Címke: Honda

  • A Red Bull már tudta, hogy nem fognak több címet nyerni a Renault-val

    A Red Bull már tudta, hogy nem fognak több címet nyerni a Renault-val

    Helmut Marko felidézte a múltat és elmondta, hogy a hibrid éra elején már tudták, hogy nem a Renault-val váltják meg a világot.

    Az osztrák csapat és a francia motorpartnere négy sikeres évet tudhat magáénak. A Bikák bajnoki éveiben (2010-2013) Renault erőforrás duruzsolt a konstrukcióban, majd jött az új korszak, ami mindent megváltoztatott.

    2018-ban végérvényesen megromlott a felek közötti kapcsolat. A médián keresztül is érzékeltette a Red Bull, hogy mennyire nem elégedett a hajtásláncokkal, majd a Toro Rosso után ők is Hondára váltottak.

    A Bikák már 2016-ban úgy gondolták, hogy Max Verstappen révén meg van a siker egyik összetevője, ám a motorokban már nem bíztak:

    „Nem szabad elfelejtünk azt, hogy mi már akkor tudtuk, nem fogunk többet bajnoki címet nyerni a Renault-val.” – emlékezett vissza Marko az Autorevue oldalán.

    Ugyanakkor a váltással még nagyobb kockázatot vállalt az osztrák istálló. A japán gyártó a visszatérése után nem a jó eredményei miatt szerzett „hírnevet” magának. A McLarennel a mezőny végén bukdácsoltak. Az erőforrás nem volt megbízható, míg a wokingiak konstrukciója nem volt elég jó. Útjaik elváltak, a Honda pedig a faenzai alakulathoz szerződött.

    Ugyanakkor a fejlődés az olasz kis csapatnál már látszott. Miközben a Renault és a Red Bull kapcsolata elmérgesedett, a Bikák alternatívaként a japánokat választották. Max Verstappen végig támogatta csapatát ebben a döntésben, és mindennap tájékoztatást kért a fejlesztések állapotáról:

    „Mindig a csapat mögött állt. Folyamatosan tájékoztattuk ő a terveinkről, még akkor is, mikor a Hondával elkezdtük a közös munkát. Mindig naprakész volt a legújabb fejlesztésekkel kapcsolatban.” – tette hozzá Marko.

    Az együttműködés sikeresnek bizonyult. 2019-ben már futamot nyert a Red Bull – Honda – Verstappen hármas, míg 2021-ben az egyéni világbajnoki címnek örülhettek.

  • Honda: A többiek lekicsinylik az E10-es üzemanyag hatását

    Honda: A többiek lekicsinylik az E10-es üzemanyag hatását

    A Honda úgy véli, hogy a többi Forma-1-es gyártó szándékosan elbagatellizálja azokat a nehézségeket, amellyel mindannyian szembesülnek a fenntarthatóbb üzemanyagra való átállás miatt, az elveszített teljesítmény visszanyerése terén.

    Az idei évre vonatkozó szabálymódosítás részeként az F1 kötelezővé teszi, hogy az autók E10-es üzemanyagot használjanak, amely 90 százalékban fosszilis üzemanyag és 10 százalékban etanol keveréke.

    Ennek hatására arra lehetett számítani, hogy csökkenni fog az autók teljesítménye, de a gyártók azt sugallták, hogy sikerült az összes veszteséget kompenzálniuk.

    Azonban a Honda munkatársa, Yasuaki Asagi, aki korábban a japán erőforrás fejlesztését vezette, és továbbra is részt vesz a megújult projektben, szkeptikus ezzel kapcsolatban.

    „Ez egy titok” – nyilatkozta a Motorsport.comnak arról, hogy mennyi teljesítményt veszítenek 2022-re a változtatás miatt.

    „Úgy tűnik, hogy más cégek azt mondják, hogy körülbelül ugyanakkora (marad a teljesítményük), de ezzel szemben egy ilyen bejelentés azt jelenti, hogy nehéz ugyanazt a teljesítményt elérni, mint tavaly.”

    Hátrányok és előnyök

    Asagi elmondta, hogy az új üzemanyaggal járó kihívás nem volt könnyű, bár a változásnak voltak rejtett előnyei is.

