Címke: Holland Nagydíj

  • Évekbe telhet, mire lesz Holland Nagydíj!

    Évekbe telhet, mire lesz Holland Nagydíj!

    A Belga Nagydíj főnöke, Andre Maes kételkedik abban, hogy egyhamar összeállna egy Holland Nagydíj project. Maes 35 évnyi promóteri munka után lép le, és hagyja ott a legendás Spa-Francorchamps pályáját, és egyelőre azt sem tudni pontosan, hogy ki követi majd őt ezen pozícióban. Spa jövője azonban biztosított, miután Maes idén újabb három éves szerződést kötött a Liberty Mediával.

    A hírek szerint a korábbi F1-es helyszín, Zandvoort is komoly tárgyalásokba bocsátkozott a Libertyvel, ami középtávon azt jelentheti, hogy versenyre kelhet a közeli Spával. Maes szerint nem a versengésük a probléma:

    „Nem csak arról van szó, hogy a helyünkért folyamatosan meg kell küzdeni. Nem fogjuk megvétózni azt, hogy legyen futam Hollandiában, de kétségeink vannak, hogy lennének ott komoly tervek. Ha rendeznének is Holland Nagydíjat, akkor legalább három évre lesz szükségük az előmunkálatok miatt.”

  • Verstappent még nem hozza lázba a Holland Nagydíj

    Verstappent még nem hozza lázba a Holland Nagydíj

    A Mexikói Nagydíj győztese, Max Verstappen nem valami izgatott azon hírek iránt, miszerint a Holland Nagydíj visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Zandvoort lehet hogy vissza fog térni a 2020-as szezontól. Azonban a fiatal holland ekképp vélekedett a Brazil Nagydíj helyszínén: „Még semmi konkrétum nincsen.

    „Nyilvánvalóan nagyszerű lenne, hogyha a Forma-1 mezőnye visszatérhetne Hollandiába. Remek lenne, hogyha Zandvoort adhatna otthont a Holland Nagydíjnak.

    „Azonban most a pénznek kell jönnie,” – mondta Verstappen.

    Verstappent a leendő Vietnámi Nagydíjról is kérdezték.

    „Remélem, hogy egy jó vonalvezetésű pálya lesz, azonban ezt az alaprajza alapján még nem tudom eldönteni. Először ki kell, hogy próbáljam.”

    Egy dolog viszont nagyon szembetűnő a Hanoi aszfaltcsíkon, ami nem más, mint a hosszú egyenesek. Természetesen ezt a 21 éves holland pilóta is észrevette.

    „Remélem 2020-ra már lesz annyi motorerőnk, hogy a hosszú egyenes miatt nem kerülünk majd komoly hátrányba.”

  • Gyűlik a pénztőke a Holland Nagydíjra

    Gyűlik a pénztőke a Holland Nagydíjra

    Vezető holland lapok értesülései szerint több nagyvállalat is összefogott, hogy a közösen összedobott pénzalapból finanszírozzák az F1-es Holland Nagydíjat.

    Max Verstappen népszerűsége nyomán egy ideje már pedzegetik a Holland Nagydíj visszatértét, a Liberty pedig múlt héten áldását adta Zandvoortra – amennyiben az utolsó, pénzügyi akadályt meg tudják ugrani. A De Telegraaf szerint a 20 millió euróra becsült versenyrendezési díjba olyan nagyvállalatok is beszállnának, mint a Heineken, a Shell, a Randstad, a Jumbo, az Exact és a Ziggo.

    A Heineken egyik szóvivője megerősítette egy másik napilapnak, az Algemeen Dagblad-nak, hogy a söróriás „szívesen látna F1-es futamot Hollandiában”, míg egy anonim bennfentes már szinte kész tényként kezeli a Heineken hozzájárulását: „A Heineken egy holland cég, Zandvoort Amszterdam strandja és már amúgyis szponzoráljuk az F1-et; logikus, hogy Zandvoortban is ott leszünk”.

    Max Verstappen személyi szponzoraként az Exact (egy technológiai vállalat) sem zárta ki az anyagi támogatás ötletét: „Ugyan nem vagyunk a Heinekenhez hasonló multinacionális vállalat, de kíváncsiak vagyunk, tudunk-e valamiben segíteni”.

