A német túraautó-bajnokság (DTM) idei utolsó futamára maradt a döntés a bajnoki címről, amely végül a debütáló bajnok Ayhancan Güvené lett. Ráadásul nem akármilyen jelenetek után.
A török versenyző az idén ötödször nyert, amikor elsőként szelte át a célvonalat a Hockenheimringen tartott idényzárón. A Manthey Racing – amely nem mellesleg megnyerte a csapatbajnoki címet – pilótájának mindenképpen szüksége volt a győzelemre, hogy az összetettben Lucas Auer elé kerüljön, ám úgy tűnt, az utolsó körben Marco Wittmann a BMW-vel kiénekli a sajtot a szájából, hat kanyarral a vége előtt ugyanis megelőzte őt.
Güven azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és rögtön a következő kanyarban visszatámadott, majd belső íven, félig a fűre hajtva gyakorlatilag arrébb tette a BMW-t és visszavette az első helyet, majd bajnok lett. A török ezzel az utóbbi évek egyik legizgalmasabb DTM-bajnokságát nyerte meg, hiszen az utolsó hétvége kezdetekor még kilenc pilóta is eséllyel pályázott a végső győzelemre.
Videón az utolsó kör:
GOKIL PARAH!
Inilah battle Marco Wittmann vs Ayhancan Güven pada lap terakhir seri finale DTM di Hockenheim tadi.
Divebombnya guendheng cok. Gak cuma jadi penentu kemenangan, tapi juga penentu gelar juara DTM bagi Güven.
A második helyet Güventől 4 ponttal lemaradva Lucas Auer szerezte meg, míg az összetett 3. helyén Maro Engel végzett.
„Lenyűgöző szezonon vagyunk túl, tele hullámvölgyekkel. Hihetetlen, hányszor cseréltek helyet Ayhancan és Tommy a bajnoki tabella élén. Hét győzelem egy idényben – ez igazán különleges. Őszintén szólva alig mertem remélni, hogy megnyerhetjük ezt az extrém izgalmas finálét. Nagyon büszke vagyok a csapatra: hogyan teljesítenek nyomás alatt, minden körülmények között, és hogy mindig a legjobb teljesítményt hozzák, amikor igazán számít. Stratégiailag alig követtünk el hibát. Ez egy igazi csapatsiker, amit nehéz lesz felülmúlni. Most már csak a WEC-finálé van hátra, és véget ér ez a nagyszerű szezon” – nyilatkozta a siker után Nicolas Raeder, a Manthey Racing GmbH ügyvezető igazgatója:
Fotó: Red Bull Content Pool
„Ezt a napot sosem fogom elfelejteni – életem legjobb napja, ha nem a legjobb. Ötéves korom óta dolgozom ezért a sikerért, amióta csak elkezdtem az autósportot. Most, 27 évesen, ez a cím rendkívül fontos nekem, a családomnak, a rajongóimnak és a hazámnak is. Tudtam, hogy csak a győzelem ad reális esélyt a bajnoki címre, így ez volt a célom. A verseny során nem számolgattam, és nem is érdekelt, mit csinálnak a többiek. Ezt előre megbeszéltük a csapattal. Csak arra koncentráltunk, amit mi tudunk irányítani. Nagyon büszke vagyok, és hatalmas köszönetet szeretnék mondani az egész csapatnak. Ennek a csapatnak a tagja lenni óriási dolog, és hogy a második közös szezonunkat ezzel a győzelemmel koronázhattuk meg, egyszerűen elképesztő” – mondta a DTM történetének első török bajnoka.
A biztosnak látszó győzelemtől fosztotta meg a McLaren-Mercedest egy felelőtlen őrült a napra pontosan 25 éve rendezett 2000-es Német Nagydíjon, de hozzájárult egy történelmi sikerhez.
2000-ben ezen a napon, azaz július 30-án rendezték az akkor még a régi, 6,8 km hosszú, nagyrészt erdőben futó hockenheimi pályán tartott Német Nagydíjat, amelyet félig száraz, félig esős időmérő edzés vezetett fel. A pole pozíciót David Coulthard szerezte meg 1,366 másodperccel Michael Schumacher előtt, miközben az előző futamot, az Osztrák Nagydíjat megnyerő Mika Häkkinen a negyedik időt érte el. Az eső tehát csak mérsékelten borította fel az erőviszonyokat, a legnagyobb vesztes pedig Rubens Barrichello lett a másik Ferrariban, mivel csak a 18. rajtkockából várhatta a lámpák kialvását.
