Címke: Honda

  • Alonso védelme alá vette Vandoorne-t

    Alonso védelme alá vette Vandoorne-t

    A McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzője megvédte az eddig nem túl meggyőzően muzsikáló újonc csapattársát.

    Stoffel Vandoorne egy Forma-1-es versennyel a háta mögött idén futja első teljes szezonját a királykategóriában, ám teljesítménye mindezidáig elmaradt az elvártaktól. Főleg úgy, hogy élete első futamán, a tavalyi Bahreini Nagydíjon – Fernando Alonsót kellett helyettesítenie, akinek sérülés miatt kellett kihagynia a hétvégét -, rögtön megverte az időmérő edzésen Jenson Buttont, a versenyen pedig megszerezte a McLaren-Honda első 2016-os világbajnoki pontját.

    Alonso több alkalommal is elmondta, hogy idén élete formájában versenyez, amit csapattársával szembeni előnye is szemléltet.

    Eric Boullier csapatfőnök pedig a nyilvánosan elmondta: Vandoorne-nak gyorsabban fel kellene vennie a Forma-1 ritmusát. Könnyű dolga azonban nincs, mivel az idei McLaren-Honda nem nevezhető versenyképes technikának.

    Alonso a spanyol El Confidencial-nak nyilatkozva elmondta, hogy az idei egy kemény és frusztráló év csapattársa számára.

    „Nem ismeri a pályák többségét, szóval ezeket és a Forma-1-ről is mindent meg kell tanulnia. Az autót nem tesztelheti, az időmérő edzéseken pedig gyakran gyakorlás nélkül kénytelen részt venni.”

    „Ahogy mondtam ez nehéz szezon számára és általánosan elmondható ez a csapatról is – magamat beleértve. Reméljük jövőre versenyképes autónk lesz” – mondta Alonso.

    A hétvégi Osztrák Nagydíjon lesz okuk némi reményre, a Honda ugyanis a tervek szerint beveti új, harmadik specifikációs erőforrását, amelyet Alonso és Vandoorne is megkap.

     

     

     

  • Ross Brawn segítene a Hondának és az új gyártóknak

    Ross Brawn segítene a Hondának és az új gyártóknak

    Ross Brawn azt állítja, hogy változtatni kellene a motorszabályokon a Forma-1-ben, annak érdekében, hogy jobban vonzza a sport az új gyártókat. A legújabb ilyen a Honda, ám ezidáig csak küzdenek erőforrásukkal.

    Brawn arra utalt, hogy az F1 talán segítene a japán gyártónak megoldani a problémát, hogy kimászhasson a jelenlegi krízisből.

    „A (2020 utáni) szabályok esetében meg kell fontolnunk, hogyan támogassuk jobban az új gyártókat.” – mondta Brawn az Autosportnak. „Például a zsetonos rendszer esetében, ha több fejlesztési zsetont kapnának pár évig az újak; vannak okos megoldások, melyekkel az F1-be lehet csábítani az embereket.”

    „Nem arról van szó, hogy egyedi mérnöki lehetőségekről tárgyalnánk a Hondával.” – tette hozzá. „Nem megyek oda a Hondához és mondom meg nekik, hogy kellene megtervezniük a motort, de ha mi F1-ként tudunk nekik segíteni abban, hogy véghez vigyék elképzeléseiket, akkor fogunk segíteni. Ha a Honda segítséget kér tőlünk, és olyasmiről van szó, ami beleesik a hatáskörünkbe, és nem olyasmi, ami tisztességtelen versenyelőnyhöz juttatná őket, akkor segítünk.”

    „A jelenlegi erőforrások nagyszerű mérnöki munkák, de sajnos láthatjuk, hogy új gyártóként igazán küzdelmes az élmenők közé kerülni. Nem azt akarjuk, hogy ez könnyű legyen, hanem azt akarjuk, hogy új gyártók jöhessenek, és elismerhető munkát tudjanak végezni és három éven belül versenyképesek lehessenek.”

  • A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének főnöke megkönnyebbülten hagyta el Azerbajdzsánt, miután a McLaren végre megszerezte idei első pontjait.

