Címke: Honda

  • Honda: Nem egyértelmű, hogy Hamiltonnak új motorra lenne szüksége

    Honda: Nem egyértelmű, hogy Hamiltonnak új motorra lenne szüksége

    Nem teljesen egyértelmű, hogy Lewis Hamiltonnak be kell-e vállalnia egy motorcserét a szezon hátralévő részében, legalábbis a Honda szerint.

    Ez Toyoharu Tanabe, a Honda technikai főnökének véleménye. Max Verstappennek motorcseréje után át kellett vágnia a mezőnyön az Orosz Nagydíjon, amin végül kis szerencsével a második helyen végzett.

    Ami Dr. Helmut Markot illeti, mint mindig, most is határozottabb véleménnyel rendelkezik ez ügyben:

    „Remélem jók az információink, ami szerint Lewisnak is cserélnie kell majd még motort. A mezőny utolsó helyéről indulva a dobogó nem egy egyszerű dolog.”mondta Marko a Sky Deutschland-nak.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azonban nem tudja egyértelműen kijelenteni, hogy Hamiltonnak biztosan új erőforrásra lenne szüksége a hátralévő 7 futam során.

    A német csapat éppen ezért lepett meg mindenkit, amikor bejelentette, hogy a monzai motorcsere után ismét belenyúlnak Bottas autójába, és újra kicserélik az erőforrást. Ezzel hátraküldvén őt a mezőny végére Max Verstappen környékére.

    Egyesek szerint ez színtiszta taktika volt a világbajnoki küzdelem végett, ugyanakkor Bottas nem volt hajlandó túlságosan nagy csapatjátékot játszani:

    „Azt láthattuk, hogy csak simán elengedte Verstappent. Majdnem olyan volt, mint egy ajándék.” – mondta az 1996-os világbajnok, Damon Hill.

    Tanabe a következőt nyilatkozta az érdekes eseményekről:
    „Nem tudom pontosan mi okozhatta azt, hogy Bottas monzai motorja, már tönkre is ment. Azonban, ha azt mondják, hogy nem tudtak a motorral többet menni, akkor megértem a döntésüket.”

    „Természetesen nem ismerem a csere okát, ugyanakkor ugyanazon indok miatt Hamiltonnak is lehet, hogy motort kell majd cserélnie. Nem egyértelmű a szituáció.” – mondta a japán szakember.

    „Van rá esély, szóval ilyen téren lehet egy olyan hétvégénk, mint amilyen a Red Bullnak volt most.” – mondta Wolff.

    „Egy ilyen meghibásodással a bajnokság egyértelműen nem lehetne meg. Sem mi, sem pedig az ellenfeleink nem engedhetnek meg maguknak egy nullázást.”

    „Meglátjuk hogyan alakul az erőforrás helyzete. Mindig meg tudjuk nézni a teljesítmény adatait, és eldöntjük majd, kell-e cserélni, vagy nem” – zárta Wolff.

  • A Mercedes nagyobb kockázatot akar vállalni a Honda miatt

    A Mercedes nagyobb kockázatot akar vállalni a Honda miatt

    A Mercedes leállította már a jelenlegi autójuk fejlesztését, ezért nagyobb kockázatot vállal inkább a motorral. A Motorsport.it szerint a német csapat nagyobb rizikót vállal, hogy tesztelje a rivális Honda megbízhatóságát.

    Mivel a 2022-es új szabályzás már a küszöbön áll, ezért a csapatoknak egy bizonyos ponton meg kell hozniuk a döntést, hogy inkább az új autóra koncentrálnak, vagy a jelenlegi autóra. A Haas például úgy döntött, már az év elején, hogy az új autóra koncentrál, később pedig több csapat is követte őket.

    A Mercedes is mostanra már tényleg leállt a jelenlegi autójuk fejlesztésével, de nem adták fel a reményüket a világbajnoki címre. A németek tudják, hogy a Red Bull Racinggel nem lesz könnyű a harc, főleg annak fényében, hogy az osztrákok a szezon végéig folytatják majd a fejlesztést. A Mercedes ezért kockázatos hozzáállással közelíti meg a kérdést.

