Címke: Honda

  • Alonso az Andrettivel egyeztet az Indy 500-ról

    Alonso az Andrettivel egyeztet az Indy 500-ról

    Fernando Alonso Michael Andretti IndyCar csapatával egyeztet, egy esetleges indulásról. 2017-ben Alonso már a győzelemért hajtott egy az Andretti csapat által felkészített mclarenes nevezéssel, de a Honda motor megadta magát. Később a McLaren az Andretti Autosport nélkül megpróbálta ugyanezt, de Alonso még csak kvalifikálni sem tudta magát a versenyre. Ezért is érdekes most az, amit állít a spanyol AS magazin, mégpedig hogy Alonso inkább az Andrettivel tárgyal, minthogy a McLarennel. Pedig a McLaren jövőre két autóval is indul az Indy 500-on. Sőt Zak Brown, a márka vezérigazgatója állítja, hogy egy harmadik autót is fenntartanak Alonsonak. Jesus Balserio újságíró olyanokat ért el, akik ismerik azt, hogy miről is egyeztetnek, és szerinte Alonso inkább az Andrettinél versenyezne jövőre. Egyelőre ennyit tudni:

    „Az üzlet még nem köttetett meg. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az Andrettinél Honda motorokat használnak.”

    A spanyol versenyző és a japán márka kapcsolata pedig ismert, nem volt éppen problémáktól mentes.

  • A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Mercedes és a Honda nem tudja biztosan, miért volt lassabb a Ferrari tempója Austinban, ezért még nem vádolná csalással az olaszokat, úgy ahogy azt Max Verstappen tette. Toto Wolff ugyanakkor hozzátette, ha kiderül, hogy a direktíva ellenére trükközik a Scuderia, az nagyon csúnya játszma lenne a vörösöktől.

    A szezon második felében a Ferrari életre kelt, erőforrásuk nagyon erősnek bizonyult, az egyenesekben a sebességük szinte utolérhetetlen volt. A riválisokat aggasztotta az olaszok megnövekedett „ereje”, így azon kezdtek morfondírozni, vajon mi lehet a maranellóiak titka. A Red Bull az Egyesült Államok Nagydíja előtt írt egy levelet az FIA-nak, amiben útmutatást kért, az üzemanyag átfolyással és annak mérésével kapcsolatban. Felvázoltak egy teóriát a Szövetségnek, amit Nikolas Tombazis szabálytalannak minősített, és kiadatott egy technikai direktívát, hogy megakadályozza az efféle trükközéseket.

    Ausitnban, miután kikerült a direktíva a Ferrari tempója eltűnt, amit az ellenfelek is azonnal észre vettek. A Mercedes csapatfőnöke a futam után elmondta, nem lehetnek biztosak abban, miért lassult le a Scuderia, így messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni.

    ,,Beszélgettünk az adatokról, amiket láttunk a futamon. Más volt a Ferrari sebessége a versenyen, de nem tudom, hogy ennek köze van-e a direktívához, vagy teljesen más problémáról van-e szó. Nyilvánvalóan nem tudhatjuk, mi zajlik a Ferrarinál.”

    A Honda technikai igazgatója Toyoharu Tanabe is hasonló következtetésekre jutott:

    ,,Ha csak a tiszta sebességet vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy csökkent a Ferrari tempója az előző versenyekhez képest. Nem tudjuk, hogy ez a motor miatt van, vagy épp a kaszni miatt. Meg kell várnunk milyen adatokat kapunk Brazíliában és Abu Dhabiban, ha már azokat is láttuk, akkor már több mindent fogunk tudni.”

    Mattia Binotto elmondta nem csaltak, és a direktívának semmi köze a teljesítményük visszaeséséhez, az olasz csapatfőnök emlékeztetett mindenkit arra, hogy Charles Leclerc autójában a spec 2-es motor muzsikált, míg Sebastian Vettel már a rajt után problémákkal küszködött, ami végül a jobb hátsó felfüggesztés tönkremenetelét eredményezte. Tapadáshiánnyal és a gumik felmelegítésével volt igazán problémájuk, továbbá Binotto azt is kihangsúlyozta, a beállítások terén kötöttek kompromisszumot, a végsebességükből áldoztak be annak érdekében, hogy a kanyarokban jobban teljesítsenek.

