Címke: Honda

  • A Red Bull elutasítja az új szövetséget a gyári Hondával is

    A Red Bull elutasítja az új szövetséget a gyári Hondával is

    Dr. Helmut Marko megismételte a Red Bull döntését, mely szerint a Porsche nélkül vágnak neki a Forma-1-es jövőjüknek.

    Hétfői jelentések szerint a Holland Nagydíj hétvégéjén hozott döntések „kipukkasztották” a VW tulajdonában lévő német sportkocsigyártóval 2026-ra kötött megállapodást, mivel véleménykülönbség volt arról, hogy ki fogja irányítani a csapatot az 50 százalékos kivásárlás után. Marko az Österreichnek ennyit árult el erről:

    „Soha nem volt üzlet vagy jogilag kötelező érvényű megállapodás, így nem volt mit kidurrantani.”

    Iparági források szerint a Porsche így a McLaren felé fordulhat, amelyet a márkát rendkívül sikeres korábbi Le Mans-i csapatfőnökük, Andreas Seidl vezet. Marko azért így folytatta a TZ-nek:

    „Mi vagyunk a legvonzóbb menyecske, de nem feltétlenül akarunk összeházasodni. Nem tudtunk megállapodni. Nem fogunk részvényt eladni a Porschénak. Ugyanakkor nem mi vagyunk a Porsche Szuperkupa.”

    Úgy néz ki, hogy a Red Bull terve most az, hogy 2026-ra a saját Red Bull Powertrains projektjét erőlteti, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig tagadta, hogy a Honda esetleges teljes visszatérése a Forma-1-be „B-terv” lehetne:

    „A HRC-vel kötött megállapodásunkkal a Honda egy lábujját bent hagyta a vízben. Ugyanakkor ami minket illet, ez a vonat már elhagyta az állomást.”

    A 79 éves Marko egyetért ezzel, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Hondával kapcsolatos hírek is „csak spekuláció”:

    „Most a világbajnoki harcra és a címvédésre koncentrálunk Maxszel.”

  • Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    A Red Bull megerősítette azon találgatásokat, amelyek szerint kipukkant a 2026-ra és azon túlra szóló, nagy várakozással várt gyári kapcsolatuk.

    A „kipukkadt” megjegyzést Ralf Schumacher vasárnap a német Sky műsorában tette, utalva a paddockban elterjedt pletykákra, amely szerint a Red Bull és a Porsche között vita van abban a kérdésben, hogy melyik félé lesz a döntő erő:

    „A biztosnak hitt alku kidurrant, vagy legalábbis egyelőre félre lett téve, mert nem sikerült megegyezniük.”

    Azzal számolt mindenki, hogy a Porsche megveszi a Red Bull Racing 50 százalékát. Erre már Dr Helmut Marko reagált, a Sport1-en:

    „Nem lesz a Porsche a részvényesünk. Minden adott ahhoz, hogy saját erőforrásokat építsünk.”

    Mindeközben felmerült, hogy a Honda egyszerűen úgy dönt, 2026-tól hivatalosan is visszatér a Forma-1-be. Schumacher pedig ezzel egyet is ért:

    „Miért is kellene a Red Bullnak egyébként a Porschéval mennie? Nekik van a legjobban kidolgozott, és legfüggetlenebb csomagjuk.”

    Amennyiben a Red Bull-Porsche üzlet teljesen összeomlik, a korábbi Forma-1-es pilóta úgy gondolja, a McLaren újra a legnagyobb esélyes ebben a keretben, Andreas Seidl miatt is. Seidl, a jelenlegi McLaren csapatfőnök hihetetlen sikerrel vezette a Porsche Le Mans-i felemelkedését. A Sport1 utalt rá ugyanakkor, hogy a Red Bull-lal vagy anélkül, de a Porsche 2026-tól mindenképpen be akar szállni a Forma-1-be.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner vasárnap szintén megerősíteni látszott, hogy a Porsche-téma legjobb esetben is a háttérbe szorult:

    „Azt állítottuk, hogy 2026-tól mi magunk leszünk motorgyártók. Voltak egyeztetések a Porschéval, de nagyon elhivatottak vagyunk a motorépítés mellett – a Red Bull első erőforrásának megépítése mellett. Ez egy új és izgalmas fejezet a Red Bullnak, és az, hogy a hajtáslánc-üzletághoz lesz-e partnerünk vagy sem, még vita tárgya.”