    „Az E10 üzemanyagra adott válasz a legnagyobb (kihívást jelenti)” – mondta. „A motor architektúrája már készen állt (az új, 2021-es erőforrással), így változtatásokat eszközöltünk, hogy a legjobb teljesítményt hozzuk ki belőle az E10-es üzemanyaggal.”

    „Az E10-es üzemanyaggal csökken a teljesítmény és az energia, amit ugyanazzal a súllyal bír. Ez az alkoholos üzemanyag jellemzője.”

    „Másrészt a régi üzemanyag rendellenes égését (kopogásos égés*) most már könnyebb lesz ellenőrizni.”

    *kopogásos égés: amikor az üzemanyag nem a szikrától gyullad be, hanem a nyomás miatti hőmérsékletnövekedés hatására öngyullad.

    „A maximális hatékonyságra törekszünk, de az E10-es üzemanyaggal a motor teljesítménye is csökken, és az energiatermelés mennyisége is csökken.”

    Asagi megerősítette, hogy a 2022-es erőforrással kapcsolatos munkálatok nagy részét már tavaly év végén kőbe vésték.

    „Mindig vannak apró részletek és korrekciók, ha problémák merülnek fel, de ha tavaly év végére nem lett volna kész a koncepció vagy az alapok, akkor a szezonra nem érnénk oda.”

  • A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondja, hogy a következő hetekben leül Max Verstappennel, hogy megvitassák a regnáló világbajnok 2023 utáni jövőjét. A holland pilóta érdekeit régóta menedzsere, Raymond Vermeulen kezeli, de utóbbi még nem szakított időt arra, hogy egy esetleges új szerződésről tárgyaljon az energiaitalosokkal. Marko az AutoRevue-nak ennyit mondott erről:

    „A következő hetekben Maxszel tárgyalásokat fogunk folytatni. A menedzserével nehéz volt beszélni, mert a fia a dubaji 24 órás versenyen volt Jos Verstappennel együtt.”

    Verstappen múlt havi, Abu Dhabiban elért megkoronázásának a Red Bull részéről fizetésemelést kellene indokolnia, de Marko figyelmeztetett, hogy a holland jelenlegi – becslések szerint borsos 25 millió dolláros – fizetése nem sok teret enged a növekedésnek. Az osztrák szakember ezért így folytatta:

    Verstappennel már a határhoz közel vagyunk. Egy ponton, bizony ez lesz a vége.”

    Verstappen közvetlen riválisa, Lewis Hamilton 2023 végéig kötelezte el magát a Mercedeshez.

    Arra a kérdésre, hogy a Forma-1 2021-es világbajnokát nem lehetne-e valamikor átcsábítani az ezüstnyilas alakulathoz, Marko úgy vélte, hogy a tavalyi Brit Nagydíj és a Verstappen és Hamilton közötti vitatott összecsapás után talán túl sok a sértődöttség a Mercedes felé Max részéről:

    „Nem hiszem, hogy Max akkor odamenne. Úgy vélem, hogy a silverstone-i események miatt kevésbé lenne hajlamos a váltásra. Ennél drágábban pedig nem mehetne ez a dolog!”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég kiemelte az istálló különleges kapcsolatát sztárpilótájával, és ragaszkodott ahhoz, hogy ez „többet ér minden papírnál”. Marko is kiemelte a csapat és a versenyző közötti figyelemre méltó hűséget:

    „Annak ellenére, hogy láttuk, hogy a Renault-erőforrással biztosan nem fogunk világbajnokságot nyerni, ő kiállt a csapat mellett. Mindig egyenesen elmondtuk neki, mik a terveink, amikor elkezdtünk a Hondával dolgozni. Más fejlesztésekről is tájékoztatást kapott. Ezért is hiszek a nyilatkozatainak, miszerint nagyon jól érzi magát velünk.”

  • Perezt Verstappen és a média motiválta

    Perezt Verstappen és a média motiválta

    A Red Bull-os Sergio Perez szerint nagyon intenzív volt az első szezonja a csapatnál, hiszen 2021-ben Max Verstappennel alkottak csapatot. A mexikói a 2021-es szezon előtt csatlakozott a Red Bullhoz a Racing Point-tól, miután Sebastian Vettel miatt elvesztette a versenyülését.