    Sorra pattannak el a cérnaszálak a McLaren és a Honda között, miután az utóbbi egyelőre nem képes felülkerekedni megbízhatósági és teljesítménybeli problémáin. Bakuban azonban idén először mindkét autó célba ért: Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, míg Fernando Alonso 9. helye révén két pontot is szerzett az alakulat. A Honda emellett pénteken tesztelte a hármas specifikációjú erőforrását, az adatok alapján pedig a fejlesztés két-három tizedet is hozhat – és ami talán még fontosabb, a pályán mért adatok megegyeztek a sakurai próbapad által megjósolt értékekkel, így úgy fest, a Honda korrelációs problémái legalább részben megoldódtak.

    „Nagyon megkönnyebbültem, hogy pontokat tudtunk szerezni” – nyilatkozta Hasegawa. „A pilóták remek munkát végeztek ezen a túlélési versenyen, aminek roppant mód örülünk. Nagyon fontos mérföldkő ez számunkra. Nem voltak aggodalmaink [a megbízhatóságot illetően], még az új motor és MGU-H ellenére sem. Nagyon elégedett vagyok, hogy fejlődő tendenciát mutatunk megbízhatóság terén, ami a pontszerzéshez is nagyban hozzájárul.”

    A Honda előtt azonban még így is hosszú és fáradságos út áll, mire legalább megközelítik riválisaikat.

    „Mindenképpen pozitív, de egy futam birtokában még nem merném kijelenteni, hogy nagyon magabiztosak vagyunk” – folytatta Hasegawa. „Mindössze 13 autó fejezte be a versenyt, így a teljesítmény szemszögéből nézve nem vagyunk valami gyorsak. Az előrelépésünk nem elég nagy ahhoz, hogy utolérjük az élmezőnyt, de jó fejlődésnek számít. A McLaren nem túl izgatott, mivel nem valami hatalmas előrelépésről van szó, de természetesen elégedettek a látottakkal. Fontos megmutatni nekik, hogy előre tudunk lépni, habár a teljes célunkat egyelőre még nem értük el.”

    Kisebb ijedelmet okozott pénteken, hogy Alonso váltómeghibásodása esetleg a Bakuban bevetett hármas specifikációjú motorban is kárt tett. A Honda azonban úgy véli, az erőforrás sértetlenül megúszta az esetet, de biztosra csak a sakurai kivizsgálás után mehetnek. Hasegawa reméli, a következő osztrák futamra két spec-3 motor áll majd a csapat rendelkezésére, tartalékokra azonban inkább nem számít.

    „Váltóproblémáink voltak és kissé túlpörgött a motor” – magyarázta a japán szakember. „Nem láttunk semmi meghibásodást, de Sakurában még egyszer megvizsgáljuk a motort. Úgy számolunk, hogy bevethető lesz Ausztriában, így remélhetőleg mindkét autó az új erőforrással versenyezhet majd. Még ha nem is lesz tartalékunk, nincs más választásunk: két spec-3 motort kell futtatnunk.”

  • Ideiglenesen szakít a McLaren a Hondával?

    Ideiglenesen szakít a McLaren a Hondával?

    Egyre vadabb opciók látnak napvilágot a McLaren és a Honda jövőjéről, ám az ideiglenes különválást maga Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke vetette fel.

    Habár az őrült bakui futamon megszerezték első pontjaikat Fernando Alonso kilencedik helyének köszönhetően, nem volt nagy ünneplés a wokingiak garázsában (teljesen érhető módon).

    A legtöbben úgy vélik, hogy a McLaren-Honda kapcsolat 2017 végén véget ér, bár Boullier szerint átmenetileg is szakíthatnak: „Papíron ez egy jó stratégia” – mondta.

    „Ha egy másik motort használhatunk, amíg a Honda nem lesz versenyképes, akkor miért ne?! Ez az egyik forgatókönyv, amit fontolóra veszünk” – mondta.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a McLarennek legkésőbb a nyár végéig döntenie kell, amit Boullier is megerősített: „hetek kérdése” a végleges judícium.

    Boullier ismét elmondta, hogy jövőre is meg szeretnék tartani Fenando Alonsót, ám egyes sajtóorgánumok már biztosra veszik a kétszeres világbajnok távozását.

    Azerbajdzsánban Alonso mindkét menedzsere jelen volt, Luis Garcia Abad a Renault, Flavio Briatore pedig a Mercedes vezetőségével tárgyalt.

    Marc Surer, a korábbi svájci Forma-1-es versenyző már sejt valamit a háttérben: Alonso kétes jeleket mutatott a hétvége során.

