Címke: HUMDA Academy

  • Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

    Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

    Országos autósport utánpótlásnevelő rendezvénysorozatot indít 6 és 10 év közötti gyermekek számárára a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A tehetségkutatás mellett a versenypályán való biztonságos közlekedésre nevelés is a HUMDA Gokart Suli célja. A jelentkezők október 1. és november 12. között összesen hat gokartpályán vehetnek részt térítési díj ellenében az egyedülálló képzésen.

    A jövő tehetséges autóversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA. Országszerte hat bérgokartpályán, az Ügynökség szakértői által, nemzetközi gokartakadémiák mintájára kidolgozott egységes tananyag alapján indul a gyermekek oktatása. A képzés során olyan tehetségeket is felfedezhet a HUMDA, akik később akár HUMDA Academy-tagokká, illetve nemzetközileg is elismert gokart- és autóversenyzőkké, bajnokokká válhatnak. Ennek a pályamodellnek az első lépcsőfoka lehet a HUMDA Gokart Suli által biztosított alapoktatás.

    A programon olyan gyermekek is részesülhetnek minőségi oktatásban, akik még egyáltalán nem ültek gokartban. Ősszel a belépő szintű képzésre lehet jelentkezni, amely egészen az alapoktól indul. Az elméleti oktatáson a közúti közlekedéssel, a pályaversenyzés alapszabályaival, illetve a gokart működésével ismerkedhetnek meg a tanulók. A gyakorlati oktatás alkalmával a minél jobb köridőkért zajló harc előtt a gyermekek többek között megtanulnak az ideális íven menni, valamint elsajátíthatják a helyes testtartást és a megfelelő kormányfogási pozíciót. Az alapszintű képzés célja, hogy ne alakuljanak ki káros berögződések, így az ezt elvégző fiatalok már megfelelő ismeretekkel és tudással kezdhetik meg esetleges versenyzői karrierjüket.

    – Alapvető célkitűzésünk a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, a tehetségek gondozása és támogatása. A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. Olyan gyermekeket keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek egyszer az egész ország szurkolhat majd a versenypályák lelátóin és a tévékészülékek előtt – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – Nemzetközi gyakorlatok, utánpótlás-nevelési rendszerek és gokartakadémiák képzési programjainak megismerésével dolgozták ki szakértőink Kálmán Péter szakmai vezetésével a HUMDA Gokart Suli tananyagát. Péter 35 éves gokartos tapasztalattal rendelkezik, Európa egyik legsikeresebb gokartcsapatát, a KMS Racinget irányítja, ahol nagyhírű volt Forma–1-es versenyzők, Juan-Pablo Montoya és Alexander Wurz gyermekeit is tanította. Bízunk benne, hogy megismerhetünk olyan tehetséges versenyzőket, akik az alapok elsajátítását, majd a haladó képzés elvégzését követően először hazai, majd nemzetközi szinten is vitézkedő profi gokartversenyzőkké válhatnak – tette hozzá Őry Kornél, a HUMDA Zrt. sport- és közlekedésbiztonsági igazgatója.

    A Gokart Suli alapképzése végén sikeresen vizsgázók lehetőséget kapnak a tavaszi haladó képzésen való részvételre, ahol már a versenyzés kerül a középpontba, így a formaidőzítés gyakorlása, rajtszituációk, előzések, és a védekezés a fő részei a haladó tananyagnak. A budapesti (Aktív Park), győri (E-kart Ring), máriapócsi (Rabócsiring), mogyoródi (Hungaroring), soproni (Sopronkart) és százhalombattai (Battaring) HUMDA Gokart Suli alapképzésekre versenyzői licensszel nem rendelkező 6 és 10 év közötti gyermekek nevezhetnek. Jelentkezni közvetlenül a helyszínek elérhetőségein, a táblázatban szereplő e-mail címeken lehet szeptember 30-ig. A nyolcalkalmas, négyhetes, díjköteles képzésre pályánként tizenkét gyermek jelentkezését várja az Ügynökség. A jelentkezési kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben történik. A kurzus ára mindössze 95 ezer forint, amely az oktatóanyagok mellett tartalmazza a képzésen az instruktorok, a személyzet, a pálya, valamint a bérgokartok kizárólagos rendelkezésre állását az oktatási napon.

    HUMDA Gokart Suli
    Fotó: HUMDA
  • Hideg Ádám debütál az FIA gokart világbajnokságon

    Hideg Ádám debütál az FIA gokart világbajnokságon

    Egy évvel ezelőtt sérülés miatt hagyta ki Hideg Ádám az FIA gokart világbajnokságot, idén azonban kiváló formámban várja. A HUMDA Academy versenyzője a Sodikart gyári csapatának színeiben áll rajthoz a rekordszámú, 112 fős OKJ mezőnyben.  