    A Ferrari csapatfőnökének két fő riválisa úgy véli, ha mégis trükközés történt, akkor az nem tekinthető már kiskapunak, hanem az már súlyos szabályszegésnek minősül:

    ,,Ha valaki azt tenné, amit a technikai direktíva ellenez, akkor az tisztességtelen játéknak minősülne. Mivel ezt a direktívát a szabályok tisztázásra hozták létre, innentől ez a terület nem minősül szürke zónának.” – egészítette ki korábbi álláspontját Toto Wolff.

    Christian Horner rávilágított arra, ha az FIA szabályosnak minősítette volna elméletüket, akkor a Hondának is ki kellett volna dolgoznia egy ilyen rendszert:

    ,,A technikai direktíva amit kiadtak, eléggé világosan leírja a dolgokat. Véleményem szerint a válasz amit kaptunk nem azt mondja ki, hogy valaki csinál valamit, de ha mégis, akkor az illegálisnak minősül. Az erőforrás egy nagyon komplex gépezet, mind hardveres, mind szoftveres szempontból nézve. A kérésünk, hogy tisztázzanak bizonyos dolgokat egy standard procedúra szerint zajlott le, ami oda-vissza működik az FIA és a csapatok között. Mindig jó az, ha azelőtt tisztázzák a dolgokat, mielőtt fölösleges energiát pazarolnánk valamire.”

  • Marko: Már a Mercedes szintjén vagyunk a motorerőt tekintve

    Marko: Már a Mercedes szintjén vagyunk a motorerőt tekintve

    Helmut Marko szerint a Red Bull által használt Honda motor szinte már egyenrangú a Mercedesével.

    „A versenyen már a Mercedes szintjén vagyunk a motorerőt tekintve” – mondta a Motorsport-Total.com hasábjain.

    Azonban még van egy terület, ahol lehetne fejlődni, Marko erre is kitért: „Nagyrészt a kvalifikációs módban veszítünk.”

    Toto Wolff is nyugtázta, hogy fejlődik a Honda, elismerte, a japánok jobbak voltak a Mercedesnél a legutóbbi, Mexikói Nagydíj időmérőjén: „Azt mondanám, hogy még egy kis előnyük is volt hozzánk képest szombaton. Ez a tengerszint feletti magasság miatt volt.”

  • Jenson Button év végén otthagyja a Super GT-t

    Jenson Button év végén otthagyja a Super GT-t

    A 2009-es Forma-1-es világbajnok utolsó évét tölti a japán Super GT bajnokságban, hiszen megerősítette, hogy az idény végén hátat fordít neki.

    A hétvégén Motegiben búcsúzhat majd a számára oly sikereket hozó sorozattól. A brit versenyző 2016-ban köszönt el a Forma-1-től, de 2017-ben még egy futam erejéig beugrott a McLarenbe. Ezt követően pedig a Honda színeiben indult a Super GT sorozatban, ahol az első évében rögtön bajnoki címet is szerzett Naoki Yamamotoval karöltve.

    A 39 éves pilóta egy Instagram posztban jelentette be a távozását.

    „A szezonzáró Motegi hétvége előtt meg szeretném ragadni az alkalmat, és bejelenteni, hogy ez lesz az utolsó futamom a Super GT-ben.” – kezdte. „Amikor a Forma-1-es távozásom mellett döntöttem, akkor olyan új kihívásokat akartam, amelyben magas szinten és versenyképes autóval tudok versenyezni. Ez a két Super GT-s év alatt sikerült.”

    „Ez nem csak egy újabb utazás volt a Hondával – akik amúgy hatalmas szerepet játszanak a karrieremben – hanem együtt dolgozhattam Naoki Yamamotoval, aki nem csak az egyik legerősebb csapattársam volt, hanem egy remek srác is. Egy csapatként sikerült megnyernünk a bajnokságot az első évemben. Ez pedig az egyik olyan sikerem, amire a legbüszkébb vagyok.” – folytatta.

