Címke: Honda

  • Hivatalos: Monteiro Suzukában újra versenyezni fog!

    Hivatalos: Monteiro Suzukában újra versenyezni fog!

    A Honda bejelentette, hogy a tavalyi balesete miatt hosszú ideig a versenyzéstől távol maradó Tiago Monteiro visszatér, és rajthoz áll a WTCR következő fordulóján, Suzukában, Japánban!

    A 42 éves versenyzőt idén Benjamin Lessennes és Ma Qinghua helyettesítették.

    Az orvosok javaslatára ugyan Makaóban nem fog versenyezni, de jelen lesz a helyszínen

    „Nem is tudom, hogyan kezdjem elmondani nektek, hogy mennyire jó érzés visszatérni.” – mondta Monteiro. „Voltak idők, mikor elég kilátástalannak tűnt a helyzet, de sosem vesztettem el a reményt, hogy eljön majd ez a nap és elszántan küzdöttem, jobban, mint valaha, hogy visszatérhessek oda, ahol lenni akarok.”

    „Szívszaggató volt számomra az egész év során a versenyeket járni és nézni, ahogy mások azt csinálják, amit nekem is kellene, szóval szerintem Suzuka nagyon érzelmes lesz. A tény, hogy a Honda hazai pályáján térhetek vissza – ugyanott, ahol az első WTCC versenyemet futottam velük 2012-ben -, szintén nagyon különleges dolog és nagyszerű módja annak, hogy visszafizessem a bizalmat és támogatást, amit felém mutattak a felépülésem során.”

    „Nem tűzök ki célokat, csak jól akarom érezni magam, kényelmesen és önmagam akarok lenni az én saját helyemen, mielőtt 2019-ben a teljes szezonra visszatérek, és ezért – az orvosok tanácsára – nem versenyzem majd Makaóban. Nagyon hálás vagyok a szakembereknek, hogy segítették a felépülésemet, a családomnak, barátaimnak és támogatóimnak; csodálatosak voltatok ez idő alatt.”

  • Michelisz Norbi újra a M1RA-ban: Ott lesz a TCR Europe szezonzárón!

    Michelisz Norbi újra a M1RA-ban: Ott lesz a TCR Europe szezonzárón!

    A hétvégén Barcelonában lesz a TCR Europe szezonzárója, és a M1RA volánjánál Michelisz Norbert is elindul, Nagy Dani csapattársaként. A magyar versenyző a saját csapatában utoljára tavaly Thaiföldön indult még szeptemberben a TCR International Series keretein belül, de még egy Honda Civic TCR-rel. Bári Dávid csapatvezető mindenesetre érthetően lelkes:

    „Amikor Norbi csatlakozik a csapathoz, az mindig egy érzelmes pillanat. Az, hogy egy világklasszis pilótával dolgozhatunk, mindenkinek megtiszteltetés a M1RA-nál, így nagyon büszkék vagyunk, és izgatottan várjuk a barcelonai hétvégét. A feladatunk most az, hogy a tapasztalatát és tudását eredményekre váltsuk a pályán. Nagy köszönettel tartozunk a támogatóinknak, és mindenkinek, aki segített abban, hogy ez újra megtörténhessen.”

    Michelisz Norbi hozzátette:

    „Mindenki a M1RA-nál tudja azt, hogy ők több mint egy csapat, inkább olyanok, mintha a családom lennének. A Hyundai versenyzőjeként a WTCR-ben felelősséggel tartozom az iránt is, hogy a legjobb eredményt szállítsuk a gyártónak a M1RA-val is, csapattársammal Nagy Dániellel Barcelonában. Köszönöm a BRC Racing Teamnek és a Hyundainak, hogy támogatnak ezen küldetésemben is.”

    És ha már M1RA, alábbi videónkban a csapat névadója, aki kis Mira is feltűnik! 🙂

  • Alonso és a Toyota már a szerződéshosszabbításól tárgyal

    Alonso és a Toyota már a szerződéshosszabbításól tárgyal

    Nemrég kiderült, hogy a Toyota már most tárgyal Fernando Alonsóval a 2018-2019-es WEC szuperszezon utáni folytatásról.

