Címke: HUMDA

  • Elkezdődik a versenyzők képességfelmérése a HUMDA tehetséggondozási programjában

    Elkezdődik a versenyzők képességfelmérése a HUMDA tehetséggondozási programjában

    Világszínvonalú tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszert indított el a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A támogatási rendszerbe első körben beválogatott több mint száz tehetséges versenyző képességfelmérése a héten kezdődik.  Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos vezetésével indult el a jövő Michelisz Norbertjeinek és Talmácsi Gáborjainak felkutatása.

    A HUMDA a legjobb nemzetközi példák elemzésével és a sportág hazai szakértőinek bevonásával kialakított támogatási rendszerének alapelve, hogy a legtehetségesebb versenyzők transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján folytathassák karrierjüket. A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is értékelik a szakemberek.

    Utóbbiban a HUMDA partnere a motorsport-specifikus vizsgálatokkal és felmérésekkel foglalkozó Fit4Race. A cég egy olyan holisztikus, többlépcsős edzésprogramot dolgozott ki, mely magába foglalja az élettant, a mozgásszervi rendszereket, a mentális felkészülést, a táplálkozást, a sportot és a pihenést is. Már a felméréshez használt eszközök is egyedülállóak: egy speciális, felvillanó lámpákkal felszerelt szimulátort, egy repülést imitáló szerkezetet és sötétszobát is igénybe vesznek. A különféle tesztek során pedig még az agyhullámokat is vizsgálják, hogy megállapítsák, milyen körülmények között stresszesebb, mikor nyugodtabb, vagy milyen arányban használja jobb és bal agyféltekéjét a versenyző. A közös munka kezdetekor felmérik a tehetség pályán nyújtott teljesítménye mellett a fizikális adottságait, az étrendjét és az alvási szokásait is.

    A támogatási rendszerben első körben az olyan versenyzők vesznek részt, akik már bizonyítottak a versenypályákon. Az autósok közt ott van például Nagy Dániel, Bucsi Attila és Szabó Krisztián is, a motorosoknál pedig többek között Sebestyén Péter, Görbe Soma és Zsigovits Norbert. Ők mindannyian a Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor vezette szakmai stábunk által kerültek kiválasztásra. Az első körben kiválasztott 72 autó- és 36 motorversenyző fizikai alkalmassági felmérése november 8-án kezdődik a Fit4Race budapesti bázisán. Az autóversenyzők közül 24-en a gokart, 8-an a formula, 16-an a túrautó, 9-en a ralikrossz, 13-an a rali, egy-egy résztvevő pedig a drift és az autókrossz szakágat képviseli. A motorversenyzők közül 18-an junior és felnőtt gyorsasági, 12-en a motokrossz, 5-en az enduró egy résztvevő pedig a triál szakág versenyzőjeként vesz részt a HUMDA tehetséggondozó programjában. A legjobb eredményeket elérőknek nyílik lehetőségük, hogy később támogatásban részesülhessenek. A HUMDA saját tehetségkutató rendezvényeiből is csatlakoznak majd a jövő ígéretei a programhoz.

    – A nyár végén indult és október 30-án nagy sikerrel zárult, hét nagyvárosban megforduló HUMDA Junior Gokart Challenge utazó verseny célja is az volt, hogy felfedezzünk tehetségeket és népszerűsítsük a fiatalok körében az autósportot, valamint felhívjuk a figyelmet a környezettudatosság fontosságára. Azokat a fiatalokat kerestük, csak úgy, mint a támogatási rendszer első körébe beválogatott résztvevők esetében, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek az egész ország szurkolhat majd a versenypályák lelátóin és a tévékészülékek előtt. A gokartszimulátorainkat kipróbáló gyermekekről pedig a szakembereink objektív szempontok és mérhető adatok alapján döntik el, hogy kik azok, akikkel a jövőben közösen komoly célokat érhetünk el – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – A Junior Gokart Challenge-nek köszönhetően országszerte csaknem 2000 gyermek ismerkedhetett meg a gokartsporttal. A fiatalok sikeres megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kaptunk, ezáltal alkalmunk nyílt megismerni rendkívüli tehetségeket is. A tehetséggondozó programunk követkető lépéseként a Junior Gokart Challenge 20 leggyorsabb versenyzőjét egy gokartversenyre invitáltuk Magyarország legújabb versenygokart pályájára, a Palóc Ringre. A felfedezett gyermekek tehetséggondozását ezentúl is folytatjuk, a legrátermettebbeket természetesen a Fit4Race képességfelmérésének is alávetjük. A személyre szabott képességfejlesztés során főként a stressztoleranciát, a periférikus látást, a szem-kéz koordinációt, az egyensúlyérzéket és a megosztott figyelmet fejlesztjük – tette hozzá Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka, a HUMDA Zrt. igazgatósági tagja.

    – A motorversenyzők sikeres felkészülésében is megkerülhetetlen szerepet játszanak az olyan átfogó képességfejlesztő edzésprogramok, mint ami a Fit4Race szakterülete. A modern versenyzésben tizedekért, századokért sokszor ezredekért is meg kell küzdeni körről-körre és ehhez tudatos, speciális felkészülés és képességfejlesztés szükséges. A felmerés kiértékelése után pontos képet kapunk azon tényezők meglétéről, amelyek befolyásolhatják a sportoló eredményeit – emelte ki Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka, a HUMDA Zrt. igazgatósági tagja.

