Címke: Honda

  • Alonso mehet Le Mans-ban, ha aláír a McLarenhez

    Alonso mehet Le Mans-ban, ha aláír a McLarenhez

    A McLaren nem állna Fernando Alonso és a 2018-as Le Mans-i 24 órás kapcsolatának útjába, ha a spanyol hosszabbít a wokingi istállóval.

    Alonso egyik dédelgetett álma a triple crown megszerzése, ami a Monacói Nagydíj, az Indy500 és a Le Mans-i 24 órás megnyerését foglalja magába. Monacóban 2006-ban és 2007-ben is győzni tudott, idén pedig az Indy500 kedvéért ki is hagyta a hercegségi futamot, habár nyerni (önhibáján kívül) nem tudott. Elég valószínűtlen, hogy Alonso 2018-ban ismét kihagyná a monacói versenyt, Le Mans azonban tradicionálisan nem-F1-es hétvégén zajlik, amit 2015-ben Nico Hülkenberg ki is használt. Renault-motorra való váltásuknak köszönhetően a McLaren már félig megszerezte Alonso szolgálatait egy újabb évre, Zak Brown pedig egyértelművé tette, hogy nem állnak a spanyol versenyző álmainak útjába – feltéve, hogy ez nem hátráltatja a csapat F1-es esélyeit.

    „A 2018-as Le Mans túl korai a McLarennek” – utalt Brown a wokingi csapat hosszútávú versenyzést illető terveire. „Minden energiánkat leköti, hogy az F1-es csapatunk újra sínen legyen. A téma viszont felmerült, és ha szeretné kipróbálni magát Le Mans-ban, a megfelelő körülmények között nyitottak vagyunk az ügy iránt.”

    A Hondával való szakítást követően a McLarennél Alonso új szerződése került előtérbe, amelynek egyik sarkallatos pontja a kétszeres világbajnok fizetése. Brown optimistán nyilatkozott, szavaiból pedig úgy tűnik, Alonso fizetése nem sínyli meg a vaskos japán csekkek eltűnését.

    „Nagyon közel vagyunk Fernandóval” – folytatta Zak. „Összességében nagyon elégedett a csapat által követett iránnyal, emellett pedig a sportág egyik legjobban fizetett versenyzője. Ahhoz, hogy továbbra is velünk maradjon, az elkövetkezőkben is a sport legtöbbet kereső versenyzőihez kell tartoznia. Nem feltétlen [veszünk vissza a fizetéséből]; a nagyágyúk sokba kerülnek…”

    Alonso az elmúlt években évi 40 millió dollárt keresett, ez azonban túlzottan is magas összeg lehet a McLarennek – vagy mégsem?

    „A részvényeseink nagyon elkötelezettek és csak a győzelmet akarják” – mondta Brown. „Ennek megfelelően az alábbi ukázt kaptuk tőlük: tegyünk meg bármit, ami a győzelemhez kell. Az anyagi részleteket majd együtt kidolgozzuk, és a végén biztosan megkötjük majd a szükséges pénzügyi egyezséget. Eric [Boullier] költségvetése meglehetősen jókora, és tőkebefektetésre is többet költünk. Az általa megkívántak szerint alakítjuk a pénzügyi hátteret, hogy maximalizáljuk a versenytermékünk esélyeit.”

  • Taki Inoue mindent vivős reakciója a Hondának

    Taki Inoue mindent vivős reakciója a Hondának

    Taki Inoue a Forma-1 egy legendás alakja, noha ezt az elismerést nem az eredményeivel érte el.

    Ő valójában furcsa, humorosba hajló balesetéről híres, mely az 1995-ös Magyar Nagydíjon történt. Autója égő motorjának eloltásában szeretett volna segíteni a pályabíróknak, azonban egy érkező orvosi autó elütötte. Jobban mondva, gyakorlatilag ő ment neki… A jelenet azóta igazi klasszikussá vált, Inoue maga is a mai napig röhög az eseten, és védjegyévé vált a poroltó is.

    Saját magát japán legrosszabb Forma-1-es versenyzőjének tartja, és F1 rajongók százezreinek okoz vicces pillanatokat Twitter bejegyzéseivel.

    Így esett ez most is, mikor reagált a McLaren és a Honda szakításának hírére.