    A McLaren Forma-1-es csapatának pilótája az év elején csatlakozott a Toyota csapatához, a 8-as autójukba ült be Kazuki Nakajima és Sebastien Buemi mellé. Az ő csapatuk szerezte meg a japán gyártó első Le Mans-i 24 órás győzelmét.

    Alonso szerződése jövő júniusban jár le, a Le Mans-i szezonzáró után. A Toyota csapatának első embere, Rob Leupen szerint mindkét fél nyitott a folytatásra. Azonban bejelentésre leghamarabb 2019 tavaszán számíthatunk.

    Leupent a Motorsport.com kérdezte meg, hogy folytatnák-e a közös munkát Alonsóval a 2019-2020-as szezonban is: „Igen, és szerintem Fernando is szívesen maradna. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások, de egy olyan pilótának, mint ő, rengeteg lehetősége van. Szóval most csak várunk, és meglátjuk, hogy alakul. Élvezzük vele a munkát, szeretnénk vele folytatni. Ha Fernando is szeretne maradni, nyitottak vagyunk a folytatásra.”

    Olyan hírek jelentek meg a közelmúltban, hogy Alonso jövőre nem fut teljes szezont az IndyCarban a Honda miatt, akik azért nem adnának motort, mert a rivális Toyotával áll szerződésben. Leupen elmondta, hogyha Alonso Honda motoros autóval megy az IndyCarban, attól még szóba jöhet a Toyotánál.

    „Nem hiszem, hogy beszélnünk kell erről, főleg, hogy úgy tudom, nem is elérhetőek a Honda motorok. De ez egy más széria, más a közeg. Ha mégis szóba jön a dolog, elgondolkodunk rajta, de először Alonsónak kell döntenie, hogy neki mi a legfontosabb. Ha minket választ, elmondjuk neki, mi szükséges. Boldoggá akarjuk tenni, de vannak határok a Toyotánál. Remélhetőleg találunk egy kompromisszumot.”

  • Le van nyűgözve a Red Bull a Honda miatt

    Le van nyűgözve a Red Bull a Honda miatt

    Christian Horner és csapata le van nyűgözve, amiért a Honda fokozatosan, de egész évben tudott fejleszteni a motorokon a Toro Rosso segítségével.

    Miután a McLaren úgy döntött szakít a Hondával 2017 végén, megbízhatósági hibákra és gyenge teljesítményre hivatkozva, a Red Bull lecsapott a japán gyártóra, és testvércsapatuknak meg is szerezték. Lehet, hogy nincsenek égbemenő sikereik, de kisebb megvillanások adódtak az évben, ilyen például Pierre Gasly 4. helye Bahreinben, avagy Japán Nagydíj időmérőjén elért Q3-as szereplés. Suzukában láthattuk, hogy az olasz istálló képes még a meglepetésekre, hiszen 6. illetve 7. helyre kvalifikálták magukat, bár lehet a futam nem alakult túl jól számukra, és még a pontszerző zónából is kiestek, addig a paddockban az a hír járja, hogy a Honda motor most már erősebb, mint a Renault, sőt a legfrissebb mérések szerint, állítólag már gyorsabbak is 5 tizeddel a francia erőforrásnál.

    ,,Le vagyunk nyűgözve attól a fejlődéstől, amit a Honda produkálni tudott az idei évben. Nyilvánvalóan még nem dolgozunk együtt, egymás mellett, tekintettel arra, hogy csak a jövő évi autónk az RB15 fog rendelkezni azokkal a motorokkal, amiket ők gyártanak. Azt kell, hogy mondjam a kommunikáció tökéletes a felek között. Bámulatos az az erőfeszítés, elkötelezettség, vágy és eltökéltség, ami őket jellemzi.” – nyilatkozta a brit csapatfőnök.

    Masahi Yamamoto szerint az utolsó frissítés működik miután elhárították a fellépő kisebb hibákat az új specifikációjú motoron.

    ,,Nem voltunk olyan gyorsak a fejlesztés terén, mint amilyenek, lenni szerettünk volna. Azonban, jelenleg minden sokkal jobb. Fejlesztettünk, és végül sikeresen készen lettünk. Az Orosz Nagydíjon fellépő problémákat kijavítottuk.”

    Yamamoto elismerte, hogy van rajtuk nyomás, amiért jövőre egy top csapattal kell együtt dolgozniuk, akik megkövetelik a megfelelő eszközök biztosítását, ám mindezt biztatóan élik meg.

