Címke: Holland Nagydíj

  • Nehéz körülmények között kezdte a felkészülést az F1 a szünet utáni első versenyre

    Nehéz körülmények között kezdte a felkészülést az F1 a szünet utáni első versenyre

    A Holland Nagydíj első edzésének csak a második felét tudták valamennyire értelmesen kihasználni az F1 csapatai, addig ugyanis túlságosan vizes volt a pálya.

    Bár előzetesen inkább szombatra várt esőt a meteorológia, a Holland Nagydíj már az első edzésnapon vizes pályával fogadta az F1 mezőnyét, amihez erős szél és párás, borús idő is társult. Emiatt az első félórában kevés autó tartózkodott a pályán, rövid időre, többnyire csak tapogatózó köröket tettek meg a pilóták, hogy felmérjék a körülményeket.

    Az óvatosság nem ártott, esőgumin is többen megjárták a kavicságyakat, beleértve Robert Svarcmant is, aki az edzésen lehetőséget kapott a Saubernél – vele használta ki a csapat az évi két kötelező alkalom egyikért arra, hogy egy fiatal, F1-ben még nem versenyző pilótát ültessen autóba. Neki nyilván rosszul jött a kedvezőtlen időjárás.

    Az edzés felétől javultak a feltételek, elég gyorsan száradni kezdett az aszfalt, bár az intermediate gumin is kilátogattak néhányan a pályán túlra, például Max Verstappen is megpördült.

    Tíz perccel az edzés vége előtt látták az F1-es csapatok elég jónak a körülményeket a száraz pályás gumikhoz, innentől folyamatosan javultak az eredmények, és az utolsó percig nem véglegesedett a sorrend. Első blikkre a bajnoki tabella első két helyezettjének, Lando Norris és Max Verstappen csatája folytatódhat az 1. helyért, hiszen ők futották meg a legjobb időket, a brit két tizedmásodpercet vert a hollandra. Őket Lewis Hamilton követte, már nagyobb lemaradással, de az erőviszonyokról a második tréning fog tisztább képet adni.

  • Legalább minden F1-es pilótát „visszaráz” a formába a veszélyes szél

    Legalább minden F1-es pilótát „visszaráz” a formába a veszélyes szél

    Az F1-es Holland Nagydíj pénteki napján akár 80 km/h-s erősségű szél is várható Zandvoortban.

    Az autók már ennél enyhébb légmozgásra is érzékenyen reagálnak a kifinomult aerodinamika miatt, ezért a sajtótájékoztatón több versenyző is megemlítette, hogy nehéz dolguk lesz a volán mögött az első edzésnapon, a probléma akár a gyakorlási időt is rövidítheti. A helyi hatóságok figyelmeztettek, hogy a környéken a kinti tevékenységeket megzavarhatják a levegőbe felkapott szemétdarabok is.

    A Holland Nagydíj helyszíne a tengerparton fekszik, ezért ott szinte mindig fúj a szél, az ereje viszont ezúttal a szokásosnál nagyobbnak ígérkezik. Hasonló orkánnal ritkán találkozik az F1 mezőnye, néhány éve Bakuban jósoltak 100 km/h-s sebességet is elérő szelet, de különösebb fennakadást mindez nem okozott a pályán.

    A Williams pilótája humorral reagált a problémára. „Sokunk hajókon és ilyesmiken töltötte az elmúlt heteket, most viszont egy szűk, kanyargós pálya vár ránk magas leszorítóerővel és erős széllel, sok homokkal az ideális ív mellett. Ez jó mód arra, hogy visszarázódjunk” – mondta Alexander Albon. A pályát ráadásul nem övezik tágas aszfaltozott bukóterek.

    Szombaton eső is nehezítheti a versenyzők feladatát, bár aznaptól a szél legalább elcsendesül az előrejelzés szerint.

    Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni

  • Esővel és nélküle is izgalmak várhatók – menetrend a Holland Nagydíjra

    Esővel és nélküle is izgalmak várhatók – menetrend a Holland Nagydíjra

    Az F1-es Holland Nagydíj helyszínén, Zandvoortban rövid és cseles a pálya, az pedig még jobban megkavarhatja a paklit, hogy az időmérő napján eső várható. Hétvégi autósport-ajánló.

    F1, Holland Nagydíj

    • augusztus 23. péntek: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 23. péntek: edzés 16:00-17:00, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 24. szombat: edzés 11:30-12:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 24. szombat: időmérő 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 25. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    Mindenki szeme a Red Bullon lesz, hogy a csapat tud-e enyhíteni a hónapok óta tartó nehézségeken, amit a félresiklott fejlesztések okoztak. Max Verstappen mind a három Holland Nagydíjat megnyerte a karrierje során, de elnézve a Mercedes és a McLaren közelmúltban látott kiváló formáját, nehéz lesz 4/4-re javítania a mérlegét. A jelenlegi előrejelzés szerint szombaton nagy valószínűséggel lesz csapadék a Holland Nagydíj idején, ami pénteken sem kizárt, míg a futam napjára pillanatnyilag száraz időt jósol a meteorológia.