    „Hatalmas köszönet a Hondának. Már nem Taki Inoue Japán legnagyobb F1-es hibája.” – írta.

     

  • Hamilton a Red Bulltól tart, a McLarent visszavárja az élre

    Hamilton a Red Bulltól tart, a McLarent visszavárja az élre

    A McLaren vált 2018-ban motorbeszállítót, és a Renault lesz az új partnere, erősítették meg pénteken. A Hondás második frigy így csúfos kudarcot vallott három sikertelen év után. Korábbi versenyzőjüknek, Lewis Hamiltonnak megvan erről a véleménye:
    „Őszintén szólva meglep, hogy nem szakítottak már korábban. Ez egy hosszas kínlódás volt csak mindkét félnek. Remélem, most azonban sikerül újra tüzet csiholni a McLarenbe, és ez egy új kezdet nekik, mert velünk kellene harcolniuk valójában.”

    Ehhez képest a pályán Szingapúrban Hamilton is úgy látja, ahogy Daniel Ricciardo is, mégpedig hogy a Red Bull akár dominálhat is az utcai pályán a hétvégén:
    „Igen komoly harcba bonyolódhatunk ezen a pályán a hétvégén, amit nehéz uralni, nagyon meg kell találni a beállításokat ide. Akár mi leszünk jók, akár nem, a Red Bull dominánsnak tűnik jelenleg. A saját ligájukban vannak, olyan, mintha lenne még egy kis extra bennük. Nem tudom hogy találtak erre rá. Azt hiszem, talán az időmérőn kicsit közelebb kerülhetünk hozzájuk, de ők lesznek elöl. Nem tudom, hogy fel tudunk-e zárkózni rájuk, gyorsak az utolsó szektorban, de ott mindig is jók voltak. Nagyon jól bánnak a gumihőmérsékletükkel, mi tudtuk, hogy ránk nehéz hétvége vár.”

    Hamilton szerint a beállításaik végesek, és emiatt van a Mercedes gondban azzal, hogy gyorsabbá tegye a W08-ast:
    „Az autó összességében jó, de kellene még egy kicsi tapadás. Ez egy huplis pálya, jobb is lehetne az autó egyes részeken. Vannak hátrányai az autónknak, és ha ezek javíthatóak lennének, gyorsabb is lehetnék. Meglátjuk, hogy mit tudunk tenni, nagy dolgot biztos nem. Ezen nagyon nem tudunk változtatni, kisebb részleteken tudunk még álltani, és így fejlődhetünk.”

  • Honda: Az STR-rel a top3-ban leszünk

    Honda: Az STR-rel a top3-ban leszünk

    Aki attól félt, hogy a mclarenes szakítás véget vet a Honda vakmerő kijelentéseinek és jóslatainak, nagyot tévedett: a japán gyártó ugyanis már 2018-ra a meglehetősen ambiciózus konstruktőri harmadik helyet célozta meg a Toro Rossóval.

    A Szingapúri Nagydíj péntekét egy egész hadseregnyi hivatalos bejelentés érkezett: a McLaren és a Toro Rosso motorszállítót cserélt (csak a formalitás kedvéért, a McLaren Renault-ra váltott, míg a Toro Rosso Hondára), Carlos Sainz pedig jövőre a Renault pilótája lesz. Katsuhide Moriyami, a Honda márkaképviseletért és kommunikációért felelős igazgatója beismerte, hogy az elmúlt hónapokban komoly lelki válság gyötörte a japán gyártó vezérkarát, de az F1-ben maradás minden pillanatban a prioritásuk volt.

    „A Honda számára az F1 az alapítónk, Soichiro Honda álmával kezdődött, és immáron több mint 50 éves F1-es történelemre tekinthetünk vissza” – kezdte PR-beszédét Moriyami. „Az F1 nagyon fontos szerepet tölt be a cégünkben, szinte a DNS-ünk részét képezi. Az való igaz, hogy mostanában egy kemény időszakon mentünk keresztül és senki sem volt elégedett az elért eredményekkel, különösen az igazgatótanács nem. Rengeteg megbeszélést tartottunk, de az F1-ből való távozás fel sem merült opcióként. A célunk az, hogy átlendüljünk ezen a nehéz akadályon és ismét felvegyük a harcot a sport élmenőivel; vissza fogunk térni és jövőre az első három pozícióért fogunk küzdeni.”

