újabb remek évét 2023-ban, és a versenynaptár mostani közzététele azt jelenti, hogy a meglévő csapataink és azok, akik csatlakozni szeretnének hozzánk, elkezdhetnek világos terveket készíteni. Arról váltunk ismertté, hogy kiváló versenynaptárt kínálunk, amely Európa legikonikusabb versenypályáira látogat el. A jövő évre tervezett technológiáról is várható még néhány hír – úgy tekintünk rá, mint a TCR versenyzés új korszakára -, így azt tanácsolom a csapatoknak és a versenyzőknek, akik 2023-ban a TCR Europe-ban való indulást fontolgatják, hogy tartsák nyitva a szemüket a további részletekért.”

    Az előzetes tervek szerint jövőre nem lesz ütközés a Túraautó Világkupával. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők és a csapatok mindkét szériában indulhatnak.

    A DTM betétversenyek hiánya azt jelenti, hogy a TCR Europe 2020 óta először marad németországi forduló nélkül. Idén a Norisringen és a Nürburgring en is volt versenyük.

    2023-as TCR Europe versenynaptár

    # Dátum Helyszín Pálya
    1. 04.28-30. 🇵🇹 Algarve Portimao International Circuit
    2. 05.26-28. 🇧🇪 Spa-Francorchamps Circuit de Spa-Francorchamps
    3. 06.16-18. 🇭🇺 Mogyoród Hungaroring
    4. 07.21-23. 🇫🇷 Le Castellet Circuit Paul Ricard
    5. 09.08-10. 🇦🇹 Spielberg Red Bull Ring*
    6. 10.20-22. 🇪🇸 Barcelona Circuit de Barcelona-Catalunya

    *megerősítésre vár

  • Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Az Alpine csapat a Hungaroringen tartózkodik, ahol holnap Antonio Giovinazzi elsőként vezetheti az A521-est azon a szétlövésen, amellyel a francia gyártó kiválasztja Esteban Ocon 2023-as csapattársát.

    Szerdán Nyck de Vries lesz a soros, míg csütörtökön Jack Doohan zárja a tesztnapokat. Feltéve, ha a holland nem ír alá időközben az AlfaTaurihoz, mert akkor Pierre Gasly lenne a kiválasztott. Giovinazzi előtt három ajtó is nyitva áll, hogy újra F1 versenyeken induljon: az Alpine mellett a Haas és a Williams is lehetőséget adna neki.

    Az olasz már a Hungaroringen van, és egyeztet az Alpine mérnökeivel. Holnap ő lesz az első azon három pilóta közül, akit az enstone-i csapat meghívott Magyarországra arra az összehasonlító tesztre, amelyet a francia gyártó indított Esteban Ocon csapattársának kiválasztására.

    Holnap tehát Giovinazzi az A521-es, azaz a tavalyi együlésesük volánja mögé ül majd. Ezt még utoljára az augusztus eleji „árulása” előtt Oscar Piastri használta. Szerdán Nyck de Vries jön, aki az Olasz Nagydíjon a Williamsszel való remek bemutatkozása után került a címlapokra a vakbélműtéte miatt kórházba kényszerült Alexander Albon helyén.

    Csütörtökön, a harmadik és egyben utolsó napon Jack Doohan, Formula 2-es versenyző, az ötszörös motoros világbajnok fia lesz a helyszínen. Ő idén csatlakozott az Alpine Akadémiájához, miután korábban a Red Bull Junior Teamben nevelkedett.

    Feladta a szétlövést Colton Herta annak tudatában, hogy az FIA nem fogja megadni neki a Forma-1-es szuperlicencet. Ennek oka, hogy az IndyCar pilóta csak hatodik lett az amerikai bajnokságban és így nem szerezte meg a szükséges 40 pontot.

    Három pilóta játszik tehát arra, hogy alkalmazza az enstone-i csapat. Ők jelenleg a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén állnak a három topcsapat (Red Bull, Ferrari és Mercedes) mögött. Fernando Alonso „elmenekült” ugyebár az ‘Aston Martinba, Oscar Piastri pedig elutasította őket. De vajon tényleg így lesz-e, vagy de Vries szerződtetésével kezdődik a játék az AlfaTaurinál, felszabadítva Pierre Gasly-t az Alpinenak?

    Az enstone-i csapat minden bizonnyal nem okoz nagy meglepetést amiatt, hogy a pilóták kiválasztásában saját sportpolitikai irányvonala van. Sőt, egyfajta gyengeséget mutat, ha a 2023-as végső jelöltjük nem lenne ott a hungaroringi teszten.

