Címke: HUMDA

  • Spanyolországban zárul az idény

    Spanyolországban zárul az idény

    A lényegi kérdések a hétvégén eldőltek: Kiss Norbert negyedszer is kamion Európa-bajnok, a csapatversenyt pedig 2022-ben is a Révész Racing nyerte! Le Mans után egy héttel a spanyolországi Jaramában zárul a szezon, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar pilóta és a csapat is szeretné szépen zárni az esztendőt.

    – A kamiont Franciaországból egyből Spanyolországba vittük, a csapat tagjai pedig a hét közepén keltek útra. Szeretnénk úgy rajthoz állni, mintha még semmi nem dőlt volna el, ezért a maximális pontszám megszerzése a cél most is. Norbi sorban dönti a rekordokat, mindig a leggyorsabb volt az időmérő edzéseken, 14 győzelmet aratott 2022-ben, és szeretné a hétvégén tovább növelni ezt a számot – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Erre minden esélye megvan, Jarama ugyanis fekszik Kiss Norbertnek. A HUMDA által is támogatott pilóta tavaly megnyerte a két főfutamot a pályán. A Madrid melletti, 3.8 km hosszú létesítmény 14 kanyarral és két hosszabb egyenessel rendelkezik.

    Az utolsó versenyhétvégén a második helyért nagy csata várható, jelenleg Jochen Hahn vezet 12 ponttal Sascha Lenz előtt. A hazai környezetben induló Antonio Albacete is beleszólhat a küzdelembe, és Adam Lacko is szeretne dobogón végezni. Egy éve Kiss Norbert mellett André Kursim és Téo Calvet nyert, utóbbi Le Mansban aratott sikere nagy lökést adhat neki.

    Szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek majd, az első nap 15.20-tól és 17.35-től, vasárnap 13.20-tól és 15.35-től. A futamokat az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti, továbbá a Racingline.hu is a YouTube csatornáján. Ha nem akarsz lemaradni, nyomd meg a csengőt, és iratkozz fel!

  • Krózser Menyhért a WSK Open Cupon bizonyíthat

    Krózser Menyhért a WSK Open Cupon bizonyíthat

    Két héttel a sikerese FIA gokart világbajnokság után a WSK Open Cupon újra bizonyíthat Krózser Menyhért. A HUMDA Academy versenyzője idén tölti első szezonját az OK kategóriában, de ahogyan a vb-n is láthattuk, nagyon jó formában van.  

    Az FIA Európa és világbajnokság után visszatér az OK mezőny a WSK sorozathoz, amelynek az idei utolsó egy futamos rendezvényét, az Open Cupot, szeptember 28-a és október 2-a között rendezik az olaszországi Lonatóban.  

    A verseny érdekessége lesz, hogy az FIA rendezvényeken használt MG versenyabroncsok után visszatér a mezőny a Lecont gumikhoz, amelyek merőben más vezetéstechnikát igényelnek.  

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhért számára ez lesz a harmadik verseny a DPK Racing színeiben, amellyel egy olasz bajnokit és a világbajnokságot teljesítette. Mind a két futama nagyon jól sikerült, ezért méltán bizakodó az Open Cup előtt.  

    „Nagyon jól sikerült a világbajnokság és azt a lendületet szeretném most tovább vinni a WSK Open Cupra is – mondta Krózser Menyhért. – Ez az első szezonom az OK kategóriában, ami rettenetesen erős, az első húszból bárki képes a győzelemre.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Év elején az volt a célom, hogy bekerüljek az első húszba. Ez a világbajnokságra sikerült. Ott abszolút az élmezőnnyel tudtam harcolni. Éppen ezért nagyon várom a hétvégi versenyt.  

    Tavasz óta MG gumikkal versenyeztünk az FIA rendezvényeken, most visszatérünk a Leconthoz. Az év elején már mentem ilyen gumikkal, úgyhogy ez nem okoz gondot, egy-két szabadedzés elég lesz ahhoz, hogy visszaszokjak.  

    A vb után azt a célt tűztem ki, hogy az OK kategóriában az első tízben szerepeljek, ezt szeretném most megvalósítani.“ 

    Program: WSK Open Cup, Lonato (OK kategória): 

    Szerda, szeptember 28.  

    09:05-től szabadedzés 

    Csütörtök, szeptember 29. 

    09:05-től szabadedzés 

    Péntek, szeptember 30. 

