Címke: Honda

  • Beindult az AlphaTauri – így muzsikál a Honda motor az autóban – videóval

    Beindult az AlphaTauri – így muzsikál a Honda motor az autóban – videóval

    Megmutatta az AlphaTauri hogyan szól a Honda motor a 2023-as konstrukciójukban.

    A faenzai istálló idén már nem Pierre Gasly vezényletével indul neki az új szezonnak. A francia pilóta ugyanis az Alpine-hoz igazolt, így az olasz kis csapatnak kerítenie kellett egy új versenyzőt a helyére. Helmut Marko radarján sokáig Colton Herta neve villogott, ám az amerikai pilótának nen volt meg a kellő szuperlicensz pontja az induláshoz.

    Így a tavaly beugró Nyck de Vries-t választotta az istálló, aki Yuki Tsunoda oldalán küzdhet majd meg a pontszerző helyekért.

    Míg a két pilóta a Pirelli gumitesztjét teljesítette, addig a gyárban a mérnökök beindították a motort és megmutatták a rajongóiknak az eseményt.

     

  • Új motorpartnert jelent be a Red Bull New Yorkban?

    Új motorpartnert jelent be a Red Bull New Yorkban?

    Német sajtóértesülések szerint nem véltelenül a Nagy Almában mutatja be a Red Bull az új autóját.

    Február 3-án egy show keretein belül leplezi le Max Verstappen és Sergio Pérez az idei versenygép festését. Ám a német Sky úgy tudja, hogy egy új partner vezérigazgatója is részt fog venni az eseményen.

    A 2026-os új motorszabályok vonzóbbá teszik a száguldó cirkuszt az autógyártóknak. Az Audi már hivatalosan is jelezte belépési szándékát, míg a Porsche egyelőre nem talált magának partneristállót. A Bikák saját erőforrásprojektbe vágta és a fő hangsúlyt a Powertrainsre fektetik. Egy ideig a Porsche-val tárgyaltak, ám végül nem tudtak megegyezni azzal kapcsolatban, hogy kinek legyen nagyobb beleszólása a dolgokba.

    A műszaki területre viszont jól jönne nekik egy társ, de a megszokott segítőtől ezúttal eltekinteni a csapat. A Red Bull jelenleg a Honda hajtásláncait használja, ám a pletykák szerint 2026-tól már a Forddal állnának össze.

    A hírek szerint Christian Horner és Adrian Newey befogja jelenteni a bemutatón, hogy 2026-tól a Ford oldalán képzelik el az alakulat jövőjét.

    A napokban viszont Franz Tost már cáfolta ehhez hasonló pletykákat, ám a németek kitartanak az elméletük mellett.

    Tost elárulta, hogy ki nem lesz még biztosan a Red Bull motorbeszállítója

  • Így ment kirándulni Verstappen Milton Keynes környékén – videóval

    Így ment kirándulni Verstappen Milton Keynes környékén – videóval

    Max Verstappen minden idők legfiatalabb Forma-1-es futamgyőztese és a Forma-1 regnáló versenyzői bajnoka.

    A versenypályán kívül is izgalmas autózásra vágyik, így most egy Honda HR-V-t kapott szolgálati autónak. A Red Bull Racing főhadiszállásának közelében ment el kipróbálni az új japán autót, terepen is. Hiszen mi mást is csinálna a szabadidejében Max, mint akkor is vezet. Az örömautózása egy réten ér véget, és már épp élvezné a csendet, amikor üzenetet kap a központból…

    https://youtu.be/6vAIk5s0Jec

    De Vries számára Verstappen olyan, mintha a bátyja lenne

     

  • Andretti szerint az F1-nek nem szabad elutasítania a Cadillac ajánlatát

    Andretti szerint az F1-nek nem szabad elutasítania a Cadillac ajánlatát

    A General Motors és a Cadillac valóban komolyan gondolja, hogy sikeres lehet a Forma-1-ben.

    Ehhez ragaszkodik Mario Andretti, az F1 1978-as világbajnoka, akinek fia, Michael arra pályázik, hogy 2025-ben vagy 2026-ban csapatot indítson a királykategóriában.

    Kezdetben egy Renault vagy Honda ügyfélmotorral mennének – de Cadillac névre átkeresztelve, az új Andretti Autosport csapat jóváhagyását célzó új közös projekt részeként. Az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem igen szeretné felgyorsítani a folyamatot, de több jelenlegi csapat továbbra is határozottan ellenzi az Andretti-Cadillac terveit. A Mercedest irányító Toto Wolff így vélekedik erről:

    „Bárki, aki csatlakozik ehhez a környezethez, annak magával kell hoznia a szükséges növekedést, hogy a végén mindenki jobb, vagy legalább a jelenlegivel egyenértékű helyzetbe kerüljön. Sok remek dolog van az Andrettivel és a Cadillac-kel kapcsolatban. Csak azt kell jól megérteni, hogy miképp és mennyivel fogja növelni az F1 értékét.”