    Így kerül női harisnya egy F1-es autóba

    F1 Academy, Zandvoort

    • augusztus 24. szombat: időmérő 10:15-
    • augusztus 24. szombat: futam 17:05-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 10:40-

    BTCC és Brit F4, Donington

    BTCC

    • augusztus 24. szombat: időmérő 16:05-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 12:30-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 15:35-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 18:25-

    F4

    • augusztus 24. szombat: időmérő 12:45-
    • augusztus 24. szombat: futam 17:50-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 11:40-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 16:50-

    Folytatódik Molnár Martin bajnoksága, aki nagyszerű formába lendült és a legutóbbi futamon átvette az 1. helyet az újoncok értékelésében.

    ELMS, Spa-Franchorchamps

    • augusztus 24. szombat: időmérő 14:00-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 11:30-15:30

    GTWCE Sprint, Magny-Cours

    • augusztus 24. szombat: időmérő 14:30-
    • augusztus 24. szombat: futam 20:15-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 10:20-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 15:15-

    Super Formula, Motegi

    • augusztus 24. szombat: időmérő 7:45-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 7:40-

    IndyCar, Portland

    • augusztus 24. szombat: időmérő 21:30-, közvetítés: NETWORK4
    • augusztus 25. vasárnap: futam 21:30-, közvetítés: NETWORK4

    NASCAR, Daytona és Milwaukee

    Cup Series

    • augusztus 23. péntek: időmérő 23:05-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Xfinity Series

    • augusztus 23. péntek: időmérő 21:00-
    • augusztus 24. szombat: futam 1:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Truck Series (Milwaukee)

    • augusztus 24. szombat: időmérő 22:30-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 22:00-, közvetítés: ARÉNA4

    Most akkor csalt valamelyik F1-es csapat a fékekkel vagy nem?

  • Így kerül női harisnya egy F1-es autóba

    Így kerül női harisnya egy F1-es autóba

    Az F1 nyári szünete után a Holland Nagydíj az első verseny, ahol a tengerparti homokdűnék közelsége mindig kihívást jelentett az autók megfelelő működésének biztosítása miatt.

    Zandvoort régebben is szerepelt az F1 állomásaként, és a szemcsék jelenlétének kezelése, kiszűrése fontos feladat volt, hiszen azok bármikor kárt okozhattak a motorban vagy a hajtáslánc más részében.

    A korábbi F1-es mérnök, Gary Anderson a The Race-n elevenítette fel néhány éve, még a Holland Nagydíj visszatérése előtt az ide kapcsolódó emlékeit, és megosztott benne egy érdekes sztorit a mérnöki leleményességről – egy olyan korból, amikor azért nem napjaink csúcstechnikáját használták mindenhol az autókon. Pontos évszámot nem árult el, de mivel 2021 előtt utoljára 1985-ben rendeztek nagydíjat Zandvoortban, valamikor az 1970-es és az 1980-as évek közepe közötti időszakba repített minket.

    „Mindenhonnan fújja a szél a homokot. Ha az bekerül a motorba, tönkreteszi a szelepeket, csökken a teljesítmény. Az edzésekre beolajoztuk a szűrők belsejét, hogy a levegőben lévő homok hozzátapadjon, aztán minden egyes alkalommal kitisztítottuk” – írta. Ezt viszont versenytávon nem lehetett így kivitelezni.

    „A futamra azt találtuk ki, hogy szerzünk néhány női harisnyát, ami nem nehéz Zandvoortban. A légbeömlő belsejének bekenése után a nyíláshoz kis ragasztócsíkokkal feltapasztottuk a harisnya felső szárát, azt is bekentük zsírral, majd a harisnya alsó szárát hozzáragasztottuk a fejtámlához. A rajtnál és az első körökben mindenfelé elhagyták a pályát az autók, ezért sok homok került a levegőbe. Öt kör után azonban csillapodtak a kedélyek, ekkor a versenyző hátranyúlt a feje mögé és lerántotta a harisnyát, ezzel megszabadult tőle és a rajta összegyűlt sok homoktól.”

    A probléma napjainkban általában sivatagi pályákon, Bahreinben vagy Katarban jön elő, de manapság természetesen már sokkal modernebb megoldásokkal gondosokodnak a csapatok arról, hogy – szó szerint – ne kerüljön porszem a gépezetbe.

    Most akkor csalt valamelyik F1-es csapat a fékekkel vagy nem?

  • Évértékelő 2023: Alonso hőstetteire, egy csatornafedélre és egy versenyző anyukájára fogunk emlékezni

    Évértékelő 2023: Alonso hőstetteire, egy csatornafedélre és egy versenyző anyukájára fogunk emlékezni

    Ha évek, évtizedek múltán visszagondolunk a 2023-as szezonra, egész biztosan mindenkinek ugyanaz jut majd eszébe elsőként: Max Verstappen. A Racingline évértékelőjében azonban most az egyhangú eredménytáblától független szempontok szerint értékeltük az idényt, rangsorba állítva azokat a versenyeket, pillanatokat, balhékat és vicces momentumokat, amelyek egyedivé tették az évet, és amelyeket szintén érdemes hosszú időre emlékeinkbe zárnunk. A teljes szerzői stáb szavazatai után Bognár Viktor, Majer Dániel és Sebők Máté foglalták össze a szezon legmaradandóbb történéseit.