    10:45 szabadedzé 

    12:30 időmérő 

    17:20 előfutam 1 

    Szombat, október 1. 

    09:45 warm-up 

    12:20 előfutam 2 

    16:00 előfutam 3 

    Vasárnap, október 2. (élő tv-közvetítéssel) 

    10:25 warm-up 

    12:30 elődöntő 

    15:30 döntő 

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA Academy, HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., GR Motorsport

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

    A WSK hivatalos oldala 

    http://www.wskarting.it/SERIES/WSK_OPENCUP 

  • Történelmi magyar siker az FIA gokart-világbajnokságon, Hideg Ádám világbajnoki második lett

    Történelmi magyar siker az FIA gokart-világbajnokságon, Hideg Ádám világbajnoki második lett

    Hideg Ádám a második helyen végzett 109 indulóból a juniorok között a FIA gokart-világbajnokságon. Az olaszországi Sarnóban a szeptember 15. és 18. között rendezett versenyen Molnár Martint nyolcadikként intette le a kockás zászló, Krózser Menyhért az OK kategóriában 97 indulóból a 20. lett. Krepcsik Áron az FIA CEZ bajnok címét, Zsebő Marcell az összetett második helyet szerezte meg.  A HUMDA által támogatott Kiss Norbi negyedszer lett Európa-bajnok a kamionosok között.  

    A gokartsportban több sorozat létezik és több világdöntőt szerveznek, azonban hivatalos, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világbajnokság csak egy van. Az FIA Gokart-világbajnokság 2022-es kiírását a hétvégén rendezték a Nápoly mellett található Sarnóban. A világbajnokságon a HUMDA Academy három 14 éves fiatal tehetsége Hideg Ádám, Molnár Martin (OK Junior kategória) és Krózser Menyhért (OK kategória) képviselték hazánkat. 

    Hideg Ádám az ötödik helyről várta a világbajnoki döntő rajtját. Nagyszerű indulással már az első körben a második helyre jött fel, majd körökön keresztül vezette a világbajnokság döntőjét. Parázs küzdelem alakult ki a 17 körös futamon, amely során Ádám volt, hogy az ötödik helyig esett vissza, végül azonban egészen a második pozícióig tört előre, így a világbajnok thaiföldi Enzo Tarnvanichkul mögött ért célba. 

    – Nagyon jó futam volt, rengetegen gratuláltak, de még most sem tudom felfogni, hogy mi történt velem – mondta az újdonsült világbajnoki második helyezett, Hideg Ádám. – Szerencsésen rajtoltam, így már az első kanyarban másodikként fordultam, majd körökön keresztül vezettem is a világbajnoki döntőt. Arra emlékszem, hogy hátranéztem és azt láttam, hogy a teljes mezőny mögöttem jön, ez felejthetetlen élmény volt! Nagyon örülök a világbajnoki második helyezésnek, óriási eredmény ez számomra. Köszönöm a családomnak, a szerelőmnek, az edzőmnek és a HUMDA Academy-nek a felkészítést és a támogatást – nyilatkozta a HUMDA Academy 14 éves versenyzője, akinek a vasárnapi szenzációs eredményéért a hatalmas serleg mellett egy iskolai pihenőnap volt a jutalma, így kedden kezdi el gimnáziumi tanulmányait a sporttörténelmi eredményt elérő tehetség. 

    Molnár Martin idei egyik legjobb formáját hozta a hétvégén, a negyedik helyről rajtolt, azonban többször kilökték, vesztett néhány pozíciót, de hősies küzdelem eredményeként a nyolcadik helyen intették le. Az OK kategóriában induló Krózser Menyhért eseménydús döntőn van túl, folyamatos pozíciókért való csatározás és számtalan előzés jellemezte futamát, amelyet pozitívan értékelt.  

    – Bátran nevezhetjük történelminek a hétvégi sikereket. Soha nem állt még magyar versenyző az FIA gokart-világbajnokság dobogóján, sőt, mindegyik hétvégi eredmény felülmúlta az addigi legjobb magyar helyezéseket. Fényes jövő áll a hazai autó-motorsport előtt, vannak tehetségeink, akik korosztályukban a világ élvonalába tartoznak. A HUMDA Academy tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszer feladata, hogy támogatásunkkal előre mozdítsuk ezeknek a fiataloknak a karrierjét, hogy magasabb szintű bajnokságokban, vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhassanak a versenyzésre.  Az FIA gokart-világbajnokságon jeleskedő versenyzők jó úton halandnak afelé, hogy néhány év múlva a legrangosabb nemzetközi sorozatokban, akár a Formula–1-ben szurkolhassunk nekik – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

