Címke: Honda

  • Kvyat további fejlődést szeretne látni az Alpha Tauritól és a Hondától

    Kvyat további fejlődést szeretne látni az Alpha Tauritól és a Hondától

    Danyil Kvyat fontosnak tartja, hogy ne álljon meg a fejlődéssel az erős tavalyi év után sem az Alpha Tauri sem pedig a Honda.

    Az orosz Kvyat 2019-ben lett ismét a Toro Rosso versenyzője, és a teljesítményével hozzájárult a csapata konstruktőri hatodik helyéhez, ami a Németországban szerzett harmadik helyének is köszönhető volt.

    A csapat idénre nevet változtat és immáron Alpha Tauri néven kell őket azonosítani. Mindezek ellenére Kvyat szerint kulcsfontosságú, hogy ne vegyenek vissza a fejlődésük üteméből.

    „A Honda nagy lépést tett előre tavaly, de ha idén nem lesz még egy ekkora lépés, akkor az nem lesz túl jó. Emiatt azonban nem aggódok túlságosan.” – idézi az orosz szavait a gptoday.net

    „A fejlődés jó volt, a kasztni hasonlóképpen. De tovább kell fejlődnünk és dolgoznunk a csomagunkon.” – tett hozzá.

    Kvyat szerint a csapata ismét ott lehet a szoros középmezőnyben a „best of the rest” címért, ám azzal tisztában van, hogy aki meg akarja nyerni ezt a csatát annak a legjobbját kell majd nyújtania.

    „Nincsenek túl nagy szabályváltozások a következő szezonra, így a legjobbunkat kell adnunk és a lehető legjobban fejlesztenünk. Remélhetőleg képesek leszünk, de nincsenek konkrét elvárásaink az idényre vonatkozóan. Talán megint ott lehetünk a középmezőny küzdelmeiben, ami megint kemény lesz.” – vetített előre.

  • A Honda megvétózza Alonso Indy 500-as indulását!

    A Honda megvétózza Alonso Indy 500-as indulását!

    Bár Fernando Alonso bocsánatot kért a Honda megsértéséért, a japán márka nem engedi, hogy az Andretti Autosport színeiben induljon az idei Indy 500-as versenyen.

    Ha a kétszeres világbajnok meg akarja nyerni a híres versenyt, egy Chevrolet által hajtott autóval kell majd próbálkoznia. Úgy tűnt, az Andretti Autosport adhat lehetőséget a spanyolnak, azonban az utolsó pillanatban, a csapat motorszállítója megvétózta a spanyol indításának lehetőségét.

    Több hónapos találgatást követően a Honda tisztázást kért a tokiói központból a bejelentés előtt. A nemleges válasz miatt nem történt bejelentés a múlt héten. Pedig Alonso már arról tárgyalt a csapattal, hogy maradna a 2020-as szezon második felére, hogy még néhány versenyt teljesítsen.

    A racer.com értesülései szerint ezt követően nem fogadták egymás hívását felek.

    Így Alonso kénytelen egy Chevis csapat ajtaján kopogtatni. Bár még zajlanak megbeszélések arról, hogy esetleg mégis hogyan lehetne az üzletet nyélbe ütni. Annak valószínűsége kevés, hogy a nemrég még a Dakaron Toyotát hajtó spanyolt szívesen látnák a Honda partnerei.

    A japán márka döntése egy üres helyet hagy az Andrettinél, amit a McLaren IndyCar csapatától távozó James Hinchcliffe tölhet be, akinek jó viszonya van a Hondával, ráadáasul a csapattal is versenyzett már, három szezonon keresztül.

    Alonso számára kevés versenyképes lehetőség marad arra, hogy rajthoz álljon idén az Indy 500-on. Az egyik pont a McLarennél adódhat, akiktől nemrég távozott nagyköveti pozíciójából.

    De az élmenőknél mind az IndyCart felvásárló Penske, mind a tavaly dobogót szerző Ed Carpenter Racing nem tervez újabb autót indítani.

  • Alonso: Nem kellett volna nyilvánosan kritizálnom a Hondát

    Alonso: Nem kellett volna nyilvánosan kritizálnom a Hondát

    Fernando Alonso már megbánta azt, amikor GP2-es motornak nevezte a Honda erőforrását. A spanyol elmondta, hogy csak a frusztráció szólt belőle és nem a nyilvánosság előtt akart kifakadni.