    Az év versenye

    Amikor már 22 futamosra rúg a naptár, ráadásul ezekből 19-et ugyanaz a személy nyer, joggal érezheti a néző, hogy összefolynak a versenyek az emlékeiben. Ám még a Verstappen-győzelmek is lehettek eseménydúsak.

    1. Szingapúri Nagydíj

    Ez volt az idei egyetlen nagydíj, amelyet nem a Red Bull nyert meg, de természetesen nem emiatt végzett a lista élén, hanem azért, mert tényleg elképesztően kiélezett, utolsó körig tartó izgalmakat hozott a győzelemért. Persze ehhez kellett egy rendes és egy virtuális biztonsági autós fázis is, amelyek egyaránt hozzátettek az izgalmakhoz, utóbbi pedig lehetőséget adott a Mercedes-pilótáknak arra, hogy friss közepes gumikon indítsanak óriási hajrát a győzelemért. Hogy végül nem nyertek, az az élen álló Carlos Sainz mesteri, a második helyezett Lando Norrist pajzsként használó védekezésének is köszönhető, miközben soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha a Mercedesek közül a jobb tempóval rendelkező Lewis Hamilton van előrébb. Az izgalmaknak végül drámai lezárást kölcsönzött George Russell utolsó körös ki nem kényszerített hibája, így a győzelemért harcoló négyesből végül hármas lett.

    F1 Ferrari Carlos Sainz Frédéric Vasseur
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    1. Holland Nagydíj

    Esőkáosz, stratégiai változatosság, piros zászló, Pérez drámája és Gasly meglepetésdobogója. Röviden ennyivel lehetne összefoglalni a Holland Nagydíjat. A futam elejére megérkezett a csapadék, amire a pilóták, illetve a csapatok eltérő módon reagáltak: volt, aki kint maradt, más korán kereket cserélt, néhányan viszont későn álltak ki, ők faragtak rá a legjobban. A pálya aztán hamar felszáradt, de a hajrára még jobban leszakadt az ég, ami többek között Sergio Pérezt is megtréfálta, és miután Csou Kuan-jü összetörte az Alfa Romeót, megszakították a versenyt. Fernando Alonso bravúros vezetéssel a montreali futam után először dobogóra állt, de az igazi meglepetést Pierre Gasly okozta, aki a mexikói pilóta büntetése miatt megörökölte a harmadik helyet. Ja, és ha ez nem lenne elég, a viadal rekordot jelentő 186 előzést hozott, a 3. körben pedig 63 pozíciócsere történt, ami szintén csúcsdöntést jelentett. Csupán egyvalami nem változott a szezon megszokott képéhez képest: Max Verstappent semmi nem tudta kibillenteni az egyensúlyból, és zsinórban harmadik alkalommal győzött hazai pályán.

    1. Las Vegas-i Nagydíj

    A sport műértő közönsége már jóval azelőtt lesajnálta és kritikákkal illette a ránézésre ötlettelen vonalvezetésű, és nyilvánvalóan csak az amerikai népszerűsítés fokozására szolgáló versenyhelyszínt, hogy a hétvége ügyetlen kezdése (lásd lejjebb) ténylegesen okot is adott volna erre. De fanyalgás ide vagy oda, abban utólag már teljes egyetértés mutatkozott, hogy izgalmait tekintve a verseny az év legjobbjai közé tartozott. Ha a hosszú padlógázos szakaszok és a derékszögű kanyarok a pilótákat nem is állították komoly technikai kihívás elé, a célt elérték, hiszen azok napjainkban ritkán látható módon ösztönözték az előzést. Egészen különleges, hogy négy alkalommal is a pályán történt helycsere az első helyen: Leclerc az első etap végén ment el Verstappen mellett, később a monacói és Pérez között történt négy kör leforgása alatt egy oda-visszaelőzés, majd a holland hamarosan legyűrte Leclerc-t, hogy ezúttal is ő kerüljön ki győztesként. Ám a szezon számolatlan Red Bull-győzelme közül talán ezen a hétvégén jelentette rájuk a legnagyobb veszélyt egy rivális.

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Las Vegas
    Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az év pillanata

    Amikor felszökött a pulzusunk, felpattantunk a székből, esetleg megtöröltük a szemünket a hitetlenkedéstől vagy a könnyektől. Idén csakis pozitív történéseket választottunk be a szezon legemlékezetesebb pillanatai közé.

    1. Alonso 3. helye Bahreinben

    Amellett, hogy Lewis Hamilton ellen bemutatott egy remek előzést, Fernando Alonso és az Aston Martin szezon eleji menetelésének kezdete leginkább amiatt marad emlékezetes, mert ekkor bizonyosodott be, hogy a silverstone-i istálló előszezoni teszten mutatott formája nem átverés, hanem valóban hatalmasat léptek előre 2022-höz képest. Mivel az F1-ben többnyire közvetlenül az átfogó szabályváltozások után szokott előfordulni, hogy egy középcsapatból hirtelen élcsapat lesz, ez már önmagában üdítő fejleménynek számított, amihez csak hozzátett, hogy a 41 évesen továbbra is kiemelkedően teljesítő, legutóbb F1-es futamot 10 évvel ezelőtt nyerő Alonso visszatérhetett oda, ahol képességei alapján a helye van.