    – Az FIA gokart-világbajnokság a gokart szakág legrangosabb éves rendezvénye, ahol a jövő Formula–1-es versenyzői vitézkednek. A magyarok kitűnő eredményei bizakodásra adnak okot a jövőt illetően. A Sarnóban született sikerek bizonyítják, hogy olyan tehetségek tagjai a HUMDA Academy-nek, akik rendelkeznek azokkal a kvalitásokkal, amelyekkel később nemzetközi szinten is sikeres autóversenyzővé válhatnak. Ha megnézzük az FIA gokart-világbajnokságának OK Junior kategóriájában dobogós helyezést elérő versenyzők névsorát, olyan nagy sikerű autóversenyzőket találunk, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Alexander Albon, vagy Mick Schumacher. Többek között közéjük iratkozott fel a világbajnoki ezüstérmével a HUMDA Academy tagja, Hideg Ádám. A Sodikart gokartgyártó, amelynek gokartjával Ádám versenyzett, kiemelte, hogy legutóbb egy azóta futamgyőztes Formula–1-es versenyzővel, a francia Pierre Gasly-val voltak képesek ekkora sikert elérni a világbajnokságon. Ádám, Martin és Menyhért sikerei hatalmas büszkeséggel töltenek el minket és nagyszerű példaként szolgálhatnak a jövő magyar versenyzői számára – tette hozzá Őry Kornél, a HUMDA Zrt. sport- és közlekedésbiztonsági igazgatója. 

  • Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok!

    Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok!

    A franciaországi Le Mans-ban vasárnap is folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert úgy vágott neki a napnak, hogy már most bebiztosíthatta elsőségét, és megszerezhette pályafutása negyedik EB címét.

    Ennek érdekében remek időt autózott az időmérőn, ismét megszerezte az első rajtkockát, és karnyújtásnyira került az összetett győzelem.

    Az autó ezúttal is remekül működött, minden rendben volt vele, és sikerült megszereznem az első rajthelyet. Nagyon közel állunk a bajnoki címhez, számításaink szerint elég a negyedik helyen befutni. De természetesen nem ez a cél, hanem egy jó rajt, és futamgyőzelem. Megteszünk mindent.” – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

    A rajt a magyar pilóta mellől induló Jochen Hahnnak sikerült jobban, így ő vezetett. Norbi a második, Anderson a harmadik helyen követte. A második körben viszont a címvédő elment a német mellett, és Kiss Norbert az élre állt. Ettől kezdve a HUMDA által is támogatott magyar versenyző meglépett a többiektől, és elsőként, immár négyszeres Európa-bajnokként intette le a kockás zászló!

    Nagyon köszönöm a Révész Racing csapatának a munkát, Révész Bálintnak és a családjának a támogatást, hogy lehetővé tette, hogy megvédjem az Európa-bajnoki címet. Az autó az egész szezonban nagyon jó volt, minden pályán mi voltunk a leggyorsabbak. Büszke vagyok a csapatra, és köszönöm mindenkinek a segítséget, a szurkolást.” – mondta Kiss Norbert.

    Természetesen a csapat is nagyon boldog volt a leintés után.

    Nem tudom, hogy lehetne szavakba önteni Norbi idei fantasztikus teljesítményét, de az biztos, hogy nincs hozzá hasonló. Minden időmérőt megnyert, minden versenyhétvégén ott állt a dobogó tetején, sokszor még akkor is, amikor a fordított rajtsorrend miatt a 8. helyről indult. Külön szeretném kiemelni Keczán Istvánt és csapatát, a Révész csapatot, akik három éve nap mint nap töretlenül azon dolgoznak, hogy a legjobb és leggyorsabb versenykamion tudjon rajthoz állni Európa versenypályáin. Idén a Hungaroringen, amikor a csapat egy éjszaka alatt épített újjá egy teljesen összetört versenykamiont, már lehetett érezni, hogy ez az akarat, tudás és elszántság olyan erős a csapatban, hogy ennek a gyümölcse nem lehet más, mint az újabb Európa-bajnoki cím megszerzése.” – mondta Révész Bálint, a Révész Racing tulajdonosa.