A lelátókon természetesen Schumacher-drukkerek tízezrei remélték tűkön ülve, hogy kedvencük az évben másodszor is nyerni fog hazai pályán, hiszen tavasszal a Nürburgringen rendezett Európa Nagydíjon őt intette le elsőként a kockás zászló. A német kétszeres világbajnoknak pedig nagyon nagy szüksége is lett volna egy győzelemre, mivel 22 pontos előnye (akkor még 10 pont járt egy győzelemért) két verseny alatt 6 pontosra olvadt az összetett élén David Coulthard-dal szemben – és Häkkinen is felzárkózott 8 pontra a harmadik helyen –, miután a Francia Nagydíjon motorhiba miatt nullázott, Ausztriában pedig már a rajtnál véget ért a versenye, amikor Ricardo Zonta megtorpedózta. (videó ITT)
A hazai publikum és a Ferrari-garázs döbbenetére azonban Schumacher ismét „nem élte túl” az első kanyart, ezúttal ugyanis Giancarlo Fisichellával akadt össze, amitől a Ferrari és a Benetton is nagy sebességgel a gumifalba csapódott. Eközben Häkkinen mindenkit lerajtolt és átvette a vezetést, mögötte pedig Coulthard fejezte be a második helyen az első kört. Miközben Schumacher és Fisichella a bokszutcában sétálva vitatta meg a történteket, Barrichello igyekezett menteni a menthetőt a maranellóiaknak, ésegyetlen kör alatt 8 helyet javított.
Az élen Häkkinen belefogott egy kis előny kiépítésébe, így a nézők Barrichello felzárkózására koncentrálhattak. A bivalyerős Ferrari-motor csak úgy repítette a már nyolcadik F1-es szezonját taposó, de továbbra is futamgyőzelem nélkül álló brazilt, aki a 6. körben már Johnny Herbertet előzte az 5. pozícióért. Persze itt nem állt meg, és a 11. körben a 4., a 13. körben pedig már a 3. helyre jött fel, hogy aztán elsőként látogassa meg a szerelőit új gumikért és egy kis üzemanyagért.
Ekkor bebizonyosodott, hogy a Hockenheimben kifizetődőbb egykiállásos stratégia helyett a Ferrari két kiállást tervezett Barrichellónak, hogy a brazilnak könnyebb legyen a felzárkózás. Persze a dobogós helyezés ezzel a stratégiával is elérhetőnek tűnt, a két McLaren-Mercedes azonban időközben eltűnt a távolban: féltávnál Häkkinen 1,4 másodperccel vezetett Coulthard előtt, míg a harmadik helyezett Jarno Trulli hátránya már 22 másodpercre rúgott.
Tükörsima McLaren kettős győzelmet várhattunk tehát, csakhogy a 25. körben minden előzetes számítást keresztülhúzott egy felelőtlen idióta. A neve Robert Sehli, és mint kiderült, korábbi Mercedes-alkalmazott, akit a gyártó 22 évnyi munkaviszony után korábban elbocsátott, a 47 éves férfit pedig annyira elkeserítették a kirúgásának körülményei, hogy úgy döntött, tiltakozásul beszökik a pályára a Német Nagydíj alatt.
Ez már önmagában elképesztően veszélyes, de Sehli mindezt a pálya leggyorsabb pontján tette meg, és teljes nyugalommal sétálgatott a fűben, miközben a pilóták jóval 300 km/órás tempó felett húztak el mellette. Hogy tetézze, egyszer csak gondolt egyet, és átrohant keresztbe az aszfaltcsíkon, hogy a túloldalon is sétálgasson egy kicsit…
A döbbenetes jelenetsor:
A versenyirányítás természetesen nem sokat gondolkodott és rögtön pályára küldte a biztonsági autót (majd gyorsan a korláton kívülre tessékelték Sehlit), amely lenullázta a McLarenek előnyét, és mindent a feje tetejére állított. A mezőny hátsó régióiból azonnal mindenki a bokszba hajtott, de az élmezőnynek mennie kellett még egy kört, lévén ők már elhagyták a bokszbejáratot, amikor életbe lépett a Safety Car-fázis.
A McLaren ennek a körnek a végén azonban érthetetlen módon csak a versenyt vezető Häkkinent hívta ki, a közvetlenül mögötte haladó Coulthardnak mennie kellett még egy kört, csakhogy akkorra már utolérte az utcai Mercedest. Akkoriban még tervben sem volt olyasmi, hogy a biztonsági autós fázis során bizonyos tempót kell tartania mindenkinek, így a mezőny versenytempóban száguldott Coulthard után, és mire a Safety Car elért a bokszutcáig, már Häkkinen, Trulli, Barrichello és de la Rosa is utolérte a skótot. Coulthard végül a késői kiállással hatodik helyre csúszott vissza, mert még Heinz-Harald Frentzen is megelőzte.