    1. Alonso és Pérez csatája Interlagosban

    A spanyol egyértelműen nyerte Az év pillanata kategóriát, hiszen pontegyenlőséggel szavaztunk az első két helyre két olyan eseményt, amely az ő hőstettét méltatja. Amikor Sao Paulóban az egész futamon át tartó felzárkózást az utolsó előtti kör kezdetén Pérez megkoronázta az Alonso elleni sikeres előzéssel a belső íven, nem sokan fogadtak volna rá, hogy az Aston Martinnak még lesz esélye a visszatámadni a gyorsabb Red Bullt. A kétszeres világbajnok azonban az utolsó körben, a hátsó egyenes végén a külső íven tudta visszavenni a pozíciót, majd a célvonalon 53 ezreddel a rohamozó mexikói előtt tudott maradni. A szezon legünnepeltebb csatájának megnyerése pedig újabb dobogót ért.

    1. Magnussent a kislánya öltözteti

    A Forma-1 mindenkori sereghajtó csapatai között talán még a Minardit sem lopta annyira soha a szívébe a közönség, mint mostanság a Haast. Az amerikai istálló hírnevét nem a versenyzői, inkább a szókimondó, azóta sorozatsztárrá és könyvszerzővé lett csapatfőnök, Günther Steiner alapozta meg, ám a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtti percekben nem miatta kalandozott be a kamera a Haas garázsába: nézők millióinak szíve olvadt el, amikor a kis Laura Magnussen feladta a kesztyűt a munkára készülő apjára.

    Irigylendő szakértelemmel öltözteti apját az időmérőre a kétéves Laura Magnussen

    Az év balhéja

    Nincs F1-es szezon botrányok nélkül. A sport annyira sokrétegű, hogy szinte elkerülhetetlenek a nézeteltérések, a sokak rosszallását kiváló hibák, vagy éppen a másfél évtized távlatából felbukkanó Felipe Massák, amelyek feszültséget keltenek a bajnokság szereplői között. Öttagúra bővítettük a listát, de még ez is kevésnek tűnik.

    1. FIA vs. Liberty Media

    Régen csapott akkora hullámokat a Forma-1 felett hatalmat gyakorló két szervezet közötti ellentét, mint az idei évben. A Mohamed Ben Szulajem által vezetett, szabályalkotó nemzetközi szövetség, valamint a Liberty Media által tulajdonolt, a kereskedelmi jogokkal rendelkező FOM között több vitás helyzetet, érdekellentétet is felidézhetünk 2023-ból. Az emirátusokbeli elnök jóval szókimondóbb elődjénél, Jean Todtnál, nyilatkozatai pedig nem egyszer okoztak olyan zűrzavart, aminek a nyilvánosság jobbára csak a felszínét láthatta. Az Andretti felvételével kapcsolatos ellentétes véleményük a szezon slágertémája, azt a decemberi villámbalhét pedig, amikor az FIA vizsgálatot indított a Wolff házaspár által betöltött pozíciókból fakadó érdekellentét miatt, majd két nappal később ejtette is az ügyet, egyelőre nehéz hova tenni.

    Mohamed Ben Sulayem, FIA
    Fotó: FIA
    1. A Las Vegas-i csatornaügy

    Óriási csinnadrattával harangozták be a Las Vegas-i Nagydíjat, ám az első, helyi idő szerint csütörtöki nap hatalmas lebőgést hozott. Az első szabadedzés elején ugyanis Carlos Sainz autója feltépett egy csatornafedelet, aminek következtében nemhogy nem lehetett folytatni a gyakorlást, de a második tréning kezdete is két és fél órát csúszott, miután mindenhol ellenőrizni kellett a rögzítést. A 60-ról 90 percre meghosszabbított eseményt azonban a helyszíni nézők már nem láthatták, ugyanis logisztikai okokból mindenkit hazazavartak, majd „kárpótlásul” egy 200 dollár értékű, az F1-nél levásárolható kuponnal szúrták ki a szemüket. A Ferrari annyira megsérült, hogy több alkatrészt is ki kellett cserélni benne, és hiába tartotta szinte mindenki igazságtalannak, a sportfelügyelők kénytelenek voltak megbüntetni a spanyol pilótát, mivel az akkumulátorból túllépte a megengedett limitet. Az események hatására két csapatfőnök is kivetkőzött magából: a Ferrarit irányító Frédéric Vasseur a fenti eseményeket tartotta elfogadhatatlannak, míg a Mercedes vezére, Toto Wolff azt nyelte le nehezen, hogy egy újságíró kritizálni merészelte a szervezést.

    1. Pályahatár-mizériák

    Nem új jelenség, hogy egyes pályák kialakítása, illetve a felfestett pályahatárok pozíciója szinte ösztönzi a kihágásokat, de idén néhány helyszínen egészen extrém mértékeket öltött a szabályozás. A csúcs-, vagy éppen mélypontot jelentő Osztrák Nagydíj azzal borzolta minden résztvevő és néző kedélyeit, hogy a futam során 1200-nál is több pályaelhagyást regisztráltak az FIA szenzorai, amik kielemzésével csak órákkal később tudtak végezni a felügyelők, az utólagos büntetések pedig alaposan át is rajzolták a végeredményt. Luszailban és Austinban is folytatódott az őrület, a versenyzők pedig teljes joggal kérik a szabály észszerűsítését, amely jelenleg egyes kanyarokban túl szigorúnak, már-már természetellenesnek hat számukra.