    A fordított rajtrácsos versenyen Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de azonnal két pozíciót javított. Ettől kezdve Lackoval vívott nagy csatát a magyar pilóta, akit a 8. körben sikerült megelőzni. Az élen Shane Brereton haladt, Norbi következő „áldozata” pedig Albacete volt, így már a 4. helyen haladt a friss Európa-bajnok. Lenz előzésével is többször megpróbálkozott Kiss Norbert, de a német megőrizte harmadik helyét Calvet mögött. A versenyt a brit Shane Brereton nyerte.

    A kamion EB október első hétvégéjén Spanyolországban zárul.

  • A 12. Pole után újabb győzelmet és második helyet szerzett Kiss Norbert!

    A 12. Pole után újabb győzelmet és második helyet szerzett Kiss Norbert!

    A franciaországi Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati időmérőn is megállíthatatlan volt, és a leggyorsabb körével megszerezte az első rajtkockát, idén már 12. alkalommal! Egy másodpercet vert a második Sascha Lenz-re.  

    „Bár még sok van hátra a hétvégéből, remekül működik az autó. Nem voltak pedig könnyűek a körülmények, mert egész délelőtt nedves volt a pálya, viszont az időmérőre felszáradt. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, remek munkát végeznek most is, mint mindig. Nekem ez a pálya nagy kedvencem, sok jó eredményt értem már el itt, egy lépést pedig megint tettünk előre a célunk elérése érdekében, de a pontokat majd a versenyen osztják, ehhez pedig kell egy jó rajt és aztán egy győzelem” – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

    Kiss Norbert, Révész Racing
    Fotó: Márti Bóta Photography

    A szombati első versenyen tehát a magyar pilóta és Sascha Lenz indulhatott az első sorból, a rivális Jochen Hahn csak az 5. időt futotta az időmérőn. A rajt remekül sikerült a HUMDA által is támogatott Kiss Norbertnek, de Lenz tartotta vele a lépést. Egyszerre érkeztek ez első kanyarba, de a magyar pilóta kicsit később fékezett, és a belső íven elsőként fordult el. Ettől kezdve folyamatosan meglépett a többiektől, és elsőként intette le a kockás zászló.

    „A rajt nagyon fontos volt, Sascha Lenz ott volt mellettem, hol ő, hol én voltam kicsit előrébb, majd az első kanyarban sikerült az élre állnom. Ettől kezdve próbáltam biztonságos előnyt kiharcolni, és vigyázni az autóra. Nagyon örülök az újabb győzelemnek”- mondta Kiss Norbert.

    A második helyen Lenz, a harmadikon Albacete ért célba. A fordított rajtrácsos verseny során Kiss Norbert a 8. helyről indulhatott, és az első kör kaotikusra sikerült. Többen is ütköztek, megpördültek, a magyar pilóta viszont ezt kihasználva sorra előzte az előtte lévőket, és feljött a harmadik helyre! Calvet vezetett Anderson és Kiss Norbert előtt. A Révész Racing pilótája folyamatosan támadta a britet, és az első három egymás mögött vonatozott. Az élen nem változott a helyzet, de Hahn megérkezett Norbira. Hihetetlen izgalmas volt a futam, az utolsó körben Anderson és Kiss Norbert egymás mellett haladt végig, majd az utolsó kanyarban a magyar versenyző megelőzte riválisát, és második lett. A győzelmet a hazai közönség előtt induló Calvet szerezte meg.

    Kiss Norbert így egy első és egy második hellyel zárta a szombati napot, folytatás vasárnap.

  • Valós idejű versenyélmény 5G hálózaton – Szimulátorból előzgethetők az igazi pályán köröző valódi autók

    Valós idejű versenyélmény 5G hálózaton – Szimulátorból előzgethetők az igazi pályán köröző valódi autók

    Kísérleti eszközök bevetésével hasznosulnak az 5G hálózat képességei a Digital Twin projektben. A nagy pontosságú helymeghatározásnak és gyors adattovábbításnak köszönhetően a versenypályán száguldó autók küzdelmébe online módon lehet bekapcsolódni. A fejlesztési munka egyik lehetséges eredményeként a jövőben akár egy Forma–1-es futam résztvevőivel is összemérhetik képességeiket az interneten keresztül a kanapépilóták. A HUMDA Lab Nonprofit Kft. által koordinált egyedülálló együttműködésben a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország Zrt., a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Technológiai és Ipari Minisztérium vett részt.  