    Giovinazzi tehát visszatérhet a Forma-1-es rivaldafénybe, és jelen pillanatban három ajtó is nyitva áll előtte, hogy újra belépjen a száguldó cirkusz világába. Az A521-es nap után az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén, Austinban beülhet a Haasba. Igazából megvárhatja Logan Sargeant eredményét, aki Jost Capito első neve a Williamsnél. Ha az amerikai, ahogy az lehetségesnek tűnik, megszerzi az F1-es szuperlicencet, akkor a grove-i pilótafülke az övé lesz. Ellenkező esetben Antonio előtt nyílna meg az ajtó.

    Az olasz szemszögéből a lényeg, hogy három lehetőségből legalább az egyik működjön…

  • 4 versenyzővel érkezhet a Hungaroringre az Alpine!

    4 versenyzővel érkezhet a Hungaroringre az Alpine!

    Nyck de Vries, a legutóbbi Olasz Nagydíj meglepetésembere és Jack Doohan, az Alpine Academy tagja egy Alpine A521-es volánja mögé ülhet majd egy hungaroringi privát teszt során.

    Az AUTOhebdo információi szerint a 2020/21-es Formula E világbajnok is egy privát teszten vesz részt az Alpine-nal, csak úgy, mint Doohan. Rajtuk kívül állítólag két másik versenyző is részt vesz majd a teszten, akik a pletykák szerint Colton Herta és Nico Hülkenberg lehet.De felmerült a friss F3-as bajnok Victor Martins neve is, csak úgy, mint Olli Caldwellé, aki szintén az Alpine Akadémia tagja.

    Az tesztre a szeptember 30. – október 2.-i Szingapúri Nagydíj előtt kerül sor a Hungagoringen, az Alpine tavalyi autójával, az A521-gyel.

    Az Alpine főnöke, Laurent Rossi, aki jelen volt Monzában, nagyon világosan megfogalmazta, hogy milyen versenyzőt keres az átigazoló Fernando Alonso helyére: „egy olyan versenyzőt, aki még elég fiatal, de rengeteg tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy azonnal és rendszeresen pontot szerezzen.”

    Az AUTOhebdo úgy értesült, hogy tárgyalások folynak az Alpine és De Vries között, noha a holland versenyzőre minden bizonnyal a Williams is szemet vetett, mivel kétségtelenül szeretnének megválni Nicholas Latifitól. Jost Capito, a Williams csapatfőnöke azonban Monzában folyamatosan azt ismételgette, hogy De Vriesnek máshol vannak kötelezettségei a jövő évre vonatkozóan. Ez állítólag egy kettős Formula E/WEC programra utal. Ha ez így van, akkor az a kérdés, hogy az F1 felül tudja-e írni az előzetes terveket.

    Gasly, vagy nem Gasly?

    Az Alpine eredetileg Pierre Gaslyt nézte ki magénak, de a franciának 2023-ra van szerződése a Red Bull-lal, az AlphaTaurihoz. Ők pedig csak akkor engedik őt el, ha megtalálják az utódját az AlphaTauriba, és akkor is csak pénzért.

    A Red Bull már hetek óta vállalja érdeklődését az IndyCar-pilóta Colton Herta iránt. A probléma az, hogy a 22 éves kaliforniai versenyzőnek nincs szuperlicence, és úgy tűnik, hogy az FIA nem tervez külön enegdélyt adni neki és eltekinteni a megszerzéséhez szükséges 40 licenszpont megszerzésétől.

    Alternatíva híján az AlphaTauri megtartja Gaslyt. Ha ez így lenne, az Alpine lehet, hogy egy régi ismerőséhez fordul: Nico Hülkenberghez. A német (35), aki jelenleg az Aston Martin tartalékversenyzője, egy évre szerződne, Pierre Gasly alphatauris szerződésének lejártáig. A franciát így olcsóbban is szerződtethetné az Alpine.

    Rossi Monzában azt mondta, hogy Esteban Ocon leendő csapattársának kilétét szeptember végéig, illetve a Szingapúri Nagydíjig bejelentik.

  • Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Az Alpine és a Williams is szemmel tartja de Vries-t

    Lehetséges, hogy Alpine lehet az a csapat, amely a Forma-1 friss újoncának, Nyck de Vriesnek 2023-ban teljes munkaidős szerződést ajánl.

    Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a holland Szingapúrban már a második egymást követő nagydíjon ülhet a Williams volánja mögött, mivel kiderült, hogy Alex Albonnak légzési nehézségei akadtak az intenzív osztályon töltött időt vakbélműtétje után.

    A 27 éves De Vries volt az Aston Martin pénteki edzéspilótája Monzában, de a silverstone-i székhelyű csapat leszerződtette a 2023-as tartalékosi szerepkörre az új Formula 2-es bajnok Felipe Drugovichot. De Vries reménykedik egy versenyzői ülésben, de a Williams csapatfőnöke, Jost Capito Monza után figyelmeztetett, hogy más tényezők is számítanak abban, hogy Nicholas Latifi helyére érkezhet-e 2023-ra. A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers a NOS-nak ennyit mondott róla:

    „Nyck kvalitásaihoz kétség sem férhet. A sportág Latifijával, Strolljával és Mazepinjével együtt élte meg a pályafutása csúcsát. Akkor azonban a Forma-1-ben három szabad hely is foglalt volt. Ez igen megnehezítette a dolgát.”

    Úgy tűnik azonban, hogy a Williams versenyzője, Latifi most különösen ingatag lábakon áll, miután a monzai időmérőn és a versenyen is egyértelmű vereséget szenvedett de Vries-től. Capito így látja most a helyzetet:

    „Rendkívül nehéz neki. Az, hogy egy új versenyző ül a másik autóban, aki gyorsabb, igen nagy nyomást jelent. Forma-1-es pilótaként tudnod kell kezelni a nyomást, hiszen csak 20 hely van. Ők a legjobbak, és ezt el kell viselned. Ezt most majd meglátjuk, miképp kezeljük.”

    A Williams lehet, hogy közelebbről is megvizsgálja de Vries-t lehetőségként, mivel úgy tűnik, hogy más csapatok is így tesznek, amelyeknek 2023-ra szabad helyük van.

    Nemrég például arról számoltunk be, hogy az Alpine szeptember végén a Hungaroringen az Indycar sztárjának, Colton Hertának ad egy esélyt a tavalyi autóval. De Vries, valamint az F2-es élmenő Jack Doohan most úgy néz ki, hogy hasonló tesztre készül a 2021-es Alpine-nal Magyarországon. De Vries a De Telegraafnak viccelődött, amikor arról kérdezték, hogy bizonyos csapatok most érdeklődnek-e iránta:

    „Talán készítenem kellene egy Powerpoint prezentációt. A Forma-1 egy elég dinamikus világ, és emiatt nehéz megjósolni, hogy mik az esélyeim. Ami vasárnap történt, természetesen adott lökést. Ugyanakkor nem rajtam múlik, hogy ki ül be az autójukba. Történjen bármi is, Monzát most már senki sem veheti el tőlem.”

  • Verstappen győzelmének margójára: A szezon 10 legdominánsabb győzelme

    Szakértőink a Forma-1, a NASCAR és az IndyCar idei szezonjának versenyei alapján rakták össze domináns listájukat.

    Fontos megjegyezni, hogy listánk szubjektív. A Racingline.hu szerkesztőségéből Boa Bence (Forma-1) segített összeszedni a szezon legdominánsabb győzelmeit, az 500miles.hu csapatából pedig Baski Dávid (IndyCar) és Juhász Zoltán (NASCAR) szakértő listája került be.

    Végül jómagam, a főszerkesztő, Roós András fésültem össze a három listát.

    1. IndyCar – Detroit – Will Power

      Will Power egy elbaltázott időmérőt követően 15 pozíciót javított 14 kör alatt, és végül 50 kört vezetve simán nyert. A döntő tényező Verstappennel szemben az volt, hogy ezt egy szűk, utcai pályán valósította meg.

    2. Forma-1 – Spa – Max Verstappen

      Épphogy lemaradt az első helyről cikkünk inspirációja, Max Verstappen Spái győzelme. A holland versenyző büntetése miatt csak a 14. helyről rajtolhatott, azonban hasonlóan gyorsan felküzdötte magát mint Will Power, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy megnyeri majd a versenyt is.

    3. NASCAR – Indianapolis – Tyler Reddick

      Pole, leggyorsabb kör, és győzelem. Hogyan is felejthetnénk el Tyler Reddick karrierjének második győzelmét. A Richard Childress Racing versenyzője csak a stratégiai húzások miatt esett hátra, de ahogy az első három helyezettnél, itt sem volt kérdés egy pillanatig se, hogy ki nyeri majd végül a futamot.

    4. Forma-1 – Ausztrália – Charles Leclerc

      Milyen szépen kezdődött az év Leclerc számára. Megnyerte a szezonnyitót, majd a harmadik futamon végig dominált. Az év második felében uralkodó Verstappen még a kiesése előtt sem tudta megközelíteni a monacói versenyző tempóját. Azóta pedig tudjuk… a Ferrari.

    5. NASCAR – Martinsville – William Byron

      William Byron a verseny 400 köréből 200-at vezetett, és csak azért szorult le az 5. helyre, mert szinte lehetetlen volt előzni a Martinsville-i pályán. A sok sárga zászló ellenére mégsem követett el hibát – sem ő, sem a csapata – és végül magabiztosan nyert.

    6. IndyCar – Iowa duplaforduló – Josef Newgarden

      Mind a két versenyen az első sorból rajtolt, egészen pontosan a második helyről. Az összesen 550 körből 356-ot az élen töltött, és egy technikai hibának köszönhető baleset miatt nem lett ez a szám több, és lett a duplagyőzelem helyett egy szimpla.

