Címke: Honda

  • Hiába a sok hiba, van, amiben a Ferrari a legjobb

    Hiába a sok hiba, van, amiben a Ferrari a legjobb

    Ugyan sok probléma adódott az elmúlt időszakban a Ferrarival, ám Helmut Marko szerint egy területen még így is kiemelkedő az olasz csapat.

    A Scuderia az időmérőn még ott lihegett a Red Bull nyakában, ám a versenyen újfent utolérte őket a balszerencse. Charles Leclerc technikai hiba miatt adta fel a versenyt, így nem szerzett pontot Bahreinben. A gondot okozó terület (vezérlőelektronika, amit már kétszer is cserélni kellett a 16-os autóban) további problémákkal látta el a csapatot, így a második futamon már büntetéssel nézhet szembe a monacói.

    Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    A tragikus szezonkezdés mellett egy dologba kapaszkodhat még a Ferrari, legalábbis legfőbb riválisuk szerint. Helmut Marko ugyanis azt állítja, hogy a vörösök rendelkeznek a legerősebb motorral idén.

    Az osztrák tanácsadó a további sorrendet is felállította. A Hondát és a Mercedest tette a második helyre, míg a harmadik erőt a Renault képviseli.

    „Az információink szerint a Ferrari erőforrása a legerősebb. A Honda és a Mercedes viszont egy szinten van. A leglassabb egyértelműen a Renault.” – árulta el Marko a Formel1.de-nek.

    Előnyével ugyanakkor a Scuderia nem tud élni. Hiába nekik van a riválisok szerint a legerősebb erőforrásuk, az ő egységük a legmegbízhatatlanabb is. Emellett az abroncsokat is ők koptatják a leggyorsabban. Az RB19-es az összes többi aspektusban kiemelkedik, míg a Ferrari csak a motorerő mentén az első.

  • Emlékszel az egyik legmeglepőbb F1-es autófestésre? Vettel és Hamilton is megirigyelné

    Emlékszel az egyik legmeglepőbb F1-es autófestésre? Vettel és Hamilton is megirigyelné

    Emlékeztek a Forma-1 történetének egyik legváratlanabb autófestésére? 2007. február 26-án a Honda bemutatta RA107-es autójának „Earth Dreams” festését.

    Az autón nem voltak szponzorfeliratok, csupán rajtszám, illetve Honda és Bridgestone logó. Ettől eltekintve az autón „csupán” a Föld domborzati térképe volt látható. A koncepció a környezetvédelem fontosságát hivatott népszerűsíteni. Bizony, téma volt ez már az előtt is, hogy Lewis Hamiton és Sebastian Vettel a zászlajára tűzte volna!

    A csapat vezetősége a szponzorálás új formájaként tekintett a projektre, amelynek keretében a vállalatok adományt küldtek egy környezetvédelmi jótékonysági szervezetne. A „szponzorok” így kapcsolódhattak a csapathoz és jelenhettek meg a csapat honlapján.

    Rubens Barrichello, Jenson Button, Honda Earth Dreams
    Rubens Barrichello, Jenson Button és iskolás gyerekek, az RA107 bemutatóján.  |  Fotó: Honda Motor Europe Ltd.

    A projekt amilyen meglepő volt, olyan gyorsan merült a feledés homályába. A Honda abban az évben a 9. helyen zárt (11-ből, úgy, hogy az egyik mögöttük lévő a bajnokságból kizárt McLaren volt), a festést sokan zavarónak találták, a Honda, mint márka pedig két évvel később kivonult az F1-ből. Gyári csapatként azóta sem tértek vissza; legutóbbi sikereiket a Red Bull motorszállítójaként érték el.

    Az Earth Dreams egyébként a Honda technológiájának elnevezése, mely közúti járművek üzemanyag-takarékosabbá és környezetbarátabbá tételére összpontosít a teljesítmény csökkenése nélkül.

    Élet és halál egyszerre ütötte szíven Vettelt, ez változtatta meg

  • Autós pornó estére: Az Acura ARX-06 eredettörténete 50 percben

    Autós pornó estére: Az Acura ARX-06 eredettörténete 50 percben

    Az Acura hosszútávú versenyprototípusok sikersorozatának a legújabb tagja, az ARX-06 az Acura-specifikus karosszériával és aerodinamikával rendelkezik.

    Teljesen új ORECA LMDh alváz köré épül, amely egy elektromos hibrid erőforrást használ. Ez egy ugyancsak új, egyedi, duplaturbós 2,4 literes V6-os belsőégésű motorral rendelkezik, amelyet a Honda Performance Development, az Acura Motorsport észak-amerikai versenysport részlege tervezett, fejlesztett és gyártott.

