Címke: Honda

  • A Honda sokkal nyugodtabb a Toro Rossóval, mint a McLarennel volt

    A Honda sokkal nyugodtabb a Toro Rossóval, mint a McLarennel volt

    A Honda nyugodtabbnak érzi magát, miután elhagyta a McLarent, állítja egy a japán gyártóhoz közel álló forrás.

    A Honda tavaly év végén szakított a McLarennel, idén a Toro Rossoval dolgoznak együtt, és egyelőre úgy tűnik, hogy hatékonyan. Mindeközben a McLaren egyelőre ugyanúgy küzd a Renault-val, mint korábban a Hondával.

    Arra a kérdésre, hogy a Honda elégedett-e a szezon előtti tesztekkel, egy japán újságíró, Kaz Kawai beszélt a Marca című spanyol lapnak.

    „Természetesen örülnek.” – mondta. „De nem annak, hogy látják a McLaren problémáit, hanem azért, mert egy hasonló motorral ők gyorsabbak. Szóval az erőforrás jó és megbízható, azért boldogok.”

    „A Honda nem akart szakítani a McLarennel, mely folytatta a kritizálásukat, de ez van. Most sokkal nyugodtabbak, elégedettek, hogy az erőforrásuk jó, és még tovább fog fejlődni.” – folytatta Kawai.

    „Azt mondják (a Honda), hogy könnyebb a Toro Rossoval dolgozni.” – mondta egy másik japán újságíró, Tsuyoshi Fukue.

    Mindez részben annak is köszönhető, hogy Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke jól ismeri a Hondát abból az időből, mikor még Ralf Schumacherrel dolgozott, mikor az Japánban versenyzett a ’90-es években.

    „Nagyon boldogok vagyunk a Hondával.” – idézi Tostot az AS című lap. „Biztos vagyok benne, hogy versenyképes csomagot adnak majd nekünk, hogy a szezon során sokat lépünk majd előre, és végül nagyon versenyképes autónk lesz. A célunk, hogy a középmezőny élén legyünk. Nem érdekel a McLaren, de biztos vagyok benne, hogy nekünk versenyképesebb lesz a csomagunk, mint az övék.”

  • Ez most már TÉNYLEG Michelisz Norbert eladó Type R-je!

    Ez most már TÉNYLEG Michelisz Norbert eladó Type R-je!

    Nem is olyan rég, amikor Michelisz Norbi bejelentette, hogy márkát vált, rajongói körökben már futott egy Honda Civic Type R hirdetés, hogy eladó a Hyundaira váltó pilóta szolgálati gépjárműve, amit mi már akkor is gyanakodva méregettünk. Ugyan próbáltuk elérni a megadott telefonszámon a hirdetőt, de nem vette fel, végül annyiba is hagytuk. És milyen jól tettük ezt!

    Most eleve a magyar versenyző nevével hirdetik a 2017-es modellt. A hirdetés szerint 22.000 kilométernyit futott a fekete autó, amely limitált darab, és nem csak azért, mert Michelisz aláírta. A bő fél évet használt járgányt Norbi egyébként egy SUV autóra cserélte, immáron a Hyundai kínálatából, ami teljesen logikus lépés tőle, hiszen ismert, hogy hamarosan újra bővül a család.

    Aki élőben szeretné megtekinteni az autót, annak Budapesten az Üllői útra kell fáradnia, a XVIII. kerületbe.

     

    michelisz
    Michelisz Norbert eladó Honda Civic Type R GT-je, 2018-ban. Fotó: Hasznaltauto.hu

     

     

     

     

  • Balesete óta először vezetett versenyautót Monteiro

    Balesete óta először vezetett versenyautót Monteiro

    A portugál Tiago Monteiro a balesete előtt versenyben volt a WTCC világbajnoki címéért még tavaly nyáron, aztán az utolsó négy versenyhétvégét ki kellett hagynia a sérülése miatt. A 41 éves pilóta idén akar visszatérni az új WTCR széria egyik versenyzőjeként, és a Boutsen Giniun Racing hivatalosan is megnevezte pilótájukként. Jelenleg már folyik az előszezini teszt Monzában számos WTCR csapattal, így Monteiro is megkezdhette a munkát, immáron egy Honda Civic Type R FK8 TCR volánja mögött. A cél nála természetesen első körben az volt, hogy felmérhesse a fittségi állapotát, nem pedig az, hogy az autó fejlesztéséhez máris hozzájáruljon.