    A gokart szezon kétségtelen csúcspontja az FIA gokart világbajnokság, amelyet szeptember 15–18-a között rendeznek az olaszországi Sarnóban.  

    Hideg Ádám már tavaly is nagyon készült a vb-re, ám sérülés miatt ki kellett hagynia. Akkor azt ígérte, hogy idén erősebben tér vissza. Ezt az ígéretét egyelőre úgy tűnik, tartja, hiszen azóta a Sodikart gyári versenyzője lett, júliusban a vb felkészülés részeként sikeresen teljesített egy WSK-futamot Sarnóban, az elmúlt héten pedig egy háromnapos kollektív teszten készült.  

    Az már csak hab volt a tortán, hogy a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilóta  közben még pályafutása első Formula 4-es tesztjén is részt vett.  

    Bár az elmúlt napok az iskolai kötelezettségekkel és a gimnáziumi beilleszkedéssel teltek, lélekben természetesen Ádám már a vb-n van.  

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    „Tavaly nagyon rosszul esett, hogy nem állhattam rajthoz a világbajnokságon. Emlékszem, mondtam apának, hogy törött kézzel is versenyeznék, csak ott lehessek – nevet Hideg Ádám. – Idén viszont tényleg indulhatok.  

    Az elmúlt egy évben sokat fejlődtem, a Sodikart gyári csapatában minden támogatást megkapok, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok. Jól sikerült július végén a

    és most a teszt is. Ráadásul közben egy Formula 4-es autót is kipróbálhattam, úgyhogy nem is kívánhatnék ennél többet.  

    Szeptember első napjai az iskolával teltek, de kedden utazunk Sarnóba, onnantól kezdve csak a világbajnokságra koncentrálok, ahol nagyon szeretnék jó eredményt elérni.“ 

  • Krózser Menyhért először indul az FIA gokart világbajnokságon

    Krózser Menyhért először indul az FIA gokart világbajnokságon

    Pályafutása során először állhat rajthoz az FIA gokart világbajnokságon Krózser Menyhért, ott is mindjárt a legnagyobb múltra visszatekintő OK kategóriában, amelynek elődjében 1964-ben hirdettek először világbajnokot. A HUMDA Academy 14 éves versenyzője nagyon jó formában várja idei legnagyobb megmérettetését.  

    Szeptember 15–18-án, az olaszországi Sarnóban rendezik a gokartsport idei legnagyobb eseményét, az FIA gokart világbajnokságot az OK és OKJ kategóriában. Az FIA Európa-bajnokságtól eltérően – amely négy futamos sorozat –, a vb-t egyetlen hétvégén rendezik.  

    A tét nagy, hiszen egy nagyon patinás sorozatról van szó. 1964-ben írták ki először a 100 cm3-es direkthajtású kategóriában a világbajnokságot. Az idők során többször is változott. 2007-ben 125 cm3-re emelték a motorok hengerűrtartalmát, 2016 óta pedig OK-nak nevezik, ami az Original Kart rövidítése, jelezve, hogy ez az a kategória, amely a gokartversenyzés eredetéhez nyúlik vissza.  

    Az OK kategória világbajnokai közül többen is eljutottak a Forma–1-ig. Többek között Riccardo Patrese, Jan Magnussen, Jarno Trulli vagy Vitantonio Liuzzi. A jelenlegi Forma–1-es mezőnyben pedig két olyan versenyző is van, aki az OK kategória elődjében (akkor éppen KF1-nek vagy KF-nek hívták) világbajnoki címet tudott szerezni.  

    Az elmúlt hétvégén Monzában, a Williams csapat színeiben szenzációsan debütáló Nyck de Vries kétszer, 2010-ben és 2011-ben is világbajnok lett, míg a McLaren sztárja, Lando Norris 2013-ban hódította el a vb-címet.  

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhértnek tehát komoly feladata lesz a hétvégén. Az OK mezőnyben 94 nevező van, ami nem meglepő módon, idei rekord.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Menya sikeres felkészülésen van túl, hiszen még júliusban tesztelt a világbajnokságnak is otthont adó Sarnóban, augusztus végén pedig a DPK Racing színeiben állt rajthoz ugyanitt egy olasz bajnoki futamon.  

    „Nagyon várom már a világbajnokságot – mondta Krózser Menyhért a rá jellemző nyugalommal. – A felkészülésünk remekül sikerült. Az olasz bajnoki futamon már az első pillanattól megvolt a tempónk és a DPK Racinggel jó beállításokat találtunk.  

    Nekem ez az első szezonom az OK kategóriában, az ellenfelek között több tapasztalt versenyző is van, de pont attól nevezik ezt a futamot FIA világbajnokságnak, hogy mindenki itt van, aki számít.  

    Nem akarok plusz terhet rakni magamra, úgy kezelem a hétvégét, mint bármelyik eddigi versenyemet, vagyis a legjobbat akarom kihozni magamból és harcolni fogok minden egyes pozícióért.  