    „Egész pályafutásom során mindig előtérben volt a szememben Japán, különleges helyszín, elképesztő rajongókkal, akiknek nagy szenvedélye az autosport. Megtisztelő volt két teljes éven át itt versenyezni, számos szép emléket fogok megőrizni magamban.” – zárta.

  • Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Johan Kristoffersson másodszor tudott nyerni a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig egy pillanatra újra vezette a bajnokságot a második futamos győzelme után. A Sebastien Loeb Racing versenyzőjének pedig nem indult jól a harmadik futam, Tiago Monteiro jobban rajtolt, és az élre állt. Kristoffersson azonban odaragadt a portugál lökhárítójára, majd az első kanyarban faképnél hagyta a hondást a Volkswagenével.

    Ugyan korán ki kellett jönnie a biztonsági autónak is, de Kristoffersson már ekkor tudott uralkodni a Hondákon. Csak azért nem nyert 5 másodpercnyivel, mert az utolsó körben újra dolga akadt a biztonsági autónak.

    Esteban Guerrieri nyerte meg a harmadik helyet, miután a második sorból induló Mikel Azcona beragadt. Utóbbi a verseny nagy részét azonban Monteiro mögött töltötte. Csapata azonban nem volt meggyőződve róla, hogy Kristoffersson legálisan előzött az első helyért. A versenybíróság nem is vizsgálta az esetet, Monteiro pedig elengedte a Munnich Motorsport versenyzőjét az utolsó előtti körben. Ezután a portugálnak harmadiknak kellett volna lennie, de jött egy bizarr eset, és csak negyedik lett végül.

    Elsőre nem volt világos, hogy miképp került Kevin Ceccon Alfája mögé, de az ismétlésekből kiderült, hogy Monteiro a biztonsági autó mögött a fűre került, az utolsó kanyarban, és így a pitlane felé kellett vennie az irányt. Thed Björk elé így még befért, de Ceccont előbb leintette a kockás zászló. Björk mögött Tarquini lett a hatodik, Andy Priaulx hetedik, honfitársa, Rob Huff előtt.

    Guerrieri a második helyével visszatért az összetett élére, miután a második versenyes győzelmével Michelisz Norbi egy rövid ideig vezette a bajnokságot újra.

    A vasárnap reggeli fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert sikerrel blokkolta a második helyről induló Rob Huff-t az első kanyarban. Még a bokszutca kijáratát is igénybe vették a harcukhoz, annyira abba az irányba húzódtak. A manővert nem értékelte a versenybizottság, így a magyarnak felmutatták a fekete-fehér zászlót, ettől függetlenül Michelisz a verseny első felében stabilan egy másodpercnyi előnnyel ment elöl. Az utolsó körökben ugyan Huff magára talált, és négytizedre megközelítette a Hyundai versenyzőjét. A Volkswagennel ugyanakkor nem tudta felvenni a versenyt Michelissszel, így hazánk fia megszerezte az idei negyedik győzelmét, ami példátlan az eddigi versenykarrierében. Norbi csapattársa, Tarquini ért fel a dobogó harmadik fokára a második versenyen, akit pedig komoly nyomás alá helyezett Kevin Ceccon.

    Ő a verseny nagy részében Tarquinire tapadt, és az utolsó előtti körben volt egy esélye, amikor kívülről befért mellé az első kanyarban. Az autója orrát ugyan be tudta tenni honfitársa mellé, de kollégája szélesen levezette őt a pályáról, és így megtarthatta a helyét a leintésig. Björk ezen a futamon ötödik lett, és ezzel Cyan Racinges csapattársa elé került az összetettben is, így ott Yvan Muller már csak negyedik.

    A bajnokság állása Makaó előtt:
    1. Esteban Guerrieri 288 pont
    2. Michelisz Norbert 281 pont
    3. Thed Björk 243 pont
    4. Yvan Muller 238 pont

  • Guerrieri a Honda hazai pályáján nyert és vezeti a pontversenyt

    Guerrieri a Honda hazai pályáján nyert és vezeti a pontversenyt

    Idei harmadik sikerét aratta a WTCR-ben az argentin Esteban Guerrieri az első japán futamon, a sikerével pedig átvette a vezetést a pontversenyben Michelisz Norbitól.