    „A McLaren nem volt versenyképes Bakuban, Fernando mégis azt mondta, hogy jól mennek számára a dolgok. Azt is hozzátette, hogy 2018-ban versenyeket fog nyerni. Vajon mit tud, amit mi nem?” – tette fel a kérdést Surer a Speed Week riporterének.

    „Megtanultam az évek során, hogy Fernando gyakran rejtett üzenettel tesz utalásokat, kiprovokálja a helyzeteket vagy ironizál.”

    „Jelen pillanatban alapvetően csak spekulálhatunk a helyzetéről.”

  • Pár tizedet hozhat a Honda „hármas motorja”

    Pár tizedet hozhat a Honda „hármas motorja”

    A Honda számításai szerint a fejlesztett hármas specifikációjú motor nagyjából 2-3 tized másodperces javulást hozhat.

    A japán gyártó a pénteki második szabadedzésen egy új belső égésű motort tesztelt Fernando Alonso autójában, ez volt az a bizonyos „hármas specifikáció”.

    A motorgyár mérnökei elmondták, hogy az adatok egyértelmű javulást mutattak, viszont ezt az egységet kénytelenek voltak kicserélni egy régebbi típusra. Erre azért volt szükség, mert Fernando Alonso váltóhiba miatt idő előtt befejezte a második gyakorlást, és meg kellett vizsgálniuk, hogy ez a hiba okozott-e valamilyen kárt a motorban is. A vizsgálat azonban megmutatta, hogy az új belső égésű motor sértetlen maradt, de nem teszik vissza a spanyol autójába, mert csak a mezőny végéről fog indulni, és emiatt csak feleslegesen lenne használva, miközben nincs valós esély a pontszerzésre.

    „A belső égésű motor fejlesztésétnél a teljesítményre koncentráltunk.” Mondta a Honda igazgatója Yusuke Hasegawa.

    „Normál esetben nem mondjuk meg, hogy mekkora javulást érünk el, de itt Bakuban akár két vagy három tized is lehet. Ami a megbízhatóságot illeti, az ICE (belső égésű motor) esetében nincs ezzel gond, így már tudunk a teljesítményre és a motorerőre koncentrálni.”

    Hasegawa azt is hozzátette, hogy a pályán mért adatok teljes mértékben megegyeznek a sakurai központban mért tesztadatokkal, ami egy újabb jó jel, de még nagyon sok dolguk van.

    „Ezen a pályán köridő javulást ugyan nem láttunk, de motorerőt mérő szenzor adatai ugyanazt mutatják, mint a gyárban. Örülök ennek a kis plusz teljesítménynek. A fejlődés ugyan elfogadható, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy utolérjük a többi motorgyártót. A következő fejlesztésnél fel kell gyorsítanunk a tempót.”

    Alonso örül a nagyobb teljesítménynek, de ő is felhívja a figyelmet arra is, hogy még mindig van hova fejlődniük.

    „Messzemenő következtetést nem lehet levonni eddig a hétvégéből, hiszen nem mentünk ideális motorbeállításon. Ha az adatok azt mutatják, hogy több motorerőnk az van nagyszerű és örülök neki. Azonban nagyon nagy még mindig a hátrányunk, nagyon sok munka van még ezzel a motorral.”

  • Alonso: Nyerhettünk volna…

    Alonso: Nyerhettünk volna…

    Fernando Alonso szerint „normál körülmények között” jó pozícióban lett volna ahhoz, hogy megnyerje az Azeri Nagydíjat.

    A spanyol 40-helyes rajtbüntetésének köszönhetően az utolsó helyről indult a Bakuban rendezett futamon, ám az előtte fel-fellobbanó káoszt kihasználva féltávnál már az ötödik pozícióban haladt. Később azonban képtelen volt feltartani a hátulról sorozatosan érkező pilótákat, ám még így is a kilencedik helyen intette le a kockás zászló, amellyel megszerezte saját és a McLaren első idei pontjait. Miután lényegében senkinek nem volt problémamentes délutánja, az éllovasokat is beleszámítva, Alonso szerint a McLarennek nyernie kellett volna.

    „Ez egy olyan futam volt, amelyet normál körülmények között meg kellett volna nyernünk” – mondta a spanyol. „[A későbbi futamgyőztes Daniel] Ricciardóval együtt autóztam az első safety car előtt. Ezután Hamilton elvesztette a fejtámaszát, Vettelt megbüntették, mindkét Force India kiesett és Kimi is… automatikusan második vagy harmadik helyen vagy ekkorra, vagyis a győzelemért harcoltunk volna, de sajnos nem vagyunk olyan helyzetben jelenleg.”