    Pereznek időbe telt, mire megtalálta a helyét az energiaitalosoknál. Amikor ez sikerült, akkor nagyon felpörgött. Úgy érzi, hogy a Verstappen által az előző szezonban gyakorolt nyomás segített neki, ahogyan a média reakciója is, amikor csatlakozott az istállóhoz. Sergio az elmúlt szezonban egy győzelmet aratott: megnyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat a bakui pályán. Perez összesen 16 top tízes helyezést ért el az idényben, és úgy érzi, hogy kimerítő éve volt Verstappen ellen. A GPFansnek nyilatkozott:

    „Nagyon intenzív volt, rendkívül kimerítő. Rengeteg munka folyt a háttérben, és nagy volt a teher. Amikor a Red Bull Racingnél vagy, nagy rajtad a nyomás, és mindenki azt figyeli, hogy mit csinálsz. A média is sokkal keményebb egy Red Bull-pilótának, ami érthető. Igen, nem volt könnyű, ugyanakkor ez egy másik szintre emelt engem. Az, hogy Max a csapattársam, tényleg magasabbra teszi a lécet, de ez igazán boldoggá tesz.”

    Perez örült, hogy a Red Bullhoz kerülhetett a holland mellé, aki az elmúlt szezonban megnyerte első Forma-1-es világbajnoki címét, ezért így folytatta:

    „Nagyon élvezem a pályafutásom ezen szakaszát, kifejezetten boldog vagyok, és ez a legfontosabb.”

    A mexikói 2022-ben ismét Verstappen mellett fog versenyezni. Reméli, hogy javítani tud a tavalyi szezonban a versenyzők bajnokságában elért 4. helyezésén.

    A Forma-1 az idei szezonban új szabályokat vezet be, és a Red Bull, amely a Honda tavalyi szezon végén történt kivonulását követően saját motorgyártó céget hozott létre, arra fog törekedni, hogy egymás után újra megnyerje a versenyzők bajnokságát, miközben 2013 óta először próbálja megnyerni a konstruktőri bajnokságot is.

    Checo reméli, hogy a 2022-es idény március 18-20. között kezdődő 2022-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, a szahiri pályán – amely 2020-ban első Forma-1-es győzelmének színhelye volt – az első helyért szállhat harcba.

  • Már most problémák vannak a 2023-as IndyCar tervekkel

    A tervek szerint a 2023-as IndyCar motorok első tesztjét idén márciusában kell elvégezni, de alkatrész hiány várható.

    A hibrid motorok 2023-ra tervezett bevezetésére való felkészülés során eddig csak szimulációkat végeztek. Most az első igazi tesztvezetések vannak napirenden. Legalábbis ez a terv.

    2021-ben az Indianapolis Motor Speedway-en többször szimulálták az új súlyelosztást anélkül, hogy ténylegesen az új motorokkal hajtottak volna.

    Az első teszteket az új motorokkal márciusra tervezik. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy a menetrendet be lehet-e tartani – írja a Motorsport-Total.

    Az IndyCar sorozatban részt vevő két motorgyártó, a Chevrolet és a Honda jelenleg attól tart, hogy a KERS-alkatrészek nem állnak majd rendelkezésre márciusra.

    Az ellátási nehézségek aggodalomra adnak okot

    Ennek oka a koronavírus világjárványhoz kapcsolódó ellátási problémákra vezethető vissza. Korántsem csak az olyan vállalatoknak, mint a Chevrolet és a Honda, kell ilyen nehézségekkel küzdeniük.

    Az IndyCar alvázszállítója, a Dallara várhatóan szintén új alkatrészeket biztosít a tesztekhez. Állítólag lesznek olyan frissítések, amelyek könnyebbé teszik az autókat.

    Különösen a kuplung és a sebességváltó területén szeretnének néhány kilogrammot megtakarítani az új karosszéria elemeknek köszönhetően. Emellett a hűtők terén is frissítések várhatóak, mivel az új motorok erősebbek lesznek a jelenlegieknél.

    A Dallara szakembere figyeli a történéseket
    A Dallara szakembere figyeli a történéseket Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media

    Nem a KERS az egyetlen dolog, ami új lesz a jövő évi IndyCar-motorokban. A hajtáslánc középpontjában álló belső égésű motorok is eltérnek majd a mostanitól.

    A jelenlegi 2,2 literes motorokat a 2023-as szezonra 2,4 literes motorok váltják fel.

    Márciusban még mindig KERS nélkül tesztelnek majd az IndyCar csapatok?