    A tegnapi nap után rengetegen kaptak rajtrács büntetést, köztük az eredetileg a pole-ból induló Tiago Monteiro is. Így Guerrieri rajtolhatott az élről, míg a közvetlen bajnoki riválisai Michelisz és Müller a mezőny közepéből.

    A lámpák kialvása után a Hondást komoly nyomás alá helyezte két Audi, Langeveld és Vervisch, utóbbi külső íven autózott és a kettes kanyarban és sikerült átvennie a vezetést. A belga azonban az utolsó kanyart szélesen vette, így a második kört már Guerrieri kezdhette vezető helyen.

    A bajnoki éllovas Michelisz a büntetése után a top20-on kívül rajtolhatott, így kemény versenye lett. A verseny elején Azconával és Girolamival volt nagy harcban.

    Yvan Müller viszont valósággal szárnyalt a Lynk & Co-val, és pár kör alatt pontszerző helyen találta magát.

    A verseny hetedik körében pedig pályára kellett küldeni a biztonsági autót, miután a dobogón autózó Frederic Vervisch kapott defektet. Három kör után folytatódhatott a futam, az élen álló kettős, Guerrieri és Langeveld hamar elléptek, ám Monteiro nyakán ott lihegett Thed Björk és Johan Kristoffersson is. A svéd megpróbálkozott a következőkörben egy előzéssel, de nem járt sikerrel.

    Yvan Müller pedig folytatta a felzárkózást, már a 11.helyen haladt, miután a csapattársa és unokaöccse Ehrlahcer elengedte őt.

    Michelisz is igyekezett a francia után, ő is felért a pontszerzők közé. Előtte viszont történt egy kemény incidens, a csapattárs Nicky Catsburg a 22.körben összeütközött Andy Priaulx-lal, és a Hyundai versenyzője a falban kötött ki. A safety car ismét a pályára hajtott.

    A versenyt pedig a biztonsági autó mögött le is intették, így Guerrieri a Honda hazai versenyén tudott diadalmaskodni, Langeveld és egy másik Hondás Tiago Monteiro előtt.

    Thed Björk a negyedik helyen lett a legjobb Lynk & Co-s, majd Kirstoffersson, Vernay, Tarquini, Ceccon, Ma és Huff volt a legjobb tíz sorrendje.

    Michelisz Norbi a pontszerző 13.helyen ért célba, ez pedig azt is jelenti, hogy Guerrieri 13 pontos előnnyel vezeti a tabellát a magyar versenyző előtt.

    Folytatás vasárnap, magyar idő szerint éjjel 2 órakor.

  • Volt Honda alkalmazott emlékezik az 1989-es Senna/Prost ütközésre

    Volt Honda alkalmazott emlékezik az 1989-es Senna/Prost ütközésre

    Alain Prost és Ayrton Senna ütköztek 30 éve a Japán Nagydíjon, és a Honda akkori sajtósa, Eric Silbermann most újra felelevenítette az akkor történteket. Az eset egyike lett a Forma-1 legismertebb pillanatának.

    Senna és Prost ekkoriban csapattársak voltak a McLaren-Hondánál. Uralták a mezőnyt a híres MP4/4-es modellel, amellyel a brazil megszerezte 1988-ban az első világbajnoki címét. Második közös évükben annyira megromlott közöttük a viszony, hogy már nem is beszéltek egymással, mire a Japán Nagydíjhoz értek abban az évben. Silbermann a Honda weboldalán emlékezett vissza:

    „Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy a Honda Sennát favorizálta akkor, Prost háttérbe szorult. A tapasztalt pilóta pedig szembenézett egy feltörekvő fiatallal. Ez a helyzet ismerős volt már Prostnak amikor Niki Lauda volt a csapattársa, és most is láthatjuk, ahogy Charles Leclerc nő Sebastian Vettel fejére. Ez egy evidencia az autósportban, amikor a csúcson vagy, akkor jön egy fiatal pilóta, aki gyorsabb és lelkesebb.”