    A McLaren-Honda kapcsolat legfrissebb szakasza csúfos kudarcot vallott, egyelőre ugyanis az együtt töltött három év alatt még csak közelében sem jártak a dobogónak. Moriyami szerint a fő probléma nem a Honda esetleges konzervatív hozzáállása volt, hanem hogy csak megkésve csatlakoztak a hibridformulás mezőnyhöz.

    „Nem hisszük, hogy a probléma oka abban keresendő, hogy nem vállaltunk elég kockázatot” – folytatta Moriyami. „Amikor visszatértünk az F1-be, már volt egy bizonyos hátrányunk, és most visszatekintve az a hátrány jelentette a legnagyobb problémát. Ennek ledolgozására a Honda minden tőle telhetőt megtett, mindent bevetettünk, hogy versenyképes szintre juthassunk. Úgy vélem, ezt a célt valamennyire sikerült is elérnünk, de természetesen tisztában vagyunk vele, hogy még messze nem végeztünk.”

    Masashi Yamamoto, a Honda motorsportrészlegének általános ügyvezetője bevallotta, hogy a McLaren már „a szezon eleje óta” a szerződés felbontásán ügyködött, és hogy „számunkra szégyen és csalódás, hogy szét kell válnunk”. Moriyami Toro Rosso-sikereket prognosztizáló optimizmusában azonban ő is osztozik.

    „Habár nincs sok időnk a következő szezonkezdetig, úgy érzem, jó évünk lesz és jó kapcsolatot fogunk kiépíteni az STR és a Honda között” – mondta Yamamoto. „Az STR szellemisége tökéletesen megegyezik a Hondáéval. Úgy hiszem, zökkenőmentes lesz az együttműködésünk.”

  • Alonso még azért odaszúr a Hondának

    Alonso még azért odaszúr a Hondának

    A Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén Fernando Alonso rádióján ismét olyat és úgy szólt, hogy azon csak nevetni lehet.

    A Honda gyengeségének köszönhetően eredménnyel nem nagyon tudja felhívni magára a figyelmet a spanyol versenyző, azonban rendre mond vagy tesz valami olyat, amivel eléri, hogy róla beszéljenek.

    A spanyol versenyzőtől rádión kérdezték meg egy gyors köre után, hogy akar-e újra próbálkozni, mire ő kissé lesajnálóan reagált, hogy csak azt ne…

    Íme a rövid párbeszéd:

    • McLaren: Szeretnél újra próbálkozni?
    • Alonso: Nem, kérlek, ne.
    • McLaren: Jelenleg a hetedik vagy az eredményjelzőn.
    • Alonso: Hozzáteszem, hogy elsők is lehetnénk.
  • A Toro Rosso megerősítette, hogy a Hondával folytatják

    A Toro Rosso megerősítette, hogy a Hondával folytatják

    A Toro Rosso megerősítette, hogy több éves szerződést írt alá a Hondával. Mindez annak a folyamatnak a része, hogy a McLarennel elege lett a japán erőforrásból és Renault-ra vált jövőre. Így azonban a Renaulttól kellett megválnia egy csapatnak, ez pedig a Toro Rosso.

    Az Autosport értesülései szerint a Toro Rosso három évre írt alá a Hondával.

    A Toro Rosso igazgatója, James Key szerint már zajlanak a munkálatok, hogy a csapat 2018-as autóját a Honda-motorhoz igazítsák, bár állítja, hogy drasztikus változtatásra nincs szükség.

    „Szorosan együttműködünk majd a Hondával a teljesítmény fejlesztésének tekintetében.” – mondta Key.

    „Erős, stabil és proaktív partnerkapcsolatra számítunk új Hondás kollégáinkkal.”

    „A Toro Rosso egy tapasztalt csapat, fiatalos energiával, a jövő csillagainak felfedezésének képességével.” – mondta Takahiro Hachigo a Honda Motor Company elnöke. „A Hondánál mindenki nagyon várja, hogy a Toro Rossoval dolgozzon, és izgatottan várjuk Forma-1-es utazásunk új fejezetét.”