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által szervezett szakmai eseményen a Hungaroring aszfaltcsíkján cikázó két túraautóval a boxutca épületében álló szimulátorban ülve versenyzett Palkovics László technológiai és ipari miniszter. A Digital Twin pilot projekt a vegyes valóság (Blended Reality) funkciót használva tette a szimulátor képernyőjén valós időben megjeleníthetővé a pályán zajló eseményeket. Mindkét autóba egy kísérleti eszközt szereltek, amely a Magyar Telekom 5G hálózatán továbbította a szükséges adatokat.  

    A járművek mozgását 10 centiméteresnél jobb pontosságú, valós idejű GPS helymeghatározással lehet nyomon követni. A megfelelő látvány elérését további szenzorok adatai is segítik, például a kormányszögről, a kerekek fordulatszámáról vagy a lengéscsillapítók pozíciójáról. A projekthez ki kellett fejleszteni egy pontos helymeghatározásra és adatgyűjtésre alkalmas eszközt, az adatfeldolgozás és adatcsomag megfelelő kezelésére jövőbe mutató kommunikációs hálózatot építettek ki.  

    A szenzorok által gyűjtött információ a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megbízásából a Magyar Telekom által létesített 5G hálózaton jut el villámgyorsan a járműből a szimulációs környezetbe. Az 5G cellák a versenypálya teljes területén a lehető legkisebb késleltetéssel biztosítják az adatok megbízható továbbítását. A száguldó autók speciális adatforgalmazási igényeit a másodpercenként akár 800 Mbit kezelésére képes, kis késleltetésű (akár 10 ms) hálózat a járművek rendkívüli tempója ellenére is minden probléma nélkül ki tudja szolgálni. Továbbá fontos kiemelni, hogy a Magyar Telekom itt helyezte először üzembe az úgynevezett 5G-Campus rádióhálózat szeletelés (slicing) technológiát, melynek segítségével nem csak az autók közötti valós idejű kommunikációt tudják garantálni, hanem egyidőben a felhasználók publikus hálózat forgalmának igényét is ki tudják szolgálni nagyobb rendezvények ideje alatt. A megjelenítéshez szükséges szoftver és az algoritmusok fejlesztéséhez a résztvevő kormányzati, vállalati és egyetemi szereplők hatékony együttműködésére volt szükség.  

    – Egy nagyon izgalmas technológia gyakorlati alkalmazásának szinte kimeríthetetlen lehetőségeiről győződhettünk meg újra. Most két autóval versenyezhettem a szimulátorból, de a nem is nagyon távoli jövőben akár egy valós Forma–1-es futamba is bárki bekapcsolódhat az interneten keresztül, hogy Max Verstappent vagy Lewis Hamiltont előzze a kanyarban. A Digital Twin a magyar mérnökök leleményességének mintapéldája, jól mutatja az összefogás erejét. A pilot projekt kiváló lehetőséget teremt a tudományos és a versenyszféra közötti együttműködések elmélyítésére. Elősegítheti a hazai versenysport, e-sport új tehetségeinek felfedezését és a mérnökutánpótlást. Ezért is érdemel külön említést a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja, ahol a hallgatók és a frissen végzett mérnökök közös kutatási, fejlesztési és innovációs partnerségben dolgoztak és dolgoznak a piaci szakemberekkel. A Technológiai és Ipari Minisztérium, a HUMDA Lab és a Széchenyi Egyetem közös célja, hogy hasonló kooperációk további sikeres fejlesztéseket alapozhassanak meg – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter.  

    – A Magyar Telekommal kötött stratégiai partnerségünk részeként a Digital Twin projektben vizsgáltuk meg a nagy sebességű járművek és az 5G kapcsolatát. A pilot során fontos volt, hogy az eredmények jól rögzíthetőek, megismételhetőek és kipróbálhatóak legyenek, mely akár a további önvezető autózási fejlesztési projektek alapjául tud szolgálni. Az adatátviteli vizsgálatokat nagy járműsebesség mellett is teszteltük, a legnagyobb mért járműsebesség meghaladta a 200km/h-t, a Hungaroring teljes pályacsíkját lefedő 3,5GHz-es frekvencián működő 5G hálózatot, 5 bázisállomás szolgálja ki. – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

    – A Magyar Telekom 5G hálózata és az arra épülő digitális szolgáltatások az üzleti élet számos területén teszik versenyképessebbé a szereplők működését. Kiemelkedő lehetőség az, hogy egy olyan látványos és izgalmas folyamat során tudjuk ezt bemutatni, mint az autóversenyek – fűzte hozzá Gonda Gábor, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. 

