Címke: Honda

  • Verstappen: Hamiltonnak nem kell számolnia Bottasszal

    Verstappen: Hamiltonnak nem kell számolnia Bottasszal

    Max Verstappen arról beszélt, hogy Lewis Hamilton és a Mercedes hozzáállását szeretné követni a bajnoki cím megnyeréséhez.

    A holland az utóbbi időben nem mindig nyomdafestéket tűrő szavakkal véleményezte az autójában dolgozó Renault motorokat, ám most már ennek a korszaknak vége, ugyanis a Red Bull Hondára vált.

    „A motor jövőre teljesen új lesz” – mondta a Ziggo Sportnak. „Az elmúlt idő tesztidőszak volt, de még várni kell. Jók a kilátások az eddigi csomagunkhoz képest, egyértelműen sokkal jobbak.”

    Azonban a Red Bull óvatos marad, Verstappen azt mondta, csak próbál kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani a jövő év első felében, amikor a Honda még vélhetően zárkózik: „Ha csak egy kicsit jobbak tudunk lenni és aztán később úgy folytatnánk a szezont, mint Lewis idén, sokkal jobban nézhetne ki a bajnokság.”

    A holland nem érzi úgy, hogy Hamilton jobb pilóta, egyszerűen csak jobb autóba ül.

    „Ez nem arról szól, hogy készen állsz-e, vagy sem. Csak meg kell, hogy legyen hozzá az alkatod. Lewis már az első évében készen állt, csak mert egyből nagyon jó autót kapott. Most már ráadásul kevesebb rajta a nyomás is. Most is jó a kocsija, a csapattársával sem kell számolnia. Amikor az egész csapat veled van és még a kocsid is jobb, az egész sokkal könnyebb.”

  • Verstappen sosem akarta „leszólni” a Renault-t

    Verstappen sosem akarta „leszólni” a Renault-t

    A nyers kritikáiról híres Max Verstappen célja mindössze annyi volt, hogy fejlődésre sarkallja a Renault-t, árulta el a holland.

    A Renault-erőforrás megbízhatatlansága és erőhiánya volt a Red Bull egyik kedvenc vesszőparipája 2018-ban (is), a két alakulat kapcsolata pedig olyannyira megromlott, hogy a végleges szakítás mellett döntöttek. Ironikus módon a meghibásodások legnagyobb része a jövőre már a Renault színeiben versenyző Daniel Ricciardót érintették, ám csapattársa helyette is magára vállalta a nyilvános becsmérlő szerepét. Cyril Abiteboulék érthető módon nem vették jó néven a Red Bull támadásait, és miután hivatalossá vált a Red Bull-Honda együttműködés, nem voltak restek vissza-visszaszólogatni az osztrák istállónak.

    „Sosem az volt a célom, hogy leszóljam őket, csak jobbá akartam tenni a helyzetet” – magyarázta agresszív megnyilvánulásait Verstappen. „Igaz, hogy már aláírtunk a Hondával, de ha a Renault-val maradtunk volna, azt szeretném, ha fejlődnénk. Egyszerűen világosan fejezem ki magam; mondhatnám, hogy ’csak lazán, srácok’, de nem ilyen vagyok. Jobb lehetne és jobbnak kell lennie, mindössze teljes elkötelezettséget akarok. Úgy nőttem fel, hogy megtanultam, nyitottnak kell lenned a kritikák iránt. Sajnálom, ha valaki ezt nem tudja kezelni, de én nem csatlakozom az olimpiai ideálhoz – én nyerni akarok és ehhez minden félnek a maximumot kell nyújtania.”

    A Honda kezdhet aggódni ezen szavak láttán, de Verstappen mentségére legyen szólva, hogy nagy bizalommal és reményekkel áll a projekthez.

    „Remélhetőleg hosszútávú együttműködésünk lesz” – folytatta a holland. „Nem számítok rá, hogy azonnal minden klikkelni fog, de ezt talán butaság is elvárni. Mindvégig összeszedett leszek, de ezzel egy időben hinned kell a projektben és türelmesnek kell lenned. Nem hiszem, hogy rögtön a szezon elején már a bajnokságért fogunk harcolni, de ha már csak egy picit is jobbak leszünk, mint idén, közelebb lophatjuk magunkat a riválisainkhoz és kiegyensúlyozott szezont futhatunk, ami már önmagában előrelépés lenne. Nem feltétlen szükséges, hogy neked legyen a legjobb autód.”