  • A VW szerint még nem értek véget a Porsche-Red Bull tárgyalások

    A VW szerint még nem értek véget a Porsche-Red Bull tárgyalások

    Az új Volkwagen vezérigazgató, Oliver Blume megerősítette, hogy a Porsche és a Red Bull közötti tárgyalások a 2026-tól kezdődő Forma-1-es gyári együttműködésről még zajlanak.

    Korábban számoltunk be arról, hogy az üzlet jelenleg függőben van, a jelek szerint azért, mert a Red Bull aggódik amiatt, hogy a bajnokcsapat 50 százalékának a Porsche részére történő eladásával elveszíthetik az irányítást.

    Blume, aki eddig a VW tulajdonban lévő Porsche vezérigazgatója volt, a Braunschweiger Zeitungnak azt mondta, hogy „még nem született végleges döntés” a Forma-1-es beszállással kapcsolatban:

    „Alapvetően üdvözöljük az új szabályokat, amelyek lehetővé teszik a motorok lényegesen nagyobb mértékű elektromossá tételétét, valamint a szintetikus üzemanyagok használatát. A Porsche tárgyal, de még nem hoztunk végleges döntést.”

    Úgy tudni, hogy a Red Bull hirtelen újragondolná a Porsche-szerződést, mivel a jelenlegi technikai partner Honda az új szabályok miatt újraindíthatja teljes körű gyári részvételét a Forma-1-ben.

    Nemrég a Red Bull és a Honda Racing Corporation (HRC) 2025 végéig meghosszabbította a jelenlegi megállapodását, a HRC elnöke, Yasuharu Watanabe a múlt hétvégén a Belga Nagydíjon tett látogatást. Az as-web.jp-nek tömören ennyit mondott:

    „Nem jöttem különleges céllal, de naponta tárgyalunk a Red Bull-lal arról, hogyan tovább a jövőben.”

    A teljes „Honda” márkajelzés azonban nemrég visszatért a Red Bull garázsának a csapatfelszerelésére.

  • Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Stefano Domenicali szerint több jelentkező is lenne az F1-es mezőny bővítésére, hiába az Andretti Global hírverése, nem ők az egyetlen jelöltek.

    Az amerikai alakulat ezen a héten jelentette be, hogy új, hatalmas bázist építenek Indianában, ez azonban nem hatja meg a Forma-1 vezetését.

    „Jelenleg nem azt látjuk, hogy a több csapattal nagyobb értéket képviselnénk.” jelentette ki Domenicali, az F1 vezérigazgatója.

    „Vannak más olyan társaságok, akik diszkrétebben fejezik ki az óhajaikat. Az Andretti nem ezt választotta.

    Van egy egyértelmű folyamat. Bárki, aki szeretne helyet az F1-ben, stabil háttérrel kell rendelkeznie és hosszútávon kell elköteleznie magát.”

    Jelenleg az Audi és a Porsche is fontolja azt, hogy belépjenek a sorozatba, valamint a hírek szerint a Honda is megbánta kivonulását. Az ilyen erős gyári jelentkezők mellett még az olyan nagy csapat, mint az Andretti is eltörpül Domenicali szemében.

    „Az, hogy ennyi gyártó érdeklődik az F1 iránt egy autóipar számára nehéz időszakban, eléggé hitelessé tesz minket. Azt mutatja, hogy jó irányba haladunk az új technológiák és a szórakoztatás terén. Ha esetleg nyolc gyártónk lesz, akkor nem kell attól félni, hogy az egyik fog irányítani mindent.”

    A 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban kiemelte, nagy lépést jelentenek a fenntarthatóság felé, de egy másik útvonalat célozna meg az elektromosság mellett.

    „Egyensúlyt kell találnunk az innováció, a fenntarthatóság, valamint az érzelmek közvetítése és a jó versenyzés között. Ha ez nem sikerül, nem vagyunk már igazi F1.”

    A legnagyobb változás azonban a versenyhétvégék lebonyolítását érintené.