    Szerintem jó verseny lesz, érdemes lesz követni.“ 

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy, GR Motorsport 

     

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

     

    Az FIA gokart világbajnokság hivatalos oldala 

    https://www.fiakarting.com/event/2022-sarno/guide 

  • Hideg Ádám Formula 4-es autót tesztelt

    Hideg Ádám Formula 4-es autót tesztelt

    Pályafutása során először vezethetett Formula 4-es autót Hideg Ádám. A HUMDA Academy 14 éves gokart versenyzőjét elért eredményei alapján hívta meg az Emotion Racing az olaszországi Cremonába. Itt egy alaposan felépített teszten vehetett részt, amely után a csapat is elismerően nyilatkozott róla.  

    Még júliusban, az FIA gokart Európa-bajnokság franciacortai futamán kereste meg Hideg Ádámot az Emotion Racing vezetője, amely az olasz Formula 4-es és Formula 3-as bajnokságban szereplő BVM Racing társcsapata. 

    Ők szerveztek egy első, ismerkedő tesztet a cremonai pályára, amely különleges licenccel rendelkezik. Itt gokart OKJ licenccel már 14 és fél éves kortól lehet Formula 4-es autót vezetni.

    A tesztnapon több csapat, több kategóriában vett részt. Hideg Ádám egy 2016-os Formula 4-es autót próbálhatott ki, amelyet kifejezetten tesztelésre használ a csapat. Összesen hét, egyenként 25 perces bemenete volt, ami nagyjából 250 kilométert jelent. Minden bemenet pontosan fel volt építve, Ádám pedig tökéletesen teljesítette a csapat kéréseit.  

    Bár ez volt az első alkalom, hogy a gokartnál nagyobb versenyautót vezetett, az összeszokás nagyon könnyen ment. Az íveket már a második bemenetnél tökéletesen rajzolta és a csapat is maximálisan elégedett volt a teljesítményével.  

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    „Nagyon nagy élmény volt Formula 4-es autót vezetni – mondta csillogó szemmel Hideg Ádám. – A gokarthoz képest egészen más, sokkal erősebb és míg a gokarton csak hátul van fék, az F4-esen a legnagyobb fékerőt az első kerekeken viszed át. Először fura volt, de nagyon élveztem.  

    A cremonai pályát alapvetően tesztelésre használják, arra tökéletes, mert van benne tempós, ötödikes kanyar, visszafordító, gyors derékszög, emelkedő, lejtő, vagyis mindent ki lehet próbálni. Most éreztem először a kanyarokban leszorítóerőt és ahogy betapad tőle az autó 

    Összességében kicsit nehezebb feladatra számítottam. A csapat utasításait követve sikerült lépésről lépésre gyorsulni.  

    Próbáltam nagyon pontosan vezetni, ennek ellenére párszor megcsíptem a füvet is. Nyilván nagyon sokat kellene még tanulnom, de elsőre úgy érzem, jól teljesítettem, a csapat is elégedett volt velem. Remélem, lesz még lehetőségem ilyen autót vezetni. 

    Ádám édesapja, a többszörös rallybajnok, Hideg Krisztián is elismerően nyilatkozott fiáról.  

    „A toronyból néztük Ádám tesztjét, elég messziről, onnan nem érzékeled a tempót – mondta. – A belsőkamerás felvételeken sokkal jobban látszott, hogy a Formula 4-es autó mennyire gyors, Ádám a 217 km/h sebességet is elérte.  

    Fegyelmezetten azt csinálta, amit kért tőle a csapat. Nagyon gyors volt, büszkék vagyunk rá. A legjobb köre 1:32,1 volt, ami felülmúlta az olasz csapat minden elvárását. 

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Hideg Ádám a teszt után nem jött haza, hanem továbbutazott Sarnóba, egy újabb tesztre.  

    Szeptember 15–18-án itt rendezik az OKJ kategóriában az FIA gokart világbajnokságot, amelyre a következő napokban a SODIKART gyári csapatával fog készülni.  

  • Krózser Menyhért kirobbanó formában a világbajnokság előtt

    Krózser Menyhért kirobbanó formában a világbajnokság előtt

    Kiváló formában versenyzett Krózser Menyhért az ACI olasz bajnokság negyedik fordulóján Sarnóban. A HUMDA Academy versenyzője három héttel a világbajnokság előtt mutatkozott be új csapata a DPK Racing színeiben és már az első pillanattól kezdve nagyon gyors volt. Az OK kategória elődöntőjében a hatodik helyet szerezte meg, a döntőben is innen rajtolhatott, ám a felvezető körben defektet kapott és fel kellett adnia a versenyt. A világbajnoki felkészülés azonban így is jól sikerült és nyugodtan állíthatjuk, hogy Menya idei legjobb formájában várhatja a szeptember közepi vb-t.  

