Címke: Honda

  • Albon Ferrarit vezet majd a Red Bull DTM-programjában!

    Albon Ferrarit vezet majd a Red Bull DTM-programjában!

    Miután nem kapott ülést, Alexander Albon a DTM-ben próbálhatja ki magát a Red Bull segítségével, a bikások juniorjával, Liam Lawsonnal együtt.

    Most az is nyilvánosságra került, hogy a Red Bull által támogatott csapat két Ferrari 488 GT3-mat fog rajthoz állítani.

    A Honda logikus döntés lett volna az F1-es motor miatt, de a japánok már a Class One éra alatt jelezték, nem hozzák Európába az autóikat. Még a Super GT-ben a márkával bajnoki címet szerző Jenson Button csapata is McLarennel áll majd rajthoz.

    Az Aston Martinnak is van GT3-as autója, de miután épp most válnak el a Red Bulltól, hogy saját csapatot indítsanak, inkább a Mercedesszel kötnek szorosabb kapcsolatot.

    AF Corse, Ferrari, GT, WEC, Bahrain, racingline.hu
    Az AF Corse csapat Ferrari GT3-as autója Bahreinben, a WEC szezonzáróján, Fotó: WEC

    Még nem hivatalos, hogy melyik csapat fogja a két autót felkészíteni, de valószínűleg a Ferrari gyári WEC programját vezető AF Corse lesz majd a választott csapat. A sportigazgatójuk, Batti Presgliasco így reagált a híresztelésre:

    „Soha ne mondd, hogy soha. Mindenesetre nehéz lenne számunkra, mert így is elég sűrű a programunk.”

    A többi lehetőség közül a Motopark (Super Formula), a Carlin (F2 és F3) és a DAMS (F2) szokott Red Bull juniorokat indítani saját kategóriáikban.

    Mivel Albon tartalékpilótai kötelezettségei miatt nem vehet részt minden hétvégén, a fennmaradó versenyeken egy másik pilóta vezetheti az autóját. A motorsport.com szerint a Formula E újonca, Nick Cassidy lehet a befutó.

    Véget ért a Formula E tesztje, így néz ki a 2021-es mezőny! – GALÉRIA

    Az új-zélandi pilóta a Red Bull támogatásával bír, Japánban pedig Super Formula és Super GT bajnoki címet is szerzett. 2019-ben két futamot is nyert Fujiban, a DTM és a Super GT közös hétvégéjén. A GT3-as Ferrari sem új dolog számára, korábbi endurance versenyeken már vezette az autót.

  • A Honda motorsportfőnöke szerint kár, hogy távoznak év végén

    A Honda motorsportfőnöke szerint kár, hogy távoznak év végén

    A Honda motorsportos főnöke, Masashi Yamamoto a kivonulásuk előtti utolsó Forma-1-es évről beszélt.

    Nagy meglepésnek bizonyult az az őszi hír, hogy a japánok távoznak 2021 végén, hiszen arra lehetett számítani, hogy 2022-ben és azután is ők szállítják a motort a Red Bullnak.

    „Igazán kár, hogy az év végétől már nem mérettethetjük meg magunkat a Forma-1-ben” – kezdte nyilatkozatát Yamamoto. „Azonban pozitívan kell nézni a dolgot. Úgy is tekinthetjük, hogy van még egy évünk, hogy próbára tegyük magunkat. 2020-ban láttuk, milyen magasra tették a riválisok a lécet.”

    Az utolsó év nem arról fog szólni, hogy visszavegyenek, a végsőkig beleadnak majd mindent.

    „Éjjel-nappal dolgozunk, szünet nélkül, hogy képesek legyünk legyőzni a riválisainkat idén” – tette hozzá. „100%-ig hiszek a Honda erejében és tudom, hogy a Red Bull és az AlphaTauri is lelkes. Most, hogy elkezdődött az új év, a programunk annyi, hogy teljes gőzzel megyünk előre. 2021-ben még több sikert veszünk célba. Ezért is kérjük a rajongók támogatását az utolsó méterig.”

  • Gasly tud pár új dolgot a Honda 2021-es fejlesztéseiről

    Gasly tud pár új dolgot a Honda 2021-es fejlesztéseiről

    Pierre Gasly komoly elvárásokkal bír a Honda 2021-es motorja iránt, ugyanakkor a nagydíjgyőztes óvatosan is bánik a szavaival. Az AlphaTauri versenyzője dicsérettel illeti az év végén távozó motorgyártót. A hétvégén a Racefans.net-nek nyilatkozott, hiszen a 24 éves pilóta remek híreket kapott a japánoktól, de sokat nem akar azért elárulni erről:

    „Azt hiszem, hogy jók a terveik. Tudok pár dologról, ami jól hangzik, de ezekről nem szeretnék helyettük beszélni.”