    A TouringCarTimesnak nyilatkozott Monteiro, nem sokkal az első körei után:
    „Jól érzem magamat. Fizikailag nincs semmi gondom. Három kört tettem csak meg, és megnéztem a rázóköveket is kicsit, hogy bírja-e a nyakam és a vállam, de nem fájt. Keményen edzem, és azt hiszem, hogy ezzel nem is lesz gond. A fő probléma még mindig a szemeimmel adódik, amelyek még mindig nem tökéletesek, látom azt, hogy dolgozni kell még a látásomon. Épp ezért, ez még nem egy éles teszt nekem, hanem inkább csak felmértem azt, hogy milyen az edzettségi állapotom, mert látnom kell azt, hogy min kell még többet dolgoznom. Még nem az autó fejlesztésére koncentrálok, hanem arra, hogy kiderüljön az, hogy vagyok. Megértettem, hogy adódnak még problémák, és a szemem reakcióideje nem 100%-os, de az orvosaim optimisták, hogy ez is hamarosan rendben lesz, csak idő kérdése az egész. A célom az, hogy Marrákesben már versenyezzek.Az elmúlt hónapban nagyot változtak a dolgok, így van remény arra, hogy ezen hónapban még több pozitív változás lesz, ugyan elég késő, de azt hiszem, hogy a héten tudunk dönteni majd a verseny indulásomról.”

  • A McLarent lenyűgözte a Honda eddigi szereplése

    A McLarent lenyűgözte a Honda eddigi szereplése

    Meglepően impresszív megbízhatóságát látva Zak Brown ügyvezető igazgató nem ment el szó nélkül volt motorpartnere, a Honda téli szereplése mellett.

    A legkevesebb megtett tesztkilométer a McLaren neve mellett szerepel. A szokásos – legyinthetnénk, de utána eszünkbe jut, hogy az MCL33-ban idén már Renault-motor dolgozik. A Honda újdonsült gyári partnere, a Toro Rosso ezzel szemben a megbízhatóság mintaképe: az olasz kiscsapatot eddig egyetlen komolyabb meghibásodás hátráltatta, az is a hátsó fékkel volt kapcsolatban – az erőforrás hibátlan.

    „Remek munkát végeznek” – dicsérte a Hondát Brown. „Mi a saját programunkra koncentrálunk. Pontosan tudom (és számítottam is rá), hogy mindenki lázasan hasonlítgatja majd a mi teszteredményeinket az övéikkel, de Éric [Boullier] és az egész csapat csak a saját dolgukkal foglalkozik. Biztosak vagyunk benne, hogy nagyon jó szezonunk lesz.”

    Meglepetésként érte-e a McLarent a Honda viszonylagos sikere? A válasz egy egyértelmű, noha kissé szűkreszabott, nem.

    „Tisztában vagyunk vele, milyen nagyszerű vállalattal állunk szemben” – folytatta Brown. „Csak idő kérdése volt, hogy beinduljanak a dolgok és a fejlesztések. Jó tesztjük van; örülök neki.”

    Bennfentesként Brendon Hartley is hasonló véleményen van, mint Brown.

    „Hoztak néhány fejlesztést és nagyon keményen dolgoznak” – mondta az új-zélandi pilóta. „Eddig egyetlen megbízhatósági problémába sem ütköztünk. A Honda szempontjából minden roppant simán halad, ami hatalmas pozitívum.”