    Sok dolga volt Krózser Menyhértnek az ACI olasz bajnokság negyedik futamán. Először is itt mutatkozott be Fernando Alonso nevével fémjelzett DPK Racing színeiben. Az ismerekedés az új csapattal és az új technikai csomaggal nagyon gyorsan ment, az első méterektől fogva jó volt a tempója.  

    A hétvége feladatai közé tartozott, hogy az újra aszfaltozott sarnói pályát a lehető legjobban kitapasztalja, hogy a három hét múlva szintén Sarnóban megrendezésre kerülő vb-re a lehető legjobban felkészüljön. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Menya ezt is gyorsan megoldotta.  

    A 31 fős OK mezőnyben, ahol kizárólag a vb-re készülő ellenfelek álltak rajthoz, az időmérőn a 11. helyet szerezte meg. A két előfutam során kétszer is kilökték, ennek ellenére a hatodik helyen jutott elődöntőbe.  

    Itt hősiesen megvédte pozícióját és a döntőben is a hatodik helyről indulhatott. Az első rajtnál jól jött el, de ezt visszalőtték. Menya már ekkor érezte, hogy a bal hátsó kerék nem tapad, így a második, éles rajt előtt defektes kerékkel kiállt a versenyből.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Bár a döntőben nem tudta megmutatni tudását, így is nagyon pozitív hétvége áll mögötte, ahol új csapatában, a számára új technikával is megmutatta gyorsaságát.  

    „Az idei év sok munkája mostanra ért be – mondta Kurgyis Róbert, Menya edzője. – Az év elején betegség miatt kellett kihagynia versenyeket és az MG gumik kezelésével is akadtak nehézségei. Nagyon sok munkát tett az idei versenyzésbe, aminek az eredménye ezen a hétvégén látszott igazán.  

    Jól fekszik neki a DPK Racing csomagja, pillanatok alatt beilleszkedett a csapatba és azonnal jó eredményeket hozott. A világbajnokságig van még dolgunk, de nagyon bizakodó vagyok.“ 

    „Kicsit szomorú vagyok a döntő miatt – mondta Krózser Menyhért. – Szerettem volna jó eredménnyel zárni a hétvégét. A DPK Racingben nagyon jól érzem magam, már az időmérőre jó beállítást raktunk össze és végre sikerült olyan ellenfelekkel is felvenni a versenyt, akikkel korábban nem tudtam. Szerintem jó lesz a csomagunk a vb-re én is nagyon bizakodó vagyok.“ 

    Krózser Menyhért, MHH Kart Team, OK (Senior) eredmények 

    Résztvevők: 31 

    Időmérő: 11. 

    1. előfutam: 7.
    2. előfutam: 10.

    Előfutamok összesítve: 6.  

    Elődöntő: 6. 

    Döntő: defekt miatt kiállt 

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei: 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy, GR Motorsport 

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

  • Krózser Menyhért olasz bajnokin készül a világbajnokságra

    Krózser Menyhért olasz bajnokin készül a világbajnokságra

    Az ACI olasz bajnokság negyedik fordulóján áll rajthoz Krózser Menyhért a Nápoly közeli Sarnóban, hogy a két hét múlva megrendezésre kerülő FIA gokart világbajnokságnak is otthont adó pályán éles körülmények között tesztelhessen. A HUMDA Academy versenyzőjének nem lesz könnyű dolga, hiszen a vb mezőny javarésze is rajthoz áll a versenyen, egyben itt mutatkozik be új csapata, a DPK Racing színeiben. 

    Szeptember 15–18-a között rendezik az FIA gokart világbajnokságot a Nápoly közelében lévő Sarnóban. A pályán augusztus elején márt tartott egy kollektív tesztet a vb mezőnye, amelyet egy héttel a verseny előtt megismételnek, de ott csak edzés körülményeket lehet szimulálni, versenyszituációkat nem.  

    Ez utóbbira kiválóan alkalmas az Olasz Autósport Szövetség (ACI) gokartbajnokságának negyedik fordulója, amelyet augusztus utolsó hétvégéjén rendeznek, szintén Sarnóban. Itt áll rajthoz a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhért az OK kategóriában, hogy az augusztus eleji teszt után folytassa a felkészülést a vb-re.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Szintén az olasz bajnoki futamon debütál új csapata, a Fernando Alonso nevével fémjelzett DPK Racing színeiben. 

    „Három hét múlva rendezik a világbajnokságot, ami előtt ez az utolsó versenyzési lehetőségünk – mondta Krózser Menyhért. – A hónap elején már teszteltünk Sarnóban, de versenyhétvégén mindig másképp alakul a pálya a felgumizás miatt, illetve ilyenkor a versenyszituációkat is jobban lehet gyakorolni.  

    Harmincan vagyunk OK kategóriában, gyakorlatilag mindenki a világbajnoki mezőnyből jött, úgyhogy nem lesz könnyű verseny.  