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Osztrák Nagydíj 2023, futam
    Charles Leclerc/Ferrari (Fotó: Gergely Makai Photography)
    1. A Pirelli katari gumiügye

    Ha még létezne gumiháború a Forma-1-ben, a Pirelli hasonlóan megalázó helyzetben találhatta volna magát a Katari Nagydíjon, mint történt az a Michelinnel 2005-ben Indianapolisban. A pénteki edzések során a gyártó felfedezte, hogy gumijainak oldalfalán szétválnak a rétegek, amit a kerékvetők intenzív használatára vezetett vissza. Ezt komoly biztonsági aggodalmat jelentett, s azonnal megkezdődött az egyeztetés arról, hogyan tudná a mezőny a legkisebb kompromisszumokkal lebonyolítani a hétvégét. Ha lenne egy rivális gumigyártó a Pirellivel szemben, aligha lett volna könnyű megegyezni arról, hogy a kedvükért változtassák meg a pálya nyomvonalát és fessék beljebb a pálya határait a kritikus kanyarokban – így viszont, mivel egyedül az olasz gumicég felé tett gesztuson múlt, hogy lesz-e verseny, mindenki belement az új felfestésekbe, valamint a versenyen egy szettel teljesíthető etapok hosszának maximalizálásába. Bár ez a verseny nehezebb követhetőségéhez és a pilóták totális kimerültségéhez vezetett, a katari ügyből nem lett akkora felfordulás, mint amekkorát talán érdemelt volna.

    1. Massa hadjárata a vb-címért

    Kezdetben azt gondolhattuk, hogy ez csak valamiféle tréfa, de legfeljebb pusztán hangzatos szavak a Bernie Ecclestone kijelentéseire reagáló Felipe Massától, de ahogy teltek a hetek, fokozatosan vált egyre világosabbá, hogy a Ferrarival 2008-ban vb-másodikként végző brazil versenyző tényleg komolyan gondolja a 15 évvel ezelőtti szezon végeredményének megváltoztatását. Az ehhez összeállított jogi stáb és az abban szereplő nevek már önmagukban azt sejtetik, hogy ebből tényleg komoly pereskedés lehet 2024-ben, az igazi szenzációt pedig természetesen az jelentené, ha Massa és csapata célt érne. De ha ez nem is következik be, akkor is kiderülhetnek olyan részletek a 2008-as ütközésbotrányról, amelyeket eddig nem tudtunk, így már csak ezért is megéri majd figyelemmel követni az eseményeket.

    Felipe Massa
    Fotó: Felix Roittner/GEPA pictures /Red Bull Content Pool

    Az év poénja

    A legszabadabb kategória, ahova bármit lehetett jelölni, amit a közvetítésben, a közösségi médiában, vagy az F1-gyel kapcsolatos bármilyen platformon találtunk az idei szezon során, és alaposan megnevettetett minket.

    1. Nicole Piastri berobban a közösségi médiában

    Oscar Piastri a pályán mutatott teljesítménye alapján is üde színfoltja volt a mezőnynek, hiszen rajtelsőséget és futamgyőzelmet ünnepelhetett Katarban, ami újoncként akkor is megsüvegelendő, ha mindezt a sprintnapon tette. F1-es bemutatkozása emellett azért is örömteli, mert így az internet népe felfigyelhetett édesanyja, Nicole Piastri közösségi médiás tevékenységére. Szerkesztőségünkből ketten is az ő bejegyzését szavaztuk meg az év egyik legviccesebb mozzanatának, ráadásul többször is meg tudta nevettetni a világot, amit az is bizonyít, hogy a kollégák nem ugyanazt a posztot tartották a legemlékezetesebbnek.

    1. Christian Horner trollkodásai

    A Red Bull csapatvezetője mindig is híres volt a nyilatkozataiban elrejtett félkomoly kijelentéseiről, amelyekkel egyszerre nevettetett, szúrt oda legnagyobb riválisainak és bizonyította saját igazát. A többiek piszkálását persze még könnyebb akkor kivitelezni, amikor a pályán is rendre lealázzák az ellenfeleket, így Hornert 2023 során is többször hallhattuk élcelődni a Mercedes vagy éppen a Ferrari nehézségein. A Toto Wolff-fal való szópárbajai már legendásak, az év legemlékezetesebbjének pedig egy olyat választottunk, amely bár tavaly hangzott el, mégis idén került nyilvánosságra a Hajsza a túlélésért című sorozat előző szezont feldolgozó évadában. Amikor Wolff a csapatfőnöki találkozón érzelmektől túlfűtötten felszólalt a 2022-es autók delfinezésének veszélyessége miatt, Horner egy idő után közbeszólt: „Ha problémád van, változtasd meg a ***** autódat.”