    Mario Andretti elárulta az Auto Motor und Sportnak, hogy a Cadillac sokkal többre vágyik, mint egy puszta motor-átnevezési megállapodás:

    „A General Motorsnak már van egy technológiai központja a motorsportért. Tovább folytatják a befektetéseiket ebbe a részlegbe, hogy végül maguk is lefedjék az autó és a motor minden technikai aspektusát.”

    A 82 éves egykori versenyző szerint a Cadillac jelenlegi imázsa „luxusmárkaként” van meg. Most azon dolgoznak, hogy szexibb és gyorsabb hírnevet szerezzenek neki, ezért így folytatta:

    „Az F1 tökéletesen beleillik a stratégiájukba. Valójában a Forma-1-nek azt kellene mondania, hogy „Üdv, Cadillac!”. Az egy történelmi pillanat lehetne.”

    A valóságban Andretti és a Cadillac is lényegében ki van szolgáltatva a jelenlegi csapatok lelkesedésének a hiányának, valamint a hosszú és költséges F1-es engedélyezési folyamatnak. Így folytatta ezért Andretti:

    „Az FIA már sok nagyon konkrét kérdést tett fel nekünk, és mindegyikre a teljes megelégedettségünkre tudtunk válaszolni. Az elnöknél minden írásba lett foglalva, ami egy pályázathoz szükséges. Amikor ez még nem volt elég, kérték tőlünk a gyártói elkötelezettséget – amit mi biztosítottunk. Mi mást adhatnánk még? Nem hiszem, hogy bárki is értené, ha a Forma-1 elutasítana egy nagy amerikai gyártót. Amennyiben a Ford is jönne, az egy álom lenne.”

    Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be

  • Ezek a tervezett változtatások a 2023-as Mercedes W14-esen

    Ezek a tervezett változtatások a 2023-as Mercedes W14-esen

    A Mercedes lett a legújabb Forma-1-es csapat, amely elárulta, hogy február 15-én hivatalosan is bemutatja a W14-est.

    A bemutatóra Silverstone-ban kerül sor egy digitális esemény keretében, mielőtt a híres brit pályán feltehetően shakedownt tartanak. Lewis Hamilton a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címére utazik, míg George Russell az elsőt keresi.

    Miközben az új autókat a bemutató időpontjáig, sőt valójában a szezon előtti tesztelésig titkolják, számos hír látott napvilágot az új járgányról. A RacingNews365 és a Formula Uno Analisi Tecnica által felvázolt W14 a W13-as továbbfejlesztése lesz, amely 2022-ben csak egy futamot nyert. A beszámolók szerint a legnagyobb változás az oldaldobozok területén lesz, mivel valószínűleg a „zero pod” koncepciójuk és a Red Bull-nál kialakított filozófia közötti középút felé mozdulnak el.

    A csillagos márka a váltóján is változtat majd, „a hátsó felfüggesztés kritikus alkatrészeinek más elrendezésével”. Másrészt pedig lemaradtak a közvetlen motorteljesítmény tekintetében – legalábbis először így tűnt. A Mercedes erőforrása most már újra hasonló szinten van, mint a Honda és a Ferrari.

    A német gyártónak problémái voltak az aero koncepciójukkal is, ami jelentős légellenállást okozott, ami azt jelentette, hogy egyenesekben küszködött – amivel az Aston Martin is szembesült.

    A Petronas a további nyereség érdekében egy új üzemanyagot fejlesztett ki, hogy „javítsa a fogyasztás hatékonyságát” és „optimalizálja az égést”.

    Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a Mercedes újra az élre kerüljön, azt majd az idő eldönti.

    A Mercedes főstratégája lett a Williams új csapatfőnöke

  • Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?

    Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?

    Az Andretti Autosport és a General Motors összefogott, majd bejelentették, hogy a hivatalos eljárás megnyitásakor terveznek szándéknyilatkozatot benyújtani az FIA-hoz.