    Ez a hétvége jó alkalom lesz arra is, hogy beilleszkedjek a DPK Racing csapatába, egyelőre minden jól alakul. Bár tesztversenynek szánjuk, ugyanúgy fogok harcolni, mint bármelyik másik futamon.“ 

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei: 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy, GR Motorsport 

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

  • Bucsi Attila hihetetlen győzelmi szériában

    Bucsi Attila hihetetlen győzelmi szériában

    Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Swift Cup Europe idei negyedik fordulóját a Slovakiaringen, ahol a M1RA immáron 15 éves autóversenyzője, Bucsi Attila az időmérőt és mindkét futamot megnyerte. A HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta az év eddigi összes versenyén győzelmet aratott. 

    Bucsi Attila múlt szerdán ünnepelte a 15. születésnapját, aztán útra kelt Szlovákiába, hogy folytassa a nagy menetelését a Swift Cup Europe-ban. Az idény addigi mind a hat futamát megnyerte, és az volt a célja, hogy megőrizze a 100 százalékos mérlegét a Slovakiaringen. Az időmérőn rögtön nagy csatát kellett megnyernie az osztrák Fabian Ohrfandl előtt. 

    – Nagyon szoros volt az időmérő, mindössze 15 ezredmásodperccel nyertem, amire nehéz is azt mondanom, hogy ebben vagy abban a kanyarban csináltam valamit jobban, mert ez annyira kicsi különbség, ami vezetéstechnikával alig mérhető. Azért is örültem az első helynek, mert az volt a célom a hétvége előtt, hogy 100 százalékos legyek Szlovákiában, amihez már az időmérőn az élen kellett végezni – fogalmazott Bucsi Attila, aki a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyez idén. 

    Bucsi az első futamon nagy fölénnyel rajt-cél győzelmet aratott, majd a második versenyen a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről indulva is az élre tört, s végül akkor is több mint nyolc másodperces előnnyel intették le az első helyen. 

    – Az első futamon csak az első néhány kanyarban kellett védekeznem a pole pozícióból rajtolva, mert utána szerencsém volt, ugyanis a mögöttem lévő két versenyző egymással csatázott, ami miatt tempót vesztettek, és meg tudtam lógni előlük – emlékezett vissza Bucsi. – A második verseny izgalmasabb volt, főleg, hogy az egész hétvégén lógott az eső lába, és amikor felálltunk a rajtrácsra elkezdett szemerkélni az eső. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz ebből, de végül nem szakadt le az ég, csak egy kicsit csúszott a pálya. Mivel győzni akartam, nem óvatoskodtam, támadásba lendültem, és sikerült úgy hetet előznöm, hogy az autón egy karcolás sem esett, pedig a túraautózásban ez a mezőny sűrűjéből indulva mindig benne van. 

    Bucsi Attila tehát négy forduló után nyolcból nyolc győzelmet számlál a Swift Cup Europe-ban. Egyre többen tehetik fel a kérdést, hogy a fiatal kora ellenére nem nőtte-e már ki a bajnokságot, noha az erősebb autókat felvonultató szériákban, mint a TCR-kategória, csak 16 éves kortól versenyezhet. 

    Úgy érzem, hogy még mindig van kiaknázatlan terület számomra ebben a bajnokságban is, jó érzés például visszanézve látni azt, hogy a tavalyi évhez képest tudtam fejlődni idén – válaszolta a felvetésre a HUMDA Academy pilótája. 

    A M1RA másik fiatal versenyzője, Csermely Móric az időmérőn a hatodik helyet szerezte meg a Slovakiaringen, majd a két futamot a hatodik és a nyolcadik helyeken zárta, egyúttal a junior értékelésben ő is dobogóra állhatott. 

    A Swift Cup Europe ötödik – és jelen állás szerint az idei utolsó – fordulóját szeptember végén a lengyelországi Poznanban rendezik. 

     

  • Bucsi Attila számára már nem lehet más a cél, mint a győzelem

    Bucsi Attila számára már nem lehet más a cél, mint a győzelem

    Több mint egy hónapos szünet után Szlovákiában folytatódik a hétvégén a Swift Cup Europe-szezon, amelyben a M1RA autóversenyzője, Bucsi Attila eddig mind a hat futamot megnyerte idén. A HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta a héten ünnepelte a 15. születésnapját, és ott folytatná, ahol legutóbb a Hungaroringen abbahagyta. 

    A Swift Cup Europe harmadik fordulóját július 8-10-én rendezték Mogyoródon, ami után eredetileg a horvátországi Grobnikba látogatott volna a mezőny, ám ez a forduló szervezési nehézségek miatt elmaradt. Így tehát a tervezetthez képest hosszabbra nyúlt a nyári szünet a hétvégén sorra kerülő slovakiaringi forduló előtt. 