    Prost vezette a bajnokságot Suzuka előtt, Sennának pedig nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa a világbajnoki reményeit. Annak ellenére, hogy pole pozícióból indult, Prost átvette a vezetést a rajtot követően, miután a brazil gyenge rajtot vett. Senna a nyomába is eredt, végül a 46. kör előtt megelőzte volna az első helyért a csapattársát, ahogy azt előre leszögezte, de Prost rácsukta az ajtót, és nekiütközött Sennának. Prost kiesett. Senna jelezte a pályaszemélyzetnek, hogy tolják vissza, és a sikánt levágva visszatért a pályára. A Honda korábbi sajtósa így folytatta:

    „Akkoriban nem hinném, hogy az emberek arra gondoltak volna, hogy valami illegálisat csinált volna, miután visszatért, és megtolták a sikánban. Csak annyi járhatott a fejükben, hogy: Ez állati, még így is megnyeri! Ayrtont aztán nem láthatták már a dobogón. Emlékszem, hogy mindenki nagyon elégedett volt Nanninival, mert egy igazán karakteres fickó volt, és jól dolgozott, ez volt az első győzelme. Aztán jött a vádaskodás.”

    Sennát kizárták amiért segítséget vett igénybe a pályára visszatérésért, Prost pedig eléggé ellentmondásos módon így bajnok lett. A japán rajongók elégedetlenek voltak, mert mindannyian a fiatal pilóta oldalán álltak, már csak azért is, mert a márka poszterfiúja is ő volt:

    „Akkoriban kicsit Istenként tisztelték Ayrtont Japánban. Más korszak volt, és emlékszem rá, hogy mé személyesen Soichiro Honda is ott volt személyesen Suzukában, és beszélt a versenyzőkkel.”

  • Doornbos: Verstappen jövőre gyorsan el fogja dönteni, hol folytatja tovább

    Doornbos: Verstappen jövőre gyorsan el fogja dönteni, hol folytatja tovább

    Robert Doornbos szerint Max Verstappen jövőre már az egy-két verseny elteltével tudni fogja, maradni akar-e a Red Bullnál 2021-ben is.

    2020-ban még a Bikák kötelékében kénytelen versenyezni a holland pilóta, ám 2021-re szabad lehet a vásár, és átigazolhat egy másik csapatba. Az elmúlt időszakban, mind Max, mind pedig az apja, Jos Verstappen, tett olyan kijelentéseket, miszerint, ha jövőre sem találják meg az osztrákok a „góllövő cipőjüket”, akkor könnyedén elválhatnak az útjaik a nagy szabályváltoztatások évében.”

    ,,2020-ban semmi sem fog történni, Max nem mehet még sehova. Azután viszont, nehéz döntések előtt áll, hiszen nem lát bele a jövőbe. Maxnak két csapat jöhet szóba, három, ha a McLarennel is számolunk. Ők manapság nagyon jó munkát végeznek, és a Mercedes motorral felvértezve egy olyan alakulat válhat belőlük, akiket nagyon komolyan kell venni. Egy dolog azonban biztos, a Mercedes nem fog még négy évig dominálni az F1-ben.” -nyilatkozta Doornbos a Ziggo Sport-nak.

    Ám a holland szerint a Red Bull-Honda, ráveheti a maradásra a 22 éves versenyzőt, ám ehhez az kell, hogy jövőre egy versenyképes autót tegyenek alá.

    ,,Nagyon fontos az, hogy az autót jó irányba fejlesszék tovább most és a következő télen is. Max egy jó konstrukciót akar látni, és ha ezt sikerül összehozniuk, akkor maradásra bírhatják. Max meg fogja tudni mondani egy-két verseny elteltével, hogy milyen autót kapott. Erre alapozva pedig, nagyon gyorsan meg fogja hozni a döntését.”

  • Verstappen személyesen tájékozódik a Honda jövőjével kapcsolatban

    Verstappen személyesen tájékozódik a Honda jövőjével kapcsolatban

    Max Verstappen is részese lehet a Honda jövőbeni terveinek. A legutolsó hírek ugyanakkor még arról szóltak, hogy a Red Bull motorbeszállítója nem akarja elkötelezni magát a Forma-1 iránt, mert nagyon ellentmondásosnak ítélik meg a tervezett 2021-es szabályzást. A holland ifjú pilótát ugyanakkor a legfelsőbb szinteken is beavatják az ilyen egyeztetésekbe. Az El Confidentalnak nyilatkozott Mashashi Yamamoto, a Honda F1 projektet menedzselő igazgató:

    „Max találkozott Helmut Markóval, Christian Hornerrel és Toyoharu Tanabével, hogy megismerhessék a japánok terveit. Meg akartuk velük ismertetni azt, hogy mi az elképzelésünk. Ezt Maxért tettük, ő pedig kifejtette, hogy a Honda eddig teljesítette azt, amit ígért. Elmondta, hogy bízik bennünk.”