    A HUMDA 2021-ben a Junior Gokart Challenge mellett SIM Liga néven szimulátorbajnokságot is szervezett tehetségkutatási céllal, azok a fiatalok, akik szívesen csatlakoznánk a HUMDA programjához, a jövőbeni hasonló eseményeken tehetik ezt meg. A különböző aktivitásainkról honlapunkon és közösségi médiafelületeinken lehet értesülni.

  • Budapesten zárul a HUMDA országos tehetségkutató rendezvénysorozata, a Junior Gokart Challenge

    Budapesten zárul a HUMDA országos tehetségkutató rendezvénysorozata, a Junior Gokart Challenge

    Budapesten ad otthont október 25-től október 30-ig a HUMDA Junior Gokart Challenge országos autó-motorsport tehetségkutató programsorozatnak. Erre azoknak a 6 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várják, akik egy profi versenygokart-szimulátorban szeretnék kipróbálni magukat. A rendezvénysorozat idei felvonása ezen a héten, a fővárosi fordulóval zárul.

    A jövő tehetséges autó- és motorversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA az országos tehetségkutató programsorozatával. Október 25-től hétköznapokon szimulátoros tehetségkutató időméréssel kezdődnek a programok Budapesten, az Westend Bevásárlóközpont főbejáratánál. A legjobb időt futó versenyzők lehetőséget kapnak, hogy valódi elektromos gokartokon bizonyítsák tudásukat a hétvégéken. Szintén a Westend Bevásárlóközpont ad otthon a szombati családi show-nak, amelyet a versenyek mellett további programok, kiállítások, előadások színesítenek. A családi napra a kedvező időjárás esetén a tetőteraszon kerül sor. Az autó- és motorversenyzői dedikálások és interaktív közlekedési élményprogramok mellett a Fit4Race képességfejlesztési felkészítő tréning részleteibe is érdemes bepillantani. Utóbbi egy olyan holisztikus edzésprogram, mely magába foglalja az élettant, a mozgásszervi rendszereket, a mentális felkészülést, a táplálkozást, a sportot és a pihenést is. Emellett versenyautók, versenygokartok és még sok más jármű is megtekinthető majd a roadshow-n, kicsik és nagyok is találhatnak kedvükre való elfoglaltságot. A HUMDA Junior Gokart Challenge budapesti záróállomásán részt vesz a Magyar Autóklub, az ORFK–Országos balesetmegelőzési Bizottság, a Volánbusz és a Magyar Gokart Szövetség is. Az érdeklődök Michelisz Norberttel, a túraautó-világkupa 2019-es bajnokával, Talmácsi Gáborral, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnokával és Szujó Zoltán sportriporterrel, a „Forma-1 magyar hangjával” is találkozhatnak.

    A HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése, hogy olyan széles bázisú tehetségkutató és utánpótlásnevelési rendszert hozzon létre, melynek során biztonságos körülmények között, felkészült szakemberek irányításával kóstolhat bele a lehető legtöbb fiatal az autó- és motorversenyzésbe. A HUMDA Junior Gokart Challenge utazó verseny célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az autósportot, valamint felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára is. A rendezvénysorozatban kiemelt szerepet kap az elektromobilitás, a gyermekek megismerhetik a hibrid és az elektromos technológiákat, emellett közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi edukáció is zajlik.

    – A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. A HUMDA Junior Gokart Challenge hozzájárul ahhoz, hogy kialakítsuk a sportág számára ideális tömegbázist. A célunk nem kevesebb, mint a jövő Michelisz Norbertjeinek és Talmácsi Gáborainak megtalálása. Olyan fiatalokat keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek az egész ország szurkolhat majd a versenypályák szélén és a tévékészülékek előtt. Lehet, hogy pont a fővárosból indulhat el egy ígéretes karrier. Ha sok fiatal próbálja ki magát a szimulátorban, akkor szakembereink objektív szempontok és mérhető adatok alapján könnyebben döntik el, hogy kik azok, akikkel a jövőben együtt dolgozva komoly célokat érhetünk el. A Junior Gokart Challenge idei felvonása ezen a hétvégén zárul, így arra bíztatok minden érdeklődőt, hogy látogassanak el a Westendhez és tegyék próbára magukat a szimulátoraink, majd szombaton az elektromos gokartok volánja mögött! – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Az autó- és motorsport világában sokan azért nem tudják kipróbálni magukat, mert anyagi szempontból túl magas a belépési küszöb. A Junior Gokart Challenge rendezvénysorozaton potenciálisan növelhető a tömegbázis, növelhető az autósport népszerűsége és nagyobb eséllyel lehet megtalálni a jövő bajnokait.

  • Már csak pár napig lehet jelentkezni a HUMDA Startup Programra

    Már csak pár napig lehet jelentkezni a HUMDA Startup Programra

    Nyolc kategóriában lehet jelentkezni november 1. éjfélig a HUMDA Startup Programra, amelyet olyan ötletek felkarolására hoztak létreamelyek az autó- és motorsport egyes sportágait, valamint a mobilitás területét újítanák meg innovatív technológiai megoldásokkal. Az alternatív hajtásrendszerekhez és üzemanyagokhoz kapcsolódó megoldások, továbbá a zöld mobilitás kategóriáiban is várja a hidrogénhajtással kapcsolatos ötleteket, megoldásokat a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. 