    Az olasz sajtó szerint a Mercedes most a motorra fog koncentrálni, hogy még többet hozzon ki belőle. Az erőforrás évek óta a Mercedes erőssége, de úgy tűnik, a Honda felzárkózott mögéjük, különösen a megbízhatóság terén. A Mercedes azonban most ezt a hihetetlen megbízhatóságot szeretné „letesztelni”.

    A csillagos márka szeretné tesztelni a turbójukat, hogy kiderüljön, lehet-e növelni még a teherbírását. Hamilton új motort kap, és a szezon végéig azt használhatja majd. A Mercedes azt szeretné megtudni, hogy a Honda hibázik-e a saját turbójuk extra teljesítménynövelésében.

    Ez azonban nem kockázatmentes, hiszen nyilván a Mercedesnél is fennáll a veszély, hogy öngólt rúgnak. Ha az alakulat többet vár el a turbótól, az megbízhatósági problémákat is okozhat a német csapatnál. Egyetlen bajnokaspiráns sem úszhatja meg ugyanakkor majd meghibásodás nélkül.

  • Verstappen Belgium óta egy erősebb erőforrással versenyezhet

    Verstappen Belgium óta egy erősebb erőforrással versenyezhet

    A Honda felfedte, hogy már a nyári szünet utáni első versenyen, Spa-Francorschampsban bevetettek egy frissítést az erőforrásuk kapcsán.

    Ugyan a japán motorgyártó az idei szezon végén távozik a Forma-1-ből, most még minden esélyük megvan arra, hogy világbajnoki címet szerezzenek a Red Bull-lal karöltve, akik a turbóhibrid érát uraló Mercedesszel vívnak ádáz küzdelmet az egyéni és a konstruktőri bajnokság első helyéért.

    Max Verstappen jelen pillanatban is vezeti az egyéni pont versenyt 5 ponttal megelőzve a második Lewis Hamiltont. Azonban a gyártók versenyében már közel sem ilyen rózsás a helyzet, ugyanis az energiaitalosok 18 pont lemaradással állnak a második helyen a bajnoki címvédő mögött.

    A Honda a kivonulása miatt pedig az eredetileg 2022-re szánt erőforrás fejlesztéseit előrehozta 2021-re és az eredmény eléggé látványosra sikeredett, mert a Red Bull motorerő hátránya csökkent a Mercedesszel szemben. A japánok által fejlesztett hajtómű pedig utoljára a Belga Nagydíjon kapott egy frissítést azzal, hogy bevetették az évek óta fejlesztett energia tárolójukat.

    „Ennek az energia tárolónak a kifejlesztése hosszú évek folyamata volt, ugyanis az energia hatékonysága mellett a tároló súlyát is csökkentenünk kellett” – ismerte el a Honda motorfejlesztési vezetője, Yasuaki Asasi.

    „Ez lesz a cégünk utolsó hivatalos éve a sportban, de végül sikerült bevetnünk az új energia tároló eszközt már a szezon második felének kezdetén és az alkatrész nagyon jó számokat produkált. Ezt eredetileg csak 2022-ben vetettük volna be, de a kivonulásunk miatt előrébb hoztuk ezeket a terveinket egy évvel.”

    A Honda újítása eddig nagyon jól működött, ugyanis a Red Bull Spában és Zandvoortban is nyerni tudott Verstappen révén, Monzában pedig a korábbi évekhez képes sokkal jobb formát mutattak a Bikák pilótái. Kérdés, hogy s soron következő Orosz Nagydíjon képesek lesznek-e megdönteni a Mercedes egyeduralmát a Sochi Autodromban.

  • Honda: A pénzt pótolhatjuk, de a pontokat nem

    Honda: A pénzt pótolhatjuk, de a pontokat nem

    A jelenlegi szabályok korlátozzák a Forma-1-es csapatok számára az egy szezon során használt motorok és alkatrészek számát, ezért büntetéseket szabnak ki a limitet túllépőkre.
    Ennek eredményeképpen a balesetek most még nagyobb fejfájást okoznak, ahogyan azt Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója is megerősítette.