    A lökettérfogat növekedése együtt jár majd a teljesítmény mintegy 100 lóerővel való emelkedésével: a jelenlegi 700 lóerőről 800 lóerőre.

    A KERS-nek köszönhetően pedig push-to-pass üzemmódban további 100 lóerő áll majd rendelkezésre. Ezzel az új IndyCar-motorok csúcsteljesítménye 900 lóerő körül alakul majd.

    A Chevrolet és a Honda márciusban szeretné először kipróbálni 2,4 literes motorjait – az IndyCar felügyelete alatt.

    Eredetileg mindkét gyártótól a topcsapatokat, azaz a Chevrolet esetében a Penske és a McLaren, a Hondánál pedig a Ganassi és az Andretti csapatát várják a tesztre.

    Az, hogy a KERS-elemek és az alváz-frissítések is kipróbálhatók lesznek-e márciusban, a szállítási helyzettől függ majd.

    Egy dolog biztos: Míg az IndyCar Series új motorszabályozása a 2023-as szezonra várható, addig a teljesen új karosszériára vonatkozóan még mindig nincs konkrét menetrend.

    Az olasz versenyautó-gyártó és az IndyCar Series közötti szerződést decemberben „több évre” meghosszabbították, így az már biztos, hogy a jelenlegi Dallara DW12 utódját ismét a Dallara fogja építeni.

  • Red Bull nevű motorok lesznek Verstappenék autóiban

    Red Bull nevű motorok lesznek Verstappenék autóiban

    Red Bull márkájú motorok fogják hajtani Max Verstappen és Sergio Pérez RB18-asait a 2022-es Forma-1-es szezonben, állítja Christian Horner csapatfőnök.

    2014-ben már a Red Bullnak gondjai voltak a Renault-val, annak ellenére, hogy korábban zsinórban négy bajnoki címet nyertek közösen, a turbó-hibrid korszak első szezonja előtt.

    Most, nyolc évvel később, miután a Honda tavaly év végén kivonult az F1-ből, és átadta a tevékenységét az újonnan alakult Red Bull Powertrainsnek, Horner megerősítette, hogy a motorokat ennek megfelelően fogják nevezni.

    „Red Bull-motorként lesz megjelölve” – mondta a Red Bull csapatfőnöke a RacingNews365-nek. „A Hondával kötött megállapodásunk részeként a motorokat továbbra is Japánban, Sakurában szerelik össze, japán támogatással és technikai segítségnyújtással.”

    Arra a kérdésre, hogy átviszik-e a folyamatot a gyárukba, Horner így válaszolt: „Valószínűleg igen. Erről jelenleg is tárgyalunk. A valószínű, hogy a motorokat – ahogy 2022-ben –  továbbra is Japánban gyártják és építik majd és hozzánk szállítják”.

    „Nagyon hálásak vagyunk a Hondának, hogy ezt az mentőövet nyújtja nekünk, miközben motorgyártóvá válunk. A motorok lezárt egységként érkeznek majd Japánból. Az összes versenytámogatás idén is Japánból fog történni.”

    Átveszik a Honda embereit

    Ami a projektben részt vevő személyzetet illeti, Horner elárulta, hogy a Honda összes érintett munkatársa átkerül a Red Bull fizetési listájára. Hozzátette azt is, hogy Masashi Yamamoto tanácsadó lesz, Toyoharu Tanabe pedig valószínűleg a Honda kapcsolata marad.

    „A HRD UK (Honda Racing and Development UK) összes dolgozó munkatársa átkerül hozzánk, így a motorok továbbra is a Honda szervizén kívül lesznek karbantartva”.

    Mindeközben a csapat új autója, a Red Bull Racing RB18, Horner szerint várhatóan a közeli Silverstone-ban (zárt kapuk mögött) egy filmnap keretén belül, a barcelonai első teszt előtti filmforgatásra készülnek majd el.”

    „A szokásos módon fogjuk ezt megtenni, mielőtt Barcelonába és Bahreinbe megyünk. Három nap nem elég egy versenyzőnek, különösen, ha egy új autóról van szó. Ez egy elég intenzív program, de biztosan érdekessé teszi majd a szezon első részét, különösen a rajongók számára” – jósolta Horner.

    Az első tesztre február 23. és 25. között kerül sor Barcelonában, a második tesztet pedig március 11. és 13. között Bahreinben rendezik meg a szezonnyitó nagydíj hétvégéje előtt.