  • Gasly izgalmas évre számít a Red Bull Hondával

    Gasly izgalmas évre számít a Red Bull Hondával

    A Red Bull új pilótája, Pierre Gasly szerint 2019 izgalmas év lesz a csapatának, mivel 12 év után motorbeszállítót váltanak: a Renault-ot Hondára cserélik.

    A franciának van már némi tapasztalata a Honda motorral, hiszen az idei szezonban velük dolgozott a Toro Rossónál, a Sky Sportsnak nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Hiszek ebben a projektben, látom, hogy mennyi munkát fektetnek bele és mennyi áldozatot hoznak érte.”

    A Honda még mindig nem érte el a legerősebbek, vagyis a Mercedes és a Ferrari motor szintjét. Viszont Gasly szerint hamarosan eltűnik ez a hátrány: „Biztos vagyok benne, hogy egy ponton sikerül ledolgozni, csak időt kell nekik adni. A Red Bull tapasztalatát elnézve bizonyos, hogy két ilyen erős cég valami nagyon izgalmassal fog előállni jövőre. Azt még látnunk kell, hogy mi a helyzet a Hondával, de nagyon érdekes lesz. A Red Bull megmutatta az év végén, hogy tudnak a győzelemért harcolni: Max nyert Mexikóban és vélhetően a Brazil Nagydíjat is megnyerte volna. Tisztán látszik, hogy működik a csomag. Ha van egy nyerő autó, Max egyből ott lesz az elején.”

    Verstappen Gaslyhoz képest tapasztaltnak mondható, hiába idősebb a francia másfél évvel (De még így is csak 22 éves). Neki még csak 26 F1-es versenye volt, a holland neve mellett pedig már 81 áll. Gasly tehát tisztában van azzal, hogy sokat kell még tanulnia. Igaz azt mondta, nem lesz másodszámúnak kikiáltva, azt elismerte, hogy majd kellhet egy kis idő, mire felveszi az élmezőny ritmusát.

    „Ez még mindig csak a második évem lesz. Sokat kell még tanulnom és fejlődnöm. Viszont tudom, hogy gyors vagyok. A lehető legtöbbet kell kihoznom a képességeimből, illetve fejlődnöm kell más területeken is. Meglátjuk, hogy megy majd Max ellen. Az egyik legtehetségesebb pilótáról beszélünk, mindig jó egy versenyképes srác mellett versenyezni. Nekem is ott kell lennem vele, nehéz feladat elé fogom állítani és amennyire lehetséges, fejlődni szeretnék versenyzőként. Meglátjuk, milyen eredmény sül ki ebből.”

    A Sky Sport szakértője, Martin Brundle is elmondta a véleményét: „Szerintem korrekt munkát fog végezni. Az kétségtelen, hogy megvan a sebessége, már csak az a kérdés, hogy ezt sikerül-e stabilan hoznia az élmezőnyben is. Nem lehetnek olyan hétvégék, ahol lemaradsz. Minden hétvégén, sőt minden nap teljesíteni kell. Meglátjuk, képes lesz-e rá.”

  • Marad a Red Bullal a TAG Heuer

    Marad a Red Bullal a TAG Heuer

    A TAG Heuer marad a Red Bull Racinggel jövőre is, annak ellenére, hogy új motorpartnere lesz a csapatnak: a Renault-t a Honda váltja.

    A Red Bull Renault-s szerződésében 2016-tól szerepelt az is, hogy a csapat nem használja motorja kapcsán a Renault nevet, azt csak maga a francia gyártó használja. Így keresztelték át a Red Bullokban az erőforrásokat TAG Heuerre. Jövőre ilyen motornév-váltásra már nem lesz szükség, de az óramárka ennek ellenére is a csapat partnere marad, 2021-ig biztosan.

    „Az elmúlt három szezon során a TAG Heuer név szorosan összefonódott a csapat erőfeszítéseivel.” – mondta Christian Horner csapatfőnök.

    „A TAG Heuer név kiemelkedő történelemmel bír az F1-ben, visszanyúlik a Nagydíj versenyzés aranykorába és mi büszkék vagyunk rá, hogy részt vehetünk abban, hogy eza történet folytatódjon.”

    „Nyilvánvaló volt számomra, hogy a TAG Heuer és az F1 közti hihetetlen kapcsolatnak folytatódnia kell ezen partnerség által.” – mondata Stephane Bianchi, a TAG Heuer főnöke.

  • Verstappennek van B terve, ha a Red Bull Honda nem válna be

    Verstappennek van B terve, ha a Red Bull Honda nem válna be

    Max Verstappen elárulta, hogy van B terve arra az esetre, ha a Red Bull a Hondával sem fog tudni a bajnoki címért harcolni a következő két évben.

