Címke: Hoonigan

  • A Hoonigan Ken Block eddig sosem bemutatott videóival búcsúzik a hősétől

    A Hoonigan Ken Block eddig sosem bemutatott videóival búcsúzik a hősétől

    Ken Block mögött a profi csapat, akik segítettek a híres gymkhana-sorozata megalkotásában is, a Hoonigan volt, akik most elmondják, hogyan tovább.

    Az év elején súlyos balesetet szenvedett Block temetése a napokban volt, de az élet megy tovább, és a shownak folytatódnia kell, és fog is. Videójuk első részében beszélnek is róla, hogy miképp. Először is megköszönték azt a többezer üzenetet, amelyet Ken miatt kaptak, majd az is kiderült, hogy maradt még rengeteg anyaguk tavalyról Blockkal, amelyet nem vágtak még meg, és az elkövetkezendő hetekben publikálják majd ezeket.

    További fontos üzenet, hogy a legendás #43-as rajtszámú versenyző és showman tiszteletére lett egy a család által üzemeltetett alapítványi emlékoldal, a https://www.43i.org/. Februárban pedig szerveznek majd valami nyilvános eseményt is feltehetően Los Angeles környékén, ahol lehet találkozni a Hoonigan tagjaival.

    A videóban pedig 4:30-tól indul a csapat által összerakott vagy 6 perces megemlékezés Ken Blockról. A végén Mr. #43 a saját örökségéről beszél:

    „Azt hiszem, hogy az én egyetlen örökségem az lesz, hogy szeretem a kreatív és humoros dolgokat. Valamint az, hogy nem veszem az életet túl komolyan. Végeredményben arra ösztökélem az embereket, hogy legyenek alkotó szelleműek, és hogy éljenek vidáman. Ja, és ne légy seggfej!”

    Megható GTA Online megemlékezés Ken Block emlékére

  • Sokkolta az autóversenyzőket a gymkhana-ikon Ken Block váratlan halála

    Sokkolta az autóversenyzőket a gymkhana-ikon Ken Block váratlan halála

    Az autósport világának versenyzői megdöbbenésüket fejezték ki a rallysport sztárjának, Ken Blocknak a tegnapi hirtelen halála miatt.

    Block ötletes és szakszerűen kidolgozott show bemutatóival, nagy sebességű driftelésével és vagány mutatványaival hatalmas rajongótábort szerzett magának. Képességeit autóversenyzőként is kamatoztatta, és részt vett a rally-világbajnokságon és a rallycross-világbajnokságon is. Tegnapi, halállal végződő motorosszános balesete megdöbbentő reakciókat váltott ki a versenyzőtársakból. Jenson Button 2009 Forma-1-es világbajnoka a közösségi médiában irta ki a gondolatait magából:

    „Megdöbbentő, hogy elhunyt Ken Block. Egy ekkora tehetség, aki oly sokat tett a sportágunkért. Igazi látnok volt a maga egyedi stílusával és mindenkire átterjedő mosolyával. A sportágunk ma az egyik legjobbat veszítette el, de ami még fontosabb, egy kiváló embert. Szeretetem és ölelésem küldöm a Block családnak.”

    Az 55 éves Block halálhírét cége, a Hoonigan Industries is megerősítette.

    „Mélységes sajnálattal erősítjük meg, hogy Ken Block a mai napon elhunyt egy motoros szánbalesetben. Ken egy médium, egy úttörő és egy ikon volt. És ami a legfontosabb: apa és férj. Elképesztően fog hiányozni. Kérjük, tartsák tiszteletben a család magánéletét ezen időszakban, amíg gyászolnak.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Hoonigan Industries (@thehoonigans) által megosztott bejegyzés

    Conor Daly, az IndyCar versenyzője azt mondta, hogy Block a hőse volt, és „az oka annak, hogy egy Subaru volt az első autóm”:

    „Sokszor vártam a sorban, csak azért, hogy kapcsolatba léphessek és egy közös képet készíthessek vele. Minden idők egyik legmenőbb csávója. Nagyon szomorú, nyugodjon békében.”

    Daly IndyCar-pilótatársa, JR Hildebrand ennyit tett hozzá:

    „Ken bebizonyította nekünk, hogy a leghihetetlenebb dolgok akkor történnek, ha a saját utadat járod. Nekem a leginspirálóbb gondolkodó és aktív ember ebben a generációban az autóiparban, a motorsportban és a médiában. Minden értelemben egy ikon. Ma elvesztettünk egy legendát. Nyugodj békében, KB43.”

    Az F1 két legújabb pilótája, Oscar Piastri és Logan Sargeant elmondták, hogy Block híres Gymkhana-videói inspirálóan hatottak rájuk, miközben felnőttek.

    Emlékezzünk rá mi is is, az utolsó rendezett videójával, az ELECTRIKHANA-val!

    Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap