Címke: Holland Nagydíj

  • 2020-ban még nem térhet vissza Holland Nagydíj!

    2020-ban még nem térhet vissza Holland Nagydíj!

    A Holland Nagydíj szervezői megerősítették azt a hírt, hogy a 2020-as versenyhétvégét 2021-re halasztják el.

    35 év után térhetett volna vissza a felújított Zandvoort Circuit, azonban a koronavírus-járvány keresztbe húzta számításokat. A szervezők reménykedtek az esemény megrendezésében, azonban a hónap elején elfogadták, hogy nem valószínű, hogy a nagydíj 2020-ban megvalósulhat.

    Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy Zandvoort nem szerepel a 2020-as naptártervezetben. Idén már a negyedik Forma-1-es futamot halasztanak el hivatalosan. Hollandia Ausztráliához, Monacóhoz és Franciaországhoz csatlakozott.

    „Teljesen készen álltunk az első versenyre, és még mindig azok vagyunk” – mondta Jan Lammers, a Holland Grand Prix sportigazgatója. – „Hihetetlen teljesítmény történt az összes rajongónak, a társaságnak és az érintett kormánynak köszönhetően.”

    „Mi és a Forma-1 megvizsgáltuk annak lehetőségét, hogy nézők nélkül megrendezzük a futamot, de szeretnénk megünnepelni azt a pillanatot a szurkolóinkkal együtt, hogy a Formula 1 visszatér Zandvoort-ba” – tette hozzá Lammers.

    „Mindenkit kérünk, hogy legyen türelmes. 35 évig kellett erre a pillanatra várni, így várhatunk még egy évet.”

    Lammers azt is elmondta, hogy az idei jegyek a jövő évi futamra is érvényes lesz, de visszaigényelhető azoknak az ára.

    A tervek szerint Formula 1 idei szezonja júliusban kezdődhet el Ausztriában, ahol két futamot is megrendeznek.

  • Szocsi úgy készül, hogy náluk térhetnek vissza a szurkolók

    Szocsi úgy készül, hogy náluk térhetnek vissza a szurkolók

    Alekszej Titov, az Orosz Nagydíj promóterének elnöke úgy készül, változatlanul zajlik a verseny Szocsi olimpiai parkjában.

    „Úgy gondolom, minden esélyünk megvan rá, hogy a miénk legyen az első verseny, amit szurkolókkal együtt lehet megtartani.” – jelentette ki. – „De a járványügyi helyzet elég komplikált, ezért még korai lenne bármit biztosan állítani, mi lesz a helyzet szeptember végén.”

    Ezzel pedig arra utal, hogy az Orosz Nagydíj időpontja marad szeptember 27-én, nem fog megváltozni az új versenynaptárban sem.

    „Dátum változatlan. Bármilyen verzió, ami az interneten kering, mind találgatás. Az egyetlen, amit tudunk, hogy az ausztriai versenyek július 5-én és 12-én lesznek. Ezután nincs részletes terv.”

    Nemcsak Szocsi nem vállalja a rendezést nézők nélkül. A másik eurázsiai nagydíj helyszínéről, Bakuból is hasonlóan nyilatkoztak pár hónappal ezelőtt, Zandvoortról pedig sokan pedig egyenesen úgy vélik, nem lenne értelme a versenynek a szenvedélyes hangulat nélkül.

    Ehhez klubhoz csatlakozott utoljára Szingapúr is:

    „A 2020-as versenynaptárat jelenleg véglegesítik, a Szingapúri Nagydíj pedig továbbra is párbeszédet folytat az F1-gyel, a kormánnyal és a befektetőkkel, hogy megvizsgálhassunk több lehetőséget is.” – nyilatkozta az esemény egyik szóvivője.

    Azt még nem lehet tudni, mikor térhetnek vissza a szurkolók a pályákra akár csak részlegesen is. Jelen helyzet szerint zártkapus versenyekkel indul a szezon.

  • Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    A való életben ritkán látható izgalmas csatát hozott az Interlagosban megrendezett virtuális Forma-1-es Holland Nagydíj. Az első körtől az utolsóig előzte oda-vissza egymást az első helyért Alexander Albon és Charles Leclerc, végül a thai tudott diadalmaskodni, ezzel meggátolva a monacói triplázását.