    Az 50 perces film a 2023-as IMSA-szezonra való felkészülés során az Acura és a HPD a Rolex 24 at Daytona verseny előtti munkáit mutatja be, a prototípus versenyautón. Igazi versenyautós pornó, főleg a technika iránt érdeklődőknek!

    Az MSR Acura újra megnyerte a Rolex 24-et, de a legdurvább befutó az LMP2-ben volt

  • A McLaren is a Red Bull motorjait használhatja majd 2026 után?

    A McLaren is a Red Bull motorjait használhatja majd 2026 után?

    Ugyan a McLaren elégedett a jelenlegi motorpartnerével, ám nem zárkózik el az új opciók elől sem.

    A napokban felreppentek olyan pletykák, mik szerint a wokingi istálló újra szövetséget kötne a Hondával. 2015-ben az ő oldalukon tért vissza a japán gyártó, ám a partnerkapcsoalt keserű szájízzel végződött. A brit istálló Renault-ra majd Mercedesre váltottt, míg a Honda a Red Bull és az AlphaTauri mellett találta meg a boldogságot.

    Ám a japánok 2021-ben ismét ráuntak a száguldó cirkuszra, így hivatalosan már nem szerepelnek az F1-ben. Ugyan a Bikákat ellátják még erőforrásokkal, ám 2026-tól már a Ford segédletével készülnek el azok a hajtásláncok.

    Sajtóértesülések szerint Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója nemrég Milton Keynesben járt, hogy tárgyaljon a motorok kapcsán a Red Bull-lal. Ugyanakkor az Audi projektje is érdekli az amerikai vezetőt. A Sauber Csoport nemrég kinevezett vezérigazgatója pont az az Andreas Seidl lett, aki nemrég még a McLaren csapatfőnöki pozícióját birtokolta. A felek között a jó kapcsolat megmaradt, így könnyen lehet, hogy ismét együtt dolgozhatnak majd.

    „Nagyon elégedettek vagyunk a Mercedesszel, de 2026-ig még van időnk eldönteni, hogy mit is akarunk csinálni. Szerintem jót tesz a Forma-1-nek az, hogy ennyi márka be akar lépni a bajnokságba. Ez egyértelműen a sportág növekedését mutatja. Tárgyaltunk már erről Andreaval (Stella). Ám nem akarunk elsietni semmit. Ahogy mondtam elégedettek vagyunk a Mercedesszel, de meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.” – nyilatkozta a McLaren vezérigazgatója.

    Norris kész éveket várni, hogy jó legyen a McLaren

  • Red Bull: Túlságosan nehéz lett volna megegyezni a Hondával

    Red Bull: Túlságosan nehéz lett volna megegyezni a Hondával

    Kiderült, hogy a Red Bull folytatott tárgyalásokat a Hondával az együttműködésük folytatásáról. A beszélgetések a Porsche üzlet meghiúsulását követően történtek meg, de miután „túlságosan komplikálttá” váltak a dolgok, így a két fél végül nem egyezett meg egymással.

    A Milton Keynes-i istálló először a Volkswagen konszernhez tartozó Porschéval tárgyalt és a beszélgetések olyan komolyak voltak, hogy már a kartell ellene hatóságokat is értesíteni kellett. Azonban a Bikák nem szerették volna azt, hogy a német gyártó többségi tulajdonos legyen a csapatukban, így az üzlet kútba esett.

    Az energiaitalos istálló ezt követően köthetett egyességet a Forddal, akik segíteni fogják a Bikák munkáját a motorfejlesztés terén 2026-tól. Az erőforrások így az amerikai márka nevét fogják viselni, viszont a Red Bull Powertrains fogja gyártani és fejleszteni őket.

    A Honda azonban még tavaly decemberben jelezte az FIA-nak azon szándékát, hogy ők is elkészítenék a saját, új szabályokra épülő erőforrásukat. A jelenlegi együttműködés folytatása már csak emiatt is lett volna kézenfekvő a Red Bull számára, de Christian Horner most felfedte, miért döntöttek a japánok ellen, akikkel a legutóbbi szezonban sikert sikerre halmoztak.

    „A Hondával való együttműködésünk, számos kiváló eredményt értünk el egymás oldalán” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. – Mindkét fél azon lesz, hogy a 2025 legvégéig tartó együttműködés továbbra is hasonlóan gyümölcsöző legyen. A folytatásról is volt szó, azonban a dolgok túlságosan komplikálttá váltak, így végül semmi nem lett az egészből.”