    7. Forma-1 – Magyarország – Max Verstappen

      Max Verstappen már a Hungaroringen megcsillogtatta felzárkózó képességeit, ugyanis technikai hiba miatt nem tudott éles kört megtenni a Q3-ban. Nem zavarta azonban a 10. rajthely – nameg az, hogy a Hungaroringen nem lehet előzni. Még egy megpördülés ellenére is sima győzelmet aratott.

    8. IndyCar – Indianapolis GP – Colton Herta

      Egy briliáns stratégiai húzásnak köszönhetően, csapata az utolsó helyre repítette Hertát a száradó pályán, a hideg, slick abroncs miatt összevissza csúszkált a vizes felületen, de még így is egy ember kivételével mindenkit megelőzött egy kör alatt. Majd stílusosan egy driftparti után O’Ward mellett is elment, és hiába volt száraz idő, hiába esett le az eső, már nem nézett vissza.

    9. NASCAR – Sonoma – Daniel Suárez

      Daniel Suárez életének első futamgyőzelme egy tökéletesen felépített verseny után egy magabiztos győzelembe torkollott. A Trackhouse Racing versenyzője 47 kört vezetett a 110-ből, azonban pont jókor, hiszen az utolsó szakaszban ő dominált.

    10. Forma-1 – Baku – Max Verstappen

      10. helyre került Max Verstappen bakui győzelme, méghozzá azért, mert ismét szükség volt a Ferrari baklövéseire. Ki tudja mi lett volna ha Leclerc autója nem füstöl el? De itt fejezzük is be a találgatásokat. Utána viszont a Red Bull versenyzője olyan meggyőző fölénnyel nyert (20 másodperc), hogy muszáj volt felkerülnie a listánkra.

  • A Buggyrások hazájában folytatódik a kamion Európa-bajnokság!

    A Buggyrások hazájában folytatódik a kamion Európa-bajnokság!

    A nyári szünet után a Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén újra a csehországi Autodrom Mostban lép pályára.

    Most a szezon sűrű második felét nyitja, a következő négy hétben két dupla versenyhétvége lesz. A bajnoki döntőre pedig október 1-jén, a spanyolországi Jaramában kerül sor.

    Ezúttal 14 versenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután kialszanak a lámpák. Kiss Norbert a szezon első felében erős teljesítményt nyújtott. Komoly, 48 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot a második helyen álló Jochen Hahn és a harmadik Sascha Lenz előtt.

    A helyi hős Adam Lacko megszerezte első szezonbeli győzelmét a Hungaroringen. Ezen a hétvégén hazaiak előtt szeretne újra felállni a dobogó legfelső fokára.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albacete a pódiumos helyezések és a misanói győzelmének köszönhetően az ötödik helyen áll. A spanyolra ugyanakkor mindig érdemes odafigyelni a Top 3-ban.

    Steffi Halm a Nürburgringen a legutóbbi fordulóban szerezte meg első két dobogós helyezését, és most szeretne az eredményén tovább javítani. A Slovakia Ringen elért dobogója után a Don’t Touch Racing versenyzője, Andre Kursim újabb serlegekért száll harcba Mostban.

    A Buggyra Racing versenyzője, Téo Calvet Németországban a maga malmára hajtotta a vizet, és ismét versenybe szállt a Promoter’s Cup címért. A francia a szezon első felében nehéz futamokon volt túl, de egy tiszta hétvégével a Nürburgringen Calvet a tabella élére állt a szezon második fele előtt.

    A brit versenyző, Jamie Anderson az idény első felében erős szezont futott. Két összesített győzelmet és 7 kategóriagyőzelmet szerzett, és csak két ponttal van lemaradva Calvet mögött.

    Shane Brereton jelenleg a harmadik helyen áll a Promoter’s Cup tabelláján, a németországi változó teljesítménye után szeretne megint a dobogó legfelső fokára állni.

    A német Steffen Faas, valamint a portugál José Rodrigues, akik mindketten több kategória dobogós helyezést is szereztek már idén, még nem szerezték meg első győzelmüket, és a legfelső dobogót tartják majd szem előtt.

    Miután júliusban a Nürburgringen megszerezte első összesített győzelmét, Lukas Hahn szabadkártyásként visszatér a rajtrácsra a mostani fordulóra.

    A francia Lion Truck Racing megerősítette, hogy versenyzőjük, Anthony Janiec halála után is folytatják a versenyzést a Goodyear FIA ETRC-ben. A csapat Jonathan André-val indul, aki már rendelkezik némi autóversenyzői tapasztalattal. Andrénak volt egy tesztnapja Nogaróban, és a csapat élénksárga MAN-jével áll majd rajthoz Mostban.