    Vasárnap rendezték volna meg 35 év után visszatérő Forma-1-es Holland Nagydíjat, ám a COVID-19 miatt végül csak virtuálisan tudtak körözni, és nem Zandvoortban, hanem Brazíliában, mivel az F1 2019-ben nem volt még benne a holland aszfaltcsík.

    Ennek a versenynek is esélyesként vágott neki, az eddig két futamból kettőt nyerő Charles Leclerc, és a vele Kínában nagyot csatázó Alexander Albon is. Ám egyikük időmérője sem sikerült a legjobbra, mert a pole-t a Mercedes belgája Stoffel Vandoorne tudta megszerezni, mellőle a Williams pilótája George Russell rajtolhatott. Albon és Leclerc végül csak a harmadik sorba tudta kvalifikálni magát.

    Nem tartott sokáig a Mercedes reménye, ugyanis a rajt után Vandoorne összeakadt a harmadik helyről rajtoló Ferraris, Enzo Fittipaldival aminek az eredménye egy komolyabb rajtbaleset volt. Ezt kihasználva pedig Albon és Leclerc egyből az élre álltak, majd elléptek a mezőnytől és kezdetét vette a körönkénti oda-vissza előzgetés.

    A Ferrari versenyzője állt ki elsőnek kerékcserére, kemény gumikat rakatott fel, míg pár körrel később a thai közepeseket. Hiába a Red Bull gumielőnye, a helyzet nem változott, és továbbra is körönként változott a vezető személye.

    Kettejük ütközetét végül 13 körrel a leintés előtt egy büntetés döntötte el, Leclerc ugyanis sorozatos pályalevágásokért három másodperces időbüntetést kapott. Mivel nagyon hasonló tempóra voltak képesek, így borítékolható volt, hogy Albon megnyeri a versenyt. Végül elsőként szelte át a célvonalat, és ezzel megszerezte első virtuális győzelmét Albon, azon a pályán, ahol a való életben nagyon közel volt élete első dobogójához.

    Az élen viaskodókra pedig fel tudott annyira zárkózni Russell, hogy Leclerc büntetése miatt végül második lett, a monacói pedig csupán harmadik.

    A két fiatal a verseny után elmondta, hogy mindketten nagyon élvezték ezt a versenyt, Albon jobban izgult és remegett, mint egy valós verseny során, míg Leclerc számára a Verstappen elleni ausztriai küzdelmét idézte meg ez a verseny, csak ahogy fogalmazott, kevesebb ütközéssel és több előzéssel.

    A Virtuális Nagydíj Sorozat következő fordulója vasárnap lesz Barcelonában.

  • Albon és Verstappen kirándultak egyet Hollandiában

    Albon és Verstappen kirándultak egyet Hollandiában

    Max Verstappen és Alexander Albon eredetileg még a Holland Nagydíj promóciójának az apropójából hónapokkal ezelőtt forgattak egy kisfilmet a Red Bullnak.

    Ahogy azt már korábban lelepleztük nem csak ők voltak turistáskodni az országban, hiszen sok helyen kellett felvenni a snitteket, és rövid idő alatt. Max hazájában jó házigazda módjára kalauzolja csapattársát, láthatnak tulipánokat, biciklistákat, szélmalmokat. Albon pedig hű Sancho Panzaként követte őt ezen az úton.

    A kalandjaik természetesen Zandvoortban érnek véget.

  • Holland Nagydíj 2020: a szurkolóktól és a költségektől is függ

    Holland Nagydíj 2020: a szurkolóktól és a költségektől is függ

    Jan Lammers szerint a Holland Nagydíj jövője két dologtól függhet: a szurkolók érdeklődésétől és a költségvetéstől.

    Zandvoortra idén térhetne vissza a Formula 1 mezőnye, mintegy 35 év kihagyás után. Sokáig úgy tűnt, a hosszas várakozás után itt kezdődhet meg a 2020-as szezon is, miután több európai futamot töröltek vagy éppen elhalasztották.

    Egyes információk szerint a holland futam is törlésre kerülhet, ha a kormány nem tudja finanszírozni a zárt ajtók mögött zajló versenyt. A legfrissebb pletykák viszont arról szólnak, hogyha a pályára csökkentett rendezési díjak vonatkozhatnak és a nézők részvétele nem lehetséges, azonban Jan Lammers azt nyilatkozta, hogy a zandvoorti futam még mindig megvalósítható.