    Egy 12 éves együttműködés ért véget az idény végeztével, hiszen a Red Bull szakít a Renault-val, mert az osztrákok belefáradtak abba, hogy a francia gyártó képtelen tartani az iramot a Mercedesszel és a Ferrarival. Az energiaitalosoknak kapóra jött, hogy fiókcsapatuk idén váltott a Hondára, és mivel meggyőzte őket a japánok teljesítménye, váltottak. Rendkívül magabiztosak annak ellenére, hogy Honda motoros autó még nem állt dobogón 2015-ös visszatérésük óta. Verstappen is magabiztos, de ha a dolog mégse sülne el jól, nem fog sokat várni, lép.

    „Nagyon szeretem ezt a csapatot és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk építeni a valaha volt leggyorsabb autót” – nyilatkozta a holland a Gazzetta dello Sportnak. „Csak a motor kéne, hogy elérjük a megfelelő szintet. Jövőre erősen kell próbálkoznunk és elő kell készítenünk a terepet 2020-ra, amikor már szeretnénk a címért harcolni.” Arra a kérdésre, hogyha nem alakulnak a dolgok a tervek szerint, egyértelmű választ adott: „Mindig van egy B terv…”

    A Mercedesszel már többször is szóba hozták Verstappent, a németek állítólag le akarták szerződtetni 2017-re. A holland viszont a Red Bullt választotta, akikkel 2020-ig írt alá.

  • Hamilton és Vettel is számol Verstappennel jövőre

    Hamilton és Vettel is számol Verstappennel jövőre

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel úgy gondolja, jövőre Max Verstappen is harcba szállhat a világbajnoki címért, ha a Red Bull és a Honda együttműködése gyümölcsöző lesz.

    A holland pilóta nem kezdte jól a 2018-as szezont, ugyanis hibák tarkították az első hat futamát, ahol többek között ütközött, Vettellel és Hamiltonnal is, ám az évad további részében teljesítményének köszönhetően, a negyedik helyen zárta a bajnokságot. A 21 éves versenyző több pontot szerzett mindenkinél a nyári szünet után, – kivéve Lewis Hamiltont – kétszer tudott nyerni, és 11-szer állhatott a dobogón.

    Hamiltont és Vettelt megkérdezte az Autosport, hogy szerintük Verstappen készen áll-e a bajnoki címért folytatott küzdelemre.

    ,,Max nagyon jól vezetett az szezon során, megmutatta, hogy konzisztens tud lenni, sokszor állt már mellettünk ebben az évben. – utalt Hamilton arra, hogy riválisa sűrűn állt a dobogón. – Tehát, ha a csapata olyan munkát végez, amivel még közelebb tudnak hozzánk kerülni, akkor természetesen bele fog szólni a küzdelembe.”

    A Red Bull erős fejlődést mutatott idei autója kapcsán, ám Verstappen szerint jövőre több fog múlni a Hondán. Eddigi győzelmeit (5) Renault motorral szerezte, ám úgy tűnik a francia erőforrás nem gyorsabb már, sőt ugyanolyan teljesítményre képes, mint a japán.

    ,, A pályán úgy gondolom nincs szüksége semmilyen tanácsra, minden hozzávalóval rendelkezik, ami csak kellhet. Van pár srác, akiknek jók a kvalitásai, Max kétségtelenül közéjük tartozik. Emlékszem még az én időmre a csapatnál, fontos a versenyképes csomag és a Red Bull nagyon-nagyon erős. Úgy gondolom ők több teljesítményt tudtak belepakolni az autójukba, mint bármelyik csapat az év során ezért lettek olyan versenyképesek. Max és Daniel bebizonyította, hogy nagyon gyorsak, és konzisztensek tudnak maradni, ezért biztos vagyok benne, hogy ennél is többet fogunk látni tőle.” – válaszolt a kérdésre Vettel is, aki eddig bajnoki címeit a Red Bullal szerezte meg.

    Verstappennek az év végére sikerült megelőznie Valtteri Bottast, aki az ötödik helyre csúszott vissza, ám a harmadik helyen lévő Kimi Räikkönen is csak 2 pontra volt az ifjú hollandtól. Könnyedén végezhetett volna eggyel előrébb, ha Bakuban nem ütközik csapattársával, valamint ha nem akad össze Esteban Oconnal Brazíliába.