    Az amerikai új belépő, Andretti Cadillac csapatként nevezne be. Mivel a 2026-os motorokra vonatkozó regisztrációs határidő lejárt, az Andretti nem fog saját erőforrást építeni. Kérdés, hogy így ki lenne a valószínűsíthető jelölt, aki a vadonatúj csapatnak szállítaná az erőforrásokat, ha a pályázatuk sikeres lesz? Mark Reuss, a GM elnöke már kijelentette, hogy már meg is állapodtak egy partnerrel:

    „Van egy aláírt megállapodásunk egy motor-beszállítóval, hogy elkezdjük, és aztán ahogy haladunk előre, úgy hozzuk be a szakértelmünket, hogy a jövőre nézve is létrehozzunk dolgokat.”

    Korábban arról volt szó, hogy Andrettinek hivatalos megállapodása van a Renault-val, de úgy tűnik, van egy másik, valószínűbb jelölt: a Honda. A japán gyártó hivatalosan 2021 végén hagyta el a Forma-1-et, de az elmúlt hónapokban újra érdeklődést mutatott a sportág iránt, növelve a márkajelzésüket mind a Red Bull, mind az AlphaTauri autóin, és bejelentette az FIA-nál, hogy a 2026-os szabályzatokhoz erőforrásokat kíván gyártani.

    A Cadillac és a Honda már most is állandó együttműködést folytat az elektromos járművek terén, így a két cég közötti kapcsolat pozitív. A két márka az IndyCarban is egymás ellen versenyeznek. Amikor a Hondáról kérdezték, Reuss ennyit tett hozzá:

    „Nyilvánvaló, hogy a Hondával komoly partnerséget ápolunk az EV-k terén, és a Hondával olyan szériákban is versenyzünk, mint az IndyCar. Tehát megvan ez a természetes tisztelet és kapcsolat – ami egyáltalán nem problémás, de a motorról csak később akarunk majd nyilatkozni.”

    Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be

  • Közel három év után birtokba vették a vietnámi versenypályát

    Közel három év után birtokba vették a vietnámi versenypályát

    Először rendeztek bármiféle eseményt is a 2020-as Vietnámi Nagydíjra épített hanoi versenypályán.

    Az 5.6 km hosszú utcai pálya közel három évvel ezelőtt adott volna otthont a távolkeleti ország első F1-es futamának, ám a koronavírus járvány keresztbe húzta a számításaikat. A következő évre azonban egyre nagyobb felhők gyülekeztek a versenyrendezés feje fölött, köztük a versenyért felelős első számú ember letartóztatása is.

    Vietnám ezzel nem csak 2021-rem hanem a jelek szerint végleg elbukta a Forma-1-es futamot, legalábbis ezen a pályán. Amely aszfaltcsíkot a terveknek megfelelően, határidőre befejeztek, ám a mai napig egy métert sem tettek meg rajta semmilyen versenyen.

    Elhagyatott Hanoi: mi történt a Vietnámi Nagydíjjal?

    A 2023-as új esztendő egyben egy új esélyt is jelent a pályának, már ami a körözgetést jelenti. A Honda Vietnam ugyanis itt rendezte meg az új évi Honda Thanks Day-t. A rengeteg motoros résztvevő nem a pálya teljes körét használta, hanem a rövidített változatát, amely a Grand Prix pálya harmadik szektorát és az első szektor egy részét jelentette.

  • Megvan a 2022-es év TCR autója, itt vannak a korábbi évek nyertesei is!

    Megvan a 2022-es év TCR autója, itt vannak a korábbi évek nyertesei is!

    Az Audi RS 3 LMS a különféle 2022-es szezonok lezárását követően már a második egymást követő szezonban, összesen pedig harmadszor lett az Év TCR-modellje.

    Az Audi a Honda Civic Type R és a Cupra Leon Competición-t utasította maga mögé, és szerezte meg a verseny első helyét a díjért – amelyet a TCR alkotói, a WSC osztanak ki, és amelyet a világszerte megrendezett, TCR-szabályzást alkalmazó versenyeken induló összes hitelesített modell eredményei alapján határoznak meg.

    Összesen 313 futamon osztottak pontokat az Év Modellje besoroláshoz, az Audi versenyautók összesen 76 győzelmet arattak, és közel 8500 pontot szereztek.

    Franco Girolami egy Audi autóval szerezte meg a TCR Europe bajnoki címét, míg Tom Coronel az FIA Motorsport Games győzelmét is megszerezte – mindketten a Comtoyou Racing csapat színeiben indultak. A Comtoyou állt az Audi öt győzelme mögött is a Túraautó Világkupa utolsó idényében, Gilles Magnus és Nathanaël Berthon is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Marcello Lotti, a WSC elnöke röviden ennyit mondott:

    „Az Év TCR-modellje címért folyó verseny minden évben egyre keményebb. Az Audi Sport egyike azon márkáknak, amelyek a kezdetektől fogva magukévá tették a TCR koncepcióját, és az RS 3 LMS TCR az egyik legversenyképesebb autónak bizonyult a kategóriában, amely kiváló eredmények eléréséhez segítette az ügyfélcsapatokat.”