    ,,Örülök, hogy egy másik top csapattal is együtt dolgozhatunk. Hisszük, hogy a Red Bull a legjobbak között van a Formula 1-ben. Jól tudtunk együtt kommunikálni ebben az évben, nyilván van egyfajta nyomás rajtunk, azonban ezt jó energiává alakítjuk át, ami fantasztikus eredményekhez fog vezetni minket, mind a két csapattal.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Gasly: A tömeg jobban éltetett minket, mint Vettelt

    Gasly: A tömeg jobban éltetett minket, mint Vettelt

    Pierre Gasly arról beszélt, hogyan élte meg a Japán Nagydíjat, a Honda motorokat használó Toro Rosso pilótájaként.

    A francia elárulta, hogy abból a szempontból csalódott volt, hogy nem sikerült pontszerzéssel megköszönni a támogatást:

    „Nagyon különleges volt. Az elég egyedülálló, ha többen szurkolnak neked, mint Sebastian Vettelnek. Jó érzés volt a rajtrácsról látni azt a rengeteg szurkolót Toro Rossós sapkákban és pólókban. Már csütörtöktől kezdve rengeteg támogatást kaptunk.”

    „Emiatt volt nagyon fontos a maximumot nyújtani és ezért vagyok csalódott, hogy pont nélkül maradtunk úgy, hogy a legjobbunkat adtuk. A szombat még jó volt, de a futam nem alakult már annyira jól. Viszont így is köszönöm a rengeteg támogatást” – zárta értékelését a végül 11. helyen végző pilóta.

  • Az FIA miatt a Honda nem javíthatott motorja működésén Szuzukában

    Az FIA miatt a Honda nem javíthatott motorja működésén Szuzukában

    Egy előzetesen engedélyezett motorbeállítás-változtatást az FIA a Japán Nagydíj rajtja előtt vont vissza, a Honda így kénytelen volt visszatérni egy kevésbé optimális konfigurációhoz.

    Felfele váltásnál még mindig berezeg a Honda fejlesztett motorja, ennek kiküszöbölésére pedig a japán gyártó az időmérőt követően változtatni szeretett volna az utógyújtási paramétereken Pierre Gasly autójában. Noha az időmérő és a futam közötti időszakban parc fermé szabályok vannak érvényben, az FIA Jo Bauer révén engedélyezte az apró módosítást. Nem sokkal a futam előtt a rajtrácson azonban az FIA értesítette a Hondát, hogy vissza kell váltaniuk az eredeti beállításokra, de azt egyelőre nem tudni, pontosan miért. Ennek következtében Gaslynak a teljes nagydíj során a normálistól eltérő ütemben kellett váltania, ami habár lényegesen nem befolyásolta a motorteljesítményt, kisebb kényelmetlenséget okozott a franciának, aki a hetedik helyről rajtolva a 11.-en ért célba.

    „Írásos kérvényt nyújtottunk be a parc fermé változtatásról az FIA-nak” – magyarázta a Honda F1 technikai igazgatója, Tojoharu Tanabe. „Elfogadták, amiről ők is írásban értesítettek minket. Még nem tudom pontosan, miért vonták vissza a jóváhagyást; meglepődtünk, mert először igent mondtak, majd hirtelen a rajtrácson jött a nem. Tiszteletben kellett tartanunk az FIA döntését, így végül nem éltünk a módosítással.”

    Tanabe nem árulta el a változtatás mértékét, ám tekintve, hogy az FIA eredetileg rábólintott a kérésre, valószínűleg nem élet-halál kérdésről volt szó. Az akadályok ellenére a Toro Rosso pilótái dicsérték az erőforrás vezethetőségét, a teljesítménybeli előrelépés látható eredményeként pedig Brendon Hartley és Gasly a hatodik és hetedik helyekre kvalifikált a Honda hazai nagydíján.

    „Ami a teljesítményt illeti, elégedettek vagyunk” – értett egyet Tanabe. „A váltást követő oszcillációkat és az alacsony fordulatszámnál fellépő nyomatékleadást alaposan kielemezzük a [Szuzukában] összegyűjtött adatok alapján és a következő versenyre javítunk a helyzeten.”

