Címke: Hollandia

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.

  • Lammers: Zandvoort döntött kanyarja „érdekes koncepció”

    Lammers: Zandvoort döntött kanyarja „érdekes koncepció”

    A Zandvoort felújítási tervei között szereplő döntött kanyar érdekes kihívások elé állítja majd a pilótákat a verseny szóvivője, Jan Lammers szerint.

    A volt Forma-1-es pilóta, Le Mans-i győztes az utolsó, majd Indianapolis ováljánál is meredekebb kanyarra céloz, amit azért építenek, hogy padlógázzal lehessen ráfordulni a célegyenesre.

    A pálya igazgatója, Robert van Overdijk egy rádióműsorban azt mondta, az emelkedés 32 százalékos lesz, ami azt jelenti, hogy 4,5 méter lesz a pálya két széle közti szintkülönbség. Lammers szerint ez érdekes kérdéseket vet majd fel:

    „Hogy fogják majd bevenni a kanyart? A tetején vagy az alján? Egyáltalán mi az, ami lehetséges? Ez egy igen különleges és érdekes koncepció.”

    A szakember azt is megerősítette, a jelenleg is folyó munkálatok a pletykákkal ellentétben ütemterv szerint haladnak.

    „Elégedettek lehetünk a fejlesztésekkel. Voltak környezetvédelmi csoportok, akik ellenkeztek. Őket két részre lehet osztani, a valódi ellenfelekre, és azokra, akik csak elvből tiltakoznak. Az utóbbiakkal nehezebb kommunikálni.”

    De elmondása szerint a szervezők már megoldották ezeket a problémákat is, így nincs más, csak a jövő évre való készülődés.

    „Nem lennék meglepve, ha Zandvoort Európa vagy akár a világ legszebb pályája lenne. Olyan autentikus, mint Monza, Spa vagy Suzuka.”

  • A Libertynek van B terve az 2020-as Holland Nagydíjra

    A Libertynek van B terve az 2020-as Holland Nagydíjra

    Sean Bratches, az F1 kereskedelmi vezetője azt nyilatkozta, van B tervük, ha valami probléma merülne fel a jövő évi Holland Nagydíj kapcsán.

    Sokan izgatottan várják már, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, főleg Max Verstappen milliónyi szurkolója. Mindez azt jelenti, hogy elfogytak a jegyek a futamra.

    Bár a jogi akadályok első köre elhárult, néhány környezetvédelmi csoport eltökélte, hogy útját állják Zandvoort pályafejlesztésének.

    „Nem tudom részleteket” – mondta Sean Bratches – „De hiszek abban, hogy a hollandok megfelelően fogják majd kezelni a helyzetet.”

    Ennek ellenére Bratches is elismerte, a Liberty Media a nehézségek miatt vészforgatókönyvvel is készül, hogy megőrizzék a 22 futamos szezont.

    „Természetesen van B tervünk. Több lehetőségünk van arra az esetre, ha be kéne vetni valamelyiket. De jelenleg megállapodásunk van Zandvoorttal. A jelenlegi állás szerint úgy készülünk, hogy ott leszünk majd májusban, és verseny is lesz.”

    Egy lehetséges alternatíva a másik holland pálya, Assen lehet.

    „Jó kapcsolataink vannak Assennel” – ismerte el Bratches – „Az egy jó helyszín, és jó hírnévnek is örvend. Talán versenyzünk majd ott egy nap.”

  • Carey szerint lehetséges még néhány futam

    Carey szerint lehetséges még néhány futam

    A Forma-1 főnöke, Chase Carey azt nyilatkozta, a további futamokkal kapcsolatban nincs egy „mágikus szám”, aminél meg kellene állni.

    A Liberty Media vezetése alatt a bajnokság már több hosszabbítási megállapodást írt alá jelenlegi szervezőkkel. Emellett új versenyeket is akarnak, Vietnám érkezésével és Hollandia visszatérésével jövőre már 22 futamos szezonra kerül majd sor, ami új rekord lesz.

    Nemrég került nyilvánosságra, hogy Miami rendezhet nagydíjat 2021-től. Igaz még vannak akadályok a verseny előtt, de egy kezdeti megállapodást már aláírtak.

    „Több megbeszélést folytatunk, mind régebbi, mind új helyszínekkel, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ezek a tárgyalások különböző szakaszban járnak, de ennél többet nem árulhatok el. Azt szeretnénk, ha minden évben tudnánk valami újjal szolgálni.”