    „A mérnököknek és a pilótáknak tetszik így, de a nézők többet akarnak. Nagyon elszánt vagyok ezzel kapcsolatban. Az első – pénteki – kör után azt szeretném, hogy minden nap legyen pont vagy díj, amit kiosztunk, minden pályára gurulás után. Miközben a vasárnapi futam szentségét tiszteletben tartjuk.”

    A másik nagy újítást, a sprintfutamokat nemrég a MotoGP is átvette, Domenicali pedig üdvözölte, hogy a motorosok követték az F1 példáját.

    „Jó, hogy a MotoGP is felfedez egy újfajta módot, mi pedig már hat sprintversenyért dolgozunk 2023-ra, bár a lebonyolítás részletei változhatnak a mostanihoz képest.”

  • A Honda megkímélte a Red Bullt az esetleges problémáktól

    A Honda megkímélte a Red Bullt az esetleges problémáktól

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta, sok álmatlan éjszakától kímélte meg őket a Honda.

    A japán gyártó 2021-ben döntött úgy, hogy ismét elhagyja a száguldó cirkuszt. Ugyanakkor a Bikáknak és az AlphaTaurinak továbbra is biztosítják a hajtásláncokat és technikai segítséget is nyújtanak az említett csapatoknak. Eredetileg a megállapodás 2023-ig szólt, ám a felek az elmúlt napokban kiterjesztették 2025-ig a kontraktust.

    A tegnap elfogadott új motorszabályok alapján a Red Bull Powetrains 2026-tól gyárt majd saját hajtásláncokat, ám addig a Honda erőforrásaira támaszkodhatnak. Az osztrák tanácsadó megnyugodtt, mikor sikerült meghosszabbítaniuk a szerződésüket a japánokkal. Ha ez nem sikerült volna, akkor a csapatnak 2023-ban saját motorral kellett volna előállnia, ami rengeteg fejtörést okozott volna az alakulatnak.

    „Hála Istennek, hogy változott az irányelvünk a Hondával. Eredetileg 2023-tól nekünk kellett volna összeszerelni a motorokat. Ehhez viszont pótalkatrészre is szükségünk lett volna, és a beszállítók 90%-a Japánban van. Hála Istennek, hogy ezt felülvizsgálták, mert technikailag, logisztikailag és nyelvileg is gondot jelentett volna. A mostani megállapodásunk alapján a Honda 2025-ig biztosítja számunkra az erőforrásokat.” – nyilatkozta Marko a Racingnews365.com-nak.

    Fontos volt a Bikák számára, hogy a japánoknál maradjon a motorgyártás, mivel így 2026-ban a Red Bull Powertrainst új belépőként tartják számon.

    „Nem tudunk belepiszkálni a hajtásláncba, ugyanis azokat lezárva kapjuk a Hondától. Ez nagyon is fontos a 2026-os státuszunk miatt. Egy nagy dobozban szállítják őket, és ha bármi probléma merül fel, csak a Honda szakemberei háríthatják el azt.” – magyarázta Marko.

    Addig is a Red Bull Powetrains már javában készül arra, hogy 2026-ban színre lépjen.

    „Jelenleg 300 alkalmazottunk van, ők csak a 2026-os szabályokkal foglalkoznak. Ha jön egy új gyártó, akár együttműködhetünk velük. Használhatnák a mi létesítményeinket, ami egy újabb plusz pont lenne. Ha jönne egy új érdeklődő azonnal lenne egy motorrészlegük hat próbapaddal.”

     

  • Ezért nem lett Honda F1 versenyző Vettel

    Ezért nem lett Honda F1 versenyző Vettel

    Sebastian Vettel a Red Bullnál élhette meg Forma-1-es pályafutása legnagyobb sikereit, négy világbajnoki címet nyert – de akár a Hondánál is kiköthetett volna.

    Otmar Szafnauer, az Alpine F1-es csapatfőnöke, a Honda F1 egykori stratégiai és üzleti tervezési igazgatója szerint volt egy kéthetes ablak, ahol Vettel még junior korában szerződtethető volt. Szafnauer mindig is jó remek ápolt Vettellel, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a német pilóta tavaly az Aston Martinhoz szerződött, miután 2020-iban tárgyaltak erről. Vettel a múlt hónap végén jelentette be, hogy az idény végén visszavonul az F1-től.