    – Sokkal több időt töltöttem a pihenéssel, mint általában szoktam, de úgy éreztem, most erre volt szükségem. A szimulátorozást a múlt héten kezdtem meg, és ezen a héten a versenyig már intenzíven készülök – árulta el Bucsi Attila. 

    A M1RA színeiben a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző tehetség most már évről-évre visszatérő vendég a Slovakiaringen. 

    – Felemás emlékeim vannak a pályáról – elevenítette fel Attila. – Tavaly az első futamon a pole pozícióból rajtoltam, de egy technikai hiba miatt nem tudtam nyerni. A második versenyen pedig a hetedik helyről rajtoltam, de az ötödik helyért küzdve egy baleset miatt kiestem. Ezzel szemben 2020-ban nagyszerűen sikerültek a szlovákiai fordulók, abban az évben kétszer is ide látogattunk. Itt szereztem meg az első abszolút győzelmemet a bajnokságban, másodjára pedig mindhárom futamot sikerült megnyernem. 

    Bucsi Attila az eddigi hat futamból hatot nyert meg a Swift Cup Europe-ban, és ez az irigylésre méltó eredménysor meghatározza a céljait a Slovakiaringre. 

    – Maga a pálya első ránézésre unalmasnak tűnhet, de mivel olyan széles, hogy négy-öt autó is elfér egymás mellett, ráadásul a hosszú egyenesek miatt a szélárnyéknak is nagy jelentősége van, kifejezetten izgalmas versenyek alakulnak ki. Az idény eddigi részéből kiindulva már nem lehet más a célom, mint az időmérőn és mindkét futamon is nyerni. Már látom, hogy ez lehetséges – fogalmazott a HUMDA Academy pilótája. 

    A M1RA másik fiatal versenyzője, Csermely Móric legutóbb küzdelmes hétvégét zárt a Hungaroringen, ahol egy váratlan műszaki probléma miatt ki kellett hagynia az időmérőt. 

    – Próbáltuk levonni a tanulságokat a hungaroringi hétvégéből, ahol a műszaki probléma mellett én is hibáztam a második futamon. Szimulátoron és videoelemzésekkel készültünk a Slovakiaringre, próbálok fejlődni – jelentette ki Csermely Móric. 

    A Swift Cup Europe mezőnyében az első idényét töltő versenyző a junior és a magyar értékelés harmadik helyén áll jelenleg, a Slovakiaring pedig nem teljesen ismeretlen számára. 

    – Egyszer jártam ezen a pályán, ralikrosszban nyertem itt, de a mostani verseny teljesen más lesz. Az a cél, hogy tartani tudjam az élmezőny tempóját, minél jobban le tudjam követni Attilát – tette hozzá Móric. 

    A Swift Cup Europe szlovákiai fordulójának a programja: 
    Szombat 

    8.00 – Szabadedzés 

    16.30 – Időmérő 

    Vasárnap 

    9.55 – Első futam 

    16.25 – Második futam 

  • Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

    Rácz Geri lett a legjobb újonc a MINI CHALLENGE ötödik fordulójának záró futamán

    Az EXCELR8 Motorsport versenyzője Snettertonban háromból kétszer a legjobb tízben végzett 

    Szezonbeli legjobb eredményének elérése után Rácz Geri Snettertonban folytatta idei szezonját. A MINI CHALLENGE JCW mezőnye Norfolkban, az idény leghosszabb pályáján csapott össze, a versenyzőknek pedig az előző fordulókban nem tapasztalt körülményekkel is meg kellett birkózniuk. A HUMDA Academy támogatásával versenyző pilóta folyamatosan javult, kétszer is a legjobb tízben végzett, az utolsó futamon elért hetedik helyezésével pedig a legjobb újoncként zárt. 

    A Knockhillben szerzett ötödik helyezésének köszönhetően bizakodva várta a MINI CHALLENGE idei ötödik fordulóját Rácz Geri, aki korábban tesztelt a snettertoni pályán, így nem a nulláról kellett nekivágnia a versenyhétvégének. Rögtön az első szabadedzésen autózott ötödik időeredménye mutatta, hogy a tempójával nem lesz gond, viszont már ekkor látni lehetett azt is, hogy neki és a mezőny többi tagjának is az idén eddig nem látott kihívással kell szembenéznie. 