    A 2022-es szezonban az Audi RS 3 LMS és a és a Honda Civic Type R között izgalmas küzdelem alakult ki, amelyet a végső eredményeik döntöttek el. Öt év alatt megnyerni háromszor ezt az elismerést ezért igazán figyelemre méltó teljesítmény.

    Az év TCR modellje:
    2016 – SEAT León
    2017 – SEAT León
    2018 – Audi RS 3 LMS
    2019 – Honda Civic Type R
    2020 – Honda Civic Type R
    2021 – Audi RS 3 LMS
    2022 – Audi RS 3 LMS

    Mégsem lesz még TCR hibrid rendszer jövőre

  • A Red Bull lefektette a szabályokat: Az AlphaTauri nem eladó!

    A Red Bull lefektette a szabályokat: Az AlphaTauri nem eladó!

    Helmut Marko nem sok esélyt lát arra, hogy a Honda és a Red Bull kapcsolata jobban összefonódjon 2025 után.

    2021-ben jelentette be a japán gyártó, hogy idén már nem kívánnak hivatalosan részt venni a Forma-1-ben. Ugyan a márka nem vonult ki teljesen, mivel a Red Bull és az AlphaTauri autóit ők látják el motorral.

    A szezon elején még a HRC név volt olvasható az autókon, ám évvégére visszakerült a Honda felirat. Jövőre is új néven fog helyet kapni a Bikák autóin, ugyanis 2023-tól Honda RBPT megnevezéssel vágnak neki az évadnak.

    A Red Bull a saját motorprogramjára fókuszál, és nem kívánja kiengedni a kezéből az irányítást. Ezért sem tudtak megegyezni a Porsche-val. Ugyanakkor arra nem sok esélyt lát az osztrák tanácsadó, hogy felmelegítsék a káposztát a japánokkal, és újra úgy egyesüljenek, mint a partnerségük kezdetén.

    „A ma is látható együttműködést fokozatosan tudtuk átalakítani. A Honda két évvel ezelőtt bejelentette, hogy kivonul. Akkor még úgy volt, hogy nem kapunk semmit, még motort sem akartak szállítani. Amikor arra került a sor, hogy 2026-tól ki mit csináljon, a dolgok elkezdtek bonyolódni. Úgy gondoltuk, hogy ők (Honda) csak az elektromos részt vállalják majd, de nem tudtunk közös nevezőre jutni.” – magyarázta Marko.

    Ám ha a Honda mégis a száguldó cirkusz mellett tenné le a voksát, egy eladó csapatot kellene találniuk. A legkézenfekvőbb választás az AlphaTauri lenne, ám a Red Bullnak eszében sincs túladni a testvér csapaton.

    „Ha a Honda vissza akar térni, akkor szükségük lesz egy top csapatra. Az viszont nem lehet az AlphaTauri, ha más motorunk lesz, akkor nem áll fenn a szinergia. Mikor körbe kérdeztem, kiderült, hogy mindenki egy második csapatot akar, az Auditól a Renault-ig. Nem sok választása marad így a Hondának.” – tette hozzá Marko.

    Porsche, Honda vagy Red-Bull-Ford jöhet 2026-tól? Esetleg mind?!

  • Japánban folytatja a Red Bull tartalékversenyzője

    Japánban folytatja a Red Bull tartalékversenyzője

    Két Formula 2-es év után Japánba szerződik a Red Bull tartalékversenyzője Liam Lawson. Az új-zélandi a Team Mugen csapat versenyzője lesz a Super Formula 2023-as idényében.

    A Honda színeiben rajthoz álló Lawson nem kisebb csapattársat kap, mint a címvédő és kétszeres bajnok Tomoki Nojiri.

    A 20 éves versenyző idén harmadik lett a Formula 2-ben, de talán számára az idei év legnagyobb előrelépés az a akadémián belüli feljebb lépése volt, ugyanis Jüri Vips botránya után ő örökölte meg az F1-es csapatok tartalékversenyzői pozícióját. Ennek köszönhetően több F1-es szabadedzésen és a szezont követő fiatalok tesztjén is autóba ülhetett.

    Nem lesz ismeretlen számára a Super Formula, hiszen a sorozat hivatalos év végi tesztjén már megismerkedhetett ezekkel az erős gépekkel.

    Lawson ezzel Pierre Gasly, Dan Ticktum vagy éppen Jüri Vips útját követi, akik az F2-t a Super Formulára cserélték.