     A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság is prioritás az Ügynökség számára. Az egyre jobban elterjedő elektromos meghajtás mellett a hosszabb távú közlekedésben kaphat majd kulcsszerepet a hidrogén. A hidrogén üzemanyag-cellás technológia megoldási alternatívát jelenthet a tömegközlekedésben a dízelbuszokkal szemben, de a hidrogén belsőégésű motorokban való használata is figyelmet érdemel.  

    A HUMDA Zöld Mobilitási Igazgatósága fogja össze a hajtásláncokkal kapcsolatos programokat, melyekhez csatlakozik majd a Nemzeti Hidrogénstratégia megvalósításának elektromobilitási része. A hidrogén, mint üzemanyag, a felhasználásához szükséges hajtáslánc és a teljes értékláncot érintő infrastrukturális fejlesztések komoly érdeklődésre számot tartó potenciállal rendelkező innovációs területek. A Program végén a befektetésre érett startupok megszerezhetik az MFB csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus 20 millió forintos tőkebefektetését, mellyel elindulhatnak a nemzetközi siker felé.  

    A HUMDA Startup Program a pénzügyi finanszírozás mellett iparági és szakmai szereplők bevonásával üzletfejlesztési képzést is biztosít a legjobb innovációkra. A program szervezői által kiválasztott csapatok öthetes online előadássorozaton vehetnek részt, valamint üzleti és szakmai mentorációt kapnak. A képzés második szakaszába továbbjutók további öthetes befektetési felkészítésben és akár 20 millió forintos kockázati tőkeberuházásban is részesülhetnek. A résztvevők a startup világ tapasztalt szakembereitől és elismert iparági szereplőktől tanulhatnak. A programot záró Demo Day-en, azaz befektetési ülésen a legjobb csapatok a potenciális befektetők és az autó-motorsport szakma képviselői előtt prezentálhatják pályázatukat a kezdőtőke befektetésének reményében. 

    – Mindössze néhány napjuk maradt a jelentkezőknek a pályázatuk kidolgozásához, bízunk benne, hogy minél többen élnek a HUMDA Startup Program által kínált egyedülálló lehetőséggel. Olyan innovatív megoldásokat érdemes beadni, amelyek akár még csak az ötlet vagy a prototípus fázisában vannakMinimum két fős csapatokat várunk a mobilitás, a közlekedésbiztonság, a városi közlekedés vagy a versenyzői felkészülés területén. A négy szakmai védnökünk a garancia, hogy az arra érdemes ötletek jó kezekbe kerülnek és kihozzuk belőlük a legtöbbet. Michelisz Norbert autóversenyző, 2019-es túraautó-világbajnok, Kling Sándor Forma–1-es tervezőmérnök, akinek a polimer kompozitok kutatása, fejlesztése és alkalmazása a szakterülete, dr. Hanula Barna, a belsőégésű motorok szakértője, a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka segíti majd a jelentkezők előrelépését – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

    A programra az alábbi linken lehet jelentkezni: 

    https://www.startupcampus.hu/humda  

     

  • Kiss Norbert és Balu Szombathely után ma már Máriapócson!

    Kiss Norbert és Balu Szombathely után ma már Máriapócson!

    Vasárnap még Misanóban ünnepelt, kedden pedig szülőföldjén okozott meglepetést Kiss Norbi, az édesanyjának. Korábbi csapatai közül a jelenlegi Révész Racing volt az első, akik az immáron háromszoros Európa-bajnok szombathelyi pilóta kedvéért tettek egy kis kitérőt a hazaúton. A hirtelen jött és gyorsan szervezett ötlet aztán tovább fejlődött. Norbi helyi barátainak köszönhetően, szerdán a Király utcában lett is hamar egy röpke közönségtalálkozó.

    A szerda reggel azonban először a gyerekeknek szólt. A kisiskolások különösen örülhettek, hiszen elmaradt kvázi az első óra. Az oladi iskola focipályáján ott volt Balu, Norbi és a csapat egy része, ez sokkal izgalmasabb program volt. Azonnal birtokba is vették a versenykamiont, illetve a nagyobb szállító testvéreket. Olykor indokolatlanul megszólalt a duda is. Gyors búcsú után elindult a menet egy helyi tulajdonú Ferrari felvezetésével a Fő tér mellé.

    Itt már a család távolabbi tagjai is várták a bajnokot, valamint rengeteg barát, ismerős és rajongó. A Király utca is kapott egy kis kiegészítést, és mentek a sztorizgatás, autogramosztás, és a helyi média is gyakorlatilag majdnem teljes létszámban képviseltette magát. Végül Szombathely város polgármestere is fogadta Kiss Norbit, majd megtekintette élőben is a piros MAN versenykamiont. Úgy véli, ennek a történetnek, hogy hazalátogat a leggyorsabb szombathelyi, lesz még folytatása…

    Addig is azonban a Nyugat Királynője városa után a Révész Racing keletre tart. Ma már a Rally Hungary-n Máriapócson, a RabócsiRingen lendül újra akcióba a kamion és sofőrje, sőt, ezúttal társat is kap: a pár éve talpra állított RÁBA S16-os versenykamion replikával Béke Tóni is beszáll a gumiégetésbe és a showba. Elviekben, a hétvége folyamán a Révész Racing tiszteletére Nyíregyházán a városi szakaszon is valamikor hagy egy kis nyomot az aszfaltcsíkon Norbi.