    Kelet-Angliában kánikula volt a hétvégén, ami a nézők szempontjából örömteli, a versenyzők dolgát viszont nagyon megnehezítette a gumik, a fékek és a motor túlmelegedése miatt. Geri az időmérőn rögtön erős idővel nyitott, ezután viszont hiába autózott két, ennél jóval erősebb kört is, egyiket sem tudta befejezni, mert mindkét alkalommal feltartották. 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM
    Az eddigi legjobb kezdés 

    Az EXCELR8 Motorsport pilótája így végül a 12. helyről várhatta a szombaton rendezett első versenyt, amelynek rajtja után rögtön öldöklő csatába kezdett az előle indulókkal. Pozíciót is veszített, de rögtön ezután előzni tudott, így felkapaszkodott a 10. helyre. A biztonsági autós fázissal tarkított futamot kilencedikként fejezhette volna be, ám a hajrában a túlmelegedő gumik miatt megcsúszott alatta az autó. A 7-es rajtszámú MINI emiatt letért az útról, majd mire az utolsó kanyart belül átvágva visszament oda, egy pozíciót veszített, és tízedikként ért célba. 

    Geri ezzel együtt nem lehetett elégedetlen, hiszen még soha nem kezdett ilyen jól versenyhétvégét, ez a futam pedig emellett azért is hasznos volt, mert szembesült vele, hogy mi várhat rá vasárnap. 

    „Előzetesen kicsit tartottam tőle, hogy a motor túlmelegedése hátráltatni fog, és így is lett, nagyjából a negyedik kanyar után elkezdett villogni a figyelmeztető jelzés. Persze, bizonyos mértékig mindenki ezzel a problémával küszködött. Ami viszont csak az én dolgomat nehezítette, hogy rögtön a rajtnál becsukták a bal oldali tükrömet, majd a nagy rázkódástól a középső is elmozdult, egy használható tükörrel pedig különösen nehéz volt felmérnem a többiek helyzetét.” 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM
    Csak néhány pillanatig bosszankodott 

    A vasárnapi első, összességében második futamot Geri a 10. rajtkockából kezdte, és egy pozíciót rontva, a 11. helyen fejezte be. Bánkódni azonban nem volt sem oka, sem ideje, következett ugyanis a harmadik futam, amely eddigi legemlékezetesebb versenyét hozta a MINI CHALLENGE-ben. Az első közben ezúttal is parázs csatákba bonyolódott, majd egészen a hetedik helyig zárkózott fel. Ha még lett volna egy vagy két köre, a végén talán a hatodik pozíciót is elcsípi, ám így is remek eredményt ért el, hiszen most először ő lett a mezőny legjobb újonca. 

    „Nem is tudom leírni, hogy milyen érzések vannak most bennem, nagyon különleges, hogy az első szezonomban sikerült ezt véghez vinnem – nyilatkozta a leintés után. – A második futam nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de állítottunk az autón, aminek köszönhetően stabilabb lett a harmadik versenyre. Ez az első körben és később is sokat segített. A motor ismét kezdett túlmelegedni, ami miatt az egyenesben pozíciót veszítettem, de ezt sikerült visszaszereznem, majd két vetélytársamat is megelőztem. Az végére nagyon közel kerültem az előttem haladóhoz, amikor láttam, hogy az utolsó kör következik. Ettől egy kicsit elszomorodtam, de aztán megtudtam, hogy én lettem a legjobb újonc, ami egyből jobb kedvre derített. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire örülök ennek.” 

    Geri úgy érzi, mostanra érett be a csapattal közösen folytatott kemény munka, ami a hétvégi teljesítményén is látszott. 

    Rácz Geri
    Fotó: MOTAM

    „Mindenkinek kell idő ahhoz, hogy hozzászokjon egy új csapathoz, új autóhoz és új sorozathoz. Nekem nagyjából az előző hétvégéig tartott ez az időszak, mostanra pedig már abszolút egy húron pendülünk a csapattal, aminek köszönhetően az autót is jobban be tudjuk állítani, és a vezetésemmel kapcsolatos változtatásokat is gördülékenyebben meg tudjuk beszélni. Remek csapathoz kerültem, ezúton is köszönöm nekik az egész hétvégét. Kathy Robinak a Fit4Race-től is nagyon köszönöm, hogy végig segített, és leginkább természetesen apukámnak tartozom hálával, hiszen nélküle nem lennék itt.” 

    A MINI CHALLENGE idei küzdelmeiben most bő egy hónap szünet következik, legközelebb szeptember 23-25-e között, Silverstone-ban lép pályára a mezőny. Geri az újonc értékelésben a 3. helyről várja a folytatást, szoros küzdelemben a 2. helyért.  

    Rácz Geri – MINI CHALLENGE Snetterton eredmények 

    Kategória: MINI CHALLENGE JCW
    Mezőny: 28 versenyző
    Időmérő: 12.
    1. futam: 10.
    2. futam: 11.
    3. futam: 7.
    Helyezés az összetett pontversenyben: 12.
    Helyezés az újoncok értékelésében: 3.  

  • Verstappen és Leclerc nyomdokain: Molnár Martin remekelt a WSK Euro Series-ben

    Verstappen és Leclerc nyomdokain: Molnár Martin remekelt a WSK Euro Series-ben

    A WSK Euro Series-ben mérette meg magát Molnár Martin július 15. és 17. között. Az Energy Corse OKJ-kategóriában szereplő magyar versenyzője remekelt a South Garda Karting versenypályán rendezett első fordulóban, jutalma pedig eddigi legjobb WSK-eredménye lett.