    Nem mintha Hartley bármi mást várt volna Szakurától…

    „Mielőtt idejöttem, pozitívan és optimistán álltam a helyzethez” – magyarázta. „Észszerűtlen lett volna már azelőtt rémálmokat látni, mielőtt egyáltalán belevágtunk volna a projektbe. Amikor három vagy négy hete meglátogattuk a gyárat, éreztem, hogy mindenkiből valamiféle nyugodt magabiztosság árad. Nagyon magasra tettem a lécet elvárások terén, különösen az utolsó egy-két faenzai megbeszélést követően, ahol mindenki csupa szépet és jót látott a Honda részéről. Ahogy mondtam, magasak voltak az elvárásaim, de az igazság az, hogy ezt mindet teljesítették is.”

  • A Toro Rosso sokkal több szabadságot ad a Hondának

    A Toro Rosso sokkal több szabadságot ad a Hondának

    A Toro Rossonál elmondták, hogy ők sokkal több szabadságot adnak a Hondának, hogy jobban boldoguljanak a Forma-1-ben.

    Három évnyi közös munka után a McLaren a tavalyi év során szakított a japánokkal, akikkel egy elég felejthető időszakot töltöttek el. A Honda új partnere pedig a Toro Rosso lett, míg a britek a Renault erőforrásait használják idéntől.

    Az eddigi tesztnapok azonban nem mutatnak komoly változást a csapatok háza táján, a McLaren továbbra is komoly technikai problémákkal szembesül, míg a Toro Rosso alatt megbízhatóan és erősen teljesít a motor.

    Sokan próbálják megfejteni, hogy ez a jelenség minek tudható be. Egyes elméletek szerint az olasz csapat sokkal jobban passzol a japánokhoz, mint a McLaren, akik bizonyos technikai követelményeket írtak elő a számukra.

    James Key, a csapat egyik vezetője a Corriere dello Sportnak nyilatkozott: „Mi szerettünk volna dolgozni a Hondával. A csapatfőnökünk jól ismeri őket, úgy éreztük, hogy egy barátságos és megértő kapcsolatot tudunk kialakítani, és ez eddig így is van.” – kezdte.

    „Igyekszünk megadni a Hondának azt a szabadásgot, amire szükségük van, hogy újra arra a szintre jussanak, amit megérdemelnek. Alapvetően mi is felelősséggel tartozunk, olyan autót kell adnunk nekik, amelyből kihozhatják a potenciáljukat. Szerintem ezt nagyra értékelik.”

    Key a motorok teljesítményét illetően elmondta, hogy nincs sok különbség a Honda és a Renault motor között

    „Mindaddig, amíg a dolgok így mennek, addig nincs okunk azt feltételezni, hogy a nyárig nem tudjuk utolérni a Renault-ot.”

  • Alonso úgy érzi, ő egy rendes srác

    Alonso úgy érzi, ő egy rendes srác

    Kétszeres világbajnok és az F1 egyik legjobban fizetett sztárja, de a paddockon túl Fernando Alonso csak egy átlagos embernek látja magát. A McLaren versenyzője bátor és bevállalós a versenypályán, de valójában egy kiegyensúlyozott, két lábbal a földön járó, a családjához ragaszkodó ember.

    „A család az életem alapja” – mondta Alonso a német Bildnek. „Mindent megosztok velük, elmondom nekik a gondolataimat, az álmaimat és a jövőbeni célkitűzéseimet, soha nem csinálok semmit anélkül, hogy azt előtte meg ne beszélném a családommal. Sokat utazom, és mindig találok időt arra, hogy felhívjam őket a repülő indulása előtt vagy érkezése után. Bárhol is legyek éppen, megpróbálok Skype-on beszélni velük.”

    Lewis Hamilton hangos és csillogó, divatos közösségi eseményeken résztvevő életmódjával ellentétben, Alonso nem mutatja gazdagságát, mindennapi életének egyszerű, gyakorlati megközelítését hangsúlyozza.