    A Honda a McLaren partnereként 2015-ben tért vissza a Forma-1-be, ahol Fernando Alonso is a versenyzőjük lett. A visszatérés azonban nem ment a tervek szerint, ugyanis a motor gyenge és megbízhatatlan volt, amit a Japán Nagydíjon a spanyol világbajnok sem tudott szó nélkül tűrni. Akkor nemes egyszerűséggel GP2-es motornak nevezte azt, amit azonban már megbánt és egyben tanulságos is volt a számára, hogy hiába a frusztráció, nem mondhat ki mindent a rádióban.

    „A frusztráció miatt jött ez ki belőlem és talán nem kellett volna ezt mondanom, de ilyesmit sosem mondtam a tévében vagy a sajtótájékoztatókon. Én csak a mérnökömhöz szóltam egy privát beszélgetésben, ami aztán adásba került. Ez nem azt jelenti, hogy a nyilvánosságnak is szántam.” – magyarázta Alonso.

    „De a motor nagyon rossz volt. Az első évben Jerezben négy nap alatt csak hét kört tudtunk megtenni. Most a Honda már futamokat nyert, emiatt sok olyasmi üzenetet kaptam, hogy ‘a GP2-es motor futamot nyert, ez biztos egy szomorú nap a számodra.’ Nagyon örülök a sikereiknek, de az a motor, ami az én autómban volt, az nem ugyanolyan, mint ami Brazíliában nyert.” – tette hozzá.

  • Marko: A Red Bullnak nem hiányzik a Renault

    Marko: A Red Bullnak nem hiányzik a Renault

    Helmut Marko cáfolta Remi Taffin azon kijelentését, mely szerint a Honda egy lépéssel le van maradva a többi motortól.

    A Renault motorfejlesztő részlegének vezetője a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a japán gyártó erőforrásai hátrányban vannak a többi hajtáslánchoz képest. Taffin ugyan minimális különbségekről beszélt, de a Red Bull tanácsadója szerint a kijelentés nem állja meg a helyét.

    ,,Nem tudom, hogy a szezon melyik részére gondolhatott. A 2019-es évad végén a Honda és mi is a Mercedes szintjén voltunk, sőt az olyan pályákon, ahol nem számított annyira a motorerő (Mexikó és Brazília), ott még előttük is végeztünk. Ha a mechanikus problémákat vesszük górcső alá, akkor azt a következtetés vonhatjuk le, hogy a mi motorunk sokkal megbízhatóbb, mint a Renault-é. Ezért tehát nem bánkódunk amiatt, hogy nincsenek velünk. Sőt, ha a konstruktőri bajnokságot is figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy a Renault csak az ötödik helyen végzett, és őszintén szólva nem tudom, mennyi ponttal voltak lemaradva tőlünk.” -nyilatkozta Marko a Motorsport-Magazin.com-nak.

  • A Red Bull 2020-as versenyautója Silverstone-ban debütál

    A Red Bull 2020-as versenyautója Silverstone-ban debütál

    A Red Bull a 2020-as autóját első alkalommal február 12-én fogják bemutatni és maga dr. Helmut Marko leleplezni.

    Az energiaital tulajdonában lévő csapat az, legutolsóként számolt be a bemutató dátumáról, de Helmut Marko a német Motorsport-Magazin.com-nak elárulta, hogy azután tárják fel az új autójukat, miután befejeződött az összes tesztjük.

    „Minden úgy haladt, ahogy terveztük, eddig minden jól ment. Nagyszerű, hogy előre hoztuk az időpontot. Remélem, elkerüljük a sikertelen szezon kezdetét, ahogy a korábbi években történt” – fogalmazott Marko.

    A Red Bull nagy bedobással várja a 2020-as évet, ezt azt is megerősíti, hogy Max Verstappennel újabb 3 évre írtak alá. Azonban a 2021-es szezont követő időszakot továbbra is fenntartással várják, mivel a jelenlegi partnerük, a Honda nem vállal kötelezettvállalást.

    „Tegyük fel, hogy a szerződésünk kifogástalan. Normál körülmények között ezt nem lehet felmondani idő előtt” – válaszolt a Verstappent érintő kérdéssel kapcsolatban. Azonban sokan szerint Verstappen képes felrúgni a szerződését idő előtt, ha a Honda 2022-t követően elhagyja a Forma 1-et.