    A körözgetés a péntek délutáni szabadedzésekkel veszi kezdetét, a mindent eldöntő időmérő pedig szombat délelőtt kezdődik, majd szombaton és vasárnap délután két futamot rendeznek.

  • Jamie Chadwick és az autósport: „Hobbinak indult”

    Jamie Chadwick és az autósport: „Hobbinak indult”

    Magyar Nagydíj hétvégéjének esős szombatján, előre egyeztetett időpontra, esernyővel ballagtam le a W Serieses lányok paddockjához, ami az egyes kanyarnál helyezkedett el. Ott, ahol korábban a Porschésok voltak, és ahol idén a Kamion Eb mezőnye is időzött. 150 méter választja el a versenyzőnőket attól a paddocktól, melybe igazán vágynak: a Forma-1-estől.

    Van azonban, akinek az sem idegen már, hiszen Jamie Chadwick amellett, hogy a W Series kétszeres bajnoka (és nem mellesleg MRF Challenge bajnok is 2018-19-ben) harmadik szezonját tölti a női bajnokságban és emellett a Williams Racing fejlesztő versenyzője is.

    Nem kérdés, hogy jelenleg a 24 éves Jamie Chadwick az a női versenyző, aki a legközelebb áll egy esetleges Forma-1-es lehetőséghez.

    Vele beszélgettem pár percet a Hungaroringen szombaton, még a W Series versenye előtt.

    „Úgy volt, hogy egész nap esni fog, de úgy néz ki, hogy azért nem fog mindig. Kicsit meglepő, hogy esik itt, de részemről rendben van”- reagált a szokatlan hungaroringi időjárásra.

    Mondjuk az elmúlt években annyira nem volt ritka, hogy leszakadt az ég a Magyar Nagydíj egy-egy napján.

    Őt nem zavarta az eső, ez bizonyára annak is köszönhető, hogy a tipikus angol időjáráshoz szokott. Noha olyan túl sok esős versenyt a W Series mezőnye még nem teljestett.

    „Igen [szeretek esőben vezetni], az Egyesült Királyságra emlékeztet, ott egy kicsit gyakrabban esik. Van pár (esős) adatunk is tavalyról, szóval összességében én örülök ennek.”

    Jamie Chadwick abszolút dominál a W Series-ben. A bajnokság 2019-es létrejötte óta mindkét szezonban (2020-ben nem rendeztek bajnokságot a koronavírus miatt), ő lett a bajnok, és nagyon úgy néz ki, hogy idén sem lesz ez másként. F1-es hasonlattal élve az ő a W Series-nek, mint Lewis Hamilton volt 2014 és 2020 között. Talán nem is bánja Jamie ezt a hasonlatot, de Lewisról majd később.

    „Továbbra is találok benne kihívást, ma is az 5. helyről indulok” – mondta Jamie arra vonatkozóan, hogy nem túl egyszerű-e ez így neki. „Persze folyamatos a koncentráció, tanulni kell a pályákat, és ezáltal tudok készülni a következő lépésre.”

    Az eső valóban nem esett egész nap. Jamie az 5. helyről rajtolt a már száradó pályán és végül a 2. helyen ért célba honfitársa, Alice Powell mögött.

    Jamie Chadwick
    Fotó: W Series

    És most kanyarodjunk vissza mindennek a kezdetére!

    A női autóversenyzők a mai napig is megosztják a közvéleményt. F1-be kerülési esélyeiket pedig az sem segíti, hogy többnyire későn vágnak bele a versenyzésbe. Ahhoz képest legalábbis, hogy sok srác már 5-6 éves korában is bőven róják a gokartos köröket.

    „Azt hiszem 12 voltam” – felelte Jamie arra a kérdésre, hogy mikor döntött úgy, hogy versenyezni szeretne. „Persze akkor még nem döntöttem el, hogy ezt komolyan akarom csinálni, hobbinak indult. Talán 16-17 voltam, mikor kezdett komollyá válni a dolog, kikristályosodott, hogy tényleg ezt akarom, teljes munkaidőben. És az elmúlt 3-4 év volt az, ami már komoly lehetőségeket adott.”

    Támogató közegben volt, olyanban, amelynek nem idegen a sport, és amely tisztában van az aktív sportolás aspektusával. Így nem néztek rá ferde szemmel.

    „Szerencsés vagyok, mert nagyon sok osztálytársam sportolt, és láttam, milyen utat járnak be. Persze az én sportom egy kicsit más [a többséghez képest]” – mondta Jamie, miközben az asztalunk melletti tévén láthattuk, amint az F3-as felsorakozik a sprintverseny rajtjához.

    Nem kérdés, hogy a W Series, mint kimondottan lányok/nők számára létrehozott bajnokság, kiváló platfromot nyújt a résztvevőknek arra, hogy jobban észre vegyék őket, és megismerje őket a közönség és a szakma egyaránt.