    „Tudod, én egy egyszerű srác vagyok, normális gyerek, normális barát. Tudom egy üveg tej árát a Luganó-i szupermarketben, ahol élek. Szeretek főzni és moziba járni. Ha Forma-1-es pilóta vagy, mindenki igyekszik minden gondot levenni a válladról, csak hogy kedvedre tegyen. Legyen ez a csapat vagy a szponzorok. De az F1-en kívül például én foglalkozom az utazásaimmal. Összehasonlítom az online árakat és saját magam foglalom azokat. Odafigyelek a kiadásaimra. A mindennapi életemben szem előtt tartom a saját problémáimat.”

  • A McLaren korábbi mérnöke szerint elhamarkodott volt a Honda leváltása

    A McLaren korábbi mérnöke szerint elhamarkodott volt a Honda leváltása

    Joan Villadelprat úgy véli, elhamarkodott döntést hozott a McLaren, amikor három kudarccal teli év után szakított a Hondával.

    „Már tavaly is fenntartásokkal kezeltem a McLaren döntését. Úgy gondolom, elhamarkodott volt a váltás, és a korábbi kapcsolat összes előnye hiányozni fog a McLarennek. Ügyfélcsapatként mindig lesznek korlátozásaid, különösen a Renault esetében. A francia büszkeség arra hajtja őket, hogy mindenáron le akarják majd győzni őket” – mondta Villadelprat, aki korábban a McLaren mellett a Ferrari, a Benetton és a Prost csapatnál is dolgozott.

    „A McLaren autója nagyon jó aerodinamikai szempontból, de ahogy telik az idő, a Renault is előrébb lesz. Nem a saját ambíciójukat figyelmen kívül hagyva fektetik a pénzüket.”

    A spanyol mérnök honfitársáról, Fernando Alonsóról is beszélt: „Kétségem sincs afelől, hogy Alonso dobogóra fog állni, de ennél előbbre jutni elég bonyolult lesz.”

    Az idén már Honda motorokat használó Toro Rosso szintén szóba került: „Nem zárnám ki a lehetőségét annak, hogy egy szinten lesznek a Renault-val és a McLarennel. Jól tudom, hogy tökéletesen illeszkedik az autójuk a Honda erőforrásához, és eltökéltek a projekt működését illetően, a Red Bullal egyetemben. Biztos vagyok benne, hogy a Red Bull 2019-től a Honda motorjait fogja használni és minden lehetséges segítséget megad nekik a fejlesztés során. Hatalmas potenciál rejlik a Hondában, ha valaki segít nekik kiaknázni a bennük lévő lehetőségeket” – tette hozzá Villadelprat.

  • Yann Ehrlacher csatlakozik a Münnich Motorsporthoz!

    Yann Ehrlacher csatlakozik a Münnich Motorsporthoz!

    A 21 éves Yann Ehrlacher is csatlakozhat a 2018-as WTCR mezőnyhöz, és a Münnich Motorsportnál Esteban Guerrieri csapattársa lesz. Ők ketten voltak az újonc sztárjai a 2017-es WTCC bajnokságnak, ahol Ehrlacher is tudott nyerni az RC Motorsport Lada Vestájával Argentínában. A francia még kétszer ezen kívül a dobogóra tudott érni, így tizedik lett a végelszámolásnál tavaly a versenyzők értékelésében.

    Az ifjúra komoly kihívás vár a pályán, hiszen most már egész évben megküzdhet majd a nagybátyjával, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel, aki visszatért a saját csapatával, ahol tavaly egyébként már versenyzett Ehrlacher az ELMS-ben is, az LMP3 kategóriában. Ehrlacher érthetően boldog:
    „Miután tavaly eltölthettem az első szezonomat a WTCC-ben, egyértelmű volt a célom, hogy ott legyek az új WTCR mezőnyében is. Igazán örömmel tölt el, hogy az ALL-INKL.COM Münnich Motorsport bizalmat szavazott. Ez remek hír nekem, mert ők egy nagyon jó csapat, sok tapasztalattal a versenyzés, és különösen a túraautózás terén. Ezzel a remek csomaggal természetesen nagyok az elvárások, és a célom az, hogy a bajnoki címért hajtsak, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy nagyon komoly lesz a harc. Egyértelműen nagyobb már rajtam a nyomás mint tavaly, de készen állok rá.”