    A francia pilóta ugyanakkor ódzkodik a hurráoptimizmustól. A téli teszt lesz az első alkalom, amikor már látható lesz majd, hogy milyen előrelépéseket sikerült tenni:

    „Megvárnám azt, hogy milyen lesz egy köridő a pályán, mielőtt még túl izgatottá válok. Tudom ugyanakkor azt is, hogy a Honda milyen komolyan dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy nem azért, mert elhagyják a szériát 2021-ben, és előtte már feladnák. Ez összeegyeztethetetlen a mentalitásukkal.”

    A Masashi Yamamoto és Toyoharu Tanabe vezette csapat világbajnoki címmel búcsúzna el a sorozattól, amire Gasly ennyit reagált:

    „Nyomni fogják, és mindent beleadnak majd az utolsó versenyig. Szerintem ugyanakkor folyamatosan próbálnak javítani a csomagon.”

  • Gasly élvezi, hogy több figyelmet kap eddigi legjobb szezonja után

    Gasly élvezi, hogy több figyelmet kap eddigi legjobb szezonja után

    Pierre Gasly élete eddigi legjobb Forma-1-es szezonját futotta 2020-ban, hiszen Monzában megszerezte első győzelmét, ráadásul egy középcsapat színeiben. Kiemelte viszont az AlphaTauri motorszállítójának, a Hondának a munkáját is.

    A francia elárulta azt is, nem ment minden zökkenőmentesen.

    „Az év elején azt gondoltam, hogy a szezon nehezebb lesz” – idézi a franciát a Motorsportweek.com. „Amikor Barcelonában kipróbáltuk az autót, volt néhány dolog, amivel nem voltunk megelégedve. Ami az aerót illeti, volt miben fejlődni, és egyből sikerült is ezt megtennünk az első néhány versenyen.”

    „De aztán a szezon során az volt a tendencia, hogy mindig gyorsultunk. Most már elég erős hajtásláncunk van” – tért rá a Hondára. „A Honda egész évben fantasztikus munkát végzett, a megbízhatóság remek volt. Ha a tavalyi évhez képest nézzük, jó irányba mozdultunk el. Várom már az utolsó közös évünket.”

    Hiába a győzelem, Gasly állítja, ugyanaz az ember maradt.

    „Ahogy az emberek beszélnek hozzám, az nem változott. Semmi sem, ami a személyemhez köthető. Futamgyőztes, vagy nem, ugyanaz vagyok, aki voltam. Csak egy kicsit jobb az önéletrajzom” – mondta egy Reddit kérdezz-felelekben.

    Hozzátette, a paddockban azért változott a státusza: „Több figyelmet kapok a média irányából, többen követnek és támogatnak. És természetesen nincs túl sok futamgyőztes a paddockban, főleg nem a középmezőnyben, szóval ez is változott bizonyos tekintetben.”

  • Tost nem zárja ki azt sem, hogy a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből!

    Tost nem zárja ki azt sem, hogy a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből!

    A Red Bull Racing és az AlphaTauri továbbra sem tudja, hogy milyen motorokkal indulnak majd 2022-ben. A Honda elhagyja a Forma-1-et, az energiaitalosoknak pedig megoldást kell találniuk. Franz Tost is feszülten vár most.

    2018-ban a Toro Rosso vette át a McLarentől távozó Honda motorokat, amiből komoly siker lett. Ugyan a „biciklijük” elbukott párszor, de kvázi gyári csapatként remek szezonja volt akkor a Toro Rossonak. A Red Bull Racing is váltott 2019-ben, és elkezdtek dolgozni a japánokkal, de az együttműködésnek 2021-ben vége lesz. Tost nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ez akár azt is jelentheti, hogy a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből, árulta ek a motorsport-magazin.com-nak:

    „Nem lehet ezt sem kizárni. Egy dolog biztos: Dietrich Mateschitz és a Red Bull a siker letéteményesei, és ha a márka nem képes versenyeket nyerni, és harcban állni a világbajnoki címért, valamint nincs elérhetően jó motor, nem zárnám ki azt, hogy Mateschitz felteszi magának a kérdést, hogy mit is akar ezzel az egésszel a sportágban.”

    A Red Bull esetleges távozása pedig az ő csapatára is komoly hatással lenne:

    „Komoly kockázat ez mindkét csapatnak, így az AlphaTaurinak is. Különféle területeken működünk együtt a Red Bull Racinggel, és nem is tudnánk hirtelen sok mindent magunk előállítani. Ez valójában egy hosszú folyamat.”

  • A Honda erőforrása 40 lóerővel gazdagabb lesz jövőre?