    A Honda az idei szezonban nagyszerű erőforrással állt elő, ez egy nagyszerű búcsúajándék, amit a Red Bull Racingnek nyújtanak, hiszen ez a Honda utolsó szezonja a sportban – legalábbis ebben a formában. Mivel Adrian Newey és csapata is remek autót tervezett, Max Verstappen idén képes felvenni a harcot Lewis Hamiltonnal.

    Az energiaitalos alakulat számára azonban nem mentek zökkenőmentesen a dolgok. A szoros küzdelem miatt Verstappen és Hamilton már többször is összeütközött egymással, legutóbb Monzában. Ennek következtében a holland autójának erőforrása tönkrement, annak ellenére, hogy a Honda mindent megtett, hogy a szabályok keretein belül megjavítsa azt.

    Ez persze azt jelenti, hogy a holland rajtbüntetéssel kezdhet majd, amikor új erőforrást tesznek az RB16B-be, aminek Tanabe természetesen nem örül.

    A The Race-nek nyilatkozva Tanabe elismerte a pénzügyi tényezőt, de stratégiai szempontból is kifejezte csalódottságát.

    „Természetesen a pénz is fontos, de költhetünk pénzt. Pontokat viszont nem tudunk szerezni. A pontok fontosak a versenyző és a csapat számára. Ez fontosabb, mint a költségek” – mondta.

    „Megfontolhatjuk az FIA-val, a csapatokkal és a gyártókkal, hogyan tudnánk ilyen körülmények között megspórolni az ilyen típusú sérüléseket” – tette hozzá, és a motorok nagyobb javításainak engedélyezését javasolta ahelyett, hogy az egészet le kellene selejtezni.

    „Az egyik ötletem az, hogy legyen egy vizsgálat. Egy képviselő az FIA-tól, a csapattagoktól, az összes motorgyártótól. Megvizsgálhatják, hogy ésszerű-e a motorgyártó által kért alkatrészek cseréje, aztán megbeszélhetik, majd elfogadják vagy nem fogadják el a kérést.”

    „Fontos a költségvetési sapka, és fontos a sportág fenntarthatósága. Azt hiszem, tudunk valamit tenni ez ügyben.”

  • Frissítve: Pérez új erőforrást kap, csak a boxból rajtol

    Frissítve: Pérez új erőforrást kap, csak a boxból rajtol

    Ha már úgy alakult, hogy Sergio Pérez kiesett a Q1-ben az időmérőn, akkor a Red Bull teljes hajtáslánc-cserét hajtott végre a mexikói autójában. Mivel ez már a negyedik egység lesz, amit használ, a csere büntetést von maga után, tehát Pérez a mezőny végéről kezd a Holland Nagydíjon.

    A jövő hétvégén következő Olasz Nagydíj előtt is kapóra jöhet ez a döntés, hiszen Monzában van szükség leginkább a motorerőre, így mindenképp előny, ha valakinél egy friss motor dolgozik.

    A motorcsere lehetősége már rögtön a csalódáskeltő kvalifikáció után szóba került, Pérez is rögtön megerősítette, hogy megfontolják ennek lehetőségét. A csapat ezenkívül a váltót is kicserélheti büntetés nélkül, sőt végül a beállításokat is megváltoztatták, kivéve az autót a parc ferméből, így Pérez csak a boxból rajtol.

    „Azt hiszem, olyan verseny előtt állunk, amelyről senki sem tudja, hogy mire számíthat. Rengeteg dolog történhet. Ez egy olyan pálya, amely sokat követel a versenyzőktől. Tehát  bármi lehetséges. Nehéz lesz előzni, nehéz lesz követni a másikat, de egyszerűen csak a lehető legjobb versenyt kell futnunk” – mondta Pérez arról, mire számít a versenyen.