  • Brown: A McLaren beszélt az Audival, a Red Bull a Porsche-val

    Brown: A McLaren beszélt az Audival, a Red Bull a Porsche-val

    Zak Brown megerősítette, hogy a McLaren tárgyalásokat folytatott az Audival, az F1-es projekt kapcsán.

    Korábbi spekulációk szerint a VW (Volkswagen) Csoporthoz tartozó márka fontolgatta azt, hogy megveszi a brit istálló autóipari üzletágát. Az Audi ugyanis így szeretett volna könnyen bejutni a száguldó cirkuszba. Ezek a tárgyalások azonban eredménytelenül zárultak, ugyanis a wokingi alakulat nem akar megválni ettől a divíziójától.

    Az amerikai vezető azonban elismerte, hogy történtek beszélgetések a felek között, viszont a rövid – és középtávú céljaik másfelé tendálnak. A Mercedesszel 2025-ig él a szerződésük, így az új motorkorszak előtt nem valószínű a váltás.

    ,,A VW beszélt egy maréknyi emberrel a rajtrácson, velünk is. Ám mi rövid – és középtávon nagyon boldogok vagyunk ott ahol vagyunk. Most tehát csak várunk, és meglátjuk, hogy sikerül-e belépniük a sportba. Ez még véglegesen nem dőlt el. Ha sikerül is, nekünk erre a ciklusra már van szerződésünk. Ki fogjuk értékelni, hogy hol is állunk, majd a megfelelő időben eldöntjük, 2026-ban merre tovább.” – nyilatkozta a BBC-nek a McLaren ügyvezetője.

    Ugyanakkor Brown arra is utalt, hogy a Red Bull a Porsche-val folytat beszélgetéseket:

    ,,Úgy hallottam, hogy a Porsche frontján terveznek valamit a Red Bull-lal.” – árulkodott az amerikai.

    A VW Csoport részt vesz az F1 jövőjével kapcsolatos tárgyalásokon, aktívan belefolynak a 2025-ös új motor regulák formálásában is.

    A Red Bull 2025-ig még a Hondától vásárolt erőforrásokat fogja használni, ám a japán gyártó kiszállásával, egy saját részleget kellett felhúzniuk, hiszen hajtásláncokat nekik kell karbantartaniuk és tovább gondolniuk.

  • Honda: Túl korán hagytuk el a Forma-1-et

    Honda: Túl korán hagytuk el a Forma-1-et

    A Honda Forma-1-es projektjének főnöke, Masashi Yamamoto szerint a japán gyártó túlságosan korán távozott a száguldó cirkusz világából és nagyon reméli, hogy egy napon újra visszatérnek a sportba.

    A Honda még 2020 októberében jelentette be, hogy harmadjára is ki fognak vonulni a Forma-1-ből a 2021-es szezon végeztével. Mindez azt jelenti, hogy egy hét éves szakasz záródott le idén, ami alatt a McLaren, a Red Bull és az AlphaTauri is használta a japánok által készített V6-os hajtóműveket.

    Mivel azonban a mostani motorszabályokat befagyasztották, így az energiaitalosok és a testvércsapatuk még éveken keresztül használhatja a Honda motorjait. Mindezek mellett a Red Bull a Honda mérnökeit is alkalmazni fogja a Red Bull Powertrains berkein belül, ami majd az új motorformula bevezetését követően fogja gyártani és fejleszteni a Bikák hajtásláncát.

    A japánok első három évük szenvedéssel telt, amit a wokingi istálló gyorsan meg is elégelt és a 2017-es szezon végén különváltak útjaik. Ezt követően a Toro Rosso mentette meg a japánokat, akik 2018-ban kizárólag a faenzai kiscsapatnak szállítottak be motorokat. 2019-ben a Red Bull is csatlakozott a testvércsapatukhoz és rövid időn belül kezdetét vették a sikerek.

    Még abban az évben megszületett az első futamgyőzelem Max Verstappen révén a Red Bull Ringen, majd két évre rá szintén a holland fiatalembernek köszönhetően már világbajnoki címet ünnepelhetett az energiaitalos alakulat a Hondával karöltve, akik legutóbb Ayrton Senna 1991-es bajnoki sikerekor örülhettek ugyanígy. Yamamoto pedig pont emiatt gondolja azt, hogy a Honda túl korán lépett ki a Forma-1-ből.