    Ehrlacher a teljesen új, tizedik generációs Honda Civic Type R TCR-t vezetheti az argentin Esteban Guerrierivel egyetemben. A csapatmenedzser, Dominik Greiner így nyilatkozott:
    „Logikus, hogy számos versenyző volt a listánkon, és nem volt egyszerű dönteni. Azt érzem, hogy Yannal a Münnich Motorsport a legjobb csomagot is kapjuk, így örömmel látjuk a csapatunknál. Ő egy igazán tehetséges, gyors és motivált versenyző, aki remek versenyzői iskolát végzett az édesanyja és a nagybátyja révén. Yannak mér tavaly is voltak remek pillanatai a szezon folyamán, és remélem, 2018-ban is tudja ezt folytatni. Yann és Esteban mindketten profin dolgoznak, kéz a kézben csapattársakként, így jó szezonra számítunk velük.”

    Jó kérdés, hogy mi lesz így Tassi Attilával…

  • Sztárpilóták vezetik majd a rekorddöntési sorozatra készülő Honda Civic Type R-t

    Sztárpilóták vezetik majd a rekorddöntési sorozatra készülő Honda Civic Type R-t

    A Honda célja, hogy megerősítse a többszörös díjnyertes Civic Type Rvezető pozícióját a szegmensben, egyszersmind újfent, mindent kétséget kizáróan bebizonyítsa, hogy az utcai versenyautóként aposztrofált modell a mezőny leggyorsabbja.

    A különféle pályákon más és más ül majd a volánnál, és bizony nagy izgalmakra számíthatunk, a Honda ugyanis csupa sztárpilótát kért fel. A csapat legnevesebb tagja egyértelműen a korábbi F1-világbajnok Jenson Button (Egyesült Királyság) lesz, aki jelenleg a japán Super GT szériában versenyez egy NSX GT-vel. Mellette sorakozik fel a WTCR-ben induló Tiago Monteiro (Portugália) és Esteban Guerrieri(Argentína), valamint a szintén Super GT-ben szereplő Bertrand Baguette (Belgium).

    A Civic Type R előző generációja 2016-ban ejtette ámulatba a motorsport szerelmeseit és a vásárlóközönséget, akkor Estorilban, a Hungaroringen, Monzában, Silverstone-ban és a Spa-Francorchampson javított a pályacsúcsokon a BTCC- és WTCC-pilóták által vezetett sportkocsi.

    A 2018-as változat Estorilban (Portugália), Silverstone-ban (Egyesült Királyság) és a Spa-Francorchampson (Belgium) biztosan megméretteti magát, hogy a többi pálya melyik lesz, egyelőre nem hozta nyilvánosságra a japán vállalat.

    Az új Civic Type R a Honda nagy teljesítményű ferdehátúinak hagyományát viszi tovább, ennek megfelelően a kategória legdinamikusabban gyorsuló, legnagyobb végsebességű szereplője. A szokás szerint piros H-val jelölt Type R modellt a tizedik generációs Civic fejlesztési programjának részeként dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektje. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.

    A Civic Type R mozgatásáról kétliteres, 320 LE-s V-TEC TURBO erőforrás gondoskodik, aminek csúcsteljesítménye 6500-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkezik, 400 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékát pedig 2500 és 4500 között aknázhatja ki a pilóta. A típus képességeiről sokat elárul, hogy végsebessége 272 km/óra, s mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. 2017 áprilisában 7 perc 43,8 másodperc alatt ért körbe a Nürburgring Nordschleifén, így a leggyorsabb fronthajtású, sorozatgyártású szériaautónak bizonyult.