    ,,Ezt mindig nehéz kérdésnek találtam, mert minden a rendelkezésre álló csomagtól függ a Formula 1-ben.” – válaszolt Verstappen is a riválisaira reflektálva. – „Mikor visszatekintek, nekem úgy tűnt, Lewis készen volt első évében arra, hogy világbajnok legyen. Mindig csinálhatod jobban a dolgokat, de ez minden évben így van, még akkor is mikor megnyered a bajnokságot, mindig akad olyan, amit jobban lehet csinálni. Ezért ha nincs is nyerő csomagunk, adódnak olyan hétvégék, mikor hibáznak vagy egyszerűn csak jobb napjaink vannak, viszont remélem először is a csomag lesz meg.”

  • McLaren: Nem bántuk meg a hondás szakítást

    McLaren: Nem bántuk meg a hondás szakítást

    Mohammed bin Essa Al Khalifa bahreini sejk, a McLaren Group egyik elnöke kitart a csapat Renault-ra váltása mellett és nem bánták meg a Hondával való szakítást.

    Három évnyi szenvedés után a McLaren a Renault-tól várta a feltámadást, ám a wokingi istálló idén sem mutatott sokkal jobb teljesítményt, mint hondás évei alatt. Ezzel szemben a japán gyártó jelentősen előrelépett a Toro Rosso partnereként, olyannyira, hogy még a Red Bullt is sikerült magukhoz csábítaniuk. Mohammed sejk azonban még mindig úgy véli, a McLaren hosszútávú érdekeit figyelembe véve a szakítás volt a megfelelő döntés, a rövidtávú anyagi hátrányok ellenére is, aminek következtében a Mumtalakat befektetőcsoportnak emelnie kellett támogatása összegén.

    „A cég hosszútávú érdekei szellemében cselekedtünk, habár nagyon drága döntés volt” – mondta a sejk. „De elkötelezettek vagyunk a McLaren iránt; az akkori irányunkat tekintve elkerülhetetlen volt a váltás. Hatalmas tisztelet a Hondának, de a kapcsolatunk egyszerűen nem működött, így inkább a civilizált tárgyalások és a szétválás mellett döntöttünk. Túl fogunk esni [ezen a hullámvölgyön], ami frusztráló, mert mindannyian versenyző típusok vagyunk, de muszáj túllendülnünk.”

    A McLaren főként év eleji stabilitásának és a riválisok szerencsétlenkedéseinek köszönheti a konstruktőri hatodik helyet (no meg Fernando Alonso rendíthetetlenségének), ám a pocsék kasztni csupán szindrómája a Wokingban mélyen gyökerező problémáknak. 2018-ban jelentős szervezeti átalakuláson esett át a McLaren: távozott Tim Goss technikai igazgató, Matt Morris mérnökigazgató és Éric Boullier versenyigazgató, az érkezési oldalon pedig Gil de Ferran sportigazgató, Pat Fry mérnökigazgató és Andrea Stella teljesítményigazgató található. A McLaren emellett provizorikusan leigazolta James Keyt a Toro Rossótól, a brit szakember azonban csak a 2019-es szezon folyamán tud csatlakozni a csapathoz, így közvetlen kihatása nem lesz az MCL34-re.

    „Tisztában vagyunk vele, miért nem tudtuk megfelelően fejleszteni az idei autót” – folytatta Mohammed sejk. „Alapvető problémába ütköztünk, de úgy véljük, sikerült kiküszöbölnünk. Ha még április környékén felfedeztük volna a probléma okát, építettünk volna egy B-autót, de sajnos túl későn [nyáron] találtuk meg. Nem vagyok benne biztos, hogy el kellene árulnunk, mire derítettünk fényt és hogyan, de nagymértékben megértettük a problémát, amiben a jövő évi autó fejlesztése is segített.”

    A rajongók számára legfeltűnőbb változás a McLaren pilótafelállását illeti: Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne egyaránt távozik a csapattól, helyükre pedig Carlos Sainz és Lando Norris érkezik.

  • Hartley visszajelzései felgyorsították a Honda fejlesztését

    Hartley visszajelzései felgyorsították a Honda fejlesztését

    Alexander Albon bejelentését követően a Honda nem volt rest elismerni a távozó Brendon Hartley hozzájárulásának mértékét, amely jelentősen felgyorsította a japán gyártó fejlesztési programját.

    „A Honda nevében szeretném kifejezni köszönetemet Brendonnak az egész éves kemény munkájáért” – írta a gyártó motorsport-igazgatója, Maszasi Jamamoto. „Brendon mindig is egy barátságos és elbűvölő egyéniség volt, aki azonnal magára vette a japán kultúrát és a Honda munkamódszerét, ami minden hondás dolgozóba rengeteg erőt és önbizalmat öntött az elmúlt néhány nehéz szezon után. Különösen élénken él az emlékezetemben, amikor Brendon a hatodik helyre kvalifikált a hazai versenyünkön Szuzukában – ez sokat jelentett a Honda számára. Hiányozni fog és sok sikert kívánunk neki a jövőben.”