    Arra a kérdésre, hogy mi a legjobb sztorija Vettelről, Magyarországon Szafnauer elárulta, hogy volt idő, amikor azt remélte, hogy az akkor a Red Bullhoz és a BMW-hez kötődő ifjoncot a Hondához igazolhatják, de Gil de Ferran sportigazgató húzta az időt. Szafnauer így idézte fel az akkor történteket:

    „Seb odajött hozzám, és azt mondta: „Van egy kéthetes időablakom.” Akkor ő egy fiatal, nem is tudom, 19 éves, vagy mennyi volt. Van tehát egy két hetes ablakom, amikor lejár a szerződésem a Red Bullnál és azt hiszem, a BMW-nél is. Tehát, érdekel benneteket az, hogy leszerződjetek velem? Akkoriban még ismeretlenek voltak a képességei. Én azt mondtam magamban: „Igen, ez a csávó jó! Két hetes időablak!”

    Tehát odamentem Gilhez, és azt mondtam, „két hetes ablakunk van Seb Vettel szerződtetésére”. Annyit mondott, „ne aggódj, rajta tartom a szememet”. ‘Hogy érted azt, hogy rajta tartod a szemed? Két hetünk van! csak!. Persze, hogy, nem szerződtettük le.”

    Vettel a 2007-es Amerikai Nagydíjon mutatkozott be az F1-ben a BMW Sauber színeiben. A sérült Robert Kubicát helyettesítette, majd még abban az évben teljes munkaidős versenyzői ülést kapott a Red Bull junior csapatánál, a Toro Rossónál. Ez megnyitotta az utat Vettel előtt, aki 2008-ban Monzában a Toro Rosso színeiben a Forma-1 legfiatalabb futamgyőztese lett. 2010-ben a Red Bull-lal megszerezte az első világbajnoki címét.

    Szafnauer 2008 közepén hagyta ott a Hondát, ami a japán gyártó utolsó szezonjának bizonyult a gyári csapatként. Az év végén kihúzták a dugót, így a Brawn GP 2009-ben mindkét bajnoki címet megnyerte, mielőtt 2010-től a Mercedes gyári csapatává váltak volna.

    Szafnauer és Vettel 2020-ban egyeztettek az akkor még Racing Point néven ismert istállóhoz történő átigazoláshoz, beleértve a Brit Nagydíjon egy ismert autóval való beállást egy benzinkútra. Szafnauer elárulta, hogy Vettel házi sütésú kenyeret hozott magával, amikor az Egyesült Királyságban járt nála, amikor a négyszeres világbajnok jelleméről beszélt:

    „A COVID alatt jobban érezte magát, ha nem ment olyan szállodába, ahol azt hitte, hogy koronavírust szedhet össze. Gyakorlatilag nálunk töltötte az időt, amikor Angliába jött, mert mindenki minden nap tesztelt, így mindenki tudta, hogy fertőzés-mentesek vagyunk. Akárhányszor átjött, mindig hozott magával házi kenyeret, amit Svájcban készített, egy kis táskában, amit magával hozott. Emlékszem, amikor először, a gyerekek mindannyian csodálkoztak. Ugyanakkor nagyon szerették Seb házi kenyerét. Minden alkalommal, amikor jött, hoznia kellett a házi kenyeréből. Szenzációs! Úgy értem, ki más csinálna ilyesmit?”

  • Hivatalos: Hosszabbított egymással a Red Bull és a Honda

    Hivatalos: Hosszabbított egymással a Red Bull és a Honda

    Immáron hivatalos, hogy a 2025-ös szezon legvégéig biztosan meg fog maradni a kapcsolat a Honda és a Red Bull Forma-1-es csapata között. A két fél ugyanis eddig hosszabbította meg a közös szerződését egymással.

    A Milton Keynes-i istálló még a 2019-es szezonban kezdett el együttműködni a japán motorgyártóval és a partnerségük már az első évben gyümölcsöző volt, mert három versenyt is meg tudtak nyerni. 2020-ban további két győzelmet tudtak aratni, azonban az igazi nagy lépést 2021-ben tették meg, amikor a Honda rengeteget tudott fejlődni az új erőforrásával és a Red Bullnak is sokkal hatékonyabb kasznija lett az RB16B esetében.