    – Igazi fejlesztőmérnöki próbatételt jelentett a közös munka, amely számos szakmai kihívást tartogatott. Az egyetemen egyedileg fejlesztettük a nagy pontosságú pozícionálásra képes fedélzeti egység hardver és szoftver komponenseit, amely az 5G hálózaton keresztül továbbítja az adatokat a szerverhez, mindezt versenytempó mellett. Itt a gyors adatstrukturáláshoz és feldolgozáshoz biztosítottuk a szervert is, valamint a helymeghatározáshoz szükséges saját bázisállomást is – ismertette a pilot részleteit Drotár István, a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának vezetője.  

    – Kihívást jelentett az adatok továbbítása során, hogy a csomagokat nemcsak az egyes kommunikációs protokolloknak megfelelő formába kell hozni, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a szimulációs és megjelenítő környezet milyen frekvencián, milyen hosszú és milyen típusú adatokat vár. A HUMDA Lab egyik feladata így az volt, hogy megfelelően specifikálja az egyes adatcsomagok felépítését, vagyis a szükséges információkat és azok formátumát. Ezek az általunk biztosított FASTLAP szoftverbe kerülnek, amely a valós idejű vezetésszimulációra összpontosít. A programot a projekt igényei szerint számos helyen kiegészítettük – emelte ki Bári Gergely a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kutatás-fejlesztési és innovációs leányvállalata, a HUMDA Lab ügyvezető igazgatója.  

  • A Mátrai Erőmű és térségében folytatódik a HUMDA Zöld Busz Program mintaprojektje

    A Mátrai Erőmű és térségében folytatódik a HUMDA Zöld Busz Program mintaprojektje

    A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Mintaprojektjében új, elektromos meghajtású busz tesztelésére nyílik lehetőség a Mátrai Erőmű és térségében. A BYD K7U midi elektromos buszt a munkaerőszállításban használják elsőkörben szeptember 30-ig, majd második ütemben az év végéig újabb egy hónapig. A gyártó adatai szerint a jármű maximum 200 kilométeres távolság megtételére képes a 175 kWh kapacitású akkumulátorával és egyszerre 58 fő befogadására alkalmas, közülük 22+1 fő tud helyet foglalni.  

    Heves megye 13 településéről szállítja a busz az embereket a munkahelyükre. Ebben a demonstrációs mintaprojektben az egymástól kis távolságra lévő települések közötti elektromos autóbuszos személyszállítást teszteli a HUMDA Zrt. Az eddigi, településeken belül megszervezett mintaprojektektől eltérően most a helyközi közlekedés során lehet tesztelni a hajtáslánc hatékony üzemeltetését.  

    Az MVM Mátra Energia Zrt. 120 kW teljesítményű Titan High Power Charger típusú töltője maximális teljesítményleadás mellett bő egy óra alatt képes feltölteni a BYD busz legfeljebb 175 kWh-s akkumulátorát. A MVM Mátra Energia Zrt. célja a projekttel, hogy tapasztalatokat szerezzen az elektromos midi buszok működéséről, alkalmazhatóságáról, valamint szemléletformáló tevékenységükkel összefüggésben a környezettudatos közlekedési módok fontosságára is fel akarják hívni a figyelmet.  

    A Mátrai Erőmű fenntartható és igazságos átmenetét támogatja a Technológiai és Ipari Minisztérium és az Európai Unió együttműködésében a LIFE-IP North-HU-Trans projekt, amely az erőmű karbonfüggetlenségét segíti és a bányaterületek rekultivációjára, energiahatékonysági és a munkaerő átképzési megoldásaira koncentrál. Emellett a projekt a regionális zöld közlekedési megoldások népszerűsítésére is kiterjed, ennek megvalósításához a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektje is nagymértékben hozzájárul. 

    A BYD 2017 áprilisában nyitott gyárat Komáromban, ahol kizárólag elektromos autóbuszokat gyártanak, szerelnek össze és tesztelnek, míg – a humanerőforrást is beleértve – a hazai hozzáadott érték megközelítőleg 40-45 százalék.  

    A programot a HUMDA-n belül kezelő Zöld Mobilitási Igazgatóságára nemrég új vezető érkezett. Szeptembertől dr. Pap Sándor zöld mobilitási igazgató irányítja a szervezeti egységet.   