    Nem a mexikói lesz azonban az egyetlen, aki csak a pitből indulhat a mezőny után, mert Nicholas Latifi is csatlakozik hozzá. A kanadai a Q2 végén csúnyán megtörte a Williamst, váltót is kellett cserélni autójában. Ezért még csak egy öt rajthelyes büntetést kapna, ám egy másik első szárny specifikációt kapott autójára, emiatt kell neki is a boxból indulnia.

  • Verstappen és Pérez erőforrása sem menthető, közel a büntetés

    Verstappen és Pérez erőforrása sem menthető, közel a büntetés

    A Red Bullnak fel kell készülnie a legrosszabbra, ugyanis a Honda közölte, hogy Max Verstappen és Sergio Pérez erőforrását sem tudták megmenteni, így a hétvégi Belga Nagydíjon már mindkét RB16B-ben az utolsó szabadon felhasználható hajtómű fog dolgozni.

    A holland pilóta erőforrása a silverstone-i balesete során szenvedett sérüléseket, amíg a mexikói versenyző hajtáslánca a Valtteri Bottas által okozott káosznak lett az áldozata a Magyar Nagydíjon. A Honda ezt követően végzett vizsgálatokat mindkét motoron és állapította meg, hogy már egyiket sem fogják tudni megjavítani.

    Ha valami, akkor pont a rajtbüntetések azok, amik egyáltalán nem hiányoznak a Milton Keynes-i istállónak, ugyanis ebben az esetben mindkét bajnokságban lépéshátrányba kerülnének a rivális Mercedesszel szemben. Mivel 12 futam van hátra a szezonból, így aligha ússzák meg a Red Bull pilótái büntetés nélkül a 2021-es szezont.

    Verstappennek még fogalma sincsen arról, hogy melyik helyszínen fogja megkapni a negyedik erőforrást, ami miatt automatikusan egy 10 rajthelyes büntetést von maga után.

    „Jelen pillanatban is vizsgáljuk a lehetőségeinket, és ha szükséges, akkor bevetjük az új erőforrást” – nyilatkozta a holland versenyző a Belga Nagydíj előtti sajtónapon a Motorsport.com-nak. „Még semmit nem tudok mondani, mert még semmit sem tudunk ennek kapcsán.”

  • Girolami már nem dobogós, időbüntetést kapott!

    Girolami már nem dobogós, időbüntetést kapott!

    A Münnich Motorsport versenyzője, Néstor Girolami (Honda Civic Type R TCR) elvesztette a második helyét a Hungaroringen rendezett második futamon, miután időbüntetést kapott.

    Az argentin pilótát találták vétkesnek azért az incidensért, amely miatt a BRC Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert (Hyundai Elantra N TCR) megpördült a verseny elején, Girolami pedig utólag öt másodperces időbüntetést kapott.

    Ezzel Girolami az ötödik helyre esett vissza a versenyben, a Comtoyou Racing versenyzője, Frédéric Vervisch (Audi RS 3 LMS) így a második, a Zengő Motorsport versenyzője, Mikel Azcona (Cupra Leon Competición) pedig a harmadik helyre lépett előre.

    A Cyan Racing versenyzője, Yann Ehrlacher a negyedik helyre lépett ezzel előre, és átvette a vezetést a pilóták bajnokságában a Lynk & Co-s kollégája, Santiago Urrutia előtt.

  • A Honda csalódott: Tudjuk, hogy a szurkolók nagyon várták

    A Honda csalódott: Tudjuk, hogy a szurkolók nagyon várták

    A Honda nem vehet részt a búcsúfutamán a saját hazájában. A japán motorgyártó az idei szezon végén búcsúzik a Forma-1-től, de nem kap lehetőséget arra, hogy még egyszer utoljára a hazai rajongói előtt szerepeljen, hiszen nem lesz Japán Nagydíj.