    „Van egy szerződésünk a Hondával, beleértve a 2021-et is. Egy autót nehéz mozgatni, ha nincs erőforrása, ezért van szükségünk versenyképes motorra, ami Verstappent is itt tartja” – tette hozzá a szakember, aki azt javasolta, hogy emiatt ne aggódjon senki.

    „Verstappen hatalmas támogatásanak bizonyult a Red Bull számára. Sikerült meggyőznünk őt, hogy maradjon a tavalyi elért eredményink miatt.”

  • Alonso hamarosan bejelentést tehet

    Alonso hamarosan bejelentést tehet

    Fernando Alonso hamarosan bejelentheti, hogyan fog versenyezni az Indy 500-ason idén májusban.

    Tavaly ugyan nem sikerült kvalifikálnia magát az indianapolisi versenyre, de idén a „lehető legjobb csapattal” állna rajthoz.

    A spanyol 2017-ben egy McLaren által szponzorált, de az Andretti Autosport által felkészített autót vezethetett az oválon. Jól is haladt, a mezőny elején, azonban a Honda motor meghibásodása miatt fel kellett adnia a versenyt.

    Azóta azonban megromlott a Hondával a kapcsolata, és a McLarennél sincs már munkaviszonya. Michael Andretti viszont még mindig együtt dolgozna vele.

    „Azt akarjuk, hogy sikerüljön [indítanunk]. Előtte viszont még ki kell találnom, hogyan finanszírozzuk meg.”

    A grandpx.news információi szerint már egyetértésre jutottak a felek, és alá is írták a szerződést, így a hivatalos bejelentés pár napon belül érkezhet is.

    Az Andretti továbbra is Honda motorokat használ, ami érdekes, mert Marko a japánok miatt zárta ki, hogy a spanyol a Red Bullhoz szerződne.

    „Nem működne. A Honda nem szeretné. Pusztán az Alonso névtől kirázza őket a hideg.”

  • Év modellje díjjal tüntették ki a szervezők a Honda Civic Type R TCR-t

    Év modellje díjjal tüntették ki a szervezők a Honda Civic Type R TCR-t

    Lenyűgöző teljesítménye alapján 2019-ben a Honda Civic Type R-re került a TCR képzeletbeli koronája. Az Év Modellje címet a TCR-sorozat létrehozója, a WSC Group adományozta, számba véve a világ összes TCR-sorozatában mutatott teljesítményt, valamint az ott gyűjtött bajnoki pontokat.

    A Honda műszaki partnere, a JAS Motorsport által épített,14 különböző bajnokságban részt vett Civic Type R TCR egyszerűen tartolt 2019-ben, és összesen 65 versenygyőzelmet szerzett világszerte.

    A német Rene Münnich által alapított és irányított ALL-INKL.COM Münnich Motorsport sikeresen szerepelt a TCR Közel-Keleten megrendezett versenysorozatában és bajnoki címet zsebelt be Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Óceániában.

    Ki kell emelnünk a FIA WTCR – FIA World Touring Car Cup – világkupát, ahol nyolc futamgyőzelmet hoztak össze a Honda pilótái, név szerint Esteban Guerrieri, Nestor Girolami és Tiago Monteiro. Szintén szót érdemel, hogy a portugál Monteiro – Markus Oestriech, Cedrik Totz és Dominik Fugel társaként – kategóriagyőztes lett a Team Castrol Honda Racing színeiben a Nürburgringen rendezett 24 órás versenyen.

    Ezen túlmenően a LA Honda World Racing pilótái diadalmaskodtak az IMSA Michelin Pilot Challenge daytonai és sebringi összecsapásain, miközben Németországban a Junior Cup bajnoki trófeájáért harcoló Michelle Halder lett az első nő, aki nyerni tudott a TCR Germany szériában.

    A jelenlegi Honda Civic Type R TCR 2018-ban debütált a Dubai 24H versenyen, és összesen 17 címet, valamint 110 versenygyőzelmet húzott be azóta, amit várhatóan továbbiak követnek 2020-ban.

    – Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Honda Civic Type R TCR-t választották az év TCR-modelljének. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a Honda hivatalos partnerei vagyunk; ez egy olyan kapcsolat, amely 1999 óta tart és magában foglalja több különböző versenyautó tervezését, felépítését és üzemeltetését. Ez a díj egyúttal igazolja a Honda Civic Type R minőségét, a gyár magas szintű műszaki és értékesítési támogatását, valamint a TCR-alakulatok professzionalizmusát. Hihetetlenül szorgalmas csapat munkálkodik székhelyünkön, az olaszországi Arlunóban, amelyet TCR-projektvezetőnk, Mads Fischer irányít. Emellett szerelők, technikusok, mérnökök, logisztikai és értékesítési területen tevékenykedő kollégák egész hada dolgozik a közös sikerért. A rangos díj rávilágít arra, hogy fantasztikus munkát végeznek és nagyban hozzájárulnak a Civic Type R TCR-projekthez – nyilatkozta Alessandro Mariani, a JAS Motorsport első embere.

    Hiroshi Shimizu, a Honda Motor Co, Ltd. motorsportrészlegének vezérigazgatója elmondta: „Fantasztikus, hogy ilyen komoly elismerést kapott a Honda Civic Type R TCR a WSC-től. A TCR-sorozat a privát csapatokon alapul, és mi mindig megköveteltük, hogy a Civic Type R TCR-rel pályára lépő pilóták és istállók ragaszkodjanak a túraautózás eredeti szellemiségéhez. Szerte a világon megfeszített munka folyt a csapatoknál, ezért szeretnénk őszintén köszönetet mondani nekik, hogy 2019-ben is bizalmat szavaztak a Hondának. Gratulálunk mindenkinek, külön megemlítve a JAS Motorsportot, hiszen az ő kivételes támogatásuk rendkívül nagy szerepet játszott a győzelmekben és a díj elnyerésében. Nem kérdés, hogy a szalonokban megvásárolható, kivételesen erős és remekül kezelhető Civic Type R elképesztően jó alap volt a fejlesztéshez, és reméljük, hogy 2020-ban még több sikert érünk el világszerte.”

    A Honda Civic Type R TCR az alábbi bajnokságokban diadalmaskodott 2019-ben:

    TCR Middle-East (Egyéni) – Rene Münnich
    TCR Middle-East (Csapat) – ALL-INKL.COM Münnich Motorsport
    Canadian Touring Car Championship – Gary Kwok
    TCR China (Gyártók) – Dongfeng Honda Racing Team
    TCR Germany Junior Cup – Michelle Halder
    TCR Eastern Europe Trophy (Csapat) – ASK Vesnic Racing
    TCR Japan Saturday Series (Egyéni) – Matt Howson
    TCR Japan Saturday Series (Gentleman’s Cup – Egyéni) – Yukinori Taniguchi
    TCR Japan (Csapat) – KCMG
    TCR Japan (Gyártók) – Honda
    TCR Iberico (Csapat) – ALM Motorsport
    South Island Endurance Series Class 2 (egyórás) – Jordan Michels
    New Zealand Endurance Championship Class 2 (Egyórás) – Jordan Michels
    New Zealand Endurance Championship Class 2 (Háromórás) – Lochlainn Fitzgerald-Symes/Matt Penney

  • Taffin: A Renault motorja már jobb, mint a Mercedesé!

    Taffin: A Renault motorja már jobb, mint a Mercedesé!

    A Renault motorsport főnöke szerint a franciák erőforrása már jobb, mint a Mercedesé. A jelenleg érvényes motorformula korszakában eddig mindig az volt a szóbeszéd, hogy a Renault motorjai fejlesztés terén lemaradtak a Mercedes és a Ferrari mögött.

    Remi Taffin a franciák Forma-1-es motorjáért felelős főnöke, és azt állítja az Auto Motor und Sportnak, hogy a GPS adatos mérések alapján már felveszik a kesztyűt a többiek erőforrásaival:

    „Látjuk, hogy milyen komoly a harc a Mercedes és a Ferrari között a motorjaik teljesítményei terén. A Mercedes kicsit mögöttünk áll, a Ferrari némileg előttünk. A Honda is egy lépéssel mögöttünk van. Ugyanakkor már nem beszélünk többé jelentős különbségekről, 50 kilowattos tartományon belül vagyunk. A Ferrari, Mercedes és közöttünk lehet vagy 5-10 kilowatt a differencia. A Honda is kb. csak 15-20-szal lehet lemaradva.”