Az újraindítást tehát Häkkinen várhatta az élről Trulli és Barrichello előtt úgy, hogy már senkinek nem kellett kiállnia. Gondolhattuk legalábbis ekkor, az esőnek ugyanis más tervei voltak… Häkkinen rögtön begyújtotta a rakétákat és másfél kör alatt ellépett a Barrichellót feltartó Trullitól, de előnye hamarosan ismét elillant, mivel Pedro Diniz előzés közben leszorította a pályáról Jean Alesit, ami óriási balesetet és újabb biztonsági autós fázist eredményezett.
A valódi káosz azonban csak a második újraindítás után kezdődött: a szemerkélni kezdő esőben a fűre hajtó Wurz már a célegyenesben megpördült, de miután igazán rákezdett, sorban jöttek a többiek is. Zonta saját csapattársát, Jacques Villeneuve-öt pöckölte ki az első kanyarban, de megforgott Eddie Irvine is, miközben az egyik Minardi hatalmas füstfelhőt eregetve lehelte ki a lelkét. A Mclarennek pedig nem is kellett több, behívta esőgumikért az ekkorra ismét kisebb előnyt kiépítő Häkkinent az élről, őt pedig többek között a második helyezett Trulli és a negyedik de la Rosa is követte, miközben Barrichello, Coulthard, Frentzen és Zonta kint maradt.
A stadionrészben szakadt az eső, a pálya erdős szakaszai azonban jórészt teljesen szárazak voltak, de a célegyenesben és annak környékén így is elképesztően nehéz volt a pályán tartani az autót az élmezőny tagjainak. Zontának nem is sikerült sokáig és a falba állította a BAR-Hondát, miközben Coulthard feladta a küzdelmet és a bokszba vette az irányt.
Frentzen ugyan kitartott a második helyen, de az autója megadta magát, így Häkkinen vette át ezt a pozíciót és eredt Barrichello után, de elkapni már nem tudta a kockáztató brazilt, akit az égiek is megkíméltek a nagyobb esőzéstől, így végül 7,4 másodperces előnnyel célba érve megszerezte pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelmét. Nem mellesleg Ayrton Senna 1993-as Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme óta ekkor nyert először brazil pilóta.
Barrichello 123 futamot várt az első győzelmére, nem csoda, hogy már a levezető körben eltört nála a mécses:
Alighanem nézők millióiban hagyott kitörölhetetlen emléket a pilótatársak körében is rendkívül népszerű Barrichello, aki gyakorlatilag az egész eredményhirdetést végigzokogta, hogy aztán Häkkinen és Coulthard a vállukra emelve ünnepeljék őt. És volt mit ünnepelnie a Ferrarinak is, hiszen amellett, hogy nyertek, Barrichellónak sikerült megakadályoznia a futam után pontegyenlőséggel a második helyen álló McLaren-kettőst, hogy valamelyikük letaszítsa a pontverseny éléről Schumachert.
És hogy mi lett az eset után fogdába zárt, a futam utáni hétfőn óvadék ellenében elengedett Mercedes-alkalmazottal? Nos, egy francia bíróság 91 ezer frank kompenzációt ítélt meg neki, amit a Mercedesnek kellett kifizetnie. Sehli terve tehát, ha úgy vesszük bejött, hiszen duplán sikerült bosszút állnia a Mercedesen.
Ayrton Senna és Michael Schumacher rövidke közös F1-es időszaka alatt 1992-ben, egy teszten történt a legnagyobb összeveszés, amelynek előzményeiről most előkerült egy videó.
Michael Schumacher és Ayrton Senna rivalizálása a Forma–1 történetének egyik, ha nem a legnagyobb párharca lehetett volna, ha a háromszoros világbajnok imolai tragédiája nem szól közbe, bár lehet, hogy nemcsak az egyik legnagyobb, de az egyik legcsúnyább is lett volna. Senna halála miatt azonban a feltörekvő német és a sportágat uraló ikon soha nem küzdhetett meg rendesen, noha a kettejük F1-es pályafutásában levő, nagyjából két és fél éves átfedés így is tartogatott összetűzéseket 1992-ből és 1993-ből.
Flavio Briatore, a Benetton akkori csapatfőnöke a Schumacherről szóló 2021-es Netflix-dokumentumfilmben azt ecsetelte, Senna egyszerűen felismerte Schumacherben a majdani trónkövetelőt, és emiatt a lehető leghamarabb megpróbálta helyretenni a németet. Az első vitájukra az az évi Francia Nagydíjon került sor – ennek előzménye, hogy Schumacher a Brazil Nagydíj után nyíltan megvádolta Sennát, hogy szándékosan hátráltatta őt – miután a Benetton fiatalja megtorpedózta a brazilt, a kieső Senna pedig a piros zászlós megszakítás alatt civilben osztotta ki nyilvánosan az új rajtra készülő riválisát.