    Jövőre Verstappent várják a honfitársai Zandvoortban, az évtizedek óta most visszatérő, – és megtelt táblát is kitehető – Holland Nagydíjon. A verseny főnöke, Jan Lammers elmondta a RacingNews365-nek, hogy reméli, hogy a Red Bull és a Honda kapcsolata elmélyül a jövőben:

    „Remélem, hogy a Honda teljesen átveszi a Red Bull-t. A Toro Rosso már nevet is cserél jövőre, és ne feledjük, hogy a Red Bull-t erősen befolyásolják Thaiföldről. Talán nem is annyira véletlen az, hogy Alex Albon ül az egyik autójukban.”

    Megszólalt Toyoharu Tanabe is, és a Honda technikai igazgatója elégedett a Red Bull-lal:

    „Nem voltam benne a McLaren projektben, de a Red Bull és a Toro Rosso is nagyon nyitott csapat, és a mérnökeik is széles látókörrel rendelkeznek. Boldogok vagyunk, hogy velük lehetünk.”

  • Verstappen: A Red Bull nem lenne jobb Ricciardóval

    Verstappen: A Red Bull nem lenne jobb Ricciardóval

    Max Verstappen szerint a Red Bull nem lenne jobb helyzetben, ha Daniel Ricciardo még náluk versenyzene.

    Az ausztrál versenyző 2018-ban, jelentette be, otthagyja az osztrák csapatot és inkább a Renault-hoz igazol. Ricciardo első sorban azért menekült el egykori alakulatából, mert nem bízott a Honda motorokban, és inkább a biztosabb, ismertem erőforrásokat választotta. A francia csapat tavaly még a negyedik helyet foglalta el a konstruktőri tabellán, ám idén a szerencséjük megfordult, teljesítményük gyengébb lett és kitűzött céljaikat sem sikerült elérni.

    Ezalatt Verstappen konzisztens teljesítményt nyújtott a Red Bullban, míg egykori csapattáras, Pierre Gasly rendszeresen az elvárt szint alatt teljesített. Ezt megelégelve a Bikák a nyári szünetben visszatették a franciát a Toro Rossóba, míg a jól teljesítő Alex Albont beültették a holland mellé. A thai-brit pilótára a váltás óta nem igen lehet panaszuk.

    A fejlesztési versenyben azonban lemaradt a Red Bull, amit Verstappen is elismer, ám a holland versenyző ennek ellenére úgy érzi, ha Ricciardo még náluk versenyezne, akkor sem lenne más a helyzet, hiába tapasztaltabb versenyző, mint a 22 éves pilóta csapattársai.

    ,,Nem hinném, hogy Daniel távozása nagyban hozzájárult volna ehhez. A különbség annyi, hogy tavaly meg tudtuk azt tenni, hogy két különböző beállítást teszteltünk péntekenként,és sokszor volt olyan, hogy egy bizonyos irányba indultunk el, vagy a beállításokat ötvözve kaptunk egy még jobb kombinációt. Ha most egy újonccal megyünk, aki nem ismeri a pályát, akkor ő nem fog azonnal a legjobb beállításokra törekedni, először ki kell tapasztalnia az aszfaltcsíkot.” -magyarázta a Ziggo Sportnak a holland.

    Fiatalkora ellenére most Verstappen a legtapasztaltabb versenyző a Red Bullnál, így a legtöbb kísérleti megoldást neki kell letesztelnie.

    ,,Most már nekem kell kipróbálni az új dolgokat, de limitálva van az, hogy a szabadedzésekből mennyi időt szánhatsz erre, mennyit kört tehetsz meg. A végén úgy is a szélcsatornában fog megtörténni a fejlesztés, a beállítások terén nem sok mindent tudsz ehhez hozzátenni.”