    A brit szakember azt is jelezte, hogy „a Honda FIA felé tett szándéka még korán sem garantálja, azt, hogy a japánok 2025 után is jelen lesznek az autósport királykategóriájában.” Horner ugyanakkor nagyra értékelte azt, hogy a japán gyártó még az F1-ből való kivonulásukat követően is segítette a csapata munkáját, akik így szépen lassan, de fel tudják építeni a Red Bull Powertrainst a 2026-os nagy dömping előtt.

    A Ferrari elérte a célját és még nagyobb hátrányba taszította a Red Bullt?

  • Váratlan fordulat: Újra összeállhat a McLaren és a Honda?

    Váratlan fordulat: Újra összeállhat a McLaren és a Honda?

    Sajtóértesülések szerint a McLaren és Honda már vizsgálja a közös együttműködés lehetőségét a 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban.

    2015-ben nagy reményekkel vágott neki a két fél a közös kalandnak, ám az újraegyesülésnek katasztrofális vége lett. A csapat az utolsó helyeken autózott, Jenson Button és Fernando Alonso pedig annak örült, ha épp nem állt meg az erőforrás alattuk.

    Így a McLaren és a Honda búcsút intett egymásnak. A japánok a Red Bull és az AlphaTauri oldalán találták meg a boldogságot, míg a wokingi istálló Renault majd Mercedesre váltott.

    2021 végén a japán gyártó ismét kilépett az F1-ből, bár 2025-ig biztosítanak erőforrást a Bikáknak. Viszont az osztrák alakulat az új motorszabályokat már nem velük képzeli el, hanem a Forddal. A Red Bull nyitott volt a folyattatásra, ám a pletykák szerint túl határozatlannak bizonyult a Honda, így a Bikák váltottak.

    A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    Mivel a Honda érdeklődése ismét megugrott a száguldó cirkusz iránt, így másik partnert kell találniuk maguknak.

    Eddig a Mercedes, a Ferrari, az Audi, a Renault és a Red Bull Ford jelezte részvételi szándékát. A regisztráció ebben az esetben arra jogosítja fel őket, hogy részt vehetnek a megbeszéléseken. Ha a hallottak továbbra is elnyerik a tetszésüket, akkor könnyebben tudnak majd nevezni a bajnokságra. A Honda viszont nem írta még alá ezt a kiadványt.

    A The Race információ szerint a japánokat már a Williamsszel is szóba hozták, mégis a legnagyobb durranást azzal érnék el, ha összeállnának ismét a McLarennel. Ugyanakkor Zak Brown több lehetőséget is megvizsgál, mielőtt komolyabban elgondolkodik a Hondán. Az amerikai vezető minél előbb szilárd alapokra szeretné helyezni a 2026-os és az azt követő terveiket. A The Race szerint így már a Red Bull Powetrainsnél is járt egy esetleges megegyezés kapcsán.

    Emellett a wokingi istálló az Audira is szemet vetett. Kapóra jöhet nekik még az, hogy a Sauber vezérigazgatója pont az a Andreas Seidl lett, aki korábban a csapatot irányította

    A legkézenfekvőbb választás viszont az lenne, hogyha kitartanának a Mercedes mellett. Ugyanakkor történtek már meglepetések a Forma-1-ben, így a McLaren és a Honda házasságát sem zárnák ki a szakértők.

    Ám ha nem sikerül megegyezniük a brit papaya színű alakulattal, akkor a Hondának nem marad  sok lehetősége. A Williams hűséges partnere a csillagosoknak, míg a Haas a Ferrarihoz ragaszkodik. Épp ezért a Red Bull – Ford frigy megkötése miatt könnyen hoppon maradhatnak a japánok.

  • Horner tart az erősebb Ferrari motortól?

    Horner tart az erősebb Ferrari motortól?

    Christian Horner azzal számol, hogy a Ferrari 2023-ban egy erősebb Forma-1-es autóval áll majd rajthoz.

    Tavaly a maranellói csapat kezdeti lendülete a Horner vezette Red Bull ellen végül elhalt – de olaszországi jelentések szerint az olaszok erőforrása 30 lóerővel erősebb lesz az idei szezonra. Ugyanezen jelentések szerint a Ferrari autója is jelentősen könnyebb lesz 2023-ban. A Red Bull csapatfőnökét Hornert az Auto Motor und Sport kérdezte erről:

    „Elméletileg senki sem tud már jelentősen több lóerőt nyerni. Ugyanakkor a Ferrarinak nyilvánvalóan megbízhatósági problémái voltak az elmúlt szezonban. Amennyiben kijavították ezeket a gondjaikat, akkor idén többet tudnak kihozni ugyanabból a motorból. Ez elkerülhetetlenül előrelépést jelent majd a Ferrarinál.”