    1. A Ricciardo-Cunoda páros a pályán kívül is működik

    Daniel Ricciardo visszatérése is közel volt ahhoz, hogy helyezett legyen az év legemlékezetesebb pillanatai között, ám a pályán való jelenléténél is nagyobb hatású, hogy újra főszerepet kapott az online tartalmakban, jelesül az AlphaTauri vicces videóiban. Hamar kiderült, hogy új csapattársával, Cunodával igencsak jól működik közöttük a kémia. Üde színfolt, hogy a már három szezon rutinjával rendelkező és az angoltudását is erős szintre felhozó japán sem csak elszenvedője volt a Ricciardo-poénoknak, ám kedvenc mozzanatunkban azért az ausztrálnak sikerült rászednie őt a klasszikus „nézd csak, mi az ott!” – jellegű tréfával, aminek végén mindketten a vízben landoltak.

  • Verstappen szurkolóira rossz hírek várnak?

    Verstappen szurkolóira rossz hírek várnak?

    Bejelentették a Belga Nagydíj szerződéshosszabbítását, jóllehet, azt csak egyetlen évvel, 2025-ig toldották meg. Elképzelhető, hogy a spái pályát utána évente rotálják Zandvoorttal.

    A vonalvezetése miatt népszerű Spa helye gyakran billegett az F1 naptárában, az idei évre is feltehetően csak azért kapott szerződést, mert nem sikerült tető alá hozni a megállapodást a Dél-afrikai Nagydíj visszatérésére.

    Pénteken ugyanakkor bejelentették, hogy 2025-ben is a bajnokság része marad a Belga Nagydíj (2024-re már hivatalos volt a megállapodás), és a bejelentésben kiemelték, hogy az infrastruktúrája miatt korábban sokat kritizált pályán jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt években, aminek részeként új lelátókat is építettek.

    Spa pályáját ugyanakkor gyakran kritizálják, amiért a híres Eau Rouge kanyar máig nagyon veszélyes: itt vesztette életét 2019-ben az F2-ben Anthoine Hubert, idén pedig a Formula Regional Europe sorozatban Dilano Van’t Hoff. Mindkét esetben a bukótér kialakítása okozott tragédiát, az onnan visszapattanó autóba rohant bele egy másik rivális.

    Vészhelyzet hiúsítja meg az F1-es futamot, de volt már ennél is extrémebb törlés

    Eddig 68 Belga Nagydíjat rendeztek a világbajnokság részeként (ebből 56-ot Spában), ennél csak Brit, Olasz és Monacói Nagydíjból volt több.

    Elképzelhető viszont, hogy 2026-tól csak kétévente emelkedik majd ez a szám, a Heet Latste Nieuws ugyanis azt írja az információra hivatkozva, az a terv, hogy 2026-tól a Belga és a Holland Nagydíjat éves váltásban rendezzék. Hasonló versenymegosztásra még nem volt példa országok között, csak Angliában és Spanyolországban csinálták korábban azt, hogy évente váltogatták az adott ország nagydíjának helyszínét. Illetve, az Európa Nagydíjat is több ország helyszínei fogadták.

    Amennyiben tényleg rotálás lesz a két Benelux-államban, amiatt elsősorban Max Verstappen versenyekre kilátogató szurkolói lesznek mérgesek, hiszen a holland drukkerek előszeretettel utaznak ki a közeli Spába is a hazai, zandvoorti futam mellett.

  • Nem csinál ügyet Norris kiakadásából a McLaren: „a bajnokok is így viselkednek”

    Nem csinál ügyet Norris kiakadásából a McLaren: „a bajnokok is így viselkednek”

    Andrea Stella elmondta, nem fogják megfedni Lando Norrist, amiért a vártnál jobban kiakadt a csapatra a Holland Nagydíjon.

    A brit versenyző a második helyről rajtolhatott, majd a hirtelen jött eső átírta a jól kitalált stratégiákat. Aki korán bement intermediate gumikért, az jó lóra tett, míg a kint maradók sokat buktak a bátorságukon. A 23 éves versenyző hasonló szituációban már porul járt, ugyanis 2021-ben, Oroszországban emiatt bukta el a győzelmet.

    Norris a boxkiállás mellett döntött, ám mérnöke lebeszélte róla a versenyzőt. A csapat úgy ítélte meg, nem fog sokáig esni az eső, amiben igazuk is lett. Ám a csapadék intenzitását nem sikerült jól eltalálnia az alakulatnak. A versenyző kiakadt, és a döntés kapcsán „idiótának” titulálta a helyzetet és részben a McLarent is.

    Később a 23 éves pilóta úgy érezte, túllőtt a célon, és hülyét csinált magából az üzenetei miatt. Ám az olasz csapatfőnök könnyen elengedte ezt a történetet.

    „Amikor Lando azt a megjegyzést tette, amit tudomásom szerint le is adtak, nagyon frusztrált volt. Azért volt mérges, mert rájött arra, hogy a boxfalon rosszul mérték fel a helyzetet, és így elszalasztottunk egy lehetőséget. Landóban ez azonnal tudatosult, ez teszi őt bajnok alkattá. Szeretjük az ilyen karaktereket, mivel azt akarjuk, hogy a versenyzőink erős kihívást jelentsenek. Tudják, el tudjuk ezt viselni. Inkább szeretnénk ilyen kihívásokkal szembesülni, mint egy passzív versenyzővel dolgozni, aki mindent elvisel, és nem járul hozzá a csapat fejlődéséhez. Így ez a fejezet számunkra nem jelentett problémát. Óvatosnak kell lennünk, és nem szabad egy-egy megjegyzést kiragadni a kontextusából. Nem lehetünk túl ítélkezőek. Nagyon konstruktív elemzést hajtottunk végre Zandvoort után. Nagyon elégedett voltam az ott elért eredménnyel, hiszen ismét sikerült megerősítenünk azt a kultúrát, ami a csapatot és a versenyzőt is körbeveszi” – nyilatkozta Stella Monzában.