    „Nagyon örülök, hogy jött ez a lehetőség, hogy itt versenyezzek, a világ minden táján, a Forma-1-es ’csomag’ részeként” – mondta ki Jamie a kulcsszót, hiszen ez hatalmas segítség. „A W Series lehetősége tényleg szuper számomra az elmúlt években.”

    Azzal, hogy a W Series a Forma-1-gyel párhuzamosan zajlik, szakmai támogatást is kapnak a lányok, hiszen a „nagykutyák” szemei előtt vannak; az F1-es csapatvezetők, mérnökök és versenyzők éppúgy figyelik őket a helyszíneken, mint az F2-es és F3-as srácokat.

    Emellett abban mindenképpen jó a bajnokság, hogy a sok kétkedő ellenére, valóban egyre jobban elfogadja a világ azt, hogy vannak nők is, akik autóversenyzők, vagy azok akarnak lenni, vagy legalábbis az autósportban akarnak érvényesülni. Jamie pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem tapasztalt bántást azzal kapcsolatban, hogy nőként egy férfiasnak mondott sportot választott.

    „Egyre több nő dolgozik a sportban, persze hosszú volt az út idáig, hogy elfogadják a nőket, és azt, hogy ők tudnak magas színvonalon teljesíteni. De nem ért ilyesmi [bántás, zaklatás], és a W Series mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ne történjen ilyesmi (senkivel).”

    Susie Wolff volt a legutóbbi nő, aki részt vehetett Forma-1-es szabadedzésen, még 2014-ben a Williamsszel. Jamie lehet a következő, akinek ez megadatik, de erre elmondása szerint még várni kell.

    „Nem valószínű, hogy kapok szabadedzésen lehetőséget idén. Sosem vezettem még Forma-1-es autót, így a következő lépés az, hogy legalább egy teszten részt vegyek. Szóval idén még nem valószínű az F1-es szabadedzés, de ennek elérése a cél” – mondta.

    Innentől ez jó eséllyel a Williamsen múlik, mivel Jamie elvileg épp annyi szuperlicensz ponttal rendelkezik, amennyi az F1-es szabadedzésen való szerepléshez szükséges (25).

    Jamie Chadwick
    Fotó: Williams Racing

    A W Series-en túl azonban más bajnokságokban való jó szereplésért is járnak szuperlicensz pontok, Jamie pedig mindenfelé nyitva tartja a szemét.

    „Formula 2 és Formula 3 természetesen, illetve amerikai bajnokságok például Indy Lights, aztán IndyCar. Úgy gondolom, hogy sok a lehetőség” – felelte arra a kérdésre, hogy milyen egyéb bajnokságok jöhetnek még szóba nála, miközben egyre gyakrabban sandított a tévére és az F3-as versenyre.

    Jamie idei csapatának, a Jenner Racingnek tulajdonosa Caitlyn Jenner, akinek nem idegen a profi sport, ismeri annak minden perspektíváját, hiszen évekkel ezelőtt, még Bruce-ként olimpiai aranyérmes atléta volt, és az autóversenyzésbe is belekóstolt (IMSA) a 80-as években. Így aztán Caitlyn komolyabb támogatást tud nyújtani csapata lányainak, mint azt sokan gondolnák.

    „Határozottan mindkét tekintetben tud segíteni. Marketing oldalon egyértelmű, és ez nagyszerű dolog. De igen, ő képben van a sporttal is, érti, hogy mi fán terem sportolónak lenni, magasszinten. Tehát igazán nagyszerű, hogy ő a csapatfőnök” – mondta Jamie.

    Jamie Chadwick
    Fotó: Williams Racing

    Ha már a Forma-1 felé kanyarodtunk, nem hagyhattuk szó nélkül Sebastian Vettel visszavonulását sem, amit ezen interjú előtt 2 nappal jelentett be. Vettel szerepe fontos a hölgy versenyzők számára is, mivel Hamilton mellett ő az, aki – sok más fontos téma mellett – a női versenyzők mellett is felszólal és támogatja őket.

    „Nagyon sajnálom” – mondta Jamie. „Maximálisan tisztelem őt; olyan magas szinten versenyzett, oly sokáig. Nagy rajongója vagyok, sajnálom, hogy az idei az utolsó éve. Az, amire ő ma képes, hogy hallatja a hangját különféle témákban az nagyszerű és páratlan dolog.”

    Mégis, ha a Forma-1-es mezőnyből kellene csapattársat választania, nem Vettelt mondaná. Noha a válasz kicsit sem meglepő.

    „Abszolút Lewis [Hamilton]. Rengeteget tudnék tanulni tőle, persze nagyon kemény csapattárs lenne, de igen, őt mondanám.”