    Jamamoto mellett a Honda technikai igazgatója, Tojoharu Tanabe is beszállt Hartley dicséretébe.

    „A Hondánál az egész év során mindenki élvezte a Brendonnal való munkát” – fűzte hozzá Tanabe. „Nagyon erős volt a technikai oldala, mindig pontos és hasznos visszajelzéseket adott annak köszönhetően, hogy kétszeres LMP1 világbajnokként és Le Mans-győztesként rengeteg tapasztalata van a hibriderőforrások terén. Ezek a visszajelzések felgyorsították a fejlesztéseinket, aminek révén sikerült előrelépnünk a szezon folyamán. Köszönjük, Brendon, és a lehető legjobbakat kívánjuk neked a jövőben.”

    A Toro Rossónál a teljes harci felállás megváltozik jövőre, Hartley távozása és Albon érkezése mellett Pierre Gasly Red Bullhoz történő promotálása lehetőséget nyitott Danyiil Kvjat meglepetésszerű harmadik visszatérésére 2019-ben.

  • Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    A 19 éves Daniel Ticktum második lett idén az European F3 bajnokságban, majd egymást követő évben másodszor is megnyerte a Makaói Nagydíjat. Innen egyenesen Abu Dhabiba repült, ahol helyettesíteni fogja Maximilian Günthert az Ardennél, pedig a csapat egyetlen győzelmét a német pilóta szerezte idén Silverstoneban, egy fordított rajtrácsos sprintversenyen. A FIA hivatalos nevezési listáján is már a brit pilóta neve szerepel.

    Ticktum jövőre feltehetően a Team Mugen színeiben indul a Super Formulában, ahol már vezetett idén akkor, amikor helyettesítette a Honda junior pilótáját, Nirei Fukuzumit. Ő egyébként ezen a hétvégén az Ardennél a csapattársa is lesz.

    A héten az Autosport.com rá is kérdezett Ticktumnál, hogy lehetséges-e esetleg neki egy teljes Formula 2-es program jövőre, amire így válaszolt:

    „Szívesen csinálnám azt is.”

    Az Arden idei versenyzői amúgy elhagyják a csapatot, Fukuzumi a Super Formulára koncentrál inkább a jövőben, Günther pedig csatlakozik a Dragon Racinghez a Formula E-ben. Az Ardent Garry Horner irányítja, aki a Forma-1-es Red Bull csapatnál főnökösködő Christian édesapja, így elég egyértelmű lenne az, hogy a Red Bull junior itt kössön ki, bár volt olyan elképzelés is, hogy akár a Toro Rosso F1-es versenyüléséig is eljuthat.

    Öt pont hiányzik neki az Forma-1-es szuperlicenszhez, amit akár megszerezhet úgy is, hogy a téli Toyota Racing Seriesben indul, amit ha megnyer, akkor hét ponttal gazdagodna. A Formula 2-es bajnoki címért még harcban álló Alex Albon jelenleg a kiszemelt a Toro Rosso istállónál, és ő lehet majd akkor Danyiil Kvjat csapattársa. A Red Bull egyeztet emiatt a Nissan e.dams FE csapatával, ahová eredetileg aláírt.

  • Hajmeresztő pillanatot élt át Alexander Rossi

    Hajmeresztő pillanatot élt át Alexander Rossi

    Centiken múlt, hogy óriási balesetet szenvedjen a korábbi Forma-1-es pilóta és Indy500 győztes Alexander Rossi, a híres Baja 1000 off-road versenyen.

    Az amerikai pilóta az IndyCar szezon utáni szünetet versenyzéssel igyekszik kitölteni, emiatt elindult a kaliforniai Baja sivatagban megrendezett off-road versenyen. A Honda Ridgeline-jával teljes sebességgel érkezett egy ugratóhoz, nem számítva arra, hogy a túloldalon egy elég nyugodtan közlekedő civil autó fog jönni vele szembe. Márpedig ez történt.

    Szerencsével határos módon a két autó centiméterekkel ugyan, de elkerülte egymást, csupán a szemben érkező autó jobb oldali tükre bánta az esetet.

    Az incidenst Rossi akkor nem is érzékelte, csupán utólag, az Instagramra feltöltött videókból értesült a történtekről.

    A videót a saját Twitter oldalára is feltöltötte, amin nagyon jól érzékelhető a két jármű közötti hatalmas sebesség különbség.