    A hosszú csatározás végén a konstruktőri cím ugyan a nagy rivális Mercedesé lett, de Max Verstappen révén a japánok részben világbajnoki címet ünnepelhettek 1991 óta először, amikor ugyanis Ayrton Senna egy Honda hajtómű által működtetett McLarennel szerezte meg a bajnoki koronát.

    Ugyan a japánok már a tavalyi szezon végén kivonultak a Forma-1-ből, a motorszabályok befagyasztása lehetővé tette a Bikák számára, hogy továbbra is a Honda által gyártott erőforrást használják, egészen a 2025-ös szezon végéig.

    Az új motorformula bevezetéséig tehát a Honda és a Red Bull mérnökei közösen fognak dolgozni az energiaitalosok sikerein és ez a 2025-ös hosszabbítás már előrevetítheti azt, hogy ezen partneri kapcsolat megszűnése után szabad út nyíljon a Porsche előtt, hogy 2026-tól egyenrangú partnerként legyenek Red Bull mellett a száguldó cirkuszban.

    Christian Horner és Dr. Helmut Marko is „rendkívül örül a hosszabbításnak”, ugyanis mindketten úgy gondolják, hogy „az eddigi együttműködésük rendkívül sikeres volt a Hondával”.

    Ez abban is megnyilvánul, hogy 2022-ben mindkét bajnoki trófeát könnyen behúzhatják, miután az egyéniben 80, a konstruktőri bajnokságban pedig 97 ponttal előzik meg a második helyen álló Charles Leclerc-Ferrari duót.

     

  • A 79 éves Marko nem akar nyugdíjba menni

    A 79 éves Marko nem akar nyugdíjba menni

    Dr. Helmut Marko utalt rá, hogy még messze nem érte el a céljait a Forma-1-ben. Az egykori versenyző, aki az 1972-es Francia Nagydíjon elvesztette az egyik szemét, jövőre tölti be a 80. életévét, de ragaszkodik ahhoz, hogy egyáltalán nem gondolkodik a visszavonulásán. Marko, a Red Bull F1-es projektjének osztrák vezető tanácsadójaként, aki a hírhedt pilótaprogramért felelős, nyilatkozott a francia Auto Hebdo-nak:

    „Minden a szenvedélyről szól, és én nagyon buzgó vagyok. Imádom ezt a sporágat, és szeretek nyerni. Egyetlen tevékenységem sem stresszes nekem. Jól érzem magam, és amennyiben továbbra is megfelelően tudom végezni ezt a munkát, és nem rúgnak ki, addig ezt fogom csinálni.”

    Ugyan Marko F1-es versenyzői programja hírhedt a keménységéről, mégis elképesztően sikeres, hiszen olyan versenyzőket nevelt ki, mint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy Max Verstappen sikertörténete a legnagyobb eredménye:

    „Igen, utóbbi jobb, mert véget vetettünk a Mercedes 2014-ben kezdődött nagy uralmának. Igen sokat szenvedtünk azokban az években. A Honda mindent megtett, hogy minőségi motort szállítson, majd a saját juniorcsapatunk egyik tagjával megnyertük a bajnoki címet, és legyőztünk egy hétszeres világbajnokot. Persze, hogy ez volt a legnagyobb momentumunk.”

    Marko amiatt is örül, hogy Verstappen első bajnoki címe azt eredményezte, hogy a 24 éves pilóta nyugodtabban áll hozzá a Forma-1-hez:

    „Az édesapja, Jos már akkor beavatta őt, amikor Max még csak 4 éves volt, majd nagyon keményen bánt vele, de nyilvánvalóan jól működött a dolog. A bajnoki címe után éreztük, hogy nagyon megkönnyebbült az egész családban. Maxnek mindig is hatalmas nyomást kellett elviselnie Jos miatt, és most is ezt teszi, de már kevésbé. Mindez azonban érettebbé tette őt. 24 éves jelenleg, és egy fiatal világbajnok. A többi már csak a ráadás lesz.”