  • Szögletesre csiszolódtak Gasly gumijai a verseny végére

    Szögletesre csiszolódtak Gasly gumijai a verseny végére

    A Toro Rosso eltolt taktikával próbálkozott a Japán Nagydíjon, ám ez végül Pierre Gasly (pont)vesztét okozta.

    Az új specifikációjú Honda-motorral felszerelt Toro Rossók az előkelő hatodik és hetedik helyekről vágtak neki a szuzukai Japán Nagydíjnak. Brendon Hartley indult előrébbről, a rajtnál azonban Gasly többekkel együtt elment mellette. A francia remekül tartotta pozícióját a verseny első szakaszában, hosszúra nyújtott szuperlágyas etapja azonban amennyire jó ötletnek tűnt az elején, annyira nem jött be a végére: miután a 31. körben kiállt kereket cserélni, hat helyet bukott olyanokkal szemben, akik már szintén túlvoltak a boxkiálláson.

    „Jó rajtot fogtam, sikerült megelőznöm Brendont és az első etap is jól ment” – magyarázta Gasly. „Közel voltam az előttem haladó Romainhoz, de nem is értem, miért nyújtottuk el ennyire a szuperlágyas etapot, mert négy vagy öt autó is elénk vágott. A kiállásnál lágyakat kaptam, amikkel az elején élvezetes csatákba tudtam bonyolódni, de néhány kör után a hátsók elkezdtek hólyagosodni. Annyira szögletesre radírozódtak a gumik, hogy az egyenesekben nem láttam rendesen.”

    Gasly a kockás zászlóig hősiesen küzdött, ám nem sokkal a leintés előtt Carlos Sainz elvette tőle az utolsó pontot érő tizedik helyet.

    „Nem akarok róla beszélni!” – utalt traumatikus élményeire a francia. „Az utolsó húsz körben csak a túlélésre koncentráltam. Sokkal több volt a futamban, szóval alaposan utána kell járnunk, mi történt. Valószínűleg nem a legjobb döntéseket hoztuk, de ez néha előfordul; utólag könnyű okosnak lenni és mondani, hogy ezt meg ezt kellett volna csinálnunk. Különösen a remek időmérő miatt sajnálom a dolgot, örültem volna, ha néhány ponttal meg tudom ajándékozni a csapatot és a Hondát itt Japánban.”

  • Hat hónap balszerencse után, Brendon Hartley magára talált

    Hat hónap balszerencse után, Brendon Hartley magára talált

    A Toro Rosso új-zélandi pilótája, Brendon Hartley nagyon boldog volt a Japán Nagydíj időmérő edzése után. Az új-zélandi pilóta a hatodik helyet kaparintotta meg, ami pályafutása eddigi legjobb rajthelye.

    Hartley helye kérdéses a faenzaiaknál, azonban Hartley elmondás szerint rengeteget fejlődött a bemutatkozása óta és

    „Az utóbbi hónapokban rendkívül frusztrált voltam,” – válaszolta Hartley a RaceFans-nak. „Tudtam, hogy előbb vagy utóbb sikerülni fog elérnem egy hasonló eredményt, azonban az előző versenyhétvégéken történtek olyan dolgok a színfalak mögött, ami nagy hatással volt a teljesítményemre. Nem úgy mentek a dolgok, ahogyan azt szerettem volna. Szerencsére a mai időmérőn minden összeállt.”

    „A Q3-as köröm nagyon jól sikerült,” – meséli az új-zélandi. „Rendkívül boldogan beszéltem a versenymérnökömmel a rádióban, ami nálam nagyon ritka.

    „Azt hiszem sikerült megtörnöm a jeget ezzel az eredménnyel. Tudtam, hogy egyszer sikerülni fog, hogyha minden jól alakul. Nem lenne nálam a stratégiai előny, hogyha nem kvalifikáltam volna Pierre (Gasly) elé.

    „A mai nap jól zárult a csapat számára. Nagy volt rajtunk a nyomás, ráadásul a körülmények is trükkösek voltak. Ez az első szuzukai versenyem, szóval elégedettebb nem is lehetnék ezzel az eredménnyel.”

    Hartley szerint az új fejlesztésű Honda motor segítségével jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába.