  • Legendás pályán Kiss Norbert és a Révész Racing

    Legendás pályán Kiss Norbert és a Révész Racing

    Belgium után a hétvégén Franciaországban, a legendás Le Mans-ban folytatódik a kamion Európa-bajnokság.

    A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 68 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. Mivel még nyolc verseny van hátra a szezonból, akár már most begyűjtheti negyedik EB címét a magyar versenyző. Norbi remek formában van idén, nem volt olyan helyszín, ahol ne győzött volna, és egy kivétellel mindig az első rajtkockából startolhatott, azaz  rendre a leggyorsabb volt a versenypályákon.

    – Jó emlékeink vannak Le Mans-ról, tavaly kettős győzelmet szereztünk, így az autónak és Norbinak is fekszik a pálya. Bár jelentős az előny, nem dőlünk hátra, ugyanakkor a legfontosabb a biztonságos célbaérés lesz. A legnagyobb rivális idén Jochen Hahn, és tudjuk, hogy a német pilóta addig küzdeni fog, amíg matematikai esélye van a végső győzelemre. Ő is nyert már Franciaországban, és most is ő, valamint Sascha Lenz lehet leginkább veszélyes ránk. Utóbbival szemben viszont már 80 pont az előnyünk – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    A fentieken kívül Antonio Albacete, Adam Lacko és Steffi Halm okozhat meglepetést, a német hölgy Zolderben remek tempót autózva dobogóra állhatott. A hétvégén John Newell is csatlakozik a mezőnyhöz, ő rendszeresen az élmezőnyben végez a brit bajnokságban.

    A pálya 4.1 km hosszú, 11 kanyarral és két gyorsabb szakasszal. A HUMDA által is támogatott Kiss Norbert jól ismeri a nyomvonalat, többször versenyzett már itt. Az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap is várható eső, ami befolyásolhatja a versenyt. Ezen a hétvégén is 2-2 futamot rendeznek szombaton és vasárnap. A tervek szerint szombaton 15.10-től és 17.50-től, vasárnap 14.15-től és 17.00 órától. A versenyeket az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti.

    Magyar nyelven elérhető lesz Kiss Norbi Facebook oldalán, valamint a Racingline.hu YouTube csatornáján is. Utóbbira érdemes feliratkozni, és akkor automatikusan érkezik a figyelmeztetés, amikor kezdődik az adás.

  • Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

    Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

    Országos autósport utánpótlásnevelő rendezvénysorozatot indít 6 és 10 év közötti gyermekek számárára a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A tehetségkutatás mellett a versenypályán való biztonságos közlekedésre nevelés is a HUMDA Gokart Suli célja. A jelentkezők október 1. és november 12. között összesen hat gokartpályán vehetnek részt térítési díj ellenében az egyedülálló képzésen.

    A jövő tehetséges autóversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA. Országszerte hat bérgokartpályán, az Ügynökség szakértői által, nemzetközi gokartakadémiák mintájára kidolgozott egységes tananyag alapján indul a gyermekek oktatása. A képzés során olyan tehetségeket is felfedezhet a HUMDA, akik később akár HUMDA Academy-tagokká, illetve nemzetközileg is elismert gokart- és autóversenyzőkké, bajnokokká válhatnak. Ennek a pályamodellnek az első lépcsőfoka lehet a HUMDA Gokart Suli által biztosított alapoktatás.

    A programon olyan gyermekek is részesülhetnek minőségi oktatásban, akik még egyáltalán nem ültek gokartban. Ősszel a belépő szintű képzésre lehet jelentkezni, amely egészen az alapoktól indul. Az elméleti oktatáson a közúti közlekedéssel, a pályaversenyzés alapszabályaival, illetve a gokart működésével ismerkedhetnek meg a tanulók. A gyakorlati oktatás alkalmával a minél jobb köridőkért zajló harc előtt a gyermekek többek között megtanulnak az ideális íven menni, valamint elsajátíthatják a helyes testtartást és a megfelelő kormányfogási pozíciót. Az alapszintű képzés célja, hogy ne alakuljanak ki káros berögződések, így az ezt elvégző fiatalok már megfelelő ismeretekkel és tudással kezdhetik meg esetleges versenyzői karrierjüket.