    A legfrissebb pletykák szerint Budapestre is ellátogat majd az Európa-bajnok csapat. Október 30-án kell keresni majd őket, a Westend előtt, miközben a tetőteraszon a HUMDA gokart bajnoksága zajlik majd.

     

     

  • Veszprém a Zöld Busz mintaprojekt tizenegyedik állomása

    Veszprém a Zöld Busz mintaprojekt tizenegyedik állomása

    Októberben Veszprémben lehet kipróbálni a Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt elektromos autóbuszát. Az MAN Lion’s City 12 electric a hazai tömegközlekedést környezetbarát alapokra helyező Zöld Busz Program számára gyűjt üzemeltetési tapasztalatokatA busz néhány naponta más-más vonalon közlekedik és ingyenesen utazhatnak rajta az érdeklődők.  

     A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv részét képező Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt keretében már a tizenegyedik vidéki nagyvárosban zajlik az elektromos buszok tesztelése. „Célunk, hogy a lakosok testközelből ismerhessék meg a környezetbarát, kibocsátásmentes járműveket. Ennek következő lépése a Veszprémben most egy hónapos időszakon át szolgálatot teljesítő autóbusz is.” – mondta Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár 

    Steiner Attila emlékeztetett, hogy lezárult a Zöld Busz Projektiroda első pályázati felhívása, amely önkormányzatok és közlekedési közszolgáltatók számára nyújtott elektromos buszok és önjáró trolibuszok beszerzéséhez 80 százalékos, a járművek üzemeltetéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez pedig 60 százalékos vissza nem térítendő támogatást. 

    Az eredetileg meghirdetett keretösszeg több mint négyszeresére, 18 milliárd forintot meghaladó értékben nyújtottak be igényeket a pályázók. Összesen 123 elektromos autóbusz és 4 önjáró trolibusz beszerzése történhet meg a közeljövőben a sikeres pályázatnak köszönhetően, így 10 nagyvárosban jelenhetnek majd meg új járművek, köztük Veszprémben is.  

    A megvalósuló beszerzések évente legalább 8000 tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesítik a környezetet, amely megközelítőleg 120 ezer kifejlett fa éves szén-dioxid megkötésének felel meg – ismertette az államtitkár. Steiner Attila kiemelte, több finanszírozási lehetőséget is vizsgálnak a program kiterjesztésével, az elektromos buszok meghonosításával összefüggésben, ezekkel minél több város bekapcsolódhat majd a programba. 

    „Veszprémben eltökélt célunk, hogy 2030-ra Európa legélhetőbb városainak rangsorában az első 20 hely valamelyikére kerüljünk. Ennek érdekében számos infrastrukturális beruházást megvalósítunk, szemléletformáló akciókat tartunk, valamint megújítjuk, zöldebbé, környezetbarátabbá tesszük a közösségi közlekedésünket, teljes egészében lecseréljük a buszparkot. A kormány támogatásával az új flotta öt darab elektromos busszal is kiegészül, mely jelentősen kíméli költségeinket és a hosszútávú működést is biztosítja. A ZöldBusz Demonstrációnak köszönhetően október 1-től már tesztelhetünk Veszprémben egy elektromos buszt, melyet örömmel fogadtunk és alig várjuk, hogy mind az öt elektromos jármű megérkezzen és becsatlakozzon a menetrendbe” – mondta Porga Gyula, Veszprém MJV polgármester.  

    „A kormány nemcsak beszél a környezetvédelemről, hanem tesz is érte. Az energia- és klímapolitikai stratéga mellett, most egyetértési pontokat keresve online párbeszéd indult el annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol zöld ügyekben. Elkötelezettek vagyunk a közösségi közlekedés zöldítése mellett és tudjuk, hogy új, környezetbarát alapokra kell helyezni azt. Hatalmas segítség ebben a Zöld Busz Program, amelynek köszönhetően hamarosan Veszprém is öt elektromos busszal gazdagodhat. A támogatásnak köszönhetően a királynék városában is egy újabb lépést teszünk a zöldebb jövő érdekében” – ismertette Ovádi Péter országgyűlési képviselő.  

    Szeptembertől a Zöld Busz Programot a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. koordinálja Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár együttműködésével. A Zöld Busz Programban a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések vehetnek részt. 

    Veszprém, Zöld Busz, HUMDA
    Fotó: HUMDA

    „A zöld mobilitás stratégiai jelentőségű terület az Ügynökség működésében. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság egyaránt fontos a HUMDA számára. A Zöld Busz Program HUMDA-hoz kerülése ennek a folyamatnak egy rendkívül fontos állomása. Kiemelt szerepe van a városi demonstrációs projektekben gyűjtött üzemeltetési tapasztalatoknak. Ezek a buszos közlekedés károsanyag-kibocsátási értékeinek, fenntartási, üzemeltetési költségeinek csökkentésére, továbbá az utazási szolgáltatások minőségének javításával kapcsolatban adnak fontos információkat az üzemeltetési szakemberek részére” – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója 

    „Az MAN számára nagy jelentőségű a veszprémi együttműködés, a helyi közösségi közlekedés megújítása, innovatív fejlesztése. Kiemelkedő sikernek számít, hogy a város környezettudatos módon újítja meg tömegközlekedésétIdén év végéig 42 MAN Lion’s City 12C és 18C EfficientHybrid autóbusz, jövőre pedig további 5 tisztán elektromos autóbusz érkezik a megyeszékhelyreHosszú távon aktív, szakmai támogatásót nyújtunk Veszprémnek a járművekkel kapcsolatban, természetesen az elektromobilitás lesz fókuszban” – jelentette ki Hoyos György, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. buszüzletág-igazgatója 

  • A HUMDA promóciójával megújul a magyar Gran Turismo ranglista

    A HUMDA promóciójával megújul a magyar Gran Turismo ranglista

    2018 után újra felállításra kerül a magyar Gran Turismo ranglista, amely több mint 60.000 felhasználót számlál, ahogy azt korábban már megírtuk. 