    „Köszönetet szeretnénk mondani a Hondának, ugyanis az új motor nélkül nem jutottunk volna be a Q3-ba. A motor segítségével gyorsabbak voltunk az időmérőn és a futamon is gyorsabbak leszünk.

    „A javulás mértékét nem tudom pontosan megmondani. Egyes hírekben fél másodpercet írtak, de ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom.

    „A rajt lesz az egyik kulcsmomentuma holnapi futamnak. Az idei rajtjaim eddig nem voltak valami jók. Jó lenne, ha meg tudnám tartani a pozíciómat, ugyanis ezen a pályán nagyon nehéz előzni.

    „Ha a stratégiánk is jó lesz a holnapi nap folyamán, akkor értékes pontokat szerezhetünk mind a ketten. „Remélhetőleg holnap is hasonlóan jó napot zárunk majd, mint ma,” – zárta a gondolatmenetet Brendon Hartley.

  • A Honda szeretné, ha lenne japán versenyző a Forma-1-ben

    A Honda szeretné, ha lenne japán versenyző a Forma-1-ben

    A Honda motorosport részlegének vezetője, Masashi Yamamoto elmondta, hogy a márka abban bízik, hogy hamarosan japán versenyző érkezik majd a Forma-1-be.

    A Honda két Formula 2 versenyzőt is támogat, Nirei Fukuzumit és Tadasuke Makinót, de egyiküknek sincs még elegendő szuperlicenszpontjuk ahhoz, hogy esetleg 2019-ben már az F1-ben szerepeljenek.

    „Nyilvánvalóan fontos Japánnak, hogy legyen japán versenyző a Forma-1-es rajtrácson és számunkra is fontos, a motorsport jövőjéért Japánban.” – mondta Yamamoto az FIA sajtótájékoztatón.

    Makino jelenleg 13. az F2-es bajnokságban, Fukuzumi előtt, aki előző hónapban, Monzában szerezte meg első győzelmét. Fukuzumi mindemellett Red Bull támogatott versenyző, bár nem a Junior Team tagja.

    Utoljára 2014-ben szerepelt japán versenyző az F1-es mezőnyben, Kamui Kobayashi személyében, aki a Caterhamnél versenyzett.

  • Tost: A Honda már erősebb a Renault-nál

    Tost: A Honda már erősebb a Renault-nál

    A Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost szerint a Honda új egysége átlépte a Renault-t.

    Az osztrák szakember úgy véli, az Orosz Nagydíj pénteki napján kipróbált motor, ,igazán fantasztikus”. A csapat ugyan kicserélte az említett darabot egy régebbi verziójú egységre, hogy a Honda mérnökei kiküszöböljenek pár problémát, valamint csökkentsék annak esélyét, hogy ki kelljen cserélni azt a gyártó hazai futamán, ezzel kockáztatva az azzal járó rajtbüntetést.

    ,,A Honda nagy lépést tett előre. Tegnap, az új specifikációjú motor volt az autónkba, és nagyon jól működött.” – nyilatkozta Franz Tost még pénteken.

    ..Az előző évben nem voltak megbízhatóak, sem erősek. Tudtuk, hogy voltak hiányosságok, de a Honda drasztikusan felzárkózott.”

    A Toro Rosso tavaly váltott Renault-ról Honda egységekre. Testvércsapatuk, a Red Bull TAG Heuer márkájú egységét cseréli majd le 2019-ben, szintén a japán gyártó által készített motorokra.

    A francia gyártó, ,,C” specifikáció tervezetét már korábban bemutatta, ám az osztrák alakulat megbízhatósági okokra hivatkozva visszatért a ,,B” verziójú erőforráshoz, bevállalva ezzel a büntetést az Orosz Nagydíjon. Christian Horner csapatfőnök elmondása szerint a következő futamon, viszont ismét a legújabb egységet fogják használni.

    ,,Tudjuk, hogy most már két erőforrás áll így a rendelkezésünkre az év végéig. A B verzió lesz az, amit Max (Verstappen) és Daniel (Ricciardo) Mexikóban használni fog, míg Japánban a C kódjelű motorral megyünk.” – nyilatkozta Horner

    ,,Remélem, elég komponensünk marad az év végéig, és büntetés nélkül teljesíthetjük az utolsó 5 futamot.” – tette hozzá a brit.

    Szerző: Csonka Nikolett