    „Nincs egy mágikus szám a futamok számát illetően. Ez egy kicsit olyan, mint a csapatok számánál: a minőséget a mennyiség elé kell helyeznünk. Minden egyes új bővítésnél biztosak akarunk lenni benne, hogy valami különlegessel bővítjük a sportot.”

    „Vietnám egy rendkívül érdekes ország, és ezzel egész jól csatlakozik az ázsiai versenyekhez: Japán, Kína, Szingapúr, és ha az időzónát nézzük, Ausztrália mellé.”

    Carey elismerte, vannak tervek azt illetően, hogy egy hétvége kevésbé megterhelő legyen azok számára, akik a Forma-1-en belül dolgoznak.

    „Tudatában vagyunk annak, hogy az emberi tényezőt és a csapattagok munkabírását is figyelembe kell vennünk, ez is határt szab a bővítésnek. Úgy érzem, még ezzel együtt is van még egy kis kapacitása a sorozatnak. Ha a csapatokat és a versenyzőket kérdezzük, valószínűleg a 21 futamot részesítenék előnyben a 23-mal szemben.”

    „Így is háromnapos lesz a hétvége, ez fontos a szponzoroknak. Az elejét azonban átalakítjuk, hogy a csapatoknak több időt adjunk. Ezzel kiveszünk néhány munkanapot a naptárból, így mindenkinek könnyebb lesz, miközben a sport sem sérül a szurkolók számára.”

  • Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba nem mennek majd el.

    Oroszország és Abu Dhabi lesz újfent az a két messzebbi helyszín, ami már „repülős” lesz, és a szezon november 29-én ér véget majd Yas Marina pályáján.

    A Formula 3-as versenynaptár is bemutatásra került, kilenc alkalommal lesznek majd F1 betétfutam, köztük Zandvoortban is.

    Mindkét bajnokságban lesz majd szezon előtti teszt, ennek időpontja és helyszíne később derül majd ki.

    FIA FORMULA 2 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 május 21-23. Monte-Carlo, Monaco
    5 június 5-7. Baku, Azerbajdzsán
    6 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    7 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    8 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    9 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    10 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    11 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
    12 november 27-29. Yas Marina, Egyesült Arab Emirátusok

     

    FIA FORMULA 3 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    5 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    6 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    7 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    8 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    9 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
  • Két jelenlegi helyszín is kikerül a jövő évi F1-es naptárból

    Két jelenlegi helyszín is kikerül a jövő évi F1-es naptárból

    A Forma-1 első embere Chase Carey elismerte, hogy 2020-ban még nem kívánja 21 fölé emelni a futamok létszámát. Mivel jövőre két új verseny került be a naptárba, ezért az idei helyszínek közül kettőtől búcsút kell vennünk.

    2020-ban első alkalommal fogják megrendezni a Vietnámi Nagydíjat, illetve Zandvoort személyében visszatér a holland verseny is. A száguldó cirkusz vezérigazgatója Chase Carey kijelentette, hogy jövőre még nem akarja bővíteni a futamok létszámát.

    „Szerintem fontos, hogy legyen valamiféle újdonság is a versenynaptárunkban, de nem akarjuk összekuszálni minden évben a dolgokat. Büszkék vagyunk, hogy tartós kapcsolatunk van számos promóterrel, mert a célunk az, hogy minél több hosszútávú partneri kapcsolatot alakítsunk ki.” – kezdte Carey.

    „A nagydíjak számának növeléséhez ugyanakkor időre van szükségünk. Van két új helyszínünk a következő szezonra, de a futamok száma nem fog változni.” – tette hozzá.

    Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy az idei naptárban szereplő versenyhelyszínek közül kettőtől is megválik a sorozat. Jelenleg Barcelona, Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikó azon helyszínek, amelyek jövője erősen kérdéses.

  • Hamilton: Nehéz előzni Zandvoortban

    Hamilton: Nehéz előzni Zandvoortban

    Lewis Hamilton örülne, ha 2020-ban visszatérne a Forma-1 Zandvoortba, ám kiemelte, hogy nehéz előzni a pályán.

    A hivatalos megerősítés ugyan még várat magára, ám egyre több jel mutat arra, hogy a holland versenypálya öt éves szerződést írhat alá a Liberty Mediával.

    A jelenlegi mezőnyben vannak páran, akik junior sorozatokban már versenyeztek Zandvoortban, ilyen a bajnoki címvédő Lewis Hamilton is.