Nem sokkal később, egy hockenheimi teszten azonban már-már tettlegességig fajult egy vita kettejük között (Schumacher később azzal viccelte el az esetet, hogy Senna csak a vállát masszírozta, mielőtt a szerelők szétválasztották őket), történt ugyanis, hogy Senna elkezdett játszadozni a Benetton versenyzőjével, aki felvette a kesztyűt, mire a brazil felbőszülve neki rontott, mondván ennél több tisztelet járna neki.
„Én gyorskörön voltam, Senna pedig a bokszba tartott. Lassan ment az egyik kanyarban, belenézett a tükrébe, meglátott engem, majd hirtelen padlógázt adott az egyenesben – részletezte a történteket utólag Schumacher. – Mit kellene ilyenkor tennem? A fékre lépek és mögötte maradok, mert nem tudom megelőzni. Majd ugyanez történt a következő kanyarban. Aztán Senna kiment a bokszba, de tönkretette a körömet. Aztán nemsokára ugyanez a szarság történik, Senna belenéz a tükörbe, lassan megy, majd az egyenesben gyorsít. Nyugodt maradtam, de irritáló volt és tönkretette a tesztprogramomat. Aztán a nap későbbi részében Senna cipőjében találtam magam, én voltam elöl, ő mögöttem. Szóval mit teszek? Sennának egyáltalán nem tetszett. Félbehagyta a körét, majd követett a bokszba, ahol kiszállt az autóból és megtámadott.”
A történtekről mindeddig csak beszámolók alapján tájékozódhattunk, ám mint arra Glenn Freeman, a The-Race.com főszerkesztője az X-en felhívta a figyelmet, előkerült egy amatőr felvétel, amelyet a hockenheimi lelátóról készítettek. Ezen több alkalommal is látszik, hogy Senna feltartja Schumachert, majd utóbbi a célegyenesben agresszívan megelőzi a McLarent, majd legközelebb már a Benetton pilótája van előrébb, és a bokszbejárat előtt látványosan lelassít a háromszoros világbajnok előtt, mire Senna magát az utolsó pillanatban meggondolva szintén a bokszba hajt. Utóbbi jelenet után történt a kakaskodás a két pilóta között.
A Német Nagydíj 2019 óta hiányzik a Forma–1-es versenynaptárból, és egyelőre nincs is napirenden a visszatérése, pedig a Hockenheimring és a Nürburgring révén két, gazdag történelemmel bíró helyszín is alkalmas lenne a futamrendezésre, miként évtizedeken át fogadta is a száguldó cirkusz mezőnyét. Legutóbb, 2019-ben előbbin versenyeztek a pilóták Német Nagydíjon – 2020-ban a Nürburgringen volt a legutóbbi Németországban rendezett verseny, de az Eifel Nagydíj néven futott – és hoztak össze igencsak emlékezetes futamot, ám a nagydíj megmeneküléséhez ez sem volt elég. De vajon a Baden-Württembergben található aszfaltcsík azoknak a hatalmas változásoknak köszönhetően, amelyek a jövőben végbemennek rajta, visszanyerheti helyét a naptárban?
Befektetők egy csoportja ugyanis megvásárolta a pályát, és 250 millió eurót fog invesztálni a következő 5-10 évben annak modernizálásába és átalakításába. A városi tanács áldását adta, hogy a Hockenheimring GmbH részvényeinek 74,99 %-a kerüljön az Emodrom Group tulajdonába, amely ezért 6 millió eurót fizet.
Így nézhet ki a Hockenheimring, ha elkészülnek a fejlesztések:
„Több mint négy éve dolgozunk a háttérben azon, hogy továbbfejlesszük a Hockenheimringet, mint vezető versenypályát, most pedig szeretnénk realizálni ezeket a jövőbemutató projekteket. Természetesen a Forma–1-re is gondolunk, de nagyon óvatosan közelítünk az efféle megfontolásokhoz” – idézi a Welt Tim Bauert, az Emodrom Group ügyvezető igazgatóját.
A befektetők az elmúlt években már 40 millió eurót invesztáltak a pályába, amelyen kibővítik a Porsche élményközpontot, építenek egy szállodát és egy Motorworldöt, valamint egyéb fejlesztéseket is végrehajtanak, hogy ismét vonzóvá váljanak az F1 számára. „Nem fogunk pénzügyileg semmilyen őrültséget csinálni, de próbáljuk megtalálni a módját, hogy visszahozzuk a Forma–1-et Németországba” – mondta Bauer.
A Porsche ásza, Thomas Preining lett a DTM idei bajnoka, de ahogy a Forma-1-ben Max Verstappen, ő sem versenyen lett bajnok.