    „Szeretném kifejezni elismerésem a Liberty Mediának és az FIA-nek, hogy közreműködtek abban, hogy ez a partnerkapcsolat létrejöjjön.”

  • McLaren először, Alonso másodszor

    McLaren először, Alonso másodszor

    Fernando Alonso jövője az elkövetkező hetekben tisztázódik, ám a spanyol udvariasan megvárja, amíg a McLaren rendezi sorait a Hondával történő szakítás után.

    A McLaren-Renault egyezség hivatalos bejelentését mára (péntekre) várja a nagyvilág, a Honda leváltásával pedig elviekben Alonsónak sincs már oka más csapat után kutatni. Mindezek ellenére azonban a kétszeres világbajnok szerződéshosszabbításának bejelentésére akár heteket is várni kell majd, noha ezt néhányan már a Szingapúri Nagydíj idejére prognosztizálták.

    „Mindenhol vannak opcióim, és mindegyik nagyon jó” – hintette a port Alonso. „Csak türelmesnek kell lennetek és várni néhány hetet. Akárhogy is döntök majd, mindenképpen győzni akarok – egyetlen szériában sem fogok csak azért versenyezni, hogy benne legyek az első tízben vagy tizenötben. Sok lehetőségem van és mindegyiket alaposan megvizsgálom, de az F1 az elsődleges célom, így először ilyen téren hozok döntést, mielőtt bármi másba belefognék. Ezzel egyidőben szeretnék egy kis időt adni a csapatomnak. Az együtt átélt nehéz időszakok után szeretném, ha együtt hoznánk meg a döntéseket, ha először vetnénk egy pillantást a jövő évi autóra, majd pedig ha ők döntöttek, csak akkor fogok én is. Hűséges akarok maradni hozzájuk, és nem fogok úgy döntéseket hozni, hogy ők még nem tették meg ugyanezt. Nyugodt és elégedett vagyok; majd meglátjuk, hogyan zajlik le az elkövetkező néhány hét.”

    A prioritást élvező F1 ellenére Alonso természetesen nem tett le a triple crown (azaz a Monacói Nagydíj, az Indy500 és a Le Mans-i 24 órás) megszerzéséről, amelyet még naptárütközés esetén is megvalósíthatónak tart. Idén már megpróbálkozott az Indy500-zal, ami miatt ki kellett hagynia a Monacói Nagydíjat, és reális esélye is volt a győzelemre, mígcsak az Andrettiben dolgozó Honda-motor, érezve a helyzetben rejlő finom iróniát, meg nem adta magát.

    „A triple crown megszerzése egyértelmű célja a jövőmnek” – mondta a spanyol. „Három versenyből áll, és ha az Indy500 egybe is esik Monacóval, a harmadik még mindig fogható. Az F1-ben maradásom azt sugallja majd, hogy hiszek a győzelmekben, ez pedig megkönnyíti majd a döntésem Monacót illetően, mivel nem szeretnék majd pontokat veszteni emiatt. Az F1 és az F1-es győzelem a prioritásom. A triple crown háromfutamos, nem csak Indy, így rengeteg lehetőségem van egy fantasztikus 2018-as szezon elérésére.”

  • A Honda továbbra is elkötelezett a Forma-1 iránt

    A Honda továbbra is elkötelezett a Forma-1 iránt

    Chase Carey úgy hiszi, hogy hiába az elmúlt évek gyengesége a Honda még mindig hisz a Forma-1-es projektjében.

    A japánok jelenlegi egyetlen motorpartnere a McLaren szinte biztosan a Renault erőforrásaival fog tovább versenyezni ezzel véget vetve a három év óta tartó együttműködésnek. A Hondánál azonban így sem kell aggódniuk, hogy partner nélkül maradnak, hiszen a Toro Rossoval állapodtak meg és akár a jövőben fel is vásárolhatják a faenzaiakat és gyári csapatot indíthatnak.

    Ahhoz, hogy a Honda 2017 után is a száguldó cirkuszban maradhat az nagyban köszönhető Jean Todt-nak és Ross Brawnnak, akik nagyban hozzájárultak a sikeres Toro Rossos szerződéshez.

    Szingapúrban azonban Kvyat még nem akart az egyezségről beszélni.