    A Hondának keserű pirula, hogy a 2021-es Japán Nagydíjat nem tartják meg. A japán márka szeretett volna még egyszer versenyezni a saját nézőseregük előtt, különösen most, hogy a Red Bull-lal versenyképes csomagot raktak össze, és valóban győzni tudnak. Ez lett volna a munkájuk megkoronázása. Sajtóközleményben Koji Watanabe, a Honda márka- és kommunikációs műveletekért felelős vezetője is megszólalt:

    „Sajnálatos, hogy immáron második egymást követő évben nem sikerült megrendezni a Forma-1-es Japán Nagydíjat Suzukában. Hondaként különösen csalódottak vagyunk, hiszen ez az F1-es projektünk utolsó éve, és tudjuk, hogy nagyon sok rajongó várta már, hogy részt vehessen az eseményen. A 2021-es idény most egy izgalmas csúcspont felé tart, és mi mindent beleadunk, végig keményen küzdünk, hogy elérjük a célunkat, a bajnoki címek megszerzését. Miközben ez a Honda Forma-1-es projekt a végéhez közeledik, reméljük, hogy a rajongóink továbbra is támogatni fognak minket’.”

  • Marko: Nem korlátozta az FIA a Honda motort!

    Marko: Nem korlátozta az FIA a Honda motort!

    Miközben a Mercedes egyértelműen magasabb fokozatba kapcsolt a 2021-es bajnoki címért folyó versenyben, a Red Bull ellen, olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy az FIA valójában csendben korlátozni kezdte a Hondát.

    „Ez teljes képtelenség” – mondta Marko a Sport1-nek.

    „Nem volt semmilyen korlátozás, sem az FIA, sem a Honda részéről. Nem kellett visszafognunk a motort. Magyarországon ugyanazt a teljesítményt használtuk, mint korábban.”

    „A Mercedesszel más volt a helyzet” – állította. „Nem csak az autóhoz hoztak frissítéseket, hanem a motorhoz is. Ezért voltak olyan gyorsak az egyenesekben Silverstone óta.”

    Marko azt mondta, azt hallotta, hogy a Mercedes kulcsfontosságú fejlesztése a hűtőrendszerben volt, ami lehetővé tette Lewis Hamilton csapatának, hogy „több lóerőt szabadítson fel”.

  • 35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    Magyar Nagydíj volt már ugyan jóval korábban, 85 éve is a Népligetben, de a Forma-1-es mezőny rajtját először 1986. augusztus 10-én láthattuk, Mogyoródon.

    A jó nyolc hónap alatt felhúzott létesítmény a Hungaroring nevet kapta, és az akkori viszonyok között világszenzáció volt.

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ura, sőt akkor még a Brabham csapat vezetője is, már a 80-as évek elejétől akart magának egy „vörös futamot”. Először Moszkvával tárgyalt Mr. E. a vasfüggönyön túli országok közül, majd egy kósza gondolat erejéig felmerült Horvátország is, ha már onnan származott az akkori divatmodell felesége, Slavica.

    Végül Magyarország lett a befutó, de csak több évnyi tárgyalás után, és csak last minute jött az ötlet a mogyoródi krumpliföldekről. Előtte felmerült még lehetséges versenyhelyszínként a Budai Vár, ezt később láthattuk valamilyen formában Bakuban megvalósulni. A magyar vezetés előbb a Velencei-tó mellett javasolt egy területet, de az nem tetszett neki, majd jött gyors egymásután a Városliget, illetve már a klasszikusnak mondható Népliget. Mindkét helyszínt azért vetette el az akkori vezetés, mert sok fa kivágásával járt volna az, hogy biztonságos körülményeket teremthessenek a 80-as évek királykategóriás versenyautóinak.

    Az első Forma-1-es Magyar Nagydíjunkon brazil első sor volt: Ayrton Senna szerezte meg a pole pozíciót a legendás festésű arany-fekete Lotus-Renault-val, mellőle Nelson Piquet indulhatott, Williams-Hondával. A 26 elrajtoló pilótából csak tízen értek célba, a dobogóra még a nagy brit kedvenc, Nigel Mansell fért fel.

    Az 1986-os nyár két budapesti nagy eseménye volt az, hogy a Queen koncertet adott hazánkban, valamint az, hogy a száguldó cirkusz is tiszteletét tette nálunk. Idézzük is fel az akkori hangulatot Urbán Tamás képekkel.