Ugyan a DTM idén a tulajdonosváltás után főképp Németországra koncentrálva visszavonult a nemzetközi porondról, így is akadtak izgalmak a sorozatban. A négy német márka (Audi, BMW, Mercedes és Porsche) mellett két olasz márka (Ferrari és Lamborghini) GT3-as autói álltak rajthoz az idei szezonban.
A hockenheimi szezonzáró előtt még matematikailag 4 márka négy pilótája volt esélyes a DTM idei bajnoki címére. Gyakorlatilag azonban a minden futamon pontot szerző Thomas Preining (Porsche) és a 10 ponttal mögötte érkező – háromszor is győzni tudó – Mirko Bortolotti (Lamborghini) között dőlt el a lényegi kérdés. Előbbi egyáltalán hagyott kétséget afelől, hogy mi a célja, ugyanis hibátlan hétvégét zárt: az ünneplésbe azonban azért csúszott egy kisebb hiba.
Bortolotti ötödik lett az első versenyen, ezzel még hátráltatta az ünneplést. Ezt követően a vasárnap reggeli időmérőn a két rivális egymás mögött végzett az első két helyen. Ugyan ezzel Preining csak egy pontot hozott riválisán, ez éppen elég lett ahhoz, hogy ledolgozhatatlan hátránya legyen.
Az osztrák így egy versennyel a vége előtt már bebiztosította a bajnoki címet, de nem a szokásos körülmények között.
„Csak élvezni akartam az utolsó versenyt, így a DTM bajnokaként.” – nyilatkozta a DailySportsCar-nak Preining, miután megnyerte a második futamot is – „Mirko Bortolotti és Lamborghini évek óta nagyon erős párost alkotnak, és sokszor szorongattak már meg. Most azonban hibátlan versenyem volt, az elejétől a végéig. Az, hogy a családom és a barátnőm előtt nyerhettem, egészen különleges volt.”
67 éves korában elhunyt Philippe Streiff, aki hatodik próbálkozására állhatott fel a Forma-1-es dobogóra, de végül egy komoly sérülés miatt félbeszakadt a pályafutása.
A francia versenyző sportkocsikkal versenyzett, és ígéretesnek bizonyult a Formula 3-as Európa-bajnokságban, mielőtt feljutott a Formula 2-be. Az Automobiles Gonfaronnaises Sportives – ismertebb nevén AGS – színeiben 1984-ben szerezte meg az áttörést jelentő sikert az F2-ben. A Renault még ugyanazon évben beválasztotta az F1-be, és bemutatkozhatott. Streiff 1984-ben a Portugál Nagydíjon egy harmadik Renault-t terelgethetett.
A következő évben a szezon közepén szerződtette Guy Ligier, aki a sorozatos balesetei után elvesztette a türelmét állandó pilótájával, Andrea de Cesarisszal szemben.
A szezon végén öt futam alatt Streiff négyszer ért célba a Renault-motoros autójával, és megragadta a lehetőséget, hogy a szezonzárón a pályafutása legjobb eredményét érje el. Ezt azután tette meg, hogy összeakadt csapattársával, Jacques Laffite-tal, annak ellenére, hogy a boxfalról utasították a párost, hogy kerüljék el egymást, miközben az utolsó körökben a dobogós helyekért köröztek. Streiff a JS25-ös versenyautóját a célvonalig terelgette, az első kerekei az ütközésük következtében elferdültek.
Mivel Rene Arnoux 1986-ra csatlakozott a csapathoz, Streiffnek nem maradt versenyülése itt. A Tyrrellnél talált végül helyet, amely szintén Renault-motorokat használt. Miután az első versenyén ígéretes hetedik helyezést ért el az istállóval, két hellyel lemaradva csapattársa, Martin Brundle mögött, Streiff az idény alatt két pontszerző helyezést ért el. Első teljes Forma-1-es szezonját a 13. helyen zárta, ugyancsak két hellyel Brundle mögött.
1987-re a csapat a Cosworth DFV erőforrására cserélte a Renault turbókat, de a pontok még ritkábbak lettek. Ő és csapattársa, Jonathan Palmer azonban erős jelöltek voltak az új Jim Clark Kupára. Ez egy egyszeri trófea volt, amelyet a normális szívómotoros autók legjobb pilótájának ítéltek oda. A páros rendszeresen az első két nem turbós versenyző között ért be, de Palmer szűken ezen versenyben is fölényben volt, így elhozta a trófeát. Streiffnek jutott az a megtiszteltetés, hogy a Hockenheimringen elért negyedik helyével a csapat legjobb eredményét érte el abban az idényben.
1988-ban visszatért az AGS-hez, amely két évvel korábban beszállt az F1-be, de a JH22-es alvázzal katasztrofálisan versenyképtelen volt az 1987-ben. Streiffet szerződtették, hogy 1988-ban az utódját vezesse, de a szezonjuk nemigen volt jobb. Az autó ritkán ért célba, de ha mégis elérte a kockás zászlót, akkor általában több körrel a győztes mögött lemaradva.