    A Race Online Hungary fejlesztésében lévő GTSH-Rank 2017-2018-ban már listázta az akkoriban nagyságrendileg 14.000 főt számláló közösséget a játék beépített „Driver Rating” (DR) pontértékei alapján.  

    Ezen lista kerül most újra az előtérbe a HUMDA jóvoltából, viszont a DR pontok helyett minősítési versenyszisztémában szerzett pontok alapján történik majd a besorolás a DR pontszámok feltüntetésével. 

    Az újonnan elinduló lista jó lehetőséget nyújt a rohamosan növekvő hazai játékosbázis erőviszonyainak és tehetségeinek megismerésére. 

  • Ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez autósoknak a HUMDA

    Ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez autósoknak a HUMDA

    Október 10-én autós közlekedésbiztonsági napot rendez a Groupama Tanpályán a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. Az eseményre a humdadrivesafety.hu oldalon lehet jelentkezni szeptember 27-től. A résztvevők fejleszthetik képességeiket és éles helyzetekben szerezhetnek gyakorlatot szakértő instruktorok segítségével, akik felkészítik őket a téli, megváltozott időjárási körülmények közötti vezetésre. A régóta vezetők és a friss jogosítvánnyal rendelkezők jelentkezését egyaránt várja az Ügynökség. Az esemény fővédnöke Palkovics László, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos.

    A kétórás képzésen az első 90 regisztráló három csoportban vehet részt a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. autós közlekedésbiztonsági, balesetmegelőzési és vezetéstechnikai tréningjén, a Hungaroring Groupama Tanpályáján.

    A gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével többek között a szlalomozást, a vészfékezést, a lejtőn és hegymenetben való közlekedést fejleszthetik a sofőrök. Emellett a hátsó durrdefekt, valamint a vízátfolyáson való megcsúszás kivédését is gyakorolhatják rántópados tesztpályán. A tréning során az autósok kiismerhetik gépjárművük viselkedését vészhelyzetben, különösképp azok, akiknek a kocsijában van blokkolásgátló és menetstabilizáló, ezek rendkívül hasznosak egy vészhelyzet elkerülésénél. A feladatok teljesítése folyamán szerzett tapasztalatok mindegyike hasznosítható a hétköznapi közlekedésben.

    A HUMDA autós vezetéstechnikai tréningjére a humdadrivesafety.hu oldalon lehet jelentkezni szeptember 27-től. A rendezvényen való részvétel feltétele a megfelelő nyilatkozatok kitöltése és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktuális védekezési előírások betartása mellett az érvényes műszaki engedéllyel rendelkező saját gépjármű és a vezetői engedély megléte. A képzésre kizárólag személygépjárművel lehet érkezni.

    – A kormány a közúti közlekedésbiztonság javításán, az autós balesetek számának radikális csökkentésén dolgozik. Az uniós törekvésekkel összhangban álló célkitűzésünk, hogy 2030-ra a felére csökkenjen a közúti halálesetek száma, 2050-re pedig egyetlen magyar ember se veszítse életét az utakon. Az elmúlt évtizedben minden esztendőben mintegy 600-an hunytak el közúti balesetben. Tavaly ez a gyászos mutató az 1950-es évek óta nem tapasztalt szintre, 500 alá esett, és abban bízunk, hogy idén sem lépi túl a félezret. A járművezetők részéről több odafigyelésre és együttműködési készségre, az autó viselkedésének alaposabb ismeretére van szükség ahhoz, hogy még kevesebb baleset történjen a közutakon. Minden lehetőséget érdemes tehát megragadni a vezetéstechnikai képességek fejlesztésére, a HUMDA jóvoltából most mintegy kilencven autós ingyenesen sajátíthatja el a veszélyhelyzetek elhárításához, megfelelő kezeléséhez szükséges rutint – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos, az esemény fővédnöke.

    – A HUMDA számára kiemelten fontos a közlekedésbiztonság színvonalának növelése, a hazai közlekedéskultúra fejlesztése. A HUMDA „Safety sorozatait” a motorosok képzésével kezdtük idén: három eseményen fejleszthették képességeiket zárt pályán a résztvevők és éles helyzetekben szerezhettek gyakorlatot szakértő instruktorok segítségével. A rendezvények nagyon népszerűek voltak, mindegyik teltházas volt. Azért indítottunk a motorosok képzésével, mert a járművüket tekintve ők képezik a „sérülékenyebb” csoportot, ugyanakkor az autós közlekedésben is elengedhetetlen a magabiztos tudás és a személygépjárművünk alapos ismerete, főleg most, a rosszabb időjárás közeledtével. A 2050-es uniós célkitűzés megvalósulásához is csak úgy juthatunk közelebb, ha a közlekedés minden szereplője összefog és együtt tesz érte, mindenki részéről empátiára és együttműködésre van szükség. A HUMDA Drive Safety programjában megszerzett tudás életeket is menthet – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Az Ügynökség törekszik arra, hogy a közlekedés legtöbb szereplője számára lehetőséget kínáljon a vezetési képességek fejlesztésére. A motorosok és az autósok mellett szállítmányozási cégekkel együttműködve kamionsofőröknek is szervez tréninget. A legvédtelenebb csoportok kiemelt törődést igényelnek: a „Road Safety – a biztonság az első” országjáró programsorozatunkban 12 megyeszékhelyen és Budapesten első és második osztályos gyermekek interaktív edukációja jelenleg is zajlik a HUMDA szervezésében.