    Lando Norris, McLaren
    Norris érezte, hogy a rossz döntést hoztak – Fotó: McLaren

    A McLaren csapatfőnöke hozzátette, a dolgozókat nem lombozta le ez a „kirohanás”, mivel tudták, hogy csak a pillanata heve ragadta el a versenyzőt.

    „Korábban már beszéltem a kultúráról, ez arról szól, hogy tudatában vagy annak mi a versenyzés, a tudod kezelni a pilóták megjegyzéseit. Az építő jellegű kommenteket felhasználod, a többit meg elengeded. Mi is tisztában vagyunk ezzel, és Lando is. Keménynek tűnt az alakulatával, ám a verseny után azonnal kezelte a dolgot. Az ügy lezárult, és csapat szinten fejlődni tudtunk. Ami Landót illeti, biztos vagyok abban, hogy változtatni fog a hangtónusán ezekben a helyzetekben, így másképp fogjuk őt hallani. Úgy, ami közelebb áll a saját elvárásaihoz.”

  • Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen és a Red Bull sikerét méltatták, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez teljesítményére is kitértek.

    Rögtön a rajtot követően megtréfálta az eső a mezőnyt Zandvoortban. A korán kereket cserélő versenyzők jártak jobban, míg a kockáztatók több pozíciót is buktak. A versenyt a harmadik körben a mexikói versenyző vezette, ám holland csapattára a hazai futamán megfordította a sorrendet.

    Az újabb eső és a boxutcai gyorshajtás visszavetette Pérezt, így a dobogóra az Aston Martin spanyol versenyzője és Pierre Gasly állhatott még fel.

    A neves lapok így értékelték a korántsem átlagos verseny eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Úgy nevetett és szórakozott Willem-Alexander király a családjával, mintha egy fogadáson lenne, és nem egy kimerítő, több, mint kétórás versenyen, amit Max Verstappen a maga jellegzetes és domináns módján nyert meg. A holland versenyző számára minden normális, könnyű és kiszámítható volt. Istenien vette az akadályokat, és vezetett a változó körülmények mellett, a verseny minden pillanatát uralta. Teljesen nyugodt és koncentrált maradt, pedig a lelátókon százezer elázott holland ült, akik azért jöttek az Északi-tenger partjára, hogy lássák kedvencük diadalát. Hihetetlen, hogy ez a 25 éves, rendkívüli tehetséggel megáldott fiatalember, hogyan tud együtt élni az elvárások hadával. Csak a himnusz pillanatában mutatott némi érzelmet, mikor könny szökött a szemébe az oly sokat jelentő dallam elindulása után.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappennek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért, holott azt a benyomást keltette, könnyedén vezeti a mezőny legjobb autóját. A verseny elején egy körrel tovább maradt kint, így a vezetést csapattársának kellett átadnia. Ám a bajnokság éllovasa záporozó golyóként ért fel Pérez mögé. Folyamatosan a leggyorsabb köröket autózta, és csapata is megkönnyítette a dolgát azzal, hogy engedte az alávágást. Az újabb csapadékhullásnál már nem adta át a vezetést, és sorozatban harmadszor nyert a hazai közönsége előtt.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen végig koncentrált maradt, nem engedte, hogy bármi is kizökkentse. A koncentrációja és a keze dicséretes. Csak egyetlen versenyző tudta tempóban megközelíteni őt: Fernando Alonso.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Újabb győzelmet ünnepelhetett Max Verstappen és a Red Bull – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Bild (Németország):

    „Verstappen az időjárás okozta káoszban nyerte meg hazai versenyét. A holland kétszeres világbajnok birkózott meg lejobban a változó körülményekkel, és újfent meggyőző győzelmet aratott. A szezonban a 11. elsőségét szerezte meg, zsinórban pedig a 9. győzelmét ünnepelhette. A lenyűgöző holland ezzel az eredménnyel egy 10-es rekordot állított be.

    The Telegraph (Egyesült Királyság):

    „Egy rövid zápor felborította a rajtsorrendet, így a futam elején Verstappen elveszítette az előnyét, és a 13. helyre esett vissza. Ám 13 körrel később már ott autózott a második helyen, majd egy alávágásnak köszönhetően már vezette ismét a versenyt. Verstappen a 11. győzelmét ünnepelhette, miközben gőzerővel robog a harmadik bajnoki címe felé.”