    A pálya karakterisztikáját látván Alonso nem számított rá, hogy itt valaha is pontot szereznek, ám a sok incidens ellensúlyozta a Honda egyenesbeli lóerőhátrányát.

    „A mi esetünkben minden a kezünkre játszott” – folytatta. „Ez egyike volt azoknak a napoknak, amikor a kieséseknek hála ingyen nyersz pozíciókat, de az pedig szégyen, hogy ezeket a pozíciókat a jelenlegi hátrányunk miatt képtelenek vagyunk megtartani. Mielőtt Bakuba jöttünk volna, lehetetlennek tartottam a két pontot, így természetesen örömmel fogadom el.”

    Alonso csapattársa, Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, 32 másodperccel lemaradva a spanyoltól.

  • Wolff: Fontos, hogy a Honda maradjon

    Wolff: Fontos, hogy a Honda maradjon

    Toto Wolff, a Mercedes osztrák csapatfőnöke úgy véli, prioritás a Forma-1 számára, hogy a japán gyártó továbbra is szerepet vállaljon a sportág életében.

    Habár továbbra is komoly problémák jelentkeznek az egykoron kiváló erőforrásokat gyártó Hondánál, Wolff szerint megoldást kell találniuk a problémáikra, és folytatni az F1-es szereplést.

    „Először is azt szeretnénk látni, hogy a McLaren és a Honda rendbeteszi a kapcsolatát. A legfontosabb, hogy maradjanak a sportban és megfelelő együttműködés legyen a motorgyártó és ügyfele között. Ez az ok, amiért nem kívánok belemászni a dolgokba” – utalt az egyre erősödő pletykákra, miszerint a McLaren jövőre ismét Mercedes hajtással versenyez majd.

    „Ha egy új házasságot fontolgatsz, először szakítanod kell, mielőtt ágyba bújnál” – jelentette ki Wolff.

    Mint az ismeretes, a Honda semmiképp nem marad ügyfélcsapat nélkül 2018-ban: a Saubernek ők fogják biztosítani az erőforrásokat.

    „Jelenleg jónéhány dolog történik a piacon, amit mi csak kívülről figyelünk. Nem szeretnénk beavatkozni vagy közbeszólni – erre törekszünk.”

    A McLaren csapatfőnökének, Zak Brwonnak az elmondása szerint döntés legkésőbb a nyári szünet közepén-végén születhet (azaz még augusztusban).

    A következő hetek tehát kritikusak lehetnek a Honda számára. Most hétvégén rögtön Bakuban lehetne bizonyítani, ám mind Fernando Alonso, mind Stoffel Vandoorne rajtbüntetésben részesül majd az időmérőt követően – erőforráskomponensek cseréje miatt.

     

  • Alonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!

    Alonso: A többiek azt hiszik, levezető körön vagyunk!

    Fernando Alonso szerint a McLaren-Honda tempóhátránya akkora, hogy hiába vannak gyorskörön, a riválisoknak úgy tűnik, mintha levezető körön lennének.

    A McLaren-Honda sebességbeli hiányosságának hangsúlyozása az elmúlt három évben Alonso egyik kedvenc beszédtémájává nőtte ki magát, akinek minden egyes alkalommal sikerül újabb és újabb pejoratív hasonlatokkal előrukkolnia. Az Azeri Nagydíj időmérőjének Q1-es szakaszában Alonso Daniel Ricciardóval találkozott a pályán, az ausztrál pedig, hogy ideálisabb körülmények között kezdhesse meg saját gyorskörét, megelőzte a spanyolt, aki szintén akkor vágott neki mért körének. A kettes kanyarba érve Alonso visszaelőzte Ricciardót, ezzel azonban mindketten időt vesztettek; a McLaren-pilóta végül egy 16. helyet érő időt autózott, amely a 40-helyes rajtbüntetés tudatában egy tulajdonképpen lényegtelen információ.

    „A kör elején valószínűleg kissé összezavarodnak, mert olyan kicsi a tempónk, hogy azt hihetik, lassú körön vagyunk és a boxutcába tartunk” – mondta Alonso. „De nem, mi ennyit tudunk, mi is mért kört kezdünk – ez a helyzet, és azt hiszem, ez kissé meglepő lehet számukra. Megelőznek az első kanyarban, én megelőzöm őket a következőben, mindkettőnk körének annyi, habár nem sok jelentősége volt, mert a Q1 elején történt, amikor még hidegek a gumik. Mindketten [Ricciardóval] az etapunk végén futottuk a legjobb körünk, szóval semmi probléma. Sajnálom, ha zavart keltünk a sebességünkkel, de sajnos nem tudunk mit tenni.”