    „Személy szerint azt gondolom, hogy még bőven maradhattunk volna” – árulta el a Yamamoto, aki szerint Lewis Hamilton rendkívül szerencsés volt a tavalyi évad során. „Erről azonban nem mi, hanem egy cégünk vezérei döntöttek így, szóval mi csupán annyit tehetünk, hogy elfogadjuk és beletörődünk a döntésükbe. Azonban mindannyian abban reménykedünk, hogy egy napon újra visszatérünk majd a Forma-1-be.”

    Ugyan a Honda F1-es projektéjen dolgozói szomorúak voltak a távozás miatt, Yamamoto elégedett az elért eredményeikkel, ugyanis a japán márka úgy hagyja el a Forma-1-et, hogy elérték a véső céljukat, ami a világbajnoki cím megnyerése volt.

    „A döntést követően tisztában voltunk vele, hogy 2021-ben mindent egy lapra kell feltennünk” – folytatta a japán szakember. „A bajnokság megnyerését tűztük ki célul és végig emiatt dolgozunk olyan keményen. Végül ezt sikerült elérnünk, amivel a legfőbb célunkat is ki tudtuk pipálni.”

  • Abiteboul a Red Bullhoz tart?

    Abiteboul a Red Bullhoz tart?

    Cyril Abiteboul egyes értesülések szerint a Red Bull csapatához szerződhet a közeljövőben. A Renault korábbi csapatfőnöke egész pontosan a Red Bull motorrészlegéhez érkezhet.

    A 2021-es szezon végeztével a Honda kivonult a Forma-1-ből, így a Red Bullos csapatok magukra maradtak motorfronton. Az energiaitalosok úgy döntöttek, hogy saját kézbe veszik a motorprojektet, a Honda kisebb segítségével. És itt jön Abiteboul a képbe, aki a Red Bull motorrészlegének vezetője lehet a japán Autosport Web információi szerint.

    „Egy Red Bullon belüli forrás szerint a tárgyalások után Abiteboul elvileg beleegyezett abba, hogy a Red Bull Powertrains vezetője legyen, és annak nem technikai részét irányítsa” – áll az értesülésben.

    A Red Bull 2023-tól teljesen a saját lábán kell álljon ilyen téren is, gyár is épül e célból Milton Keynes-ben. Több szakembert igazoltak például a Mercedestől is, és most tehát Abiteboul lehet a következő erősítés.

    A 44 éves francia érkezésének pikantériáját az adja, hogy néhány éve nagyon úgy tűnt, nem felhőtlen a viszony közte és a Red Bull Racing vezetése között. Amikor a Red Bull még Renault erőforrásokkal ment, többször előfordult szócsata a felek között, majd viharosan is ért véget a partnerség.

    Továbbá az is beszédes lehet, hogy Abiteboult látni lehetett az Abu Dhabi paddockban Christian Hornerrel és Helmut Markóval tárgyalni.

  • Tassi Attila marad a Hondával a WTCR-ben, de új csapatba kerül

    Tassi Attila marad a Hondával a WTCR-ben, de új csapatba kerül

    Az állandóság híve a Honda, ugyanis zsinórban immáron a negyedik szezonját kezdi majd meg a japán gyártó ugyanazzal a négyessel a Túraautó Világkupában.

    A Honda hivatalosan is bejelentette, hogy 2022-ben is Esteban Guerrieri, Nestor Girolami, Tassi Attila és Tiago Monteiro vezeti majd a csapat négy autóját a WTCR-ben. Azonban történt egy fontos változás is.

    Az elmúlt két évben mind a négy autót a Münnich Motorsport futtatta, míg az első évben, 2019-ben a Tassi-Monteiro páros a hongkongi KCMG csapatot képviselték. A magyar és portugál párosa megbontatlan marad, de idén a Hyundait lecserélő Team Engstler csapat színieben állnak majd rajthoz.

    A két argentín csapatáról hivatalosan nem ejtettek még szót, de várhatóan ők maradnak majd a Münnich Motorsport alkalmazásában.

    A Honda lett az első gyártó, amelyik hivatalos bejelentést tett az idei versenyzőiről, így eddig négy pilóta helye tekinthető biztosnak a 2022-es idényre.

    A Túraautó Világkupa idei szezonja a tervek szerint április elején, Csehországban veszi majd kezdetét.