  • Szaktekintélyekkel indít mobilitási startup programot a HUMDA

    Szaktekintélyekkel indít mobilitási startup programot a HUMDA

    Michelisz Norbert autóversenyző, Talmácsi Gábor motoros világbajnok, dr. Hanula Barna belsőégésű motor-szakértő, egyetemi docens és Kling Sándor F1-mérnök is segíti majd a HUMDA Startup Programot. Ezt az autó- és motorsport megújításáért indítja el a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. olyan ötletek felkarolására, melyek az érintett sportágakat, valamint a mobilitás területét újítanák meg innovatív technológiai megoldásokkal. A program végén a befektetésre érett startupok megszerezhetik az MFB csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus 20 millió forintos tőkebefektetését, mellyel elindulhatnak a nemzetközi siker felé.

    Talmácsi Gábor
    Talmácsi Gábor  |  Fotó: HUMDA

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt., a Startup Campus és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkealap-kezelő közös programjára már lehet jelentkezni. A HUMDA Startup Program azokat a friss technológiai innovációkat támogatja, amelyek az autó-motorsport, valamint a mobilitáshoz kapcsolódó területek fejlesztését segítik. A Program a pénzügyi finanszírozás mellett iparági és szakmai szereplők bevonásával üzletfejlesztési képzést is biztosít a legjobb innovációkra. A program szervezői által kiválasztott csapatok öthetes online előadássorozaton vehetnek részt, valamint üzleti és szakmai mentorációt kapnak. A képzés második szakaszába továbbjutók további öthetes befektetési felkészítésben és akár 20 millió forintos kockázati tőkeberuházásban is részesülhetnek. A résztvevők a startup világ tapasztalt szakembereitől és elismert iparági szereplőktől tanulhatnak. A programot záró Demo Day-en, azaz befektetési ülésen a legjobb csapatok a potenciális befektetők és az autó-motorsport szakma képviselői előtt prezentálhatják a kezdőtőke befektetésének reményében.

    Kling Sándor
    Kling Sándor  |  Fotó: HUMDA

    Az első körben jelentkezők szakmai kiválasztását négy szaktekintély védnökként is segíti; Michelisz Norbert autóversenyző, 2019-es túraautó-világbajnok, Kling Sándor Forma–1-es tervezőmérnök, akinek a polimer kompozitok kutatása, fejlesztése és alkalmazása a szakterülete, dr. Hanula Barna, a belsőégésű motorok szakértője, a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka segíti majd. Közülük Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor egyben a HUMDA Igazgatóságának is tagjai. – Köztudott, hogy az autóversenyzésből rengeteg fejlesztés kerül át a hétköznapi autózásba, azaz a mindennapi mobilitásba. Ezek egymással összefüggő területek és mindegyiken nagy szükség van a fejlesztésekre, a megújulásra. Többek között az önvezetés, a hajtásláncok átalakulása, az alternatív megoldások térnyerése terén is szükség van az új ötletekre, a mobilitás egy rendkívül gyorsan fejlődő terület, ahol rengeteg lehetőség adódhat a friss cégek számára is. A HUMDA által meghirdetett programban elinduló vállalkozások részesei lehetnek a jövő mobilitását meghatározó folyamatoknak – mondta Michelisz Norbert autóversenyző.

    Michelisz Norbert
    Michelisz Norbert  |  Fotó: HUMDA

    A szervezők november 1. éjfélig várják azon minimum két fős csapatok jelentkezését, akik a mobilitás, a közlekedésbiztonság, a városi közlekedés vagy a versenyzői felkészülés területén alkotnak újat. Keresik továbbá az AI alapú megoldásokat, az alternatív hajtásrendszerekhez és az üzemanyagokhoz kapcsolódó innovációkat, de akár az újrahasznosítással foglalkozó projekteket is. A szurkolói élmény javítása, a teljesítményanalitika és az adatvezérelt megoldások szintén részét képezik a program fókuszterületeinek. A felsoroltakon túl bármilyen, a területhez kapcsolódó innovációval lehet jelentkezni.