    2018-ban és 2019-ben a Renault két Red Bullos ügyfélcsapatot is veszített, de megérkezett a McLaren. Azzal azonban, hogy a McLaren 2021-től a Mercedes erőforrásaira vált, Taffin utal rá, hogy nem annyira előnyös, ha van ügyfeled:

    „Az előnye ha van ügyfeled az, hogy több tapasztalatot szerezhettek, és így megbízhatóbbá válik a motor. Amennyiben négy autód van, négyszer annyi esélyed van megtalálni egy hibát. Fejlesztés terén azonban egyáltalán nem jelent hátrányt. Egy olyan motort fejlesztünk, amelyik a mi autónkba jó. Nem lehet párhuzamosan két irányba is fejleszteni.”

  • Renault: A Honda hátrányban van minden motorgyártóhoz képest

    Renault: A Honda hátrányban van minden motorgyártóhoz képest

    Rémi Taffin – aki a Renault motorfejlesztő részlegének a vezetője – szerint a Honda még mindig egy lépéssel a többi motorszállító mögött van. A francia mérnök azt is hozzátette, hogy a francia istálló erőforrása jelen pillanatban még a Mercedes hajtásláncánál is erősebb.

    A francia motorgyártó a tavalyi szezonban veszítette el a legnagyobb partnerét a Red Bull személyében, de a McLaren négy év szenvedést követően szakított a japán motorgyártóval és megállapodott a Renaultval, hogy a jövőben az általuk gyártott motorokat fogják használni. Azonban a wokingi istálló hatalmasat fejlődött a tavalyi szezonban és képesek voltak elvenni a motorszállítójuk konstruktőri negyedik helyét is.

    Az enstoneiaknak még mindig van miben fejlődniük, többek között a hajtásláncuk megbízhatóságát illetően is. Taffin elmondása szerint azonban az ő által készített erőforrások megbízhatósága és teljesítménye a legjobb gyártókéval is egy szintet képvisel.

    „A Ferrarival és a Mercedesszel csatázunk a motorerő terén,” – véli a francia istálló motorrészlegének vezetője. „Mindhármunk szekere jobban áll, mint a Hondáé.”

    Taffin azt is elmondta, hogy a Honda esetében minimális különbségekről beszélünk, ugyanis manapság nincsen akkora különbség a motorok teljesítménye között, mint ami régen volt, például a turbó-hibrid éra kezdetén. „Manapság már nem kell 50 kilowattos különbségekről beszélünk,” – folytatta Taffin. „A Ferrari, a Mercedes és köztünk körülbelül 5-10 kilowatt differencáról beszélünk, amíg a Honda lemaradása körülbelül 15-20 kilowattra tehető.”

  • Sainz harmadszor nyerte meg a Dakar Rally-t, Alonso a 13. lett!

    Sainz harmadszor nyerte meg a Dakar Rally-t, Alonso a 13. lett!

    A spanyol Carlos Sainz immáron háromszoros Dakar Rally bajnok, hiszen pénteken is nyerni tudott a MINI X-Raid csapatában. Az amerikai Ricky Brabec pedig a motorosok között szerzett elsőséget Hondával, és ezzel 18 évnyi KTM dominanciát szakított meg.

    Mindketten az első nyertesei is a Szaúd-Arábiában rendezett viadalnak, ahová először látogatott el a rangos terepviadal, persze még be kell majd érniük Qiddiya városába is, hogy hivatalos legyen a végeredmény. Brabec mellesleg az első amerikai versenyző, amely bármely kategóriát is megnyert az eredetileg 1979-ben elindult Párizs-Dakar sorozatban.

    Az eddig kétszeres bajnok Sainz, akinek a fia a Forma-1-ben a McLarennél versenyez, az utolsó szakasz után hat perc és 21 másodperc előnnyel zárt a katari regnáló bajnok Nasser Al-Attiyah előtt. Az 57 éves pilóta 2010-ben és 2018-ban nyert, amikor a Dakar rali még Dél-Amerikában futott. Az elsőségeit különféle márkákkal érte el, az elsőt a Volkswagen, a másodikat a Peugeot kötelékében.

    A háromszoros bajnok Al-Attiyah ugyan megnyerte az utolsó szakaszt, de a toyotás ezzel is éppen csak befért a francia Stephane Peterhansel elé, aki összesen 13 alkalommal nyert két- és négy keréken a Dakar viadaljain.

    A kétszeres F1 világbajnok Fernando Alonso az utolsó megmérettetésen Al-Attiyahnál 3 perc 25 másodperccel volt lassabb, de ezen a napon a negyedik legjobb időt autózta. Összetettben végül a 13. lett, de kétszer is komoly problémával szembesült, egyszer két órán át szereltek, másik alkalommal pedig felborultak.