    Lammers azt is megjegyezte, hogy az összes pálya és ország, ahol idén futamot szerveztek volna, ugyanabban a helyzetben vannak a koronavírus világjárvány miatt és lehetséges, hogy a Forma-1-nek kezelnie kellene a veszteségeket, amelyek a nézők nélküli versenyek rendezésével járnak.

    „Elég nagy pénzösszegekről beszélünk, amelyeket nyilván nemcsak Zandvoortnak kell fizetnie, hanem más országoknak is” – mondta Lammers a RTL GP-nek.

    „Tehát ez egy kicsit arról is szól, hogy milyen mélyek az FOM zsebei. Mennyire tudnak megbirkózni ebben a nehéz időszakban.”

    Lammers azt is javasolta, hogy a potenciális 2020-as Holland Nagydíj csak akkor valósuljon meg, ha a promóterek biztosak abban, hogy a szurkolók követni tudják az eseményeket a televízióban és ennek elég meggyőzőnek kell lennie, hogy elfogadják a rendezők ezt a feltételt.

    „Ha közönség nélkül versenyzünk, az azért lesz, mert a közönség ezt akarja” – tette hozzá Lammers.

  • Forma-1 – A Bild szerint duplázhatnak a Hungaroringen

    Forma-1 – A Bild szerint duplázhatnak a Hungaroringen

    A Bild értesülése szerint a koronavírus-járvány miatt megtépázott Forma-1-es idényben két futamra is sor kerülhet a Hungaroringen.

    A német lap már a lehetséges dátumokat is tudni véli, ezek szerint augusztus 16-án, majd egy héttel később is a mogyoródi pályán rendeznének versenyt, két osztrák és két brit futam után.

    „Egyelőre korai lenne az egymás utáni két versenyről beszélni, mert nem tartanak itt a tárgyalások. A pálya nyilván alkalmas egymás utáni két verseny lebonyolítására, ráadásul turisztikai és gazdasági szempontból is sokat jelentene az országnak, ha egymás után két hetet töltenének nálunk a csapatok” – mondta az MTI-nek Gyulay Zsolt, Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: egyelőre továbbra is az eredetileg kiírt augusztus 2-i időpontra készülnek, más dátumról nem kaptak értesítést.

    Az idény március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a világjárvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt halasztották el, míg a monacóit és a franciát törölték.

    Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media közleményben jelezte, „egyre biztosabb” abban a tekintetben, hogy július elején Ausztriában elkezdődhet a szezon. A Bild szerint Spielbergben, majd Silverstone-ban és a Hungaroringen is duplázna a mezőny, amely 14 helyszínen 17 futamon venne részt.

  • Egy hét csúszással, de lehetséges megrendezni a Belga Nagydíjat?

    Egy hét csúszással, de lehetséges megrendezni a Belga Nagydíjat?

    A hollandokhoz hasonlóan a belga kormány is úgy döntött, hogy minden nagy rendezvényt tiltanak szeptember elsejéig. A sportesemények azonban kivételt képezhetnek, így most az körvonalazódik, hogy a nagydíjukat egy héttel az eredeti időponthoz képest eltolnák.

    A hollandok mindeközben belátták már, hogy nem térhet idén még vissza a versenyük, hiszen legalább szeptemberig nekik is várniuk kellene vele, akkor meg némileg bizonytalan lenne, hogy mi is a terv a szomszédos ország futamával. Annak viszont megvan még az esélye legalább, hogy az augusztus végére tervezett rohanásból Spa-Francorchampsban lehet valami.

    A döntést a belga Nemzeti Biztonsági Tanácsnak kell meghoznia, már továbbították is feléjük az igényt még péntek este, állítja az Algemeen Dagblad. Eredetileg a labdarúgó mérkőzések miatt ültek volna össze hétfőn, hogy mi legyen a szezonnal, de ezt a találkozót is halasztják egy héttel.

    A belga szervezőket nagyon is érdekli az, hogy megtartható-e a versenyük közönség nélkül, vagy teljesen le kell mondaniuk azt. A múlt héten a jegyrendelést mindenesetre felfüggesztették.