    Hanula Barna
    Hanula Barga  |  Fotó: HUMDA

    – A HUMDA-t a Kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégiában foglalt komplex feladatok végrehajtása érdekében alapította az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Tevékenységünk azonban túlmutat a boxutcák világán, az autó- és motorsport mellett a közlekedésbiztonság, a mindennapi mobilitás, a gazdaságfejlesztés, az ágazatspecifikus K+F ösztönzése, az infrastrukturális fejlesztések szakmai felügyelete, valamint összehangolása is ugyanolyan fontos. A sportszakma támogatása, a STEM-tárgyak (science, technology, engineering, mathematics) népszerűsítése mellett promóteri és sportdiplomáciai feladataink is vannak. Ebből is látszik, hogy szinte minden olyan témában érdemes jelentkezni a HUMDA Startup Programra, mely bármilyen szinten is csatlakozik az autósporthoz, vagy a mobilitáshoz. Bízunk benne, hogy olyan induló vállalkozások fejlődését segíthetjük, amelyek nemcsak a szektor, hanem az egész ország jó hírnevét viszik tovább a jövőben – hívta fel a figyelmet Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: hosszú távon a multimobilitás is egyre nagyobb hangsúlyt kap az Ügynökség működésében. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság is prioritás a HUMDA számára.

  • A HUMDA koordinálja a jövőben a Zöld Busz Programot – 1100 elektromos busz állhat forgalomba a következő években

    A HUMDA koordinálja a jövőben a Zöld Busz Programot – 1100 elektromos busz állhat forgalomba a következő években

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. koordinálja a jövőben a Zöld Busz Programot. A 2022-től 2025-ig tartó időszakban 1100 elektromos meghajtású autóbusz állhat majd forgalomba Magyarországon. A múlt héten Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 40 darab, a programban beszerzett elektromos meghajtású autóbusz szállította az utasokat. A mintegy 100 ezer látogatót szállító, károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő járművek összesen csaknem 19 ezer kilométert tettek meg.

    Idén szeptembertől a Zöld Busz Programot a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. koordinálja Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár együttműködésével. A Zöld Busz Programban a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések vehetnek részt. A 2022-től 2025-ig tartó időszakban a 180 milliárd forintos, teljes rendelkezésre álló keret felhasználásával legalább 1100 elektromos meghajtású autóbusz állhat majd forgalomba a helyi közszolgáltatásban.

    Steiner Attila szerint ezeknek a buszoknak a forgalomba állása évente mai áron számolva mintegy 35 milliárd forint értékű üzemanyagköltség-megtakarítást eredményezne a közszolgáltatóknak, továbbá csaknem 70 ezer tonna szén-dioxidtól mentesítené a környezetet a dízelbuszokhoz képest. Ezt a mennyiséget legalább 1 millió kifejlett lombos fa kötné meg, amely a jelenlegi erdőállományunk 1,6 százaléka. Magyarország vállalta, hogy 2050-re klímasemleges országgá válik, ez olyan projektekkel érhető el például, mint a Zöld Busz Program. A kormány kiemelt célja, hogy a régióban vezető szerepet vállaljon az elektromobilitás területén – hangsúlyozta az államtitkár.

    Magyarországon összesen körülbelül 8500 busz van fogalomban, ebből hozzávetőlegesen 2900 a helyi, városi busz, melyek döntő többsége a megyei jogú városokban, illetve Budapesten szolgálja ki az utazóközönséget – emlékeztetett Steiner Attila. Hozzátette: gondot jelent azonban, hogy a buszflották jelentős része elöregedett és környezetszennyező, ezért mielőbbi cseréjük lenne szükséges. Ennek támogatására indult el a Zöld Busz Program, amellyel a közeljövőben az állomány csaknem 40 százaléka cserélhető le és amely a következő években, sőt már hónapokban is nagyobb sebességre kapcsol.

    Az államtitkár elmondta, hogy a Volánbusz a programban beszerzett 40 darabos Mercedes-Benz eCitaro autóbuszflottával biztosította az érdeklődők eljutását Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeire. Az Európában is egyedülálló méretű autóbusz-flotta négy útvonalon közlekedett, a buszok nyolc nap alatt összesen 18 929 kilométert tettek meg és csaknem százezer látogatót szállítottak. Egy nap átlagosan 24 eCitaro vett részt a forgalomban, a legtöbb, 31 busz szeptember 8-án közlekedett. Az elektromos buszok naponta átlagosan 102 kilométert tettek meg és összesen több mint 20 tonna szén-dioxidtól mentesítették a környezetet a dízelbuszokhoz képest. Ezt a mennyiséget hozzávetőlegesen 300 kifejlett lombos fa kötné meg egy év alatt. Az eCitaro-k átlagos fogyasztása 1 kWh volt kilométerenként és összesen több mint 1,1 millió forint üzemanyag költséget takarítottak meg a dízelbuszokhoz képest. Emellett az útvonalak mentén érdemben csökkent a zajterhelés és a károsanyag-kibocsátás is, amely egészségügyi szempontból jár előnyökkel.

    Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy hosszú távon a multimobilitás egyre nagyobb hangsúlyt kap az Ügynökség működésében. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság is fontos a HUMDA számára. – A Zöld Busz Program HUMDA-hoz kerülése ennek a folyamatnak egy rendkívül fontos állomása. Az Ügynökség már eddig is számos aktivitásán keresztül hívja és hívta fel a figyelmet a kevésbé környezetszennyező, illetve a helyben zéró kibocsátású járművek használatának fontosságára. A jelenleg is zajló 6 és 14 év közötti gyermekeknek szóló, országos autó-motorsport tehetségkutató programsorozaton, a HUMDA Junior Gokart Challenge családi napjain például valódi elektromos gokartokon bizonyíthatják tudásukat a legjobbak. A rendezvénysorozaton a gyermekek megismerhetik a hibrid és az elektromos technológiákat, emellett közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi edukáció is zajlik – emelte ki Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató.