    A Honda erőforrása 40 lóerővel gazdagabb lesz jövőre?

    Jack Plooij úgy tudja, hogy a Honda komolyan dolgozik a motorjuknak egy nagyobb felfrissített verzióján. A japán gyártó abban reménykedik, hogy az erőforrásuk 40 lóerővel erősebb lesz már Ausztráliában jövőre. A Forma-1-es elemző arról is beszélt, hogy Max Verstappennek meg kell őriznie a nyugalmát azért, hogy megszerezhesse majd az első világbajnoki címét. Erről így beszélt a Motorsport.com-nak:

    „Türelem, és még egyszer türelem. Türelmesnek kell lennie, még ha ez a szó ismeretlen is a Verstappen család szótárában, vagy valahol nagyon hátul lehet, kisbetűvel szedve. Nehéz ügy ez, mert hazárdjátékot folytatnak.”

    Az elmúlt években folyamatosan lehetett bíztató jelentéseket hallani a Red Bulltól, de ezidáig a pályán nem vezettek ezek alapvetően jó teljesítményhez. Mindegyik szezont úgy kezdte az osztrák csapat, hogy egyértelműen hátrányban volt a szezonnyitó után. Ez azt is jelentette, hogy a Mercedes különösebb veszélyek nélkül megléphettek a világbajnoki harcban. A Ziggo Sport bokszutcai riportere ezért ennyit még hozzátett:

    „A Red Bull sokat ígér, a Honda sokat ígér, majd mindez nem válik valóra. Ehhez viszont türelem kell. Hallottam olyan pályamenti pletykát, megy szerint a Honda egy olyan motort épített jövőre, amely 40 lóerővel lett erősebb. Szépen akarnak búcsúzni Maxtól.”

    A Honda 2021-ben lesz utoljára a Forma-1-ben. A japán gyártó ezt követően elköszön a királykategóriától.

  • Marko elismeri Tsunoda hihetetlen előzési képességeit

    Marko elismeri Tsunoda hihetetlen előzési képességeit

    Dr. Helmut Marko elismeréssel adózik az AlphaTauri friss szerzeménye, Yuki Tsunoda elképesztő előzési képességei előtt, amelyet a 20 éves japán pilóta 2021-ben már a Forma-1-ben kamatoztathat. Szintén örömködik amiatt, hogy a Honda támogatott versenyzőnek agresszív a stílusa, amelyről az érintett a héten így beszélt:

    „Biztos vagyok benne, hogy azok, akik látnak majd vezetni, azokat lenyűgözöm majd. Újonc vagyok, így a szezon első felében kétszeres erőbedobással fogok támadni, még úgy is, ha olykor hibázok is majd.”

    A 159 centi magas japán pilóta elismerte, hogy az első lépés számára az, hogy elérje fittségben a Forma-1 szintjét, miután Abu Dhabiban a teszten rájött, hogy milyen kemény is ez a sportág:

    „A nap végén ha nem pihentettem a fejem a fejtámlán, akkor fel sem tudtam emelni. Meg kell erősítenem a nyakizmaimat, hogy kibírjam jövőre a szezont.”

  • Horner elégedett a Red Bull egyeztetésével a 2022-es motorról

    Horner elégedett a Red Bull egyeztetésével a 2022-es motorról

    Christian Horner pozitívan értékeli a Red Bull törekvését, hogy átvegyék a jelenlegi partnerük, a Honda gyári motorját, és 2022 után is azt használják. Nemrég az energiaitalosok elnyerték pár riválisuk támogatását azon törekvésükben, hogy fagyasszák be egységesen 2022-től a motorok fejlesztését. Ez lehetővé tenné nekik, hogy a japán márka erőforrásait használhassák tovább, azok hivatalos kilépése után is. Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Red Bull megtartaná a Honda F1 projekt technikai igazgatóját, Toyoharu Tanabét. Erről így beszélt az érintett Abu Dhabiban:

    „Ez egy elég váratlan kérdés számomra. Amennyiben történik valami a jövőben, szánok rá időt, hogy pontosan átgondoljam, mit si akarok csinálni.”

    Tanabe annyit azonban elárult, hogy zajlanak az egyeztetések már 2022-ről a Red Bullnál:

    „Nincs még végleges döntés, de minden körülményt figyelembe fogunk venni.”

    Christian Horner csapatfőnök megerősítette, hogy a Red Bull és riválisai között a megbeszélések nagyon (sport)politikai töltöttségűek:

    „Gondolhatjátok, hogy nem mondhatok sokat arról, hogy miről folynak a tárgyalások. Annyit elárulhatok, hogy a háttérben zajló folyamatok pozitív irányt vettek. Sajnos, ez is a játék része. Vagyok itt már egy ideje, így tudom, hogy miképp működik ez az üzlet.”