  • Lammers visszavonta a nézőmentes Holland Nagydíj kijelentését

    Lammers visszavonta a nézőmentes Holland Nagydíj kijelentését

    Jan Lammers visszavonta kijelentését, miszerint kizárható az, hogy nézők nélkül szervezik meg a Holland Nagydíjat, mintegy 35 év után.

    A zandvoorti futam sportigazgatója először azután nyilatkozott, miután a holland kormány bejelentette, hogy az összes eseményt betiltják szeptemberig: akkor a szervezők azt mondták, egy néző nélküli futam teljesen kizárható. Azonban Jan Lammers a Veronica rádióban arról beszélt, hogy utólag visszavonja ezt a kijelentését.

    „Egy bizonyos ponton sokkal személyesebb hangvételű kijelentést tettem, mint amilyet kellett volna a pozíciómban. Ha választhatnánk aközül, hogy ne legyen futam, vagy néző nélküli futam legyen, akkor több szavaz lenne az utóbbin” – fogalmazott Lammers.

    Ugyanakkor, Joan Fontsere, a barcelonai pálya vezetője azt nyilatkozta, hogy a Liberty Media megérti, hogy a „szellemfutamok” azt jelentené, hogy a versenydíjakat újra kéne tárgyalni.

    Lammers arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy ez hogyan működne, mivel elmondása szerint Robert van Overdijk, a holland pálya vezérigazgatója folyamatosan dolgozik ezen az ügyön.

    „Mindenesetre, mi nyitottak vagyunk mindenre.”

  • Ricciardo: Szívás, hogy halasztani kellett a Holland Nagydíjat, már nagyon vártam

    Ricciardo: Szívás, hogy halasztani kellett a Holland Nagydíjat, már nagyon vártam

    Daniel Ricciardo Ausztráliában van jelenleg és keményen edz a 2020-as szezonra, ha az egyszer elkezdődne. A Renault versenyzője a Ziggo Sport kérésére mesélt videóüzenetben a jelenlegi helyzetről.

    „Nos, én itt vagyok Ausztráliában elkülönülve, egy kicsit többet süt itt a nap, mint Európában. Mindössze próbálok fitt maradni. Ez a fő célom jelenleg. Michaellel, az edzőmmel vagyok itt, felkészültek próbálunk maradni a versenyre a kinti edzéssel.”

    Néhány pilóta szimulátorozással próbálja kompenzálni a versenyelmaradások miatt keletkező űrt, Ricciardo nem tartozik közéjük: „Még nem nagyon merültem bele a virtuális versenyzésbe, de van néhány buggy-nk itt, amiket tudunk vezetni a terepen. Rallyzok, hogy éles maradjak. Sok hely van itt.”

    Az ausztrál végezetül beszélt egy kicsit Zandvoort-ról, ahová május első hétvégéjén tért volna vissza a Forma-1.

    „Tényleg szívás, hogy el kellett halasztani Zandvoortot” – tette hozzá. „Remélhetőleg később bepótoljuk. Nagyon vártam már a nagydíjat. Nyilván egyrészt a közönség miatt, másrészt viszont a kanyarok és a különböző módosítások miatt is. Nagyon menőnek tűnt. Várom, hogy újra versenyezhessek. Remélem, a vírus eltűnik és az emberek hamar felépülnek, így a világ újra felveheti a maga fonalát.”

  • Coulthard szerint hamar lesznek versenyek

    Coulthard szerint hamar lesznek versenyek

    Miközben Bernie Ecclestone kis túlzással már temeti 2020-at, David Coulthard a holland Ziggo Sportnak azt mondta, elég hamar láthatunk újra akciót a pályán.

    „Tényleg remélem, hogy a sportesemények sokkal hamarabb visszatérnek, mint a koncertek és más, nagy tömeget vonzó események” – mondta a skót.  „Épp ezért fog visszatérni az autóversenyzés is hamarosan. Rövidtávon pedig azt hiszem, lesznek zárt kapus versenyek. Később a szezonban pedig már nézőkkel is lehetnek futamok. Még ha nem is lesznek nézők, a zandvoorti Holland Nagydíj szerintem mindenképp nagyszerű lesz.”

    „Egyébként kár, hogy emiatt nem tudott rendesen lezajlani” – kanyarodott rá a visszatérő holland versenyre. „Mindenki olyan lelkes volt ezzel kapcsolatban, szóval remélem, találnak neki későbbre helyet.”