Streiff továbbra is a csapatnál maradt. A felkészülésük azonban katasztrofális fordulatot vett a szezon előtti teszteken a brazíliai Jacarepagua pályáján 1989 elején. Súlyos balesetet szenvedett, és annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy élete hátralévő részére lebénult.
Felépülése után Streiff megalapította a Forma-1-es pilóták számára szervezett gokartversenyt, amelyet több éven át Párizsban rendeztek, és olyanokat is vonzott, mint Ayrton Senna és Alain Prost. Emellett a francia televízióban szakkommentátorkodott. Brundle úgy emlékezett vissza Streiffre, mint egy kedves srácra, aki nagyon elegáns volt az autóban és azon kívül is. A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azt mondta, hogy szomorúan értesült a halálhíréről:
„Egész életében elképesztő bátorságról és elszántságról tett tanúbizonyságot. Inspiráló volt, ahogyan a balesetét feldolgozta és újjáépítette az életét. Mindannyian részvétünket fejezzük ki a családjának ezekben a nehéz időkben.”
A 2018-as Német Nagydíj nem csak az azévi világbajnoki cím szempontjából volt fordulópont, hanem egy egész karrier tekintetében.
Sebastian Vettel megnyerte a 2018-as Brit Nagydíjat, így a hazai versenyére 8 pontos előnnyel érkezett Lewis Hamilton előtt. A Ferrari autója is erős, megbízható teljesítményt nyújtott, Vettel pedig jó formában volt. Ennek megfelelően meg is nyerte a német időmérő edzést, így joggal bízhatott abban, hogy tovább növelheti bajnoki előnyét.
Főleg úgy, hogy Hamilton hibázott a Q2-ben és csak a 14. rajtkockát szerezte meg. Vettel a versenyt is uralta, Hamilton pedig csak lassan tudott feljebb zárkózni, így komoly pontokat verhetett volna rá.
Csakhogy a futam utolsó harmadára megérkezett az eső, a Ferrari versenyzője az utolsó szektorban, a Sachs kanyarban elmérte a féktávot és a falban kötött, az autója pedig elásta magát a kavicságyban. Így számára véget ért a verseny.
Nem volt elég számára, hogy nagyon hamar a mennyből a pokolba zuhant, de még a fő riválisa be is húzta a versenyt. Ezután pedig az itt összeszedett hátrányát nem is tudta ledolgozni, sőt, ez egyre csak nőtt, miközben Vettel teljesítménye egyre csak romlott. Leclerc 2019-es érkezése pedig beverte az utolsó szöget is a koporsójába.
Végül 2020 végén távozott a Ferraritól, 2022 végén pedig a Forma-1-ből is. Ezután a futam után már csak kettő versenyt tudott megnyerni (2018 Belgium, 2019 Szingapúr). Szemlátomást akkor valami megtört benne, ugyanakkor viszont ma se csinálna másként abban a helyzetben semmit.
„Utólag visszagondolva, szerintem most sem csinálnék semmit másképp. Az a pillanat, ott a hockenheimi kavicságyban, nem volt egy csúcspillanat. Korán fékeztem, de talán még korábban kellett volna. De utána még teljesítenem kellett volna a verseny hátralévő részét, ki tudja mi lett volna még akkor?” – kezdte Vettel.
„Talán segített volna rajtam, ha már akkor is olyan nyugodt, megfontolt lettem volna, mint most. Akkoriban igyekeztem a legjobbamat kihozni magamból. A tapasztalatok révén sokat tanultam. Lehet, hogy időnként rossz volt a hozzáállásom, néha túl sokat akartam. Máskülönben máskor kellett volna megtanulnom ezt a leckét, ezért se csinálnám ma se másként.”
Nemcsak a Japán Nagydíjon, a hétvégén egy másik bajnoki döntőn is fura döntések születtek: a vasárnapi DTM időmérőt az érdemi körök nélkül hagyták félbe.
2:25 szerepelt az órán, amikor lendült a piros zászló, miután Felipe Fraga a legjobb idő megszerzése után kicsúszott az első kanyarban. Javítás és a hétvégi menetrend miatt a versenyirányítás nem indította újra az edzést.
Az esélyesek közül Rast ugyan megörökölte a pole-t, mivel Fraga körét így elvették, de a többiek nem voltak ennyire jó helyzetben. A későbbi bajnok, Sheldon van der Linde ugyan a hatodik helyen végzett, Lucas Auer és Mirko Bortolotti is a legjobb 10-es kívül ragadtak.
Utóbbi ráadásul épp lila szektoros körön volt, amikor jött a piros zászló.