    – Alapvető célkitűzésünk a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, a tehetségek gondozása és támogatása. A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. Olyan gyermekeket keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek egyszer az egész ország szurkolhat majd a versenypályák lelátóin és a tévékészülékek előtt – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – Nemzetközi gyakorlatok, utánpótlás-nevelési rendszerek és gokartakadémiák képzési programjainak megismerésével dolgozták ki szakértőink Kálmán Péter szakmai vezetésével a HUMDA Gokart Suli tananyagát. Péter 35 éves gokartos tapasztalattal rendelkezik, Európa egyik legsikeresebb gokartcsapatát, a KMS Racinget irányítja, ahol nagyhírű volt Forma–1-es versenyzők, Juan-Pablo Montoya és Alexander Wurz gyermekeit is tanította. Bízunk benne, hogy megismerhetünk olyan tehetséges versenyzőket, akik az alapok elsajátítását, majd a haladó képzés elvégzését követően először hazai, majd nemzetközi szinten is vitézkedő profi gokartversenyzőkké válhatnak – tette hozzá Őry Kornél, a HUMDA Zrt. sport- és közlekedésbiztonsági igazgatója.

    A Gokart Suli alapképzése végén sikeresen vizsgázók lehetőséget kapnak a tavaszi haladó képzésen való részvételre, ahol már a versenyzés kerül a középpontba, így a formaidőzítés gyakorlása, rajtszituációk, előzések, és a védekezés a fő részei a haladó tananyagnak. A budapesti (Aktív Park), győri (E-kart Ring), máriapócsi (Rabócsiring), mogyoródi (Hungaroring), soproni (Sopronkart) és százhalombattai (Battaring) HUMDA Gokart Suli alapképzésekre versenyzői licensszel nem rendelkező 6 és 10 év közötti gyermekek nevezhetnek. Jelentkezni közvetlenül a helyszínek elérhetőségein, a táblázatban szereplő e-mail címeken lehet szeptember 30-ig. A nyolcalkalmas, négyhetes, díjköteles képzésre pályánként tizenkét gyermek jelentkezését várja az Ügynökség. A jelentkezési kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben történik. A kurzus ára mindössze 95 ezer forint, amely az oktatóanyagok mellett tartalmazza a képzésen az instruktorok, a személyzet, a pálya, valamint a bérgokartok kizárólagos rendelkezésre állását az oktatási napon.

    HUMDA Gokart Suli
    Fotó: HUMDA
  • Hideg Ádám debütál az FIA gokart világbajnokságon

    Hideg Ádám debütál az FIA gokart világbajnokságon

    Egy évvel ezelőtt sérülés miatt hagyta ki Hideg Ádám az FIA gokart világbajnokságot, idén azonban kiváló formámban várja. A HUMDA Academy versenyzője a Sodikart gyári csapatának színeiben áll rajthoz a rekordszámú, 112 fős OKJ mezőnyben.  

    A gokart szezon kétségtelen csúcspontja az FIA gokart világbajnokság, amelyet szeptember 15–18-a között rendeznek az olaszországi Sarnóban.  

    Hideg Ádám már tavaly is nagyon készült a vb-re, ám sérülés miatt ki kellett hagynia. Akkor azt ígérte, hogy idén erősebben tér vissza. Ezt az ígéretét egyelőre úgy tűnik, tartja, hiszen azóta a Sodikart gyári versenyzője lett, júliusban a vb felkészülés részeként sikeresen teljesített egy WSK-futamot Sarnóban, az elmúlt héten pedig egy háromnapos kollektív teszten készült.  

    Az már csak hab volt a tortán, hogy a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilóta  közben még pályafutása első Formula 4-es tesztjén is részt vett.  

    Bár az elmúlt napok az iskolai kötelezettségekkel és a gimnáziumi beilleszkedéssel teltek, lélekben természetesen Ádám már a vb-n van.  

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    „Tavaly nagyon rosszul esett, hogy nem állhattam rajthoz a világbajnokságon. Emlékszem, mondtam apának, hogy törött kézzel is versenyeznék, csak ott lehessek – nevet Hideg Ádám. – Idén viszont tényleg indulhatok.  

    Az elmúlt egy évben sokat fejlődtem, a Sodikart gyári csapatában minden támogatást megkapok, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok. Jól sikerült július végén a

    és most a teszt is. Ráadásul közben egy Formula 4-es autót is kipróbálhattam, úgyhogy nem is kívánhatnék ennél többet.  

    Szeptember első napjai az iskolával teltek, de kedden utazunk Sarnóba, onnantól kezdve csak a világbajnokságra koncentrálok, ahol nagyon szeretnék jó eredményt elérni.“