  • Hollandia és Vietnám is versenyt rendezhet 2020-ban?

    Hollandia és Vietnám is versenyt rendezhet 2020-ban?

    Vietnam nagy lépést tett előre az ügyben, hogy 2020-ban szerepelhessenek a Forma-1-es versenynaptárban.

    Hanoi Népbizottsága meghívókat küldött ki egy jövőhéten megrendezésre kerülő eseményre, melyen bemutatják az utcai pályát.

    „Hanoi városának sikerült elintéznie az együttműködést, hogy hivatalos versenyrendező lehessen az FIA Forma-1-es világbajnokságban, 2020 áprilisától.” – áll a meghívóban.

    Azonban nem csak Hanoi lehet új helyszín a 2020-as naptárban.

    A De Telegraaf holland lap szerint a Liberty Media konkrét ajánlatott tett a zandvoorti pályának Holland Nagydíj rendezésére.

    „Ha most aláírunk, Hollandiában 2020-ban újra lesz nagydíj.” – mondta a pálya tulajdonosa, Bernhard van Oranje herceg. „Max Verstappen kapcsán mindenki tisztában vele, hogy ez egy egyedi lehetőség.”

    A hírek szerint zandvoortnak évi 20 millió eurót kell fizetni a versenyrendezésért a Liberty Mediának.

  • Minimális változtatások kellenek, hogy Zandvoort F1-es futamot rendezzen

    Minimális változtatások kellenek, hogy Zandvoort F1-es futamot rendezzen

    Az FIA versenyigazgatója Charlie Whiting kijelentette, hogy csupán apróbb változtatások szükségesek ahhoz, hogy Zandvoort alkalmas legyen egy F1-es futam rendezésére.

    Charlie Whiting nemrégiben újfent meglátogatta a holland aszfaltcsíkot, hogy meghatározza, hogy milyen változtatásokra lenne szüksége a pályának, ahhoz, hogy 1985 után újra vendégül láthassa a száguldó cirkusz mezőnyét.

    A pályát újraépítették és lerövidítették, jelenleg pedig 4,3 km hosszú. A pályán az év elején bemutatózott Max Verstappen egy 2012-es Red Bullal, és egy pályacsúcsot is futott.

    A Zandvoort-i pálya tulajdonosi köre is reálisnak tartja az F1-es visszatérést, míg Charlie Whiting ezt egy megvalósítható projektnek titulálta.

    „Nagyon nagy potenciál lakozik Zandvoortban. Sok apróbb változtatás kellene, de erre komoly hajlandóság is mutatkozik. De erről még elég korai beszélni. Néhány javaslattal fordultak hozzánk, és a biztonsági szempontoknak könnyen eleget tudnak tenni.” – mondta Whiting.

    „Lenne itt egy elég hosszú egyenes is, ahol lehetne használni a DRS-t, emellett pedig a pálya történelmi elemeit is meg tudnánk tartani. Szerintem egy egész jó kis pálya lehetne ebből.” – folytatta.

    Arra a kérdésre, hogy elvárják-e, hogy módosítsanak a pálya vonalvezetésén így felelt: „Nem igazán. A munka mennyisége viszonylag minimális.”

    Whiting számára elsősorban a biztonsági szempontok a kérdésesek.

    „Zandvoortot biztonsági szempontból vizsgáltam meg. Kellenének módosítások, hogy ez a pálya megbirkózzon a modern F1-es autókkal. Most, hogy ilyen nagy paddock területünk van, emiatt pedig a nézők elhelyezése kicsit bonyolult lenne.” – tette hozzá.

  • Akadályba ütközhet Rotterdam a versenyrendezés kapcsán

    Akadályba ütközhet Rotterdam a versenyrendezés kapcsán

    Bizonytalan, hogy valóban Rotterdamban, utcai versenyként jelenhet-e majd meg a versenynaptárban a Holland Nagydíj.

    A promóter, Herman Vanhoolt szerint a korábbi, rendkívül népszerű Bavaria City Race F1 fesztiválok bizonyítják, hogy működhetne a dolog, a holland lgemeen Dagblad című lap szerint pedig „az amerikaiaknak” (Liberty Media) komolyak a szándékaik.