     

  • A suzukai főnök magabiztos a Japán Nagydíj visszatérése miatt

    A suzukai főnök magabiztos a Japán Nagydíj visszatérése miatt

    A pálya irányítója, Kaoru Tanaka azt mondja, biztos benne, hogy a Japán Nagydíj idén megrendezésre kerül, miután két szezont is kihagytak a Forma-1-es versenynaptárból. Japánban a szigorú koronavírus miatti korlátozások miatt a 2020-as és 2021-es évadot nem lehetett megrendezni a Honda tulajdonában lévő suzukai pályán. A tervek szerint a sportág októberben térhet vissza a helyszínre, de az is igaz, hogy a koronavírus-fertőzés jelenleg tovább növekszik Japánban és máshol is. Tanaka, a Japán Nagydíj promóter, a Mobilityland elnökeként nyilatkozott az as-web.jp-nek:

    „Ezek tények, bár a súlyosan megbetegedett emberek száma nem növekszik annyira, mint a fertőzötteké. Emellett az esetszámok világszerte növekednek, de a legtöbb ország most nyitott az utazásra, és a gazdasági fellendülést helyezi előtérbe. Úgy tűnik, hogy Japán is ebbe az irányba halad, így azt hiszem, hogy meg tudjuk tartani a versenyt, ha a helyzet ugyanolyan marad, mint most.”

    Tanaka elárulta, hogy Suzuka épp ezért folytatja a jegyértékesítést:

    „Egyelőre nem állítottunk fel semmilyen különösebb korlátozást. Idén világszerte jelentősen megnyugodott a koronavírus-helyzet, és a legtöbb ország most már abba a kategóriába tartozik, hogy nincs komolyabb korlátozás velük szemben a Japánba való belépéskor, függetlenül a használt vakcinától. Tehát nem fogunk olyan járványmegelőzési intézkedéseket alkalmazni, amelyek ezt meghaladják.”

  • Egyre biztosabb a harmadik motorgyártó kiléte az IndyCarban

    A jó hír az, hogy az NTT IndyCar Series továbbra is aktívan keresi a harmadik autógyártót, aki motorokat szállítana az új hibrid formula számára.

    Azt már nehezebb megítélni, hogy a Chevrolet és a Honda mellé csatlakozik-e, és ha igen, mikor csatlakozik egy új gyártó, amint a 2,4 literes, dupla turbós V6-os motorok kiegészítő energia-visszanyerő rendszerekkel 2024-ben üzembe állnak.

    A jelöltek közül továbbra is a Toyota hordozza magában a legnagyobb reményeket az IndyCar harmadik beszállítójának szerepére, és a sorozat tulajdonosa, Roger Penske szerint – aki egyben a világ legnagyobb Toyota-kereskedője is – a japán márka amerikai ágával továbbra is pozitív tárgyalások folynak.

    Még mindig folyamatban van a tárgyalásunk a Toyotával”mondta Penske a RACER-nek. „Bob Carter már visszavonult, így az ottani új vezetőséggel dolgozunk együtt. De emellett nem csettinthetsz az ujjaiddal, és nem várhatod el, hogy azonnal elkötelezd magad egy motorgyártó mellett.

    Bár nem teljesen irreális, de az idő előrehaladtával egyre kisebb az esélye annak, hogy 2024-re már egy harmadik beszállító is készen álljon. Ismert egy olyan záradék is, amely előírja, hogy egy új motorgyártónak 24 hónappal a debütálása előtt értesítenie kell a sorozatot és a meglévő beszállítókat.

    A szabályok szerint ez legkorábban 2025-re tolná ki egy Toyota vagy bármely más márka csatlakozását a sorozathoz, de a RACER információ az értesítési ablak lerövidíthető, ha minden fél egyetért a kérdésben.

    Tekintettel arra, hogy a Chevy és a Honda mennyire erősen szorgalmazta egy harmadik beszállító csatlakozását a sorozathoz, a Toyotát vagy bármely más gyártót valószínűleg szívesen látnák, amint készen áll a versenyzésre.

    „Reméljük, hogy egy bizonyos ponton meg tudunk velük állapodni” – mondta Penske a Toyotáról. „Nem mondom, hogy egyáltalán van egyezségünk, de dolgozunk rajta.