  • Kvyat beletörődött már a sorsába 2021-re, és elfogadta azt

    Kvyat beletörődött már a sorsába 2021-re, és elfogadta azt

    Daniil Kvyat elárulta, hogy már elfogadta azt, hogy valószínűleg 2021-ben Forma-1-es versenyülés nélkül marad. Az egyetlen kérdőjel ebben az, hogy a a Honda támogatta Formula 2 versenyző, Yuki Tsunoda a következő évre megszerzi-e a szükséges pontokat a szuperlicenszéhez. A japán pilóta azonban megnyerte a szombati futamot Bahreinben, ezzel pedig garantáltan megvan neki mindaz, ami kell egy F1-es induláshoz.

    Kvyat hiába lett most is hatodik az időmérőn, és feltételeznénk, hogy ezzel megtarthatná az AlphaTauri versenyülését 2021-re is Pierre Gasly mellett, mégis lemondóan nyilatkozott az időmérő után:

    „Azt hiszem, kevés az esély arra, hogy maradhassak. Egy ideje már elfogadtam ezt. Egyetlen szabad hely van a Forma-1-ben, a Red Bull pedig elő kell léptesse a fiatal pilótáit. Ez az utolsó dolog amit hallottam, és ezt igazságosnak is tartom. Nem élek álomvilágban, tudom, hogy mennek itt a dolgok. Ma az egyik olyan alkalom volt, ahol megmutathattam, hogy mire vagyok képes. Amennyiben tehát nem leszek itt jövőre, mindent megteszek majd azért, hogy 2022-ben visszatérhessek, hiszen motiváltabb vagyok, mint valaha.”

    Az AlphaTauro csapatfőnöke, Franz Tost is utalt rá, hogy 26 éves versenyzője méltósággal fogadná azt, ha távoznia kellene a csapatából:

    „Dany egy tapasztalt és gyors versenyző, ismeri a Forma-1 játékszabályait. Remélem, hogy vasárnap is versenyképes lesz, illetve Abu Dhabiban, aztán majd meglátjuk.”

  • Renault: jó ötlet a motorfagyasztás, de ne csak a Honda miatt legyen így

    Renault: jó ötlet a motorfagyasztás, de ne csak a Honda miatt legyen így

    Már a Renault sem ellenkezik a motorfejlesztés befagyasztása ellen 2021 után. Azonban kiemelték, a sorozat, és nem a Red Bull érdeke ez.

    A Honda kivonulását követően a Red Bull jelezte, átvenné a japánok motorprogramját, de csak akkor, ha állandóak lesznek a szabályok, és nem kell sokat beleölni a fejlesztésekbe.

    A Mercedes kezdettől fogva támogatta az ötletet, a Ferrari pedig nemrég tért át erre az álláspontra, miután a Renault-val együtt hevesen ellenezték a javaslatot.

    A franciák most szintén úgy nyilatkoztak, nem elleneznék a dolgot, ezzel pedig nem marad ellenzője az állandóságnak.

    „Mindig ezt akartuk az új szabályok bevezetésénél.” – nyilatkozott Marcin Budkowski, a Renault ügyvezető igazgatója.

    „Ha a jelenlegi motorok fejlesztése közben akarunk egy új formulát bevezetni, akkor újabb 100 ember kel felvennünk. Ők fejlesztik majd az új motort, míg a jelenlegit fejlesztjük. Szerintem logikátlan két hasonló osztályt dolgoztatni egyszerre.”

    „Körülbelül három évre be kéne fagyasztani a szabályokat, ezalatt dolgoznánk az új megoldáson. Érdekes módon a Honda ellenezte az efféle dolgokat, és a Red Bullon keresztül hallatták a hangjukat a különböző testületekben. Most a Red Bull szeretné ezeket a dolgokat.”

    „Jelenleg úgy néz ki a helyzet, 2023-tól lecsökkentjük a fejlesztéseket a belső égésű motorokon, és utána jön az új szabályzat 2026-tól.”

    Budkowski kiemelte, nem a cél, inkább az időzítés az, ami a vita tárgyát képezi a felek között.

    „Támogatjuk az ötletet, de nem tudjuk azt mondani, hogy 2021-től bevállaljuk. Már késő van ehhez, a fejlesztési ciklusunkba nem fér bele.”

    „Kössünk kompromisszumot a szabályokkal, de ne azért, mert a Honda kitalálta, hogy drága a Forma-1-es motor. Pedig eddig nem így hitték. Találjuk meg, azt a megoldást, ami jó a sportnak. A megfelelő motort, a megfelelő időpontban.”