  • A HUMDA veszi át a Rally Hungary promóteri feladatait

    A HUMDA veszi át a Rally Hungary promóteri feladatait

    Az idei évtől a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. veszi át a rali Európa-bajnokság (ERC) magyar futamának promóteri feladatait. Nyíregyházán és környékén október 22. és 24. között rendezik meg a versenyt, amely az utóbbi két évben nagy népszerűségnek örvendett és izgalmas csatákat hozott. A küzdelem az idén szorosabb, mint valaha, a Rally Hungary pedig a sorozat utolsó előtti futama, így elképzelhető, hogy nálunk dől el a bajnoki cím sorsa.

    A rali az autósport legnépszerűbb szakágaként kiemelten fontos a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. számára, amely ezért is növeli szerepét a szakágban. Ettől az esztendőtől a HUMDA látja el a rali Európa-bajnokság (ERC) magyarországi fordulójának promóteri feladatait. Ügynökségünk augusztusban az I. ZEG Rally Show szakmai partnereként vett részt raliesemény lebonyolításában, a hagyományteremtő rendezvényre több ezer ralirajongó látogatott ki. –

    A Zalaegerszegen szerzett pozitív tapasztalatok megerősítettek bennünket abban, hogy Magyarország helyét be kell betonozni az Európa-bajnoki sorozat versenynaptárában.

    Célunk, hogy az ERC-mezőny még jó néhány évig stabilan hazánkba látogasson, ez nem csupán a sorozat élmezőnyéhez tartozó versenyzőink miatt fontos, hanem a rali nagyszámú hazai rajongótábora miatt is – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Az autó-motorsport népszerűsége az egész világon töretlen. Sportdiplomáciailag és sportszakmailag is örvendetes, ha a sportág jeles versenyeit vendégül láthatja Magyarország. Ez egyezik hazánk sportpolitikai célkitűzéseivel, amelynek továbbra is részét képezi minél több komoly nemzetközi sportverseny megrendezése. – Magyarország nemzetközi sportpolitikai törekvéseit a Kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégiában foglaltaknak megfelelően a HUMDA elősegíti, ezáltal üdvözöljük a döntést, hogy az idei évtől kezdve a rali Eb-futam promóteri feladatait is az Ügynökség látja el.

    A Rally Hungary megrendezése nemcsak sportszakmai, hanem turisztikai, idegenforgalmi és gazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bír Nyíregyháza és a régió számára.

    Köszönet illeti a városvezetést, a verseny szervezőket, a promótereket és mindenkit, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország és Nyíregyháza évről-évre részese lehet az Európa-bajnokság egy-egy futamának. Reméljük, hogy munkájuk révén még hosszú évekig betölthetjük a házigazda szerepét – tette hozzá Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

    Rally Hungary
    foto: HUMDA

    A Rally Hungary-re nemcsak Kelet-Magyarországról, illetve Magyarországról, hanem a környező országokból is nagy számban várhatunk látogatókat, ami tavaly és tavalyelőtt is élénkítette a turizmust a keleti régióban. – Amikor 2019-ben tizenhat év után a rali Európa-bajnokság mezőnye újra Magyarországra látogatott, a hazai és a nemzetközi promóter nem véletlenül választotta Nyíregyházát és környékét helyszínnek. Amellett, hogy a földrajzi adottságok tökéletes színteret biztosítanak egy aszfaltos ralifutamnak, az itteni emberek imádják az autósportot, különös tekintettel a ralira – ezt láthatta bárki, aki az elmúlt két évben megfordult a gyorsasági szakaszokon – nyilatkozta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

    A versenynaptár egyik záró fordulója lévén arra is van esély, hogy hazánkban dől el az Európa-bajnoki cím sorsa. Az ERC állandó magyar résztvevője a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely az idén az élmezőny stabil tagja. Az ERC2 kategóriában az ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán páros pedig az Európa-bajnoki címvédésért ül volán mögé. – Mivel az október 22. és 24. közötti Rally Hungary a versenynaptár utolsó fordulóinak egyike, még inkább ránk irányítja a figyelmet. Itt minden párosnak a maximumot kell nyújtania, hiszen a magyar futam eredménye nagyban befolyásolja a sorozat végeredményét. Az ERC-futam mellett párhuzamosan zajlik a rali országos bajnokság évzáró futama is, amelyen szintén nagy csata várható, hiszen a bajnoki címért zajló küzdelemben többen is részt vesznek. A fentiek garanciát jelentenek arra, hogy idén ismét sok néző lesz a gyorsasági szakaszok mentén, így a hangulatra sem lehet majd panasz – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.

    A 2020-as Rally Hungary-n még szigorú Covid-protokollnak kellett megfelelni, azonban idén hazánk sikeres járványkezelésének köszönhetően már elenyésző a korlátozások mértéke. –

    Kizárólag az olyan elzárt területekre való belépéshez szükséges a védettségi igazolvány felmutatása a sportrendezvényekre vonatkozó szabályok értelmében, mint a Rabócsiring.

    Természetesen a rendkívül népszerű rabócsiringi szuperspeciál az idén sem maradhat ki a programból, mint ahogy megtartjuk az immár hagyományosnak számító nyíregyházi, városi szakaszt is vasárnap délelőtt – mondta Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója.

    Rally Hungary
    foto: HUMDA