„Éppen egy pole-t érő körön voltam, amikor félbeszakítottak. Az egész paddockban senki nem tudta, miért nem indították újra. A magyarázat sem volt kielégítő, hiszen a következő dolog időben kezdődött.”
Az olasz szerint a komplett DTM mezőny kivezető körrel együtt tudott volna futni még egy kört a fennmaradó időben. Bortolotti egészen odáig ment, hogy számára „ez nem is volt igazi időmérő”.
Rast szembement vele. Szerinte csak sorban álltak volna, és nem lett volna fair, ha csak a fél mezőny kap esélyt, a többiek nem.
Auer eközben csak kicsit bánkódott az időmérő miatt. Sokkal inkább úgy vélte, az előző futamos győzelme miatt kapott 25 kg-os balaszt vette el az esélyeit.
A balesetek nagyobb ellentétet szültek
A hétvége megosztóbb vitája azonban a szombati naphoz kötődik: rajtnál és az újraindításnál is nagyobb balesetek miatt állt a verseny, így nem páros sorokban (fenti kép) indították el a DTM mezőnyt harmadjára, hanem „szimpla libasorban”.
A versenyzők véleménye megoszlott a döntés helyességéről. Egyesek szerint a „közlekedni nem tudó” versenyzők, mások szerint a szezon végi hozzáállás (bajnoki esélyek életben tartása és az utolsó lehetőség egy jó eredményre) volt az ok a balesetek mögött.
Abban azonban egyetértettek, hogy bár az első verzió jobb versenyzést eredményez, nagyobb a kockázat is.
Az idei szezonban már a Norisringen és a Nürburgringen is volt ebből botrány. Most is nyolc autó nem tudott részt venni a vasárnapi versenyben a hétvége korábbi szakaszaiban szerzett sérülések miatt.
Maini balesete a rajtnál, pár kanyar után – Fotó: DTM
Az újraindítás „rajtbalesete” a mezőny hátsó részében – Fotó: DTM
Romeltakarítás a kör második felében, itt már nem csak a rajtformáció volt a hibás – Fotó: DTM
Dobogón végzett a Schubert Motorsport versenyzője, Sheldon van der Linde aki a harmadik helyen ért be a DTM szezonzáró futamán Hockenheimben.
Ezzel az első afrikai bajnoka is a sorozatnak lett a johannesburgi születésű BMW pilóta. A futamot márkatársa, Marco Witmann nyerte, egy szintén korábbi bajnok, Rene Rast előtt.
A 23 éves dél-afrikai Sheldon van der Linde az új DTM-bajnok: a Schubert-BMW pilótájának negyedik szezonjában a hockenheimi szezonzárón elért harmadik helye is elég volt a bajnoki címhez, így 2016 óta először örülhet a BMW. Akkor a koronát Marco Wittmann szerezte meg, aki ma megszerezte első győzelmét az idényben a Walkenhorst BMW-vel. És igazán izgalmassá tette ez a vasárnapi futamot.
Wittmann rögtön a rajtnál az élre állt, és a pole pozíciót megszerző Rene Rastot a második helyre utasította. A Grasser Lamborghini pilótájával, Clemens Schmiddel együtt a verseny elején megléptek. Mögöttük a feltörekvő bajnok Sheldon van der Linde, Dev Gore, Nico Müller és Marius Zug Audijaival vívott egymással.
Van der Linde azonban hamar átverekedte magát az Audi-trióján, és a második körben már a negyedik helyen állt. Már ez a pozíció is simán elég lett volna a bajnoki címhez. Az Abt Audi pilótája, Rast, aki a címvért folytatott küzdelemben győzelmi kényszerben volt, alávágásra törekedett.
Egy körrel a háromszoros DTM-bajnok után Wittmann is beszáguldott a boxba. Több koccanással látványos párharc alakult ki az előzésnél, amely szinte a BMW pilótájának teljes körén végig kitartott. Amikor a párharc eldőlni látszott, Rast elkövetett egy versenyzői hibát, és a Parabolika elején kicsúszott a pályáról.
Ez lehetővé tette Wittmannak, hogy újra átvegye a vezetést, majd elhúzott Rasttól. A verseny második felében az élen haladó trióból duó lett, mivel Schmid egy defekt miatt visszaesett. A Grasser-csapat a 22. körben végleg visszavonultatta a Lamborghinit.
Schmid pechje után Sheldon van der Linde örökölte meg a dobogó legalsó fokát. A Schubert-BMW pilótája ugyanolyan magabiztosan vette ezt már, mint Wittmann a futamgyőzelmet. Ez egy tökéletes nap volt a müncheni autógyárnak, miután a Schubert Motorsport már szombaton csapatbajnok lett.