    „Mindaddig, amíg nincs hivatalos bejelentés az ügyben, addig nem szeretnék erről beszélni. Bármi is történik az csak jó lehet a csapat számára.” – mondta sz orosz.

    A Forma-1 első számú vezetője Chase Carey a japánok jelenlegi helyzetéről is beszélt, amelyben kiemelte, hogy a japánok továbbra is a száguldó cirkuszban képzelik el a jövőjüket.

    „A Honda egy nagyon fontos partner. Monzában találkoztam a Honda vezetőivel. Erről nem szeretnék részletesen beszélni, csak annyit tudok elmondani, hogy számomra úgy tűnik, hogy még mindig elkötelezettek az F1 iránt és izgatottan tekintenek a jövőbe.” – nyilatkozta Carey.

  • 3 éves szerződést kötött a Honda és a Toro Rosso!

    3 éves szerződést kötött a Honda és a Toro Rosso!

    A Red Bull és a Honda már az idei év korábbi szakaszában elkezdett egyeztetni arról, hogy adnának motorokat a Toro Rossonak, akik eddig a Renault erőforrásait használták. A Honda nagyon szeretett volna egy második csapatot, miután a Sauberrel nem jött össze az üzlet, de nyáron megszakadtak a tárgyalásaik velük.

    Időközben a McLaren is úgy döntött, hogy felbontja a szerződését a Hondával, miközben a wokingiaknak az volt az igényük, hogy megszerezhessék a Toro Rossonál felszabaduló Renault motorokat. Hosszas egyeztetések után a felek meg tudtak egyezni, de hivatalos megerősítésre még várni kell, de mindenképp bekövetkezik a Szingapúri Nagydíj alatt.

    A motorsport.com értesülései szerint három éves szerződést köt a Honda a Toro Rossoval, 2018-tól kezdve a jelenlegi motorformula szabályzás, 2020-as végéig.
    Miközben már a jövő évi autón dolgoznak, a döntés legalább előbb érkezett, mint amikor a Toro Rosso Renaultról annak idején Ferrarira váltott, 2015 decemberében. Az hogy most Hondára váltanak, azt is jelenti, hogy a kiscsapat három egymást követő évben más erőforrást használ.

    Amikor megkezdődött az egyeztetés a Toro Rossoval, Marko kifejezte a Honda vezér, Masashi Yamamoto felé azon igényét, hogy akár a Red Bullt is érdekelheti a váltás, amennyiben a Honda sikeresen javít a teljesítményén. Azzal, hogy a Toro Rosso szerződést tető alá hozták, könnyen elképzelhető, hogy a jövőben akár a nagycsapat is ezen motorokra vált.

  • A Renault felbontja a szerződését a Red Bullal! 

    A Renault felbontja a szerződését a Red Bullal! 

    A Red Bull bajban: a Renault felbontja a velük kötött szerződést, így Ricciardo és Max Verstappen jövője is kétséges. A franciák elárulták az energiaital gyártósoknak, hogy jövőre  hagynák ott őket, és ezzel rendesen megkavarják majd a versenyzői piac alakulását is.

    A Daily Mail értesülése szerint a Renault megunta a Red Bullos kötött különös házasságukat, 2019-től kezdve már nem látja el őket motorokkal. Hivatalosan ez még nem került megerősítésre, de az előttünk álló Szingapúri Nagydíjon ez is bekövetkezhet.

    A Red Bull csillagainak, így Daniel Ricciardonak és Max Verstappennek is a jövője egészen más irányt vehet. A Renault új partnere a McLaren lesz, és erről a pénteki első szabadedzés után lehet majd többet tudni, ahogy a Honda átpártolásáról a Toro Rossohoz is. Fernando Alonso jövőjével kapcsolatosan azonban nem valószínű, hogy már a hétvégén bejelentés lesz, mivel még nem sikerült megegyeznie a feleknek minden részletben. A McLaren az eredeti tervek szerint szeretett volna ennek is pontot tenni a végére, a szombati időmérő edzés után eredetileg.

    Sok sikert kívánunk Alonsonak a mai nyilvános sajtótájékoztatóhoz, ahol feltehetően kénytelen lesz még semmit se mondani a témával kapcsolatban.