    Ezt pedig kiváló végszónak találtam, megköszöntem, hogy időt szánt rám, és távoztam, hagyva most már tényleg a képernyőre (F3) tapadhasson. Mire végeztünk, az eső is elállt, bár nem sokáig…

  • A Belga Nagydíj szervezői előre figyelmeztetik a balhézókat

    A Belga Nagydíj szervezői előre figyelmeztetik a balhézókat

    A Forma-1 megpróbálja visszaszorítani a versenypályákon a nézők részéről elkövetett mocskolódásokat és szabályszegéseket. A Spa Francorchamps versenypálya szigorú házirendet szabott az augusztus végi Belga Nagydíjra kilátogató szurkolókra. Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy a versenyre látogató nézők vállalhatatlan módon viselkedtek, sőt, állítólag még a rendezvényeken dolgozók is részt vettek a helytelen hozzáállásban.

    Silverstone-ban két férfi komoly sérülésekkel került kórházba, miután verekedés tört ki, míg más szurkolók Max Verstappent, Sir Lewis Hamilton tavalyi bajnoki riválisát fütyülték ki.

    Az Osztrák Nagydíjon több jelentés is érkezett diszkriminációról és zaklatásról, illetve árucikkek elégetéséről. Egyes szurkolók szinte szektás mentalitással kezdték átvenni az irányítást a helyszínre belépő rajongók felett, miután a közösségi médiában hónapokig tartó zaklatás folyt.

    Budapesten is több merchandise-t elégettek, míg a fotós Mark Thompsont arcon ütötte egy biztonsági őr. A Hungaroring nemrég azt nyilatkozta a Formula1news.co.uk-nak, hogy a rendőrség jelenleg is foglalkozik az esettel.

    Az augusztus 26-28-i belga futam előtt Spa egy képsorozatot tett közzé az Instagramon, amely azt ábrázolja, mit nem szabad tennie a rajongóknak, amikor megérkeznek a pályára:

    „Viselkedjetek tisztelettel, nincs üveg, nincs füstbomba vagy rakéta, nincs fegyver, nincs alkohol. A talajon álljatok (utalva a kerékpárok tilalmára), nincs háziállat (kivéve a segítőkutyák és Roscoe), nincs grillezés, nincsenek drónok”.

    Továbbá, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben az emberek reklámtáblákat vittek el a versenypályákról, közölték a rajongókkal, hogy „ne lopjatok táblákat – látjuk, amit tesztek”.

    A poszt képaláírásában ugyanakkor leszögezték, hogy a szurkolóknak megfelelően kell viselkedniük a versenypályán, majd hozzátették:

    „Ti vagytok a sikeres nagydíjrendezés kulcsa! Csak tartsátok be a szabályokat, és érezzétek jól magatokat.”

    Újfent figyelmeztettek:

    „Legyetek tisztelettel mindenki felé! Ne hozzatok magatokkal üveget, alkoholt, füstbombát, drónokat, fegyvereket. A pályán belül tilos a motorozni, parkoljatok le a Blanchimont bejáratnál”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Spa Grand Prix (@spagrandprix) által megosztott bejegyzés

    A Forma-1 nemrég a csapatok és az FIA közreműködésével kampányt indított. A szurkolókat arra ösztönöznék, hogy jelentsék a versenyeken látott vagy hallott visszaéléseket ls szabálysértéseket.

  • Bucsi Attila előtt igenis konkrét cél lebeg

    Bucsi Attila előtt igenis konkrét cél lebeg

    Bucsi Attila a HUMDA Academy pilótájaként jelenleg a Swift Cup Europe-ban szerepel, elmondása szerint végcélja azonban messze van ettől.

    Az International GT Open és a Formula Regional European Championship közös hungaroringi hétvégéjén volt a program része a Swift Cup is, ekkor kérdeztük Bucsit a távolabbi terveiről. Annak ellenére, hogy még csak egy nevelőszériában szerepel és sok lehetősége adódhat a jövőben, a magyar már kiemelt céllal rendelkezik.

    Rengeteg kategória van itt a Hungaroringen a formaautóktól kezdve a GT kategóriákig, neked melyik tetszik a legjobban?

    Bucsi Attila: Megmondom őszintén, engem a nagy túraautók érdekelnek. A GT autóktól, amik itt vannak a hétvégén, egyszerűen leesik az állam. De azt is nagyon jó látni, hogy egy csomó formaautós csapat itt van, ami a Formula 2-ben és Formula 3-ban is szerepel. Láttam Montoya és Barichello fiát is, szóval kemény kategóriák ezek.

    A formaautók nem érdekelnek?

    Hogy őszinte legyek, ha választani kéne kettő olyan mezőny közül, ahol ugyanolyan erős a mezőny, akkor mindenképp a GT autós bajnokságot választanám. Nyilván amennyiben a formaautós bajnokság nem egy Forma-1 vagy valami hasonló szintű sorozat, értelmes kereteken belüli, akkor a GT-t választanám, vagy a túraautót.