    „Type R Time Attack 2018” programot végrehajtó Civicet a Genfi Autószalonon, március 8. és 18. között tekinthetik meg az érdeklődők.

  • Az e heti F1 teszt legjobbjai

    Az e heti F1 teszt legjobbjai

    Az alábbi táblázatokban összegyűjtöttük az e heti négy F1-es tesztnap legfontosabb számadatait.

    Sorra vettük minden versenyző a négy nap alatt futott leggyorsabb körét és kialakult az alábbi sorrend. Az első tesztsorozat legjobb idejét (1:19.333) Lewis Hamilton futotta a negyedik tesztnapon, de nem sokkal marad el tőle Sebastian Vettel kedden futott legjobb ideje. Rajtuk kívül két versenyző tudott még 1 perc 20 másodperc alatti időt teljesíteni a négy nap során, ők Stoffel Vandoorne és Valtteri Bottas.

    Versenyző Legjobb köridő
    Hányadik tesztnapon futotta?
    Hamilton 1:19.333 4
    Vettel 1:19.673 2
    Vandoorne 1:19.854 4
    Bottas 1:19.976 2
    Ricciardo 1:20.179 1
    Magnussen 1:20.317 4
    Verstappen 1:20.326 2
    Räikkönen 1:20.506 1
    Hülkenberg 1:20.547 1
    Alonso 1:20.929 4
    Sainz 1:20.940 4
    Stroll 1:21.142 4
    Gasly 1:21.318 2
    Kubica 1:21.495 2
    Sirotkin 1:21.822 2
    Ocon 1:21.841 2
    Perez 1:21.973 4
    Hartley 1:22.371 1
    Grosjean 1:22.578 1
    Leclerc 1:22.721 2
    Ericsson 1:23.408 1
    Mazepin 1:25.628 1

    A négy nap során a legaktívabb versenyző a Toro Rossós Pierre Gasly volt, aki összesen 229 kört teljesített a barcelonai versenypályán. 200 körnél többet rajta kívül még Sebastian Vettel és Valtteri Bottas futottak.
    *A szerdai, „havas” nap próbálkozásainak köreit nem számoltuk bele.

    Versenyző Körök száma
    Gasly 229
    Vettel 218
    Bottas 212
    Sainz 151
    Vandoorne 147
    Ericsson 142
    Leclerc 140
    Magnussen 132
    Sirotkin 127
    Hülkenberg 122
    Ricciardo 105
    Verstappen 102
    Alonso 102
    Stroll 100
    Hamilton 94
    Hartley 93
    Räikkönen 80
    Ocon 79
    Perez 65
    Grosjean 55
    Kubica 48
    Mazepin 22

    Csapatszinten is a Toro Tosso volt a legbuzgóbb, versenyzőik összesen 322 kört teljesítettek. Ez külön pozitív azt figyelembe véve, hogy ők az egyetlen Honda motoros csapat a mezőnyben.

    Ezzel szemben a legkevesebb időt a Force India töltötte a pályán: Mazepin, Perez és Ocon összesen 166 kört teljesítettek.
    *A szerdai, „havas” nap próbálkozásainak köreit nem számoltuk bele.

    Csapat
    Körök száma
    Toro Rosso 322
    Merecdes 306
    Ferrari 298
    Sauber 282
    Williams 275
    Renault 273
    McLaren 249
    Red Bull 207
    Haas 187
    Force India 166

    Az motorgyártók tekintetében is összegeztük a számokat. Összesen a Ferrari motoros csapatok teljesítették a legtöbb kört. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy melyik motorszállító hány csapattal volt jelen, megállapítható, hogy a Honda volt a legaktívabb.

    Motorgyártó Körök száma Csapataik száma
    Egy csapatra jutó körök száma átlagosan
    Ferrari 767 3 256
    Mercedes 747 3 249
    Renault 729 3 243
    Honda 322 1 322