    Az olaszországi South Garda Karting versenypályán folytatódott Molnár Martin gokartos szezonja, mégpedig az idén nyolcadik alkalommal megrendezett WSK Euro Series-el, amelynek presztízsét jól mutatja, hogy a jelenlegi Forma-1-es mezőnyből Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell, Lando Norris, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Mick Schumacher, Lance Stroll és Alex Albon is versenyzett benne.

    A HUMDA Academy közreműködésével versenyző sportoló a két fordulóból álló széria első állomásának első szabadedzésén még nem mutatta jelét annak, hogy eddigi legjobb eredményét éri majd el a WSK-ban, végül azonban nemcsak, hogy ezt tette, de az utolsó méterekig a dobogóra is volt esélye. Remek teljesítményének köszönhetően az összetett második helyéről várhatja a folytatást.

    Molnár Martin, WSK Euro Series, Lonato, Energy Corse
    Fotó: MOTAM

    Martin a szabadedzésen valamivel több mint 4 tizedmásodperces lemaradással még csak a 16. helyen végzett, az időmérőn saját csoportjában viszont már a 3. pozíciót szerezte meg, ami összetettben a 9. időt jelentette. És ez még csak a kezdet volt, az előfutamok során ugyanis egy hetedik és egy nyolcadik helyezés mellett két győzelem és egy második hely lett a mérlege.

    Mindez azt jelentette, hogy a harmadik helyről várhatta az elődöntő rajtját. Már az is szép eredmény lett volna, ha ezt sikerül megtartania, de akárcsak azokban az előfutamokban, amelyeket a harmadik pozícióból kezdett (három ilyen is volt), most is javítani tudott, és végül nyert. Miután most először zárt úgy az élen elődöntőt, hogy meg is tarthatta ezt a pozíciót, ez az eredmény az eddigi legnagyobb sikere a WSK-ban.

    Ezek után hab lett volna a tortán, ha a döntőt is megnyeri, vagy akár csak dobogóra állhat. Utóbbira bőven mutatkozott esély, főleg úgy, hogy miután végre sikerült hibátlanul eljönnie a 36 fős mezőnynek (az első rajtot visszafújták) , a negyedik helyre lépett előre, és az előtte haladó hármasra tapadva kissé leszakította a mögötte érkező dél-afrikai versenyzőt. 

    René Lammers és William Go második helyért vívott kőkemény csatája közben Martin igyekezett lesipuskásként lecsapni a kínálkozó lehetőségre, de nem sikerült előznie. Ezután körökön át kivárásra játszott brit riválisa mögött, de valódi támadást végül nem tudott végrehajtani a dobogóért. Üröm az örömben, hogy az időközben a kettősükre felzárkózó Luviwe Sambudla az utolsó kör végén a semmiből elkapta az Energy Corse pilótáját, akit így az ötödik helyen intett le a kockás zászló.

    Molnár Martin, WSK Euro Series, Lonato, Energy Corse
    Fotó: MOTAM

    „Összességében jól sikerült a WSK Euro Series első fordulója, az elődöntőben a rajtnál sikerült kihasználnom az előttem levő hibáját, és az élre álltam, onnan kezdve pedig csak az előnyöm növelésére koncentráltam. A döntőben szintén jól kaptam el a rajtot, viszont az első kanyar kijáratán szélesre csúsztam, így visszaestem a negyedik helyre. Ezután nem tudtam a legjobb ritmusban körözni, mert mindig a pálya előzésre kevésbé alkalmas részén voltam gyorsabb az előttem haladónál, ahol pedig lehet előzni, ott nem kerültem elég közel hozzá, mert nem tudtam a saját ívemet autózni. Az utolsó körben sajnos veszítettem egy pozíciót, ami miatt nem lehetek teljesen elégedett, de így sem rossz azért ez az ötödik hely” – értékelte Martin az Euro Series első fordulóját.

    A 16 esztendős pilóta a remek hétvégi teljesítményének és a megnyert előfutamoknak, illetve elődöntőnek köszönhetően az összetett második helyéről várhatja a július végi folytatást, amely során – a Forma-1-es Magyar Nagydíjjal egy időben – szintén Olaszországban, Sarnóban lép pályára.

    Molnár Martin eredményei a WSK Euro Series első fordulójában

    Résztvevők: 72
    Időmérő csoport: 3.
    Időmérő: 9.
    C-D előfutam: 1.
    A-C előfutam: 7.
    C-E előfutam: 2.
    B-C előfutam: 8.
    C-F előfutam: 1.
    Előfutamok összesen: 6.
    Elődöntő: 1.
    Összesített eredmény a döntő előtt: 5.
    Döntő: 5.