    „Nagyszerű versenypálya volt, amikor legutóbb versenyeztem rajta. Csak nehéz volt rajta előzni. Nem tudom, hogy ez azóta változott-e vagy fog-e változni. Talán DRS-sel jobb lehet a helyzet, de a Hollandiába való visszatérés remek lenne. Az emberek legtöbbször Párizsról beszélnek, de én Amszterdamot jobban szeretem. Fiatalos, üde város.” – nyilatkozta Hamilton, aki 2005-ben Sebastian Vettelt is megelőzve nyerte Zandvoortban egy Formula 3-as versenyen.

  • Zandvoort további 4 millió eurót szán a Forma-1-es futamrendezésre

    Zandvoort további 4 millió eurót szán a Forma-1-es futamrendezésre

    Zandvoort önkormányzata bejelentette, hogy terveik szerint további 4 millió eurót invesztálnak a pálya Forma-1-es projektjébe. A Liberty Media is megerősítette, hogy van esély egy esetleges Holland Nagydíjra. Max Verstappen személye még egy adalék, ugyanis a holland rengeteg honfitársát meg tudja mozgatni, ezt már számos futamhelyszínen láthattuk.

    A 21 éves pilóta Hollandia egyik legnagyobb csillagává avanzsált az elmúlt években. Ezen – amit Chase Carey csak Max faktornka nevez – a Liberty is igyekszik hasznot húzni. Így a Holland Nagydíj tényleg összejöhet az elkövetkezendő években, helyszíne pedig valószínűleg Zandvoort lesz, ahogy a legutóbbi, 1985-ös futamnak is volt.

    Azonban hiába tűnik Zandvoort jó opciónak, a tőke hiánya meghiúsíthatja a verseny visszatérését. Viszont a város önkormányzata tisztában van vele, hogy az F1 érkezése milyen lehetőségeket biztosít a városnak.

    A 4 milliós befektetés egy 4 éves időszakban, 2022-ig lesz kifizetve, és a pálya körüli infrastruktúra fejlesztésére szánnák. Ez az összeg még önmagában kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a Liberty által megszabott határidőn, azaz március 31-en belül bebiztosítsák a verseny helyét a naptárban. Ez azt jelenti, hogy szponzorokra még szükség lesz, ám a város reményei szerint a kezdőlökést megadták.

    Az önkormányzat képviseletében Ellen Verheij így nyilatkozott: „Nagy örömmel fektetünk be annak érdekében, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandia legszebb pályájára. Büszkék vagyunk, és ragaszkodni fogunk ehhez.”

  • Zandvoort polgármestere üdvözli az F1-es versenyrendezés lehetőségét

    Zandvoort polgármestere üdvözli az F1-es versenyrendezés lehetőségét

    Niek Meijer, Zandvoort polgármestere elkötelezett a Holland Nagydíj visszatérése iránt.

    Max Verstappen Forma-1-be való berobbanása óta folyamatosan előjön a téma, miszerint Hollandia visszatér a versenynaptárba, ám reális esély nem mutatkozott az ország visszatérése mellett.

    „A Forma-1 biztos lehet abban, hogy nagyszerű támogatása van az autóversenyzésnek országunkban. Ezt korábban már demonstráltuk” – mondta Meijer.

    A De Telegraaf lap arról számolt be, Zandvoortnak 30-40 millió eurónyi összeget kellene találnia néhány hónapon belül ahhoz, hogy 2020-ban Forma-1-es futamot rendezhessen.

  • Hollandia és Vietnám is versenyt rendezhet 2020-ban?

    Hollandia és Vietnám is versenyt rendezhet 2020-ban?

    Vietnam nagy lépést tett előre az ügyben, hogy 2020-ban szerepelhessenek a Forma-1-es versenynaptárban.

    Hanoi Népbizottsága meghívókat küldött ki egy jövőhéten megrendezésre kerülő eseményre, melyen bemutatják az utcai pályát.

    „Hanoi városának sikerült elintéznie az együttműködést, hogy hivatalos versenyrendező lehessen az FIA Forma-1-es világbajnokságban, 2020 áprilisától.” – áll a meghívóban.

    Azonban nem csak Hanoi lehet új helyszín a 2020-as naptárban.

    A De Telegraaf holland lap szerint a Liberty Media konkrét ajánlatott tett a zandvoorti pályának Holland Nagydíj rendezésére.

    „Ha most aláírunk, Hollandiában 2020-ban újra lesz nagydíj.” – mondta a pálya tulajdonosa, Bernhard van Oranje herceg. „Max Verstappen kapcsán mindenki tisztában vele, hogy ez egy egyedi lehetőség.”

    A hírek szerint zandvoortnak évi 20 millió eurót kell fizetni a versenyrendezésért a Liberty Mediának.