    Alonso az utolsó helyről várhatja majd az Azeri Nagydíjat a csapattárs Stoffel Vandoorne mögül, aki szintén összeharácsolt egy 35-helyes büntetést.

  • Webber: Komédia, ami Alonsóval történik

    Webber: Komédia, ami Alonsóval történik

    Mark Webber, a korábbi Forma-1-es versenyző szerint abszolút paródiába illő, ami 2015 óta a McLaren-Hondánál Fernando Alonsóval történik.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző a McLaren-Honda házasság újraélesztésekor döntött úgy, hogy otthagyja a Ferrarit, és átszerződik a korábban nagy sikereket elérő brit-japán pároshoz.

    A harmadik szezonjukban hét versennyel a szezon kezdete után nulla pont áll a wokingi istálló neve mellett, még úgy is, hogy Alonso rendre kiemelkedő teljesítményt nyújt és legyőzi tehetséges újonc csapattársát, Stoffel Vandoornet.

    Webber a GPupdate.net-nek nyilatkozva fejezte ki együttérzését és sajnálatát korábbi kollégája iránt.

    „Elvesztegetett idő és komédiába illő, hogy a mezőny végén kell autóznia egy versenyképtelen autóban. Egyébként még mindig fenomenálisan vezet.”

    „Úgy gondolom, még soha nem volt ennyire elismerve. Azok után, hogy mit vitt véghez az Indy500-on és mire képes néha ezzel a McLarennel – Stoffel szerintem nem is érti.”

    „Gil de Ferrant, Alonso Indy500-as mentorát jól ismerem: hihetetlen dolgokat mondott az ottani szerepléséről. Lenyűgöző volt.”

    De vajon mi lesz a spanyollal 2018-ban? McLarenes szerződése ugyanis szezon végén érvényét veszti. „Majd meglátjuk milyen motorral versneyzik a McLaren jövőre. Ha Mercedest kapnak, nem ugyanaz a specifikáciojú lesz, mint a gyári csapaté. Nemde?!”

    „A McLarennek ezért plusz fél másodpercre lenne szüksége a kasztnitól” – jelentette ki Webber.

    Augusztusig azonban marad a találgatás: Alonso és Zak Brown csapatfőnök is számtalan alkalommal elmondták, hogy a nyári szünet folyamán döntenek 2018-as terveikről.

     

     

  • Boullier a Hondával is kénytelen tárgyalni

    Boullier a Hondával is kénytelen tárgyalni

    A McLaren és a Honda kapcsolata az elmúlt időszakban eléggé megromlott, köszönhetően annak, hogy a japánok évek óta nem képesek versenyképes motort gyártani, és az elmúlt napokban felerősödtek azok a pletykák, miszerint szeretnének visszatérni a Mercedes motorokhoz a wokingiak.

    Bakuban a francia csapatfőnök a belga RTBF csatornának nyilatkozott a jelenlegi motor helyzetről.

    „Jelenleg nem tudok határidőt mondani, hogy mikorra fogjuk meghozni a döntést, hiszen vannak jelenleg is érvényben lévő megállapodásaink, azaz a Hondával is kötelesek vagyunk tárgyalni, de ez nem jelent még semmit.” Mondta Boullier.

    „Én eddig nem mondtam se azt, hogy a Hondával folytatjuk se azt, hogy más valakivel. Csupán az van, hogy bármilyen megoldásban benne vagyunk, de mindenképpen új szerződésre és új ambíciókra lesz szükségünk.”

    A Honda fejlesztéssel érkezett Bakuba, ami azonban ismét nem hozott kellő változást.

    „Mi továbbra is hiszünk a Hondában, mert nagyon sok erőforrást és akaratot ölnek bele a fejlesztésekbe. Amiben viszont nem vagyok biztos az az idő. Nem tudom, hogy meddig lehetünk mi még türelmesek, pedig az egésznek ez a kulcsa.”

    Arra a kérdésre, hogy tárgyalnak-e a Mercedessel, Boullier nem kívánt válaszolni.

    „Nem szeretnék válaszolni erre a kérdésre, mert komoly vitákat indíthatnék el a válaszommal.”