    „A Liberty érdekesnek találta a várost, mivel a) (Hollandia) Max Verstappen szülőhazája és b) remélik, hogy több utcai verseny kerülhet az F1-es naptárba.” – írják.

    Vanhoolt szerint azonban a helyi politikusok nem voltak hajlandók részt venni a hatástanulmányok és fenntarthatósági vizsgálatok készítésében, melyek nélkül lehetetlen megrendezni az eseményt,

    A kikötőváros mellett azonban más holland helyszínek is szóba jöttek már, például Zandvoort, Amsterdam, vagy épp Assen.

    Max Verstappen pedig korábban elmondta, hogy ő jobban örülne, ha valódi versenypályán rendeznének majd Holland Nagydíjat.

    „Szerintem van már elég utcai pálya a versenynaptárban.” – mondta a holland versenyző.

  • Verstappen reméli, nem utcai pályán lesz a Holland Nagydíj

    Verstappen reméli, nem utcai pályán lesz a Holland Nagydíj

    Szinte versenyhétvégéről versenyhétvégére felmerül a Holland Nagydíj potenciális visszatérése, miután a legtöbb európai versenyhelyszínre rengeteg holland rajongó látogat ki, és bíztatja Max Verstappent.

    Jelenleg két versenypálya lehet alkalmas a Forma-1-es mezőny fogadására Hollandiában, ám sokaknak van kétsége efelől.

    Assen és a korábban már Forma-1-es versenyhétvégének helyszínt adó Zandvoort lettek megnevezve potenciális helyszínként. További lehetőség egy teljesen új pálya építése, ám információink szerint az elkövetkezendő néhány évben erre nincs sok esély.

    Verstappen Assen és Zandvoort versenyrendezését is üdvözölné, de utcai helyszínt nem szeretne.

    „Egy rendes versenypályát választanék. Úgy gondolom, már most is elég utcai futamunk van és különben is jobban szeretem az épített pályákat. Ezek után már nem érdekel, hogy hol rendezzük” – mondta a háromszoros futamgyőztes Verstappen.

    Legutóbb egyébként 1985-ben rendeztek Forma-1-es Holland Nagydíjat.

  • Assenben lehet a Holland Nagydíj helyszíne

    Assenben lehet a Holland Nagydíj helyszíne

    Egy lehetséges visszatérő lehetne az asseni aszfaltcsík a Forma 1-es versenynaptárba, amit Hollandiában találhatunk meg.

    A Motorsport.com szerint Lee van Dam, a Holland Nagydíj Alapítványának vezetője, Hockenheimben tárgyalt a Liberty Médiával a lehetséges visszatérésről.

    „Kellemes hangulatú volt a találkozó,”- mondta van Dam a Motorsport.com-nak. „Minden nagyon jól ment. Két-három héten belül az FIA kilátogat Assenbe, hogy szemügyre vegyék a pályát és a felszerelésünket.”

    Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója, már megvizsgálhatta az asseni aszfaltcsíkot, ugyanis az év korábbi részében látogatott ki a pályára. A pályán már csak kisebb dolgokat kell változtatni ahhoz, hogy versenyt lehessen rajta rendezni.

    „Először kilátogatnak, majd kiküldik a szakértőiket, akik meg fogják vizsgálni a pálya összképét.”

    Van Dam úgy véli, hogy az F1 elismerte Assen terveit, és biztos benne, hogy a leendő nézők nem csak egyszer fognak kilátogatni.

    „Nem vagyunk benne biztosak, de ha a felügyelők nem látnának a lehetőséget a dologban, akkor nem vennék a fáradtságot, hogy átjöjjenek,”- mondta van Dam. „Mondhatták volna azt is, hogy: nem fog működni a verseny itt Hollandiában, Assenben. De ez nem az a helyzet volt.”

    „Reméljük, hogy minél hamarabb képesek leszünk újabb lépéseket tenni. Remélhetőleg sikerül majd. Nagyon pozitívak vagyunk ezzel kapcsolatban.”

    Hollandia utoljára 1985-ben rendezett Forma 1-es Nagydíjat, a történelmi jelentőségű Zandvoortban.

    (Szerző: Boa Bence)

  • A MotoGP reméli, nem lesz Assenben F1-es futam

    A MotoGP reméli, nem lesz Assenben F1-es futam

    Valentino Rossi és Jorge Lorenzo attól tartanak, hogy egy F1-es verseny Assenben a MotoGP szempontjából negatív kihatással lenne a pálya vonalvezetésére és aszfaltjára.