    Ugyanakkor a Red Bull erőforrása – a Honda alapú „Red Bull Powertrains” egység – Max Verstappent 2022-ben újra fölényes bajnoki címhez juttatta. Így zárt ezért Horner:

    „Szerintem, a Ferrarinak sokkal nagyobb a mozgástere, tehát ezt figyelembe kell vennünk. Mindannyian láttuk, hogy tavaly mennyire visszavették a motort a megbízhatósági problémáik miatt. Nekünk csak kisebb megbízhatósági gondjaink voltak tavaly – biztosan nem olyan mértékűek, mint nekik.”

    Lerántotta a leplet az idei autójának a nevéről a Ferrari

     

  • Kik lehetnek a Honda partnerei 2026-tól?

    Kik lehetnek a Honda partnerei 2026-tól?

    2026-tól a Honda is visszatér a Forma-1-be, ám addigra a jelenlegi „partnerük” a Red Bull Ford erőforrásai fog váltani, így a japánok jelen pillanatban csapat nélkül vannak.

    Az új motorformula 2026-os bevezetése jelentősen felkeltette a motorgyártók figyelmét. Eddig összesen hat gyártó kötelezte el magát az F1 iránt, az Audi és a Ford, mint két új mellett, a Honda is jelen lesz az új korszakban.

    Honda erőforrásokat jelenleg a Red Bull és az AlphaTauri használ, saját motorként futtatva, 2026-tól azonban a szintén visszatérő Forddal léptek együttműködésre.

    Azonban most még nincs egy csapat sem, akinek szállíthatnának erőforrásokat, ám addig van még három szezon, és jelöltekből sincs hiány, szóval nem kell aggódniuk az ázsiai szigetországban.

    A planetf1.com pedig sorra vette, hogy ki miért jöhet szóba a Hondánál.

    Az első ilyen jelölt, az Aston Martin. A britek jelenleg a Mercedes erőforrásait használják, ám a szerződésük nem vonatkozik már 2026-ra. A Lawrence Stroll által vezetett csapat az elmúlt időszakban zsákszámra lapátolta a pénzt az infrastrukturális fejlesztésekbe, nem titkoltan a magasztosabb célok érdekében. Jelenleg Mercedes-partner csapatként kevésbé számítanak függetlennek, így nem lenne meglepetés, ha a nagyobb önállósodás reményében szakítanának a Mercedes-szel, és egy gyári csapattal nem rendelkező motorra esne a választásuk, amelynek tökéletesen megfelel a Honda.

    Szóba jöhet még azon privátcsapatok is, akiknek nem ismert a 26-os motorpartnere. Ilyen a Haas, noha a Hondának náluk lesz a legkevesebb esélye, miután az amerikai istálló a 2016-os bemutatkozása óta a Ferrari partnere. Az évek során pedig egyre szorosabbra fűzte a viszonyt az olaszokkal, sőt Maranellobban egy saját részleget is felépítettek, hogy könnyebb legyen a közös munka a Ferrarival. Az esély vajmi kevés, de a Forma-1-ben már megtanultuk, hogy amíg valami nincs biztosra bejelentve, addig teljesen kizárni semmit sem lehet.

    Nagyobb esély mutatkozik két olyan partnerre, akikkel már dolgoztak együtt a Hondánál. Mindketten jelenleg Mercedes erőforrást használnak. A McLaren-Honda eddig egy két részes házasság volt, egy igen sikeres – 90-es évek – és egy nagyon sikertelen, szenvedő – 2010-es évek második fele – korszakkal. A McLaren 2024-ig rendelkezik szerződéssel az ezüst nyilakkal, ám a közös, várva várt nagy siker elmaradt. A siker reményében pedig elgondolkozhatnak a váltáson, ráadásul látva a Honda sikereit (két egyéni és egy konstruktőri világbajnoki cím) harmadszor is elképzelhető az összeállásuk.

    Hasonló cipőben jár a Williams istálló is. A Hondával a 80-as évek végén szép sikereket értek el, a gárda azonban most messze van fénykorától. Náluk azonban kevésbé várható a közeljövőben egy motorváltás, mivel a Mercedes legszorosabb partnercsapatának tekinthetőek. Nekik köszönhetően egyre inkább érik utol a mezőnyt, ráadásul James Vowles személyében egy olyan csapatfőnök érkezett, aki nagyon jól ismeri a Mercedest, és jó viszonyt ápol velük, így meglepő lenne, ha nem velük akarná folytatni.