    HLN (Belgium):

    „Igen, neki van a legjobb autója, de a hétvége során neki kell elérnie azt, hogy a hibáknál ne bukjon nagyot. Teljesen hétköznapivá vált Verstappen dominanciája, miközben ő maga csendben túllépett a hétköznapiságon. A mexikói csapattáras ugyanazzal a munícióval rendelkezik, de az időmérőn és az esőben is másfél másodperccel volt lassabb. Mikor a korai kerékcseréje miatt vezetett, a felzárkózó Verstappen körönként két másodpercet vert rá. A második boxkiállás után 20 kör alatt Pérez hátránya már 10 másodperc lett. Hogyan lehetséges mindez? Mert Verstappen ennyivel jobb versenyző. Sokkal tisztább, koncentráltabb tehetség. Ne legyen már az kifogás Pérez számára, hogy Max ízlése szerint fejlesztik az autót. Ne vegyünk el semmit Verstappen érdemeiből. A Forma-1-ben ez bevett szokás, így a Red Bullnál sincs másképp: egy csapat mindig próbálja optimálisan fejleszteni és beállítani az autóját… a legjobb versenyzőjét nézve.”

  • Nem először nyúlt mellé a McLaren, Norris vizsgálatot követel

    Nem először nyúlt mellé a McLaren, Norris vizsgálatot követel

    Lando Norris próbálta rábírni csapatát a kerékcserére a futam elején, de a McLaren kötötte az ebet a karóhoz.

    A második rajtkockából indult a brit versenyző, ám a csapadék gyorsan átírta a forgatókönyvet. Miközben Fernando Alonso úgy előzte meg Alex Albont, George Russellt és a 23 éves pilótát, mint akit ágyúból lőtte ki, addig a mezőny hátsó traktusa a boxba viharzott intermediate gumikért.

    A wokingi istálló tapasztaltabb pilótája is hasonló taktikára szavazott, ami a rádióbeszélgetésből ki is derült, ám a csapat nem tartotta jó döntésnek a kerékcserét. Norris hiába vitatkozott, mérnöke leszavazta, majd mikor a váltásra adták a fejüket, már túl késő volt.

    Lando Norris, McLaren
    Norris szerint túl sok pontot buktak – Fotó: McLaren

    Oscar Piastrival próbálták még tovább átvészelni a vizes pálya okozta nehézségeket, így az ausztrál még nehezebb helyzetben találta magát. Ugyan az eső elállt és a pálya gyorsan száradt, de a McLaren hátránya tetemes lett.

    Az újabb esőhullámnál Norris a kezébe vette az irányítást, és közölte a wokingi alakulattal, hogy kerékcsere lesz. A csapat ezúttal nem vitatkozott. Végül mindkét versenyző pontszerző helyen ért célba, ám a brit szerint ennél jobb eredményt is elérhettek volna, ha időben reagálnak.

    „Egyértelműen rossz döntést hoztunk. Nem megfelelően döntöttünk, ezért ezt át kell beszélnünk és belső vizsgálatot kell tartanunk, mivel nem ez volt az első ilyen alkalom. Túl sok pozíciót és pontot buktunk az ilyen döntések miatt a szezon során. A verseny második részében már sikerült időben reagálni és megfelelően dönteni. Az elsők között értünk a boxba, és rengeteg időt és pozíciót hoztunk George-on (Russell)” – nyilatkozta a verseny után Norris.

    A McLaren versenyzője az újraindítás után honfitársával küzdött, ám a csata hevében összeért a két autó, és Russell húzta a rövidebbet. A Mercedes versenyzője defektet kapott, így az utolsó helyen ért célba.

    „A mostani autók nagyon élesek, ha egy kicsit is hozzáérsz a másikhoz, olyan, mintha egy teljes ütést kapna a konstrukció. Egy jót versenyeztünk, közel voltunk egymáshoz és kerék a kerék elleni csatát vívtunk. Nem éreztem jól magam amiatt, hogy így végződött.”

  • Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    A Holland Nagydíjon George Russell ijesztett rá a Mercedesre, mivel majdnem eldobta az autóját, mikor Lewis Hamilton autózott mögötte.

    A verseny felénél a hétszeres világbajnok érte utol csapattársát, aki más stratégiát futva próbálta helyre hozni a futam elején benézett taktikát. A 6-os kanyarban a 24 éves versenyző autója megcsípte a füvet, így a W14-es megcsúszott, miközben a testvérautó haladt közvetlen mögötte.

    Russell sikeresen megfogta a versenygépet, és nem akadályozta a 38 éves versenyzőt, aki könnyedén elment mellette.

    Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes
    Lewis Hamilton és George Russell – Fotó: Sam Bloxham/Mercedes AMG Petronas

    .

    A futam után a 24 éves pilóta viszont elmondta, hogy a korábbi találkozója Yuki Tsunodával, nagyban megnehezítette az elkövetkezendő köreit.

    „Körülbelül öt körrel korábban értem össze Tsunodával, és ezután hatalmas rezgéseket éreztem. A nagy sebességű kanyaroknál nehezen láttam. Épp a tükrömet néztem, majd a következő pillanatban már a pályán kívül voltam. Ám sikerült az autót távol tartani a faltól. Még öt körig tarott az egész, majd 3-4 másodpercet veszítettem. Kár érte, mivel valószínűleg Lewis, Lando (Norris) és (Pierre) Gasly előtt maradthattam volna, hiszen ők később álltak ki a boxba.”

    A fiatal brit versenyző az újraindítás után a Norrisszal találkozott, majd egy lassú defektnek köszönhetően a 17. helyre esett vissza.