Rastnak a második helyen már csak gratulálhatott. Az Audi élcsapata még győzelemmel is csak akkor szerezhette volna meg a bajnoki címet, ha Sheldon van der Linde nem lett volna jobb a hetedik helynél. A dél-afrikai fiatalember címszerzését tehát nem igazán fenyegette veszély egyetlen pillanatig sem.
A Winward-Mercedes pilótája, Lucas Auer, aki a futam előtt mindössze két ponttal volt lemaradva van der Linde mögött, az időmérős balszerencséje után a hatodik helyre lépett előre, és a tizenegyedik rajtkockát szerezte meg. De aztán a 25 kilogramm ballaszt, amit a verseny alatt kapott az autóba, megtette hatását.
A hetedik helyen végzett Kelvin van der Linde (Abt) és Nico Müller (Rosberg) két Audija után. Az osztrák az összetettben a második helyen végzett, tizenegy ponttal lemaradva Sheldon van der Linde mögött, míg Rast 15 ponttal lemaradt. Az utolsó pontokat Leon Köhler (Walkenhorst-BMW), Luca Stolz (HRT-Mercedes) és Ricardo Feller (Abt-Audi) szerezte meg.
A 2022-es szezon utolsó DTM-versenyének rajtfázisa különösen mozgalmasra sikerült: bár a drámai szombati nap után csak 19 autó indult, több kiesés is volt. Maximilian Götz és Christian Engelhart már a rajtnál baleset miatt feladták a futamot.
Mirko Bortolotti, aki a vasárnap délelőtti kvalifikációig még bajnoki címvédőnek számított, és Philipp Eng is kiesett egy ütközés után. A távozók listáját Schmid, Maro Engel és Maximilian Buhk növelték. A Mücke-Mercedes versenyzője, Buhk pedig egy DNF-el fejezi be az itteni pályafutását.
Hihetetlen nagy balesetek, és szabályosságot súroló stratégiák kavarták meg a DTM idei utolsó előtti futamát, melyen a bajnokság első két helyezettje végzett az élen.
A pontversenyt vezető Sheldon van der Linde és a jó formában lévő Thomas Preining technikai kihágás miatt 10 rajthelyes büntetést kapott. Emiatt csak a mezőny második feléből rajtolhattak, míg legközelebbi riválisok mind elől voltak, Lucas Auer pole-t is szerzett.
A verseny
Maradt is az élen, mögé Marko Wittmann jött fel. Mögöttük előbb Arjun Maini csúszott ki látványosan a mezőny közepéből, majd Kelvin van der Lande lassult le három keréken a Maro Engellel való kakaskodás után.
Maini autója miatt kijött a biztonsági autó, addigra Rast jött fel harmadiknak. Bortolotti az ötödik, Sheldon van der Linde és Preining pedig nyolc helyet jöttek előre, így a nyolcadik-tizedik helyen haladtak.
41 percnél indult újra a verseny, Dev Gore rögtön le is töltötte a kötelező kiállását. Újabb rajtbaleset következett, két Lamborghini és Marius Zug Audija maradt ott. A kör hátsó felében pedig még öten akadtak össze, Schumacher lökte ki Preining Porschéját, míg vele párhuzamosan Ricardo Feller koccant bele a rövid időre lángra kapó Dennis Olsenbe.
A DTM vezetése ekkor piros zászlóval félbeszakította a versenyt. A mezőny elején közben óriási csata folyt, amiből Wittmann jött ki a legjobban, Auer Rast és Bortolotti előtt. A versenyirányítás azonban visszaállította az előző sorrendet a balesetre hivatkozva.
Ezúttal nem két, hanem egy soros újraindítás következett, végre baleset nélkül. A fennmaradó idő 15 percre szűkítette a kiállási időszakot, ezért stratégiailag nem alakult ki nagyobb különbség a versenyzők között.
A kiállásoknál Stolz átugrotta Rastot a harmadik helyért, de később a hátulról jövő ifjabb van der Linde mindkettejüket megelőzte. Bortolotti is bemutatta a maga véghajráját, azonban a kissé elnyújtott kiállás miatt hátrébb esett. Végül csak a hetedik helyig tudott feljönni.
Már egészen lenyugodni látszottak a kedélyek, amikor az élmenők utolérték Dev Gore-t – akinek a kiállását a verseny után vizsgálták meg.
Auer hamar áthámozta magát az amerikain, az egész verseny őt üldöző Wittmann azonban fennakadt rajta, így van der Linde újabb pozíciót nyert vele, majd Gore-ral szemben is.
A dél-afrikai titán a leggyorsabb kört is begyűjtve, így két ponttal fordul az utolsó versenyre Auer előtt. A többiek egy nagyobb lemaradással követik őket.
A kezdeti 10 kieső után Alessio Deledda állt még ki a verseny végén, technikai hiba miatt.