    Egyelőre tehát négy, de reálisan inkább csak két jelöltje van a Hondának, ám nem szabad elfelejteni, hogy a tervek szerint két új csapat érkezése is várható a száguldó cirkuszba, így bőven lesz lehetőségük válogatni Japánban.

    Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?

  • A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    Christijan Albers szerint a Honda „határozatlansága” miatt szövetkezhetett a Red Bull a Forddal.

    A japánok hol beszállnak, hol kiszállnak a Forma-1-ből. 2021-ben újfent úgy döntöttek, hogy 2022-től maguk mögött hagyják a száguldó cirkuszt, de a Bikáknak még segítenek az erőforrásokkal. A Red Bull ugyanis saját motorprogramot akar létrehozni, ám ehhez a projekthez egy partnerre is szükségük van.

    Tárgyaltak a Porsche-val is, ám az erőviszonyokról nem tudtak megegyezni. Ugyanakkor kapkodniuk nem kellett, mivel a japánok 2026-ig kitartanak mellettük.

    „A Red Bull embereket lopott el a Mercedestől, hogy jobbá tegye a Honda-motort. Lehet, hogy a Red Bull most először épít erőforrást, de a Honda keze benne lesz a dologban. Csak átmatricázzák az egészet.” – magyarázta a holland ex-versenyző.

    A Honda neve is felmerült 2026 után a csapatnál, ám az osztrák istálló végül a Ford mellett kötött ki.

    „Szerintem egyszerűen belefáradt ezekbe a tárgyalásokba. A Honda annyira határozatlan volt. Ők döntöttek úgy, hogy kilépnek, most viszont újra visszatérnének. A Red Bullnak elege lett ebből.”

    Albers nem félti a büntetések miatt hátárnyba került osztrák istállót.

    „A Red Bull egy gazdag csapat, van elég bevételük. Persze, ott van a költségvetési sapka, de az alól is van kivétel. A Mercedes is átrendezheti egy kicsit a dolgokat a motorosztályon. Elég sokat szórakozhatnak. A Haas bemegy a szélcsatornába, biztos vagyok abban, hogy a Ferrari is figyeli a tevékenységüket. A forrásaim szerint a Red Bull és az AlphaTauri nem csinál ilyet. Ott lazább a kapcsolat, mert félnek egy esetleges lebukástól.”

  • Nem fog a Ford és a Red Bull információhoz jutni a Hondától

    Nem fog a Ford és a Red Bull információhoz jutni a Hondától

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint kínai fal (információs akadály)  biztosítja majd, hogy ők és a Honda ne osszanak meg egymással olyan információkat, melyek egyiküknek előnyt, vagy hátrányt jelentene, miután 2026-ban elválnak útjaik és a Ford csatlakozik az F1-es csapathoz.

    A Red Bull RB19-est egy New York-i bemutatón leplezték le. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a Ford 2026-ban visszatér az F1-be a Red Bull motorszállítójaként. Az addigi szezonokban továbbra is a Honda támogatja az energiaitalosokat.

    Horner egyértelművé tette, hogy a Honda és a Red Bull Powertrains teljesen különálló lesz, és mindkét fél védelmére lépéseket tesznek.

    „A Hondával 2025 végéig van megállapodásunk és nagyszerű kapcsolatunk” – idézi Hornert a RacingNews365.com.

    „Nincs szellemi tulajdon ütközés, az összes Honda-motor Japánban készül, és az RB Powertrains oldalán minden nagyon 2026-ra koncentrál.”

    „Szóval van egy egyértelmű kínai fal a két tevékenység között, de nyilvánvalóan együtt fogunk dolgozni a Hondával a következő években, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el.”

    Nem aggódik amiatt, hogy a hátralévő közös években megromlana a viszony a japán gyártóval.

    „Teljes mértékben elkötelezettek, így ez nagyon egyszerű, és a Hondával való kapcsolat 2025 végén zárul le.”

    „Van egy homologizált motorunk, tehát gyakorlatilag be van fagyasztva.”

    „A Honda szállítja a motort, az összes szellemi tulajdonjog az övék, így mi nem látunk bele a motor belsejébe, vagy bármi ilyesmi. Mindent megteszünk a Hondával, hogy megpróbáljuk megvédeni és további futamgyőzelmeket és bajnoki címeket szerezni.”

    A Red Bull elődje nem volt eredményes a Forddal, vajon most másként lesz?