    Assenben rendezik a MotoGP egyik alappillérének számító Holland TT-t, a pálya azonban az F1 felé is kacsingat. Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója januári pályalátogatását követően elárulta, Assennek csak apróbb módosításokra lenne szüksége egy esetleges 2020-as Holland Nagydíj rendezéséhez, márciusban pedig Assen egy erre a célra kinevezett promoter által elkezdte a tárgyalásokat a Libertyvel. A MotoGP mezőnye ezen a hétvégén versenyez Hollandiában, de több világbajnok sem elégedett a tervek alakulásával.

    „Remélem, nem jönnek” – ismertette őszinte véleményét Rossi. „Az F1-nek rengeteg, csak autók által használt pályája van – mint múlt héten Le Castellet –, míg Assenben története során eddig csak motorversenyeket rendeztek. A történelmi szempontok mellett mi is jobban járnánk, ha nem lenne itt F1, mert akkor ez a pálya is tele lenne bukkanókkal.”

    A huplik és útegyenetlenségek örökös vita tárgyát képezik az F1 és a MotoGP között az olyan pályákon, ahol mindkét széria versenyzik (ez jelenleg négy helyszínt jelent: Austin, Barcelona, Red Bull Ring, Silverstone), mivel az F1-es autók nagy leszorítóereje feltépi az aszfalt felső rétegeit, aminek a motorok nem örülnek. Barcelonát és Silverstone-t ugyan nemrégiben újraaszfaltozták, Cal Crutchlow szerint azonban ez nem hosszútávú megoldás, mert a közösen használt pályák egy éven belül újra felhuplisodnak. Lorenzo is egyetért versenytársaival.

    „Remélem, nem jönnek ide, elsődlegesen a bukkanók miatt” – fűzte hozzá a Ducati pilótája. „Emellett a pályát is jelentősen át kellene alakítaniuk, mert nagyon furcsa lenne F1-es autókat látni egy olyan helyszínen, ahol a pálya melletti szakaszok teljesen érintetlenek – de minden lehetséges. Nem tudom, pontosan mit kellene módosítaniuk, de ami a bukkanókat illeti, nyilván jobb lenne, ha nem lenne itt F1.”

    Lorenzo csapattársa, Andrea Dovizioso szerint a legnagyobb akadály, hogy Assen túlságosan keskeny egy F1-es autó számára. Marc Márquez is hasonló elveket vall, de nem vetette el azonnal az ötletet.

    „Ez nagyon gyors pálya lenne az F1-ben” – közelítette meg a pozitívabb oldalról a dolgot a hondás. „Sok a gyors kanyar, a köridő akár az egy perc közelében is lehetne, nagyon gyors autókról van szó. Mindig jó érzés, amikor az F1 olyan pályák iránt érdeklődik, mint Assen. A motorok szempontjából ez biztosan bukkanókat jelentene, de ez nem olyan nagy probléma.”

  • Már promótere is van az esetleges Holland Nagydíjnak

    Már promótere is van az esetleges Holland Nagydíjnak

    Assen mindent megtesz azért, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, és ezzel hazai pályán versenyezhessen Max Verstappen.

    Legutóbb 1985-ben volt Forma-1-es Holland Nagydíj, Zandvoortban.

    Charlie Whiting versenyigazgató januárban járt az asseni pályán, és megnevezte, milyen módosításokra lesz szükség ahhoz, hogy megkapja az FIA Grade 1-es licenszét.

    Mostanra már promótere is van a leendő Holland Nagydíjnak, a Netherlands Grand Prix Foundation „személyében”, mely alapítvány folytatja a tárgyalásokat a Formula One Grouppal. A projektet Assen városa és Drenthe tartomány is támogatja.

    „A TT Circuit igazgatósága örömmel bízza meg a The Netherlands Grand Prix Foundationt az esetleges asseni F1-es verseny szervezésével.” – mondta a pálya elnöke, Arjan Bos. „Az alapítvány igazgatósági tagjai a nemzetközi motorsportban szereztek tapasztalatokat és vezényelték le a pálya legnagyobb eseményeit. Maximális együttműködésre számítunk.”