    Mik a rövidebb távú tervek, hol látod magadat 1-2 év múlva?

    Hogy őszinte legyek most, amíg nem vagyok 16 éves, addig nemzetközi sorozatban nem állhatok rajthoz – bár nyilván a Swift Cup is nemzetközi, de ott van egy magyar junior értékelés is. Mivel más bajnokságban 15 éves koromig nem leszek értékelve, így a következő 1-2 évben még maradhat valószínűleg a Suzuki. Ha marad ilyen erős a mezőny, akkor ez nagyon jó lehetőség a további tanulásra.

    Hogyan próbálod magadat fejleszteni? Miben tudsz még javulni?

    Igazából szeretném minél nagyobb különbséggel nyerni a versenyeket és az időmérőket. Persze tudom, hogyha nyersz, akkor tökmindegy milyen különbséggel nyersz – ezt ugye Michael Schumacher mondta. Azért a lelkemnek  jó érzés, ha a 3 tizedes előny helyett 6 vagy 7 tizeddel tudom megnyerni az időmérőt. Borzasztóan nehéz, de meg kell tanulni mindig kimaxolni a lehetőségeimet.

    Társszerző: Roós András

  • Max Verstappen volt csapatánál fejlődik Révész Levente

    Max Verstappen volt csapatánál fejlődik Révész Levente

    Révész Leventét, a Formula Regional European Championship magyar versenyzőjét kérdeztük az idei szezonjáról.

    A júliusban rendezett International GT Open rendezvény azért is volt kedves számunkra, mert több kategóriában is találkozhattunk magyar versenyzővel.

    Ilyen volt a Formula Regional European Championship, amely mezőnyben ott volt Révész Levente is, aki a nagy presztízsű Van Amersfoort Racing csapatában indul – ott, ahol Max Verstappen is bontogatta szárnyait fiatal korában.

    Bár a versenyek eddig nem alakultak túlságosan kecsegtetően Levente számára, ő tisztában van azzal, hogy miben kell fejlődnie.

    Úgy érzem, hogy minden megtett körrel egyre jobban ismerem az autót és egyre gyorsabban tudok vele menni” – mondta Révész Levente.

    Valahogy sose szokott összejönni az időmérő, és emiatt sokszor hátrányban vagyunk. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy kezdem megszokni az egészet.

    Az időmérő persze fontos szerepet játszik a végeredmény elérésében. Révész Levente frissítően őszintén válaszolt arra, hogy mi jelentheti számára a problémát a kvalifikációkon.

    Én is sokat gondolkozok ezen, hogy mi az ami megváltozik az időmérőn. Szerintem ez inkább fejben lehet, egy kicsit rástresszelek, de nem tudom még erre a választ pontosan. De remélem minél hamarabb megfejtjük a problémát.

    Nagyon szoros a mezőny, és óriási a küzdelem a Formula Regional European Championship-ben
    Nagyon szoros a mezőny, és óriási a küzdelem a Formula Regional European Championship-ben. A képen elől Révész Levente (11) Fotó: Magyar Gábor

    Révész Levente a lehető legjobb pozícióban van a fejlődésre

    Persze az idei évben a tapasztalatszerzés a legfontosabb a fiatal versenyzőnek, főleg azért, mert az eddigi évek egyik legkeményebb mezőnye gyűlt össze a szériában.

    Révész mögött ugyanakkor rengeteg tapasztalt szakember áll, valamint egy legendás magyar versenyző Kiss Norbi is segít neki.

    Jó a kapcsolatunk Norbival, és szoktunk közösen szimulátorozni is, illetve ki szokott jönni egy-két futamra, ha az ideje engedi” – mondta Révész levente.

    Ott volt velem a téli teszteken is, és mindig megbeszéljük a dolgokat. Jó egyébként, tényleg sokat segít.

    Az idei évben sok élménnyel gazdagodott Révész, többek között a hungaroringi fordulón a magyar rajongók szurkolásával is.

    Igazából jó érzés, jó látni, hogy ennyien voltak itt. Nagyon jó érzés, nem is találok szavakat rá.

    Ha már a Hungaroring, akkor érdemes megemlíteni, hogy bár Levente elismerte, élvezte a magyar pálya vonalvezetését, mégis két másik pálya lopta be magát a szívébe az idei évben.

    Monaco a csúcs, az egy örök kedvenc, illetve emellett amit nagyon szeretek, az Barcelona.

    A mezőny tagjai közül egyébként nem csak Leventével készítettünk interjút, hiszen a korábbi Sebastián Montoyával készült két részes interjúnkat az 500miles.hu és a Racingline oldalán is meg lehet találni.

    A Formula Regional European Championship következő fordulóját egy hosszabb nyári szünet után Szeptember 10-én és 11-én rendezik a Red Bull Ringen.